A múlt héten a kisfiamat kísértem el egy focibajnokságukra az újmátyásföldi Ikarus telepére, ahol meghökkentő élményben volt részem. Egy kisvárosi hangulatú sporttelepről van szó, amely azért elég nagy, mivel a hajdan világhírű buszgyáré volt, s bár az egyik fele magánkézbe kerülve hervadozik, a másik köszöni jól van.

Szóval egy Budapest I/B osztályú csapat pályájáról van szó, ahol az ember mégsem vár meglepetéseket - erre tessék. Véletlenül kell belebotlanom egy izgalmas épületbe, amelyik alig fél éve épült és sehol nem hallottam róla, pedig nagyobb visszhangot kaphatott volna - ráadásul nem is lakom messze tőle.

Lehet, hogy az elfogódottság is szerepet játszik abban, hogy megtetszett ez a lelátó, ugyanis nagyon szeretem a "Poirot-hangulatú" épületeket. Ezért bírom Brünnt, meg a Pasarétet. Érdekes, hogy nálunk ez a stílus valahogy a sportépületekhez kötődik (például ehhez a régi teniszpályához, vagy ehhez az egészen új sportkomplexumhoz). Na de lássuk a szóban forgó kis remeket.

A véletlenek különös összjátékának köszönhetően a héten egy cseh gépipari vásárra keveredtem. Mindez azért furcsa, mert a kétkarú emelőnél bonyolultabb berendezések működését nem értem, használatukat kerülöm. Viszont Brünn a "fehér modernizmus" fellegvára a régióban, aminek ékes példái a vásárváros épületei is. Gondoltam tehát, ha már így alakult, írok egy rövid postot azoknak, akiket érdekel a húszas-harmincas évek vagány építészete, meg a közép-európai vásáristand-divat. (Szinte látom lelki szemeim előtt elvonulni az érintett olvasók miriádjait.)