szec-fotor.jpgAz Urbanistán már számtalanszor elmondtam, mennyire szeretem a szecessziót, meg azt is, hogy ezzel persze nem vagyok egyedül. Talán ez az utolsó stílus, amelyet a mai kor átlagembere és átlagépítésze ugyanúgy ítél meg. (Persze a maga idejében ugyanúgy nem volt teljes a harmónia, mint a mai épületek körül, de ez már egy másik történet.) Mindenesetre a szecessziós épületállományunk elég gazdag, büszkék lehetünk egy csomó neves alkotónkra és arra, hogy létrejött egy (pontosabban több) magyaros stílusa is.

Na de mihez kezdjen az, aki ma Magyarországon szecessziós épületben szeretne lakni vagy épp dolgozni. Körülnéztünk kicsit az ingatlahirdetések között, mit kapni idehaza. A szecessziós épületekben árult lakásokkal most nem foglalkoztunk, bár olyat is kapni szép számmal, a Kós Károly téren például mindig akad valami. Az alábbi listában csak teljes épületek (és egy jókora épületrész) szerepelnek, de így is igen gazdag a kínálat.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest balaton nagykőrös kastély töri villa andrássy út balatonalmádi szecesszió vas megye nyaraló krisztinaváros pasarét pest megye tematikus hűvösvölgy lipótváros veszprém megye terézváros v. ker i. ker ii. ker vi. ker naphegy bajza utca hold utca hűvösvölgyi út délibáb utca diplomatanegyed külső-terézváros kemenessömjén

mini-fotor.jpgMiközben a legnagyobb eladó lakóingatlanok (mondjuk a legszebb piacon található magyar kastélyok) listáját évről évre, szinte változtatás nélkül kiposztolhatjuk, a legkisebb lakásoké folyamatosan pörög. Olyannyira, hogy egy ilyen posztot szinte napokra előre sem lehet elkészíteni, s van, hogy az élesítés után órákon belül elkelnek a lakok. Legutóbb például még egészen más felhozatala volt a 10 négyzetméter alatti lakásoknak.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest mini belváros angyalföld tematikus váci utca terézváros v. ker xiii. ker vi. ker petneházy utca petőfi sándor utca fura ingatlan diplomatanegyed külső-terézváros szinyei merse pál utca székely mihály utca

alkastely-fotor.jpg

FIGYELEM! Ez egy 2014-es poszt, azóta rengeteg minden történ(hetet)t az ingatlanokkal: többségük elkelt, a hirdetések már nem aktívak.

Bár látszólag semmiben sem különböznek az ingatlanpiacon kínált többi kastélytól, valójában egyikük sem az. Kastélynak látszanak, hiszen szabadon álló, nagy, díszes és régi épületekről van szó - de valójában egyik sem annak épült a szó klasszikus értelmében.

Hát akkor minek? Vegyük sorra az öt eladó ingatlant dráguló sorrendben!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szeged iskola kastély villa palota visegrád komló csongrád megye nyaraló baranya megye pest megye tematikus terézváros vi. ker tolna megye hőgyész fura ingatlan diplomatanegyed külső-terézváros benczúr köz

Fotor-dr.jpg

Régen jelentkezett az Urbanista ingatlansaláta-különkiadással, és még régebben minden magazin, újság és blog kedvenc témájával: a legdrágább eladó házakkal! Úgyhogy akkor jöjjenek most ezek. Végigpörgettem pár hirdetési oldalt a javáért, aztán kirostáltam az egyértelmű félreütéseket, a társasházakat, többlakásos villákat és más projekteket. Kicsit lehűtve magamban a hatásvadászösztönt, a piacon található legalacsonyabb árat vettem előre, ha több helyen is ráakadtam.

Itt van tehát a legjava: 10 rezidencia, családi ház, kastély - vagyis oylan kecók, amelyek tulajdonképpen egyetlen lakást jelentenek. Kellemes nyálcsorgatást hozzájuk - már ha valakinek ezekre indulna be a nyálelválasztása. (Én azt hiszem inkább a törtrészéből vennék egy élhetőbbet.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest luxus kastély csömör villa palota tematikus hűvösvölgy istenhegy terézváros i. ker ii. ker xii. ker vi. ker fura ingatlan várbazár hárshegy diplomatanegyed

süti beállítások módosítása