darthwalk: DSC 2948 RakpartA fenti megjegyzéssel jutott el hozzánk az az aláírásra váró nyilt levél, amelynek címében körülbelül 35 "efvé kettőspont" szerepelt. Így aztán mire ideért, az ékezetes magánhangzók elenyésztek belőle, és olyan szavakkal volt tele, mint bszkk, mkdtetst, nhn. Ennek ellenére sikerült rekonstruálnunk az üzenetet, amit véleményünk szerint Demszky Gábornak címeztek, és a budai alsórakpart sétálósításáról szól. Ha rosszul dekódoltuk, és közben hadüzenet az USA-nak, akkor bocs. A levél alant olvasható:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest duna part dunapart rakpart főpolgármester gellérthegy xi. ker i. ker gellért-hegy

~dá~: A felállványozott bálnaMélyen tisztelt Hölgyeink és Uraink! Új sorozatot indítunk az Urbanistán, ezúttal érdekes irodákról. Olyanokról, amelyek valamilyen szempontból különlegesek: nagyok, kicsik, furcsák, díszesek, nagyon régiek, nagyon modernek, elegánsak, minimalisták vagy épp egy bazi nagy cethal zuhant a padlásterükbe. Kezdjük mondjuk az utóbbi kategóriával: ilyen például a Grey Budapest irodája az Andrássy Palace-ban
 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan felújítás iroda andrássy út irodaház ingatlanfejlesztés vi. ker erick van egeraat belső-terézváros

Magyar
Bécs-Budapest-Pozsony: üzleti ingatlanok (ingatlanmag)
Kormányzati negyed helyett zajvédő fal épül (index)
Betiltották a dohányzást a budavári játszótereken (index)
Majomfejű női szobor a Podmaniczky utcában (f:bp)
A legtöbb lakás a XIII. kerületben épül (archilink)
Hulladékkatasztrófa fenyegeti Moszkvát (index)
Luxusbudapest (bp jövője)
Egy éve újult meg a soproni Deák tér (koós)
Budapesti buhera 3. - jeltelen megállók (városjáró)
A budai vár díszvilágítása (éf)

Képes angol
Szex a falfirkákon (ekosystem)
Koponyaszőlő-grafiti Párizsból (wooster)
Nullenergiás készházak (jetsongreen)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle

Egyes írói vénával megáldott ingatlanosoknak nincs idejük könyvet, sőt akár még blogot sem írni, azért a hirdetésfogalmazásban élik ki tehetségüket. Amikor belebotlottunk egy társadalmi problémákat boncolgató hosszú hirdetésbe, azt hittük elszigetelt jelenségről van szó. Ám rá kellett döbbenünk, hogy Matus Mariann ingatlanreferens valójában közel száz hasonló kis mű alkotója. Egyik legfontosabb stílusjegye a pontok hiánya (a kevésbé fontos mondatokat felkiáltójellel, a fontosabbakat három felkiáltójellel zárja, esetleg a mondatok közepére is belebiggyeszt egyet-egyet). A másik, hogy a shift billentyűje elá még évekkel ezelőtt beragadhatott egy Expressz újság, mert csupa nagybetűt használ. No de lássuk miről is ír!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ingatlan hirdetés lakás telek lakótelep lakópark lakóház ingatlanos ingatlanosirodalom

Magyar
Egy szép pesti csigalépcső
(bp.ug) /kép/
Nálunk épít a Francia Nemzeti Könyvtár tervezője (hg)
Ilyen lesz a Krisztina Palace (épülettár)
A Megyeri-híd tervezőjéről (nol)
A vállalkozók kedvenc városai - galéria (vg)
Majdnem lerombolták Anna Frank házát (múlt-kor)
Designreptér épül Lengyelországban (hg)
Két pont között a leghosszabb út a kerékpárút (nol)
Mi menti meg a budapesti irodapiacot? (resource)
Antigraffiti-reklámfilm (szeretem bp)

Képes angol
Egy különleges hangulatú étterem (coolboom)
Szépre graffitizett ház (ekosystem)
Hadid Villája  (architectural videos)
Ház egy csöpp zátonyon (strangeharvest)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Téglának írták, közben panel? Nyugodtnak ígérték, de egy fitneszteremből nyílik? Azt állították, csendes, de kiderült, hogy a főbérlő Paksi Endre? Megszoktuk, hogy átvernek minket, pedig nem csak kamuhirdetéseket találni a neten! Vannak akik kendőzetlenül beismerik, hogy ronda lakást árulnak. Itt van például egy kertes ház, ami nem is néz ki olyan rosszul a leírthoz képest - nagy hátránya, hogy szokatlan módon muszáj érte pénzt adni.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan hirdetés lakás lakóház viii. ker ii. ker xvi. ker

A képen látható tárgy akár a Star Wars-os városképpel foglalkozó postunkhoz is kapcsolódhatna, de valójában a formatervezett hulladékgyűjtős bejegyzésünkhöz van több köze. Ugyanis ez is az. Az olasz designer és építész Gianluca Soldi szemetesének neve Ovetto (vagyis tojásocska) és a London Design Festivalon debütált. Hogy kül- vagy beltéri egységről van-e szó, az nem derül ki az Inhabitat blog bejegyzéséből, de mi el tudnánk képzelni itt-ott a városban is. Még több kép és változat alább.

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: hulladékgyűjtő formatervezés

Bár nagyon szeretjük a negyvenes évek fővárosának stílusát, mégis úgy éreztük, itt az ideje valahogy megfékezni a Batman- és horrorrajongók ámokfutását a blogon. Éppen ezért újabb kérdést intézünk a Nemzethez: Önök szerint melyik épületünk szerepelhetne a Csillagok háborújában? Vagyis melyik az a budapesti helyszín/épület, amelyik elött nem nézne ki hülyén egy birodalmi lépegető, vagy amelyikben nyugodtan vívhatna lézerkardpárbajt ifj. Skywalker és Darth Vader?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest star wars metró csillagok háborúja négyes metró sportaréna köki határ út xix. ker xiv. ker kettes metró hármas metró

Főváros
A nagykörúti kirakatverseny eredményei (szeretem bp)
Elkelt a Krisztina Palace (napi)
Lézerrel lőtték a Parlamentet (index)
A Gellért-hegy pesti házfalakra vetítve (f:bp)
Az Országház a Dunára vetítve (f:bp)
Capital Square: Finta-irodaház a Váci úton (átrium)
Grund ecetfaligettel - Dohány Utca (utazó)
Fügefa a Klauzál utcában (utazó)
Abszurd névvita Ferencvárosban (főváros)

Vidéki városok
Lesz-e lakásár-csökkenés Magyarországon? (átrium)
Vissza a kutyaszart a feladónak (homár) /→urbanista/
Építkezések Kaposváron - Szita-interjú (sonline)
Jövőre megnyit a szegedi Bárka Étterem (délmagyar)
Előkészületben a soproni aluljáró-építés (kisalföld)
Újabb plázahullám jöhet Magyarországon (napi)
Elkészült Szentes városközpontjának rehabilitációja (hir6)
Nagy szükség van a pécsi elkerülő útra (bama)
Felháborodás a pécsi Jakab-hegyi úton (bama)
Nincsenek luxuslakások Magyarországon? (ingatlanmag)
Egy évet csúszik a szegedi parkolóház (délmagyar)
Say Pécs (reakció)
Bevásárlóközpont épül a győri Gardénia helyén (origo)

Külföldi városok magyarul
Rossz helyen van Tokió (index)
Széljárással változik a lengyel ház homlokzata (hg)
Alagútrendszert találtak Franciaországban (múlt-kor)
Forma 1-es felhőkarcolót tervez Schumacher (hg)
Nemzetközi piacon a Duna House (lakásmustra)

Képes angol
Egy megdöbbentő átalakítás (yatzer)
Kilométernél magasabb felhőkarcoló terve Dubaiban (ssn)
Ez csak 850, de furábban fog kinézni (ssn) /képek/
Marina Part Dubaiban (wan)
Lépmintás felhőkarcoló Kínában (ssn)
Holland látványterv. Legyen ilyen a Duna-part? (west8)
Origami-utcafront (wan)

Kimaradt valami fontos? Küldje el!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle

Miként Aradszky Lászlót, a batmanes-horroros sorozatunkat is csak a közönség szeretete élteti, különben rég abbahagytuk volna. Az Urbanista Szabó Családja (vagy a téma alapján inkább Scooby Dooja) azonban az újabb és újabb olvasói tippeknek hála továbbra is életben van. Bölcs Ész - nevéhez méltón - tökéletes időmértékes verselésű, epigramma tömörségű üzenetet küldött nekünk, amely összesen négy szóból áll. Ezzel ugyan nem spórolta meg nekünk sem a posztírást, sem a képkeresést, de olyan gotham-es épületre hívta fel a figyelmünket, hogy a hátunkon futkos a hideg! Annyit írt, hogy:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest horror iskola batman kiscelli múzeum viii. ker iii. ker

Kaptunk egy meghívót a Fionától (vagyis a Fiatal Nőkért Alapítványtól), hogy arról fognak beszélgetni, vajon közösségi tér-e egy bevásárlóközpont (amiről ugye Schnellert idéztük két napja, hogy aszongya az "ál közösségi tér"). Le fognak vetíteni egy filmet is "amelyet egy babakocsis és egy kerekesszékes önkéntesünkkel a Mammut környékét bejárva felvettünk. A kerületjárással az volt a szándékunk, hogy megnézzük, milyen akadályokba ütközik a kisgyerekes szülő vagy a mozgáskorlátozott személy egy egyszerű bevásárlás vagy postára menés közben." Ez ténlyeg érdekes, bár azért furcsa, hogy minderről a Mammutban rendeznek beszélgetést. Vagyis nem lennénk meglepve, ha azt hoznák ki, hogy az a környék egy kerekesszék-paradicsom. Tekintettel azonban korábbi szexista megnyilvánulásainkra, vezeklésképpen közzé tesszük a nőszervezet felhívását. (No meg amúgy a téma is érdekes. Tényleg. Önök szerint közösségi tér egy bevásárlóközpont?)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: babakocsi tér kerekesszék bevásárlóközpont ii. ker közösségi tér

Az ember a Boráros térről betakarított tarlórépáját betárolja a 76-os troliba, aztán mire hazaér a Garay utcába, addigra az asszony is megjön a Városligeti tórol a libákkal. Vagy Önök szerint milyen lehet egy parasztház jellegű lakás a hetedik kerületben? Van benne egy tisztaszoba? Vagy a húsz négyzetméter felét egy traktor foglalja el? Esetleg az egészet egy kombájn? A hétfői parasztházas cikkünkhöz kerestünk anyagot, amikor belebotlottunk ebbe a hirdetésbe:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan hirdetés lakás társasház parasztház lakóház vii. ker

bdzsh4
solaitid1

Főváros
2010-re felépülhet a Nemzeti Labdarúgó Aréna (hg)
Animáció 208 ablakra (index videó)
4-es metró: újabb fél évet késhet az átadás (index)
Egyéves Demszky-ígéretek: a fele sem igaz (index)
Mégsem lesz semmi a Tüskecsarnokból? (sportgéza)
Mitől vagyunk frászban a József Attila-lakótelepen? (lmv)
Minek új Budapest? Vissza a régit! (nol)
Mozikörkép (budapest jövője)
Költözhető a Sasad Liget (resource)
Képek egy fotópályázatra (városképp) /képek/
Itt van a BKV vonalhálózati térképe (kötött pálya)
Lepusztultság a Gödörnél (kihasználatlanul
Kvantitatív építészet (f:bp)
Új kiállítási központ a Tóparkban (budapest jövője)
HDR-fotók Békásmegyerről (katatones)
Mi lesz Budapest szívével (tájbájolás)

Vidéki város
Kik vagy beköltözni? Agglomerációs körkép (lakásmustra)
Felújítják Zalaegerszeg evangélikus templomát (múlt-kor)

Külföld magyarul
16 milliárdos moszkvai luxuslakás (ingatlanmag)
Világelső függőkert épül Jekatyerinburgban (hg)
Bontani vagy megmenteni? (muralmania)
NY design-bringatárolói (mnb) /→urbanista/

Képes angol
Szép felhőkarcolók Mexikó bicentenáriumára (wan)
A világ tíz leggazdagabb utcája (times) +képek (luxory)
Óriási lufiszobrok (weburbanist)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle

Már-már reménykedni kezdtünk, hogy véget ér a félelem és reszketés Budapesten, de olvasóink folyamatosan bombáznak minket az ötletekkel, hogy melyek a főváros legfélelmetesebb, "leggothamesebb" épületei. Így aztán nincs más választásunk, mint hogy továbbra is rettegésben dolgozzunk az Urbanista szerkesztőségében és folytassuk batmenes-horroros sorozatunkat. (Képünkön a Denevérember épp az Éjkirálynő jelmezében menekül az Erkel Színházból egy Lendvay Kamilló darabtól megrémülve.) Most pedig lássuk milyen épületekkel ijesztgetik mostanában az olvasók blogunkat.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest vár batman belváros levéltár v. ker viii. ker xi. ker i. ker erkel színház párisi udvar gellért-hegy

Szeretné egyszerre élvezni a felázott falakba vágott szűk ablakokat és a rendszeres forgalmi dugókat? Költözzön budapesti parasztházba! Ezt nem pusztán a született rosszindulatunk mondatja velünk, hanem kicsit a sárga irigység is, ugyanis kitűnően felújított parasztházak vannak a főváros meglepően sok kerületében - köztük nem egy jó közlekedési kapcsolatokkal. Jöjjön néhány hirdetés, árak, tippek meg egy komplett falu Budapesten belül.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés családi ház parasztház xi. ker xx. ker ii. ker xvi. ker xvii. ker aki ide akar költözni iii. ker vályog cinkota

süti beállítások módosítása