Fotor-plaza.jpg

A budapesti szellemplázák persze nem olyanok, mint a klasszikus kínaiak, amelyeknek fotói évente kétszer körbejárják a Földet, és minden kanyarban minden blognak hoznak pár tízezer kattintást (hisz annyira megdöbbentő kihaltnak látni azokat a díszleteket, amelyek közt minden nap megfordulunk hömpölygő tömeget alkotva).

A mi szellemplázáink többsége ugyanis csak annyira halott, mint a Gyalog Galopp öregembere. Szóval elvileg működnek, igaz a fene se tudja miből és meddig. Na lássunk akkor néhány példát:

 

China Mart


gal_nagy_4931_01_n[1].jpg

Fotó: Budapesti Építészkamara

Kezdjük rögtön egy igazi kínaival (bár eredetileg "török cégek nagykereskedelmi bemutató és tájékoztató létesítményének" tervezték). Az épület egyből ott van az Asia Center közvetlen szomszédságában, de a szintén nem túl látogatott tesóhoz képest is kong az ürességtől (igaz, több funkciója is van, de elvileg a kiskereskedelem is ezek közé tartozik). 

A 2003 óta működő, 42 ezer négyzetméteres üzletközpont annyira nem épült be a fővárosi köztudatba, hogy a Divány 2012-ben arra tippelt, hogy biztos azért üres, mert most nyitott. Az idősíkokkal amúgy is baj lehet arrafelé, Winkler Robert például ezt a remek szemüveget találta ugyanaz év májusában:

DSC_1474[1].JPG

Fotó: Napszemüveg blog

 

Millennium Shopping Center


Ebben a plázában az a legkülönösebb, hogy nem a város szélén van, hanem egyenesen a közepén. Mit a közepén! A bevásárlóutca kellős közepén, az éppen újjászülető Váciban. A fenti képet idén kaptam, de tavaly sem volt jobb a helyzet. Na majd megnézzük jövőre is, hátha!

 

Bálna

09-balna-IMG 7411

Fotó: Szécsi István/index.hu

Na jó, ne legyünk igazságtalanok: a Bálna még csak most született. Viszont legyünk realisták: nem valószínű, hogy pörgős üzletközpont lesz belőle valaha is, de ne legyen igazam! Szívemből kívánom, hogy a szellempláza-turistáknak sietniük kelljen, mert jövőre már ez is olyan tömött legyen, mint bármelyik másik. (Hogy szerintem miért nem lesz mégsem az, arról itt írtam részletesebben.)

 

Grand Fashion Outlet Pláza
 

material-20110810[1].jpg

Fotó: noplaza.hu

A Bálna épp csak megszületett, a Grand Fashion Outlet meg sem született. Vagyis az épület jó ideje áll - a Róbert Károly körúton, egy ugrásra kedvenc törpe felhőkarcolómtól és a változó homlokzatú irodaháztól -, de amióta kiköltözött belőle a Material Center, azóta azt várjuk, mikor nyílik meg benne az új pláza.

Merthogy több mint két éve bejelentették, hogy outlet bevásárlóközpontként születik újjá. Nem született. Aztán pár hete kiderült, hogy nem is fog.

 

A ráadás szellempláza: Savoya Park

 

A Savoya Park köszöni szépen jól van, mégis ez Budapest legigazibb szellemplázája. Részben ugyanis a régi albertfalvai temető helyére épült, sőt néhány elhanyagolt sírkő is megmaradt belőle (ahogy arról az Urbanistán már szó esett, és ahogy az hatja fotóján is látható). És vannak, akik valóban szellemeket vélnek emiatt felfedezni benne. Ahogy az Index Fórumban írta gxy_gfx:

 

Helyi néprajzi gyűjtés következik.

Tegnap este voltam ebben a Savoya-hodály-beli OBI-ban. Egy különös arcú akmzott és egy nem kevésbé roncsfilmes smasszer éppen azt tárgyalta, de mint két pletykás öregasszony, hogy itt milyen rossz a munkalégkör, mekkora félelem van mindenhol és biztos szellemek járkálnak, mer' itt régen temető volt. Az akmzott mondókájára a smasszer is rátett egy lapáttal, hogy ja, mi is figyeljük folyton a kamerákkal, néha minden átmenet nélkül elkezd lengeni a lámpa meg onnan esnek le dolgok, ahonnan nem is tudnának leesni, szóval itt tényleg kísértetek vannak.

Hátborzongató!

Ismertek más (bármilyen értelemben vett) szellemplázát Budapesten? Osszátok meg velünk is!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest bálna belváros angyalföld temető ferencváros újpalota bevásárlóközpont váci utca róbert károly körút v. ker xi. ker xiii. ker ix. ker xv. ker savoya park külső körút albertfalva china mart hunyadi jános út belső-ferencváros szentmihályi út

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr705671101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2013.12.02. 15:24:07

@katog: olvasd el, az csak egy vicc a szellemek miatt :)

Kata24 2013.12.02. 15:43:31

"de a szintén nem túl látogat tesóhoz képest is kong az ürességtől"

Gondolom "látogatott" akar lenni a szó, csak elszállt a vége. Egyébként nem tudom, ezt mire alapozza a szerző, időnként kimondottan tele van az Ázsia Center. Üresnek semmiképpen nem mondanám.

KeMa 2013.12.02. 15:45:45

A Flórián eléggé haldoklik. Sebaj, hamarosan építenek egy másikat a szentendrei útra.

2013.12.02. 15:50:59

Na és hány stadion fog kongani az ürességtől?

Barnalány 2013.12.02. 15:56:21

@Professzore: Igen, a Lurdynak abszolúte helye van ebben a csapatban. Azóta döglődik, amióta megvan. Az üzletek pl. 1-2 évente kicserélődnek, és a Meki kivételével az éttermek sem túl stabilak.

prfecó 2013.12.02. 15:57:22

mellékesen azért, mert látogatott attól még csődbe mehet/megy.

KÖKI bejelentve csődközeli állapot

CÉDRUS végelszámolás alatt , viszont mindkettő tele bérlővel , látogatóval ( sőt vásárlókkalo is )

randomuser1 2013.12.02. 16:06:04

aréna is így kezdte, és azóta se javult sokat az állapota..

sügér 2013.12.02. 16:13:04

A Rákóczi úton van egy nagyon elrejtett plázaféleség a Blahánál, ha a keleti fele néz az ember akkor bal oldalon a körúton kívül. Esténként kareoke klubként működik és nagyon bizarr az egész.. Mondjuk nemtom megvan-e még, én pár éve véletlenül toppantam be oda...

loldma 2013.12.02. 16:13:06

@Emmanuel Goldstein: Én az elmúlt időszakban parkolóhelyet nem találtam abban a hodályban, mire gondolsz?

♔batyu♔ 2013.12.02. 16:21:09

Kínai tényleg gáz. Nekem ne mondja senki, hogy abban a baszott nagy Kínában csak ezek a gagyi szarok vannak. Mindenütt ugyanaz a gagyi, ráadásul nem is olcsó, az SD memória drágább mint a Médiában. E mellett még át is vertek. Hátul van egy két jó üzlet (magyarok), egy éve még ott voltak.

katog 2013.12.02. 16:29:48

@Zubreczki Dávid: OK, OK, úgy tűnik, elsőre bekókadtan olvastam. No, nem is csoda, hogy nem értettem. :)

Rémbódess 2013.12.02. 16:31:10

@Jóképességű Takarítónő: Biztos sok, és azok is a szellemek miatt. A kommunizmus szelleme fog bennük kísérteni, legalábbis a felcsútiban biztosan... :-)

czjanos 2013.12.02. 16:33:27

A vásárlók nem hajlandók tudomásul venni, hogy Magyarország jobban teljesít. Ők makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy elszegényedtek, nincs pénzük plázázni, vásárolni. Ki érti ezt?

Mega Héja 2013.12.02. 16:36:40

Az Rózsadomb Center elég kicsi, pont elég emberrel, az Új Udvarban nem tudom mikor volt az ezt említő, de még hétköznap is sokan vannak, a Lurdyban a rendezvények miatt meg annyi ember van néha, hogy 10 perc kijutni az alsó szintről.
A KÖKI, na az üres :)

randomuser1 2013.12.02. 16:42:16

@loldma: pl, hogy ingyér parkolással csábítanak a bélvárosba, oszt közbe a pláza kong a zürességtől azér:)

bnyuszi 2013.12.02. 16:50:49

Récsei centerről mi a véleményetek, én csak egyszer jártam ott, de nem tolongtak az emberek?

Nem igazán pláza, de ide való: Domus

ezso1 2013.12.02. 16:51:55

A MOM-Parkban sem találkoztam még zsúfoltsággal.
Gondolom a viszonylag közel lévő Mammut 1-2 elszívja a vásárlók jelentős részét.

billy reed 2013.12.02. 16:55:12

@♔batyu♔: Igen, igen, ha kínai akkor csak gagyi, meg gázos lehet...nyilván azért gyártat mindenki Kínában.

"Nekem ne mondja senki, hogy abban a baszott nagy Kínában csak ezek a gagyi szarok vannak."

Rajtad kívül nem is mondta senki.

Az Ázsia Center valószínűleg azért van mindig tele, mert gagyi, drága, és átverik a vásárlókat...Ja, és sok termék esetében ugyanaz árusítják, csak mivel nincs rajta egy-egy adott márkajel, jóval olcsóbb.

Biztos, hogy ugyanarról beszélünk?

bnyuszi 2013.12.02. 17:01:55

@Jóképességű Takarítónő: Te még nem tudod, hogy kötelező lesz a munkavállalónak kapnia sportutalványt a cafeteria rendszerben?
:)

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.12.02. 17:13:17

@KeMa:

Flóriánnak mindig is ilyen forgalma volt. Volt éttermi részen konditerem, egyel lejjebb még régi építésű posta, a "vándorló" és egyre kisebb fodrász... stb.stb. :)

Bracci 2013.12.02. 17:18:05

Grand Fashion Outletet (Material?) néha meglátogatom, -3. szinten van gokart

Ázsia Centerben meg a jobb szárny azért egészen zsúfolt üzletileg, a bal az, amit nem töltöttek fel (már vagy 3-4-5-7 éve ugyan olyan állapot, földszint talán ami boltos, a többi meg üres, fel se engednek asszem)
de Ázsia centerben lehet venni OLCSÓN vaníliás kólát meg mindenféle ilyet (nem reklám, én nem szeretem a helyet, főleg rém-cipővásárlási emlékek, mikor is rájöttem, hogy a boltok 96%ában egy s ugyanaz a választék, és sehol sincs 46osnál nagyobb :DD)

gigabursch 2013.12.02. 17:20:54

Sa vidékiek:
Savaria Plaza - detto és még sorolhatnánk.

le akarták nyomni ezt a mocskot a torkunkon, de szerencsére megakadt.

Még párat vissza kell böffenteni, aztán be lehet őket erdősíteni...
:-))

Radrian07 2013.12.02. 17:22:46

@Mityu Addideapénzt kft: a Flórián azért soha nem üres, a Gilda Max nagyon megy, és a Cba is...

♔batyu♔ 2013.12.02. 17:27:29

@billy reed: Nem ugyanarról beszélünk, mert neked fingod nincs akkor hol van az Ázsia Center.

Akármelyik földszinti üzletbe benézel, ugyanazok az áruk, konkrétan gagyik. Persze én már vagy 1 éve nem jártam arra (bevallom, nem is tervezem), de előtte évekig ugyanaz volt, az idők elteltével legfeljebb az üzletek száma lett kevesebb.

wanker cunt · http://freeliveteencams.com 2013.12.02. 17:29:38

@czjanos: Az is előfordulhat,hogy utcasarkonként 3 plázát nem tud eltartani egy 2m város?

@Emmanuel Goldstein: Nemtudom mikor voltál az arénában,de kb mindig tele van

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.12.02. 17:36:37

@Radrian07:

Jaja, ez így van. Valami olyasmit rebesgetnek, hogy le akarják bontani, s valami plázaszerű képződményt építenének helyére. De a volt Budapesti Harisnyagyár (Bogdáni - Szentendrei út) helyére is plázát tervezgetnek Búsék. Nincs még elég. :D

vmaast 2013.12.02. 17:54:47

Arzenál, a Keleti mellett? Az megvan egyáltalán még?

Ahoj- 2013.12.02. 17:58:09

Kolosyn megvan még az Újudvar?
Békáson a Csillagvár?

Ahoj- 2013.12.02. 18:05:40

@Bracci: Haha vaniliás cola. Legutóbb a westend alsó szintjénél lévő trafikban vettem 300 ért egy dobozost....de már annyira vágytam rá :D

Csinálhatnánk ilyen posztot is hogy mely üzletekben lehet különleges dolgokat kapni ( kérdés hogy vajon legálisan hozzák-e be ezeket, vagy máshol miért nem árulják?)

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.12.02. 18:33:55

@Ahoj-:

Megvan még mindkettő. Tudomásom szerint az Új udvarban a mozi helyett valami diszkó nyílt.

Csillagvár (lánykori nevén Süba), pedig nem Békásmegyeren van, hanem Csillaghegyen (félúton) a Rákóczi utcán (és nem úton). :) :)

Levente B. · combatant.blog.hu 2013.12.02. 18:54:18

A Millennium Shopping Center igazolom, idén 2 alkalommal voltam ott van a Hertz irodája, és mindig amikor mentem tapasztalnom kellett az ürességet.

Herr Glatzkopf 2013.12.02. 19:01:06

@Ahoj-: A vaníliás kóla állítólag nem nyerte el a magyar fogyasztók ízlését, ezért egy idő után kivonták a forgalomból. Itt kint, a germánoknál lehet kapni még mindig nagyon finom! ;)

Mercel 2013.12.02. 19:02:42

@Jóképességű Takarítónő:

Egy se, a "főnök" majd jól betereli az összes hívőt a felcsút sc meccseire:)
Ha ez nem jön be akkor a közmunkásokat.

"Fr"

KissGecihuszár 2013.12.02. 19:17:09

Dózert, vagy C4-et nekik, legalább oly mértékben elpusztítandóak, mint a sok rohadt irodaház falanszter! A Vasudvart kivéve értéktelen és igénytelen mindegyik, szomorú névjegyei az elmúlt 20 év felelőtlen "liberális" városirányításának, hozzáállásának!

moTa 2013.12.02. 19:28:47

Nem teljesen Budapest, de a Premier Outlet Center mellett van valami nagy kocka. Kíváncsi lennék a történetére.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.12.02. 19:31:26

Igaza van a szerzőnek. Zavaró az a sírkő a Savoya Obijában. És pont a csillár osztály közepére tették, hogy az ember hasra essen miközben felfele néz.

trollsalab 2013.12.02. 19:40:05

@sügér: Az az egykori Union üzletház lesz, ami már több mint 10 éve zárva. Pedig a 90-es évek elején az Arzenállal egyetemben az egyik legmenőbb üzletház volt, tele méregdrága butikokkal. Az Oktogon üzletház sincs már meg.

trollsalab 2013.12.02. 19:46:26

A Skála Metró oldalában lévő Nyugati Üzletház is gyakorlatilag kampec.

randomuser1 2013.12.02. 20:06:13

@wanker cunt: most h mondod.. vagy négy éve :)

GrenAbla 2013.12.02. 20:12:01

@bnyuszi: mondjuk a Domus tényleg kísérteties. Bár, ha figyelembe vesszük, hogy lassan két és fél éve bezárt, valahol érthető, hogy alacsony a forgalom. :)

Izo 2013.12.02. 20:12:36

A Savoyában az OBA kurva huzatos, egyszer voltam ott, 10 percig bírtam. Biztos azért libegnek a lámpák.

GrenAbla 2013.12.02. 20:13:32

@Ahoj-: vaníliás kóla lelőhelyek jöhetnek!

komplikato 2013.12.02. 20:17:39

@prfecó: "mellékesen azért, mert látogatott attól még csődbe mehet/megy.

KÖKI bejelentve csődközeli állapot"

A KÖKI soha nem volt látogatott, már nyitás óta bő harmada üres, azóta romlott a helyzet sokat.

Van még a "Csepel Plaza", ami nem csak belül halódik, a teljesen üres felső szinttel, de kívülről is kezd úgy kinézni mint a természet által pusztulásra ítélt csernobili épületek ...

komplikato 2013.12.02. 20:21:58

@wanker cunt: Azért az is benne lehet a pakliban, hogy (a világválság és visszaeső fogyasztást nem tekintve) Budapest tehetősebb rétege elmenekült 2007 óta az agglomerációba, így eshet meg a csúfság, hogy a "2 millió lakosú" városból lett olyan kb. 1.7 milliónyi?
Persze nem lehet pontosan tudni, mert a nem bejelentett illegális albérlők száma is igen magas ...
Na de gondolom az a pénzes réteg is hiányzik a vevői körökből.

rexter 2013.12.02. 20:35:43

@katog: mondjuk ha elolvasnád a cikket és még értelmezni is tudnál akkor most nem néznének hülyének

rexter 2013.12.02. 20:39:29

én egyébként csak a mammutba járok, mert elit budai vagyok. lenézem aki máshova jár.
najó, néha a westendig elmegyek, de az is rohadt proli már a földszinti szintje mint egy szaros zsibvásár, az aluljárón keresztül bemenni meg még lehangolóbb.

katog 2013.12.02. 20:40:06

@rexter: Mondjuk ha elolvasnád a hozzászólásokat, és látnád, hogy már beláttam a tévedésem, akkor most nem néznélek bunkónak.

P1sty 2013.12.02. 20:50:15

@komplikato: A Csepel Plaza jó hely volt régebben, emlékszem rá, 2000 körül még zsúfolásig tele volt. Ide járt Dél-Budapest és az elővárosok. Aztán jött a Campona, a Lurdy és a CsP szereptévesztésben maradt. Többször is foglalkozott vele a kerületi lap, hogy semmilyen módon nem engedtek a bérlőknek akiknek jelentősen esett a forgalma. Ma eljutottunk odáig, hogy az emeleten sárga szalaggal (igen, olyannal, amivel a helyszínelést kerítik körbe) le van zárva az egykori bowling+mozi+kajáldák része, hogy ne is tudj odamenni.

Kösz a halakat! 2013.12.02. 21:11:27

ha jól emlékszem borároson is van egy ilyesmi a meki mellett, van benne adidas outlet, meg mozgólépcső, szal talán mini plázának is lehet hívni és nagyon nincs benne senki, de az is lehet, hogy csak be voltam baszva

2013.12.02. 21:12:29

@bnyuszi: Récseiben soha nem volt tolongás, mondjuk nem is annyira pláza, mint inkább szolgáltatóház (fitness, játszóház, gyógyszertár, posta, stb.), Domus pedig bezárt, üresen áll.

ob.szerver 2013.12.02. 21:13:28

@GrenAbla:

"a Domus ... lassan két és fél éve bezárt"

Pedig mi mindent túlélt vagy 40 éven keresztül. Erre pont akkor kerül rá lakat, amikor végre jobban teljesítünk. Hát nekik senki sem szólt?

Will Parker 2013.12.02. 21:23:45

GL Outlet - Törökbálint a Premier betett nekik. Azt hiszem a Törökbálinti önkori van ott egy két üzletben...
Premier Outlet mellett van egy szép épület az ipari park felől, talán M1 Center a neve, na az is kb 1 hónapot élt...
Google megsúgta, kb 2009/10-ben bezárt...

2013.12.02. 21:25:16

Csömöri Auchan (volt Cora)
2-3 pénztár működik a 15-ből, de ott sorok állnak. A kis üzletek már félig megdöglöttek benne, a maradék 50-70%-al akciózik. Az éttermekben amik még megvannak hatalmas adag 2-3 napos kajákat mérnek.

megatoner.hu · http://megatoner.hu 2013.12.02. 21:32:56

én is járok plázába! parkolni meg hugyozni! ruha évente kétszer kell, tévé még annyiszor se. minden másra ott a zöldségpiac. csá :D

2013.12.02. 21:36:27

@H3l00ka: Amióta a Cora kiment, nagyon lepukkadt az egész. Olyan jó balkáni módra.

L3vin 2013.12.02. 22:04:02

A 11. kerületben található Eleven Centerben sem tülekedtek az emberek, legalábbis 2006 környékén. Egyedül az aljában található élelmiszerbolt hozta a kötelezőt.

bioLarzen 2013.12.02. 22:16:46

@Emmanuel Goldstein:

"aréna is így kezdte, és azóta se javult sokat az állapota.."

Biztos az Arénára gondolsz, a Keleti és a Stadion között? Igaz, hogy nem ma voltam utoljára, de egy darabig úgy havi rendszerességgel előfordultam ott, és akkor sok mindennek tűnt, csak kihatlnak nem...

bio

JanDítě 2013.12.02. 22:17:44

Kökit sajnálom.csak azért jártam oda mert nem kellett a sok idióta pattanásos nagypofájú kis szarzsákokat meg a felfújtszájú szőke ostobenkókat kerülgetnem

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.12.02. 22:20:35

A Vörösmarty téri pláza persze hogy üres. Autóval szinte megközelíthetetlen, a megcélzott vásárlói réteg meg kizárólag kocsival jár.

Circus 2013.12.02. 22:36:15

Megyeri úton kifelé baloldalon a temető után volt egy pláza-szerűség, nagy parkolóval, meg kisebb boltokkal - talán még hamarabb, mint a Duna Pláza, az megvan valakinek?

Másik - miért kellett szétcseszni a Pólus vadnyugati belsejét? Olvastam valahol, hogy nem volt 'modern', de csessze meg, volt egy hangulata, most meg olyan szar egysíkú, mint a többi...

sorica123 (törölt) 2013.12.02. 22:37:26

@Professzore: annak ritka balfék a felépítése is, én kb egyszer voltam benne moziban, egyszer vmi papírcuccot venni melóba, egyszer meg pénzt felvenni, és tényleg ilyen se inde-se unde vacak.
@KissGecihuszár: beszélő név:) Nyilván a liberális (biztos tudod is mi az... az olyan, mitn a zsidó, azért használjuk, mert a másik mamáját nem illik szídni) városvezetés eredménye, hogy sok ésszel bekerültek a város közepébe. Illetve most, a Rend Korában ugye nem egy kurvanagy irodaház épül a Volga szálló helyére, igaz, a két másik közé? (Rövidebben: okostojás, ennek semmi köze nincs a gumicsontodhoz...)
@Mityu Addideapénzt kft: Új udvar! Arra ráadásul nagyon akartak valami központosítást, úgyhogy van ott egy régi típusú üzletház (olyasmi, mint kicsiny porbafingó koromban a Keletinél volt egy, a típusnak kb a Divatcsarnok az őse), van a földszintes üzletsor, egy iroda a Galagonya utca sarkán, abban is van bolt, meg maga az Új Udvar.
@JanDítě:
azt nem figyeltem, mennyivel kevésbé segg az ottani közönség (vagy mennyivel olyanabb máshol), de az pl egy jó hely volt, én azt se vettem észre, hogy különösebben rosszul leett volna helyezve (mert többek között ezt mondták a csőd okának), inkább csak a méreteit éreztem indokolatlannak. Sokat akart a szarka... Valamivel el akarták tüntetni a posztapokalptikus űrállomás ex-Köki emlékét is.
@L3vin: ott szokott lenni buli (gondolom a kávézó is akar pénzt keresni), és mikor voltam, akkor is azon gondolkodtam, hogy valszeg kb az alap boltok mennek a környékbeli lakóparkok-egyebek miatt.

Bracci 2013.12.02. 22:55:29

@Sandor Akarki: cipő :D 47-48 körül kellett volna nekem, arra meg nézték, hogy az kamu, olyan nincsen, itt egy 44es, ebbe préseld bele

@Circus: húúúú tee, az már mióta nincs meg :DD szerintem legalább 10 éve, ha nem 12
kis szarosként még néha voltam ott családdal, de ma már lakópark van a helyén

a Pólusnál meg nekem tetszik az új sztájl is, de ez az új is viszonylag pofás, igaz, az első 10 Pólusozásnál még szoknia kellett a szememnek, s lelki szemeim előtt is korábban látom az ős-pólust, mint a mait, de nekem ez is tetszik (régi azért tényleg, stílusos volt)

KelemenGy 2013.12.02. 23:03:59

@JanDítě: Szerintem nem néztél te ott körbe. Van bőven mindkét említett típusból, meg még néhány elég kiállhatatlan fajtából, csak lent kell körbenézni a kinti részen a dohányboltok környékén.
Egyébként temetni még korai a kökit, egyrészt még működik, másrészt meg a Duna Plaza is jelentett anno csődöt, oszt még most is működ.
A kökibe kellene már végre egy mozi. Itt van körülötte három jó nagy kerület, mozi meg legközelebb az Arénában vagy az Örsön.

Ha kicsit kifelé nézelődünk Kispesten meg Lőrincen, van néhány exmozi, amiknek a helyén ilyen-olyan üzletházak lettek, na azok az igazi szellemek. Az Üllői úton kifelé rögtön négy ilyen van: Hunyadi, Fórum, Madách (ez most Delta Üzletház), Liget (szerelvénybolt lett, kong rendesen) + a Balassi (Imrén a Nemes-Nagykőrösi utak kereszteződésében).

Circus 2013.12.02. 23:18:43

@Bracci: konkrétan én azért nem jártam sose a Premier Outletbe, mert ott szinte akármelyik boltban 1, drágább volt szinte bármi, mint más helyen (ami tréfás dolog egy outlettől); 2, csak és kizárólag 45-től felfelé voltak lábbelik. EZ szintén nem mai megfigyelés, de továbbra se járok oda. Utóbbi megfigyelhető volt a Hervis nevű boltokban, ahová az akciós újságban meghirdetett sportcipők megérkeztek ugyan, de vagy lehetetlen feles/negyedes méretben, vagy szintén csak a 'normális' (bocs) méret felett.

Az újpesti ex-pláza iránt némi nosztalgiát érzek, szép éveim voltak akkortájt... :)

ork1234 2013.12.02. 23:34:45

Petőfi hív pesti hídfőjénél is van valami pláza, ahol pl. Adidas bolt van, az is kong az ürességtől.
Az Eleven Plaza az Újbuda Center akar lenni, ott az utóbbi 1-2 évben alig van üres parkolóhely, ott nincs pangás.

Mugli 2013.12.02. 23:57:05

Már írták, de csak megerősíteni tudom a Boráros téri borzalmas komplexum létét.
Valóban kis alapterületű, emlékeim szerint csak az 1. emeleten vannak üzletek. Világítás nagyon gyenge, wc van, ami fizetős (bedobós). Pénzt váltani nem tudnak az üzletekben.
Ja és igen: soha nincs senki benne. Ha éppen van ott kresz tanfolyam, akkor talán.

juxx 2013.12.03. 00:44:07

Budapest: A Rákóczi úton a karaokés hely a Rákóczi Center, RC56 Café. Respect a kávézónak, hogy életben tartja a helyet, viszont mókás ott bent a buli idején éjszaka csavarogni a ketreccel elzárt bolt-odúk előtt :)
Budapest még: Csiki-Bege Autópláza. Na az kihalt. De az is volt anno.

Győr: Az ETO Stadionba épült egy pláza. Na, vásárlót az is csak vasárnap lát, a parkolójában, amikor ott van a bolha piac.
(a normál Pláza is kevés látogatót vár, az Árkád mindent visz)
Veszprém: amolyan zsebplázájuk van, mivel nem nagy, nem tűnik annyira kihaltank, mint amilyen.

nem várt fordulat 2013.12.03. 00:49:37

és ma már a marsra sem jár senki vásárolni.

windex 2013.12.03. 03:59:38

@Kata24: a szerző az "ázsia center MELLETTI china mart"-ról értekezik. problem?

manes 2013.12.03. 07:10:19

@H3l00ka: Valszeg fóti Auchant akartál mondani mert az volt régen Cora. A csömöri az köszöni szépen jól van és az mindig is Auchan volt :):)

Gabesto 2013.12.03. 07:31:13

A Lurdyt én nagyon szeretem. Megvan benne minden, ami kell: a három mobilszolgáltató, OTP, Reál (ami sok mindenben olcsóbb, mint a Tesco), mozi, patika, posta, lottózó, stb. Az üzletei nem drágák, és az eladók az átlag plázákhoz képest sokkal kedvesebbek. A környéken dolgozók korábban ellepték az ingyenparkolót, de ezt is frappánsan oldották meg: három óra továbbra is ingyenes, így aki 8 órát dolgozik, legalább kétszer ki kellene jönnie kiállni-beállni :)

hüsnü 2013.12.03. 08:34:19

Circus - A Megyeri úti, a "Kínál" volt. Nyitás után sokáig óriási forgalma volt. Szerintem szándékosan csődölt be.

0rdas 2013.12.03. 08:37:54

Többen említették már az első generációs plázákat, milyen gázok (pl. Csepel, Győr, Savaria, Balaton hangozott itt el)

Nos ezeknél ugyanebből az alomból vannak sokkal gázabbak is:
- Kanizsa
- Szeged
- Pécs
- Zala
- Nyír

Utóbbi helyen érdekes módon a fő konkurens a Korzó még gázabb

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2013.12.03. 08:49:32

Mi a francnak ilyen rengeteg rohadt sok pláza ebbe a városba?

zsofikiss 2013.12.03. 08:54:22

Ez egy baromság - a China Mart nem kihalt, aki itt lakik, tudja jól - pont egy olyan pillanatban fotózták le, amikor éppen senki nem járt arra? Hétvégén tele van, mint ahogy az Ázsia Center is...Nem kevésbé látogatják, mint a szomszédos Pólus Centert

Gonoszkistörpe 2013.12.03. 09:06:24

Csiki-Bege plaza több éve kihalt :(

záporeső 2013.12.03. 09:28:58

Debrecen plaza, bár csak 1-2 üres üzlet van, de vevő alig lézeng és csak azért létezik még, mert a mozi ott van (meg egy Háda).
A Fórum-ban van minden normális üzlet, meg a vásárlók is...

spike179 2013.12.03. 09:31:11

A Budagyöngyét senki nem említette?
Talán 1995 körül épült. Emlékszem még milyen őrület volt a nyitásán. Persze anno nem épült évente 4 pláza Budapesten.

Kata24 2013.12.03. 09:31:21

@windex: "szintén nem túl látogatott tesó"... tehát arra céloz, hogy az Ázsia Center is elég kihalt. Problem?

elevenstar 2013.12.03. 09:40:59

@spike179: Épp én is a Budagyöngyét akartam írni. Régen nagyon tetszett, olyan szürreális volt kissé. Pl. volt egy bútorüzlet a tetején amiből egy széles erkély nyílt és a villamos felé nézett. Nem tudom ez megvan-e még, meg emberek járnak-e még benne, de talán a Meki életben tartja.

seventyfour 2013.12.03. 09:50:50

@Emmanuel Goldstein: A Westend után a második a látogatottsági toplistán. Miről beszélsz?

Mazlee 2013.12.03. 10:15:10

@bnyuszi: a DOMUS már évekkel ezelőtt bezárt

NYJetsTD 2013.12.03. 10:46:50

@ork1234: nem. Az Eleven Center Gazdagréten van.

Mazlee 2013.12.03. 10:48:38

@Circus: az egy raktáráruház volt :)

Mazlee 2013.12.03. 10:52:16

bár nem pláza, de újpesten ott az Árpád üzletház. Ott is volt már minden. Anno ott vették a szüleim a Camping bringámat a keravillban. mindig is BMX-et szerettem volna, de ez lett :) és OFF, de szemben az uszoda is lassan összeomlik.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.12.03. 10:57:33

@Emmanuel Goldstein: Nem jártál mostanában az Arénában. Fél évig, talán egy évig kongott az ürességtől, akkor sok bérlő is elmenekült, manapság tömve van, ugyanúgy pörög, mint a Westend vagy a Mammut.

@záporeső: A Debrecen Pláza akkor is kongott az ürességtől, amikor még nem volt Fórum.

Sokorai_Atala 2013.12.03. 10:57:45

@elevenstar: járnak, de szemérmetlenül drága (a csirkés, halas, sajtos, hentes, zöldséges,cipős stb. - jó ha nem 1,5 x-ös a szorzó egy átlag bolthoz képes)Nyitottak egy DM-et, van posta, lottózó, telefonos cégek. Csak ezekben lehet normál bérűnek vásárolni.Péntek-szombatok az erősek inkább, akkor nem lehet parkolni a környéken (én gyalog:)

BenyoBoy 2013.12.03. 11:38:37

Van az Arzenál a keletinél, az is elég lepukkant, vagy a szegény Sugár az Árkád mellett, ott sincsenek túl sokan, de az még valamennyire pörög. A China Mart-ról nem is tudtam, hogy vannak üzletek, azt hittem az valami irodai cucc. A legrosszabb pláza magasan a KÖKI, a Lurdy még a tűrhető kategória ahhoz képest.

Circus 2013.12.03. 20:44:11

@hüsnü: Kínál - azaz! Köszi!

Igen, nagy forgalma volt, ha jól emlékszem, olyan Metro-féle csak nagykert szolgálunk ki módszerrel kezdte, aztán már bárki bemehetett. Nem tudom, direkt volt-e, de ha igen, valószínűleg nem az első, de hogy nem az utolsó, az biztos.

Jut eszembe - SkyCourt?
Reptéren megnyitva hetekkel a Malév csődje előtt?

mbm 2013.12.04. 17:34:13

@Zubreczki Dávid: Elolvastam a belinkelt bálnás cikkedet, és szerintem kifelejtettél egy fontos szempontot: a bálna a vásárcsarnok közelében van, amelyre simán lehet építeni egy pláza forgalmát. A Mammut is ezt tette, a Moszkva forgalma mellett a fény utcai piac szerintem nagyon sokat tett hozzá, hogy ekkorára nőjön, de a Budagyöngye is az ottani piac helyén elvegetálgat, pedig tényleg nincs semmi értelme, csak a régi beidegződés miatt eltartott zöldség-hús-egyéb árusok.
A piac-egyetem kombónak rendes menedzselés mellett elégnek kéne lennie szerintem.

fejetlen bárd 2013.12.05. 16:38:01

Mindegyik pláza döglődik ahol nem tapossák halálra egymást a tömegek. Ez a kereskedelmi modell egyedül a plázatulajdonosoknak jó. Felőlem aztán az összeset le lehetne bontani és zöldellő parkokat tenni a helyükre.

Herr Glatzkopf 2013.12.07. 14:13:09

@Circus: A Skycourt megnyitóján ott voltam. A MALÉV-tól független, nem?

Haloperidol 2013.12.11. 21:58:09

Valószínüleg pénzmosásra használják.
süti beállítások módosítása