szec-fotor.jpgAz Urbanistán már számtalanszor elmondtam, mennyire szeretem a szecessziót, meg azt is, hogy ezzel persze nem vagyok egyedül. Talán ez az utolsó stílus, amelyet a mai kor átlagembere és átlagépítésze ugyanúgy ítél meg. (Persze a maga idejében ugyanúgy nem volt teljes a harmónia, mint a mai épületek körül, de ez már egy másik történet.) Mindenesetre a szecessziós épületállományunk elég gazdag, büszkék lehetünk egy csomó neves alkotónkra és arra, hogy létrejött egy (pontosabban több) magyaros stílusa is.

Na de mihez kezdjen az, aki ma Magyarországon szecessziós épületben szeretne lakni vagy épp dolgozni. Körülnéztünk kicsit az ingatlahirdetések között, mit kapni idehaza. A szecessziós épületekben árult lakásokkal most nem foglalkoztunk, bár olyat is kapni szép számmal, a Kós Károly téren például mindig akad valami. Az alábbi listában csak teljes épületek (és egy jókora épületrész) szerepelnek, de így is igen gazdag a kínálat.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest balaton nagykőrös kastély töri villa andrássy út balatonalmádi szecesszió vas megye nyaraló krisztinaváros pasarét pest megye tematikus hűvösvölgy lipótváros veszprém megye terézváros v. ker i. ker ii. ker vi. ker naphegy bajza utca hold utca hűvösvölgyi út délibáb utca diplomatanegyed külső-terézváros kemenessömjén

A Naphegy bloggereinek sikerült bejuttatni témájukat a TV ügyvédjéhez. Bár a másik érintett fél az utolsó pillanatban visszamondta a szereplést, arra mindenképpen jó a felvétel, hogy mindenki tisztán lássa, mi is a gond a teniszpályával. Nem az irodaház-építéssel van a legfőbb bajuk az ott élőknek, hanem hogy sitt és teljesen más építkezésekhez szükséges anyagok raktározására használják a területet. (A videót azért is érdemes megnézni, mert az elején elhangzik pár érdekes adat a terület történetéről, az azt követő beszélgetés pedig a Megyeri-híd építőinek ki nem fizetéséről szól.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest sport sportpálya i. ker naphegy

Naphegy: 2009.03.05.

"Az milyen érzés lehet, amikor a házadra épül egy daru? Amikor rálóg a tetődre és ki tudja mikor zuhan rád egy nagyobb széllökés miatt?" - írják a közelmúltban indult Naphegy blog legfrissebb posztjában, ahol elég komoly vádakat is megfogalmaznak: "Életveszélyes! Amit a Gyetvai Fivérek művelnek a volt teniszpályán az egyszerűen életveszélyes. Az egészben az a felháborító, hogy úgy tudom engedély nélkül!!! Se a darura, se a fémlapokra a kerítésen nincs engedélyük." Persze az egész blog (meg a mérsékelt médiavisszhangot kiváltó tüntetés) nem egy daruállítás miatt indult, itt azért ennél többről van szó.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest sport irodaház sportpálya i. ker naphegy

süti beállítások módosítása