http://ingatlanmagazin.com/wp-content/gallery/ilyen-lesz-a-szell-kalman-ter/601_n7m3fw_szellkalman_uj_02.jpgEgészen különös hangulata van egy Budapest hosszú távú stratégiájáról szóló konferenciának, néhány nappal azután, hogy felröppent a főváros megszüntetésének híre. Bár, ahogy Tarlós István, főpolgármester fogalmazott nyitóelőadásában, most „édes sutasággal” próbálják Lázárék letagadni a javaslatot (nevet persze nem mondott, de alighanem erre gondolt), attól az még felmerült. Finta József szerint ez nagyjából egyenlő lenne Magyarország megszüntetésével. Na de ne fessük az ördögöt a falra, bízzunk benne, hogy lesz Budapest néhány évtized múlva is – kérdés, hogy milyen lesz? Milyen legyen?

Na ez volt a témája tegnap a Heti Válasz és a Duna Fővárosa Egyesület közös konferenciájának.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés városfejlesztés

Kévés György, Ybl-díjas építész - akinek legismertebb alkotása az Orczy Fórum Városközpont - bepöccent Budapest városszerkezetére. Mint a Napi Gazdaság írja, "a főpolgármesternek, a kerületeknek és a gazdasági, valamint a fejlesztési minisztériumnak is eljuttatta a szakma és a főváros gondjainak megoldására kidolgozott (Régi)-Új Budapest koncepcióját". Na de miket tartalmaz? Hát először is szerinte

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közigazgatás városfejlesztés bevásárlóközpont kerületek

corvina - palyazat.ro + ingatlan.net

 

Négy város (Piski, Déva, Vajdahunyad és Pusztakalán), valamint 15 kisebb település (Szántóhalma, Biharszentandrás, Sárfalva, Ópiski, Tompa, Bácsi, Batiz, Kiskalán, Szentkirály,  Zeykfalva, Sztrigyszentgyörgy, Hosdát, Alpestes, Kisbarcsa, Keresztúr) összevonásával új nagyváros jönnel létre Erdélyben.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: románia erdély városfejlesztés várostervezés corvina vajdahunyad déva piski pusztakalán

THT3[1]

 

Miközben időről időre felröppen a Dunán átívelő budapesti gyalogoshíd terve (igaz mostanában már csak Duna-ágakon, például a Kopaszi-gátnál vagy a Margitszigetre), teljesen elkerülte a figyelmemet egy igazán grandiózus elképzelés. Pedig a Tisza fölé tervezett kerékpáros-gyalogos átjáróra, mely állítólag az Európai Unió legnagyobbja lesz, már 2007-ben pályázatot írtak ki. A www.tiszafovarosa.hu oldalról származó információk és néhány látványterv alant. (Sajnos azt, ami a mezei bloggert és felteszem az olvasókat is legjobban érdekelné, ti. milyen hosszú lesz az új rekorder, sajnos nem találtam a honlapon. A látványtervek is inkább a hídfők térségére koncentrálnak, mintsem magára a hídra, de azért érdekes)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: híd tisza szolnok városkép városfejlesztés gyalogos

87844 ak[1]

 

Emeletes lakóhíd a megújuló Albertfalva és Csepel között. Hatalmas vihart váltott ki tegnapelőtti posztunk, melyben az Ingatlanmagazin cikkére hívtuk fel a figyelmet. Egy törzsolvasónk kapta magát és levelet írt Zoboki Gábor építésznek, hogy "örömmel olvasnék Önöktől, első kézből, egy reflektáló kommentet a tervekkel kapcsolatban. Azok hátteréről, realitásáról, céljáról, megvalósíthatóságáról".  Az építész rögtön, "postafordultával" válaszolt neki, és a félreértések eloszlatása végett most mi is közzé tesszük levelét:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest híd duna városfejlesztés várostervezés ingatlanfejlesztés xi. ker xxi. ker zoboki gábor

87847 ak[1]

 

Szinte hihetetlen, hogy van egy Duna-sziget, amelyik nagyjából olyan messze esik a város szívétől mint a Margit, csak épp csodálatos fejlesztési potenciálja van. Ennél már csak az hihetetlenebb, hogy a főváros bölcs vezetése épp erre az eszményi területre helyezte a város iszaprothasztó tornyait, de még ezzel együtt is klassz lehetőség - főleg, ha megoldják a közlekedését, de ne szaladjunk előre. Zobóki Gáborék most elég merészet álmodtak erre a területre (ahova persze már álmodtak pár merészet korábban is hongkongi kis Manhattan-től kormányzati negyeden át budapesti olimpiáig.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest híd duna városfejlesztés várostervezés ingatlanfejlesztés xi. ker xxi. ker zoboki gábor

  • "Budán és Pesten is legyen a most tervezettnél is hosszabb a 4-es metró.
  • Járjon 5-ös metró Csepel és Kaszásdűlő között az Astoria érintésével.
  • A 3-as metró menjen ki Káposztásmegyerig.
  • Kössék össze a 2-es metrót a gödöllői HÉV-vel.
  • Épüljön két új körút a pesti oldalon.
  • Az 50-es villamos menjen ki Ferihegyre.
  • A fogaskerekű pedig a Moszkva térig járjon.
  • A Rákóczi úton és az Erzsébet hídon ismét járjon villamos.
  • Az 1-es, 2-es és 3-as villamosak is hosszabb úton járjanak."
  • Unió Érddel.

Ezt javasolja 2020-ig Budapest közgyűlése csütörtöki határozata alapján. Amúgy ez szó szerinti idézet a Független Hírügynökségtől (na jó az uccsó sort kivéve), ebben a sorrendben, csak muszáj volt felsorolásba szednem, annyira 12 pontos hangzású. Hm. Abból mennyi is valósult meg? (Illetve mennyi idő alatt?)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés városfejlesztés

Panelházsor, de nem lakótelep

Tudta Ön, hogy a Nagy Lajos király útjának egyik végén volt a világ legnagyobb Gyurcsány-feje? Tudta Ön, hogy a másik végen az ország egyik legnagyobb forgalmú bevásárlóközpontja van? Tudta Ön, hogy éppen melyik az Ön sávja, amikor végigautózott rajta? Mi azonban nem ilyen okokból foglalkozunk ezzel a zuglói úttal, hanem mert hatalmas lehetőségek rejlenek benne - egyelőre kihasználatlanul. Lássuk mi minden fog történni és mi minden történhetne itt az elkövetkező két évtizedben!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés városkép városfejlesztés xiv. ker nyolcad nagy lajos király útja herminamező

Megint van szerencsénk egy máshol még nem reklámozott honlapot bemutatni az Urbanistán, ez pedig a www.varosalom.hu. A Fidelitas-nak úgy látszik megtetszett a Nem Gyurcsány a hibás, hanem Beethoven című postunk, mert meghívót küldött nekünk az október 4-i Városálom2010 című konferenciájára. Itt Freud Zsigmondként többek közt Tarlós, Pokorni, Rogán, az ex-főépítész Schneller, a szigetes Gerendai meg a CriticalMass-os László János fejében turkálhatunk álomfejtve. (Hogy a dolgok jelenlegi állása szerint 2010 történetesen pont választási év lesz, az felteszem pusztán a véletlen műve.) Amúgy a témák történetesen mind olyanok, amilyenekkel mi is foglalkoztunk, szóval kiváncsian várjuk a fejleményeket. Van fotópályázat is hozzá, meg persze lesz blog is.

Az Urbanista ezúton szólítja fel a többi parlamenti és parlamenten kívüli párt ifjúsági szervezetét, hogy ők is legyenek szívesek urbanisztikai konferenciát szervezni és meghívni minket rá. Főleg ha ott is lesz afterparty.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest politika konferencia fidelitas városfejlesztés

Olajmezőt találtak az Alföldön? Aranybánya nyílt a Bakonyban? Lobbizórobotot fejlesztettek ki a Műegyetemen? Nem tudunk róla, ennek ellenére a héten a sajtó elkezdett foglalkozni azzal, hogy hol is legyen a budapesti olimpia helyszíne. Most egy picit felejtsük el, hogy láttuk a pekingi olimpia épületeit, meg a londoni terveit. És azt is, hogy hallottuk, a britek már most nyavalyognak, hogy kevés lesz a pénzük (!) és az idejük, ezért a nagyszabású terveket kicsit egyszerűsítik. (Amúgy a kedvenc látványtervem a londoni olimpia honlapján az MTB-pálya. Na az tuti megépül időre.) Szóval tegyük fel, hogy pénzünk mint a pelyva és elnyertük a rendezés jogát. Hova építkezzünk?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest olimpia városfejlesztés

süti beállítások módosítása