Semmilyen okból ne dobják be a cicájukat! - napi kép
2013.06.07. 10:10
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest állat macska bme felirat xi. ker lágymányos
Egy hónapja posztoltam azt a street-art alkotást, amit MrPaperDog fedezett fel a Gellért-hegy odlalában. Egy oylan festményről van szó, amellyel kicsit belekukucskálhatunk a hegy gyomrába, ahol a Sziklatemplom is működik. Ő fedezte fel azt is, hogy az Új Ember nem sokkal később megkereste az alkotót - László Dániel festőművészt -, aki névvel vállalta "tettét". Ami persze természetes, ha tudjuk, hogy a mű kihelyezése előtt megereste a pálosokat, azután az önkormányzatot is és az ő beleegyezésükkel került ki a kép a falra.
Mivel a különös kép nagyon sokakank tetszett (Index-címlap nélkül is több mint négyszázan lájkolták), gondoltam idézek belőle néhány sort:
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest templom gellérthegy xi. ker gellért-hegy street-art sziklatemplom
Megmarad a kosárlabdapálya a Bikás-parkban
2013.05.23. 08:17Egy hónapja mutattuk be a Bikás park megújulásáról szóló videót itt az Urbanistán, amit pár nappal később eltávolítottak a YouTube-ról, mert még nem volt végleges változat. Ez viszont már az. A bíztató fejlesztésről már akkor megírtátok a vélemyényeteket a kommentekben, a kosárlabdapályáért többen is aggódtak:
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: sport építés kelenföld zöldfelület xi. ker tétényi út bikás park etele út vahot utca bártfai utca kosárlabdapálya
Hogyan vezessük be a villamost az Infoparkba? Jópofa prezi a BME-sektől
2013.05.22. 10:00Kicsit túl prezis nekem, pár egyszerű kép nekem többet mondana, de biztos ez volt a feladat. Na de a lényegből ez semmit nem von le, az elképzelés nekem tetszik: villamost az Infoparkba! (tipp: delbudamaskepp.blog.hu)
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest közlekedés villamos infopark xi. ker prezi lágymányos
A nap képe: szamóca nő vadon a Bocskai úton!
2013.05.15. 07:04A kivirult villamosvágányokon is, de talán még a Borároson kinőtt paradicsomon is túl tesz az, amit Arod75 talált. Egy szamóca a XI. kerületi Bocskai utca 5. előtt. Hihetetlen, hogy kihajtott, kivirágzott és még be is ért. A nyárfaszösz, na meg a mellépöccintett cigicsikk teszi igazán teljessé a kompozíciót.
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: gyümölcs növény xi. ker bocskai út szentimreváros
"Bezzeg bicikliparkoló az sehol" - teszi hozzá keserűen a képet készítő keretterekes Kilián Zsolt, aki már tegnap is twittelt egy remek fotót (akkor egy pár percre tesztelésre kirakott BUBI-modellt kapott lencsevégre).
Frissítve: mint Vipler Imre jelezte Facebookon: a tábla már évek óta kinn van! Bravo!
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest metró vasút tábla kelenföld négyes metró xi. ker kelenföldi pályaudvar
A nap képe: eszméletlenül jó street-art a Gellért-hegy oldalában. Olyan mintha bekukucskálhatnánk a Sziklatemplomba
2013.05.02. 09:49A fenti képet tegnap lőtte Miszter Papírkutya, a MrPaperDog bloggere a Gellért-hegy oldalában. Egészen pontosan itt. Nem csak az meglepő, hogy valaki egy szentélyt rak ki a falra, mintha csak belátnánk a sziklatemplom belsejébe, de legalább ilyen fura, hogy a Gellért-hegy mennyire vonzza a színvonalas street-art alkotásokat. Már magán a helyszín Street View képén is ott egy dobókocka, meg kukucskált ki innen már barlangi troll is, aztán ott voltak a ragasztott ablakok, és egyszer Szent Gellért emlékművére is ragasztottak két aranyos szemet, amit ugyan kiposztoltam az Urbanistára, de most sehogy nem találom... (Frissítve: megtalálta viszont defter: ez az. Rosszul emlékeztem, nem csak szemei voltak, hanem fogai is.)
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest templom gellérthegy xi. ker gellért-hegy street-art sziklatemplom
Nem is olyan rég morgott Tarlós, hogy 180 millió mozaikdarabkát építettek be a metrómegállókba, ami elsőre soknak tűnik, de hát a képen úgy látszik, Budapesten a hajléktalanszállókat is ezzel rakják ki. Vagy várjunk csak. Ez nem hajléktalanszálló, hanem egy leendő metrómegálló?
A Móricz Zsigmond körtér örvendetesen épül-szépül: megkerült a névadó évek óta lappangó szobra, jövőre már lesz metrómegállója, fonódgatnak a villamosai, az önkormányzat állítólag hamarosan bejelentésre készül a Gombával kapcsolatban, sőt lesz egy cserép alakú dézsa is (bármit is jelentsen ez).
Ám a felszín alatt még mindig áldatlanok az állapotok. Kérdés, hogy közterület-felügyelet nélkül nem jut-e hamarosan ugyanerre a sorsa, a sok - amúgy tök jó - fejlesztés. Azt hiszem a legérzékenyebb lelkű, Blaha Lujza téri kordonokat bontogató civileket sem zavarná, ha kitessékelnék a zord áprilisi levegőre az itt lakókat.
Bandi levele alant (illusztrációja meg fenn).
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest metró hajléktalan állomás kelenföld aluljáró négyes metró móricz zsigmond körtér gellérthegy xi. ker lágymányos
A nap képe: ablakok a rakparton
2013.04.21. 10:55Elsőre talán fel sem tűnik az embernek, hogy mégis mi itt a street-art a képen. A SBAGLIATO fedőnevű olasz csoport ugyanis arra specializálódott, hogy telenyílászárózza a nagyvárosi felületeket. Köztük a budapestieket is. A Mr. Paper Dog blogon láttam először egyik-másik alkotásukat, majd egyet én is megosztottam Facebookon. A fenti a legújabb. Ha valakit bővebben érdekel, mi mindent csinálnak, nézzen utánuk itt: Facebook, Flickr, Tumblr.
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest rakpart gellérthegy xi. ker street-art
Bréking: előkerült az öt éve lappangó Móricz-szobor és fura csomagolásban áll egy raklapon a járda szélén
2013.04.17. 09:10Amikor megláttam a fura kompozíciót, amit Szórádi Balázs fényképezett a Móricz Zsigmond körtéren, azt hittem Harry Houdini, a nagy szabadulóművész kap végre szobrot, mely munka közben ábrázolja őt. Ám kiderült, hogy csak Móricz Zsigmond az, aki ebben a védőfelszerelésben igyekszik túlélni a tér átalakításának utolsó lépéseit:
Kedves Urbanista!
A Móricz Zsigmond körtéren sétálva, a metróépítés területén lettem figyelmes a képeken látható objektumra. Móricz Zsigmond szobra a Villányi és a Fehérvári úti villamosvágányok összekötése miatt kóborolt el. Most visszahozták? Hol lesz az új helye?Szórádi Balázs
A 2004-ben állított szobor amúgy (mely valójában a 79-es tiszacsécsei Móricz-szobor másolata) így nézett ki békeidőben:
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest szobor kelenföld átépítés móricz zsigmond körtér villányi út gellérthegy xi. ker lágymányos
Szeméttelep sírhalmokkal? Dehogy, csak egy elhagyatott budapesti temető, melyet hulladéklerakónak használnak
2013.04.14. 10:53Édesanyánk - Pestszentimre, 2013
Budapest egykori temetőiről a halottak napja alkalmából ágyaztam be egy térképet, ám az elsősorban a belső kerületek hajdan volt temetkezési helyeit veszi sorra. Pedig a Hungária gyűrűn kívül is volt élet... és persze halál is. Az ottani temetők sorsáról azonban jóval kevesebb szó esik. Úgyhogy akár örülhettem volna is hatja levelének, hogy felhívja rá a figyelmet, ám ami a képeken látható, az néhol elkeserítő. Fotóin három egykori - ma Dél-Budapesthez tartozó - sírkertet mutat be, szerencsére nem mindegyiknél ennyire tragikus a helyzet. Vegyük sorra őket...
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest temető pestszentlőrinc pestszentimre xi. ker xviii. ker albertfalva hunyadi jános út kőtár utca sallai út nagykőrösi út igric utca
Nap képe: szépséges, több mint harminc négyzetméteres Tiffany-ablakot kapott a Szent Margit Gimnázium kápolnája
2013.04.10. 08:17A Magyari Krisztina üvegművész tervei alapján elkészült új, több mint harminc négyzetméteres Tiffany-ablak a budapesti Szent Margit Gimnázium kápolnájának főoltára felett 2013. április 8-án. - írja az MTI, ahonnan a kép is való. Az alkotásról bővebben az újbudai önkormányzat honlapján olvashattok. MTI Fotó: Balaton József MTVA (via: építésügyiek klubja)
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: templom iskola ablak villányi út ólomüveg xi. ker szentimreváros
Azt ígérik, Dél-Buda Millenárisa lesz a Bikás park - FRISSÍTVE: a most kiszivárgott elképzelések helyett heteken belül itt van a végleges látványterv
2013.03.20. 16:00E
"A kelenföldi Bikás Park, a Tétényi út és az Etele út találkozásánál Újbuda egyik legfontosabb közparkja, ami ma is kedvelt és sokak által használt, de jelentőségét a négyes metró várható indulása még tovább fogja növelni. A kapcsolódó területek fejlesztésével párhuzamosan a park európai minőségűvé válhat: jó eséllyel „Dél-Buda Millenárisa" jöhet itt létre."
- olvasható a fenti videó alatt a Youtube-on. Millenárisos párhuzam nekem ugyan kicsit sántít (ott jóval több szellemes megoldást zsúfoltak össze, ráadásul egykori ipari épületek újrahasznosítása adta az igazi bukéját), de azt meg kell hagyni, hogy klassz lesz.
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest park építés látványterv zöldfelület xi. ker tétényi út bikás park bika-domb etele út vahot utca bártfai utca
Budapest Papírsárkányról fotózva - kiállítás a Kőlevesben
2013.03.14. 11:14Komjáthy István (komikite.hu) a sárkányeregetés szerelmese. Ami különlegessé teszi "játszadozását" az az, hogy kamerát is szerel a sárkányokra, s az égből fényképezi Budapestet vele olyan helyekről, ahol amúgy nem repülhetne ember. Gyönyörű képeiből (melyek közül az egyik az Urbanista Facebook-oldalán óriási közönségsikert ért el) tegnap a Kőlevesben (Kazinczy utca 41.) nyílt kiállítás. Még több kép és szöveg a Travelón.
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest kiállítás fénykép kelenföld zsidónegyed kőleves kopaszi gát xi. ker vii. ker kazinczy utca
A nap képe: sárkányháború Gellért-hegy tetején
2013.02.11. 09:49Egyre inkább oda vagyok a Budapest szobrai FB-oldalért. Hát nem pompás? Legyetek ti is a követői!
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide: