Bár nagyon szeretjük a negyvenes évek fővárosának stílusát, mégis úgy éreztük, itt az ideje valahogy megfékezni a Batman- és horrorrajongók ámokfutását a blogon. Éppen ezért újabb kérdést intézünk a Nemzethez: Önök szerint melyik épületünk szerepelhetne a Csillagok háborújában? Vagyis melyik az a budapesti helyszín/épület, amelyik elött nem nézne ki hülyén egy birodalmi lépegető, vagy amelyikben nyugodtan vívhatna lézerkardpárbajt ifj. Skywalker és Darth Vader?

kxkari31: Le a mélybe
ildikoo: Nemzeti Színház
Csak egy hónapig tündökölhet az új híd

 Soha sem titkoltuk, hogy számunkra mindig is a "lepukkant űrbázis", vagyis a 90-es évek Kökije marad Budapest legscifisebb épülete - beleértve az akkori törzsközönségét is.

De nem kell messzire menni: a 70-es 80-as évek tudományos-fantasztikus hangulatát árasztó hármas metró egyes állomásai is megállnák a helyüket a Halálcsillag belsejében - mondjuk például a Határ úti. De akár a felújított kettesről is találni ilyen fotókat (hogy a négyes alagútjáról ne is beszéljünk).

A nyitóképül választott Papp László Sportaréna szerintünk kihagyhatatlan, és a Nemzeti Színház is esélyes egy kivilágított csillagromboló szerepére. Ja és a nemrégiben átadott Megyeri-hídról se feledkezzünk meg!

És Önök szerint kedves Urbanista-olvasók melyik Budapest "legstarwarsosabb" helyszíne vagy épülete? Várjuk a legelképesztőbb ötleteket is - meg persze a tippeket, hogy milyen jelenetet képzelnek el az adott helyre!

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest star wars metró csillagok háborúja négyes metró sportaréna köki határ út xix. ker xiv. ker kettes metró hármas metró

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr28701889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nevetőharmadik 2008.10.08. 07:25:59

Egy ideje már nem élek Budapesten, de szeintem egy birodalmi lépegető _bármelyik_ épület előtt jól nézne ki.

TaDaM 2008.10.08. 07:43:18

itt, nálunk, a Lágymányosi utca végében, a Raiffeisen bank előtt. Kényelmesen elférne az udvaron, a virágárus mellett.

paráznabillegető 2008.10.08. 07:53:25

skywalker és darth vader az egy és ugyanaz!

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2008.10.08. 07:57:55

igaz, de én az ifjabbikra gondoltam (az én generációmnak még ő "A" Skywalker : ) hu.wikipedia.org/wiki/Luke_Skywalker
mindenesetre pontosítottam köszi!

2008.10.08. 07:59:35

Kalvin téri üvegház... ha ki van világítva.

El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.08. 08:46:51

A köki egy az egyben onnan került ki. A 90-es években a haverokkal csak Mos Eisley-nak hívtuk.

keddves 2008.10.08. 08:49:06

Én már sok helyre képzeltem egy sötétben játszódó fénykardpárbajt, pl. a Művészetek Palotájának az előterében, vagy a Lágymányosi-hídon, szigorúan a felső lámpákkal megvilágítva :)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.10.08. 09:00:52

klassz

De inkább ne... a múlt században elég volt a birodalmakból:)

Nagymoli 2008.10.08. 09:14:44

Simán a garázsom elé... Jobb, mint bekamerázni :-DDD

Preis · http://www.glasso.hu 2008.10.08. 09:26:18

Az Aréna vagy a Művészetek Palotája előtt simán megférhet egy ilyen lépegető!

Savafan 2008.10.08. 09:34:47

tudom nem hazai de Bécs felé az autópályán az olajfinomító este, kivilágítva tiszta Mos Eisley:)

ava 2008.10.08. 09:43:12

Bécs az nem olyan...Mos Eisley egy kis porfészek volt tele genyófejű űrlányekkel. A finomító inkább űrállomás.

lOc (a pasztafáriánus) 2008.10.08. 09:45:49

Pont a Teve utcai Halálcsillag nincs köztük?

2008.10.08. 09:49:41

"A nyitóképül választott Pap László Sportaréna szerintünk kihagyhatatlan"

Szerintem meg a Pap szó végéről egy újabb p az, ami kihagyhatatlan.

tersyxus 2008.10.08. 10:04:45

A budafoki viztorony tetejen popecul nezne ki egy parbaj. Persze mozgodarurol vett kameraval...
img9.indafoto.hu/8/9/309_d6ef5f7fa914c19931a55bb262ec879c/763491_e17856be01fde3bc630ab1ddfc5de177_m.jpg

labi 2008.10.08. 10:10:16

A Sporteréna elé tenni egy lépegetőt, az olyan látvány lenne, mintha az a lépegető eltévedve a Pirx kapitány kalandjaiba sétálna be.

Levi84 2008.10.08. 10:28:08

Budapesti Corvinus Egyetem új, Közraktár utcai épülete (főleg a bejárata)!

sigue la lucha 2008.10.08. 11:20:13

Kár Kőbánya-Kispestért - először hagyták teljesen beépíteni, sötét csövet csinálva a felüljáróból (kezdetben csak egy szupermarket volt, az üvegfalakon jóval több fény jutott be), felújításra soha egy vasat nem költöttek, hagyták szétrohadni. Így lett belőle Mos Eisley, ahol összegyűlik a galaxis söpredéke. Pedig a maga nemében tényleg egyedülálló volt. Most jön a dózer és lesz helyette vmi giga-mega bevásárló központ. Az biztos jobb lesz nekünk.

A Moziklipben: www.youtube.com/watch?v=dO6sAc81Quw

W Joe 2008.10.08. 11:20:17

A hármas metró új állomásai valóban Star Wars hangulatúak. Simán oda lehet képzelni egy csipogó-fütyülő R2D2-t.

El Topo (Sgt. Elias) 2008.10.08. 14:42:10

Hungária gőzfürdő, Dohány utca.
Mondjuk most már ideje lenne lebontani, ha már hatvan-valahány éve romoskodik ott.

smalladam 2008.10.09. 10:04:35

művészetek palotájának a koncertterme. akkor belmagasságok nem gyakran vannak magyarorsázgon. és a star warsban mindig ilyen óriási terekben fénykardolnak.

Magam_a_Mondomét! 2009.10.15. 10:10:20

Maga a LEHEL CSARNOK megnyitásakor eleve ún. Kolonizációs Űrhajó névre hallgatott a köznép és a Zindex szerint
süti beállítások módosítása