Galéria megnyitása

Zámbó Jimmy szülői háza eladó! - figyelmeztetett mrgeez és tényleg. A meglehetősen átlagos cinkotai családi ház állítólag a Király szüleié volt. Az ingatlanmagazin.com utánajárt a hirdetésnek. A cikkből az derül ki, hogy ingatlanos papírokkal tudja igazolni, hogy valóban a Zámbó-szülők otthonáról van szó, sőt nem csak azokkal. Mint elmondta:

 

Az alap betonjába maga Jimmy írta bele, hogy "Szeretlek Anyukám! Imre".

 

Ez már önmagában is ütősebb, mint amit egy átlagos marketingcsapat összebrainstormingol egy hét alatt, de a java még hátra van. A hirdetésben ugyanis az áll, hogy:

 

Megtekinthető: 2011. szeptember 12-ig + 3 nap ajánlattételi lehetőség!

 

Állítólag "hitelprobléma" miatt. Utána mit csinálnak vele, ha nem kel el? Lebontják? Mondjuk van egy nagy bútoráruház, ahol állítólag ezt csinálják a nyakukon maradt darabokkal, nehogy rontsák az üzletüket - de azért ez egy kicsit más műfaj. Mindenesetre kíváncsi leszek a folytatásra.

Még több kép és infó itt.

UI: a kommentekre reagálva - igen nagy valószínűséggel árverés áll a dolog hátterében, vagy csak egyszerűen viszi a bank. De ilyen ingatlanhirdetéssel akkor sem találkoztam még.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés celeb xvi. ker cinkota fura hirdetés

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr983206591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olgicsq 2011.09.06. 15:09:22

a fotós biztos szabin volt épp

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2011.09.06. 15:12:36

A képek rámutatnak Zámbó Jimmy és a Deep Purple rejtélyes kapcsolatára.

mrgeez 2011.09.06. 15:40:42

@Olgicsq: Igen, nagyjából olyan, mintha soha életében nem adott volna el házat a kedves ingatlanos. Erős a gyanúm, hogy ez a homlokzat, és a tetőtér az, ami valamennyire egyben van, és azok sem annyira, hogy normális fényképezőgéppel le merte volna fotózni. Az ár amúgy átlagos a kerülethez képest szerintem, nem nevezném olcsónak.
Amúgy szerintem a banki árverés időpontja lehet szeptember 15.

2011.09.06. 15:48:27

A házat még télen, a nagy hóban fotózták körbe, gondolom, akkor sem már hobbiból, hanem azért, hogy eladják.
Ha most tényleg azt a képzetet akarják kelteni, hogy ez a ház annyira menő, hogy csak pár napig van kint a piacon, nem ártott volna legalább a képeket lecserélni pancsoló kislányosra.

Egyébként nem vagyok egy rajongói típus, de tényleg van olyan ember, aki megvesz egy házat, mert az x.y.-é volt? Vagy egyébként is megveszi, de így még inkább?

Az ár mondjuk a kerülethez képest nem tűnik soknak (kérdés persze, hogy milyen NEM fotón), de a telek elég nagy, a hely jó, szóval tényleg kell ehhez Jimmy?

Commandante Jayasuriya 2011.09.07. 09:34:34

Főleg a szépen gondozott kert, az amerikai stílusú konyha - étkező - nappali, és a nagyvonalúan felszerelt fürdő a legvonzóbb az ajánlatban.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.09.07. 09:47:06

A kedves ingatlanos ezt milyen fényképezővel fotózta? Ilyen éles képeket... :D:D

P_o_c_a_k_o_s 2011.09.07. 09:49:19

csak megjegyzem: nagyanyám halála után (1961), a kétgyerekes, elvált nagynénémnek kisebb lakásba kellett költöznie. Az 1936 óta bérelt negyedik emeleti, háromszobás (Landler J. u. 20) lakást a Tanács a sok gyermekes Zámbó családnak utalta ki. Ha jól tudom, még mindig ott laknak.

G.T. 2011.09.07. 09:49:43

Ekkora szar fényképeket a mai világban elég nehéz csinálni már...

hogyismondjam 2011.09.07. 09:50:46

Ha megveszem ezt a lakást, olyan szép lesz nekem is a gyerekem mint Jimmy?

kamasuka 2011.09.07. 10:18:43

Ritka szar képek. Mik ezek, mobil képek?

venszivar 2011.09.07. 11:09:31

Állítólag?!no már a feléért SE kell.bele van írva.....?!akkor össze van firkálva....!no,így már a felének a feléért SE kell!úgy egyébként meg szarok én a jymmmmire,IS!!

Kicsi Kacsa 2011.09.07. 11:22:00

@Commandante Jayasuriya: Igen, nekem is ezek tetszettek meg. Kívülről egy átlagos tipikus 70-es évekbeli családi ház, tucatszámra van belőle az országban. Ne de a belső kialakítás! Az igen! Az full egyedi! Az alaprajz se kutya!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.07. 11:56:53

Mindenképpen megveszem! Már csak a hely szelleme miatt is? Megvan még a kakas?

kénköves pokol 2011.09.07. 12:33:34

Atyám!Ezeken a szőnyegeken totyogott a Király kiskorában?
Ebben a kertben bimbódzott és szökött virágba a szférák hangversenyére repítő hangja?
Könnybe lábad az ember szíve.

biga156 2011.09.07. 12:44:42

Biztos hülye kérdés, de hogy tudja valaki a saját szülőháza alapjába beírni, amit akar?

ddevil 2011.09.07. 13:08:22

Ez mi a tökömmel van lefotózva, de tényleg... fénymásolóval v. mi? Fénykarddal?

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2011.09.07. 13:09:54

Az ingatlanügynök vizuális igényességéhez csak gratulálni tudok, sikerült alulmúlnia mindent: mobillal fotózni egy eladásra kínált, több tízmilliós ingatlant! Még a Vaterára feltöltött 100 Ft-os gagyiknál megértem, hogy nem költ az eladó egy 50 000 Ft-os fényképezőgépre, de egy ingatlanügynöknél ez nagyon durva.

Ja, és hol a fotós bizonyíték A Király keze írására? ;)

biga156 2011.09.07. 13:22:08

@bestpixel: Ez még csak nem is mobillal készült szerintem. Kicsi a valószínűsége, hogy működőképes lenne még olyan mobil, ami ennyire szar képeket tud csak készíteni. Ma nem lehet sztem olyat kapni, ami a legfakezűbb fotós kezében is ne tudna jóval szebb képeket csinálni. Sztem tudatosan ilyen szar a kép...

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2011.09.07. 14:07:56

@biga156: A mobilok "fényképezőgépeinek" ennyire rossz a képminősége, méghozzá legfőképp a nem létező, vagy nagyon kicsi objektív és a még kisebb képszenzor miatt. A legolcsóbb kompakt gépeknek ugyan jobb valamivel a képminőségük, de szélsőségesebb esetekben (ellenfény, sötét, stb.) azok is csapnivaló képeket készítenek. Ezért írtam 50 000 Ft-os kategóriát, azok a gépek már elfogadhatóbb minőséget képviselnek és egy ingatlanügynök is jobban ki tudja használni (pl. az a nagyobb látószögű optika miatt). Persze, ez nem érvényes minden gépre, de ennyiért már lehet kapni használhatót.

Maisie MacKenzie 2011.09.07. 14:13:48

@P_o_c_a_k_o_s:

Ja, a szülöi ház nem egyenlő a szülei (későbbi) házával, azt gondolom már a megtollasodása után vette/építette nekik.

Én úgy hallottam, hogy Imi egy VII. kerületi, romák által is sűrűn lakott kornyéken nőtt fel, Schmuck Andorral egy házban.
A Bethlen tér környéke kb. ilyen hely.

?Illetékeselvtárs? 2011.09.07. 16:00:26

P_O_C_A_K_O_S

Te írtad a tutit. Zámbó Imre 1958 január 20. született a VII. Péterfy Sándor utcai korházban. Valóban az akkor még Landler Jenő u. 20 4. emeletén laktak (a mama ma is ott lakik)és a Hernád utcai általános iskolába járt az összes zámbó gyerek (Imre, Gyuri, Tihamér, Mariann) Imrének sokkal később lett saját háza de az sem Cinkotán hanem Csepelen.
Röviden ennyit :))

?Illetékeselvtárs? 2011.09.07. 16:05:25

Maisie MacKenzie

A VII. kerület abban az időben nem a romákról volt híres (az gyakorlatilag a 90-években alakult ki) hanem úgy hívták, hogy Csikágó. Rengeteg galeri és "rossz fiú" lakott ezen a környéken ami a maival összehasonlítva egy becsületes szép kedves közösség volt.
A Schmuck Ilyen néven soha nem lakott a Landler 20-ban.
Üdv.

venszivar 2011.09.07. 18:05:12

@Maisie MacKenzie: komolyan?!a smuchk is kancigány?a KANT VISSZAVONOM!

kénköves pokol 2011.09.07. 19:28:09

@venszivar: ne hülyülj már meg! vöröstengerészgyalogos,tee.

venszivar 2011.09.07. 19:38:34

@kénköves pokol: baszki!te a cia,kgb,moszat v.a dzsp,netán az MZ/X-nél vagy,hogy így utánam tudtál nézni?!viszont pontosítanám az adataitokat.
Már vérvöröstengerészdelfinesmotorizált hadosztály v.hatodosztály(ezt mindig elfelejtem....)vagyunk.
de tényleg,a "kis"(lóbaszó)smuchk lóvári roma cigó?én mindig gyanítottam!elvégre úgy is néz ki......,mint egy lóbaszó.......,basszus elfelejtettem,iszom pár konyakot,majd lesz valami......

kénköves pokol 2011.09.07. 19:47:17

@venszivar: nem te,tee!az a smukk a vörösztengerészgyalogos!
hogylennemá' cigány.

venszivar 2011.09.07. 19:57:13

@kénköves pokol: de ÉN is! TE NE ELLENKEZZ!
itt fentebb valami azt írta,hogy cigány!

a stukx elöbb CIGÓ,mint bármikor TUDNA tengerész gyalogos lenni!!!a fehér ló is megdöglene alatta,aztán megenné s óda lenne a fogokúrva.
szarok én rá,hogy vörös,töllem el is vérezhetne,de,hogy NEM SZŐRVÁGÁSTÓL vérzik el az BIZTOS!!!

A kénköves pokolba!ezt jól BE NÉZTEM!de talán "kidumáltam"magam......?! basszus,alig van már konyakom.EGÉSZSÉGÜNKRE!

kénköves pokol 2011.09.07. 20:30:36

Aztán nehogy májhüppedést szerezzen kend.
Prostit, izé: proszit!

Maisie MacKenzie 2011.09.08. 08:59:58

@venszivar:

Ha a szomszédod kínai, attól Te is kínaivá válsz? :-) Schmuck is Imiék környékén lakott, de akkor még nem volt mindenki cigány ott (ma sem, de a romák száma egyre nő, tudod, nagy a család!).
süti beállítások módosítása