Egy éve indult az Urbanista, ami nem csak az öntömjénezésre ad kitűnő apropót, de arra is, hogy egy kis reciklálással ússzam meg a napi posztot. Ami a statisztikákat illeti, ez volt az első poszt a blog történetében, ez meg a legutolsó. A kettő közt közel nyolcszáz bejegyzés született. A legtöbbet természetesen azokat olvastátok, amelyek az Index cikkei közé keveredtek (az emeletes csepeli lakóhíd terve és a legdrágább budapesti utcák). A szimplán blogketreces anyagokból pedig magától értetődő módon a szexszel kapcsolatosakra voltatok legtöbben kíváncsiak: a szexszel fizetett albérletre, aztán egy másik hasonlóra, végül a pucér nővel hirdetett lakásra. Meglepő módon ebbe a toptársaságba keveredett a legélhetőbb városok listája is. Bár látogatottságban nem vette fel a versenyt a nagyokkal, nekem személyes kedvencem volt ez. A szülinapra elő akartam rukkolni pár újdonsággal, amelyekből (a megújított napi linkeket leszámítva nem sok minden lett). De mindenképpen jönnek, például a hét képei hamarosan feltámad valamilyen formában, mert azt sokan kértétek.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: blog

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr551320584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.08.19. 11:41:46

Hát akkor Boldog Szülinapot kedves Urbanista blog! És még egy nagyon jó dolog történt a blog indulása óta, hiszen szerintem a webnaplók között kiemelkedően vidám és jópofa külsőt is kaptál! (Belinkelni ugyanezt a posztot pedig mókás ötlet volt :-) )

Nova Design · http://novadesignshop.weebly.com 2009.08.19. 12:05:36

Boldog szülinapot kívánok én is, és még legalább ennyi posztot a következő évre is, aztán még többet az azutánira stb stb :)

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2009.08.19. 13:56:08

:) Happy Börzdaj" :D

Blogod érjen bokádig :P :):)

Millagro 2009.08.19. 14:53:20

Csak egy éves? Nem tudom, miért, de eddig teljesen biztos voltam benne, hogy már jó pár éves az oldal.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.08.19. 15:13:25

és a pezsgő? meg a torta?
meg a gyertya?
a partiról nem is beszélve...!
:)

ildsisy 2009.08.19. 18:34:35

Boldog szülinapot Urbanista blog!!!

Eki 2009.08.19. 20:36:37

BOLDOGSÁGOT! ÍGY TOVÁBB!

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.08.19. 20:44:24

kösz mindenkinek! szülinaptól függetlenül egyszer rendezhetnénk egy blogos sörözést/fröccsözést. Városképpékkel és Forrás:Budapesttel elég jól sikerült tavaly ősszel : ) most még vannak jó kis kiülős helyek hm?

kutya vacsorája 2009.08.19. 21:59:03

ahogy a börtönújság olvasói levele kezdődik: "régi, hűséges olvasójuk vagyok...":)) nőljetek nagyra, nagy okosság, amit csináltok!

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2009.08.20. 12:48:19

@~dá~: @solaitid:

Benne vagyok! Kőleves helyett más? :D

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2009.08.20. 12:48:55

Ja, és persze Boldog Szünetésnapot, nemsokára mi is egy évesek leszünk! ;)

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.08.20. 14:05:44

@BDzsH: kőleves kert, márminthogy. vaagy ibolya! vaagy...

olvas0 2009.08.24. 12:45:28

nagy gratula és hajrá! :)

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.08.25. 12:09:50

@~dá~: Nagyon sok boldogat! És csak így tovább, meg tudod, az egyéb ilyen elcsépelt frázisok.

Ha még nyaraltok, figyeljétek a játszótereket, ha jót láttok, kérem a címet.:)

leon, a proli 2009.08.30. 15:09:42

csak így tovább urbi!
süti beállítások módosítása