Fotor-like10.jpg

Nem, nem, idén sem ússzátok meg toplisták nélkül. Kezdésnek itt a 10 legtöbbet lájkolt Urbanista-poszt 2013-ból. Meglepő, hogy a 2012-es listából három téma ismét fölbukkan (a gerillakötészet, a margitszigeti futókör és a Királyi Palota egykori formája), no meg az is, hogy az akkor listának legfeljebb az első helyezettje férne be a mostani legvégére. 

Szóval ezeket lájkoltátok idén:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: blog toplista

Budapesten járt egy francia fotós, Romain Veillon, aki elhagyott épületeket kattintgat Európa-szerte. A Kelenföldi Hőerőműről készült fotósorozata most a Business Insiderre is felkerült (amit ráadásul már a Curbed is továbbosztott). Dióhéjban még a Reichl Kálmán és Bierbauer Virgil tervezte épület történetét is összefoglalják, lelkesedve "gyönyörű art-deco belsőért".

Az épület mostanában egyre több figyelmet kap: néhány hónapja NAK posztolt egy fotósorozatot róla a Gizmodón, tavaly pedig egy Csernobilról szóló film díszletéül szolgált

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest kelenföld műemlék belsőépítészet xi. ker kelenföldi hőerőmű

nevizelj.jpg

Tény, a kommentekben legtöbbet emlegetett ellenérv az aluljárók - meg úgy általában a tömegközlekedés - ellen a húgyszag. Nos ez nem csak nálunk probléma úgy látszik, mert Atlantában most hugyozásriasztókat helyezett üzembe az ottani a BKK, vagyis a MARTA.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés usa metró tömegközlekedés vizelet lift bűz atlanta

original_1_1388129948.jpg_1600x900

Boldog vagyok minden listától, ahol Budapest az élen végez (és nem kamu). De azért már kicsit a könyökömön jönnek ki a PR-cikk gyanús, teljesen szubjektív összeállítások.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest turizmus barcelona new york térkép usa spanyolország olaszország fénykép róma katalónia

vizkopok_1.png

Fotó: Wachsler Tamás - csak kicsit belefirkáltam.


Mostanában elég sok szó esik az Országház előtti és melletti szobrokról, de jóval kevesebb azokról, amelyek rajta vannak. Pedig elég egy pillantást vetni a Köztérképre, hogy lássuk, hemzseg tőle az épület kívül-belül. A belsők értelem szerűen ritkábban kerülnek szem elé, ám amit szinte soha senki nem lát, az kívül van.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szobor országház lipótváros v. ker vízköpő historizmus steindl imre kossuth lajos tér neogótika

20243683_696675580bfff4fc01f6ba69aba779dc_l.jpg_600x800

Tovább folytatom az év végi Dropbox-pucolást ezzel a szállodaszobában lőtt fotóval. A 30 ezer forint körüli takarítás elég borsosnak tűnik, de szellemes megoldás a tilalom megerősítésére. Szerintetek?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: hotel dohányzás szálloda felirat dropboxomból

2012-06-22 17.17.10

Előző albérletem egy volt orosz tiszti lakásban volt, a ház előtt pedig egy furcsa vasdarab volt a földbe süllyesztve. Különös, hogy így meghagyták, mert már már senki sem használta. Egyes darabjait, ha akarják, sem tudták volna, mert már beleaszfaltozták nagy részüket a járdába.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest dublin töri írország xvi. ker mátyásföld dropboxomból koronafürt utca

IMG 3827

Na akkor folytatom a Dropboxom év végi takarítását, mégpedig Dublinnál, ahol abbahagytam. Ezeket a képeket annak idején azért csináltam, hogy megmutassam, ilyen is lehet egy bevásárlóközpont, ha nem akarjuk szétrombolni a városmagot és ha szeretnénk velemit kezdeni történelmi épületeinkkel.

A hagyományos gangos háztípus ugyanis elvében nagyon hasonló a bevásárlóközponthoz: középen átrium, szintenként körbe gangok, ahonnan nyílnak az egyes lakások/boltok. 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: dublin átalakítás írország kiskereskedelem bevásárlóközpont műemlék kereskedelmi ingatlan dropboxomból

20235645_943990d0c75141364cc5ecde251a2523_l.jpg_800x450

Nem is olyan rég adták át a felújított Városmajort. A bejárása és megírás ott van a tennivalóim közt, szóval előbb-utóbb olvashattok róla az Urbanistán. Egyelőre csak egy képet kaptam a teniszpálya melletti graffitiról. Vagyis inkább egy graffiti helyéről. 

Úgy látszik, volt, akinek nem tetszett a falfestés? Ha ismered a sztori hátterét, írd meg!

[A képért köszönet a portfóliós Ditróy Gergelynek!]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest graffiti felirat krisztinaváros xii. ker városmajor street-art

süti beállítások módosítása