takiszobor.jpg

Gazdagrét fotóját Rzsuzsu készítette (Indafoto)

Néhány napja állítottak szobrot a méltán népszerű Columbo hadnagynak és hűséges kutyájának a Falk Miksa utca végén, ha már egyszer a híres színészt is Falknak hívták. Azonnal megindult a tippelgetés, ugyan melyik filmes vagy tévés szerep érdemelne hasonló emlékművet Magyarországon. Megkérdeztelek benneteket, ti pedig megmondtátok. Íme az 5 legjobb ötlet.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest tv film celeb szobor gazdagrét válasz siklós kós károly tér v. ker xi. ker xix. ker március 15. tér wekerletelep kisujszállás gazdagréti lakótelep

Föltoltak egy csomó képet a Határ úti végállomás megújításáról. A három kerület határán fekvő térnek sikerült annak idején úgy plázát kapnia, hogy az vajmi keveset javított az állapotán. Megújítása tehát már jó ideje esedékes.

Már tavaly megindult az előkészítés, aztán most György István főpolgármester-helyettes honlapjára felkerült jó pár kép a munkáról. Igaz többségükön a politikus látható, amint okosan néz, de azért néhány látványterv is becsúszott. Ezek azok, a szöveg pedig ez volt mellé (kiemelések tőlem):

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés park tér állomás köztér kispest átépítés végállomás látványterv határ út burkolat zöldfelület x. ker ix. ker xx. ker wekerletelep józsef attila-lakótelep kúttó

Tamás Anita - Wekerlét like-olták

 

Nem is olyan régen ért véget az Urbanista és az Otthontérkép közös játéka, a Városnegyed-bajnokság, melyet a József Attila-lakótelep nyert meg, szorosan a nyomában Wekerleteleppel. Ennek apropóján hívtak meg Kispest TV műsorába. Az én szereplésem nem annyira tanulságos (hacsak azt nem veszem annak, hogy most már nyilvánvaló: tényleg el kellene mennem fodrászhoz), annál érdekesebb, amit a Wekerlei Társaskör két építész vezetője - Somlói Judit elnök és Szeghi Gábor, elnökségi tag - mondott. Nem csak lakóhelyükről, hanem a szomszédos JALTP-ról is.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest tv xix. ker wekerletelep városnegyedek józsef attila-lakótelep kispest tv településtervezés

Fotó: Intzoglu István

Nohát véget ért a Városnegyed-bajnokság, az Urbanista és az Ottontérkép két hónapig tartó játéka, megvan Budapest 2012-es városnegyedbajnoka! A négyes döntő végeredménye (zárójelben a leadott lájkok száma):

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest újlipótváros xiii. ker ix. ker xix. ker xii. ker németvölgy wekerletelep városnegyedek józsef attila-lakótelep belső újlipótváros

sisy: Budapest Fotó: facebook.com/Wekerletelep

Fotók: Romulus/Wikicommons: Újlipótváros (Szent István park), Intzoglu István: József Attila-lakótelep,
Sisy: Németvölgy (Novotel), Wekerletelep Facebook-csoport:
Wekerletelep (Kós Károly tér)

Utolsó mérkőzéséhez érkezett az Urbanista és az Otthontérkép közös játéka a Városnegyed-bajnokság. A negyeddöntők után kellőképp kipihenték magukat a csapatok, nincs más hátra, mint eldönteni, ki lesz a legjobb!

 

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: újlipótváros xiii. ker ix. ker xix. ker xii. ker németvölgy wekerletelep városnegyedek józsef attila-lakótelep

480px-R.k._templom_%281268._sz%C3%A1m%C3%BA_m%C5%B1eml%C3%A9k%29_3[1].jpg 320px-Budapest_Feneketlen_to[1].jpg


Fotó:  wikipédiaToldym (Kós Károly téri templom), Karaj (Feneketlen-tó)

Ami egy valamire való blognál az "ez neked egy poszt?", az a Városnegyed-bajnokságban az "ez egy baromság, ezeket nem lehet összehasonlítani". Látszólag ebben a kategóriába esik a mai negyeddöntő két csapata is WEKERLETELEP és SZENTIMREVÁROS is. Pedig akármennyire is távol esnek egymástól, van bennük valami közös - de ez persze csak az én személyes véleményem. Na de mi a Tiétek? Ti melyiket szeretitek jobban? 

Voksolni most is egyszerű lájkolással tudtok a Facebookon - szeptember 22-e délig. (Annak a képnek adjatok lájkot, amelyik a számotokra kedvesebb városrészt ábrázolja) Bővebben az egész bajnokságról (szabályok, célok, indulók, eredmények, menetrend) itt olvashattok, a városrészhatárokat pedig itt találjátok.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest xi. ker xix. ker wekerletelep szentimreváros városnegyedek

szilagnes: Plein art Ráday utca 2 cerezo: Wekerle II.

Fotó: szilagnes (Ráday utca) és cerezo (Wekerle)

Amikor gyerekként Kispest (vagyis Honvéd) - Ferencvárosra vitt ki apám a Népstadionba (páros meccs volt, előtte talán az Újpesti Dózsa játszott a Vasassal), nem gondoltam volna, hogy egyszer én is egy hasonló összecsapást fogok vezetni. Merthogy valami ilyesmi történik most itt az Urbanista és az Otthontérkép közös játékában, a Városnegyed-bajnokság utolsó nyolcaddöntőjében, ahol BELSŐ-FERENCVÁROS csap össze a kispesti WEKERLETELEPpel. 

Vajon sikerül-e Ferencvárosnak két versenyzőt is továbbjuttatnia a negyeddöntőbe? (A József Attila-lakótelep már ott van.) Vagy sikerül-e a városmagtól legtávolabb eső versenyzőnek, egyedüli kertvárosi részként továbbküzdenie magát?

Azok kedvéért, akik nem tudják, miről van szó, elárulom, a cél: megtalálni azt a budapesti városrészt, amelyet a legtöbben szerettek. A játék menetét, állását itt találjátok részletesen. Voksolni pedig egyszerű lájkolással tudtok a Facebookon - szeptember 13. délig.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ix. ker xix. ker wekerletelep városnegyedek belső-ferencváros

toldym: A Szent József templomVan már olyan esküvő, amikor a menyasszony és a vőlegény az oltár előtt állítja át a Facebook-státuszát házasra. Olyan keresztelőn pedig már én is voltam, ahol az egyik keresztszülő egy Macbook képernyőjén volt csak jelen. Ehhez képest látszólag nem nagy újdonság, hogy van egy templom Budapesten, ahonnan online közvetítik a misét. Pedig az, hiszen máig ez az egyetlen ilyen kezdeményezés Magyarországon, ráadásul alighanem sokakat érdekelhet.


Egy-egy fontosabb mise közvetítésére már idehaza is volt példa, de a Wekerletelepi Munkás Szent József templomból minden vasárnap online közvetítenek.

Ami még különösebb számomra, az a virtuális urnatemető. A részletekről így ír Szilágyi Szilárd, aki a rendszert társaival önkéntes munkában kiépítette:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest templom kós károly tér xix. ker wekerletelep

~dá~: Barátok közt ház - fotó: Réka

Azért Kós és Zrumeczky most büszke lenne, ha élne, hogy na, mégis vitték valamire...

Szia, lelkesen olvasom a blogot, és mindig jókat vigyorgok az ingatlanhirdetéseken, emberek mit meg nem tesznek, hogy túladjanak a lakásukon. Na mindegy. Kb. egy hónapja a Király utca környékén én is lefotóztam egy ilyesmi hirdetést, és Zámbó Jimmy szülőházát látva eszembe jutott, hogy elküldöm. Itt a tulaj azzal villog, hogy a "Barátok közt ház" egyik lakását árulja (külön aranyos ebben a kontextusban a "Jó lakóközösség!" megjegyzés). Üdv, Réka 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés kós károly tér kós károly xix. ker ingatlansaláta wekerletelep fura hirdetés

Örök dilemma, hogy javára válik-e a városnak egy csúnya, de működő piac, egy lepukkant, de kihasznált mozi vagy egy ronda, de lelkiismeretes rendőr. Egy azonban biztos, mielőtt egy tájidegen trafóházat lebontanak, nem árt gondoskodni a környék áramellátásáról. Bár a városkép védelme tényleg a szívünk ügye, kiváltképp, ha Wekerléről van szó, azért itt - ha igaz a hír, amit Bálinttól kaptunk - nem biztos, hogy jó döntés született.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest újrahasznosítás városkép hulladékgyűjtő xix. ker wekerletelep

Ekkora Kós Károly tervezte lakása legfeljebb a madaraknak van az Állatkertben. (Persze a  Wekerletelep később róla elnevezett terének nem minden házát a mester tervezte, de az ő személyes irányításával dolgozott a többi kilenc építész is.) Igaz, a hirdetést olvasva kiderül, hogy a címben szereplő 450 az nettó 365 nm és a hat (máshol hat és fél) szobás lakásnak van némi hátulütője is. Szauna ugyan be van építve, de 165 nm nincs. Ha csak a jelenleg is hasznos részt nézzük, akkor már nem is olyan panelos az ára.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: hirdetés kós károly tér kós károly xix. ker wekerletelep

Nem tudom, van-e elnevezés az állatorvosi ló ellentétére. Végül is tökéletesen egészséges állat, ember az életben sincs, valahogy modellezni kell azt is. Az azonban biztos, hogy a várostervezésben az ilyet úgy hívják Wekerle-telep. Idén éppen száz éves.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan lakás lakótelep lakópark lakóház kós károly xix. ker aki ide akar költözni wekerletelep

süti beállítások módosítása