8xw3qpm_1_1385626096.jpg_1000x598

Én úgy tudom elképzelni, hogy ment a fedlapszállító teherautó, de eléugrott egy kiscica, és a sofőr hirtelen fékezett, így egy csomó fedlap lerepült. Sajnos közvetlenül mögötte ment egy úthenger, amit egy vaksi ürge vezetett (talán az, aki útburkolati jeleket festett a kutyagumira egy másik géppel nem is olyan rég), így aztán véletlenül mindet belepaszírozta az aszfaltba.

Lehet ám, hogy van más magyarázat is, de kétlem, hogy az racionálisabb lenne az enyémnél.

[A pontos helyet egyelőre nem tudjuk, csak most bukkant fel a kép Skyscraperen. Az ügyben megkeresetem fórumozót és a Főgázt is, amint jelentkeznek, frissítem a posztot. Fotó: Tímea89, tipp Sadia, kösz!]


FRISSÍTVE: Hargitai Nándor megtalálta a helyet, és be is kommenteltea Döbrentei térnél van, a Raoul Wallenberg rakparton. Itt a StreetView hozzá. Kösz!

FRISSÍTVE 2.: A Főgáztól a következő választ kaptam (12.03.):

 

"A főváros gázvezeték hálózata az ellátásbiztonság érdekében hurkolt rendszerű. Ennek lényege, hogy adott vezetékszakaszok meghibásodása esetén több irányból képesek vagyunk ügyfeleinket földgázzal ellátni, amihez különböző, a rendszerbe beépített elzáró szerelvényekre és átkötésekre van szükség. Az Ön által bemutatott helyszín is egy ilyen csomópont, ahol több, különböző átmérőjű, nyomású vezeték és átkötés található a föld alatt, ezért szükségesek az útburkolatba épített csapszekrények."

Köszönöm! Megígérték, hogy jövőre személyesen is tudok majd beszélni egy szakértőjükkel a témáról. Szóval még visszatérünk rá.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest buhera út csatorna útburkolat fedlap

Budapest legkisebb járdaszigete - amit egy aszfalt-pecsvörkös útszakaszon lőtt Balázs a Széna téren - megőrizte ugyan elsőségét, de országos szinten kihívója akadt. Mégpedig Siófokon. Bár természetesen az autók miatt épült, igazán a gyalogosoknak tűnik fel - miután elbotlottak benne:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kerékpár buhera út siófok útburkolat járdasziget forgalomcsillapítás somogy megye

19606957_ee2ac630f131575477afff844855d184_l.jpg_800x600

Nem szeretem különösebben a rekordok hajhászását, de ha már muszáj, akkor midnenképpen a legkisebb címre érdemes hajtani - az sokkal inkább kifizetődő, mint mondjuk a legmagasabb felhőkarcoló cím hajhászása. Itt van mindjárt ez a remek rekordgyanús alkotás, mely egyúttal a "legszebb burkolatszakasz" vagy a "legtöbb féle burkolat adott területen" címre is esélyes lehet.

Íma a fotót küldő, mandineres Ambrus Balázs néhány sora:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest kerékpár buhera út kerékpárút széna tér járda víziváros i. ker útburkolat járdasziget forgalomcsillapítás

Az északi szakasz eddig is rendben volt - fotó: Urbanista
 

Újabb szakaszon bővül mától az M0-s, mégpedig az M6-os és az 51-es út között. Őszre még nagyobb dobás várható a fejlesztésben. Na persze az igazi nagyra - a kör bezárására, vagy akár egy Megyeri híd szintű fejlesztésre - még várni kell. Mindenesetre a bővítés remek apropó arra, hogy Kéméndi Zsolt tájépítész összefoglalja nekünk a gyűrű történetét, mely lassan Tolkien-Wagner szintű saga.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés m0 út autópálya építés gépkocsi agglomeráció kéméndi zsolt

Felújítják az Újszász utcát. Ez gondolom keveseket hoz lázba, mert a Cinkotáról Mátyásföldön át Sashalomra tartó út nem Budapest legismertebb közterülete, de akik erre laknak, azok biztos boldogok: az itt élőknek igen fontos gyűjtő ez. A munkáknak nem csak azért lehet örülni, mert itt dolgozott heteken át a lassan mémmé váló Bob Kitty is:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés kerékpár út felújítás tábla gyalogos xvi. ker cinkota sashalom mátyásföld

torolheto.jpg

Fotó: Vargosz/ÉLETképek

Annyira ismerős. Mintha tegnap láttam volna valahol. De aztán lehet, hogy tényleg csak gyerekkoromból emlékszem a sárga keramitkockákra? Ha tudjátok merre találni ilyet Budapesten, osszátok meg velünk!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés út töri gépkocsi burkolat pestújhely xv. ker

Dynapac Red Carpet az a fajta gép, amiből szerintem soha sem lesz semmi. Hozzá képest a térkőterítő berendezés egy hétköznapi használati eszköz. Még akkor sem hiszek benne, ha a Dynapac amúgy egy nagyon is létező útépítőgépes cég. Ettől függetlenül nagyon tetszik!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: gép út építés kátyú

 
Csömöri láp

Nem tudom mennyire jó hely Csömör, de az mindenképp szimpatikus, hogy igen nagy a civil aktivitása! Legalábbis itt az Urbanistán igen sokat szerepel a település, és szinte mindig valamilyen olvasói levél kapcsán. Ezúttal egy neve elhallgatását kérő olvasónk írt kétségbeesetten egy útépítés ügyében, mely szerinte nem csak felesleges, de természetromboló is:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: út útépítés csömör agglomeráció ék

Emlékeztek még a jogilag Csömörhöz, szerkezetileg inkább Budapesthez tartozó területre? Az akkori panaszos levél írója, most pozitív fejleményekről számolt be. Úgy látszik, csak akarni kell és a dolgok megoldhatók:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: út csömör agglomeráció ék

Egy koccanás után vettem fel egy nyár eleji este, kíváncsi voltam ki a hibás - úgy tűnik a felfestés.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés út keleti pályaudvar gépkocsi viii. ker rákóczi út vii. ker

 

Ismerve a budapesti útviszonyokat, talán nem olyan súlyos dolog, amit Pilgram szúrt ki a Kerepesi úton - bár azért nekem is feltűnt például, hogy az Aréna előtt elhajtva kifelé a városból hirtelen óriásit nyekkenünk. Az ilyen apróságokban inkább az a bosszantó, hogy egy kis odafigyeléssel meg lehetett volna csinálni normálisan is.

 

Nekem azt mondjátok el (és már akartam erről Dának írni egy levelet), hogy a Kerepesi úton, ezen a szakaszon (www.norc.hu/pano/Cn1julRz/) miért sikerült úgy felújítani az utat, hogy MINDEN EGYES KIBEBASZOTT (elnézést) csatornafedél egészen pontosan az autók kerekeinek nyomvonalában van? Nem gondolt erre valaki, hogy esetleg (mert hely lenne) az egész úttestet 20-30 centivel jobbrább vagy balrább alakítsák ki, és a megfelelő útburkolati jelekkel úgy megoldani a csatornafedeleket, hogy azok középre, vagy a sávok közé essenek?? Hihetetlenül töketlen, impotens, idióta, barom banda dolgozik a városvezetésben, ha ilyen minimális dolgokra is képtelenek odafigyelni, főleg ismervén a remek minőségű magyar aszfaltot, a magyar építőipari vállalkozók lelkiismeretes voltát, illetve az útpálya (különös tekintettel a csatornafedeleknél történő) világhírű ú.n. "echte magyar" szintezési technológiát, melynek lényege, hogy a csatornafedél, még VÉLETLENÜL SE legyen egy szintben az úttesttel.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés út viii. ker kerepesi út

Állítólag a tankok miatt ilyenA főváros útfelújítós sajtóközleményeivel nem nagyon szoktam foglalkozni, de most kivételt teszek. Rendbehozzák ugyanis a Nagy Lajos király útját, amelyről Tankcsapda körút címmel volt már itt egy kisebb (hm.. természetesen befejezetlen, ráadásul a dizájnváltás miatt kissé szétesett) sorozat. Ebben épp az út állapota, na meg a tankokhoz fűződő városi legenda adta a címet, most viszont:

 

A munkák során a szakemberek teljes pályaszerkezet-átépítést végeznek, elbontják a kockaköveket, és helyette teljes aszfalt pályaszerkezetet alakítanak ki.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés út útépítés töri xiv. ker nagy lajos király útja herminamező

Stefidzsi: P1010777

Újabb zöldfelület-pusztítás, újabb blog, de mégis teljesen más a helyzet, mint Pécsett. A Szilas-patak blog indítóit ugyanis az zavarja, hogy a patak partjának gyepét évek óta tiporják az autósok, mivel a csúcsforgalomban arra rövidítik útjukat. Az újpesti önkormányzat megunta a dolgot, ám a tilalom foganatosítása helyett legalizálja a forgalmat és leaszfaltozza a patakparti gyepet.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: út park útépítés zöldfelület iv. ker szilas patak

Ünnepélyesen összevarrnak egy elvágott nemzetiszínű szalagot, majd letakarják a biciklitáblákat. Ezzel jelzi január 27-én a Dráva utca-Kárpát utca sarkán a Magyar Kerékpárosklub Észak-pesti szervezete, hogy mitt pár hete itt átadtak, az szerintük nem igazán nevezhető kerékpárútnak. Mint a CriticalMass oldalán írják: Kiderült, hogy a sarkon épülő irodaházat kötelezték az építkezésre, az ügy pedig „elveszett” a városházán, ezért az MK sem tudta megakadályozni. December végére meg is épült a bicikliút, szörnyű minőségben, veszélyeztetve a gyalogosokat, a bicikliseket, és kivágva a lakóházak előkertjeit.

Jó pár fotó magyarázattal itt, további tudnivalók a "fejlesztésről" és a demonstrációról pedig a CM oldalán.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest kerékpár út xiii. ker dráva utca kárpát utca

Milyenek is lehetnek a gerilla-útburkolók? Fekete símaszkban éjjelente kátyúkat javítanak a Rákóczi úton? Vagy amíg a csapat egyik fele eltereli az autópálya-rendőrség figyelmét, addig a másik suttyomban hozzáaszfaltoz egy sávot az M0-s déli szakaszához? Lehet hogy ilyen is van, de az elnevezést mi azokra a malmöi utcaművészekre akasztottuk rá, akik felszednek egy-egy díszburkolatkövet és a helyére valami mást tesznek. Több kép alább:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: utca svédország malmö street art út útépítés díszburkolat

süti beállítások módosítása