hangosbemondo.jpgVasútállomás hangosbemondóval (forrás: vasútállomások.hu)

Vannak jellegzetes városi hangok, amiket nap mint nap hallunk, megszoktuk őket, de gyakran nem sokat tudunk az eredetükről. Két ilyen hangról lesz most szó: a már éppen megszűnőben lévő, vagyis már alig hallható BKV-szignálról, ami csak Budapesten szólt, és a jóval ismertebb MÁV-szignálról, ami országszerte valamennyi vasútállomáson felhangzik (kivéve persze a GYSEV-állomásokat).

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene bkv máv vasút városi legenda szignál városi hangok bőrönd ödön

kv-ciganyzenekar.jpg

Forrás: Fortepan

Budapest éjszakai élete nem csak a 2010-es években pörgött magas fordulaton. A legismertebb ilyen csúcs a két világháború közti kávéházak világa volt, amelyről sokunk fejében él valami kép, hiszen olvashattunk róla eleget. Ám a 80-as évek cigányzenés lokáljairól, éttermeiről kevesebben hallottunk. Farkas Róbert, a Budapest Bár vezetője zenéjük révén az előbbiről is, személyes emlékei miatt az utóbbiról is sokat tud mesélni – rengeteg érdekes anekdotával fűszerezve. Megkértük hát rá.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene interjú étterem vendéglátás töri kávéház nagykörút rákóczi út

A Poormanklinik (PMK) rappereit a budapesti utcanevek, reklámfeliratok, falfirkák ihlették szövegfaragáskor. A szabadon hömpölygő gondolatok közé néhány nem túl didaktikus, annál inkább frappáns társadalomkritikát is elrejtettek, mint pl: "hogy hová lőtt a nagyapám a nagyapádra?" 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene videó klip

Tulajdonképpen remek zenei marketing ötlet, hogy minden város készítse el a maga videoklipjét Pharrell Williams Happy című számára. Ez lett a miénk. Aranyos emberek aranyosan próbálnak bohóckodni benne - vagyis Budapest kifejezetten kedves és szerethető városnak tűnik fel benne,

Csak kár, hogy annyira semmilyen az idő a felvételeken, hogy ettől midnen olyan semmilyen lesz benne. Persze "Budapest nyáron sokkal szabadabb" és menőbb, meg ugye szebbek a fények, szebbek a zöld fák, szebbek a nők is lenge ruhában, meg valószínűleg táncolni is felszabadultabban tudunk húsz fok felett.

Még egy hogolyódobálós, hóangyalos verzió is jobb lett volna akár, de most ezt fogtuk ki. Na majd legközelebb.

Az egész videó hátteréről itt olvashattok bővebben.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene tánc klip

 

Az őszi Bike and Roll túrához nem tudtam videóillusztrációt csatolni, ezért kénytelenek voltatok beérni egy zseniális KEX-videóval. Most azonban kaptam egyet a szervezőktől. 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene kerékpár

189237_4054070744978_412935481_n_1_1355207852.jpg_360x480

"Valójában ez vagy az 1991-es, vagy az 1993-as koncert plakátja, dátum nincs rajta. Igazi lelet. Leszedtek valami esküvős hirdetést, mögötte volt. Láttunk már ilyet, gyűjteni kéne..." - írta a képet beküldő Szabó Pál. S ha csak virtuálisan is, itt az Urbanistán gyűlnek már egy ideje a falon maradt plakátleletek.

Akiknek pedig nem mondana semmit az Einstürzende Neubauten neve, az itt hallgathat bele a slágerparádéba.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene plakát nagykörút plakátlelet

fesztivalszinpadok.png

Remek poszt jelent meg a Timelord blogon (amelyen amúgy is azok szoktak megjelenni), mégpedig egy 1868-ban rendezett dalárdaversenyről. Igazi nyári fesztivál volt: belépővel, húzónevekkel (Erkel), az ország minden pontjáról érkezett fellépőkkel és nagy piálással. Ami azonban igazán meglepő, hogy mennyire hasonlóan épült fel a fesztivál infrastruktúrája is. 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene fesztivál rajz debrecen töri ix. ker apark

A fenti videó csak illusztráció, de ha már rocktörténet és kerékpárok, gondoltam ennél jobb nincs. Éljen a KEX!

Néhány éve elmerengtünk azon, hogy hol vannak Budapest legfontosabb rocktörténeti helyszínei, melyek szobrokat, emléktáblákat, de legalábbis egy nosztalgikus kommentet érdemelnének. Szeptember 22-re ismét bringás rockvárosnézést rendez a Majdnem Híres Rocksuli, ha már egyszer elmarad az aznapi Critical Mass 

Az őszi Bike and Roll popkulturális kerékpártúra Budára fókuszál. Indul ugye a Bem Rockpart 6-tal, vagyis a Budavári Művelődési Házzal, melyről Török Ádám már 1982-ben is azt énekelte, hogy ősrégi:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene kerékpár a38 xi. ker i. ker budavár lágymányos várbazár

15697031_e7ec97968cc635289ca44397ea2a4cbd_l.jpg_800x600

Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király nem volt az a tipikus feketeöves kommunista. Sőt, azon kevés magyar vezér közé tartozott, aki jól elagyabugyálta az oroszokat. Azonban az átnevezési hullám őt is elérte, legalábbis a Báthory táblákat most sorra Báthorira cserélik a nevét viselő lipótvárosi utcában. A kivitelezés ugyan hagy némi kívánni valót maga után, hisz (mint az a témát felvető Gábor fotóin is látszik) most hol így írják, hol úgy. Gyakran egészen mókás, ahogy ütköznek egymással a különböző írásmódok.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene helyesírás felirat átnevezés v. ker báthory utca

tumblr_m4va539qhS1qmsc7qo5_250[1].jpgMivel többen kifogásoltátok, hogy az elmúlt napokban olyan haszontalanságokkal foglalkoztam, mint a gerillakötés, most jöjjön valami igazán közszolgálati: eladó Elvis sírhelye.

Mint az Index.hu írja, miután meghalt a Király, 1977. augusztusában a Memphis-i Forest Hill temetőben álló gránitból és márványból készült mauzóleumba temették. Ám két hónappal később exhumálták és áthelyezték a család gracelandi otthonában. A kripta azóta üresen áll.

Nos sírhelyeket az Urbanistán is szoktak hirdetni, olykor egész furcsán is, de ez azért mindent visz. Kíváncsi vagyok mennyibe kerül egy ilyen luxus öröklakás. Ami ráadásul nem is újépítésű...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: zene celeb usa sír temető elvis árverezés fura ingatlan

Gratula, zseniális ötlet! (tipp: Bálint, kösz!)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene

Videóposzt már volt az Urbanistán, ezt meg most itt elénekelem nektek drága Olvasók! Van ugyanis egy Csibor nevű zenekarunk, amellyel új lemezünk dalait különböző blogokban tettük közzé (a sajátunkon, a Szakítóson, a Munkahelyi Terrorona Mandinerena Csajok és Pasikon és a Szívlapáton, holnap pedig az LD Kritikáról lehet letölteni az egészet egybe). Akinek már tele van a hócipője velünk, utálja a folkpunkot, vagy csak nem szeretné hallani iskolázatlan hangomat, az a hajtás után olvashatja a dalszöveget:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene

 

Bár fenntartom, hogy Elvis Presley nagyjából ugyanazt jelenti a zenében, mint Marilyn Monroe filmművészetben, megismerve 56-hoz fűződő viszonyát, el tudom fogadni, hogy közteret nevezzünk el róla. Szavazni ugye itt lehet, hogy melyiket. Bár az 56-osok tere nem szerepel a listán, rozmarjozsi kommentje a két képpel akkor is zseniális:

Állítólag az 56-osok terét fogják átnevezni. Ki is írtak egy pályázatot az elavult és ízléstelen emlékmű átalakítására. Két terv az esélyesek közül:
www.flickr.com/photos/rozmarjozsi/5495340586/
www.flickr.com/photos/rozmarjozsi/5495340478/

1956 elvis monument plan 3

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene szobor elvis városliget xiv. ker 56-osok tere

Budapesten közterület lesz elnevezve Elvis Presley-ről. Vajon melyik ? Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatót tart a fenti témában. 

Mindössze ennyi állt abban a 830 Kb-os sajtóközleményben (meg persze helyszín, időpont és egy bazi nagy címeres fejléc), amit az előbb kaptam a Fővárostól. Először tippelgetni kezdtem (na nehogy már a Moszkva tér legyen az), aztán beugrott, hogy de könyörgöm miért Elvis?

Na nem azért mert Beatles-rajongó vagyok, de lássuk be, a világ zenéjére sokkal nagyobb hatást gyakorolt mondjuk John Lennon (ha már ugye elhunyt kell legyen). A magyar könnyűzenéről, társadalomról, kultúráról nem is beszélve. Én kérem előbb akarok egy John Lennon teret vagy akár egy Jimi Hendrix köröndöd, mint Elvisről bármit.

Kiegészítés: némileg árnyalja a képet, amire Jozsef Zsigmond figyelmeztetett a Facebookon, hogy Elvis 1956-ban kiállt Magyarország mellett. Mindezzel együtt fenntartom a fentieket.

Frissítés 2.: Itt a megoldás, lehet szavazni, melyik közteret nevezzék el Elvisről, ha már Budapest díszpolgára lesz.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene utcanév elvis

Pontozótól a Rózsaszín pitbullos felvarróig. Már régóta nagy kedvenceim az Örs vezér tér aluljárójában népzenélő punkok. A legszebb, hogy még grupik is vannak velük. Ha arra járok, mindig bedobok pár százast, tegyetek így ti is! (A minőségért bocs, telefonnal készült)

Frissítve: Mivel az indavideó sokaknak nem működött, feltöltöttem YT-ra.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest zene aluljáró örs vezér tere x. ker

süti beállítások módosítása