Az elmúlt fél évben vagy négy meghívót kaptam kisebb-nagyobb átadásokra a Városmajorba, de egyikre se tudtam elmenni. Úgyhogy fogtam magam és a héten egy délelőtt odametróztam megnézni, mi minden változott a budai ligetben néhány hónap alatt. Bár belekötni apróságokba bele lehet - az összkép abszolút pozitív! 

Maga a park a fővároshoz tartozik, 200 milliós összértékű fejlesztés nagyját ők állták, a negyedét hegyvidék önkormányzata tette hozzá. Állítólag ennek a többszöröse - vagy 800 millió - kellene ahhoz, hogy az egész parkot gatyába rázzák, de ennyi egyelőre nem áll rendelkezésre. 

Úgyhogy azért maradtak ilyen placcok benne, mint ez itt jobbra:

Fotó: KovacsDaniel - forrás: Wikimedia Commons

Kár irigykedni azokra a városokra, amelyeknek ezeréves templomai vannak. Van ugyanis Pestnek is, csak nem nagyon vesszük észre. Elölről ugyanis helyre kis klasszicista homlokzata van. Pedig ha nekiállunk megkerülni (már amennyire a ráterpeszkedett Erzsébet hídtól lehet), akkor látjuk van egy ilyen oldala is:

Mindig is élvezettel olvastam (írtam) a Cinken cuki cicaharcokról, de a bársonyos tappancsok puffanása eddig elkerült. Na most megkaptam a magamét!

Kicsit kiakadtam ugyanis egy cikken, amely szerint az "utazási irodai szakemberek" nem örülnek, hogy az új Kossuth téri látogatóközpontban a jegyeket egyesével megkapják a látogatócsoportok tagjai. Így ugyanis "saját turistáikkal kerülnek konfliktusba az általuk közvetített és a helyszínen jól láthatóan kiírt jegyárakban mutatkozó különbség miatt". 

Írtam is róla egy puffogó posztot, mire levelet fogalmazott meg nekem a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége, amit ugyan nem küldtek el, viszont közzé tettek és a szemfüles Urbanista-olvasók szóltak, hogy hahó.

Rostás Árpád - Fotó:Facebook

Rostás Árpád Magyar Örökség-díjas cigány restaurátor és vándorasztalos már több mint 200 kastélyban restaurált. Az országház faburkolata, a versailles-i kastély parkettája, konzolasztala és tükre, a Louvre ablaka, csak néhány, abból az ezer munkából, amin szintén dolgozott. Jelenleg Rómában, a Vatikánban vár rá egy restaurátori megbízás.

Tavaly három hónapot bíbelődött azzal, hogy az angol királyi családnak kedveskedjen egy diófa bútorral. A magyarságra jellemző motívumok mellett az Egyesült Királyság zászlaja és a királyi címer díszíti György trónörökös (örökös-örökös) intarziás bölcsőjét, amit szintén Rostás csinált. Nem akármilyen bölcsőben ejtőzhet  a kis herceg, ugyanis Rostás mester ötvenéves diófát és kétszáz éves furnért használt.

A magyar Himnuszt és a Szózatot is diszkréten beépítette a bölcsőbe, amit a középkorban leprásápolással elévülhetetlen érdemeket szerzett Szent Lázár Lovagrend tagjai áldottak meg. A ceremónián Vincze Lilla is énekelt.

Rostás Árpáddal egy telefonos villáminterjút készítettem és elmondta, hogy Vilmos hercegék a budapesti brit nagykövettel megüzenték neki: egy újabb bölcsőt szeretnének tőle. Emellett Barack Obamának készít egy íróasztalt amelynek az egyik motívuma, hogy egy fehér és egy fekete kéz fog egymással kezet.

Kép: Youtube/Dick McGowan

Az amerikai Nebraska államban néhány héttel ezelőtt, június 16-án délután pusztító tornádó tombolt. A mindössze 352 lakosú Pilger településen sajnos ketten életüket is vesztették (egyikük egy ötéves kisgyerek), vagy másfél tucatnyian megsérültek és a házak háromnegyede is megsemmisült. Az anyagi kár több millió dollár.

A kép illusztráció, nem az érintett úszakaszon készült
(Fotó: pdave/Indafotó)

Az, hogy nemrég bevallottam: van autóm és parkolási gondjaim, olyan ellenszenvhullámot váltott ki a kommentelők egy részénél, mint ha azzal coming outoltam volna, hogy idült heroinista lennék. (Amúgy az nem vagyok, mi több, életemben heroint filmvásznon és képernyőn kívül még csak nem is láttam.)

Fenntartom, hogy Budapesten a legtöbb családos embernek az autó szükséges rossz és nem luxus. Kiváltani (pl. gyakori taxizással) valójában csak a rendkívül gazdagok engedhetik meg maguknak. Az a szájkarate, hogy 15-20 kilós nagybevásárlás simán megoldható biciklivel, nos, hmm… Csináltam már bicajjal nagybevásárlást, sőt barkácsáruházból falazóhabarcsot is hoztam bringán.

Egyszer-kétszer, ha muszáj megoldható, no de rendszeresen? Szóval, aki ezt fennhangon hirdeti, az szerintem az a kategória, mint aki azzal villog, hogy minden reggel derékig meztelenül, hideg vízzel mosakszik, vagy kizárólag tudományos-ismeretterjesztő tartalmat és magaskultúrát néz tévén, olvas neten, aztán meg valójában…

A látogatóközpont bejárata a megnyitás előtt - fotó: Wachsler Tamás

Komolyan azt hittem rosszul olvasom, mit ír a turizmus.com az Országház tegnap átadott új látogatóközpontjáról. Miután megdicsérik a klasszul kialakított, hiánypótló egységet, rátérnek a cikk felét kitevő lényegre (kiemelés tőlem):

Fotó: Puffancs - indafoto.hu

Az Ybl év kapcsán az Urbanistán is olvashattatok ezt-azt a mester munkáiról, elveszett épületeinek külön posztot is szenteltünk. A fóti templom nem veszett ugyan el, csak épp, mintha elfeledkeztek volna róla. Pedig a bicentenáriumi honlapon gyönyörű virtuális túra van fenn róla, és régóta folyik a felújítása is - 1986 óta! -, ám még így is lenne mit csinálni rajta.

Molnár Péter - aki feleségével majd húsz éve segíti Sebők Sándor plébános örökségvédelmi munkáját - hívta fel a figyelmünket arra, hogy egészen eredeti módon igyekeznek pénzt gyűjteni erre a célra.

Kerámiadíszeket árulnak. Mégpedig a templom díszítésre készült kerámiadíszeket.

Budapesten építési reklámhálón hirdetni részben olcsóbb, részben olyan helyeken is szabad, ahol egyébként óriásplakát kihelyezése tilos. Mindez akár visszaélésekre is okot adhat. Blogunk olvasói többször is felhívták erre a figyelmünket és jó néhány posztban már foglalkoztunk a témával. A szabályozás Magyarországon belül is eltérő, amivel önmagában nincs is gond, hiszen önkormányzati rendeletek rendezik ezeket a kérdéseket.

A kamufelújítás-gyanús építési reklámháló-"szappanoperánk" legújabb epizódja apropóján kaptuk az alábbi e-mailt:

A kép illusztráció, az Árpád hídi aluljáróban készült
(Fotó: Urbanista)

A Corvin-negyed (lánykori nevén: Ferenc-körúti) metró-aluljárójában vettem volna automatából metrójegyet. Előttem egy magányos japán turistanéni bámulta áhítattal a masinát, de önálló jegyvásárlásba nem mert belevágni, megkért, hogy segítsek.

Két vonaljegyet vett és készpénzzel fizetett. Pénztárcájából kikotort egy ötszázas bankjegyet, de mondtam, hogy az nem lesz elég, érméje pedig csak egy húszforintos volt. Kivett egy barna kétezrest, mondtam, hogy az sok, majd rámutattam a "pénztárcájában" (valójában egy átlátszó, műanyag tok) lapuló kék színű ezer forintosra, hogy az pont jó lesz.

A nénit elbűvölték a forint bankjegyek, majd leesett neki a névértéket jelző számok alapján, hogy a két, összesen 700 forintba kerülő vonaljegyet a legcélszerűbb az 1000 forintos bankjeggyel kifizetni és elégedetten felnevetett, olyan japánosan, csodálkozva: "Aaaa!"