Föltoltak egy csomó képet a Határ úti végállomás megújításáról. A három kerület határán fekvő térnek sikerült annak idején úgy plázát kapnia, hogy az vajmi keveset javított az állapotán. Megújítása tehát már jó ideje esedékes.

Már tavaly megindult az előkészítés, aztán most György István főpolgármester-helyettes honlapjára felkerült jó pár kép a munkáról. Igaz többségükön a politikus látható, amint okosan néz, de azért néhány látványterv is becsúszott. Ezek azok, a szöveg pedig ez volt mellé (kiemelések tőlem):

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés park tér állomás köztér kispest átépítés végállomás látványterv határ út burkolat zöldfelület x. ker ix. ker xx. ker wekerletelep józsef attila-lakótelep kúttó

Tamás Anita - Wekerlét like-olták

 

Nem is olyan régen ért véget az Urbanista és az Otthontérkép közös játéka, a Városnegyed-bajnokság, melyet a József Attila-lakótelep nyert meg, szorosan a nyomában Wekerleteleppel. Ennek apropóján hívtak meg Kispest TV műsorába. Az én szereplésem nem annyira tanulságos (hacsak azt nem veszem annak, hogy most már nyilvánvaló: tényleg el kellene mennem fodrászhoz), annál érdekesebb, amit a Wekerlei Társaskör két építész vezetője - Somlói Judit elnök és Szeghi Gábor, elnökségi tag - mondott. Nem csak lakóhelyükről, hanem a szomszédos JALTP-ról is.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest tv xix. ker wekerletelep városnegyedek józsef attila-lakótelep kispest tv településtervezés

Fotó: Intzoglu István

Nohát véget ért a Városnegyed-bajnokság, az Urbanista és az Ottontérkép két hónapig tartó játéka, megvan Budapest 2012-es városnegyedbajnoka! A négyes döntő végeredménye (zárójelben a leadott lájkok száma):

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest újlipótváros xiii. ker ix. ker xix. ker xii. ker németvölgy wekerletelep városnegyedek józsef attila-lakótelep belső újlipótváros

sisy: Budapest Fotó: facebook.com/Wekerletelep

Fotók: Romulus/Wikicommons: Újlipótváros (Szent István park), Intzoglu István: József Attila-lakótelep,
Sisy: Németvölgy (Novotel), Wekerletelep Facebook-csoport:
Wekerletelep (Kós Károly tér)

Utolsó mérkőzéséhez érkezett az Urbanista és az Otthontérkép közös játéka a Városnegyed-bajnokság. A negyeddöntők után kellőképp kipihenték magukat a csapatok, nincs más hátra, mint eldönteni, ki lesz a legjobb!

 

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: újlipótváros xiii. ker ix. ker xix. ker xii. ker németvölgy wekerletelep városnegyedek józsef attila-lakótelep

rlevente: 100 5752a


Fotó: I ♥ József Attila-lakótelep  és rlevente (Vakok Intézete - Creative Commons licencnek megfelelően felhasználható.)


Hölgyeim és Uraim látványos összecsapás következik, hiszen a nyolcaddöntőkben (eddig) a ferencvárosi JÓZSEF ATTILA-LAKÓTELEP gyűjtötte be a legtöbb lájkot (348-at!), vagyis magabiztosan állhat a következő ellenfél elé. Vajon össze tudja kapni magát annyira a zuglói HERMINAMEZŐ, hogy a Belváros leküzdése után ismét győzedelmeskedjék? Csak rajtatok múlik kedves Olvasók! Voksolni most is egyszerű lájkolással tudtok a Facebookon - szeptember 18-a délig. (Annak a képnek adjatok lájkot, amelyik a számotokra kedvesebb városrészt ábrázolja)

Bővebben az egész bajnokságról (szabályok, célok, indulók, eredmények, menetrend) itt olvashattok.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ix. ker xiv. ker városnegyedek józsef attila-lakótelep herminamező

jalt_1346056412.jpg_1000x624

A nyolcaddöntők még javában folynak az Urbanista és az Otthontérkép Városnegyed-bajnokságán, ám az eddigi eredmények közül kimagaslik a József Attila-lakótelepé: 348 lájkkal győzte le Lágymányost (aki amúgy egy gyengébb csapatot simán vert volna 146-os eredményével). A siker mögött alighanem a civil lelkesedés áll, aminek egészen meglepő példái a fenti fotók: az urbi játékát falragaszokon hirdetik! Teljesen meghatódtam... (forrás: I ♥ József Attila-lakótelep)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felirat ix. ker városnegyedek józsef attila-lakótelep

Stefanie: Kilátás dupa: Műegyetem

 Fotó: Stefanie: Kilátás és dupa: Műegyetem.

Hölgyeim és uraim, ez Városnegyed-bajnokság, az Urbanista és az Otthontérkép közös játékának negyedik nyolcaddöntője. A cél még mindig ugyanaz: megtalálni főváros legszerethetőbb lakókörzetét. Ezúttal a legöntudatosabb pesti panellakótelep és egy (szintén panelházakkal rendelkező) egyetemi negyed csap össze. Persze egyik sem ok nélkül került be a 16 legjobb közé: mai két játékosunk a ferencvárosi JÓZSEF ATTILA-LAKÓTELEP és LÁGYMÁNYOS. A pontos határokat itt találjátok.


Mindkét versenyzőre jövő szombat délig lehet szavazni, egyszerű lájkolással a Facebookon. (A rendkívül szoros Belváros – Herminamező mérkőzés jelen pillanatban is zajlik, még lehet szavazni ott is!)


Ha érdekel a hátterük is, olvasd el a rövid összefoglalót és szavazz! (Meg amúgy az egész szavazástól függetlenül is érdemes kicsit végigböngészni a két negyed ismertetőjét, hisz a játék egyik célja épp az, mint a blogé: megismerni jobban a városunk…)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest xi. ker ix. ker lágymányos városnegyedek józsef attila-lakótelep külső-ferencváros

Panel-kertecske - fotó: Ádám

Soha nem képzeltem volna, hogy ilyen vihart kavar az a poszt, melyben egy panelház tövébe telepített kertecskét mutattam be egy hete. Bár kemény ellenvélemények is voltak, a többségnek azért tetszett a dolog, azt tükrözik azok a példák is, amelyeket küldtetek.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest panel lakótelep gerillakertészet xi. ker ix. ker xv. ker fraknó utca józsef attila-lakótelep nádastó park külső-ferencváros

Szervita téri parkolóház031 by tituspatentÚjabb kedvenc ingatlanhirdetési portálunk van, ahol a legkülönbözőbb és legtutibb lakásokat, telkeket, nyaralókat és irodaházakat találja az ember: ez a Magyar Telekom! A honlapot Ákos, a Reakció szerzője ajánlotta figyelmünkbe, hogy aszongya "eladó a csúnya Telekom-ház a Szervita téren". Tényleg az a legnagyobb durranás a kínálatban, bár annyi minden más is van, mintha nem is telekommunikációs, hanem telekkommunikációs cég lenne (bruhaha).

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés lakás magyar telekom belváros budaörs telek irodaház szervita tér v. ker ix. ker napfény utca józsef attila-lakótelep

ildikoo: csengőkMit tegyen az ember, ha csöpögő esőben vagy épp verőfényes decemberben szeretne egy kis adventi hangulatot érezni Budapest utcáin - másfél liter szegfűszeges forralt bor elfogyasztása nélkül. Természetesen ott a hibátlan Vörösmarty tér és környéke, na de van még valami ebben a városban, amitől az ember úgy tudja érezni magát, mint egy romantikus karácsonyi film szereplője? Lássunk egy rövid felsorolást, amibe természetesen nem vettük bele a mikulásbőrbe csavart csokinyuszikat áruló seftelők pultjait, sem azt, amikor egy áruház tetejéről lelógatnak pár kósza karácsonyfaizzó-füzért.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest vásár karácsony andrássy út belváros gödöllő hellókarácsony pest megye erzsébetliget v. ker ix. ker xix. ker xvi. ker vi. ker iii. ker iv. ker vörösmarty tér agglomeráció ék deák ferenc utca erzsébet tér kossuth lajos tér józsef attila-lakótelep

süti beállítások módosítása