Belvárosi plébániatemplom budapest 2.jpg

Fotó: KovacsDaniel - forrás: Wikimedia Commons

Kár irigykedni azokra a városokra, amelyeknek ezeréves templomai vannak. Van ugyanis Pestnek is, csak nem nagyon vesszük észre. Elölről ugyanis helyre kis klasszicista homlokzata van. Pedig ha nekiállunk megkerülni (már amennyire a ráterpeszkedett Erzsébet hídtól lehet), akkor látjuk van egy ilyen oldala is:

 

Belvárosi plébániatemplom budapest a szentély felől.jpg

Fotó: KovacsDaniel - forrás: Wikimedia Commons

Ez ugye a Március 15. téren álló Nagyboldogasszony Főplébánia, közismertebb nevén a Belvárosi plébániatemplom. S hogy milyen belülről? Ki nem találnátok! Most - mint a Műemlékem oldaláról kiderül - épp ilyen:

02-300x[1].jpg

Ugyanis a templom története nem csak a gótikáig nyúlik vissza, de alatta egy még ősibb templom romjai lehetnek (ahová Szent Gellértet temették először), s már az is a római Contraaquincum romjaira épült. Ezeket a földalatti romokat tárják föl épp, de a munkálatok nem most kezdődtek.

A templomot már vagy 150 éve kutatják, ennek ellenére még négy éve is olyan váratlan csodák kerültek elő, mint amilyen ez a Anjou-kori trónoló Madonna, szóval van még mit feltárni benne.

Mint a Műemlékem írja, az 1930-as ásatás során

 

"nem áshatták fel a templomot, így rendhagyó módon, a barokk kriptából kiindulva leginkább vakondjáratokhoz hasonló folyosót fúrtak a föld alá, követve a mélyben álló falak vonalát. A járatok a későbbiekben is járhatók maradtak, amire azért is szükség volt, mert a hajó belsejében alatt, egy betonfödém védelmében a hajdani román apszis alapozásában alacsony belmagasságú kriptát alakítottak ki. A vakondjáratos módszer ugyan praktikus volt, ám aprólékos kutatásra nem nyújtott lehetőséget, hiszen nem nyílt mód a szintek vizsgálatára."

 

Most, hogy cserélik a járólapokat, felülről lehet bejutni ezekbe a járatokba. Sőt. Ha minden jól megy, a barokk kripta és a Zsigmond-korban elbontott középkori szentély alapozásának feltárásával egy látogatható teret hoznak létre. Egy új altemplomot.

plebaniatemplom2.jpg

Hogy pontosan hogyan is lesz majd megközelíthető, azt még nem tudni - ez attól függ, milyen eredményt hoznak a kutatások. Minthogy azt sem, mikor lesz látogatható. Ám az biztos, hogy a liturgikus teret karácsonyra megnyitják.

[További részletek és fényképek: Műemlékem]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest régészet templom középkor belváros v. ker március 15. tér belvárosi templom

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr226481199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

halor 2014.07.07. 14:13:29

Milyen helyre van homlokzata, vagy mit jelent az hogy "helyre kis homlokzata van" ?

szpal 2014.07.07. 23:55:13

@halor: "Népies: csinos, tetszetős külsejű, alakú (nő, fiatalember)." Mivel a homlokzat eleve emberről átvitt szó, nem érzem hibásnak a helyre szó használatát. Remélem, helyre kis válaszommal segéteni tudtam.

jaffafafa (törölt) 2014.07.08. 08:43:08

Akármennyire is helyre, az barokk, nem klasszicista!

lapointe 2014.07.09. 00:58:11

Tegnap jártam arra, gyönyörü virágogoskertet varázsoltak mellé, levendulaillat úszik a levegöben...A megnyitásig érdemes meglátogatni a templom remek honlapját, virtuális sétát is lehet tenni,tele van kincsekkel.
süti beállítások módosítása