05-lakopark

Az Index két részes cikkben (itt és itt) mutatta be annak a rögtönzött „tanyának” a történetét, amelyet három lakópark közelében állítottak fel hétfőn. A lakók tiltakoztak, az állattartók viszont tuctuc-zenét hallgattak és nagy ívben tettek rájuk. Látszólag patthelyzet alakult ki, aztán az állatokat mégis elszállították – az Urbanista azt is megtudta miért.

Az Index szerint „nem a bosszú, hanem a válság kényszerítette rá a XVI. kerületi Vágás utcai telek tulajdonosát, hogy építkezés helyett bérbe adja az újépítésű lakóparkok szomszédságában fekvő ingatlanát, ahova a napokban kecskékkel, birkákkal egy hangos csapat telepedett be.” Én készséggel el is hiszem, de azt azért szeretném jelezni, hogy ez kísértetiesen emlékeztet arra a jól bevált módszerre, amit országszerte előszeretettel alkalmaznak építési vállalkozók. Ennek a lényege, hogy valaki mondjuk egy nagy lila pénisz alakú irodaházat szeretne építeni a kertvárosba, amihez a szomszédok nem járulnak hozzá. Erre hirtelen megjelenik egy zajos nagy család a telken, állatokkal és éjjel nappal bömbölő zenével és addig maradnak, amíg a szomszédok meg nem unják, és nem járulnak hozzá inkább a lila péniszhez.

Ez egyáltalán nem valami ritka dolog, most csak azért lett belőle nagy ügy, mert míg legtöbbször két-három családot érint az eset, most három lakóparknyi embert próbáltak felheccelni. Pechjükre a lakóparkosok villámgyorsan reagáltak sajtóval, hivatallal, rendőrséggel miegymással. A durva az, hogy mindezek tehetetlenek tanyásokkal szemben. Annyira hülyén van kialakítva a szabályozás, hogy ahhoz, hogy az önkormányzat bármit is léphessen, egy egészen hosszú és bonyolult procedúrát kell végigjárnia. És mi a végeredménye? A szóbeli és írásbeli figyelmeztetés után egy szabálysértési bírság, ami nagyjából harmincezer (!) forint.

Nos ilyenkor szoktak a leleményes hivatalnokok keresni különböző mellékutakat: például állatvédelmi előírások, higiéniai szabályok megszegése stb. Azonban mint a képeken is látható, itt egy szabályos kis mintatelepet húztak fel, EU-szabványos kerítéssel, ivóvízzel és takarmánnyal. Látszólag úgy tűnt, hogy maradhatnak is jó darabig, aztán mégis elcsúsztak valamin. Ugyanis van egy szabály, hogy nem lehet állatot tartani játszóterek száz méteres körzetén belül. Márpedig itt alig ötven méterre legelésztek attól a kecskék, birkák.

Tegnap délután elvitték az állatokat, de a lakók attól tartanak, hogy a történetnek még nincs vége...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: állat építés lakópark xvi. ker vágás utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr531194301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DownQ · http://letoltes.freebase.hu 2009.06.19. 09:39:11

Valószínű, hogy ezzel még nincs vége... Sajnos! Együttérzek az ottlakókkal!

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.06.19. 09:39:27

Addig jópofa, amíg nem nálunk történik.

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.06.19. 09:40:35

Ha tényleg a szomszéd idegeire akar menni valaki, akkor javaslom, hogy gyöngytyúkokat telepítsen a farmra. Keményebb, mint a tuc-tuc zene :)

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.06.19. 09:40:36

Lehetne még krosszpályát összedobni, motorosok ott nyomnák a hangot, meg a benzingőzt egész nap :o

nothing.at.all (törölt) 2009.06.19. 09:47:31

@Slanger:
ja. meg elég egy ugatós kutya is. nem kell ekkora felhajtás.:D

indapasssucks 2009.06.19. 09:50:12

Az legyen tiszta mindenkinek, hogy ez üzletszerű dolog. Ugyanazok a családok mennek körbe, az "építkezési vállakozónak" nevezett bunkó meg ha nem is mindíg fizet nekik ezért készpénzben. Végül is a túl kedvezményes bérleti díj gyakorlatilag azt jelenti, hogy természetben fizet.

Gratulálok a lakóknak és a "hivatalnak", hogy megtalálták a fogást, és ***törvényes eszközökkel*** is elkezdtek hatékonyan dolgozni! Nem könnyű dolog, de van remény ^^

balfass 2009.06.19. 09:52:05

Én meg úgy gondolom hogy a vállalkozónak nem a szomszédokkal, hanem a hivatallal-hatósággal kellene ütköznie, akkor talán más módszereket alkalmaznának. Nem is értem miért vannak városrendezéssel foglalkozó hivatalok, irodák, ha a szomszédok döntenek(?)...

OkoskaTo:rp 2009.06.19. 10:01:13

Nonono. Azért vegyük észre, hogy itt arról van szó, hogy a világvégén, családi házak közé odacsesztek egy lakótelepet. És akik beköltöztek ebbe, most meg akarják akadályozni egy hozzájuk hasonló második ütemű telep építését.

A környék eredeti őslakosaira, településszerkezetére, beépítettségére meg már a mostani "lakópark" építésénél tojtak magasról.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2009.06.19. 10:02:11

Sajnos Mo-n olyan töketlenek-következésképpen teljesen feleslegesek az ilyen-olyan hivatalok. Az ilyen helyzeteket csak erővel lehet megoldani. Néhány -pénzért gyakorlatilag mindenre kapható- kigyúrt srác, pár db molotov koktél és a vitás helyzet rendezésre kerül. Lakóparkban tengődőknek csak van erre pénzük...?Ha nincs szagolják malackákat...

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.06.19. 10:07:45

Az ilyen kifejezetten jót tesz a rasszista érzület erősödésének..

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.06.19. 10:08:47

A hivatal gondolkodott? Ritka...

Kis Hableány 2009.06.19. 10:09:20

Én úgy tudom ezt a szabályt hogy nem a játszóterek miatt nem lehet állatot tartani,hanem mert egyáltalán egy lakóparkban nem lehet a tyúknál nagyobb testű állatot tartani.Anyukámék vidéki város kertvárosában laknak ahol csak családiházak vannak és még sem lehet a tyúknál nagyobb haszonállatot tartani.Ezért nem értem hogy itt mi a probléma mert szerintem a rendelet mindenhova érvényes kell hogy legyen.

Kis Hableány 2009.06.19. 10:10:40

@OkoskaTo:rp: Ezzel most ugye nem azt akarod mondani hogy a telepet rezervátummá kell nyilvánítani az őslakosok védelmében????

Majdnem 2009.06.19. 10:11:32

én építettem már társasházat ... nagyon kényelmetlen amikor a szomszédok -praktikusan ugyanolyan társasházban- nem járulnak hozzá az építkezéshez, mivel zavarná őket, ha ott is lenne ház, ahol eddig nem volt ... a demokráciának is vannak vadhajtásai...

mrkirksnightmare 2009.06.19. 10:11:53

tisztelettel:

Ismerem a beruházót, nem magától találta ki a kicseszős történetet, ha a szomszédos lakók nem akarták volna jó magyar szokás szerint legombolni több millió forintra, a hozzájárulás fejében, amit ismét jó magyar szokás szerint ki is fizetett volna, csak túl sokat kértek, akkor ő sem kezdett volna szívózni, de nem kell félni van még a tarsolyában ötlet.

AzHofi 2009.06.19. 10:20:51

@mrkirksnightmare: és ha csak simán beköltözne oda 30-40 cigárvány? Nem kell azok mellé állat sem már... elég súlyosak azok anélkül is :-)

Samott 2009.06.19. 10:23:38

Nem egyszerubb ragyujtani a hazat az elelmes epitesi vallalkozora? Ha a szponzor "meggondolja" magat gondolom a hangoskodok is hamar elhuznak onnet.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2009.06.19. 10:24:15

kis szargombóc építési "vállalkozót" családjával együtt higgadtan, érzelemmentesen, nyugodtan addig verni amíg meg nem döglenek!

nothing.at.all (törölt) 2009.06.19. 10:24:56

azért valamilyen szinten érthető, hogy aki lakóPARKba költözik, nem akar végül lakótelepen lakni. mert ugye a zöldet legtöbbször kifelejtik jó magyar szokás szerint.

ziza133 2009.06.19. 10:25:43

Mi az a lakopark? A lakotelep mai neve?

LeszekNoname 2009.06.19. 10:25:57

@OkoskaTo:rp: Látszik, hogy fogalmad nincs amit itt történt. Nem a világvégén a 3 lakópark és szó sincs második ütemű telep építéséről. Informálódni kellene mielőtt ilyenek írsz!!

tahu 2009.06.19. 10:26:26

@www.bolhaplaza.hu: az h egy rendelet érvényes az még édes kevés. amíg hosszú hetek, hónapok után lehet csak érvényesíteni a nevetséges összegű büntetést, addig csak kiröhögik a hivatalt. az meg még ha lelkiismeretes is, akkor sem tud tenni semmi (vesd össze amikor a bűnöző kiröhögi a rendőrt, mert tudja, h tehetetlen. ott is csak csellel lehet menni vmre)

kangep 2009.06.19. 10:27:17

@mrkirksnightmare: sok sikert neki a hadakozáshoz. talán jobb lett volna, ha körbekérdez, mielőtt vásárol. amúgy meg hadd ne sajnáljam az építési vállalkozó urakat. sportot űznek a hibás teljesítésből, sokszor a reklamáló ügyfelet kopasz gecikkel fenyegetik. és persze sosincs meg a felelős mert nyolcadik alvállalkozó alvállalkozóját nem lehet elérni sehogy, meg különben is az összes cég megszűnik, ahogy egy ütem elkészült. gondolom mindenkinek van a környezetéből egy-két jó sztori erről a szemétláda söpredékről.

és hagyjuk is, hogy a beruházó az nem ugyanaz, mint a kivitelező, mert egykutya, csak az egyiknek van annyi esze, hogy ne mocskolja össze a kezét.

charlie 2009.06.19. 10:27:46

és az állatkínzással mi van?
ahogy látom a képeken semmi árnyékos hel,y hogy itatják őket, stb.?

hird 2009.06.19. 10:27:47

A most ott lakók sem laknának abban a lakóparkban, ha a korábbi szomszéd nem engedte volna felépíteni a házukat. Milyen világ lenne az, ha mindenki megmondhatná a a másiknak, hogy mit csinálhat a tulajdonával és mit nem? Ha jól tudom, a vállalkozó megkapta az engedélyeket az építésre. Persze alá lehet tenni azzal, hogy megtámadják, de akkor mit csodálkoznak azon, ha nekik is alájuk tesznek?

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.06.19. 10:29:33

@mrkirksnightmare: igen érdekes, amiket írsz. ugyanis a tulajdonos szerint szó sincs ilyesmiről, csak "válság kényszerítette rá, hogy építkezés helyett bérbe adja az újépítésű lakóparkok szomszédságában fekvő ingatlanát". szerinted tudatosan szívózik??? és van még valami a tarsolyában??? mik vannak...

Lépes Elek 2009.06.19. 10:32:21

@mrkirksnightmare: Bizony, bizony, két oldal van.

LeszekNoname 2009.06.19. 10:32:55

@mrkirksnightmare: Honnan veszed az infot, ilyen hülyeséget már régen olvastam? Még hogy pénzt kértek? bruhahaha

Szalacsi_Dezső 2009.06.19. 10:33:47

@www.bolhaplaza.hu: minden település maga szabályozza az állattartást. de tény hogy még az egy portán tartható kutyák számát is korlátozni szokták belterületen. Nem értem, hogy itt miért nem volt ilyen rendelet, vagy arra miért nem tudtak rögtön hivatkozni?

Trevize 2009.06.19. 10:36:27

@AzHofi: Azokkal az a baj, hogy nem lehet utána kihajtani őket...

mrkirksnightmare 2009.06.19. 10:36:35

@kangep: természetesen igazad van, igen sok szemetet látok, ami baj, csakhogy az sem állapot, hogy standard bevételi forrás lett az építők megzsarolása a környező lakók által.@~dá~: sok ilyen index cikket láttam már :D, aminek semmi értelme.

Winston Smith 2009.06.19. 10:37:34

"A szóbeli és írásbeli figyelmeztetés után egy szabálysértési bírság, ami nagyjából harmincezer (!) forint."

Nem olyan szörnyű kevés az. Csak nem egyszer kell kiszabni. Hanem ha nem takarodik el, akkor hetente, majd naponta. Havi közel 1 milla kifizetése valószínűleg már elérné a vállalkozó ingerküszöbét is.

mrkirksnightmare 2009.06.19. 10:38:21

@LeszekNoname: kértek elhiheted, mint ahogy a legtöbb helyen szoktak

Winston Smith 2009.06.19. 10:41:42

@nothing.at.all: "azért valamilyen szinten érthető, hogy aki lakóPARKba költözik, nem akar végül lakótelepen lakni."

Kérdés, hogy megvették-e a lakósparki lakással együtt a szomszédes telket is? Mert ha csak a lakóparkot vették meg tíz négyzetméter zöldterülettel, akkor semmi joguk elvárni, hogy a szomszéd telek tulajdonosa parkot tartson fent az ő szép kilátásuk érdekében.

nevem 2009.06.19. 10:43:08

@hird: Rosszul tudod, nem kapott engedélyt, mert túl nagy házat tervezett. Legalábbis a Zindex korábbi cikke szerint.

pandacsökiboborján 2009.06.19. 10:43:20

Nálunk vagy 25 éve a főutcára telepítették a komcsik a réti niggereket,abban bízva hogy majd így könnyebben beilleszkednek.Ennek az lett a vége,hogy egyre több magyar elköltözött.Mivel füstösék egyre többen vannak,a magyarok meg elvándorolnak,kezdem úgy érezni,mintha nem Magyarországon lennénk.
Valami megoldási javaslat,hogy a többi állat is elmenjen?

Pilgram (törölt) 2009.06.19. 10:44:56

hát senki sem látja, hogy itt mi a megoldás???
könyörgöm!!
éjszaka odamenni 20 (*10*100) liter benzinnel, körbelocsolni az egészet és begyújtani, ennyi! majd a következő családdal, majd az azutánival, és amikor már elég megpörkölt emberi maradvány lesz a telken, majd nem megy oda senki. ennyi.

LeszekNoname 2009.06.19. 10:45:07

@mrkirksnightmare: Én nem tudok róla, hogy pénz kértek volna, főleg az előzmények után... De te jobban tudod, úgy láttom...

Sátán meg a Jocó 2009.06.19. 10:45:15

Én a bodzaszedőknek drukkolok. Ha már ennyire birka a három lakóparknyi, vagy mennyi fehér, hogy egy család hülyét csinál belőlük, akkor csak szívjanak!!!

Én helyükben figyelő tekintetemet Nápolyra vetném, ott megoldották...

Exchange_student (törölt) 2009.06.19. 10:50:04

és vajon a kis állatokkal mi lesz?
ide-oda költöztetik őket.
szegények :(

- lakóparkot lebontani
- az új helyre egy tágasabb, árnyasabb tanyát felhúzni
- alvállalkozót, lakókat megverni
- állatokat jól tartani

fullánkhegyező 2009.06.19. 10:52:11

@OkoskaTo:rp: Pontosan látod a lényeget.10-15.vagy akármennyi jólértesült,"megbízható kollega"Akiknek lehetőleg a gyerekei is egy iskolába járnak, bekerít magának egy területet.Sőt néha még be is kerítik,figyelőszolgálat,kamerák óvják a "nyugalmukat"Na ne ám ,csak úgy valami proli közéjük fészkelje magát.Na ne ám azt higgye valaki ,hogy ez mai találmány!Az én lakóhelyemen ezt megcsinálta még a 70-es években 4 akkori városi kiskirály.Azóta is külön be van kerítve egy szép fehér kerítéssel a város közepén.Akik tegnap születtek,azt hihetik ez tiltott terület számukra,pedig akik tegnapelőtt születtek ,közterületnek használták.

Páneurópai Harci Kos 2009.06.19. 10:52:12

Ebben a történetben, valamiért nem az építési vállalkozó a szimpatikus.
És a lakópark lakóival értek egyet.

öregmogyi 2009.06.19. 10:54:02

Az olaszok egyszerűen odamennek, elűzik a jövevényeket, és felgyújtják a viskóikat. (és a rendőrök ilyenkor mindig "késnek" a kiszállással)
De hát mi balkán vagyunk. Csak nézünk mint a birkák.

OkoskaTo:rp 2009.06.19. 10:55:13

@LeszekNoname: Igazad van, közigazgatásilag persze ez még a főváros része. De azért nem nevezném központi fekvésűnek sem azt a helyet, ami az M0-tól alig két km-re van. Egyébként három lakóparkról én biztosan nem írtam. Adott egy családi házas környék, amibe a Budapesti - Bóbitás - Alsómalom közé becsesztek néhány emberi léptékű lakóparkot. Az senkit sem zavart. Most építenének még egyet, az már hatalmas problémát jelent. De nem ám a családi házasoknak, hanem azoknak, akik pár éve hasonló lakótelepbe költözve "segítették" a környék élhetőbbé válását.

mrkirksnightmare 2009.06.19. 10:58:00

@LeszekNoname: tipikus történet, amikor mindenen pereskednek, és jelzik, hogy abbahagyják szívesen egy kis pénzmagért. Na vissza dolgozni, hogy legyenek tuti infóim :)

fehso2 2009.06.19. 11:05:25

Ha előírásszerűek a tervek, akkor tudtommal a szomszédok nem akadályozhatják meg az építkezést.
Ha, nem azok, vagy más jogos kifogással tudnak élni, akkor megfellebbezhetik az engedélyeket.
Tudtommal itt is ez történt.
Az állatok odatelepítése, a zene bömböltetése pontosan megmutatja, hogy milyen ember ez az építési vállalkozó.
Ezek után a törvényesség keretein belül, de minden fronton akadályoznám az építkezést. A kecskéseket, meg ki kell onnan b@szni, ha nincs más mód.

LeszekNoname 2009.06.19. 11:05:38

@mrkirksnightmare: Úgy láttom fogalmad nincs, hogy mi történt itt, félinformációk alapján írsz...

bodonmaria 2009.06.19. 11:08:10

Jaj. Én meg már a cím alapján arra gondoltam, hogy arról van szó, hogy hogyan épül egy lakópark egy nemzeti park BA. És az ott élő állatvilág eltűnik. Már kezdtem örülni, hogy valaki evvel is foglalkozik.

changebug (törölt) 2009.06.19. 11:11:27

Nem vagyok részrehajló:
Tippek a vállalkozónak:
- illegális szeméttelep
- kurvák
- cigánytábor, stb.
- kínai piacot
- bontót

Tippek a lakóknak:
- fizikailag megdolgozni az illetőt - mindenkinek a fantáziájára bízom a mennyire hányszor és hogyan kérdést
- esetleg fogalmam sincs mit akar egy lakópark mellett - megegyezni

Amúgy elnézve 1-2 képet (linkek) ez egy böszme nagy lakópark, kinn a prérin, sehol egy fa, házak egymás seggébe... most ha oda pár üzletet vagy még egy pár lakóházat akar a jó ember akkor szerintem nem oszt nem szoroz

EÖ (törölt) 2009.06.19. 11:20:07

az egészben az a furcsa, hogy bármilyen szar helyre bármilyen szar putrit felhúznak mindig lesznek olyan madarak, akik kifizetik a huszon-harminciksz milliót érte
a múltkor fehérváron olyan lakóparkot láttam a négysávos út mellett, hogy a szélső sáv gyakorlatilag a konyhán ment keresztül, olyan közel volt, de mégis kapott engedélyt és mégis megvette valaki

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.06.19. 11:45:32

Hála a Teremtőnek még nem volt dolgom "ilyenekkel",de valószínű gépfegyverrel rontanék rájuk!
Szerencsére a mi környékünkön szó szerint kifüstölnénk őket a rendőr meg elfelejtene kijönni!

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2009.06.19. 11:59:46

Olyan szépen körbekerítették. Csak nehogy éjjel valaki bedobjon a kerítésen pár harci kutyát. Bár igazából a vállalkozóval kellene csinálni valamit.

european 2009.06.19. 12:04:47

@mrkirksnightmare: nem tudom kit ismersz, de ha csak a vállalkozót akkor nagyon egyoldalúan látsz. SENKI nem kért semmi pénzt, egyszerűen olyan épületet akart volna megvalósítani ami az ide betelepített lakóparkokat is hajazta volna, belvárosi szintű beépítettséget és magasságot hozott volna, közvetlen ablakból-ablakba bámuló lakókkal, ráadásul a felépülő házban olyan "lakások" is lettek volna amik CSAK északra néző ablakokkal lettek volna építve.
SENKI nem fizetet és nem kért pénzt: a fővárosi hatóság semmisítette meg az elsőfokú engedélyt, mert a beadott terv nem volt engedélyezhető, már első fokon el kellett volna utasítani.
A vállalkozó barátod pedig a XVI. kerben közismert maffiózó és ezért kapta meg az első fokút a helyiektől.
De bekaphatja a cigányaival együtt...

papamaci1 2009.06.19. 12:11:14

Mi itt a probléma ? Gój Motorosokat , Magyar Gárdát megkérni, járőrözzenek kicsit az "állattartók" körül...Esetleg Molotov et. segítségét is lehet kérni....

khmm... 2009.06.19. 12:20:37

A XI. kerületi Kamaraerdőn hasonló módszerekkel (talán ugyanezzel a cigány mobilcsapattal...????) próbálták elűzni a telekbérlőket az ingatlanjukról. :-(((

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=210573


- Újbudai módszerek, avagy hogyan kerülhetnek tolvajok kezére a kamaraerdei zártkertek?


Videó:

www.hirtv.hu/?tPath=/view/videoview&videoview_id=5644


Második riport....


Nem kell hozzá túl nagy képzelőerő, hogy "valakik" odaküldték azokat a cigányokat, hogy a hepciáskodó bérlők végül megúnják az ellenállást.


:-(((

Void Bunkoid 2009.06.19. 12:20:47

@vzoli13:


"vzoli13 2009.06.19. 10:25:43
Mi az a lakopark? A lakotelep mai neve? "

Ez bizony így van :) A "lakótelep" szóról mindenkinek a panelház, összehugyozott lépcsőház, ész esténként a felsőbb emeletről lehallatszó családi veszekedés, meg lentről felhallatszó dugás zajai jutnak az eszébe.

A "lakópark" szó hallatán mindenkinek egy zöld, árnyas liget jut az eszébe, ahol hatalmas pázsitsávon neveteve kacarászó kisgyerekek, és babakocsitologató anyukák élvezik az életet a zöldben.

Persze az élet csúnya, és beköltözve kiderül, hogy bizony a hatalmas zöld kert kb nagyobb szoba méretű, és itt is hallható, amint a kb. 5 méterre szintén a kertben barbekjúzó szomszég recsegve fingik.

Valamint a jelenleg még babakocsiban meg a kiskertben kacarászó kiskölykök is fel fognak nőni, és jó 10 éven belül a lakópark is össze lesz grefózva meg hugyozva, mert a lázadó ifjúság már csak ilyen (gyk. eleinte a "hagyományos" lakótelepek is elitista procc lakhelynek számítottak, és überbiztonságosnak tűntek a gangos-körfolyosós belvárosi lepukkant sötét kisutcás lakásokhoz képest...)...

Diktaturha 2009.06.19. 12:39:46

Én találnék pár dolgot a lakásban, amit nélkülözni tudnék, viszont a telepesek fején jól mutatna. Esetleg érlelnék pár száznapos tojást és rommá hajigálnám őket az erkélyről.

A mi lakóparkunk szomszédságában egy kaukázusi juhász lakik egy telepen, az meg este 9-kor kezdett el ugatni úgy éjfélig minden este. Olyan másfél órás ugatás után komoly csörömpölések, csattanások, puffanások hallatszódnak a telepről, szerintem a feljebb lakók lézeres csúzligépeket alkalmaznak szerencsétlen eb ellen. Sajnos én nem lakok olyan szögben, hogy támadni tudjam az ojjektumot....

holdon 2009.06.19. 12:41:53

azt gondolom h nincs az olyan messze a lakoparkoktol, h ne lehessen dobalgatni befele ilyen irritalo dolgokat :D

hex.kelly 2009.06.19. 12:44:29

@OkoskaTo:rp: Igen, nekem is ez jutott az eszembe. Egy ismerősöm vett egy lakást egy "lakóparkban", és büszkén mesélte, hogy gyönyörű zöldet lát minden ablakból.... Aztán most felhúztak egy ugyanolyan épületet szinte a szájukba, most csalódottan árulja a lakást....
Azoknak a a lakópark-lakóknak miért fáj, hogy a szomszéd telken is lesz építkezés? Csak az ő fővállalkozójuk vehetett ott telket? Nem. Más is? Igen. Akkor meg? Mielőtt befizetek egy új építésű ingatlanra, ha nekem fontos az, hogy mi van a szomszédban, megnézem. Aztán meg is kérdezem. Megnézem, hol a telekhatár, és eldöntöm, akarom-e, hogy 30 m-re esetleg valaki a konyhájából sasolja, mit csinálok a hálószobámban.
Gondolom, az fáj, hogy egy használt családi ház áráért most mégiscsak lakótelepen fog lakni. Mégis, mire számított?

backward 2009.06.19. 12:51:29

Ez vmi Bp-i szabály, hogy 100 méteren belül nem lehet állatot tartani? Nálunk a játszótéren még lovat is láttam legelni vazz.:D

Diktaturha 2009.06.19. 12:51:36

@hex.kelly:

Te honnan ismered ilyen jól a történetet? Tudod, hogy pontosan miért zsarolják a lakókat? Nem? Mit osztod itt az észt, ki vagy te?

Tvay (törölt) 2009.06.19. 12:53:53

Szerintem a lakóparkok lakói meg is érdemlik, ha hagyják...
Nem hiszem el, hogy 3 lakóparknyi embernek nem lenne egy olyan barátja, ismerőse, rokona, aki:
- elintézi a tanácsnál (ja, bocs, önkormányzatnál), hogy a vállalkozó az elkövetkező 10 évben esélytelen legyen bármilyen pályázatra az adott önkormányzatnál,
- lebeszéli a vállalkozót arról, hogy nyektesse az ottlakókat,
- rábeszéli a vállalkozót, hogy költözzön el az országból.
Legalább nézzenek szét az iwiw-en, hátha találnak valakit. Ha nem, akkor vegyék meg, leosztva biztosan nem kerül sokba.

Musaic (törölt) · http://www.musaic.hu 2009.06.19. 12:54:49

A hangos tucc tucc amúgy is állatkínzásnak minősül, nem?

efi 2009.06.19. 13:03:29

Naszóval akkor 30 ezer Ft "bérleti díjért" (gy.k ez vóna a büntetés) mindenki azt csinál a telkén, amit akar? Röhej. És mi tart a procedúrán 1 évig? Lehet vagy nem lehet?

A másik meg, a sok lúzer 2* annyi pénzért kiköltözik egy lakóparknak nevezett valamibe, amennyiért családi házat vehetne egy környékbeli és nem isten háta mögötti faluban. Aztán nyomorog 120 m2 helyett az 50 m2, ugyanannyit utazik, hallgatja a falon át a szomszédait, meg lesi szembe az állatfarmot a tuc-tuc zenével.

hex.kelly 2009.06.19. 13:07:45

@Diktaturha: Olvasd el az első mondatomat. Erről az esetről egy ismerősöm története jutott az eszembe, és ezzel kapcsolatos gondolataimat írtam le.
Zsarolást nem is említettem.

Nem osztottam észt. Ha te ezt annak vetted, az a te érzékenységed miatt van.

Hogy ki vagyok én, az az én dolgom, mint ahogy az meg a tiéd, hogy ki vagy te.

Ezek a felületek arra lettek kitalálva, hogy bárki szabadon beírhassa a véleményét, gondolatait, kérdéseit az adott témával kapcsolatosan. Ha esetleg nem jól gondolom, és itt csak olcsó hátnemborzasztózó játszmák szerint lehet hozzászólni, akkor szólj az illetékesnek, hogy valahová jól látható helyre írja ki.

Ne fáradj a válasszal, úgyis dolgom van, csak benéztem az index nyitóról, olvastam, és támadt egy gondolatom. Már megyek is.

mangoróza 2009.06.19. 13:27:54

Csak annyit szeretnék üzenni a szájtépőknek, hogy nekem és az egyéves kisfiamnak ez az otthona (ha egyáltalán azok, akik a vállakozónak szurkolnak, tudják mi az). Aki ebben az országban él, az jól tudja, hogy ez nem a szegény vállakozóról szól, akit a csúnya lakóközösség megszívatott. A kocsija többet ér, mint ez a telek. De engem nem érdekel ki és mit épít arra a telekre (megjegyzem, kb 500nm területről beszélünk, egy kisebb családi ház is nehezen férne el rajta), de nincs kedvem minden nap gyomorgörccsel ébredni, hogy ez a tuskó milyen újabb ötletet húz elő a tarsolyából. Nem mi tettünk neki keresztbe, hanem a hívatal. Kíváncsi lennék, mi van a háttérben.

economister 2009.06.19. 13:40:45

már megint csak azt írják, hogy tuctuc zene volt:). Valaki említhetne má' legalább néhány előadót.

borovi 2009.06.19. 13:41:41

Az valami elképesztő, hogy ebben az országban vagy nincs megfelelő szabályozás, vagy agyon van szabályozva a dolog.

LeszekNoname 2009.06.19. 14:25:49

@mangoróza: Teljesen egyetértek veled, aki nem itt lakik és nem tudja a teljes sztorit, azoknak fogalmuk sincs, hogy mi miért történt! Félinformációk alapján tépik a szájukat, hogy szegény vállalkozó, biztos pénzt kértek tőle, meg hogy szabályos építési engedélyt támadtak meg az itt lakók. Nevetséges... Magyarisztán...

cb600f 2009.06.19. 15:26:51

@mangoróza: az van a háttérben, elsőre kapotak endedélyt a szabálytalan tervekre. Gondolom valakit sikerült a hivatalban megkenni. Ha nincs a lakók fellebbezése, már építkeznének. Bosszú.

Az önkormányzat helyében megnézném, hogy ki volt az aki elsőre engedélyezte a terveket!

Az lesz a vége, hogy drágábban eladják a telket, a reklámja már meg volt.

gpetersz 2009.06.19. 15:43:50

Faszom az országba.

mangoróza 2009.06.19. 16:04:30

De van valami célja a bosszúnak, vagy csak úgy kedvtelésből csinálja? És mit jelent az, hogy van még a tarsolyában? Nem is akarok ebbe belegondolni...
Amúgy meg nézzen szét ezeken a lakótelepeken, hány eladatlan lakás van, nem hinném hogy ebben a p.csányi telekben olyan nagy biznisz lenne.

Ecsedy Áron 2009.06.25. 20:15:52

@changebug: én szerintem meg kéne egyezni a vállalkozóval. Nyilván pénze áll benne. Vagy meg kell venni tőle, vagy meg kell vetetni valakivel, aki civilizáltabb dolgot szeretne. Értelmes ember (vállalkozó) nem fogja bennehagyni a pénzét ebben, nyilván nem kevés. Senki sem tenné.

Kicseszésre vállalkozói oldalról pedig elég széles a skála. Elég csak simán kialakítani egy kiskertet, amiben olyan növényeket termel, amelyekre a populáció nagy része allergiás, de nincs tiltólistán, esetleg olyat ami különböző zavaró rovarokat vonz és mindezt heti rendszerességgel friss, ropogós állati trágyával tartja karban (Szlovéniában volt olyan, hogy több száz kilométeren keresztül meg lehetett halni a trágyaszagtól, mert biogazdálkodást folytattak), ráadásul gyorsan szaporodik a kerítésen kívülre is. Esetleg még fel lehet dobni pár árnyékos speciálisan lefedett és folyamatosan frissített víztartalmú tócsával, amelybe szúnyogokat telepítenek. Esetleg nyáron, melegebb időben denguével fertőzött aedes aegypti szúnyogokkal is lehet kísérletezni, az aztán odatesz, ráadásul 'biztonságos', mint biofegyver, mert azok a telet nem bírják, de amíg élnek szó szerint elképesztő szenvedést okoznak...
süti beállítások módosítása