~dá~: IMG 2875Ha én lennék az Andrássy út 3., valószínűleg egyik éjszaka megszöknék a helyemről és átsétálnék mondjuk a Bazilika elé. Itt ugyan a Bajcsy forgalmának elzárásával elég nagy esélyem lenne, hogy rövid időn belül lebontsanak, viszont nem kapnám el azt a ronda bőr- (ne adj Isten nemi) betegséget, amit az Andrássy 1. Hogy fertőző, az tuti, mert nem ez az egyetlen foltos ház a környéken (lásd kép). Vagy más oka van a randaságnak?

 

A Városálom konferencián került szóba nem is olyan rég egy módszer, hogy hogyan lehet pénzt keresni a homlokzatfelújítással. A felálványozással keletkező hirdetési felületet eladja a ház egy vállalkozón keresztül, majd a bevétel tört részéből "rendbe hozzák" a homlokzatot. Az eredmény sokszor rosszabb, mint a felújítás előtt volt. Példaként egyébként az Andrássy 1 hangzott el, ahol még a háború előtti gömbdísz visszahelyezése is szerepelt az ígéretek között - de ez is elmaradt. Az Andrássyn vannak más leopárdházak is, de némelyike annyira foltos, hogy az már nem lehet hanyagság. Olyan mintha szándékosan festették volna őket tereptarkára. Vagy tényleg bőrbetegek? Tud valaki jobb magyarázatot?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felújítás andrássy út társasház lakóház vi. ker reklámháló belső-terézváros

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr68711242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Salsa · http://gondolatimunkafazis.blog.hu/ 2008.10.14. 10:34:55

na igen. pár éve kitalálták, hogy megteremtik a lehetőséget arra, hogy a lakóközösségek hírdetésből szerezzenek pénzt a homlokzatok felújítására. a történet innentől kezdve már a maga tipikusan magyar módján haladt tovább...

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2008.10.14. 18:30:11

a fehér folt a félbehagyott felújítás nyoma, nem-e?

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2008.10.15. 02:19:45

Bocsánat, de szólnék! Én történetesen egy ilyen típusú homlokzatfelújításokkal is foglalkozó reklámipari cégnél dolgozom. Így van alkalmam rálátni ezekre.

Az Andrássy út 1-nél jogi probléma lépett fel annak idején a felújítást és reklámozást vállaló cég és a ház között, ezért a felújítás félbemaradt. Ez egy félbemaradt munka! Ughy Attila helyében pedig inkább feltenném magamnak a kérdést: Mit tettünk mi, az önkormányzat, azért hogy a pórul járt házon, és a sérülő városképen segítsünk. Valamint, valóban a tulajdonosok feladata volna a régi tetőszerkezet helyreállítása?

Az Andrássy 6 vagy 8 amit a másik képen látok, az sajnos egy másik történet. Itt volt egy beállványozás, ugyanakkor a ház csak az állagmegóvást tudta finanszírozni, vagyis a sérült helyek - vakolathiány, díszhiány - lekezelését, hogy legalább ne tudjon "továbbterjedni" könnyen a romlás.

Az amit Ughy elmondott a Városálom2010-en, ezekről a reklámhálós dolgokról elég megdöbbentő volt a számomra. Miközben az önkormányzatok elszúrták az egész privatizációt a lakások és házak tekintetében, miközben a házak képtelenek önerejükből megújulni, és miközben az önkormányzatok potom összegekkel tudják csak támogatni a megújulást, van képe - már bocsánat - nekiállni a városképről papolni. Amit elmondott, hogy rossz minőségben újítanánk fel a házat úgy hülyeség, ahogy van. 6 hónapig lehet kinn legfeljebb egy ilyen állványzat. Sok idő, de inkább nézem 6 hónapig a reklámot, mint ki tudja meddig a szürke falat. Az önkormányzati támogatási rendszer válláról már így is sokszáz milliókat vettek le ezek a felületek, és ezután is fognak.

Tény az, hogy van néhány olyan felújítás, ahol csak "felújítás" zajlik, de ezek száma elenyésző. Tessék megnézni a Moszkva, Nyugati, Boráros, Blaha Lujza, Oktogon tereket. Ezeken a tereken az elmúlt 5 évben megújult az ott álló házak 60-75%-a. Az önkormányzat az azt megelőző 15 évben képtelen volt bármit is produkálni, a lakókról nem is beszélve. A felújítások minőségét pedig meg lehet nézni, nem rosszabbak azok, mint amiket az társasházak saját összekupogratott pénzükből, plusz a szerény önkormányzati apanázsból ki tudnak hozni. Ugyanaz, vagy esetleg jobb minőség.

Szóval ha Ughy Attila úrnak ennyire nem tetszik, akkor tehetne valamit azért, hogy kicsit több pénz jusson a társasházak támogatására. Akkor talán a lakók sem akarnának 6 hónapig állványzat mögül kuksolni. Ilyen lehetőségek közt viszont külön örülnek neki.

Az Oktogon házainak színezésekor pedig egy Hauszmann féle rajzot vettek alapul ami a környéket ábrázolta. Azok amúgy is sajna elég szar épületek, legalább a színezésük dob rajta egy keveset.
süti beállítások módosítása