Bár azt már tudjuk, hogy a világválság nem kímélte meg a művészetet sem, arra nem számítottunk, hogy a street-artba is ilyen hamar belopja magát. A wooster collective-en megjelent síremlék az elhunyt gazdasági boomot gyászolja, melyet a koszorúk számából ítélve sokan szerettek. Természetesen az Urbanista egész szerkesztősége nevében ezúton fejezzük ki őszinte részvétünket, bár személyesen sajnos nem volt szerencsénk ismerni az elhunytat. (Olvasható felbontásért katt a képre!)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: gazdaság usa válság street art emlékmű sír

Azt hittük, ha hülyén fogalmazott ingatlanhirdetésekről van szó, senki nem érhet Matus Mariann nyomába. Hanna szerint vele egyenesen "Parti Nagy Lajos teszteli az életben egy új regényszereplőjét". Ám a katona fehérben csak ennyit fűzött hozzá: "Ez ipari tanuló Habuczki Ilonához képest!" Belenéztünk hát, mit tud a versenytárs, és rá kellett döbbenünk, hogy van ingatlanos széppróza és líra Matuson túl is! A több mint hétszáz művet felölelő életmű feldolgozása még várat magára, mi csak szemezgettünk belőle. Jöjjön hát a "kétéltű fűtés", a "bővítés vizuális látással" és a "munkalehetőséggel tarkított közlekedés".

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ingatlan hirdetés lakás telek lakótelep lakópark lakóház ingatlanos ingatlanosirodalom

~dá~: IMG 2880Tegnap megjelent az Urbanistán egy rövid szösszenet a felállványozás/reklámhálózás után is rondán maradt házakról. Azóta megszólalt a témában egy érintett is: BDzsH, aki nem csak egyik kedvenc blogunknak, a Városképpnek a bloggere, de épp ezen a területen is dolgozik. A teljesség kedvéért bemutatjuk az ő véleményét is a témáról, ami egy kicsit más. Íme:

Bocsánat, de szólnék! Én történetesen egy ilyen típusú homlokzatfelújításokkal is foglalkozó reklámipari cégnél dolgozom. Így van alkalmam rálátni ezekre.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felújítás andrássy út társasház lakóház vi. ker reklámháló belső-terézváros

Főváros
Gellért-hegy a Tűzoltó utcából (katatones) /kép/
Fürdőfejlesztések Budapesten (bp jövője)
Elhanyagoltság a Moszkva téren (kihasználatlanul)
Füstöld ki a szomszédodat! (bp száksz)
Társasház-bontások Zuglóban? (ingatlanmag)
Egyre több sebhely Wekerlén (ingatlanmag) /→urbanista/
Hajléktalanszálló a kormánynegyed helyett (resource)
A Szerémi úton mehet az 1-es villamos (index)
Utcákat bontanának a Fashion Street miatt (index)
Tetőterek örökpanorámával (új lipót)
Szentlőrinci városrehabilitáció magántőkéből (épülettár)

Más város
Buszpályaudvart tervez Makovecz (ingatlanmag)
Transformers jellegű egészségügyi intézet (muralmania)
Atombunkerből nullacsillagos szálló Svájcban (index)
Magyarország legmeredekebb utcái (koós)
Fantomáruházak várnak engedélyre (épülettár)
A Közel-Kelet első modern művészeti múzeuma
(hg)

Képes angol
Meghökkentő várostervek Szöulból (wan)
Tíz titkos szoba és rejtett átjáró (weburbanist)
Válás után elvitte a fél házat (bbc)
Fotel mint fali dísz (coolboom) /kép/
Mozgólépcső hajtású installáció (woostercollective)
Öko-ikertornyok Abu-Dzabiból (jetsongreen)
 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle

VHS Lives! by .michael.newman.Több New York-i város- és ingatlanblog átvette ezt a posztot. Igazából semmi különös nincs benne, csak egy videotéka. Ami érdekessé teszi, az az, hogy a bejegyzés tegnap (vagyis 2008 októberében) készült és ez a kis kölcsönző csak VHS-t kínál, DVD-t nem! Úgy látszik New Yorkban erre még van kereslet. És Budapesten? Igazából hosszas tanakodás után sem jutott eszünkbe egyetlen, csak VHS-t tartó kölcsönző sem. Pedig biztos van. Tudja valaki, hogy hol?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest new york usa kölcsönző videotéka

~dá~: IMG 2875Ha én lennék az Andrássy út 3., valószínűleg egyik éjszaka megszöknék a helyemről és átsétálnék mondjuk a Bazilika elé. Itt ugyan a Bajcsy forgalmának elzárásával elég nagy esélyem lenne, hogy rövid időn belül lebontsanak, viszont nem kapnám el azt a ronda bőr- (ne adj Isten nemi) betegséget, amit az Andrássy 1. Hogy fertőző, az tuti, mert nem ez az egyetlen foltos ház a környéken (lásd kép). Vagy más oka van a randaságnak?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felújítás andrássy út társasház lakóház vi. ker reklámháló belső-terézváros

Főváros
Utcanévadó 56-os hősök Újbudán (napi bp)
Budapest szebb, mint Prága (pont ilyen)
Fotók a reggeli Népszínház utcából (utazó)
Körkép a prémiumlakásokról (lakásmustra) /→urbanista/
Ingyenes komposztálók Budafok-Tétényen (kukabúvár)
Gondolatok a zsidónegyedről (városképp)
Sétáló utca lesz a Dorottya
(épülettár) /kép/
Mi épülne budapesti foghíjtelkeken?  (lmv)

Más város
Új bevásárlóközpont Szolnokon (hir6)
Modern komplexum a gyulai várfürdőből (ingatlanmag)
Szobrot kapott Che Guevara Bécsben (múlt-kor)
Megmentenék a régi brit temetőket (múlt-kor)

Képes angol
Napi Dubaj (wan)
Mi épülne amerikai foghíjtelkeken? (wemakemoneynotart)
Sapka alakú felhőkarcoló Katarban (wan)
Rémisztően hiperrealista úszómedencedíszek (techeblog) 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle

~dá~: krúdy utca 115Egyik kedves utcánkról a VIII. kerületi Palotanegyedben fekvő Krúdy Gyuláról írt levelet nekünk patt anni. Kérdésére a válaszunk röviden annyi, hogy: de igen.

sziasztok! van egy utca, amit nagyon szeretek. ez a krúdy utca ami a nyóckerben van, de nem nyóckeres, sőt nagyon szép. ami viszont nagyon csúnya neki, az a világítása. egyszerűen ronda minden falra szerelet lámpa. pedig egyik ház szebb mint a másik. egyébként ezek a lámpák folytatódnak a körúton is azon a részen, haol az a csirkelopó gyerek szobor van, meg az a másik, amit csak úgy hívunk, hogy a pedofil álma. na de a lényeg. nem akartok írni róla??? pusziii patt anni

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés lakás világítás viii. ker aki ide akar költözni krúdy utca

Külön posztot érdemelne, milyen műalkotásokkal próbálták már díszíteni az önkormányzatok a körforgalmak közepén fekvő holt teret a szobroktól a szökőkutakig. Villamosmegálló tudtommal még nem szerepelt köztük. Pedig a Subarquitectura építménye az, és történetesen gyönyörű. Teljesen feldobja a négyszázezres spanyol Alicante - a fotók tanúsága szerint a szép sétány ellenére is elég randa - negyedét. 800 lyuk 5 méretben, 25 tonna acél és jó sok kép alább.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés spanyolország villamos állomás megálló körforgalom alicante formatervezés

Leküzdve, hogy helyenként a felháborodás, helyenként röhögőgörcs kerítsen minket hatalmába, tökéletes pókerarccal bemutatjuk az összes általunk ismert eddigi metróelképzelést - se kritika, se vélemény. Bár elsősorban mi is a felszíni tömegközlekedés fejlesztésének vagyunk a hívei, de gondoltuk az autóalagutakhoz hasonlóan elég sokakat érdekel, hogy milyen tervek születtek a főváros földalatti vasúthálózatának fejlesztésére. Jöjjön tehát múlt, jövő, egy csomó térkép és ráadásnak egy hatos metró közelében hirdetett albérlet.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés közlekedés metró albérlet négyes metró agglomeráció aki ide akar költözni kettes metró hármas metró ötös metró kisföldalatti

Keszei István képen látható műve nyert az Öko-Kord és a MOME közös szelektívhulladékgyűjtő-pályázatán, melyről már többször is írtunk. Hogy az internetes szavazásra mennyire hatott, hogy pont ez a modell szerepelt a felhívás illusztrációjaként is, azt nem tudjuk, mindenesetre jól néz ki. Gratulálunk! Bízunk benne, hogy hamarosan megjelennek a közterületeken is az új gyűjtők. A pályaművek és az azok alapján készült makettek megtekinthetők a Desidea Studioban „A hulladék helye” című kiállításon (1061 Budapest, Paulay Ede u. 25-27. H–P 10.00–18.00, Szo 10.00–14.00), és egyelőre az Öko-Kord honlapján is. Reméljük a makett is újrahasznosítható anyagból készült, és ha a kiállitás után már nem kell, szelektíven dobják majd ki. Bővebben: greenfo.hu

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: verseny hulladékgyűjtő formatervezés

Mint arról korábban hírt adtunk, a Google Maps tervezett egy új budapesti utcát és még el is nevezte. Hétvégén kiderült, hogy erős jóstehetsége van a cégnek, mert szombaton valóban átadták a Szurmay Sándor sétányt. Sőt még domborműves emléktáblát is avattak a bárónak, aki nem csak hadvezér meg háborús hős volt, hanem hadászati művek mellett könyvet írt a hüllőkről, az okkultizmusról és a horgászatról is. Az útvonal persze nem arra vezet, amerre a GM mutatja (vagyis keresztülvágva egy színházon meg egy főiskolán), hanem, ahogy mi gondoltuk, arra merőlegesen. (A hóesős éjszakai kép feltételezem nem az átadáson készült, de nem találtunk mást hirtelen.) Amúgy tud még valaki olyan nem létező utcát, amely rajta van a Google Mapson? Az Urbanista-olvasók már küldtek párat, lásd alább:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: google budapest térkép emlékmű fénykép park erzsébetliget xvi. ker fasor szurmay sándor sétány

Na persze aki kicsit is járatos földrajzban, az tudhatja, hogy Ipolyság közvetlenül a határ túloldalán fekszik. Vagyis a szenzációhajhász címünkben (és az ingatlan.com-os hirdetésben) szereplő, 3.032.000-es összeg szlovák koronában értendő. Igaz, átszámolva a 24,5 millió forint sem tűnik soknak a város központjában épült kétszintes, közel nyolcszáz négyzetméter alapterületű épületért. (A wikipédia szerint városnak egykor három zsinagógaépülete volt, ma kettő van - a másikban múzeum működik.) Itthon ugyan nincs eladásra hirdetett zsinagóga, de ígéretünkhöz híven (igaz, kicsit késve de) bemutatjuk azokat az átalakítási, újrahasznosítási példákat, amelyeket az Urbanista-olvasók ajánlottak figyelmünkbe egy korábbi cikkünk nyomán. Könyvraktárak, tévéstúdiók, kultúrközpontok.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szlovákia szekszárd győr baja kecskemét mád felújítás kaposvár felvidék szolnok esztergom csongrád megye szentes irodaház zsinagóga jász nagykun szolnok megye ipolyság tolna megye borsod-abaúj-zemplén megye győr-moson-sopron megye komárom-esztergom megye bács-kiskun megye

Magyar
Balkáni ráépítés a Váci utcáról nézve
(városképp)
Lebontják a Budai Parkszínpadot (bp jövője)
Lepukkantság a Normafánál (kihasználatlanul)
Cigányok és szegények: kiszorítás a belvárosból (zóna)
Budapesten alig laknak budapestiek (nol)
Folyton költözködtek az őskori csepeliek (múlt-kor)
Fotósorozat a Hungária Fürdőről (utazó) /→urbanista/
Elvesztette Budapest a bringaútpénzt (kerékagy)
Rémisztő kalandparkterv Óbudán (ingatlanmag)
Öböl-álom Újbudán (ingatlanmag)

Képes angol
Új Banksy-rajz New York-ban (mindennapi betevő)
Banksy állatkereskedés-kirakata (wooster coll) /képek/
Zsindelyes UFO-ház az USA-ban (inhabitat)
Újabb felhőkarcolóterv - természetesen Dubaiból (ssn)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szemle

Természetesen a Star Wars-os postunk után sem csillapodott a Batman-láz az Urbanistán. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen nagyon befolyásos személyről van szó! A Forbes magazin által összeállított leggazdagabb kitalált személyek listáján Bruce Wayne (vagyis a Denevérember) a nyolcadik helyen áll. (Nem kamu. A nagynevű gazdasági lap tényleg összeállított tavaly egy ilyen top15-öt, az első helyen Dagobert bácsi van.) Engedve lobbistái nyomásának, tovább folytatjuk gothamos-horroros sorazatunkat: Batman-hangulatú budapesti épületek mellett ezúttal egy szentendrei is helyet kap. Vegyük őket sorra.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan horror templom lakás batman szentendre lakóház v. ker xiii. ker podmaniczky utca agglomeráció ény

süti beállítások módosítása