ÖPrandtner Háztvösművészek egy csoportja úgy döntött, hogy kibérli a VII. Kerületi Önkormányzattól a Király utca 11. bolthelyiségét. Beadták a pályázatot. Logikus lépés, hiszen a Pollack Mihály tervezte Prandtner Házban kétszáz éve is ezüstművesműhely működött, az épület domborművei máig ezt idézik. Ráadásul a téma kitűnően illett volna a Király utca új tematikájához, ugyanis - mint arról az Urbanistán is többször volt szó - szeretnének belőle egy "dizájnutcát" létrehozni. Szóval a lelkes kis csoport terve remeknek tűnt, mint a Népszabadság nem is olyan rég írta:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest bolt múzeum király utca töri zsidónegyed erzsébetváros formatervezés vii. ker pollack mihály

Eg3D térképy jó kis ingyenes térkép jelent meg a Király utcáról a napokban, amit a Tourinform irodákban és az utca boltjaiban lehet beszerezni. Szerintem remekül néz ki, jó ötlet ez a tematikus utca is - bár ha már dizájn, akkor kár, hogy pont a Zeneakadémia szuper dizájnos eneteriőrje maradt ki Kőrösfői-Kriesch képével.

Na persze muszáj volt határt szabni valahol, a vállalt területet pedig tényleg klasszul mutatja be. Bár tegnap itt-ott már megjelent a hír, az Urbanistáról most egy böngészhető felbontású változat is letölthető. A Studio Metropolitana városfejlesztő műhely, a Fiatal Urbanisták Tagozata és a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. kiadásában megjelenő kiadványnak hamarosan folytatása is lesz más tematikus utcákkal.
 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest térkép király utca szórólap zsidónegyed formatervezés vi. ker vii. ker

Tervek a Király utcai játszótér kifestésére - a legkékebb nyertA tűzfalak fényfestése klassz dolog, de nem épp egy maradandó műfaj. Persze fel lehet venni videóra, de egy vetítés levetítése az már-már olyan abszurd, mint amikor tűzijátékot közvetít a téve - lehetőleg több csatorna egyszerre.

A Király utcában azonban megfogták a dolog lényegét: egy játszóteret határoló csupasz tűzfalra kivetítettek öt változatot. Azután a helyiek szavazhattak, melyik tetszik nekik a legjobban. A győztest pedig most felfestik a szó leghagyományosabb értelmében is. Fent a befutó, alul az összes versenyző látható. A szervező Élő Tűzfalak Budapest Csoport és a Studio Metropolitana újabb erzsébetvárosi tűzfalakat tervez megrohanni.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest festmény játszótér király utca zsidónegyed vii. ker

Így nézett ki szegény Gozsdu-udvar 1998-ban (legalábbis a dal abból az évből való). Ma már azért szerencsére jóval pofásabb és élettel telibb. [Tipp: Sadia, kösz!]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest klip király utca zsidónegyed erzsébetváros vii. ker dob utca gozsdu-udvar

A Magyar Turizmus Zrt. marketingstratégiájának egyik alappillére lett a "budapesti romkocsma". Nem rossz ötlet, még ha nem is igazán friss a téma. De tényleg jellemző a fővárosra, Magyarországra (akár szóösszetevői külön-külön is), a külföldiek imádják, beszélnek róla, terjesztik. Szóval végre van valami arculatelemünk, amit nem egy kreatív ügynökség izzadott ki magából Budapestnek, hanem csak úgy jött és működik. Egy csöppent ront ugyan a vonzerejükön, hogy Erzsébetváros alpolgármestere kitalálta, este tízkor zárjon be minden kereskedelmi egység a VII. kerületben, na de miért ne lehetne betiltani az életveszélyes fürdést a Balatonon vagy az egészségre káros alkoholt Tokajban. Az attól még vonzana turistákat nem?

Az eredetileg állítólag egyetlen mondatból álló rendeletterv abszurditására alkotói is rájöttek. Így valószínűleg finomítva terjesztik be pénteken a közgyűlés elé. A finomításba belefér az is, hogy a záróra éjfélre módosul, na meg az is, hogy némiképp csökkentik az érintettek körét. Így például a New York-szálló vendégeinek nem kell éjjel pizsamában toporogniuk a Körúton reggel hatig, hogy visszaengedjék őket az ágyukba.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szórakozóhely vendéglátóhely zaj zsidónegyed erzsébetváros vii. ker

 

Hamarosan átadják a felújított Hungária Fürdőt, ideje visszaemlékezni rá, milyen sokáig is állt lepusztulva. Bár a fenti videóból jórészt ki vannak gyomlálva az Eldorádó prózai részei, fel lehet ismerni a helyszínt. (A felújításról bővebben a HG-n)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hotel klip fürdő zsidónegyed vii. ker dohány utca hungária fürdő

Látomás 2.Vannak ugye tematikus utcák, meg negyedek, ahova egymás mellé települ egy csomó egyforma üzlet, aztán vagy felfedezi őket a kerület vezetése és ad egy kis hátszelet nekik, vagy nem. Mondjuk ilyenek a Liszt Ferenc tér kávézói, a Ráday éttermei vagy a Múzeum körút antikváriumai.

A dolog akkor kezd izgalmassá válni, amikor megindul a rivalizálás, felteszem boldogabb időkben ilyen lehetett mondjuk a Nagykörút meg a Rákóczi-Kossuth tengely közt, míg át nem helyeződtek azok a frontvonalak a plázák közé. Más területen megmaradt viszont a verseny az utcák közt. A csipkerózsika-álmát alvó BpButikon annak idején sokat írtunk az Andrássy út és a Váci utca-Vörösmarty tér-Fashion street (magyarul Deák utca) alkotta divatnegyed közt dúló harcról: vajon a Belvárosé vagy Terézvárosé lesz-e a luxuscuccnegyed?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: bolt király utca belváros zsidónegyed formatervezés v. ker vi. ker vii. ker

N6N7 fesztivál- N6N7- terjeszd! - címmel ijesztgetnek minket a Zsidónegyedből a Negyed 6 - Negyed 7 fesztivál szervezői. A dolog lényege, hogy a Hanuka nyolc napja alatt bevonják a városrész egy csomó helyszínét (szórakozóhelyek, éttermek, zsinagógák, múzeumok, kiállítóterek, múzeumok, kulturális és közösségi terek) egy nagy civilkedésre. Lesznek persze kulturális programok, meg mulatozás is, de ami minket leginkább érdekel majd az a Future City Game. Az ebből készült televíziós sorozatról már volt szó, remek városfejlesztős szerepjátéknak ígérkezik. A téma ezúttal a Rákóczi út lesz december 12-én 10-17 óra között a Sirályban. A részvétel természetesen ingyenes.

- Retekblog talált egy nem égő utcai lámpát és mit csinált? Kipróbálta az Elektromos Művek Közvilágítási Hibabejelentőjét. Működött! Bevallom, én sem tudtam, hogy van ilyen

- Üdvözli a főváros az ellene indult vizsgálatot: az ügyészség a Margit híd és a 4-es metró ügyében vizsgálódik egy politikus feljelentése alapján.

- Tervben van egy 40 ezer négyzetméteres szórakoztató és kereskedelmi központ építése az Etele téren, a négyes metró leendő végállomásánál. Ott azonban egyelőre kezdeti stádiumban van a tervezés, még a finanszírozásról sem kezdtek tárgyalni. A Futureal tervei szerint 2013-ra lehet kész ott a bevásárlóközpont

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: etele tér világítás zsidónegyed bevásárlóközpont xi. ker vi. ker vii. ker

blahaAz Tercsi-Fercsi sokkal jobban hangzana persze a Móka Mikiből, de sajnos nem szomszédok. Erzsébet- és Józsefváros viszont igen. És pont a kettő között van a Rákóczi út, amelynek slumosodásáról, bedeszkázott kirakatairól, bezáró boltjairól, tescósodásáról és arról, hogy mindezért mennyiben felelős a villamos eltüntetése, már elég sok szó esett. Október 17-én városrészek randevúja mottóval az Astoria és a Blaha közti teret megpróbálják teljesen bemulatni.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: zene koncert rendezvény akció zsidónegyed viii. ker rákóczi út vii. ker

Bontják a Metroklubot. Fotó: varoskepp.blog.hu

Egy kérdésem lenne: ma reggel láttam, hogy bontják a Metro Klub homlokzatát. Tudsz erről valamit? Egy molinó szerint kávézónak akarják kiadni a helyiséget. De mi a csöcsért verik szét? Megköszönném, ha tudnál válaszolni. Üdv: BBalázs.

 

Nos tegnap többen is jeleztétek, hogy csákányozzák szét a Metroklubot, a BDZSH a Városképptől pedig két fotót is küldött róla. Ami biztos, hogy év elején hosszú távú bérlésre kínálták egy ingatlanhirdetésben:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felújítás bontás zsidónegyed vii. ker dohány utca árkád bazár síp utca metró klub

Na tessék, nem hiába aggódtak a civilek a zsidó negyed pusztulásáért. Mint ezen a Dohány utcai lakás hirdetésén látható, kicsit megváltozott Erzsébetváros képe. Igaz még a "jó érzékkel nyúlni az utcaképhez" kategóriájába belefér a látvány, bár nem is tudom, nekem kicsit több házzal olyan pestiesebb volt - persze csak szokás kérdése. A másik lehetőség, hogy nem rombolt senki semmit, ez egy kevésbé ismert gangos belső udvar. Aki tudja, hol van, írja meg! A tippért köszönet Zoltánnak! (Hopp időközben levették, átlinkeltem az elmentett Google-oldalra.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: hirdetés lakás zsidónegyed vii. ker dohány utca

 

Néhány óra alatt többen is figyelmembe ajánlották a közelmúltban indult Köztér blogot, ami vagy átfogó marketingstratégiát, vagy egy nagyon jó kis blogot feltételez - esetleg mindkettőt. Nos az idő majd eldönti mi az igazság, a kezdet mindenesetre elég erős. Rögtön egy zsidónegyed tetejére tervezett kocogópályával indít a két építész által jegyzett oldal:

 

"Néhány éve zajlott az Europan, egy az európai fiatal építészek számára kiírt pályázat. Az egyik pályázó az épületek, tömbök tetejét úgy zöldítette be, hogy egy összefüggő hurok alakult ki, mely természetesen magasságban is mozgott. A szó legszorosabb értelmében függőkertek lógtak be az utcák fölé, helyenként az épületek homlokzatai is növényborítást kaptak. Az elképzelés utopisztikus, de kisebb léptékben – akár egy tömbön belül, tömbrehabilitáció keretében – akár megvalósítható is. És ezzel egycsapásra eltűnnek a fekete lapostetők, helyette zöld, mosolygó emberek, lihegő kocogók, több oxigén stb."

 

A folytatást kíváncsian várjuk, az rss-ükön mindenesetre rajta leszünk!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: blog budapest sport futás tető zsidónegyed látványterv vii. ker zöldtető

Ritkán szoktunk egyetlen témára ennyiszer visszatérni, főleg ha ez a téma egyetlen tető története. Ám olvasóinknak szerencsére mindig van valami hozzáfűznivalója a Dohány utca és a Kiskörút sarkán álló épület kupoláihoz. Először csak azért került látóterünkbe, mert egy hatalmas Ford logót szereltek az angyalok fölé, ami szerintem akár Huxley Szép új világának borítója is lehetett volna. Erre a posztra aztán egy lelkes építész olvasónk reagált, aki épp ebből az épületből írta a diplomáját és küldött rengeteg régi fotót a különös kupolákkal koronázott sarokházról. Mint írta, a kupolák sajnos a II. világháborúban elpusztultak. BBP szerint azonban nem így történ. Ő a következőt kommentelte:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest töri tető kupola zsidónegyed kiskörút vii. ker károly körút

Aki nem tudja hová helyezni a belső kerületekben egymást érő ingatlanpanamák árait, annak itt egy kis segítség. Sadia egy 800 ezer forint feletti négyzetméteráron kínált üres telket talált az ingatlan.com-on. Akkor vajon mennyit érhet itt egy épület? Az erzsébetvárosi placc helyét csak tippelgetni tudjuk, de ha igaz ami a hirdetésben van (és azokban pedig mint tudjuk, mindig igazat írnak!), akkor az Erzsébet körút közelében fekszik. A GMapson egy ilyet találni, a Kertész utcában, félúton a Dob és a Wesselényi között. Aki tud valami közelebbit róla (vagy másik, paramétereknek megfelelőt) írja meg!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés telek zsidónegyed vii. ker

Hihetetlen hirdetésre akadt Zoltán, amit szerencsére elküldött nekünk is (kösz!)

20+5 szoba 20 millióért, szerintem a legjobb négyzetméterár a városban :-)

Valóban hihetetlen. Nem is hisszük el! Itt alighanem arról van szó egyszerűen kamuzik a hirdető. Vagy csak félreütött egy számot. (Bár itt két nagyon furcsa szám is van.) Elképzelhető, hogy:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest ingatlan hirdetés lakás zsidónegyed vii. ker rumbach sebestyén utca

süti beállítások módosítása