MakoveczBár manapság nem igen divat szeretni, én nagyon bírom Makovecz legtöbb épületét. Az azonban a szubjektív megítéléstől függetlenül is tuti igaz, hogy a kortárs építészek közül egyedül neki van marketingértéke az ingatlanosok körében. Magyarul ő az egyetlen ma is élő tervező, akit fontosnak tartanak megemlíteni az ingatlanhirdetésekben. Lássuk, mi mindent lehet kapni ma Magyarországon az ő nevével. Meglepő módon nem a tipikusan "Makoveczes" épületek vannak túlsúlyban, inkább azok, amelyek alighanem korai munkái lehetnek.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan hirdetés tihany dunakeszi szarvaskő makovecz imre leányfalu ii. ker xii. ker xvi. ker iii. ker organikus építészet inárcs


Napisajtó-tengely nagyobb térképen való megjelenítése

 

Bár az Index költözéséről nem szeretnék sokat írni (van arra egy remek külön blog), nem tudom visszafojtani az örömöt, hogy tavaly felállított összeesküvés-elméletünk újabb bizonyítást nyert. Bár akkor még csak arról volt szó, hogy mind a négy politikai napilap az 1-es villamos mentén található, most már úgy tűnik ennél is komolyabb méditengellyé kezd válni ez a vonal. Ugynais a Flórián térre költözik az Index.hu (arról nem is beszélve, hogy idejön az Inforádió és a Napi Gazdaság is - mely egyébként már most is az 1-es mentén van). Vajon kinek áll ez érdekében? Miért hallgatnak az illetékesek?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest sajtó közlekedés szerkesztőség villamos iroda flórián tér iii. ker

retekblog: Zebra a semmibe - vagy mégsem?

[Fotó: retek - Retekblog és Csak a szépre!]

És a megoldás: Vaandor kommentjében.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: buhera nap képe szentendrei út zebra iii. ker

Forest HillA közelünkben van egy rendőrkocsma, ahova szolgálat után járnak sörözni (meg olykor járőrözés közben is beugranak tonikozni) a rend őrei, akik a közönség szerintem 90%-át teszik ki. Bár lehet hogy a maradékból is 9 százalék titkosrendőr. Ha valaki nem államellenes összeesküvést akar megbeszélni a haverjaival, akkor remek hely egy fröccsözésre, mert nincsenek balhék, kabát- és kocsilopás, kötözködés. Vagyis rendőrök között határozottan jó lehet élni.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest építés lakópark iii. ker forrest hill

Többen is szóltatok, írtatok, hogy nincs minden rendben a Rómain. A Népszabi júniusi cikkének linkje mellett a Ébert Ágoston, a Rómaifürdői Telepegyesület főtitkárának a levele is a postaládánkban landolt. Egy kis történelem és még több jelenlegi probléma alant:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest duna építés dunapart beépítés zöldfelület iii. ker római-part

Talán legjobban egy Szindbád novellában tudnám elképzelni azt a lakáshirdetést, amelyre Perillustris, a  hívta fel a figyelmemet, annyit fűzve hozzá: "Elkerülöm messziről a helyet, még nem akarok az Úrral találkozni." Íme a misztikus hirdetés:

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan hirdetés iii. ker ingatlanosirodalom

PHm, hm... Egyszerűen nem értem Bús Balázs döntésének okait. Politikai tőkének azért ez elég kevés, ráadásul az új parkolási rendet az ellenzéki kerületek is támogatják. Emlékeztetőül itt az Indexes összefoglaló, de a lényeg az, hogy június 1-től "átlagosan 27 százalékkal növekednek a parkolási tarifák, növekednek a pótdíjak, bevezetik az 5 perc türelmi időt és a havi egy hibázási lehetőséget, bővítik a fizetős zónákat, valamint júniustól az összes új automata elfogad papírpénzt és bankkártyát is." Persze ellenzők akadtak már akkor is, de mivel a koncepciót a kerületekkel együtt alkották meg, elég fura volt, mikor Bús Balázs pár napja ezzel állt elő:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest parkolás iii. ker

Bár ez Római part szerelmeseinek címzett szerelmeslevél már egy ideje fenn van a neten, épp ma frissítették az Ingatlan.com-on. Illetve nem frissítették, csak meghosszabbították. Különben nem szerepelne benne, hogy "A tervezet átadás: 2007 novembere." Nem modnom, hogy egy ingatlanos legyen feltétlen up-to-date, de legalább up-tu-év. Mondjuk fogadja meg, hogy minden nyári napfurdolón meghallgatja az üzenetrögzítőjét, Szent Mihálykor elolvassa az e-mailjeit, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján pedig óvatosan körbekérdez, hogy miújság az általa kínált lakásokkal: megépültek-e vagy összedőltek-e már, esetleg már háromszor tulajdonost váltottak-e azóta. (kösz a tippet Ádámnak!)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ingatlan hirdetés apartman ingatlanos iii. ker római-part

Geramo: Várakozva

Az Urbanista olvasói a világ legjobb olvasói. Nem csak remek témákat vetnek fel, de ki is dolgozzák azokat! Ezúttal Áginak jár nagy köszönet, aki először az alábbi levelet küldte nekünk:

 

Helló!
Kisebb (és nagyobb) rendszerességgel olvasom az urbanista.blog.hu-t, és a Hová menjünk Budapesten...? mappák kapcsán felmerült bennem egy kérdés, ami már elég régen foglalkoztat.
Miközben elhiszem, hogy Budapest egy igazi világváros, meg tök jó, hogy ilyen modern sárga hernyók közlekednek a Körúton, miközben kedvenc városom megrendezi Kelet-Európa legnagyobb kulturális fesztiválját... ha színházba megyek, ha egy hosszú filmet nézek meg este a moziban, ha egy buliról tántorgok haza, akkor nem tudok olyan helyeket, ahol enni lehetne valamit éjjel. Nem is éjjel. Elég, ha este 10 van, és marad az éhhalál.
Igazán az érdekelne, hogy hová menjünk Budapesten éjjel enni.
Üdv,
T. Ági

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest étterem éjjel v. ker viii. ker xiii. ker ix. ker i. ker ii. ker vi. ker vii. ker iii. ker

Ki ne szeretné Jovanottit? Még a béna számai is rokonszenvesek, főleg, ha a klip Budapesten, azon belül is nagyrészt a BKV járatain készült. No meg a Szigony utcai lakótelepen. Az Olasz fórum blog posztjában ott a videó, illetve kérdeznek párat Pohárnok Gergő operatőrtől, az Urbanista haverjától, aki ezúttal világított.
 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene metró klip villamos viii. ker iii. ker

Állami beruházásoknál nem csak fehérgalléros, de kéksisakos megbízást is érdemes elfogadni. Bár az alábbi videó már nyolc hónapja kinn van a YouTube-on, a kommentek szerint csak most fedezte fel a közönség - és szerintem hamarosan óriási karriert fut be. Túl a leglogikusabb kérdésen (tényleg az MTV építkezésén készült-e, mint ahogy írják?), egy csomó más is felmerül: Ez most tulajdonképpen milyen tevékenység? Mi az, amit lapátolnak és szórnak? Minek adja oda a lapátos a sisakját az egyik vödrösnek? És még sorolhatnánk, mennyi talányt rejt e húsz másodperces etűd...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest mtv építkezés iii. ker

Ha az összes szobaajtót kinyitjuk, remek petanque- vagy tekepálya lehet a lakás, de mondjuk íjászversenyeket is rendezhetünk benne. Félrevonulni viszont csak a legutolsó szoba lakójának lehet, a többieken menthetetlenül átjárnak a családtagok és vendégek. A nadrágszíjlakások többsége alighanem a háború utáni darabolásokkal született (miként a hülye alakú lakások többsége), na de mi a helyzet a panellal? Mert hogy olyanból is akad, amelyiken csak több szobán átgázova juthatunk el a "cső" végébe.

Íme a nagypolgári modell a VI. kerületből 90 négyzetméteren 27 millióért, mely "rendkívül világos, mivel utcára és udvarra néz, és szinte minden helyiségén van ablak": 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan hirdetés panel lakás alaprajz vi. ker iii. ker mozsár utca folyamőr utca belső-terézváros

ildikoo: csengőkMit tegyen az ember, ha csöpögő esőben vagy épp verőfényes decemberben szeretne egy kis adventi hangulatot érezni Budapest utcáin - másfél liter szegfűszeges forralt bor elfogyasztása nélkül. Természetesen ott a hibátlan Vörösmarty tér és környéke, na de van még valami ebben a városban, amitől az ember úgy tudja érezni magát, mint egy romantikus karácsonyi film szereplője? Lássunk egy rövid felsorolást, amibe természetesen nem vettük bele a mikulásbőrbe csavart csokinyuszikat áruló seftelők pultjait, sem azt, amikor egy áruház tetejéről lelógatnak pár kósza karácsonyfaizzó-füzért.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest vásár karácsony andrássy út belváros gödöllő hellókarácsony pest megye erzsébetliget v. ker ix. ker xix. ker xvi. ker vi. ker iii. ker iv. ker vörösmarty tér agglomeráció ék deák ferenc utca erzsébet tér kossuth lajos tér józsef attila-lakótelep

Újabb ütős ingatlanok kerültek fel a leghíresebb fővárosi ingatlanügynök - vagyis a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. - honlapjára. Kár, hogy képek egyik épületről sincsenek fenn, de valamit megpróbáltunk összevadászni hozzá. Aki akar, most vehet gyárat, iskolát, szállodát, telket, meg mindenféle városalkatrészt. Lássuk mit is árulunk mostanában mi, budapestiek!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: iskola szálloda gyár telek xiii. ker ii. ker iii. ker sujtás utca csalogány utca párkány utca óbudai-sziget

mufracsek: Ferrari F430 spider 042Mindig is enyhe önelégültséggel töltött el bennünket, mennyire jó városrendezős-ingatlanos összeesküvés-elméleteket tudunk gyártani. Elég csak az őrült tudóst felfaló húsevő növényre, a belvárosi házfoglaló brit titkosszolgálatra vagy a hulláit az ágy alá rejtő lakástulajdonosra gondolni. Amit azonban négy esküvő és a kutya nevű olvasónktól kaptunk, az túltesz mindenen. Szerintünk sürgősen pártot kellene alapítania. Mint írja:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest sajtó közlekedés szerkesztőség villamos iroda viii. ker xiv. ker iii. ker

süti beállítások módosítása