Budapest buliváros. Nem csupán olyan budapesticumok vonzzák a szórakozni vágyókat, mint a romkocsmák, hanem limuzinflották hada is átszeli éjjel-nappal Budapestet.

lincolnlimopixel.JPG

A különféle, Ikarus-hosszúsággal vetekvő Hummerek, Lincolnok és társaik beszerzésének a Paganinije pedig – a limóflották titkos életét jól ismerő informátorunk szerint – nem más volt, mint a sokoldalú üzletember, néhai Welsz Tamás.

welsz-tamas.jpgFénykép:origo.hu

hosokterepixel.JPG

A Sólyom Airways apropóján, majd még inkább Simon Gábor bissau-guineai útlevelével kapcsolatban ismertté vált Welsz Tamás bevételei között bizonyára jelentősebb szerepet játszott a limuzinok költséghatékony beszerzése, mint például a hangtechnikusi ténykedése az Őszödi beszéd felvételekor. (Ezt nemrég egyébként is cáfolták.)

hummerkavicspixel.JPG

Az iker rendszámokkal bűvészkedő üzletemberről annyi már korábban is megjelent a médiában, hogy limuzinok alkatrészenkénti behozatala egyik fontos tevékenységi körének számított. Egy limuzin költséghatékony üzemeltetéséhez nyilvánvalóan jelentősen hozzájárulhat, ha sikerül megszabadítani néhány adó-, illeték-, és regisztrációs költségtől, mint szlovák cukrot az áfától.

Szabhidpixel.JPGFénykép: Sárdi Zoltán

A limókban csapatösszekovácsoló tréningeken összecsiszolódó londoni vagy hamburgi biztosítási ügynökök, leánybúcsún tomboló amazonok, avagy legénybúcsún a frissen vasalt heréikkel csapató aranyifjak a pazarul felszerelt, tágas belterű járművekben pezsgőzve és a konzumhölgyekkel kulturáltan szórakozva még csak nem is sejtik, hogy egyben Welsz Tamás hagyatékát ápolják.

high_airporthpixel.JPG

Természetesen egyáltalán nem biztos, hogy minden limuzinos cég Welsz Tamáson keresztül szerezte be a járműparkját és informátorunk szavahihetőségét sem ellenőriztük titkosszolgálati eszközökkel. Az összes limuzinost megilleti az ártatlanság vélelme: ha a transzparencia jegyében szeretnék átláthatóvá tenni flottájukat, bármelyik társaságnak lehetőséget biztosítunk a járművek közteherviselési és forgalombahelyezési adatainak a nyilvánosságra hozására.

20211019_4_644x461_limuzin-berles-budapest-starlimohu-szolgaltatas.jpg

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest limuzin

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr435888161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kridli 2014.04.02. 10:26:01

Ez a poszt most mi akar lenni? Kicsit offtopic az urbanistán, meg elég nagy baromság az egész. Ezért kár volt társszerzőt bevenni.
Vagy ez egy megkésett áprilisi elsejei tréfa?
süti beállítások módosítása