Bár magam inkább sétapárti vagyok, de ez nem jelenti, azt, hogy ne érteném meg az autósok problémáit. Sőt, ha olykor mégsem értem meg, a hangjuknak még akkor is szívesen helyt adok. Hogy mennyire van igaza Péternek, és hogy mennyire megnyugtató az alpolgármester válasza, azt a Nyájas Olvasókra bízom. Mindenesetre a "további problémák" alatt szereplő észrevételekkel azt hiszem közlekedési módtól függetlenül mindenki egyetért, azokat tényleg orvosolni kellene. Íme a levél, és a levélváltás az önkormányzattal:

 

T. Cím!

Kb. egy éve volt egy bejegyzésük a Hollán Ernő utca sétálóutcává építéséről, most az egy éves évfordulót az Önkormányzat újabb sétálóutca építéssel ünnepli, ezúttal 3 utcával odébb. Mi leszünk a sétálóutcák földje... Persze több környékbeli társasház tetőtér beépítési lehetősége is amiatt dőlt dugába, mert nem tudnak az új lakóegységekhez parkolót is biztosítani. De amikor az Önkormányzat szünteti meg parkolók tucatjait, akkor semmi sincs, minden rendben. Lentebb látható egy levélváltásom az alpolgármesterrel, mindenki döntse el maga, hogy kérdéseimre választ kaptam-e és a válaszok megnyugtatóak-e. A hivatkozott 2007. márciusi előterjesztést külön ajánlom mindenkienk a figyelmébe, tényleg megtalálható a honlapon, aktuális is (bő 3 év fél éves és egy régebbi tanulmányból van összeollózva) és abból is kiderül, ami a levélben is benne van: "a szúfoltság nőni fog". És ezt kérem tessék elfogadni, az Önkormányzat pedig a kirajzolódó (legyen minden 3. utca sétálóutca) koncepciójával igyekszik is beteljesíteni ezt a jóslatot!

U.i.: A munkálatoknak a tájékoztató tábla tanulsága szerint 2010.augusztus 20-án kellett befejeződniük. Ez persze nem történt meg, olyannyira nem, hogy kb. egy hete áll a térkövezés, az utcának csak kb. harmadát fedi azóta is új burkolat...

Üdv.
... Péter




Von: ...
An: epites@bp13.hu
Kopie: ugyfelszolgalat@bp13.hu, onkorm@bp13.hu, polgarmester@bp13.hu
Betreff: Közterület rendezés, parkolóhelyek
Datum: Mon, 09. Aug 2010 12:16:50

Csonka Tamás Építésügyi Osztályvezető részére

Tisztelt Csonka Tamás Úr!

Problémám nem tudom kihez tartozik pontosan, kérdéseimmel kihez fordulhatok közterület rendezés, közterületi parkolóhelyek témakörben, de talán Ön az illetékes. Amennyiben nem, kérem továbbítsa levelem az illetékeshez, bár próbáltam több címre becímezni, hogy könnyebben eljuthasson az illetékeshez.

A XIII. kerület ... utca ... szám alatt lakom, új kerületi lakosként, kb. 1 éve. A parkolási helyzet már beköltözésemkor sem volt túl rózsás, amit lakóhelyválasztásommal mintegy el is fogadok, de az azóta történt változások igen negatívan érintették a parkolási lehetőségeket, amit nem tudok már szó nélkül hagyni. Mivel az említett társasház a Vígszínház oldalával szemben található, ezért igen zsúfolt környezetről beszélünk, ami Vígszínházi előadási időben szinte lehetetlenné teszi az autóval közlekedő lakosok megfelelő parkolását.

Nemrég azonban olyan közterületrendezési koncepció bontakozott ki a környéken, ami esti illetve már hétvégi időpontokban is lehetetlenné teszi a parkolást, pedig még bőven nyári szünet van a színházban, bele se merek gondolni, hogy a szezon beindulásával mi várható. Az ellehetetlenítő lépések:

-Pannónia utca Vígszíház felöli oldalán a Vígszínház előtt eddig egy mozgássérült parkoló volt. Ezt a parkolót most megszüntették és helyette kb. 3 parkolónyi helyen kerékpárparkolót létesítettek. Ennek a kihasználtsága eddigi tapasztalataim szerint elég rossz, leginkább 2-3 kerékpár látható benne, persze robogók és nagymotorok többször feltűnnek (minden retorzió nélkül) a parkolóban. Ezzel egy időben a korábbi egy mozgássérült parkolót kitolták a kerékparkoló elé.

-Fenti munkálatok után pár héttel a Pannónia utca túloldalán 6 taxi számára taxiparkoló került kialakításra, valamint ezzel egyidejűleg még egy mozgássérült parkoló került kialakításra a meglévő mozgássérült parkoló elé. (Ditrói Mór utcai taxiparkoló áthelyezése)

-Ditrói Mór utca sétálóutcává alakítása (úgy, hogy 3 utcával arrébb a Hollán Ernő utca is sétáló utca, tehát itt már minden 3. utcánk sétálóutca...)

Korábbi problémák:
-Vígszínház utca-Pannónia utca sarkán félbemaradt építkezés lekerítve közterületen!! raklapokkal és deszkákkal (több, mint 1 éve áll így, télen hóomlás, nyáron vakolatomlás miatt így is sok autó sérült ott meg, következménye nincs, 2-6 parkolóhely elfoglalva...)

-Pannónia utca 6. előtt "Megállni tilos tábla" kiegészítő rakodás és 8-18 óráig táblákkal: senki nem érti, mire vonatkozik? A Vígszínháznak van itt ugyan egy földszinti raktára, de ott folyamatos rakodást nem végeznek, ezen kívül az utcában még hasonló raktár min. 3 van, ami nincs kitáblázva. Amúgy ez a rész is, illetve hátrébb még 1-2 parkolóhely rendszeresen le van kerítve a Vígszínház dolgozói részére "maszek" oszlopokkal (felnire heggesztett vasoszlop), nem tudni milyen jogon, amikor a Vígszínház mögött 12 kijelölt Vígszínházi parkolóhely található.

Fentiek eredményeképp átmenetileg vagy véglegesen 40-50 parkolóhely szűnt meg vagy használhatatlan. Körúton nem parkolhatok, bár kb. 30 méterre lakom tőle. Kérdésem, hogy pontosan milyen koncepcióval rendelkezik az önkormányzat a parkolási gondok enyhítésére, mikor, hol és konkrétan milyen új parkolóhelyek lesznek létesítve a kiesett helyek pótlására? Lakossági egyeztetés történt-e az említett parkolást érintő negatív projektekkel kapcsolatban? Új társasházak csak megfelelő mennyiségű új parkolókapacitással létesíthetőek, a régieknél meg úgy látszik teljesen rendjén való, ha a környéken lévő kb. 10 társasházra jut összesen olyan 70 parkolóhely, amibe beleszámít a Vígszínház és a környék 4-5 jelentősebb éttermének látogatóközönsége is.

Természetesen értékelem a szándékot, amellyel a Vígszínház környékét nívósabb környezetté szeretnék alakítani, de ezt nem a lakosok komoly parkolási gondjainak növelésével kellene kezdeni, hanem megfelelő új parkolóhelyek létesítésével, aztán lehetne elvenni a korábbi parkolóhelyeket. Lakásválasztásomkor pont azért erre a környékre esett a választásom, mert itt lehet(ett akkor még) közterületen parkolni. Ár alapján vehettem volna V. kerületi sétálóutcában is lakást, kategóriákkal magasabb presztízsértékkel és lassan hasonló számú parkolási lehetőséggel. Fent leírt állításaimat természetesen megfelelő fénykép dokumentációval is bármikor alá tudom támasztani, amit jelen levelemhez méretei miatt csatolni nem áll módomban.

Várom mihamarabbi kielégítő válaszát! Amennyiben záros határidőn belül választ nem kapok, úgy betudom a kerületi parkolási és fejlesztési koncepció teljes hiányának és természetesen ezt a nyilvánosság felé is továbbítom minden általam elérhető csatornán!

Üdvözlettel:
...
Bp., XIII. ...
+36...



Von:
Borszéki Gyula <BorszekiGyula@bp13.hu>
An: ...
Betreff: Válasz: Közterület rendezés, parkolóhelyek
Datum: Mon, 23. Aug 2010 11:32:47



Tisztelt .... Úr!

Levelére az alábbiakat válaszolom.
Budapesten - különös tekintettel a XIII. kerületre - a kerékpáros közlekedés infrastruktúrájának megteremtése közös érdekünk. A környezetkímélõ "tömegközlekedésnek" ez a fajtája minden segítséget megérdemel. A Vígszínház kérésére, és nem mellékesen költségére került kihelyezésre a kerékpártároló. Az illetéktelen, jogtalan használattal kapcsolatos észrevételét továbbítom a közterület-felügyelet felé. A taxiállomás a Ditrói Mór utcából került áthelyezésre. A közterületeket több funkcióra kell alkalmassá tenni. A parkolás mellett helyet kell biztosítani a gyalogosoknak, azoknak is, akik találkozni, beszélgetni szeretnének. A sétálóutcák alkalmasak arra, hogy a "lüktetõ, rohanó" belvárosi forgalomban kis szigetet képezzünk, ahol az emberek szívesen pihennek, isznak meg egy kávét stb. A város patináns és népszerû színháza és a környéken élõk érdekét szolgálja a Ditrói Mór utca átalakítása. A Vígszínház utcai épületen az életveszély-elhárítási munkák a nagy költségek miatt húzódnak. Önnek igaza van, a lekerítés szakszerûtlen, a helyzet megváltoztatása érdekében intézkedtünk. Az Ön által említett "Várakozni tilos" tábla a térben és idõben korlátozó kiegészítõ táblával egy "Koncentrált rakodóhely", amely nem a Vígszínház kizárólagos rakodóhelye. A levelében hivatkozott egyéb "lekerítéseket" a közterület-felügyelettel ellenõriztetem. A színház mögötti parkolóhelyek a telken belül vannak. A belváros jelentõsen parkolóhiányos. Amikor az Újlipótváros kiépült, nem tudták tervezni a mai gépjármûforgalmat. A motorizáció okozta zsúfoltság várhatóan nõni fog. A polgármesteri hivatal honlapján a 2007. márciusi képviselõ-testületi elõterjesztések között a 4. napirendi pont keretében olvashat az önkormányzat parkolási koncepciójáról.

Kérem válaszom elfogadását.

Tisztelettel

Borszéki Gyula
alpolgármester

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés parkolás újlipótváros sétálóutca xiii. ker pannónia utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr202248014

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tízmillió alatt a magyar 2010.08.26. 08:21:21

A napokban több helyen hallható volt a médiában, hogy Magyarország népessége továbbra is csökken, heteken belül a lélektani tízmillió fő alá esik. Sokan nemzeti tragédiának, fenntarthatatlan állapotnak tekintik a népességszám csökkenését. De miért...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pakesz (törölt) 2010.09.01. 14:48:15

@mp1526: menjel vissza az eladohoz es vagd jol pofan, hogy elfelejtett teged rola felvilagositani, hogy te nem vettel parkolohelyet, amikor kifizetted a 28 millat :)

ok szoval te azt varod el hogy 14e / ho legyen egy parkolohaz? mert tamogasson az onkori???
lenezek itt a panel ablakbol es latok 2 parkolotelket, ugy 80% a kihasznaltsag, tudod azert az ittlako csoringerek (Untermensch) 12e / hot fizetnek...
ok nagyon orulnenek ugyanannak a parkolohaznak amit te most elvarsz!!!

ez az hoborogjunk egyutt, hogy brühühü hat nem epitenek nekunk kedvezmenyes parkolohazat :(((

mp1526 2010.09.01. 14:51:36

@záporjózsi: a lakáshoz környezet is jár, mivel nem tolhatom odébb, ezért ingatlan! Az ár pedig részben a környezetet is minősíti. De miért is fizetek valamiért 3x annyit, ha kevesebbet kapok érte városunk/kerületünk körültekintő vezetésétől? Most csak parkolóról beszélek, az éjjel részegen ordítózó, kocsimat lehányó morrisons látogató közösségről nem, mert ezzel tényleg tisztában voltam, ez nem új tényező, elfogadtam! De azt nem is tudtam és el se fogadom, hogy megszüntessék a parkolókat, amikor ez benne is van a levelemben, hogy ha parkolótlan környezetbe akartam volna költözni, akkor a Párizsi utcában veszek lakást, amit pont ugyanennyiért azért nem vettem meg, mert nem tudtam volna hol parkolni.

mp1526 2010.09.01. 14:57:13

@pakesz: de vettem, 130 közterületi parkolóhelyet a közvetlen környezetemben, amiből most 60-at felszámoltak! ez olyan, mintha vettem volna kettőt, de most szó nélkül az egyiket lebontanák és beültetnék virággal!!! És a 14e/hó nem kedvezményes, mert ha Bécsben lehet ennyi, ahol az ingatlan és az építés költsége is 3-4x-ese a hazainak, akkor nálunk is lehetne ennyi, ha nem szalainék kezelnének minden ilyen projektet! Létrehozási ktsg-et és átlagos kereseti színvonalat (meg persze a befizetett adóforintjaim!!! mert itt arányosan sokkal több!!! hova is megy? se parkoló, se tömegközlekedés...)nézve amúgy kb. 4e lenne az a Bécsi 14e, de legyen 14e, mert ez nálunk LUXUS! De akkor legyen! Sőt, még 20e-t is fizetnék érte, ennyit megérne az időm+nyugalmam! DE NINCS!!!

pakesz (törölt) 2010.09.01. 15:05:44

@mp1526: figyuzz...

az adas-veteli szerzodesedben van egy olyan kitetel, hogyha valamiben nem azt kaptad, akkor perelhetsz
pereld be az eladot

felteve hogy igazad van :)))

mp1526 2010.09.01. 15:10:25

@pakesz: láttad kinek címeztem a panaszommal a levelemet? Az önkorinak, mivel ők a kompetens és felelős szervezet, aki a problémát előidézte és tudná is kezelni, ha nem ilyen balfa*zokból állna...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.01. 15:51:22

@mp1526: Szóval akkor a 30 ezer az alma volt és nem körte, a haverod esete szintén speciálisnak tűnik, ha jól értem a "lakásban bérel parkolót" kitételt, akkor nyilván a háznak van saját teremgarázsa, tehát igazából a barátod a lakás+garázs kombót fizeti x+50 ezer áron, ez szintén nem általános. Az általános az a 168+ ezer per év, ami - egyetértünk, még mindig jóval kedvezőbb, mint a 600 ezer per év.

Egyébként "találtam" neked olcsóbb bérletet: www.westend.hu/hu/info/parkolas és talán ez nem húsz perc. Persze sajna még mindig nem 168 ezer per év. ;-)

Amit a bécsi rendszerről írsz, az gyakorlatilag az, amit én mondok: az önkormányzat szabályoz, a vállalkozó épít, az autós fizet.

mp1526 2010.09.01. 16:03:01

@promontor: Westendet eddig nem is néztem, köszi a tippet. Meglátom most a színházi szezon beindulásával mi lesz a helyzet, aztán ha tarthatatlan, akkor szerintem itt bérelek helyet... bár még meg kell kérdeznem, mik ezek a D úti parkoló meg Kék palánk parkoló, mert az alap 39e azért szintén húzós...

cso zsi 2010.09.01. 16:39:57

@pakesz: Azért ne feledjük, hogy parkolóház infrastruktúrája alig több, mint a sóderes teleké.
Pl. a Westend, vagy a Campona mögötti lábakon álló betonlapok, ahol még a világítás is természetes a nappali órákban.
@mp1526: A Dráva utca, és az Árpád híd között is megfelezték a parkolók számát, mindenhol megállni tilos van az utcák egyik oldalán. A furcsa az, hogy a Drávától északra forgalommentesebb, mint beljebb, ahol ugyanannak az utcának meghagyták mind a két felét, kétirányú forgalom mellett.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.01. 16:48:14

@pakesz: Ez mellékszál, de én úgy emlékszem, a Bartók az 2x2 sávos volt régen is. Hol volt 2x1 sávos?

pakesz (törölt) 2010.09.01. 18:00:12

@promontor: vastagon 2*1 volt...
halszalka volt ott a Gardonyi iskola elott, es a szelen sarga kockako volt kirakva
lehet hogy 2 kispolszki elment egymas mellett de 2 busz tutti nem

pakesz (törölt) 2010.09.01. 18:07:08

@mp1526: "de vettem, 130 közterületi parkolóhelyet a közvetlen környezetemben, amiből most 60-at felszámoltak!"

ha veletlenul a Vigszinhazban elkezdenek nagyon jo eloadasokat tartani, ahol fokent videkiek lesznek a latogatok akiknek veletlenul van XIII keruleti rokonuk akkor mi lesz?
vesznek egy berletet a Vigszinhazba es bejelentik magukat hogy 2e -t legyen parkolohelyuk...
ha nagyon olcso lesz a parkolohaz, akkor is ezt fogjak tenni...
megtehetik?
meg

amugy ha EN panelos ugy dontok hogy pentek este odamegyek es megallok akkor jogom van ottparkolni egesz hetvegen, lehet hogy ezentul ott rakom le hetvegere az autot a kedvedert...
igaz azzal szivnek de hat ez a perverz gyonyor :)))

pakesz (törölt) 2010.09.01. 18:23:11

@promontor: hat ha sokat irok ide az urbanista blogra, akkor vegignezem egyszer a Linda osszes epizodjat es felrakom a jutjub -ra
elvegre az kozkincs, hogy hat szembesitsek az embereket, hogy mi volt...

mi 1980-as evekben barmikor meg tudtunk ott allni, ma mar nem, ezert csodalom ezeket a nagy racsodalkozasokat mostanaban, hogy hat jeeeeeeeeeeeeeeee nincsen hely ?

pakesz (törölt) 2010.09.01. 19:02:44

amugy a TWITTERINC_WIDGET az miota kezdett el szpemmelni?

mp1526 2010.09.01. 22:22:03

@pakesz: nagyobb ennél a baj: nem is kell sehova se bejelentkezni, mert este 6-ig van csak fizető parkolás (pedig lassan már a fél fővárosban 8-ig, de a mi kerületi vezetésünk nem hallott még arról, hogy a fizetős időszak bővítésével is szabályozható a parkolót igénybevevők száma)színházi előadás meg 7-től kezdődik => talán mindenki érti már, miért lehetetlen 6 után megállni előadási napokon a környéken! De ha áthúznák a parkolóautomatákon a kis 18-ig feliratot és átjavítanák 20-ra, netántán 22-re, ezzel egyidőben kicsit emelnének a parkolási díjon, mondjuk 500 HUF/órára... Tudom, a ha val kezdődő mondatoknak nincs értelmük, főleg ilyen kerületi vezetés mellett...

cso zsi 2010.09.01. 23:03:07

@mp1526: Ugyanezzel az indokkal lett 20h-ig a Körúton belül fizetős. De a VI. kerületi utcák 17h után kiürülnek bizonyos pontokon. Frekventált környék az is, csak színház nincs két sarkon belül. Ivós hely akad elég.

pakesz (törölt) 2010.09.01. 23:27:17

@mp1526: te tenyleg az onkorira es a Vigszinhazra haragszol?
nem tudod elfogadni hogy a magadfajtak foglaljak el a magadfajtatol a helyet?
hogy sajat magadnak a magadfajtaja a legnagyobb ellensege parkolasi temaban?

mp1526 2010.09.02. 08:18:58

@pakesz: nincs tefajta meg énfajta! Én csak az önkorira haragszom, mert az ő feladata, hogy a lakóknak parkolási lehetőséget biztosítson, ahogy láthatjuk ezt számos országban, városban. Ezért fizetem ide az adómat! És nem elég, hogy a tudomásuk szerint is bővülő igényekre semmivel se reagálnak (nem csak plusz kapacitás létesítéssel, még annyival se, hogy felemelné a fizetős időszakot szaros 2 órával...), még a meglévő parkolási kapacitást is drasztikusan lecsökkenti, minden egyéb alternatíva felkínálása nélkül, természetesen egyoldalúan! És persze az én adóforintjaimból!!!

mp1526 2010.09.02. 08:22:11

@cso zsi: hát ez az! a Körút ott van tőlem 30 méteren belül! Az 20 óráig fizetős, de még parkolási engedélyt se kaphatok rá! Tehát megint hol lesz csak tumultus... Ja, és persze a körút túloldala (még mindig csak 40 méterre a kapumtól) már V. kerület! Fizetős este 8-ig, tehát akinek még ott is lenne dolga késő délután, az is előttünk fog megállni! Tehát nem elég, hogy frekventált a hely, még zónahatár is, amit az önkori szintén nem tud lekezelni, mert túl bonyolult lenne itt is felemelni 2 órával...

Perillustris 2010.09.02. 09:20:49

@mp1526: "az ő feladata, hogy a lakóknak parkolási lehetőséget biztosítson"

Meg az is, hogy azok igényeit is kielégítse, akik pl. sétálóutcát, forgalomcsökkentett utakat, csendesebb környezetet szeretnének.

mp1526 2010.09.02. 09:51:55

@Perillustris: mindenre van megoldás, de amit csinálnak az nem az! Mert így az egyre növekvő számú autó csak még többet fog körözni az ablakok alatt, míg helyet talál és még nagyobb zaj meg több szmog lesz! Lehet, hogy írtam már, de ismétlés a tudás anyja: először parkolási lehetőség teremtése, aztán lehet sétálóutcázni, meg forgalmat csökkenteni! Mert az autót még mindig nem tudom zsebrevágni és használnom kell...

Perillustris 2010.09.02. 10:05:37

@mp1526: "először parkolási lehetőség teremtése, aztán lehet sétálóutcázni, meg forgalmat csökkenteni"

Én is ismétlek: ez a te preferenciád.

mp1526 2010.09.02. 10:11:13

@Perillustris: te tényleg nem érted, hogy nem tudom addig hova tenni az autómat, amíg a megszüntetett parkolási kapacitást nem pótolják? Nem mintha fordítva csinálnák... Mert most, hogy 14 nappal a hivatalos átadás után még csak félig sincs kész a szép díszburkolat az új sétálóutcában, most sem kezdtek lázas parkolóház-építésbe! És gyanítom, ha egyszer befejezik azt az utcát, akkor se lesznek a melósok egyből továbbirányítva parkolóépítésre... Tehát még nem is a sorrenden van a vita, hanem a teljes koncepciótlanságon...

záporjózsi 2010.09.02. 10:14:07

@Perillustris: Magyarországon nincs annak kultúrája, hogy először alternatívát teremtek, utána elveszem, amit jónak látok. Talán a Petőfi híd villamossal közös sávjai voltak ilyenek.

záporjózsi 2010.09.02. 10:14:38

@mp1526: De tudod. Jó messze, de tudod.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.02. 10:56:20

@mp1526: Hm, egyfelől értem, hogy a zónahatár miatt felemás a helyzet, ebben igazat adok Neked. Másfelől azt mondod, hajlandó lennél fizetni a parkolásért, azaz nem ingyen parkolóhelyet vársz el: ebben az esetben nem értem, mi zárja ki azt, hogy Te parkoljál a körút vagy éppen a túloldal fizetős helyein. Nyilván kérdés, hogy mikor indulsz reggelenként és mikor érkezel esténként, de érdekelne, kiszámoltad-e egyáltalán, mennyibe kerülne ez az opció Neked.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.02. 11:00:31

@pakesz: Érdekes, mennyire csalóka az emlékezet, meg mertem volna esküdni, hogy 2x2 sávos volt régen is. Mondjuk gondolom az úttest kétsávnyi lehetett régen is, csak arra nem emlékeztem, hogy a ferdén parkoló autók elvettek a külső sávból...

záporjózsi 2010.09.02. 11:16:05

@pakesz: Ez azért elég régen lehetett.

mp1526 2010.09.02. 11:25:02

@promontor: utcai, ugyan olyan keresgélős csak valamivel kevésbé zsúfolt parkolóért, órás rendszerben természetesen nem fogok fizetni! Általában este 6 körül érek haza és reggel fél 8 körül indulok, tehát napi 2 óra lenne fizetős. Ha ott is 400 az óradíj (nem tudom, nem néztem), akkor az havi 16.800 Ft. Ez már a vicctől is rosszabb kategória... Tegnap már nem akartam túlragozni de most azért megjegyezném: a bécsi összehasonlítás nem teljesen alma-körte volt, mert én nem ragaszkodom a fedett, őrzött parkolóházhoz, én csak egyszerűen parkolási lehetőséget szeretnék. Ha az önkormányzat erre egy gazos telket fog be, és úgy ítéli meg, hogy neki egy szinten gazdaságosabb mint mondjuk 8-on, akkor áldásom rá. De itt azért az értékaránytalaság már megint látható, hogy ha utcán keresgélve fizetek havi 16,8e-t, kint meg a fenntartott, bár üres telken lévő nem fedett helyemért fizettem évi 30e-t...

pakesz (törölt) 2010.09.02. 13:03:22

@mp1526: akkor meg egyszer...

ha ott talalna az onkormanyzat egy gazos teruletet, biztos hogy nem az ottlako autosoknak fogja tenni mert ok hajjaj de nagyon sok penzt fizettek adonak(vagy ESETLEG nem, ne naculjunk ezzel a megfizettem az adot dumaval, mert akkor jonnek a nyuggerek a sajat naculasukkal)

szerintem ha nagy veletlenul arra a gazos telekre ratalalnak rogton egy zold teruletet alakitanak ki, mert valahogy tobb ember fogja azt szeretni mint az a 20 aki le tudja oda rakni az autojat evi 40e Ft -ert...
(20 auto eves parkolasi dija a 40e Ft)
azert a penzert meg a gazolast se tudjak megcsinalni :))) -- tudom a rengeteg sok sulyado...

es a panelosokra nem gondolunk? nekem is kell parkolo a multkor is a sok ittlako genya miatt(TE szerinted az onkormanyzat miatt!!!) csak 150 meterre tudtam megallni

pakesz (törölt) 2010.09.02. 13:04:11

@promontor: szerintem te a Budaorsi utra is azt mondod, hogy 2*4 volt regen nem?

mp1526 2010.09.02. 13:16:59

@pakesz: a logikádat értem! Kiegészíteném és kérdeznék is: sztem ha találnának egy ilyen gazos belvárosi telket, biztos kijátszanák valami offshore cégen keresztül haveroknak jó pénzért egy új ház/bevásárlóközpont építése céljából (ez persze tök új trükk lenne, még a VII. kerületben se jutott eszébe senkinek, mindenki csak a homlokát csapkodná...). Kérdés: én Bécset ismerem nagyon jól, meg pár egyéb nagyvárosban jártam többször (Prága, Drezda, Nürnberg, Hannover). Miért van az, hogy ott tudtak mindenkinek megfelelő, élhető tereket csinálni? Van park is bőven, parkoló is bőven, meg sétálóutca is! Csak nálunk van ilyen balfasz vezetés, hogy a háromból már kettőt se tud megvalósítani?! Parkolási díjnál sem figyeltél: havi 20e-t szánnék a témára, ha biztos és normális helyem lenne, nem évi 2e-t! És már ezt is írtam egyszer, de hátha másodszorra átmegy: nem hiszem, hogy ezen a környéken tényleg minden egyes utcában vagy parknak vagy sétálóutcának kell lennie, mert a Margitsziget nagyon max. 10 percen belül elérhető erről a környékről gyalog is... Akkora parkot úgyse tudnak építeni minden utcába, miért nem lehet akkor azt a funkciójának megfelelően használni???

mp1526 2010.09.02. 13:28:15

@mp1526: Vagy csináljunk a Margitszigetből parkolót??? :))) Végül is jó közlekedési hálózattal és szervezéssel kb. megoldható lenne a főváros parkolási problémája, aztán mehet a park meg sétálóutca mindenhova... :D

pakesz (törölt) 2010.09.02. 14:50:59

@mp1526: neked nincsen empatiad leirtam hogy velunk is ilyen volt...
most meg még felszamoltak vagy 20 parkolohelyet ott a Gardonyi szobornal...

csak en elfogadtam te meg nem :)

fukisunni22 2010.09.02. 19:37:34

Vitatkoztunk itt már pár napja erről, látom még azóta sem sikerült közelednie az álláspontoknak.
A folyamatosan "ittlakó genya" nem érv, és nem ellenérv. "Le style, c'est l'homme."
A belvárosban élők, csak létezni szeretének, és a mai világban a létezés egyik eleme az autó. Tetszik, vagy nem. Neked is van, hisz nem tudtál itt megállni egyszer és azóta folyamatosan köpködsz. És tetszik, vagy nem, addig, míg lesz hely ott ahol élünk, ott fogunk megállni. Ha majd fizetnünk kell - többet mint most - kénytelenek leszünk fizetni, de dohogni is fogunk. Sőt, esetleg megpróbáljuk védeni a saját érdekeinket, mondjuk levélírással. De, semmiesetre sem fogunk - legalábbis én biztosan nem - gyűlölködve gondolni azokra, akik olcsóbban parkolhatnak valahol máshol.
Bocs, hogy személyeskedek, de szerintem itt már valami komplexus húzódik meg a háttérben.

cso zsi 2010.09.02. 20:15:40

@promontor: @pakesz: Milyen régen volt 2x1 sávos? Még a 2000 környéki felújítás előtt is voltak olyan szakaszai, ahol elfért a parkoló autók mellett 2 másik, de valóban nem a teljes hosszra volt jellemző a 2x2 sáv.
De forgalomszervezésből van hasonló móka pl. a Fiumei úton is. Anno amikor még járt rajra a 33-as busz (Dráva utca, és a Soroksári között), az volt a hivatkozási alap, hogy a busz miatt. Később mégis 2x2-es lett, és bár menetrendszerű buszt nem látni rajta, csak rövid szakaszon, azért találkozni ott buszt előző postáskamionnal. Az út nem lett szélesebb, mert sem a fákat nem bántották, sem a villamost nem rakták odébb. Parkolás sem volt, mert arra ott volt a szervizút.

pakesz (törölt) 2010.09.02. 23:06:13

@cso zsi: igen egy picit elbizonytalanodtam hogy valojaban 2 savos volt-e...
a Gardonyi iskola elott 2 busz feltehetoleg nem fert el egy iranyba, ugye azt jelenti a ket savos:)

az meg hogy egyes szakaszai 2 savosak az meg csak a fel- es lekanyadodasnal szamitanak pluszba, de meselj mar felkanyarodnak gyakran a Menesire vagy lekanyarodnak gyakran a Lagymanyosira?

záporjózsi 2010.09.03. 14:19:17

@pakesz: A Baross utcai villamosmegálló mellett sem fér el 2 busz. :)

cso zsi 2010.09.03. 15:07:59

Valakinek tegnapról mára építő jellegű ötlete támadt a XIII.-ban, vagy csak olvastak blogokat-fórumokat az elmúlt évben.
A néhai Szikra nyomda területén tegnap délután volt egy pici rendezkedés, ma reggelre plakátok: óránként 100 forint, 24 órára 500 forint a díj.

cso zsi 2010.09.03. 15:18:49

@záporjózsi: Te össze akarsz engem zavarni. :))
Ismerek pár Baross utcát Bp-n, de a Bartók környékén nem rémlik egy sem.

mp1526 2010.09.03. 16:30:42

@cso zsi: engem csak az ért új élményként, hogy tegnap háromnegyed órán át kerestem a VIII./IX. kerületben fél 7 körül parkolót, mire kint a kietlen pusztaság szélén a Duna ház árnyékában végre meg tudtam állni, mert az egész környéken 20:00-ig fizetős 400 HUF/órával a parkolás... Tehát már Józsefvárosban is leesett, ami a XIII.-ban még csak nem is dereng... :(

cso zsi 2010.09.03. 17:33:23

@mp1526: Ne viccelj már. Csak a körúton belül van 20:00-ig parkolás, és magas díj. www.bop.hu/terkep.pdf
A XIII. az nem lóg át a körúton, a YI. YII. YII. IX. viszont igen.

cso zsi 2010.09.03. 17:34:21

VI. VII. VIII. az érthetőség kedvéért.

pakesz (törölt) 2010.09.04. 07:47:19

@mp1526: kapaszkodj meg ez lesz mindenhol a belvarosban...
tudod ami ingyen van azert tulekednek a Zemberek...
amig nem vezetik meg a legalabb minimalis parkolasi dijat (30e / ev) addig pl. minden nyugger megtartja az autojat

pakesz (törölt) 2010.09.04. 08:35:30

@cso zsi: o megprobalta az en eredeti allitasomat gyengiteni ezzel :)

komolyan nem tudom...
a Budaorsi utrol van kep...

a Horthy/Bartok Bela utcarol van egy feher lovas kep :)
a retronom.hu -n nem volt..
www.panoramio.com/map/ meg hat mai vannak csak, szep lenne ha lenne egy layer ami az idot mondana...

pakesz (törölt) 2010.09.04. 08:38:07

@pakesz: amugy en "szegeny ember" akkor hidaltam le amikor a panelszomszedrol kiderult, hogy a nyugdijas hazaspar 2 autot is fenntart...
ott bent a belvarosban nagyon sokan vannak, azt is irtam, hogy (nyugdijas!!!) rokon panasozlta, hogy o mar szeptemberben lerakja az autojat mert a Lehel teren nem kap rendes parkolohelyet es szereti nezegetni az ablakbol...

tehat mp1526!!!
meg kellene mindenkivel fizettetni, hogy a korlatlan es nagypofaju kereslet az csokkenjen :)
talan akkor neked is lenne helyed...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.04. 09:28:03

@mp1526: Értem, szóval elvileg hajlandó vagy fizetni a parkolásért, de a gyakorlatban adódó lehetőségeket mégiscsak elutasítod. (Egyébként a Weiner Leó utcában is van parkolóház, talán az sincs távolabb a Westendnél: www.ezpark.hu/index.php/hu/araink )

Egyébként összegezve sok dolgot jogosan kivfogásolsz és az sem kétséges, hogy Bécsben ugyanezt a problémát lényegesen jobban kezelik.

Ami gyengíti a mondanivalódat az az, hogy nem nézel utána a dolgoknak (ld. beköltözés tájékozódás nélkül, a tényleges parkolási lehetőségek hiányos felmérése) és - gondolom részben emiatt is - túlzásokba esel, ld. a 30 ezer és a 600 ezer forint összevetése, ami két ellentétes irányban szélsőséges példa.

Illetve annyit még hozzátennék, hogy a helyi önkormányzat tényleg töketlen, de abban pakesznak igaza van, hogy ez a "töketlenség" részben a helyi autós közvélemény nyomásának is köszönhető, akik fogcsikorgatva védik "kiváltságaikat".

mp1526 2010.09.04. 22:39:51

@promontor: én nem lehetőségeket keresek, hanem megnyugtató, európai színvonalú parkolási lehetőséget lakóhelyemen. Nem szeretnék tényleg kukacoskodónak tűnni és nem is szoktam mindenért panaszkodni, de sok minden van, amivel a hatóságok az emberek idegein táncolnak és néha bizony már túlmennek a tolerálható határon...

A beköltözésemet tényleg hagyjuk már, mert nem azt mondom, hogy eddig abszolút rózsás volt a helyzet és nem lehetett volna soha több parkoló, de ha alapból nem néztem volna utána és eddig is ilyen tarthatatlan zsúfoltság lett volna, akkor úgy bő 10 hónapja írok, nem most! De most írtam, mert most vették el minden egyéb intézkedés vagy alternatíva nélkül a lakókörnyezetemben található parkolók ca. 40%-át. Amit nem a nem megfelelő körültekintésem, nem is a gyalogosok vagy más autósok számlájára írok, hanem egyértelműen az önkormányzat számlájára, mert sok apró, könnyen megvalósítható intézkedéssel sokat könnyíthetne a helyzeten, de eszük ágában sincs... A 30e és 600e pedig nem túlzás, mindkettő gyakorlati példa, létező, bizonyítható!

(A Weiner Leo utcai parkoló pedig ca. 1 km-re van, ami gyalog elég sok, BKV bérlettel meg már drága... És nehogy nekem essetek, hogy a fa*zt sok 1 km! Nyáron én is elsétafikálok 1 km-t, csak mindig arra gondoljatok, amire a bringázásnál is szoktam: nyár és jó idő van kb. 2 hónapig, amúgy meg hó/eső/szél, stb.)

pakesz (törölt) 2010.09.05. 01:51:15

@mp1526: azt mondjak, hogy a lakasban a helyet fizeted meg...
akkor meg ido kell hogy a panel arai felmenjenek...
ott nem fogjak elvenni a parkolohelyedet :)
jo kellemes kornyezet

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.05. 08:44:16

@mp1526: "A 30e és 600e pedig nem túlzás, mindkettő gyakorlati példa, létező, bizonyítható!"

Egy budapesti utcaseprő és egy osztrák jogtanácsos bére is gyakorlati példa, mindkettő létező, bizonyítható. Tehát akkor az se túlzás egy picit se, ha a kettőt összehasonlítva kijelentjük, hogy ott annyival, de annyival többet keresnek, mint nálunk, ugye?

Ami az egy kilométert illeti, az én lakásomtól 500 méter a buszmegálló, a munkahelyemtől 1100 méter. Persze ez utóbbi lerövidíthető lenne átszállással is, az viszont akkor plusz egy jegy lenne, amire sokallom a pénzt, így zokszó nélkül legyaloglom. (Persze ma már többször megyek autóval, de az NEM az időjárás miatt van.) Szóval jogod van sokallni azt a távolságot, de túl sok együttérzést ne várjál tőlem emiatt.

Egyébként szerintem ezen a térképen találsz (valamivel) közelebbi parkolót is: www.holparkoljunk.hu/#lat=47513288&lng=19051323&zoom=15¤tmap=0

mp1526 2010.09.05. 17:53:01

@promontor: kösz a linket, körbenézek majd rajta, bár túl közeli biztos nincs...

A jogtanácsos meg az utcaseprő most nem tudom, hogy jön ide?? Én nem egy lepukkant kerületben lévő utcai parkolási lehetőséget hasonlítottam össze, ahol lelopják reggelre a kerekeimet egy őrzött, ultramodern többszintes süllyesztett sétálóutcás belváros parkolóval? Itt a lepukkant XIII. kerületben én a környékemen egy lehetőségről tudok, az havi 40e+áfa/hó, tehát évi 600e. Kint egy üres, körbekerített telken álltam évi 130 EUR-ért (akkor még 250 alatt volt az EUR. És én nem ragaszkodom a parkolóházhoz, nekem mindegy hol állok, csak lehetőséget keresek... És az összehasonlítást persze nehezíti, hogy itt kifejezetten a lakóknak rendelkezésre álló parkolási lehetőség ugye nincs, se főváros se önkormányzati szinten senki sem foglalkozik a témával. Tehát nincs mit mivel összehasonlítani...

Persze erre az összehasonlításra is igaz, mint a legtöbb egyéb dologra: ha almát az almával hasonlítjuk, akkor is látható, hogy kint 3-4x nagyobb az az alma... :))

pakesz (törölt) 2010.09.05. 22:43:25

@mp1526: "Kint egy üres, körbekerített telken álltam évi 130 EUR-ért (akkor még 250 alatt volt az EUR."

pontosan hol volt Becsen belul?
segitek: Becs ahol a Ring van az PONTOSAN a mi nagykorutunkkal egyezik meg
tehat te tenyleg talaltal ott a belvarosban egy lekeritett teruletet??? :)))))))))))))))

amugy meg csak neked: valtozas kell ja
1., dugodij, hogy aki a belvarosban hasznalja az 1000 Ft / literre jojjon ki a benzin ara, 500 Ft/literre a kulvarosban (Budapest!!!)
2., minden parkolo FIZETOS parkolo legyen, belvarosban a legfrekventaltabb helyen 20e/honap, kifele haladva a kulvarosi panelnel 3e/ho

ha bevezetnek LENNE pakolohelyed, neked ez igy jo lenne? vagy e miatt is csak sirnal? hogy mijjjen draga?

mp1526 2010.09.06. 08:17:06

@pakesz: dugódíj: jogos és be is kell vezetni, amint van a városon kívül parkolási lehetőség és persze hozzá normális tömegközlekedés, amivel haza is jutok... Amúgy csak lehúzás! (Amúgy környéken hol van ilyen dugódíj? Mert tudtak enélkül is normális parkolási helyzetet teremteni, de mondom legyen, csak keretfeltételekkel! Ki az az állat, aki órákat áll a dugóban, amikor kényelmesen leteheti az autót és villámgyorsan hazatömegközlekedhet???)

A díjazással is egyetértek, teljesen korrekt. Ahogy már többször mondtam, nekem havi 20e-t megérne a téma. A Te felvetésed szerint nálunk akkor reálisan 15-17e lenne a havidíj, ami teljesen helyénvaló. Csak legyen már...

Amúgy természetesen nem a Ringen belül parkoltam, tehát messze nem a belvárosban. De ha a térképre pillantasz én se a körúton belül lakom... :))

pakesz (törölt) 2010.09.06. 10:44:04

@mp1526: tehat beismerted hogy promontor peldaja helyes volt az osszehasonlitasi alapoddal?

mp1526 2010.09.06. 11:00:33

@pakesz: nem figyelsz: én nem a körúton belül lakom és kint se a Ringen belül parkoltam! Ezzel együtt persze az összehasonlítás torz, de ezt már korábban megbeszéltük. Kint kerülettől függően 50-100 EUR/hó körül van a parkolás, ami 168-336e/év, mostani 280-as árfolyamon. Ezt én most 2 dologgal tudom összehasonlítani a környékemen, egyrészt az NH Hotel évi 600e-s tarifájával, másrészt a Westend évi 480e-s tarifájával. A differencia remélem érzékelhető... :)) És a béreket pedig már nem akarom összehasonlítgatni és azzal súlyozni a fenti számokat...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.06. 11:12:50

@mp1526: Ez így már kezd korrekt összehasonlítássá válni, legfeljebb azon lehetne vitatkozni, hogy a környékeden ott van még a Határkő rent havi 30ezres ára is, illetve azon, hogy a Vígszínháznak mefelelő környék Bécsben hová esne az 50-100 eurós sávban, gyanítom, hogy inkább az utóbbi irányába.

Mindenesetre látszik, hogy az árkülönbözet nagyjából 2-4x nem pedig 20x. A különbség persze így is egyértelmű Bécs javára, de ezt nem is tagadta senki.

mp1526 2010.09.06. 11:47:19

@promontor: De nem is innen indult az alapvita! Hanem onnan, hogy Bécsben VANNAK kifejezetten a lakosoknak épített (a város honlapján nyilvánosan megtalálható, kifejezetten az adott kerület lakóinak elérhető) parkolóházak tucatjai, nálunk meg NINCSENEK! Mivel azon a listán nem hotelek meg bevásárlóközpontok vannak, ahol mellesleg parkolhatsz is, hanem kifejezetten lakóknak fenntartott parkolóházak. Tehát kint foglalkoznak a témával, kezelik, nálunk meg senki le se sza*ja, csak azt emlegetik, hogy "nagy a motorizáltság és még jobban fog nőni"! Erre mondtam már korábban, hogy valójában nincs is mit összehasonlítani, mert nálunk ez a lehetőség nem létezik...

Van probléma, de se parkolóházzal, se más olcsóbb megoldással egyáltalán nincs kezelve, pedig számos lehetőség lenne az orvoslásra. Ezzel kerestem meg az önkormányzatot és ennek kapcsán derült ki a válaszlevelükből, hogy a probléma kezelésére az ég világon semmi koncepciójuk nincs!

start4 2010.09.06. 12:28:47

@mp1526: Azt egyébként tudod, hogy a kerületedben egy új építésű lakásnál lakásonként mennyi parkolót _kötelező_ építeni?

Az új építésű lakásoknál nyugodtan ki lehetne kötni, hogy dupla annyi garázs mint amennyi lakás!
Az egyik ok, hogy lakásonként 1 autót nyugodtan lehet számolni, a másik pedig hogy léteznek olyan egyének (nem elképzelhetetlen), akik egyszer csak odamennek, mert van ott színház, apekk, sóhivatal miegyéb.

Ettől fuggetlenül abban is van igazság, hogy a belvárosban lakni annyit jelent, hogy közel vagy a "tűzhöz", ergo minek neked verda amihez mindemellett persze jogod van.

mp1526 2010.09.06. 14:30:54

@start4: ez az új lakás építés itt nem annyira releváns. Mivel nem épül, legfeljebb tetőtereket építenének be, arra meg nincs engedély, mert nem lehet új parkolót építeni (persze egyénileg). De amúgy arról soha sincs szó, ami most történt: ha megszüntetnek X db parkolót, anélkül, hogy csökkenne a lakóegységek száma... Amúgy azt hiszem lakásonként 1 lenne a kötelező, de projektmérettől is függ.

mp1526 2010.09.06. 15:26:17

@start4: én úgy tudom, hogy 1 parkoló/lakóegység az előírás, ami magában fals, mert a 26nm-es garzonhoz ugyan úgy 1 kéne, mint a 180nm-es lakáshoz, pedig már az elsőben is élhet 2 autóval rendelkező...

Én közel vagyok a "tűzhöz", csak sajnos a munkahelyem nem... :)) És persze nem költözhetek minden munkahelyváltással vagy sétálóutca-építéssel...

pakesz (törölt) 2010.09.06. 21:19:08

@mp1526: de de van koncepcio
hogy ellehetetlenitik a parkolast :)
hogy a zemberek megtanuljak hogy az ingyen parkolohely az rossz, es hogy hajlandoak legyenek fizetni

jorgoszka 2010.09.06. 21:47:48

@pakesz: bocsánat hogy belevau, de elég hihetetlen, hogy ennyi idő után sem fogod fel miről van szó! :-)))) vagy csak szórakozásból írogatsz mp1526-nak? :-)))

pakesz (törölt) 2010.09.06. 22:03:35

@jorgoszka: mi?
mi az hogy nem fogom fel?
a koncepciot hianyolja...
en ramutatok pontosan, hogy van koncepcio, az, hogy beleverjek a sok kis kommunista fejebe hogy a belvarosi parkolas az nem lehet mindenkinek ingyen!!!

mp1526 2010.09.07. 08:13:19

@jorgoszka: szerintem is csak szórakozik! Legalább is nagyon remélem, hogy ez nem komoly... :))

cso zsi 2010.09.07. 08:25:41

@pakesz: "hogy a zemberek megtanuljak hogy az ingyen parkolohely az rossz, es hogy hajlandoak legyenek fizetni "
"van koncepcio, az, hogy beleverjek a sok kis kommunista fejebe hogy a belvarosi parkolas az nem lehet mindenkinek ingyen!!! "
De szép gondolat. A XIII. még mindig nem belváros. Mint látható a minapi tévedésből, még csak át sem lóg a körút túloldalára, mint a többi. Az véletlenül sem zavar, hogy az egyetlen kerület a fővárosban, ahol eddig maradt a vezetés a fenekén, és a "komcsik" rátukmálták a "komcsikra" a díjbeszedést a semmiért.
Munkáskerületnek már nem nevezhető, mert minden ipari létesítmény helyett üresen kongó irodaházak épültek, a melósok meg munkanélküliként tengődnek. Még a végén kiderül, hogy a parkolódíjat a munkanélküli segély dotálására hozták létre.

záporjózsi 2010.09.07. 09:41:45

@cso zsi: Arra kívántam utalni, hogy lehet valami kétsávos úgy, hogy nem fér el egymás mellett 2 busz. 30-as tábla és/vagy szélességkorlátozás.

záporjózsi 2010.09.07. 09:44:00

@cso zsi: A Belváros városrész, a belváros funkció. A Belváros nem az V. kerület, hanem annak is egy része. A belváros viszont még elég alaktalan, de már helyenként a Hungária körútig húzódik ki, a Duna mentén mindenképpen.

mp1526 2010.09.07. 10:44:44

@záporjózsi: de a XIII. kerület biztos, hogy fényévekre a belvárostól! Na nem távolságra, hanem funkcióra, megjelenésre, szolgáltatásra, átgondoltságra, lakhatóságra... Sétálóutca és autómentesség ide vagy oda...

záporjózsi 2010.09.07. 11:53:26

@mp1526: Nem a XIII. kerületet nézem, hanem Újlipótvárost, Vizafogót, stb. A városrészeket. A Vizafogó pl. lakóterület, de folyamatosan vegyessé válik az új beruházások miatt, ugyanakkor folyamatosan tűnnek el az iparosok. Egyelőre az autószerelők még megvannak. :) Az Újlipótvárosban több lakást irodának vagy rendelőnek alakítanak át, így lazul a lakóterületi funkció és színesedik. Nos, a belvárosra ezt kell(ene) jellemzővé tenni. Ettől teljesen független az, hogy ki hány sétálóutcát álmodik bele... Átgondoltságot pedig Budapesten ne várj semelyik vezetéstől. Pontosabban jól átgondolta, hogy neki mi a jó...

pakesz (törölt) 2010.09.07. 12:32:03

@mp1526: tehat a Vigszinhaz kornyeke nem belvaros??? meg a nyugati sem, mert a masik oldalon van???
AHAM...

akkor ne legyen belvaros, ok, a te tiszteletedre dozeroljuk le a Vigszinhazat hogy legyen neked felszini parkolod :)))

arra meg nem valaszoltal hogy mi van az ottani kis utcakkal, ahol mind a ket oldalon allnak autok es nem tudjak KRESZ szerint eldonteni, hogy melyik a szabalytalan...
az totalisan koncepciotlan hogy azt hagytak, akkor amugy panaszkodtal?
hogy mennyire koncepciotlan???
vagy a te olvasatodban a koncepciotlan == "rossz nekem" jelent?

pakesz (törölt) 2010.09.07. 12:34:29

@záporjózsi: azert a buszsavokat kezdik rendesen kialakitani, en mondjuk mar vagy 10 eve kialakitottam volna kamerakkal...
csak akkor azok, akik a koncepciot hianyoljak sirtak volna mint a furdos kurvak...

mp1526 2010.09.07. 13:00:16

@pakesz: egy vígszínháztól még semmi sem lesz belváros... ahogy attól sem, hogyha felhúznak egy csiriviri zsír új színházat egy puszta közepére. Nézd meg a környék közösségi funkcióit, rendezettségét, lakóházait! Ha ez megvan, akkor a nyugatihoz már el se menj... A sok beszívott alkesz csöves fő tanyája. Ahogy a keleti se belváros, hiába fontos pályaudvar.

A koncepció meg átgondolt, logikus cselekvéssorozatot jelent az én olvasatomban. Amivel tudatosan rendeznek egy helyzetet, megoldanak egy problémát.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.07. 13:10:35

@mp1526: Hm, vajon hol van Budapesten az a belváros, amitől a XIII. kerület általad lakott része fényévekre van? Létezik egyáltalán?

De ha olyan szar az a környék, akkor végképp érthetetlen, mit keresel ott.

mp1526 2010.09.07. 13:43:25

@promontor: ahogy az eredeti levelemben is benne van, én V. kerületben kerestem lakást, azon belül is volt, amelyik ráadásul sétálóutcás volt (Párizsi utca és környéke), mivel a válság miatt bő 1 éve ezek is elérhető árszintre süllyedtek. Amiért nem ott vettem akkor lakást, az pont a parkolási lehetőség volt! Amúgy sem lakhat mindenki a belvárosban és ez nem is lényegi rész, hogy én "mit keresek ezen a szar környéken..."

A belvárosi téma meg nagyon messzire vezetne, bele se mennék. Azért az elmúlt 1-5 év projektjeiből több olyat is ismerek, ami egy nyugati színvonalú, élhető belvárosi részt eredményezett (új fővárosi sétálóutca, VIII. kerületi projektek: Mikszáth tér és környéke, több nyugati színvonalú parkújjáépítés is történt), persze összefüggő, klasszikus belváros talán csak az V. kerület ismert részein van, értelmezésem szerint!

jorgoszka 2010.09.07. 16:02:01

@pakesz: örülök a válaszodnak, jól sejtettem hogy a hiba a te készülékedben van. :-)) van egy cikk az origo-n, olvasd el. magadra ismerhetsz benne. ha egyáltalán megérted. :-))

www.komment.hu/tartalom/20100905-velemeny-magyarorszag-tarsadalmi-csoportjai-ellensegkepek-a-szemunkben.html?cmnt_page=6

a kommenteket is érdemes átböngészni. /pl. a 8,9,11,19-es. többre nem volt időm./

pakesz (törölt) 2010.09.07. 16:17:58

@mp1526: elnezest felreertettem...
mindent amit neked cimeztem olyan dumaval hogy belvaros, azt vedd ugy hogy nagykoruton belul, illetve a nagykoruttol 5 perc setanyira kifele...

pakesz (törölt) 2010.09.07. 16:19:55

@jorgoszka: hat persze most egy ket komment utan altalanositunk?

ha tenyleg erdekel a lelkivilagom akkor:
pakesz 2010.08.27. 00:05:17

leirtam, hogy elfogadom en az osszes ember siramat csak FIZESSEN!!!

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.07. 17:58:45

@mp1526: Aha, tehát ha az V. vagy VIII. kerületben épülnek sétálóutcák, akkor az nyugati színvonalú projekt, ha a XIII-ban, akkor az nem. Pedig szerintem az előbbi helyeken se biztosított a kerületi önkormányzat semmilyen parkolóhelyet a megszűnő utcai helyek helyett.

Ami pedig a nyugati színvonalat illeti, láttad, hogyan néznek ki a díszkövek a Mikszáth tér környékén? Amivel csak arra akarok utalni, hogy szó sincs arról, hogy a XIII. kerület lefele kilógna Budapesten bármilyen értelemben.

Az meg, hogy mi a belváros, az láthatólag szubjektív. Szerinted nem az, szerintem - és több más kommentelő szerint is - igen.

mp1526 2010.09.07. 20:19:36

hu.wikipedia.org/wiki/Belv%C3%A1ros_%28Budapest%29

Itt így definiálják a belvárost, én kicsit tágabban. A belvárosi parkolási rend pedig úgy, hogy ahol este 20 óráig kell fizetni a parkolásért... De egyik szerint se belváros se a Pannónia utca, se a Nyugati.

záporjózsi 2010.09.07. 20:45:25

@mp1526: Tévedsz. A Belvárost definiálja és nem a belvárost. (Megfejtés: kisbetű/nagybetű.)

jorgoszka 2010.09.07. 21:04:00

@pakesz: köszi, nem érdekel a lelkivilágod. visszaolvastam néhány hozzászólásod, kb. 09.01.-ig. amiket láttam: nyugger, náci, kis kommunista, itt lakó genya stb. elolvastad a cikket aminek a linkjét küldtem?
a lakótelepi parkolóházakat jogosan említetted. ilyenek vannak egy normális országban. több helyen láttam, de csak schwechat-ban csináltam pár fényképet róla. /nem a repülőtéren, a kisvárosban:-))/ megmutattam az önkormányzati képviselőnknek. azt mondta, sajnos nálunk nem lehet. csodálkoztam volna, ha nem ez a válasz. :-)))

mp1526 2010.09.07. 21:06:37

@záporjózsi: ezzel együtt akárhogy keresek a gugliban Budapest és belváros szavakra, 90%-ban V. kerületi találatokat ad, néhány VI., VII. kerületivel fűszerezve... XIII. kerület az első 12 oldalon nem volt...

mp1526 2010.09.07. 21:11:35

@jorgoszka: külföldi képeket és példákat tényleg kár hazahozni, mert tanulni senki sem akar belőle, egyszerűbb azt szajkózni, hogy "nálunk ez van és lesz ez még így se..." Ha meg nem teszik, fecó atyánk óta tudjuk a megoldást! Biztos hogy sem a tevőleges hozzáállás, sem a "hőbörgés" nem segít, csak jól leszólnak érte.

Sőt, el se hiszik: a kép photoshop, az elmesélt példa meg szemenszedett hazugság!!! :)))

pakesz (törölt) 2010.09.07. 21:21:39

@mp1526: mint az a peldad amikor ugy allitottad be hogy 30e volt egesz evben Becsben a parkolas kb ugyanott ahol most laksz nem?

mp1526 2010.09.07. 21:51:53

@pakesz: hagyd már a hülyeségeidet. Volt szó városon belüli lokációról? Arról beszéltem, hogy Bécsben 30e-ért parkoltam, itthon meg 600e-ért tudnék... Ez amúgy semmi körülmények között nem fordulhatna elő, ha Bécs külvárosról beszélünk ha Bp. belvárosról! Mert a bérek között már eleve van egy 3-4x-es szorzó!

És persze már az elején jeleztem, közte is jeleztem többször és a leggyengébbek kedvéért még 1x jelzem: nincs mit mivel összehasonlítani, mert rendezett parkolási központosított lehetőség (állami, főváros vagy kerületi szerepvállalással) Bp-en NINCS!!!

pakesz (törölt) 2010.09.07. 22:04:28

@mp1526: a mostani lakhelyednek megfelelo becsi parkolas:
www.parkeninwien.at/index.asp?menuID=1&gardet=95&curNo=12
ha jol latom 160 ajro/monat

az meg pontosan a hoborges ha a fizetesi szinvonalakkal hasonlitjuk ossze, azaz pontositva az a szocialista hozzaallas :)
szabjak meg az arakat es legyen minden jo, nem gond ha mas nem kapja meg de nekem jo legyen :)))
nem is tudom te irtad hogy az a koncepciodus ha masokat jol beszopatnak a Vigszinhaznal meg a Nagykoruton belulrol atjarokat?
szopassak csak azert hogy a Szent Ottlako Autotarto az 10 meterre le tudja a lakasa elott rakni???

amugy nagy ritkan amikor odamegyek a Bartok Belara, nekem 300 meterre kell megallni, pedig en nem uj hus vagyok itt Budapesten, hanem nekunk 30 evvel ezelott ott az ablakbol lehetett latni a kocsit
en ezert hoborgok?
igen :) de nem az onkormanyzatot hibaztatom, hanem a sok ottlakot aki a segge ala bevagja az autot

amugy Pannonia uthoz kapcsolodoan kb 2-3 eve ott alldogaltam es lattam, hogy a mento jon de nem tud elmenni, remelem nem valami artatlan automentes jopolgarhoz probalt sietni...

pakesz (törölt) 2010.09.08. 00:30:48

@mp1526: "hagyd már a hülyeségeidet. Volt szó városon belüli lokációról? "

promontor leirta neked a becsi jogtanacsos es a magyar utcasepro peldajat
pedig te magadat intelligensnek tartod nem?
ott meg pislogtal miert mondja...
azert mondta mert te a dinnyet hasonlitottad ossze a tokmaggal :))))))

mp1526 2010.09.08. 09:16:08

@pakesz: én tényleg nem értem, mintha néhány értetlen óvodással levelezgetnék itt...

www.wien.gv.at/wohnen/wienerwohnen/garagenplaetze.html

Még egyszer, a nagyon gyengéknek belinkelem azt a linket, ahol a kerületi lakosok kereshetnek parkolóházat maguknak! A legdrágább lehetőség amúgy itt 133 EUR. Amit átküldtél, az az ilyen hülye turistáknak van, hogy meg tudjanak valahol állni... Szóval kb. megtaláltad Bécs legdrágább parkolási lehetőségét, ami átszámítva az elfuserált mostani árfolyammal 45e alatt van. Itthon ez nálam 50e!!! És változatlanul fenntartom, hogy nem belvárosban élek, ez se nem vár se nem V. kerület szíve! Semmi körülmények között nem lehet indokolt, hogy itthon (alacsonyabb bér és ehhez logikusan tartozó??? árszínvonal mellett) egy adott szolgáltatásért ennyivel többet kelljen fizetni! Persze központi megoldás/alternatíva nincs is! Amúgy várom a hasonló linket Budapestről, hogy végre összehasonlíthassuk azokat a fránya árakat!!! Értsétek végre meg, hogy nincs mit összehasonlítani, mert nálunk a kerületi lakosoknak épített/fenntartott parkolási lehetőség nincs. Amúgy meg nincs alma-körte, meg jogtanácsos sem, csak parkolási lehetőség lenne, ha lenne...

pakesz (törölt) 2010.09.08. 10:53:12

@mp1526: hogyne lenne, van 2e/ev felszini parkolo...
mennyi is ez ott Becsben a Volkstheater kornyeken?

amugy ami olcso az olyan is :))))
elvegre sok mindenki meg tudja engedni manapsag azt a luxust hogy parkolohaznak hasznalja a nagykorut belsejet :)
2e/ev az lof@sz

de irjal levelet hogy emeljek meg 50e / evre, es BIZTOS hogy lesz helyed!!!
sokkal hamarabb nehany ember a sajat hataskoren belul le fogja racionalizalni hogy neki megsem kell auto, mint hogy az a Zallamilag tamogatott teremgarazs megepulne

es vegre a nagykoruton belul(es 5 perc setanyira kiljebb) mar csak a gazdagok fogjak megengedni maguknak az auto luxusat

mp1526 2010.09.08. 11:05:19

@pakesz: nincs felszíni parkoló sem, csak utca/úttest amit parkolónak használnak!!! És nem azt kell felemelni 50e/évre, hanem be kéne végre látni, hogy igenis beruházni kell parkoló kapacitás létesítésébe és utána lehet majd árat emelgetni meg sétálóutcázni... És még mindig a körúton kívül vagyok, nem belül.

Minden javaslattal én írjak levelet, gyűjtsek aláírást??? Mi vagyok én, önkormányzati ügyintéző, jegyző vagy alporgármester? Azt hiszem, pont azért fizetem az adót sokakkal együtt és tartjuk fent ezt az egész kuplerájt, hogy az ilyen feladatokat ellássák! Ha utca parkolódíjat emelnek, akkor úgy, csak legyen végre valami koncepció és megoldás! Ne csak azt hajtogassák, hogy "tudjuk, de lesz ez még szarabb is..."

(Halkan megjegyzem, hogy az autó tartás és rendszeres használat költségei mellett ez a javasolt évi 50e, tehát havi 4e HUF eltörpül. Persze nem vitatom, hogy néhány nyugdíjas ettől nem tenné le végleg a vasat, de nem biztos, hogy ez a megoldás. De szintén azért tartjuk a nagyhatalmúakat, hogy ezt végiggondolják, megterveztessék és aztán megfontolt, megalapozott döntést hozzanak és vezessenek be! Ha ez lesz az, akkor ezt...)

pakesz (törölt) 2010.09.08. 11:06:21

@mp1526: "Értsétek végre meg, hogy nincs mit összehasonlítani, mert nálunk a kerületi lakosoknak épített/fenntartott parkolási lehetőség nincs."

te tenyleg ennyire hulye vagy vagy csak megjatszod???
a kozteruleti parkolas az megis mi a bus fasz lenne?
az nem parkolasi lehetoseg?

meg egyszer az 2e/ev!!!
Becsben ez 30e/ev, de a belsobb reszeken(a.k.a nagykoruton belul!!!) KENYSZERITIK a delikvenst hogy huzzon le a melygarazsba

mp1526 2010.09.08. 11:11:22

@pakesz: nem, kint az utcai parkolás ingyenes!!! A 30e/év egy zárt felszíni parkolóban lévő fenntartott hely! (értsd üres telken állsz, ami mellesleg kulccsal zárt és kerített)

Teljes hülyeségeket írsz...

mp1526 2010.09.08. 11:15:59

@pakesz: és változatlanul várom a listát a kerületi lakosoknak fenntartott önkormányzati/állami parkolóhelyekről, a bécsihez hasonlóan, amiről tudok válogatni lokáció és ár szerint!!!

mp1526 2010.09.08. 11:20:27

@mp1526: a mondat eleje nem igaz, erre közben rájöttem. Kint is írogattam a Parkscheinokat... Az utcai parkolási engedély díját (ami nálunk 2e/év) nem tudom... De 30e-ért akkor is parkolóban álltam, nem utcán!

mp1526 2010.09.08. 11:27:34

@promontor: mea cupla, már rájöttem!

pakesz (törölt) 2010.09.22. 16:28:38

www.origo.hu/auto/20100922-jon-a-dugodij-partok-kozlekedesi-programja-budapesten.html

"Miközben a főváros úthálózatát a múlt század második felében még 30 autó/ezer lakosra építették, addig ma 350 autó/ezer lakos a valóság, plusz a vidékről érkezők. Állandóak a dugók, aki viszont bosszankodva kiszállna a kocsijából, nem képes megállni, mert kevés a városszéli és a belvárosi parkolóhely is.'
süti beállítások módosítása