Épp a napokban olvastam Szily Laci remek cikkét a Time Out Budapestben az extrém városi horgászat (EVH) nevű sportról. Ennek, mint írja klasszikus változata volt, hogy az ember sertésbélféreggel fogott halat a trutyiból a Duna szennyvízbefolyóinál. A csatornázás óta persze ez a sportolási lehetőség megszűnt, így hódolói átálltak egyfajta gerillahorgászatra, vagyis ott pecáznak, ahol egész biztos tilos, esetleg meg is verik őket érte. A cikkben jó pár helyszín fel van sorolva a margitszigeti aranyhalas tavacskától az állatkertiig, de azért a fő-fő terepnek a városligeti tavat jelöli meg a szakíró.

Már azon törtem a fejem, hogy hogyan lophatnám el ezt a témát az Urbanistába, amikor egyszer csak küldött egy e-mailt, benne ezzel a linkkel, annyit fűzve hozzá, hogy "berohadt a városligeti tó". Bár a képen nem tudtam kivenni, de kitwitelője (@sallaidani) szerint halott madarak is vannak az "algás, büdös vízben".

A panellakótelepek vagy akár az aszfaltozott-kövezett, sok emeletes házak alkotta belvárosok ökológiai szempontból leginkább a sziklás hegyeknek felelnek meg: kevés víz és növényzet, sok kő és nagy meleg. Nem csoda, hogy a városok madarainak természetes élőhelyei legtöbbször épp az ilyen kietlen kopárok. Kevesen gondolnak bele mondjuk, hogy a repülő patkányoknak becézett házi galambok őse is a sziklapárkányokon fészkelő szirti galamb volt. Na de most nem róla, hanem egy másik, szintén sziklafalakon költő fajról van szó, a sarlósfecskéről. Úgy tűnik, hogy bár a panelházak már neki is túl zord környezetet jelentenek.

Nyafi, a képen látható macska albérlőtársat keres, ezért megkérte gazdáját adjon fel egy kedves hirdetést, valamint töltse fel oda mellé mindkettejük képét. A hirdetés ugyan elég mellbevágó az albérlet.hu-n, na de félreértés ne essék, nem fikázok. A stílus valóban inkább egy közösségi oldalra illik (képfeltöltésestül), ám annyi baj legyen: a hirdetésben minden infó szerepel, senkit nem érhet meglepetés. Az persze más kérdés, hogy nem én vagyok a célközönség.

Volt ugyan már pár meghökkentő lakáshirdetés az Urbanistán, de jelen pillanatban ez a kedvencem, amit Juli talált. Vajon ez a videókészülék tetejére állított, kitömött rókával mit üzen az ingatlanos? Hogy Fundamenta lakás-takarékpénztárba gyűjtött forintokból is meg lehet venni? (Amúgy soha nem értettem, miért reklámoznak valamit rókával, amikor minden mesében átver valakit.)

"Egy olvasónk érdeklődött afelől – amit bizonyára sokan észrevettek –, hogy valóban eltűntek-e a galambok Győr belvárosából. A válaszunk határozottan: igen." - ilyen mókás stílusú mondatokkal van tele a Kisalföld egész cikke, melynek azonban a tartalma teljesen komoly. "Amennyire a széplelkű, régi költők szerették, a mai városokban élők legalább annyira gyűlölik a galambot, aminek természetes ellensége jóformán nincsen – kivéve, ha egy önkormányzat annak számít."

Az Index két részes cikkben (itt és itt) mutatta be annak a rögtönzött „tanyának” a történetét, amelyet három lakópark közelében állítottak fel hétfőn. A lakók tiltakoztak, az állattartók viszont tuctuc-zenét hallgattak és nagy ívben tettek rájuk. Látszólag patthelyzet alakult ki, aztán az állatokat mégis elszállították – az Urbanista azt is megtudta miért.

Ha volt madáretetője Öveges professzornak, akkor az valami ilyesmi lehetett. Adott a következő probléma. A madarak nem szeretnek nyílt terepen mutatkozni, inkább a bokrokban és a fák ágai közt érzik biztonságban magukat. Vagyis ott lenne célszerű etetni őket. De mi van, ha valaki emeletes házban lakik? Mert az ember ugye önző (na jó, ne általánosítsunk, de én például az vagyok) és ha már egyszer etet, akkor szeretne gyönyörködni is a cinkékben, csuszkákban, zöldikékben, meggyvágókban és fenyőpintyekben. A megoldást egy négyemeletes társasház előtt találtuk meg. 

"Egy magasépítésű, nyeregtetős öreg ház, semmire nem használt üres padlásán megjelenő nyestet a vastag és tömör födém miatt a legtöbbször nem is észleljük, kártétele ami maximum egy-két cserép félretolásából származik, könnyedén helyrehozható. Akkor azonban, amikor ez a padlás beépül és a nyest a gipszkarton és tetőszerkezet között továbbra is megtalálja búvóhelyét, az állat szinte már a lakásunkban van, érezhetjük szagát, észlelhetjük minden mozdulatát anélkül, hogy bármit tehetnénk, hiszen a gipszkarton rendszertől a tetőhöz már hozzá sem férünk." - írja az NG nyomán a mai Greenfo. A cikk szépen végigveszi az állat városlakóvá válásának történetét, de tanácsot nem nagyon ad, mit tegyünk, ha jönnek. Ön mihez kezdene, ha nyestek fenyegetnék otthonát, családját, kezelőorvosát vagy gyógyszerészét? További városos linkek alább: