Bár magam inkább sétapárti vagyok, de ez nem jelenti, azt, hogy ne érteném meg az autósok problémáit. Sőt, ha olykor mégsem értem meg, a hangjuknak még akkor is szívesen helyt adok. Hogy mennyire van igaza Péternek, és hogy mennyire megnyugtató az alpolgármester válasza, azt a Nyájas Olvasókra bízom. Mindenesetre a "további problémák" alatt szereplő észrevételekkel azt hiszem közlekedési módtól függetlenül mindenki egyetért, azokat tényleg orvosolni kellene. Íme a levél, és a levélváltás az önkormányzattal:

 

T. Cím!

Kb. egy éve volt egy bejegyzésük a Hollán Ernő utca sétálóutcává építéséről, most az egy éves évfordulót az Önkormányzat újabb sétálóutca építéssel ünnepli, ezúttal 3 utcával odébb. Mi leszünk a sétálóutcák földje... Persze több környékbeli társasház tetőtér beépítési lehetősége is amiatt dőlt dugába, mert nem tudnak az új lakóegységekhez parkolót is biztosítani. De amikor az Önkormányzat szünteti meg parkolók tucatjait, akkor semmi sincs, minden rendben. Lentebb látható egy levélváltásom az alpolgármesterrel, mindenki döntse el maga, hogy kérdéseimre választ kaptam-e és a válaszok megnyugtatóak-e. A hivatkozott 2007. márciusi előterjesztést külön ajánlom mindenkienk a figyelmébe, tényleg megtalálható a honlapon, aktuális is (bő 3 év fél éves és egy régebbi tanulmányból van összeollózva) és abból is kiderül, ami a levélben is benne van: "a szúfoltság nőni fog". És ezt kérem tessék elfogadni, az Önkormányzat pedig a kirajzolódó (legyen minden 3. utca sétálóutca) koncepciójával igyekszik is beteljesíteni ezt a jóslatot!

U.i.: A munkálatoknak a tájékoztató tábla tanulsága szerint 2010.augusztus 20-án kellett befejeződniük. Ez persze nem történt meg, olyannyira nem, hogy kb. egy hete áll a térkövezés, az utcának csak kb. harmadát fedi azóta is új burkolat...

Üdv.
... Péter




Von: ...
An: epites@bp13.hu
Kopie: ugyfelszolgalat@bp13.hu, onkorm@bp13.hu, polgarmester@bp13.hu
Betreff: Közterület rendezés, parkolóhelyek
Datum: Mon, 09. Aug 2010 12:16:50

Csonka Tamás Építésügyi Osztályvezető részére

Tisztelt Csonka Tamás Úr!

Problémám nem tudom kihez tartozik pontosan, kérdéseimmel kihez fordulhatok közterület rendezés, közterületi parkolóhelyek témakörben, de talán Ön az illetékes. Amennyiben nem, kérem továbbítsa levelem az illetékeshez, bár próbáltam több címre becímezni, hogy könnyebben eljuthasson az illetékeshez.

A XIII. kerület ... utca ... szám alatt lakom, új kerületi lakosként, kb. 1 éve. A parkolási helyzet már beköltözésemkor sem volt túl rózsás, amit lakóhelyválasztásommal mintegy el is fogadok, de az azóta történt változások igen negatívan érintették a parkolási lehetőségeket, amit nem tudok már szó nélkül hagyni. Mivel az említett társasház a Vígszínház oldalával szemben található, ezért igen zsúfolt környezetről beszélünk, ami Vígszínházi előadási időben szinte lehetetlenné teszi az autóval közlekedő lakosok megfelelő parkolását.

Nemrég azonban olyan közterületrendezési koncepció bontakozott ki a környéken, ami esti illetve már hétvégi időpontokban is lehetetlenné teszi a parkolást, pedig még bőven nyári szünet van a színházban, bele se merek gondolni, hogy a szezon beindulásával mi várható. Az ellehetetlenítő lépések:

-Pannónia utca Vígszíház felöli oldalán a Vígszínház előtt eddig egy mozgássérült parkoló volt. Ezt a parkolót most megszüntették és helyette kb. 3 parkolónyi helyen kerékpárparkolót létesítettek. Ennek a kihasználtsága eddigi tapasztalataim szerint elég rossz, leginkább 2-3 kerékpár látható benne, persze robogók és nagymotorok többször feltűnnek (minden retorzió nélkül) a parkolóban. Ezzel egy időben a korábbi egy mozgássérült parkolót kitolták a kerékparkoló elé.

-Fenti munkálatok után pár héttel a Pannónia utca túloldalán 6 taxi számára taxiparkoló került kialakításra, valamint ezzel egyidejűleg még egy mozgássérült parkoló került kialakításra a meglévő mozgássérült parkoló elé. (Ditrói Mór utcai taxiparkoló áthelyezése)

-Ditrói Mór utca sétálóutcává alakítása (úgy, hogy 3 utcával arrébb a Hollán Ernő utca is sétáló utca, tehát itt már minden 3. utcánk sétálóutca...)

Korábbi problémák:
-Vígszínház utca-Pannónia utca sarkán félbemaradt építkezés lekerítve közterületen!! raklapokkal és deszkákkal (több, mint 1 éve áll így, télen hóomlás, nyáron vakolatomlás miatt így is sok autó sérült ott meg, következménye nincs, 2-6 parkolóhely elfoglalva...)

-Pannónia utca 6. előtt "Megállni tilos tábla" kiegészítő rakodás és 8-18 óráig táblákkal: senki nem érti, mire vonatkozik? A Vígszínháznak van itt ugyan egy földszinti raktára, de ott folyamatos rakodást nem végeznek, ezen kívül az utcában még hasonló raktár min. 3 van, ami nincs kitáblázva. Amúgy ez a rész is, illetve hátrébb még 1-2 parkolóhely rendszeresen le van kerítve a Vígszínház dolgozói részére "maszek" oszlopokkal (felnire heggesztett vasoszlop), nem tudni milyen jogon, amikor a Vígszínház mögött 12 kijelölt Vígszínházi parkolóhely található.

Fentiek eredményeképp átmenetileg vagy véglegesen 40-50 parkolóhely szűnt meg vagy használhatatlan. Körúton nem parkolhatok, bár kb. 30 méterre lakom tőle. Kérdésem, hogy pontosan milyen koncepcióval rendelkezik az önkormányzat a parkolási gondok enyhítésére, mikor, hol és konkrétan milyen új parkolóhelyek lesznek létesítve a kiesett helyek pótlására? Lakossági egyeztetés történt-e az említett parkolást érintő negatív projektekkel kapcsolatban? Új társasházak csak megfelelő mennyiségű új parkolókapacitással létesíthetőek, a régieknél meg úgy látszik teljesen rendjén való, ha a környéken lévő kb. 10 társasházra jut összesen olyan 70 parkolóhely, amibe beleszámít a Vígszínház és a környék 4-5 jelentősebb éttermének látogatóközönsége is.

Természetesen értékelem a szándékot, amellyel a Vígszínház környékét nívósabb környezetté szeretnék alakítani, de ezt nem a lakosok komoly parkolási gondjainak növelésével kellene kezdeni, hanem megfelelő új parkolóhelyek létesítésével, aztán lehetne elvenni a korábbi parkolóhelyeket. Lakásválasztásomkor pont azért erre a környékre esett a választásom, mert itt lehet(ett akkor még) közterületen parkolni. Ár alapján vehettem volna V. kerületi sétálóutcában is lakást, kategóriákkal magasabb presztízsértékkel és lassan hasonló számú parkolási lehetőséggel. Fent leírt állításaimat természetesen megfelelő fénykép dokumentációval is bármikor alá tudom támasztani, amit jelen levelemhez méretei miatt csatolni nem áll módomban.

Várom mihamarabbi kielégítő válaszát! Amennyiben záros határidőn belül választ nem kapok, úgy betudom a kerületi parkolási és fejlesztési koncepció teljes hiányának és természetesen ezt a nyilvánosság felé is továbbítom minden általam elérhető csatornán!

Üdvözlettel:
...
Bp., XIII. ...
+36...



Von:
Borszéki Gyula <BorszekiGyula@bp13.hu>
An: ...
Betreff: Válasz: Közterület rendezés, parkolóhelyek
Datum: Mon, 23. Aug 2010 11:32:47



Tisztelt .... Úr!

Levelére az alábbiakat válaszolom.
Budapesten - különös tekintettel a XIII. kerületre - a kerékpáros közlekedés infrastruktúrájának megteremtése közös érdekünk. A környezetkímélõ "tömegközlekedésnek" ez a fajtája minden segítséget megérdemel. A Vígszínház kérésére, és nem mellékesen költségére került kihelyezésre a kerékpártároló. Az illetéktelen, jogtalan használattal kapcsolatos észrevételét továbbítom a közterület-felügyelet felé. A taxiállomás a Ditrói Mór utcából került áthelyezésre. A közterületeket több funkcióra kell alkalmassá tenni. A parkolás mellett helyet kell biztosítani a gyalogosoknak, azoknak is, akik találkozni, beszélgetni szeretnének. A sétálóutcák alkalmasak arra, hogy a "lüktetõ, rohanó" belvárosi forgalomban kis szigetet képezzünk, ahol az emberek szívesen pihennek, isznak meg egy kávét stb. A város patináns és népszerû színháza és a környéken élõk érdekét szolgálja a Ditrói Mór utca átalakítása. A Vígszínház utcai épületen az életveszély-elhárítási munkák a nagy költségek miatt húzódnak. Önnek igaza van, a lekerítés szakszerûtlen, a helyzet megváltoztatása érdekében intézkedtünk. Az Ön által említett "Várakozni tilos" tábla a térben és idõben korlátozó kiegészítõ táblával egy "Koncentrált rakodóhely", amely nem a Vígszínház kizárólagos rakodóhelye. A levelében hivatkozott egyéb "lekerítéseket" a közterület-felügyelettel ellenõriztetem. A színház mögötti parkolóhelyek a telken belül vannak. A belváros jelentõsen parkolóhiányos. Amikor az Újlipótváros kiépült, nem tudták tervezni a mai gépjármûforgalmat. A motorizáció okozta zsúfoltság várhatóan nõni fog. A polgármesteri hivatal honlapján a 2007. márciusi képviselõ-testületi elõterjesztések között a 4. napirendi pont keretében olvashat az önkormányzat parkolási koncepciójáról.

Kérem válaszom elfogadását.

Tisztelettel

Borszéki Gyula
alpolgármester

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés parkolás újlipótváros sétálóutca xiii. ker pannónia utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr252248014

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tízmillió alatt a magyar 2010.08.26. 08:21:21

A napokban több helyen hallható volt a médiában, hogy Magyarország népessége továbbra is csökken, heteken belül a lélektani tízmillió fő alá esik. Sokan nemzeti tragédiának, fenntarthatatlan állapotnak tekintik a népességszám csökkenését. De miért...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pösti 2010.08.25. 23:25:31

Te butus ez jó neked (csak nem tudod): élhetőbb környék,magasabb ingatlanárak(még a tied is többet ér!).Ha zavar realizáld a hasznot és állj odébb...
Én a fél karomat odaadnám ha a kiskörúton belül tilos lenne parkolni (noha a közepén lakom,)és mondjuk a "Felvonulási tér (hogy is hívják) alatt parkolhatnék és kb 7 kisföldalatti megállót kéne abszolválnom az autókázáshoz (ha napi szinten kéne azért biztos beljebb mélygarázsoznék)!
Kár, hogy fáj de ez a jövő...

pösti 2010.08.25. 23:30:18

"a motorizáció okozta zsúfoltság várhatóan nőni fog"-remélem teszünk ellene (pl: sétálóutcákkal:)) és nem kell egy olajválság ahhoz, hogy leessen a tantusz!

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2010.08.25. 23:34:25

@pösti: "Kár, hogy fáj de ez a jövő..." - szerencsére. Ettől a függetlenül a parkok és sétálóutcák mondjanak le, valamint a Vígszínházt építsük át környékbeliek megnyugtatására parkolóházzá.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.08.26. 00:10:10

Teljesen korrekt választ adott az alpolgármester.

Kuruttya 2010.08.26. 00:23:19

Szóval fejlődik a város, csak néhányan még nem tudnak alkalmazkodni. Úristen, egy belvárosias részen sétáló utcákat alakítanak ki, meg biciklitárolókat! Mi lesz így velünk :))

Hozzá kell szokni, hogy az ehhez hasonló környékeken az autót hosszútávon el kell felejteni. Ha így nem tud valaki élni, az költözzön ki panelbe, ott mindig van parkolóhely. Egy újlipótvárosi lakás áráért szerintem remek kis panellakást lehetne venni, örökpanorámával, állandó szabad parkolóhellyel. Szerintem hosszútávon így tudna fejlődni a (tág értelemben vett) belváros: ha az alkalmazkodni nem képes emberek elmennek onnan, és olyanok maradnak, akik az igazi belvárosi létért szeretik a várost. (Amúgy van kocsim, rendszeresen használom, belvárosban soha.)

eLzsÉ 2010.08.26. 00:33:41

@pösti:

"Én a fél karomat odaadnám ha a kiskörúton belül tilos lenne parkolni "

Imádkozz, hogy soha ne romoljon el, mondjuk a mosógéped, vagy bármid.
Hogy ne kelljen például ablakot cseréltetned, mert a mesterek egyszerűen nem fognak tudni megközelíteni.
Vagy ha dugódíjjal súlyosbítjuk a dolgot, akkor egy kiszállás nem 3000 Ft lesz, hanem 6000. Kifizeted? Olcsóbb, mint a karod...

Nagyon jó, hogy végre egy olyan ember álláspontja is olvasható, aki az adott helyen lakik, mert az kurva jó, hogy a 29-edik kerületből már egyre több helyre mehetnek be a fiatalok összehányni a kapualjat, csak azokkal nem foglalkozik senki, akik itt élnének.

Mitől érne egyébként egy ilyen lakás többet?
Attól, hogy ha veszel egy karton ásványvizet, akkor másfél kilométerről cipelheted haza?
Ki akarna ilyen lakást venni?

Fontos persze a biciklizés, csak ésszel kellene ezt is csinálni, nem bicikli-náci módra.
És kellene élni hagyni azokat az embereket is, akik ilyen-olyan okok miatt autóval kényszerülnek közlekedni, mert az ebben a városban messze nem egy kéjhömpöly, puszta hobbiból kevesen csinálják.
És akikről a hetedik bőrt is lehúzza az állam és a város, miközben a biciklistákat egy szaros kötelező biztosítás megfizetésére sem lehet rászorítani, aztán ha lehúzza a tükrödet, akkor mehetsz a sóhivatalba.

És ha minden autóst kizavartál már a városból, akkor lehet gondolkodni, hogy ki fogja kifizetni azt a sok súlyadót, meg ezerféle sarcot, aminek terhére a biciklisták, meg a viacolorosok folyvást követelőznek...

otapi 2010.08.26. 00:34:08

Arrafelé a kis egyirányú utcák simán lehetnének háromsávosak is, de a két oldalt parkoló autók foglalják el. Annyi minden más is lehetne helyettük (pl. szélesebb járda). A parkoló fémdobozok az utcaképre is igen rányomják a bélyeget. Normális ez? Csak a 60-70-es évektől van így...

Ha helyi lakos volnék, aki mindenképp ott akarna parkolni, inkább azt pedzegetném, mikor lesz elegendő mélygarázs, vagy parkolóház.

otapi 2010.08.26. 00:39:46

@AG: Ismered a különbséget a megállni és a várakozni tilos tábla között? Kb. a köztük lévő különbséggel tévedsz.
Az összes többi autósnak jó lesz a parkolóház is.
(Ásványvizet banyatankkal simán el lehet vinni másfél km-re. Nem mintha nem lenne valamilyen kisbolt minden sarkon a XIII-ban...)

vadallat 2010.08.26. 00:42:28

Nem értem miért gondolják azt az emberek, hogy ha vesznek egy 30 vagy 50 m2-es életteret a városban akkor automatikusan jár hozzá 12 m2 köztér az utcán ami csak az övé (persze a helye változik de mindig legyen fenntartva). És ugyanezek az emberek mit szólnának, ha az olyan családok akiknek nincs autójuk mondjuk elfoglalnának egy parkolóhelyni részt és ott grilleznének délutánonként, vagy csak simán sufnikat építenének rá műhelynek, raktárnak.

Normális 2010.08.26. 00:49:22

Ez a "kiutálni-kitúrni" koncepció felénk, Bel-Budáni is terjed, mint a pestis.
Nem tudom, miért kell pl. felénk a Millenárisból zárás után kiszoruló narkósoknak, meg csöveseknek udvarolni?
A II. kerület most szórt el több, mint egymilliárd Ft-ot parkolóhelycsökkentésre, meg ocsmány, szürke betonkockákra ("díszkőburkolatnak" csúfolják), úgy, hogy a megkövezéstől 10 méterre, a Mechwart-ligetben éktelenkedő kátyút kettő éve nem sikerült "elhárítani".
Komolyan gondolkodom azon, hogy a kátyút a magam pénzén fogom beaszfaltoztatni.

Ya Basta! 2010.08.26. 00:57:58

En belvarosi vagyok, ott nottem fel. Szerencsemre sokat utaztam es eltem is kulfoldon, Europan belul. Az elheto varos sajnos meg igen messze es egyelore csak vizio. Volt szerencsem sok evvel ezelott atlapozni varosfejlesztesi terveket amik sajnos penzhiany es politika vircsaft miatt nem valosultak meg, meg aprobb reszleteik sem. Pedig figyelemre melto tervek voltak es meg talan el is morzsoltam egy konycseppet oromomben, hogy je ilyen is lehetne Budapest.

Gondolom a posztiro is szeret utazni. Plane kulfoldre. Ha volt hozza szerencseje es jart mas europai nagyvarosban tolunk nyugatra akkor elvezte es enyhe komfort erzete megemelkedett sot magabiztosabb lett. Leult egy padra par fa vagy soveny mellett egy apro parkban vagy csak egy szimpla utcan. Tisztabb falak vettek korul es meg ha Metropolisban is volt a nyuzsgest egy kicsit jobban elviselte. Latott embereket utcan beszelgetni nem csak menni A-bol B-be.
Lehet ujdonsag a posztironknak, hogy mas Europai fovarosokban igen sok penzt fizet az ember azert ha autoval akar kozlekedni a belvarosban sot ha meg birtokolni es parkolni is szeretne vele. Ennek kovetkezmenyet lehet is latni. Tomegkozlekedes sokkal fejlettebb, kevesebb auto, kevesebb buz, kevesebb por es kosz.....

Posztiro megerdemel egy kiados stroke-ot. Ha meg nem tetszik el lehet koltozni, kijebb egy picit a belvarosbol.

Joey AK 2010.08.26. 01:05:48

Ki kell költözni, ott kell hagyni, jottányit se fog hiányozni. Magam is ezt tettem, nagyon nem bántam meg. Demagógia a köbön ez az egymás kárára fejlesztés Bp-en. Ha elég ember hagyná ott a várost, akkor talán elkezdődne egy decentralizáció, és más régiók erőteljesebb fejlesztése is. Ja, igen. Én autós vagyok, de a városba már csak végszükség esetén megyek be, pedig ott éltem 34 évig.

Önjáró Talajgyalu 2010.08.26. 01:06:18

Nálunk a Babér utca környékén most fasza. Fizető parkoló lett a környék, ezáltal az összes ingázó, aki P+R parkolónak használta a környéket, odébb állt pár utcányit, ezáltal most az ott lakók szopnak, és kb. 3 perccel többet kell sétálni a metróig (azért lehetne erről is egy tanulmányt írni, hogy ezek a kis akciók mennyibe fájnak a nemzetgazdaságnak). Viszont a frissen sok sok millióért kialakított-felfestett, korábban ingázók által használt parkolóhelyek panganak az ürességtől. Szinte sajnálom a parkolóőrt, ahogy magába roskadva sétál végig a felmatricázott (értsd: lakóé) autók mellett, mert konkrétan 0 azaz 0 fizető ügyfél van, csakúgy mint a Röppentyű utcában egy menettel korábban kialakított fizetőparkolókban.

Engem durván meglepne, ha a rendszer jelen formájában akár a parkolóőrök fizetését kitermelné, ezeken a területeken... Ez is hungarikum, fizetőparkolás veszteséggel.

Ezután már csak kedvesen ironikus csavar a történetben, hogy az autómentes város jegyében az így megnövekedett szabad parkolóhelyszámra a lakók elkezdtek (jobbára használt) autókat bevásárolni. Kb. 3-4 családot is tudok, akiknek azóta lett második autója, hogy meg lehet állni a környéken hétköznap, és ez csak kb. másfél háztömb. Budapest, én így szeretlek.

cso zsi 2010.08.26. 01:09:50

@otapi: A XIII.-ban nincs normális közlekedés, amióta a metró van. Az Újlipót még istenes, mert ott a néhai 15-ös villamos helyén van két pocsék trolijárat, meg a 15-ös vénasszonybusz, amivel az V.-ből jönnek a Lehelre. A Gogoltól észak felé gyakorlatilag csak gyalog, vagy kocsival járhatsz. Parkolóórásították a kerületet, félidőben a Főváros a rakpartot is fizetőssé tette. Most üres. A Főváros kiszemelte magának a még nem fizetős főúti helyeket, aminek a fele eleve parkolásmentes, mert csak forgalmi sáv van ott. Sávo(ka)t akar megszüntetni? A belső részek 100 év körüliek, mélygarázs szóba sem jöhet. (van még kommunális oka is, mint pl a Széchenyi fürdőből odavezetett melegvíz, de lehet, hogy az már a múlté.) Parkolóház épülhetne, van pár lebontott épület. A lakosságnak "ingyen", vagy a beautózóknak drágán? z a szolgáltatóknak tökmindegy, nekik az utca kell, a célnál, hosszabb-rövidebb ideig.
Mosógép, ablaküveg, költözés? Áááá, ez elhanyagolható, nem tétel, ha egy üzlet/szórakozóhely/étterem áruátvételét nézzük napi szinten. Abból van az Újlipótban jópár. Kijjebb már menekülnek az üzletek, cégek, mert nem jönnek a vevők.
A mi cégünk már nem vállal belvárosi munkát, csak ha legalább egy heti kitelepüléssel jár. Az egy-két órás karbantartás már tetéződik a parkolódíjjal.

Önjáró Talajgyalu 2010.08.26. 01:11:53

@otapi: Ha elég alaposan olvasod a postot, szerintem pont ezt pedzegeti a postíró, mikor azt nehezményezi, hogy "kussolsz paraszt és szopsz" elv alapján a Magasságos Nagyságos Urak előbb elvesznek valamit, ahelyett, hogy alternatív megoldást biztosítanának. Ő sem ragaszkodik az utcához, de parkolni azért szeretne, és lehetőleg nem az M0 környékén, ha már Újlipótban lakik. Amit megértek.

pakesz (törölt) 2010.08.26. 01:14:18

nem volt kedvem vegigolvasni de megvalaszolnam a nagy hasfajast!!!

nyugati nagyvarosban(~1 milla lako) bent a belvarosban az utcan SZIGORUAN csak 2 oraig szabad es a mi legmagasabb tarfifank van, az osszes ottlako nem am ott kint parkoltatja hanem behuz a parkolohazakba, amit evente kb 30e Ft -al valt meg

parkolohaz az meg valahogy csak kialakult, elvegre ha jo draga ott az utcai parkolas(egyszeruen megfizethetetlen!!! hiszen 2 orankent kell dobalni) akkor piaci alapon ki fog alakulni, nem lakni fognak nehany hazban hanem parkolni :)))

magyar viszonyokkal nezzuk meg, ez a terulet ugye 400 Ft/oras? na ha feltetelezzuk hogy nem mutyizassal all meg ott egy jomunkasember, az 160 * 400 = 64e, amig a teremgarazs pl. a bartok belan 20e / ho(tudom ez a masik oldalon van de kb relevans!!!), tehat eppen hogy occobb lehuzni egy normalis parkolohazba mint hogy kint az utcan parkolni

ja hogy nehany regi szar hazat szet kell csapni es ala melygarazst vagy az egeszet garazsnak?
ez miert lenne rosszabb verzio mint az hogy lent parkolgatnak az uccan?
ja hogy az ottlako nem erre szamitott? hat beszopta ennyi :)

szoktak jonni a feligazsagokkal, ugymint hogy a Zallam epiccse meg:
menjel el a Szent Megvalto Lovagrend Orban Forendi Apatjahoz es vagd pofan, hogy a cucialis nepsavazasnal Teged belvarosi-legyen-2-automnak-hely-kerul-a-zallamnak-amibe-kerul kihagyott, pedig milyen szep is lett volna a kecskemetivel vagy a gyorivel megfizettetni a Te parkolohelyedet a melygarazsban

Normális 2010.08.26. 01:17:59

@Joey AK: Nem tudom, miért is kellene elmenekülöm néhány nyomuló "fejlesztő" téveszméje miatt a saját lakókörnyezetemből?
Több, mint fél évszázada élek itt, egy párszáz m-es körön belül, immáron a 6-ik lakóhelyemen.
Mindig tudatosan változtattam-választottam őket, és álmomban sem jutott eszembe, hogy a saját önkormányzatom fog egyszer ellenem fordulni. Ez a környék sok évtizede bebizonyította, hogy hány éttermet, cukrászdát, kocsmát tud és óhajt eltartani (egyet-egyet csak), és semmi szükség további 8-10 "egység" nyitására, és idegenek távolabbbról való idevonszolására. Nem kérünk belőlük. A "fejlesztők" meg menjenek a fenébe, hazudozzanak másutt. Itt 20 éve sem volt kevesebb embernek autója.

cso zsi 2010.08.26. 01:18:51

@vadallat: "automatikusan jár hozzá 12 m2 köztér az utcán ami csak az övé"
Erre szedik az eddig súlyadó nevű sarcot. Ami pont ugyanannyi, mint a parkolódíj. Fizetsz a semmiért, de ha nem, akkor bírságolnak. Hiába születtél a kerületben, és élsz 50 éve, ja az autó, mait használsz, nem a neveden van, akkor annyit érsz, mint a főiskolás albérlő. Tárold az autót Újpesten, de használd, és ha lehet, autópályán közlekedj. 60 kilométer táv fölött 2-4-szeres időt lehet megspórolni vele. 2 felnőttel, kisgyerek(ek)kel már pénzt is.

Önjáró Talajgyalu 2010.08.26. 01:22:00

@pakesz: En boldogan fizetnék teremgarázst (értsd: fedett beálló helyet) a környékünkön, annak ellenére hogz nálunk most bőven van parkoló, de nincsen. Csak olyan messze, ahova már nem éri meg elmenni a kocsiért naponta. Egyébként ez egy szemenszedett faszság, hogy nyugaton azért alakultak ki a parkolóházak, mert hogy felnyomták a parkolási árakat az utcán, aztán piaci alapon... Már csak azért is, mert minden értelmes városnak van rendezési terve, amin szerepelnek a parkolóházak is. Nem úgy működik, hogy holnap eldöntöm, hogy mostantól hárman beállhatnak a spájzomba a kolbászok meg a nagymama lekvárjai közé, a harmadikon, és reggel már neki is állok rámpát építeni...

eLzsÉ 2010.08.26. 01:22:27

@otapi:
"Ismered a különbséget a megállni és a várakozni tilos tábla között? Kb. a köztük lévő különbséggel tévedsz."

Én ismerem.
Nem gondolom, hogy tévednék, egy bármilyen kis munka sem úszható meg fél-egy óra alatt, persze lehet, hogy egy másik ember ezalatt végig benn ül az autóban, hogy a várakozni tilos hatálya alá tartozzon, de ez megint költség.

A többinek meg valóban jó a parkolóház, ha van.
De a XIII. kerületben nincsen.
És egyébként is, nekem van ügyfelem a Párizsi utcában, nem kívánom neked, hogy létrával a válladon, három baszott nagy táskával és kábeldobbal a kezedben kelljen szambáznod a Petőfi Sándor utcában a Szervita téri parkolóházból, ahogy én szoktam...
És ott legalább meg lehet állni.

Na nyilván éjjel-nappali is van.
De a Corában lényegesen olcsóbb, amit napi használatra meg kell venned.

És nagyon jól hangzik, hogy aki nem tudja az ilyen helyek költségét kifizetni, az menjen tanyára.
Csak ebben az esetben kik fognak a városban élni?
Vagy a városban élni nem kell senkinek? Az a jó város, aminek nincsenek lakói?

Mert a belváros jelentős része már most megközelíthetetlen, és lám, már az Újlipótváros is effelé tart.
És ezek a lakások nem jók irodának, rendelőnek sem, mert az ügyfél, beteg sem tud leparkolni.

Igen, parkolóházakat kellene építeni, de ahogy látom, a posztoló is eziránt érdeklődött.
Kapott is választ, hogy tudniillik lófaszt a seggébe.

Amit valaki korrekt válasznak minősített, mert a biciklistáknak most jó lesz, akik egészen pontosan 0 Ft-tal járulnak hozzá az általuk kikövetelt infrastruktúra létrehozásához és fenntartásához.

Normális 2010.08.26. 01:28:47

No,látom, a cenzúra már töröl is, nagy buzgalommal.
(nem az én hozzászólásom volt...)
Gratuláljak?

dmm 2010.08.26. 01:28:48

@Normális: és kik azok az idegenek? a pirézek vagy az ufók?

pakesz (törölt) 2010.08.26. 01:34:18

@Normális: "Mindig tudatosan változtattam-választottam őket, és álmomban sem jutott eszembe, hogy a saját önkormányzatom fog egyszer ellenem fordulni. Ez a környék sok évtizede bebizonyította,"

erdekes hogy te hogyan megkonnyited a helyzetet, hogy a Zonkormanyzat!!!
autokrol van szo ugye? a sok kis aktiv izgaga "seggem ala a kocsit azonal" agensrol nem hallottal? tudod akik egy hatalmas nagy kulteri parkolova valtoztattak a belvarost? tudod aki a szomszedod, akivel joban vagy? vagy az oreg neni lent, aki jol megszokta hogy neki marpedig jar az auto? vagy a fiatal par akinek kell az auto mert hogyan haladnanka a gyerekekkel?
en oket szoktam hibaztatni, ugyanigy belvaros, regen meg volt helyunk ma mar alig tudok megallni

Normális 2010.08.26. 01:34:43

@dmm: El kellene magyaráznom, komolyan?
Válaszd ki...

dmm 2010.08.26. 01:34:46

@Normális: igen, magyarázd már el, kérlek!

2010.08.26. 01:35:09

@vadallat: Tekintettel arra, hogy az autót nem lehet zsebrebaszni, és felvinni a lakásba, valahol tárolni kell. Egyébként az autós társadalom gusztustalan, és mérhetetlen mennyiségű sarcot fizet azért, hogy legyen egy gépjárműve, ami már a sokat szídott átkosban sem számított luxuscikknek. Ezért szerintem minimum elvárható, hogy legyen egy talpalatnyi hely, ahol le lehet támasztani a talicskát. Budapest sajnos teljesen kezd autóellenes lenni. Utálom én is a szmogot és a dugót, de nem kéne ezt is magyaros módon elintézni. Tiltunk, korlátozunk, szankcionálunk, miközben életképes alternatíva nincs.

pakesz (törölt) 2010.08.26. 01:36:24

@cso zsi: ne beszelj mar hulyeseget!!!
a sulyado NEM ELEG a belvarosban 12 m2 -re!!!
azt evled csak elhitetik, talan videken ahol egy katyus fout van ott eleg ehet de belvarosban sosem lesz eleg!!!

amugy meg ha igazad lenne, en gavallerkent befizetnek egy akkora osszeget es lenne 12 m2-m a belvarosban :)))

Önjáró Talajgyalu 2010.08.26. 01:40:10

Nekem egyébként ezekkel a belvárosi (ideértve bármely százéves bérházakkal tarkított környéket Pesten) sétálóutcákkal az a bajom, hogy abban kődzsungelben sétáljon a f*szom. Ha sétálni akarok, lehetőleg kimegyek valahova, ami zöld és nem büdös, és nem lépek méterenként kutyaszarba, amit persze otthagy a prosztója a méregdrága új burkolaton. Ha meg valamit el akarok intézni, akkor meg megint csak sétálgasson a f*szom, lehessen előtte (vagy a közvetlen közelében) megállni, oszt kész, sietek, nem nézelődni jöttem.

Egyébként már én is nézegetem a falusi házakat, lehetőleg az agglomeráció külsőbb részein, mert N+végtelen előnye van, ráadásul a falu közepén a bót és a hivatal előtt is meg lehet állni, ingyért. Ingázni meg kb. pont addig tart kocsival, mint a város másik feléről.

pakesz (törölt) 2010.08.26. 01:42:52

@Önjáró Talajgyalu: en a finanszirozasi reszet probaltam az altalam leirttal alatamasztani
de ha jol olvastad akkor 30e / ev az ottlakoknak!!!

most nalunk ugye 2e / ev?
ugye az is igaz, hogy nehany embernek(nekem pl kell nehanyszor!!!) korozni kell, hogy talaljak szabad helyet ahol FIZETNI AKAROK!!! mivel a sok ottlako elfoglalja
illetve meg a partinanszirozasi celzattal letrehozott parkolotarsasagokat is meg lehetne emliteni ha ok beadnak azt a penzt!!!
ugyebar az a parkolasi dijket beszedett penzbol lehetne parkolohazakat epitgetni :)

tervek meg lesznek nem kell felni, csak meg nem rentabilis (fentebb emlitettem!!!)

@pakesz: bocsi kihagytam valamit!!! 2 db sulyadot fizetnek es egy b.szott nagy lakokocsival odaallnek :)

dmm 2010.08.26. 01:44:40

@Önjáró Talajgyalu: te sétálj, ahol akarsz, de hátha vannak mások, akik a lakóhelyük környékén nem akarnak feltétlenül mocskos autókat kerülgetni. nincs mindenkinek autója, mégis emberek ők is, saját igényekkel és elvárásokkal - nekem pl van, mégis így gondolom. aztán majd elhúzol vidékre és továbbra is a várost fogod terhelni az autóddal. ez szted így rendben van?

eLzsÉ 2010.08.26. 01:45:35

@cso zsi:

"Parkolóórásították a kerületet, félidőben a Főváros a rakpartot is fizetőssé tette. Most üres. "

Na, ez a legnagyobb aljasságok egyike.
Mert korábban tele volt, ez nyilván nem célszerű, de most alig látni egy-egy autót, ami meg nem hatékony.
Azt gondolom, hogy egy parkolóhely akkor van jól kitalálva, ha 80-90%-os kihasználtsággal működik, tehát a rakparti parkolás nagyon el van kefélve.
Ugyanakkor feljebb, az Árpád híd környékén értelmes dolog volt a parkolási díj bevezetése, mert ott az irodaházak miatt nem lehetett megállni, most lehet.
Ugyanilyen a Kolossi tér környéke, ahol nincs fizetés, cserébe hely sincs 9 után.

Úgyhogy: ésszel, a parkolódíj legyen valóban a forgalomszabályozás eszköze, ne tiszta pénzbehajtás.

cso zsi 2010.08.26. 01:46:27

@pakesz: Te a Szanyi vagy? Mert ő hangoztatja folyton a XIII.-ról, hogy Belváros.

Van különbség.

Vidéken? Cseszhetik a súlyadójukat. Az 1000-2000 lakosú településen van 100 autó, azok is a saját portájukon parkolnak, a helyiségen átvezető főúton meg napi 50000 halad át. Belőlük csak akkor van bevétel, ha megállnak a halászcsárdában.

Normális 2010.08.26. 01:49:08

Jó uraim,
ha tudom, hogy egy 224 fős "statisztika" alapján (bizony a "fejlesztési terv" ilyen rengeteg kédrőívre alapozta a "felmérését") az önkormányzatom képes lesz felrúgni a sok-sok évtizedes, általam jól ismert utcastruktúrát, akkor egész egyszerűen pár utcával odébb veszek lakást. Az irodámat is máshová költöztetem.
Így azt kell látnom, hogy a megszélesített járdán lerakott padok üresek, az itt lakók meg (velem együtt) dühöngve keringenek, hogy hazajuthassanak végre.
Brüsszelnél meg ki lehet pipálni egymilliárd Ft dicsőséges elverését. Adtuk volna inkább a borsodi árvízkárosultaknak...

cso zsi 2010.08.26. 01:49:15

@AG: Nem tudom, melyik "Árpád hídi környék+-re gondolsz. A mi utcánkban kinőtt ugyan egy irodaház, de a parkolódíj óta csak üzletek tűntek el a környéken. Az utóbbi 25 évben bármikor mentem haza kocsival, volt hely 100 méteren belül.

=Daniken= 2010.08.26. 01:49:43

Éljen az egyre "patináns"-abb főváros.

Meg a csapnivaló közbiztonság a 13. kerületben.

pakesz (törölt) 2010.08.26. 01:51:37

@Álmos: "Hozzá kell szokni, hogy az ehhez hasonló környékeken az autót hosszútávon el kell felejteni. Ha így nem tud valaki élni, az költözzön ki panelbe, ott mindig van parkolóhely."

az ilyen nacik miatt nyomtak ki a szerencsetlen szerbeket a racz furdo feletti dombrol
es az andrassin is a magadfajtak telepitettek ki az embereket az 1-2 emletes kis edes viskokbol!!!
pedig mennyivel szebb lenne ma a szerb hangulatu kisfalvas fiiling a gellert hegyen a viztarozo helyett!!! es az andrassi is minek?
egyszeruen nem erte meg ez a sok aldozat :)))

dmm 2010.08.26. 01:55:34

@pakesz: az Andrássy úton soha nem voltak "1-2 emeletes kis édes viskók" az mindig is az ingatlan panama területe volt, a Közmunkatanács elnökeként pont Andrássy gróf volt, aki megvásárolta az üres területet, majd felparcellázta és eladta azoknak, akik később palotákat és bérházakat építettek oda. ennyit a "nácikról".

dmm 2010.08.26. 02:00:48

@pakesz: ja, és a Tabánt erősen kevered a Gellért heggyel. A Tabán letarolása tényleg nem volt városépítészetileg indokolt, ezzel együtt ott egy faluvégi szinten álló, közművesítetlen és folyamatosan a Duna felé csúszó terület volt...

VBasil 2010.08.26. 02:04:23

Csak egy mai élmény: London belsejében volt dolgom, egy napi parkolás 28 GBP. Nem örültem neki, de kifizettem, mert kényelmesebb volt mint tömegközlekedni. El kell fogadni, hogy a világvárosok központjában az utcán parkolás nem jár alanyi jogon, hanem kiváltság, amit meg kell fizetni. Ha nem tetszik el lehet menni, amint azt egy nagy politikusunk mondta. Vagy lehet venni garázst.

cso zsi 2010.08.26. 02:07:41

@dmm: A választott nép.
Ne hidd, hogy a kiskeresetű (értsd 1 milla családi összjövedelem alatti) népek számára lesz "élhető" a városunk. Anno tizen-huszonéve egy nyikhaj fiatalember bérelt egy belvárosi irodát. Magyarul nem beszélt, a titkárnőjével angolul, de a telefonba csak héberül szólt. Úgy tett, mintha ő szarta volna a spanyolviaszt. Aztán kiderült hamar, hogy tényleg. A plázák és lakóparkok jó része a kezében van, ill. némelyiket eladta, amikor kiderült, hogy a forgalom elmarad a várttól. Rajta (és az azóta idekerült családján) kívül akadnak még "páran".

Normális 2010.08.26. 02:10:16

@VBasil:
Ezt az "el lehet menni" -t nem politikus mondta, hanem egy paranoiás tolvaj. Egyébként nyugodtan elhúzhatna vissza, ahonnan jött. Nem kötelező a Szemlőhegy u-ban laknia.
Ja, és garázst meg vettem volna, de nem lehet kapni.

Önjáró Talajgyalu 2010.08.26. 02:10:29

@dmm: 30+ éve városban élek, ebből 28-ban én kerülgettem más autóját. Szerintem még egy darabig eltart, míg kvittek leszünk a várossal. :)

mrs wilkinson 2010.08.26. 02:11:04

Szintén újlipótvárosi történet: az utcában, ahol lakom, az egyik ház alatt volt egy garázs. Egészen addig, amíg az önkormányzat jóval áron alul nem értékesítette. (Ez is megérdemelne egy külön posztot.) Jelenleg tánciskola működik a valamikori garázs helyén, a kedves tulajdonos 2-3 parkolóhelyet is elfoglal egy kukával és egy önkényesen kihelyezett, parkolást tiltó, bazi nehezen ugyan, de mozgatható táblával. Ez nem meríti ki vajon a közterületfoglalás fogalmát? Az amúgy is zsúfolt környéken az ember nyilván arra érez kedvet, hogy még parkolóhelyet keressen ha neadj'Isten hazajön egy nagybevásárlásból, vagy így nyáron egy utazásról. Ha pedig önérzetesen arrébb tolja a kihelyezett akadályt, másnap cédula várja, hogy ugyan ne állja el a garázs bejáratát. Szép, nem igaz? A tánciskola környékén egyébként az elmúlt időben feltűnően megszaporodtak a mozgássérült igazolvánnyal parkoló Audik, BMW-k, Mercedesek. Egy háztömbnyi részen legutóbb 7-8 állt belőlük. Hát ennyit a parkolásról. A város ezen részén is mindent eladtak fillérekért, a tulajdonos persze nem nagyon fizet, ám foglalja az itt lakóknak éves díjra köteles parkolóhelyeket, ingyen és bérmentve. Mi a megoldás?

cso zsi 2010.08.26. 02:11:25

@=Daniken=: A közbiztonság a duplájára nőtt a héten. :)))
50 kamerát telepítettek, és állítólag lesz majd, aki nézni is fogja. Ettől még a környéken úgy szüretelik az autókat bicikliket, mint gyerekkoromban, amikor gyufát-cukorkát loptunk a boltból.

dmm 2010.08.26. 02:12:13

@cso zsi: hát, asszem nem tőled kérdeztem, és főképp nem vagyok kíváncsi az antiszemita baromságaidra. az, amit te ezzel képviselsz, csak távolabb visz attól, amit élhető városként szoktak elképzelni.

VBasil 2010.08.26. 02:13:45

Tudok egyet, írj privátban. Igaz hogy 8. kerület, de garázs.

Önjáró Talajgyalu 2010.08.26. 02:14:32

@pakesz: 30 rugóért én is bérelnék parkolóHÁZBAN (fedett) egy évre helyet. De még a triplájáért is, sőt. Oszt akkor tiszta lenne az utca, meg a kocsim is. Mindenki jól jár. Egyébként meg ha nem is a XIII-ban, de van már Pesten kerület, ahol az autó többtízezer per év, az utcán parkolva...

dmm 2010.08.26. 02:14:33

@Önjáró Talajgyalu: ez nem válasz, vagy ha az, akkor nem értelmezhető.

cso zsi 2010.08.26. 02:18:32

@dmm: Magadra vetted? Az nem az én problémám.
Ettől még helytálló.
20 éve kiröhögtük a Csurkát a szálláscsinálós dumájáért, aztán leesett az állunk, amikor igaza lett.

dmm 2010.08.26. 02:20:52

@cso zsi: nem, nem vettem magamra. szimplán primitívnek és alattomosnak gondolom. azon túl, hogy még csak nem is igaz. Csurkán sztem te soha nem röhögtél, amúgy meg nézd meg mi lett vele...

pakesz (törölt) 2010.08.26. 02:21:03

@dmm: "http://hu.wikipedia.org/wiki/Andr%C3%A1ssy_%C3%BAt"
Az építkezés kezdetén a korábbi zegzugos környéken leromboltak számos házat, így mintegy tízezer ember hajléktalanná vált átmenetileg.

a lenyegben nem vitazunk, valtozasok voltak es ez szerves resze volt a varosnak
a viskok az meg hat bocsi... mintha tenyleg olvastam volna, na mindegy
a lenyegen nem valtoztat, viszont te megtanulhatnal a sorok kozott olvasni es a cinizmust ertelmezni, hidd el nem jo allandoan a smiley -ket irogatni

dmm 2010.08.26. 02:25:49

@pakesz: és szerinted a nácizásban hol van a cinizmus? én - ha már ezt a jelzőt kell használni -, akkor az autós lobbit érzem nácinak. és megismétlem, mondom ezt úgy, hogy nekem is van autóm, de a várost mégsem vetném alá az autó tulajdonosok érdekeinek. nem ismerem a statisztikát erre vonatkozólag, de feltételezem, hogy még mindig többen vannak Bp-en, akik a lábaik által járnak (+BKV), mint aki egyedül ülnek a dugókban az autóikban.

pakesz (törölt) 2010.08.26. 02:25:59

@Önjáró Talajgyalu: nezd te szeretnel ez szep... csak tudod van a sok onerzetes hogy neki marpedig jar...
tudod dugodij is kellene, meg kellene kutyaszarbuntetes is, meg kellene a galambokat is kiirtani
csak ott van a sok barom aki beszologat hogy mit nem igy meg mit nem ugy, es a sok hulye politikus meg rajuk hallgat

megvalaszoltam akkor? amig a tobbsegnek nem esik le hogy a belvarosi parkolas es autozas igenis plusz penzbe kerul, addig TANITANI fogjak neki!!!
es addig a magunkfajtak szopni fognak
a sok hulye miatt

Kuruttya 2010.08.26. 02:28:58

@cso zsi: ééés el is jutottunk a zsidózásig. Éljen az index címlap! :D

pakesz (törölt) 2010.08.26. 02:29:43

@dmm: ott van a cinizmus, hogy csunya jelzot hasznaltam egyfajta magatartasra, pont arra a fajtara, ami 2 ikonikus budapesti beruhazast hajtott vegre
de tenyleg nagyon eroltetett volt?

pakesz (törölt) 2010.08.26. 02:32:25

@pakesz: "hogy a belvarosi parkolas es autozas igenis plusz penzbe kerul, addig TANITANI fogjak neki!!!"

a tanitas az azt jelenti, hogy nem hoznak meg olyan donteseket amivel csillapitani lehetne a karos hatasokat hanem csak hagyjak hogy eljek at az autosok nap mint nap hogy milyen fel orat a dugoban tolteni
tudod ha azonnal megoldanak, akkor a tanitasi resze nem lenne, es csak az tudatosulna a Zemberekben, hogy hat ez a franya parkolasi dij, hat csak a verunket szivjak megint

dmm 2010.08.26. 02:33:44

@pakesz: nekem annak tűnt. viszont a Talajgyalunak adott válaszoddal abszolút egyet tudok érteni. (akkoriban azért ezek nem voltak ikonikusak szerintem, egy dinamikusan változó város volt Bp, nem úgy, mint ma - a viszonyokat ismerve azt kell mondanom, hogy szerencsére.

cso zsi 2010.08.26. 02:55:17

@dmm: Akkor is röhögtem rajta, amikor a Szovjet kultúra Házába beköltöztek, mint Magyarok világszövetsége, majd a bukta után zsugorodtak. De ugyanúgy kezet fogtam vele is, mint a fentebb említett izraeli pénzemberrel.
Akinek a kezében van minimum a fél Angyalföld.

Néhány órája felhívtak (állítólag a Szonda-Ipsostól) és érdeklődtek a véleményemről a kerületről, és a kerület vezetéséről, valamint a választási kilátásokról.
Az egyik kérdés többek közt: úgy gondolja, hogy a polgármester határoz, és azt megszavazzák, vagy valódi döntéshozás történik?
Mióta érzi rosszabbnak a kerület sorsát? Milyen fejlődést lát a kerületben?

Soroltam, mert van mit.
Elfogadom, hogy az ipart kiűzték, bár a munkanélküliek száma "kicsit" megugrott a kerületben. Ők ugyanis nem tudnak termelni az üvegcsoda irodaházakban, aminek a fele üresen tátong. A lakóparkok pocsékabbak, mint a panelek, de iskola, és óvoda elfelejtődött mellőlük, a régieket meg bezárták/lebontották. Most kapkodnak egy újjal, amit egy régi helyére húztak fel, de az októberig nem fog beindulni. (eredetileg oda is irodaházat terveztek, de valami oknál fogva szavazás lett a dologról)

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.08.26. 02:57:45

Már bocs, de a Hollánból nem csináltak sétálóutcát, csak a Budai Nagy Antal és a körút közötti zsákutcás részéből, ami az egésznek úgy a nyolcada, tizede. Amig nem ez volt, addig az volt, hogy ott állt kihasználatlanul az úttest (csak a néha beálló és kiálló autók használták), a járdán meg kb. alig lehetett elférni az oda felparkoló kocsiktól (igen, úgy volt kijelölve, de ettől még ez volt a helyzet).

Amúgy meg a faszán akarsz parkolni, akkor ne költözz a belvárosba. Az újlipót belső része igencsak belváros. Mondjuk ha a Hollánba költözöl, akkor jobban jársz, mert ott több hely van, Pozsonyi út is játszik. Már ha most nem parkolhatsz ott. Ha igen, akkor meg ne siránkozz, sétálhatsz a sétálóutcákon hazafelé ;)

cso zsi 2010.08.26. 03:07:16

@huvosvadasz: A tervező megálmodott oda egy "valamit", korábban foglalkoztak vele itt az Urbanistán. Csak ahhoz dupla széles utca kellett volna. Most a "valami" helyett van egy "izé", amin pont ugyanúgy képtelenség sétálni, mint anno a kocsik mellett. De legalább koszos, és kutyaszaros, mint rég.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.08.26. 06:48:39

@Normális: a cenzúra csak most kapcsolta be a gépét és a reggeli kávéját issza

Giraffa 2010.08.26. 07:00:13

Minden lakáshoz venni kell egy garázst. Akinek nincs, annak nem jut a közösből. Aki ott dolgozik, az meg bejár tömegközlekedve vagy a munkahelyének van parkolója. Ez a jövő.

Kivlov 2010.08.26. 07:06:14

alapból nonszensz a parkolás budapesten ilyen díjakkal, amik vannak...

Szomjas madár 2010.08.26. 07:13:09

Japánban az vásárolhat csak autót, akinek bizonyítani tudja, hogy van - saját vagy bérelt - parkolóhelye. És a parkolóhely gyakran többe kerül, mint az autó ...

Rocko- 2010.08.26. 07:14:52

úgy van, sétálóutcát mindenhová! az autósok ne jöjjenek be a városba!

aztán majd remélem egy január tizenkettediki napon is így gondolja a sok seggfej, amikor a BKV éppen sztrájkolni kezd vagy éppen nem indulnak a buszai, ő meg gyalogolhat szépen. kispestről óbudára.

lionking 2010.08.26. 07:27:41

Szeretem az ilyen végtelen ostoba embereket.
Ha nem tetszik költözz el... jó duma. Bele gondolt-e már az ilyet könnyen kimondó ostoba, hogy ez pl mivel jár?
Anyagilag és egyébként is?
Aztán a sok sok ostobának elmondanám, hogy ki fogja megvenni ezt a lakást? Meg persze a többit? Akinek pénze lenne többnyire ők is autóval járnak és parkolni szeretnének, tehát valószinű nem fog venni itt lakást.
Tehát szép lassan eladhatatlanok lesznek ezek a lakások, ráadásban jön hozzá az a hülyeség, hogy a sétáló utcától meg a többi látszatintézkedéstől mint díszburkolat ( mi a yó ezekben a randa betonkockákban??? még fa füvesítve lenne) okozta árnövekedés.
Remek. drágább lett a lakás? Még a mai árakon sem veszi senki, mi lesz ha még többet fog érni?
Teljesen egyetértek azzal is hogy a sok sok végtelenül hülye és paraszt kerékpárosnak én egy forintnyi jót nem csinálnék (természetesen NEM a normális kerékpárosokra gondolok de ők még véletlenül sem fordulnak elő a belvárosban) mióta azt a másik végtelenül ostoba Kresz-t bevezették napi szinten jön velem szemben középen az egyirányú utcában és ha megkérdezem hogy ezt mégis mért akkor a válasz többnyire artikulátlan ordítás vagy középső ujj felfelé vagy mindkattő. PEDIG A KRESZ NEM ENGEDI CSAK A TÁBLÁVAL JELZETT UTCÁKBAN A SZEMBEFORGALMAT!!!!!
Fizetni semmi sem fizetnek az államkasszába csak használják a kurva sok pénzért megcsinált mindenféle utat parkolót egyebet? Hát még azt sem, ezek többnyire nem a kerékpár úton, hanem mellette az autók forgalmi sávjában mennek, főleg a versenysapkás cicanadrágos népeknek derogál a bringasáv.
És mint szolgáltató teljesen egyet értek azzal is, hogy majd az ottmaradó költözz el ha nem tetszik kijelentéseket mondó népek akkor kerülnek óriási szarba, ha mejd egyetlen egy szaki nem fog bemenni hozzá a belvárosba hogy bármijét megjavítsa szerelje csinálja, úgy, hogy közben fizessen 400 vagy még több pénzt óránként a parkolásért, ami NINCS, mert nincs hová álli így sem, aztán esetleg még dugó díjat is, és még ha lehet olcsón csinálja meg a T ügyfél baját.
Na ja szép álomvilág...
sok okos kommentelő...

sturmo (törölt) 2010.08.26. 07:33:45

nagyon egyszerű, a kerületben lakók szavazzanak arról hogy mit akarnak sétálóutcát vagy rákkeltő kipufogógázt

pl. ha vannak gyerekeid akkor mire fogsz szavazni??

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.08.26. 07:33:55

háááátt.... nehéz eldönteni mit is akar pontosan az önkormányzat

u4hgn 2010.08.26. 07:46:33

Szegény csóró építési vállalkozóknak biztosítani kell a keresletet a mélygarázsaira. Fel kell számolni hát a felszíni helyeket. A pénzek meg mennek zsebekből zsebekbe.
Egyébként nagyon szép, meg jó dolog a mélygarázs, de csak akkor, ha nem lesz fizetős az ingyenes felszíni helyett, vagy annál drágább.

kodó tamás 2010.08.26. 07:55:12

@pösti: butaság
nem ez a jövő
szembeállítani az embereket az alapján épp mivel közlekednek? ne hidd
vannak országok ahol ilyet nem ír alpolgármester hogy a "a kerékpáros közlekedés infrastruktúrájának megteremtése közös érdekünk. A környezetkímélõ tömegközlekedésnek ez a fajtája minden segítséget megérdemel"
MERT EZ IGAZ, csak nem kell emiatt más rovására... egyébként bicajozni lehet, sok segítség nélkül is... de a lényeg a parkoló
lehet építeni kéne...
a lakókkal fizettetni a közterület használatért (nem 1000 ft ot) és abból 2-3 év alatt lehet garázst építeni...

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.26. 07:56:15

aranyos, hogy egyáltalán válaszolt... de az alpolgármester úr, az alapján, ahogy ír, fogalmaz, kb. egy 9 éves gyerek szellemi színvonalán van..

Mariannka51 2010.08.26. 07:58:10

Nemcsak a XIII.kerületi problémáról van szó. Én a Kiskörúton belül lakom, itt a parkolóhelyek 60%-át szüntették meg az eltelt évek alatt. Itt is sétáló és u.n. kocsma utcát alakítottak ki és folytatodik a vegyes forgalmú övezetek kialakítása. A hivatal szerint ez egy egyetemi negyed, ahol a lakosságcsere kivánatos, hogy az egyetemisták itt töltsék a szabadidejűket és a pénzüket. Ezt azzal is elősegítik, hogy semmiféle retorzió nem fenyegeti a hajnalig tam-tam zenét üvöltő vendéglátóhelyeket. A probléma az, hogy a palotanegyedi lakások jórészt nagy méretűek és az egyetemisták nem tudják megfizetni csak a hátsó udvarokban lévő, amúgyis csendeseket, az utcaiak ( a sétáló utcaiak is) pedig eladhatatlanok lettek.
A környék kiskereskedelme is ráállt a hétvégén hazautazó egyetemistákra és hétvégén minden bezár kivéve egy-két aranyárban áruló ABC. A lezárt utcák forgalma átterelődőtt az Európa Belvárosa program szélén lévő utcákra ahol mostmár nemcsak a részegek ordibálását és hányásait kell elviselni hanem a megnövekedett forgalmat is. A lakógyüléseken kiderült, hogy ezekre a problémákra nincs megoldás, mert a tervezők úgy vélik, hogy egyre kevesebb autó lesz a lakók tulajdonában, az itt lakók nem fognak egyéb szolgáltatásokat (mint festés, gázszerelés stb ) igénybe venni, és az áthaladó forgalom meg fog szünni, hiszen nem lesz érdemes erre jönni ha megszünik a gk forgalom az Erzsébet, a Szabadság és a Lánchidon. Addig meg éjjel is zárt ablakok mellett lehet aludni. Parkolóházat nem lehet építeni mert nincs az önkormányzat kezében egyetlen ingatlan sem a területen. Aki ismeri a környéket tudja, hogy itt olyan intézmények vannak (gondolok a klinikákra, a fogászatra) ahova a vidéki és a városi emberek is gyakran kényszerből is kocsival jönnek és a hosszabb kezelések miatt nem tudnak 2 órán belül tovább állni.
Nagyon tetszett az egyik tervező felvetése, hogy a XIX. sz. végén sem gondoltak parkolóházakra, amikor kialakították a környéket. ha tudná mekkorát tévedett, hiszen a paloták földszintjein istállók és kocsiszínek voltak.
Félreértés ne essék, én szivesen vásárolnék parkolóhelyet csak legyen rá lehetőségem.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.08.26. 07:58:38

@lionking: " ki fogja megvenni ezt a lakást? Meg persze a többit? Akinek pénze lenne többnyire ők is autóval járnak és parkolni szeretnének, tehát valószinű nem fog venni itt lakást. "

ezt csak megerősíteni tudom. épp lakást keresek budapesten, és újlipótvárost éppen ezért húztam ki a listáról.

VBasil 2010.08.26. 08:01:34

@Normális:

Gyurcsány politikai nagysága valóban megkérdőjelezhető, csakúgy mint mentális állapota. És bár nem értek egyet a fővárosi parkolás jelenlegi módjával, főként az abból befolyó összeg ellopásával/elköltésével továbbra sem értem, hogy miért jár ingyenes közterületi parkoló annak, aki a belvárosban vesz lakást.

pityumatyi 2010.08.26. 08:08:13

Sokan kiköltöztek Bp-ről egy tisztább, nyugodtabb élet reményében, azonban sokan Bp-en dolgoznak, mivel a környéken nincs máshol munkahely. Nem viccből jár be Bp-re senki, de P+R parkoló szinten nincsenek, parkolóházak sem. A külső kerületek fulladoznak a sok autótól. Vidékről sok esetben borzalom vonattal, busszal bejárni a késések, este 7 után szinte nem járó buszok miatt. Először ezt kellen megoldani, azután "sétálóutcázni'.Egy 35 évig volt bp-i lakos.

KurtiGabor 2010.08.26. 08:09:29

Ki ez a polgármester?????
Teljesen ledöbbentem a válaszán. Ez már tiszta Európa. Jól indult a napom.
A levélírót is megértem, de valóban borzasztó hogy a közterületeket autóraktáraknak használjuk. Persze a házudvarokra nem engedik be az autókat. Miért? Hát ugyanazért amiért a közterületre sem kellene korlátlanul. Koppenhágában évi 3%-al csökkentik a parkolóhelyek számát. Vezettem ott autót idén, és elképesztően bátrak a sétaterek, busz és kerékpárinfrák előtérbe helyezésében.
Megoldásként az jöhet szóba, hogy a közterület használat valós értékén legyen kiszámlázva. Nem értem, hogy ha a lakások ára egy emeletes házban 300e/nm, pedig egymás felett 5 is van, akkor hogyan lehet szinte ingyen, jelképes áron kapni hozzá a ház előtt egy 8 nm-es közterületet, amikor abból erőteljes hiány van. Valószínűleg valahol havi 10-15 ezer forintnál kezdődik az az ár, amivel kifizette egy autótulajdonos a közterület használatát. Ha ezt elkérnék, újra lenne elég parkolóhely.

Tuti79 (törölt) 2010.08.26. 08:09:33

Mi egy félig sétálóvá (csökkentett forgalmú) alakított belvárosi utcában lakunk. Nincs autónk. Mivel egyelőre gyerekünk sincs, a bevásárlás nagy részét akkor sem intézném autóval, ha lenne, mivel nem akarok karton ásványvizet venni, stb., két emberre simán be lehet vásárolni autó nélkül.
Aránylag közel dolgozunk, jóval gyorsabb innen a munkahelyre BKV-val beérni, mint autóval.
Igen, a mesterekkel néha probléma van, de mondjuk javítanivaló egy évben egyszer van a lakásban, ez kibírható szerintem.
Azt gondolom, hogy aki napi szinten autózni akar, annak nem való a belváros. Van egy csomó olyan ember, akinek annyira nem kell az autó, majd ők ideköltöznek. A mi környékünkön nagyon sok diák lakik pl. az egyetemek közelsége miatt. Az időseknek is jó, hogy nem kell semmiért messzire menniük. Szóval én nem tartok attól, hogy senki nem akar majd itt lakni, ha kevesebb lesz a parkolóhely.
Azoknak, akik nem itt laknak, de bejárnak a belvárosba autóval, mert úgy kényelmesebb, azt kívánnám, hogy ahol ők laknak, ott engedjék rájuk a nagy forgalmat az ablakuk alá. Ha nekünk el kell viselnünk, próbálják ki ők is, milyen az. Elvégre ez elől menekültek ki a városból, hogy utána az autójukkal terheljék azt még jobban.
A magam részéről én örülök a sok biciklisnek, bár lenne még hová fejlődniük azon a téren, hogy mit engednek meg maguknak. Én is szívesen bicikliznék, de néha félelmetes, ahogy az autós-biciklis ellentét felizzik egy-egy szituációban, így egyelőre várok. Egy ideig éltem Angliában, egy közepes méretű városban, és mindenhová biciklivel jártam, annyira biztonságos volt. Az autósok úgy figyeltek a biciklisekre, hogy azt tanítani kellene. Mondjuk a biciklisek sem mentek bele a pirosba.

shwarcz bácsi 2010.08.26. 08:10:45

az tök jó,hogy sétáló utcákat építenek,lassan már az egész városba.minden kerületnek ez az agylövése.csak,mondjuk nem ártana parkolóházakat is építeni az ott lakó emberek gépjárműveinek.meg egyébként is.gyalogoljon az ember 1-2km t egy bevásárlásból,v ami pl aktuális probléma,ha egy költözés,v szállítás van a parkolóhelyek hiánya miatt megbénul a környék közlekedése.
az tök jó hogy itt az okosok azt hirdetik,hogy járjon mindenki biciklivel,csak ez nem peking,hanem budapest.

KurtiGabor 2010.08.26. 08:17:45

@pityumatyi:
A felvetésed már hibás. Azt írod, egy tisztább, nyugodtabb élet reményében költöznek ki. Ugyanakkor egy szennyezettebb, stresszesebb életet okoznak vele az itt maradóknak. Ezzel a folyamattal is csak annyit kellene tenni, hogy kiszámlázzák a valós költségeit dugódíjban, parkolási díjban, stb. És a befolyt összeget az agglomerációs tömegközlekedésre fordítják. Nem P+R-re, mert az nem megoldás a városhatáron belül, legfeljebb a települési pályaudvaroknál.
Nagyon tartok a P+R építési láztól, mert felzabálná a közlekedési csomópontok értékes területeit, növeli a hőszigetek nagyságát, elképesztően sokba kerül. Gyakorlatilag az autós közlekedés költségeinek az adófizetőkre hárítása. Szóval ha lesz P+R akkor az legyen szintén fizetős.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.08.26. 08:23:45

Ha a levélíró harminc+ éve lakna a környéken, akkor valamennyire együttéreznék vele, elvégre megszokta, hogy régen lehetett ingyen parkolni a ház előtt, ilyen esetben nehéz lehet a változást elfogadni.

De ha valaki egy éve vett itt lakást és most csodálkozik, hogy az utcai parkolóhelyek megszűnnek és egyre több a sétálóutca, akkor szerintem az illető elmulasztotta végiggondolni a lakásvásárlásának minden következményét. Mégis mit képzelt, mi fog történni?

Az önkormányzat persze szintén nem teljesen kóser, mert az rendben van, hogy a közterületi parkolóhelyek fogynak, de azért igenis tenniük kellene, hogy parkolóházak épüljenek és az ottlakók autóit oda tereljék. Pl. az ottlakók kedvezményes parkolásának fokozatos - és előre bejelentett! - megszüntetésével (új beköltözőnek kapásból nem járna), a foghíjakon pakolóházépítést ösztönző helyi szabályzókkal, stb.

Perillustris 2010.08.26. 08:29:23

"40-50 parkolóhely"

Azta'mindenit! 5-600 nm2? Ezt még egy pantomin-csoport is hasznosabban ki tudja használni.

BTW pajtásomék 3-4 éve még a Tátra utca elején laktak. Egyszer mentünk autóval hozzájuk, 25 percig keresgéltünk, s persze majdnem a Héliánál álltunk meg.

Szóval aki 1 éve úgy vett ott lakást, hogy erre alapozott, az körültekintőnek semmiképpen sem nevezhető.

Természetesen lehet máshogy is. Volt kollégámék költöztek arrafelé másfél éve, s azonnal meg is vettek egy garázshelyet a közeli új(abb)építésű házban. Ja, hogy azért fizetni kell?

pityumatyi 2010.08.26. 08:36:21

Kedves KurtiGabor: A P+R, ahol állok fizetős. A városba csak metróval és egyéb közlekedési eszközzel járok. Azonban felháborító, hogyha mégis be kell mennem a városba a külső kerületekben csak olyan utcákban lehet parkolni, ahol 5 perc alatt feltörik vag ellopják az autókat. Ez lenne a normális.

pityumatyi 2010.08.26. 08:38:03

Bocs: városban és vagy

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.08.26. 08:44:24

tök muris hogy mindenki picsog, de fogadjunk senki sem lakik a ditrói mór utcában.

pityumatyi 2010.08.26. 08:47:54

Miért mi van a Ditroi Mór utcában

pityumatyi 2010.08.26. 08:51:24

Csak egyszer akartam megkérdezni.

Perillustris 2010.08.26. 08:51:55

@cso zsi: "Az egy-két órás karbantartás már tetéződik a parkolódíjjal."

Ez így is van jól.

@AG: "Amit valaki korrekt válasznak minősített, mert a biciklistáknak most jó lesz, akik egészen pontosan 0 Ft-tal járulnak hozzá az általuk kikövetelt infrastruktúra létrehozásához és fenntartásához."

Ez mennyire unalmas (amellett, hogy nettó baromság).

Alikam 2010.08.26. 09:01:39

@Jankove: 10 pont.

Ennyi az egész történet. Az államnak az olajtársaságoknak és még a bogármestereknek is a parkolási társaságokról nem is beszélve bizony igen igen komoly haszna van a gépjárművekből.

Nem tudom ki sírna jobban, ha ettől elesnének.

Amúgy én pl. nagyon szívesen járnék békávéval csak éppen a 10 kilométerre levő munkahelyemre 2 átszállással (amiből kettő kötöttpályás, értsd villamos és metró) és 1 órával jutok be.

Autóval ez még dugóban is 30 perc.

Akkor miről beszélünk?

Talán először valami normális alternatívát kéne felmutatni, de az ebben az országban sosem működött.

Perillustris 2010.08.26. 09:07:46

@lionking: "ha mejd egyetlen egy szaki nem fog bemenni hozzá a belvárosba hogy bármijét megjavítsa szerelje"

Már hogyne lenne "szaki". S igen jól fog keresni, ha bevállalja az esetleges kényelmetlenséget, amit egy távolabbi, fizetős parkolóhely okoz.

Perillustris 2010.08.26. 09:09:47

@www.Bisex.hu: Annyi biztos, hogy te csak reklámozol. :P

Perillustris 2010.08.26. 09:11:32

@trz176: "Egyébként nagyon szép, meg jó dolog a mélygarázs, de csak akkor, ha nem lesz fizetős az ingyenes felszíni helyett, vagy annál drágább."

Muhahahaha! Ingyen kéne, mi? A fizetős köztéri parkolás az első lépés ahhoz, hogy megérje parkolóházakat építeni.

kpetya 2010.08.26. 09:13:37

@Perillustris:

Eszed az nincs. Autód ne legyen, de fizess többet egy javításért, festésért. Okos. Élj te igy, de ne kényszerítsd rá másokra.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.08.26. 09:15:54

Jaja, ebben a sok kommentben az a szép, hogy általában aki ott lakik (lakna), az azt mondja hogy kell a piklinek a sétálóutca (egész Bpen nincs annyi sétáló ember, amennyi utca, kihalt a legtöbbje, még az új Váci utca is kong, pedi az nem tegnap készült, és rendesen ki van építve, meg a környező épületek is kinéznek valahogy.

Az élhetőséget annak a szempontjából kell nézni, aki ott akar élni, ott fizet adót akár magánemberként az autója, ingatlanvásárlása, stb után, vagy cégként. Ezeknek a helyieknek a szempontjai kellene legyenek az elsődlegesek, nem az hogy xyz a partvonalról mit gondol az élhető városról, amit nem az ő kárára alakítanak ki.

Valaki kérdezte itt, hogy mire szavaznék, a sétálóutcára vagy a benzingőzre: hát eláulom, szavaztam, azzal, hogy ideköltöztem, az utóbbira. Ha úgy gondolom, hogy mostantól a jó levegő, csend, béke, nyugalom, kevés autó a fontos, akkor nem a belvárost választom lakóhelynek, hanem a messzi külvárost-agglomerációs települések valamelyikét. Jónéhány ismerősöm lakik-tart fenn boltot a frissen sétáló meg vegyes közlekedésű utcákban, és mind panaszkodik, ha lakó, azért, mert nemhogy nem tud hazamenni normálisan, eladni sem tudja a lakást, mert valahogy akkor mindig kisebbség lesz az aki sétálóutcában akar élni, amikor lakást kéne venni. A cégek-boltok szintúgy, a forgalom érezhetően csökkent, amióta nem, vagy sokkal nehezebben lehet megközelíteni a boltot autóval. Elvile ellensúlyoznia kéne az ott sétálatók tömegének a kiesett forgalmat, de hát az ott sétálgatók tömegei hiányoznak...

Perillustris 2010.08.26. 09:16:39

@kodó tamás: "MERT EZ IGAZ, csak nem kell emiatt más rovására"

Év(tized)ekig "más" rovására építették az infrastruktúrát. Jelenleg éppen "más" szívja be a szmogot, s "más" nem tud a járdán gyalogolni a rajta parkoló suttyók miatt.

Nem egy helyen az önkormányzat festette a járdák felére a parkolóhelyeket, nem mellesleg szabálytalanul. Ugye ilyenkor nincs hangzavar, hiszen a "más" ilyenkor más.

Tuti79 (törölt) 2010.08.26. 09:18:55

Azért az autósok biciklis-gyűlöletét nem értem. Az, hogy azok a biciklisták nem az autójukba ülnek, hanem bicajoznak, azt is jelenti, hogy ennyivel kevesebben ültök a dugóban...tehát ez igenis segítség az autósoknak. A környezet- és zajszennyezésről ne is beszéljünk.

veny 2010.08.26. 09:19:43

Hatalmas jópont Borszékinek meg a kerületnek.

A város nem arra van, hogy autók lakjanak benne, hanem arra, hogy emberek...

Tuti79 (törölt) 2010.08.26. 09:19:44

@Mariannka51: mi is ott lakunk, látszik, hogy mennyire másképp látjuk a helyzetet. Nekem mondjuk nem tűnt fel, hogy hétvégén ne tudnék bevásárolni, ott a Blahán a Kaisers, ott a Groby (mindkettő vasárnap is nyitva van), és ezek csak a közelebbi boltok.
Abban igazad van, hogy a szórakozóhelyekkel be kellene tartatni azt, hogy csak normális ideig lehessenek este nyitva.

Perillustris 2010.08.26. 09:20:17

@kpetya: A taxis is drágábban visz haza a belvárosból egy külső kerületbe, mint pl. Újpestre. Mi a különbség?

veny 2010.08.26. 09:20:38

@Nori79: Ne akard, hogy gondolkozzanak is.... :)

veny 2010.08.26. 09:21:47

@Perillustris: "A fizetős köztéri parkolás az első lépés ahhoz, hogy megérje parkolóházakat építeni. "

Tökéletesen mondod, ott a pont.

Alikam 2010.08.26. 09:21:58

@Perillustris: nem, sajnos ez az igazság. Mennyi kötelezőt fizet a biciklis? Vagy útalapot? Súlyadót esetleg?

Az ilyen baromarcú polgármestereket a marha biciklistákkal együtt kéne kiutasítani az országból.

Tegnap is majdnem kivasaltam egy hozzád hasonlót. A marhája jött be az egyirányúba slunggal, fél méteren múlt, hogy nem vágódott rá a szélvédőmre.

Az ilyen fasz alpolgármestereknek inkább azon kéne buzgóskodniuk, hogy valami KRESZ ismeretet verjenek a fejetekbe.

Kiß B. 2010.08.26. 09:22:48

Másfél évet laktam a Szent István körútnál, hármat a Róbert Károlynak. Folyamatosan BKV-t használtam. Egyik helyen sem lehetett sem szellőztetni, sem teregetni (kipufogógáz szaga lett az összes ruhának)! Egy ilyen környéken évekkel hamarabb hal az ember. Aki annyira szűk látókörű, hogy az egészségét a kényelméért teszi kockára, az megérdemli a sorsát. De olyanok egészségével is játszanak, akik bár tehetnék, nem autóznak. Többek között azért is ilyen putripest, mert sokan 200 métert sem tesznek meg gyalog!

A körúton belül pedig kitiltanék minden autót, amin nincs sziréna. Áruszállítók meg szigorúan hajnalban!

Éljenek a sétálóutcák!

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.08.26. 09:23:06

@Nori79: Az autósoknak nem a biciklizés tényével van bajuk, hanem a biciklisek egy vélhetően számosságában kicsi, ám közben igen látványosan reprezentált típusával, akinek igényei vannak, ezeknek folyamatosan hangot is ad, kötelességei azonban abszolúte nincsenek, legalábbis saját maga szerint, a szabályok, előírások rá nem vonatkoznak.

Margit néni 2010.08.26. 09:24:16

Én is a Hollán Ernő utcában lakom immár negyven éve és mondhatom, mióta sétálóutca lett, sokkal jobb itt élni. Szerintem a levélíró egyszerű poltikai támadást gyömöszölt városvédői panaszba, hogy rúghasson egyet a polgármesterbe, aki kerületünket Budapest legélhetőbb részévé tette. Egyértelmű, hogy Péter kezét a Fidesz vezette, semmi kétségem nincsen.

Perillustris 2010.08.26. 09:25:09

@petrocelli111: Ilyenkor mindig a romos, lepusztult Váci utcára gondolok, ahol évtizedek óta nem alakítottak át, nem újítottak fel semmit, hiszen nem jutnak el a lakásokig, irodákig, boltokig a "szakik".

Erőlködj még, hátha kijön az a makacs kakkancs. :P

veny 2010.08.26. 09:26:53

@Alikam: "Mennyi kötelezőt fizet a biciklis? Vagy útalapot? Súlyadót esetleg?"

Kötelezőt nem, de önkéntes felelősségbiztosítást vehet bringás, és ma már vesz is nehány. MK tagoknak automatice van például.

Fogyasztási adót meg miért fizetne aki nem fogyaszt? Ezt elmagyarázhatnád....

Tuti79 (törölt) 2010.08.26. 09:28:04

@Hooshee: a biciklisek közlekedési kultúráján lenne javítanivaló szerintem is, bár körülbelül ugyanennyi kivetnivalót hagy maga után az autósok közlekedési kultúrája is. Ez a dolog oda-vissza rosszul működik. A gyalogosokról (pl. én) már nem beszélek, mert mi vagyunk azok, akik mindkét csoporttal szemben háttérbe szorulunk (pl. a zebránál mi várunk, mert nem engednek át, parkoló autóktól nem férünk el a járdán, a biciklisek a járdát is használják, így balesetveszélyt okoznak).
Viszont a posztból kiderül, hogy a levél írója sajnálja, hogy a biciklitárolókat szerinte olyan helyre tették, ahol legalább egy parkolóhely elfért volna.
Én sokszor úgy érzem, hogy igenis a normális biciklisekkel is bajuk van az autósoknak.

veny 2010.08.26. 09:30:20

@Hooshee: "nem a biciklizés tényével van bajuk, hanem a biciklisek egy vélhetően számosságában kicsi, ám közben igen látványosan reprezentált típusával"

Ugyanezekkel az emberekkel a bringán járók normális többségének is baja van, tessék elhinni végre.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.08.26. 09:30:59

nyilvánvalóan senki sem vette a fáradtságot, hogy utánajárjon: a ditrói mór utcában egyetlen egy kapualj van. az utcát taxisok és a vígszínházba ill. az utca végében levő szállodába érezők használták parkolónak, az itt lakók eddig sem tudtak itt parkolni.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 09:32:11

Két kifejezést nagyon jól megtanultak az emberek az utóbbi időben: élhető város és el lehet innen menni. Gratulálok azoknak, akik csak ezt tudják hangoztatni a gondolkodás helyett. A város akkor lenne élhető, ha mindenkinek jó lenne; Nem csak a bringásoknak, akiknek folyamatosan nyalják a seggüket, aztán egy kurva fillérrel nem járulnak hozzá azokhoz a dolgokhoz, amik nekik épülnek. Az autósok fizetnek és nekik meg folyamatosan csak a lófasz jár a seggükbe, meg béreljenek parkolót. Hol??? Rengeteg helyen nincs ilyen lehetőség, míg az irodaházak parkolói pedig 100 euró+áfába kerülnek havonta, ami a magyar fizetések mellett valljuk be, hogy marhára nem olcsó, ha egyáltalán van hely, de általában nincs. Ez nem normális helyzet. Aki persze P+Rnek akarja használni a városi parkolót, az fizessen vagy járjon BKV-val (én is azzal járok pedig van autóm) -- szar indok, hogy a tömegközelekedés ilyen meg olyan és ezért csak a kifogások mennek, hogy miért nem szállnak fel rá. Tényleg szar a járművek 90%-a, de amíg elvisz A-ból B-be, addig nem sírok.
A sok sétálóutca meg marha jó, csak úgy gondolom, hogy aki meg akar állni beszélgetni, az nem fog 10 utcáról odébb átsétálni a sétárlóutcába egy 5 perces beszélgetésért. Aki meg kávézni akar, az szerintem talál magának elég lehetőséget (a belvárosban minden utcában legalább 3 ilyen hely van egymás mellett).
Meg telejsen jó dolog, hogy a mai fiatalság itt veri az asztalt az élhető belvárosért csak nem értem mit akarnak, mert szórakozási lehetőség van ezerrel. De aki ott lakik 50 éve, annak talán nem kéne a fejére szarni meg baszogatni, hogy el lehet költözni. Miért kéne neki elköltöznie? Menjen a suttyó fiatalság hányni a pusztába, ott aztán tényleg nem zavarnak senkit aztán majd ha kijózanodtak, lehet hazamenni tömegközlekedéssel.

Nagyon elszaladt a ló az utóbbi időben, mindig csak a másik baszogatása megy, mert az még ingyen van.

es2300 2010.08.26. 09:32:57

ket eve elek a ditroi korut sarkon, amiota tudom h setalutca lesz, azota varom h kezdjek mar el (most pedig egy picit mosolyogva a hetes kesesen - azt varom hogy fejezzek be)

nehezen ertem meg, hogy valaki a parkolohelyeket feltve tiltakozik az ellen, hogy kozvetlen kornyezetet egy kedves baratsagos szokokutas kis utcacskava alakitjak

a ditroi vigszinhaz sarkon az nh hotel aljaban van melygarazs, honapokig bereltem ott 20k-ert parkolohelyet, ha nekem ment, neki is fog sikerulni

veny 2010.08.26. 09:33:20

@Nori79: "A gyalogosokról (pl. én) már nem beszélek, mert mi vagyunk azok, akik mindkét csoporttal szemben háttérbe szorulunk "

Pedig az ember eredendően gyalogos, a város pedig az emberekért kell legyen.

Alapelv, amit soha senkinek egyetlen másodpercre nem szabadna elfelejtenie.

jet set 2010.08.26. 09:33:43

@AG: Nem kell odaköltözni, ha nem tetszik. A belváros igenis legyen tele sétálóutcával. Minden normális város közepe sétálóövezet, csak Budapest ilyen gusztustalanul ronda.

Übermayer 2010.08.26. 09:34:43

@solaitid: a Ditrói Mór utcában lakom és felháborított a tájékoztatás teljes hiánya: nemhogy nem kérdezték meg az itt lakókat arról, hogy mit szeretnének, de az építkezésről is 1 héttel előtte kaptuk egy papírt, hogy ne parkoljunk ott, mert majd kezdik.

Hozzáteszem: az utca nyugati oldalán a Vígszinház van, de nincs bejárata onnan, az 1-es szám alatt a Szinbád Mozi található, ahol esetleg lenne esély arra, hogy teraszokat alakítsanak ki, de ahogy most látom az építkezésből, végig építik mellette (talán szökőkút vagy ilyesmi lesz), a 3-as szám alatt egy szépségszalon és egy jegyiroda működik most, amik nem hiszem hogy profitálni fognak ebből. Sétálni jó dolog, de ez az utca 50 méter hosszú és sehova nem vezet, semmi sincs a két oldalán amit lehetne nézegetni.

És valóban, amikor munka után tartok haza (az autó a munkámhoz szükséges) színházi idény alatt 15-30 perc amíg parkolót találok, most tényleg kíváncsi leszek mi lesz itt szeptembertől.

Az építkezésről: 20-án kellett volna átadni, de ez persze nem sikerült, így most nem is dolgoznak olyan intenzíven (gondolom a polginak így már mindegy mikor vágja át a szalagot).

Szóval ez az utca tipikusan parkolónak volt jó, senkit nem zavartak az autók, megvolt a szélessége is, forgalma sem volt nagy. Most a taxik átkerültek a Pannóniára, elfoglalva egy sávot, színházi idény alatt meg majd a csilláron fognak parkolni.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.08.26. 09:35:18

@Nori79: "bár körülbelül ugyanennyi kivetnivalót hagy maga után az autósok közlekedési kultúrája is"

Ez így nem igaz. Bár egyfelől valóban sok a szabálytalan autós, de ezek a dolgok nagyon ritkán olyan látványosak, mint a bingások esetében. Nagyon nagyon ritkán látok egyirányúban autós szembejönni, a piosban meállt aut is igen itkán kezd el belecsorogni a keerszteződésbe és aztán áthajtani rajta, sorolhatnám, valamint számarányában me vagyok győződve róla hogy a binásoknál sajnos sokkal rosszabb a helyzet, de ez a téma amúgy sem az autós kontra biciklisről szól.

"Én sokszor úgy érzem, hogy igenis a normális biciklisekkel is bajuk van az autósoknak. "

Ez iaz, sokan általánosítanak a hajtipajtik viselkedéséből. Nyilván ez sem jó.

@veny: Nem vitatom, sőt.

es2300 2010.08.26. 09:37:35

@Mr. Ray:

javaslom nezz el valamelyik este a bazilikahoz,
ot eve egy az uressegtol kongo kihasznalatlan, igaz szepen lekovezett teret talaltal elotte

most, hogy egy ravezeto es par azt keresztezo utcat szepen megcsinaltak, forgalmat lecsillapitottak, egy gyonyoru, pezsgo, elettel teli europai nagyvaroshoz melto ter lett

hagyjuk ezt a reszeg dajdajozo fiatalok majd odahanynak es szegeny helyi lakosok meg szenvednek tortenetet, leven abszurd es buta altalonistas

Sand Lover 2010.08.26. 09:38:07

„Azoknak, akik nem itt laknak, de bejárnak a belvárosba autóval, mert úgy kényelmesebb, azt kívánnám, hogy ahol ők laknak, ott engedjék rájuk a nagy forgalmat az ablakuk alá.”
Egyetértek. A Kiskörúton, ahol lakom, gyakorlatilag éjjel-nappal mennek az autók. Ablakot hajnalban tudok nyitni, reggel 8-ra beáll a forgalom, mint a gerely. Hiába zártak le minden “egérutat” a Zemberek csak bejönnek, majd anyáznak a dugó miatt. És egyik autóban sem jómunkásember ül, létrával-üvegtáblával-mifenével, hanem 1 vezető. Meg esetenként 1 utas.
Mióta a Belvárosi Színház-Astoria szakaszt lezárták, még jobban beszűkült az út, de az autósok rendületlenül jönnek – én meg már biciklizni sem merek, mert elcsapnak a feldühödött úrvezetők.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.08.26. 09:39:18

@veny: Sőt, az ember eredendően meztelen, tehát ruhát se hordjunk, meg cipőt, az ételt ne főzzük, hanem marcangoljuk nyersen, és amúgy pedig ne hagyjuk el a lakóbarlangunkat pár kilométernél nagyobb távolságra, hiszen ugye gyalook vagyunk eredendően. Ugye érzed hogy ez az érvelés hova vezet?

A városnak valóban az emberekért kell lennie. De azért az ebből a topicból is tisztán lejön, hogy minimum véleményes hogy azok az emberek akik ott élnek, és akikét a városnak lennie kell, azok mit is szeretnének valójában. Mert az öncélú sétálóutca sétálók nélkül, az nem az emberekért van... de még sétálókkal sem biztos.

Perillustris 2010.08.26. 09:39:47

BTW hogy a kurva életbe válik ez is biciklis poszttá? Ja, hogy a 40-50 parkolóhelyből 3 helyén saját költségre kerékpártároló lett?

Legközelebb egy irodaházépítésről szóló posztban is ez lesz, csak mert annak mélygarázsában lesz 5 hely a kerékpárosoknak?

LOL

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.08.26. 09:40:07

@Übermayer: a ditrói mór utcában lakom és kb. 2 éve tudok erről a fejlesztésről, az építkezések kezdete előtt egy hónappal kaptam egy meghívót is egy tájékoztató fórumra.

az utca totál élhetetlen volt eddig, nem hogy babakocsival, de gyalogosan is gyakran lehetetlen volt végisétálni rajta, mert falig álltak a halszálkában parkoló kocsik a kb fél méteres járdán.

a munka valóban csúszik, de ez pesten alap...

Tuti79 (törölt) 2010.08.26. 09:40:50

@veny: az a baj, hogy mindenki csak a saját érdekét nézi, a kommentekből is kiderül. Iszonyú erős ellentétek vannak a különböző csoportok között, ahelyett, hogy megpróbálnának normálisan egymás mellett élni.
Egyébként én konkrétan sétálóutcák mellett/helyett parkokat létesítenék, pl. most készül a Kálvin tér és elképedve látom, hogy mindenhol csak beton lesz. Nem értem, pl. miért nem lehet oda parkot telepíteni? Kertészetileg baromira nem értek a dologhoz, de annyival jobb lenne egy park, mint ez a sok lekövezett beton övezet...ugyanez igaz a Kecskeméti utcára is, a jogi egyetemnél szerintem simán létre lehetett volna hozni egy kisebb zöld részt.
Londonban az Oxford Street az egyik legforgalmasabb utca, mégis elég minden irányba kb. 10 percet gyalogolni, hogy az ember zöldbe érjen és tényleg nyugodtan ücsörögjön egyet. Nekem ez baromira hiányzik Budapesten...

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.08.26. 09:41:45

@es2300: Hát az elmúlt 4 hónapban kb kéthetente jártam arra, a szépséggel akár egyet is értek, de a pezsgést meg az életet, azt baromira nem láttam, pedi most még turistaszezon van, télen meg aztán mintha ciánoztak volna.

Übermayer 2010.08.26. 09:42:10

@solaitid: az ittlakók eddig is nehezen tudtak parkolni, most pedig sehogy. ezen is el lehetett volna gondolkozni, hogy esetleg ezt most megoldják...

jelenlegi Rákóczi meg Bajcsy útra szokták mondani, hogy egy elavult 70-es évekbeli koncepció alapján lett ilyen belvárosi autópálya, de a faltól falig sétálóutca ugyanilyen téves elképzelés, a lényeg: fentről eldöntik és szarnak a helyiekre.

es2300 2010.08.26. 09:42:24

@Übermayer: jesus mirol beszelsz?!

1 - a szindbad mozi most kino mozi
2 - lesznek asztalai
3 - egy even belul a jegyiroda a szepsegszalon illetve a vigszinhaz - ditroi sarki hely is kiulos vendeglatoipari egyseg lesz
4 - hegyvideki panoramat tenyleg nem lathatsz onnan, de szazadfordulos gyonyoruszep hazakat, es a varos egyik most formalodo (ujrefelfedezett) csodaszep teruletet igen
5 - az emberek majd talan megallnak akarholmashol es szepen elvillamosoznak/troliznak a vigszinhazba

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.08.26. 09:44:36

Abszolút korrekten válaszolt az alpolgármester, jó látni ilyet.

Nekem is kb. seggemre van nőve az autó, de örülök a sétálóutcáknak, ha valahol kicsit élhetőbbé akarják tenni a várost.
Másik dolog, hogy igen sok ennyire zsúfoltan beépített belvárosi részről végleg ki kéne tiltani az autókat, mert élhetetlen. Ehhez persze a zónahatáron szép nagy, lakosoknak ingyenes parkolók kellenének.

Na mindegy. Nem attól a szerencsétlen húsz méter hosszú Ditrói Mór utca lekövezésétől lesz szar a helyzet.

es2300 2010.08.26. 09:44:51

@Hooshee: jajo, akkor biztos nagyon be voltam valamizve tegnap, hogy 11-kor es csurig volt a lepcso meg az osszes kiuloshely, folyamatosan jottek-mentek az emberek - pestiek, turistak vegyesen
de mondom, talan csak a szerelem vegett volt az egesz :)

vezereger 2010.08.26. 09:45:40

Acikkekből és a kommentekből kiderül, hogy csak igen kevesen értik - látják át - a probléma egészét.

1. Budapesten közlekedni igencsak nehézkes, mivel az évek óta romló tömegközlekedés elérte azt a szintet, amikor csak akkor érdemes használni, ha nincs alternatíva. Drága, lassú, koszos, pontatlan, zsúfolt.
Autóval egy adott táv megtétele töredéke a tömegközlekedéssel töltött időnek, még csúcsidőben, a legsűrűbb járatszámok mellett is!
2. A tömegközlekedés gyorsítását buszsávokkal gyorsítani kívánó politikusi próbálkozások csak a zsúfoltságot növelik. Mindaddig, amíg a sokszor 10-20 percekig is üres buszsávok mellett feltorlódó járműsor sokkal nagyobb környezeti terhelést jelent, mint ha a fantom-tömegközlekedés helyett nagyobb áteresztőképességet biztosítanának az utakon.
Ha lenne 5 percenként elhaladó busz ezekben a sávokban, lenne értelmük, addig csak rontanak a helyzeten.
3. A kerékpársávok néhol teljesen agyatlan módon való kialakítása kizárólag azoknak az érdeke, akik az EU és kormányzati pénzekkel támogatott építéseken betegre keresik magukat.
Gyönyörű példája ennek a Koós Károly-sétány, ami az agglomerációból ingázók járműforgalmát viszi be a városba.
Elvileg 2x 2 sáv lenne, de valami hülye okvól kialakítottak egy fantom-kerékpársávot a két szélső sávból, amin kerékpárost elvétve sem látni. Az út olyan, mint a Csontbrigádban a "Lépcső, ami nem vezet sehová", hiszen a Hősök terétől a Hermina útig tart, se eleje, se folytatása nincs! A kerékpárosok meg a kb 4 méter széles járdán mennek leginkább.
Az, hogy emiatt a reggeli-esti csúcsban az álló kocsisor emissziója kb a 3-4x-ese annak, amit egy folyamatosan haladó kocsisor bocsájtana ki, nem érdekes ugye?
4. A nem ott lakó, autóval bejáró emberek "kiszorításával" sikeresen eléri a városvezetés, hogy ne legyen az embereknek kedve bemenni a színházba, vendéglőbe, kávéházba, vagy akárhova, mert vagy vagyonokat fizet ki a parkolásért, vagy félórákat vár egy zsúfolt, koszos buszra/trolira, vagy kilométereket sétál a kutyaszarral és egyéb mocsokkal teli járdán mire célját eléri.
Kb. emiatt is évek óta nem járok be a belvárosba, ha tehetem. Bármennyire is szerettem színházba járni, évek óta nem megyek emiatt.

Tehát mielőtt ilyen "fejlesztésekbe" kezdene a város, meg kéne teremteni a megfizethető és használható tömegközlekedést a helyben lakók parkolási lehetőségeit.
Aki már járt Koppenhágában,Londonban, Amsterdamban pontosan tudja miről beszélek.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 09:46:05

@es2300: Jaj hagyjuk már ezt. Jártam számos külföldi nagyvárosban, köztük a fővárosokban is és nem törvényszerű, hogy minden egyes téren pezsgő nagyvárosi életnek kell lennie, ez valami magyar baromság. De totál ellenpélda arra, amit írtál a Gödör klub és az Erzsébet tér, ahol a nagy foralom ellenére is mocskosul sokan vannak állandóan -- pláne, ha jó idő van.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.08.26. 09:46:18

@Übermayer: a ditrói nem faltól falig sétálóutca, lesz rajta úttest.

"az ittlakók eddig is nehezen tudtak parkolni" erről beszélek, eddig sem lehetett parkolni, de legalább az utca most élhetőbb lesz. a parkolást megoldani valóban előbb kellett volna, de az egy kicsit összetettebb és egy utca átalakításánál nagyobb volumenü projekt (mélygarázs/parkolóház kialakítása), és közeleg az önkormányzati választás.

Tuti79 (törölt) 2010.08.26. 09:48:16

@Hooshee: én arra gondoltam, hogy pl. az autósok sem tartanak be bizonyos szabályokat. A KRESZ szerint át kellene engedniük, ha lámpa nélküli zebránál állok; sajnos ez nagyon ritkán történik meg. A mi utcánkban, amit most adtak át (belső Józsefváros) ki van téve a 30-as tábla, le sem tojják az autósok, végigszáguldanak rajta.
A járdán gyakran nagyobb helyet foglalnak el, mint amekkorát lehetne, van, hogy le kell mennem az úttestre, mert nem férek el tőlük.
Átmennek a sárgán, így beragadnak a kereszteződésben és ezért pl. áll miattuk a villamos (Szabadság híd pesti hídfője).
Egyre gyakrabban látom azt is, hogy belemennek a pirosba.
Ilyenekre gondoltam, nem arra, hogy behajtanak a másik irányból az egyirányú utcába. Az saját magukra nézve is veszélyes lenne, ezért nem teszik.
Természetesen tisztelet a kivételnek, biztosan vannak normális autósok is, de mindig a rossz tűnik fel előbb az embernek.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.08.26. 09:48:31

es2300: ez is csak azt mutatja, hogy teljesen változó a dolog. Amiko én járok arra, nicns töme, sőt, de mondom, ne abból induljunk ki hogy májustól szeptemberig kihasznált a hely valamennyire. Télen ott embert nem látsz, mert sétálasson a franc a hidegben és a latyakban. Btw, ez válasz a korábbi postod ötödik pontjára: a színházba általában valami nomálisabb uhában jár az ember, valamint a színházi szezon leinkább ősz-tél-tavasz. Nem tudom te hogy vagy vele, én nem szívesen caplatok a sós hólében, és gyűröm össze az öltönyöm a villamoson-buszon.

vezereger 2010.08.26. 09:48:35

Elnézést, kifelejtettem egy dolgot.

A jelenlegi parkolásgátló oszloprendszer, a szűkre szíbott sétálóutcák nem minden esetben biztosítják a Tűzoltók, Mentők, Rendőrök behajtási lehetőségeit, ami sokszor gondot okozhat, de ne legyn igazam, mert az emberéletekbe, vagyonok elvesztésébe kerülhet.

veny 2010.08.26. 09:48:53

@Mr. Ray: "Nem csak a bringásoknak, akiknek folyamatosan nyalják a seggüket, aztán egy kurva fillérrel nem járulnak hozzá azokhoz a dolgokhoz, amik nekik épülnek."

1.) Nincs olyan ember, hogy bringás, már a hardcore aktivistákon túl persze. Én pl, hol BKV-t, hol bringát használok a városban, de gyalog mindkettőnél többet láthatsz.

2.) Marhára nem érzem úgy, hogy az általam évente benyögött 5-6 miller adó 0 hozzájárulás lenne.

"Az autósok fizetnek és nekik meg folyamatosan csak a lófasz jár a seggükbe"

1.) Olyan ember sincs, hogy autós, már a hardcore fanatikusoktól eltekintve. Olyan ember van, akinek a mai viszonyok között valamiért az autós közlekedés a fő választása. Más viszonyok között talán mást választana...

2.) Nem mondanám, hogy az autós infrastruktúra lófasz. Rohadt sok van belőle, rohadt sok helyet foglal, rohadt drága, és átnyomul mindenen. Ráadásul köztudottan jóval többe kerül, mint a használóitól direkt erre beszedett lé.

"szar indok, hogy a tömegközelekedés ilyen meg olyan és ezért csak a kifogások mennek, hogy miért nem szállnak fel rá"

Ebben 100% egyetértünk.
Divat szidni a BKV-t, megy az ürügyek gyártása ezerrel, pedig sok szempontból hozza az európai szintet.

"a mai fiatalság itt veri az asztalt az élhető belvárosért"

Sajnos már nem vagyok fiatal... :)

Az élhető amúgy nem kocsmát meg hányást meg költözzelt jelent. Azt jelenti, hogy a város emberek tere lesz megint, és nem közlekedési csatorna meg garázs. Nyilván utóbbiak is kellenek, de a jelen állapot teljes aránytévesztés, a cél elnyomatása a nyakunkra nőtt eszköz által.

Perillustris 2010.08.26. 09:49:51

@Hooshee: "de ezek a dolgok nagyon ritkán olyan látványosak, mint a bingások esetében"

Ez egy jó jelző: "látványosak". Semmi több. Azt, hogy végiggurulsz egy utcán, ahol többszáz méter hoszan a járdán parkolnak szabálytalanul, sokszor úgy, hogy egy babakocsival nem lehet elférni, már észre sem veszed.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.08.26. 09:50:40

@Mr. Ray: És nem mellesleg van alatta egy szép nagy parkoló.

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2010.08.26. 09:51:02

Ezzel is, mint minden mással, megint az történik, amit olyan igazán magyarosnak lehet mondani. Átesünk a ló másik oldalára. Legyen sétálóutca, és lesz sétálóutca. A dolog többi része (parkolás, közlekedés, stb.) nem számít.

veny 2010.08.26. 09:51:50

@Übermayer: "ez az utca tipikusan parkolónak volt jó"

No ez az az alapszitu, amikor a nyuszinál van a puska... :)))

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.08.26. 09:52:42

@Perillustris: Dehogynem veszem észre. Ugyanis az a legtöbb esetben má büntetést von maga után. Mikor láttál te piroson áthajtó biciklistát megbüntetve (összehasonlításképpen, nekem egy hasonló eset 100000 forintos büntetést jelent automatikusan).

Mariannka51 2010.08.26. 09:53:14

@Nori79: igen látszik a különbség hiszen nem csak élelmiszerről van szó amit a Kaiserban (jó drágán) meg lehet venni hanem pl iskolaszerekről amit csak 10-18 között tudsz megvenni, hétfőtől péntekig. De említhetném a parkolási gondok miatt haldokló Rákoczi téri csarnokot ahol egyre több a bezárt bolt mert a környék nem tudja megfizetni az árát és inkább kocsiba ülve a Lehelen, Bosnyákon vásárol.Ha itt laksz akkor nem értem az időseknek miért gondolod, hogy minden közelben van? Szakrendelésre az Auróra utcába (a megszüntetett Trefort helyett) kell járni a töredezett, repedezett, építési területen keresztül ahol sötetédedés után nem biztonságos..a mentő úgy tud a Krúdyba bemenni, hogy előbb aztalt, széket kell pakolni..
ne érts félre, nincs problémám a környék szebbé tételével. Amit hiányolok:
- a parkolás megoldása (mélygarázs, parkolóház) mielőtt megszüntetik a parkolóhelyeket,
- átgondolt forgalmi változások (jelenleg a Rákoczi útról csak a területen keresztül lehet a Baross utcára -Klinikák- vagy a Józsefváros másik oldalára átmenni)
- a lakók érdekeinek képviselete a vendéglátosokkal szemben.
Totál nem értem, hogy ezt a kocsma utcát miért nem lehetett a Polláckra tenni, ott alig van lakó, körbe minden csak intézmény, a Múzecska kertje kellemes hátér lett volna, itt meg a szűk terek felerősítik a hangokat...

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.08.26. 09:54:10

@veny: "pedig sok szempontból hozza az európai szintet."

Melyek ezek a szempontok? És mit tekintünk ebben a témában euópának? a BKVnak kb egyetlen olyan szegmense van, ami valóban euópai színvonalú, és ez a metro.

Übermayer 2010.08.26. 09:54:52

@solaitid: "a parkolást megoldani valóban előbb kellett volna, de az egy kicsit összetettebb és egy utca átalakításánál nagyobb volumenü projekt (mélygarázs/parkolóház kialakítása), és közeleg az önkormányzati választás"

erről beszélek én is...

a tájékoztatásról annyit, hogy lehet ha én is városképp blogot írnék, tudtam volna róla, de a mi házunkban még a házmesternek sem volt infója.

és köszi, de ne hívjál Jézusnak

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 09:56:21

@veny: Először is hagyjuk az autós-bringás stb dolgot, mert ez csak a szavakon lovagolással egyenlő-

" 2.) Nem mondanám, hogy az autós infrastruktúra lófasz. Rohadt sok van belőle, rohadt sok helyet foglal, rohadt drága, és átnyomul mindenen. Ráadásul köztudottan jóval többe kerül, mint a használóitól direkt erre beszedett lé."12

Akkor egyszer számolj utána, hogy az összes beszedett adó után (a legjelentősebb ebben a benzin után fizetett adó, azt is számold bele, ami literenkénz kb. 145 forint, ha nem több most már) mennyi bevételt hoz évente. Máris meglátod, hogy jóval többet, mint amibe a fenntartása kerülne, ha egyszer normálisan megcsinálnák az utakat és nem kéne mindenhol évente újat csinálni (mondjuk nem is csinálnak).

"2.) Marhára nem érzem úgy, hogy az általam évente benyögött 5-6 miller adó 0 hozzájárulás lenne."

Nem mindenki fizet 5-6 millert évente, de a beszedett adó mindenfélére megy (főleg a nyuggerekre, mert őket ma még nem baszogattuk). Amikor nincs pénz az egészségügyben és számos más helyen, akkor nem hiszem, hogy olyan nagyon fontos viacolorral kirakni a bringautat, nem értem miért nem jó a sima asztalt (azt talán még a görkorisok és gördeszkások is tudnák használni).

es2300 2010.08.26. 09:56:40

@Hooshee: te most tenyleg azt irtad le (attetelesen kozvetve) hogy azert hulyeseg a setaloutca mert telen nincsenek ott emberek? :) ezt gondold at ujra :D

szinhazbajarasra pedig:
1. taxi
2. villamos amin nem ulsz le
3. ketsegtelen h szokott esni a ho telen, de
3/a. autoddal se a szinhaz ajtajaba allsz le
3/b. ott lakom ugye es tudom h elsok kozott takaritjak ezeket az utcakat a homunkasok (pld a villamasmegallo es szinhaz kozotti utat hamarabb mint a vonatkozo kisutca es szinhaz kozottit)

forumnick 2010.08.26. 09:57:15

@KurtiGabor:
Ha folytatom a gondolatmenetedet, akkor:
- Ne menj ki a városból, mert ott rontod a vidékiek életét. Hangoskodsz, a brigáddal letaposod a csak ott termő "erdei prippancsot", felkevered a Balaton iszapját.
- Remélem neked sem ellenvetésed, mikor a vidékiek kiszámlázzák az általad elfogyasztott pörkölt melléktermékeként jelentkező disznószarszag által okozott szennyezett, a hajnali koránkelésekkel stresszelt életkörülményeket.

Jó dolog a "lezárt belváros", de ezek után hülye, aki lakás vesz ott. Hülye, aki a cégét oda költözteti. Szép kis skanzent kapunk a végén. :-)
Akkor majd jön a sok turista, és anyázol, mert kerülgetni kell a sok japán fényképezőst. :-)

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.08.26. 09:57:27

@Hooshee: a budapesti felszíni közlekedés az egyik legszínvonalasabb európában, pontosság és kiterjedtség terén.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 09:59:07

@Hooshee: Ja igen, de ott is szükség volt néhány évre, mire megcsinálták. Ezeket kéne kihasználni és nem lenne probléma, csak ezekből kevés van vagy olyan drága, amit nehezen lehet megfizetni (állandó lakosoknak).

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.08.26. 09:59:54

@Nori79: Lehet sorolni a főbb szabálytalanságokat, de abból még nagyobb flame lesz, mint eddig.

A hangsúly itt azon van, hogy ezekért, amit felsoroltál, az autóst keményen büntetik. NEm minden esetben nyilván, és nincs minden sarkon közteres, de a tendencia tök egyértelmű, és lassan már nem is titkolt.

Tőled is kérdem: mikor láttál biciklistát (vagy akár gyalogost) megbüntetve azért, mert megszegi a kresz szabályait? És még csak az sincs, hogy amúgy tisztában van vele, hogy a pios lámpa az neki is piros, és ha már átment rajta, lealább nem akarja megmagyarázni, hogy az tök normális, és neki jár ez a jog.

Nem egy és nem két bingás flame során történt már meg. De ez a topic tényleg nem erről szól, egyszerűen csak válaszolni akatam a kérdésedre , hogy miért van ellenérzés az autós társadalomban a bringások ellen (a legtöbbünkben azért nem minden bringást utálunk, csak néhányat :)

Kiß B. 2010.08.26. 10:00:47

@vezereger: "1. Budapesten közlekedni igencsak nehézkes, mivel az évek óta romló tömegközlekedés elérte azt a szintet, amikor csak akkor érdemes használni, ha nincs alternatíva. Drága, lassú, koszos, pontatlan, zsúfolt.
Autóval egy adott táv megtétele töredéke a tömegközlekedéssel töltött időnek, még csúcsidőben, a legsűrűbb járatszámok mellett is!"

Igazad van, és itt az ördögi kör. Mert amíg nem javul a helyzet, addig nem ülsz fel a BKV-ra, ami pedig tömeges váltás esetén sokat javítana a helyzeten. Az lesz, hogy majd én unom el a szélmalomharcot, és ülök kocsiba, akkor aztán meg tényleg jöhet a maximális dugó és szmog!

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.08.26. 10:02:03

@solaitid: Nos, részemről tapasztalataim: Párizs, London, Dublin, Prága, németoszág több városa, Bécs, Amszterdam, Firenze, Krakkó.

Ezek közül talán Krakkó az, ahol valóban összeméhető, illetve Dublin, aholtraédia a tömeközlekedés, az összes többihez képest a BKV reménytelenül rossz az általad felsorolt szempontok alapján is, az utazás minőségét pedig végképp ne feszegessük.

veny 2010.08.26. 10:02:55

@Nori79: No igen, a Kálvinon meg a "Belváros új főutcája" nevezetű kreálmányon számomra is érthetetlen, hogy miért nincsenek zöld felületek.

Mondjuk pont ez az egyik ok, amiért a XIII. kerületet szeretem, mert ott még be szokott férni a tervekbe pár fa meg virágágyás legalább, a fene se érti... :)

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 10:03:55

Tudom még mit akartam. Van ismerősom aki a Morrisons közelében lakik (előbb költözött oda, mint a Morrisons). Ő is szeret bulizni, de kurvára idegesíti, hogy minden éjszaka a ott randalíroznak a részeg idióták...és ez csak azóta van, amióta odatették azt a helyet. Én is belvárosi vagyok, két kocsma van a közelünkben és neke is verték le a tükröm, pedig szabályosan álltam és volt a falig 3 méter. Plusz a kirakott viárágyásokból sokszor hugy és szarszag terjeng, tehát nekem ne mondja senki, hogy ilyen nincs. Aki szerint nincs, az nem a belvárosban lakik és csak okoskodik.

Alikam 2010.08.26. 10:05:35

@veny: Hogyne fogyasztana, állami utakat használ. Már alapvetően súlyadóköteles kéne, hogy legyen.

Amúgy a benzinnél is ha csak a piaci árat fizetnéd ki, fele ennyibe sem kerülne, csak elméletileg a többletből kéne fenntartani az utakat.

Aztán persze mondjuk ha egy csepp vizet nem használsz, szolgáltatási díjat akkor is beszed a vízmű, úgyhogy nyitott kapukat döngetünk ember...

Igenis fizessen kötelező jelleggel a biciklis, sőt, még jogsira is kötelezni kéne őket, legalább a városokban biciklizőket.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.08.26. 10:06:12

@es2300: "te most tenyleg azt irtad le (attetelesen kozvetve) hogy azert hulyeseg a setaloutca mert telen nincsenek ott emberek? :)"

Igen, pontosan így gondolom. Egy olyan sétálóutca, amit nem használnak sétálóutcának, az miért tűnik jó koncepciónak szerinted? Az csak kicseszés azokkal, akik nem annyira sétálni, hanem hazamenni szeretnének.

"3/a. autoddal se a szinhaz ajtajaba allsz le
3/b. ott lakom ugye es tudom h elsok kozott takaritjak ezeket az utcakat a homunkasok "

3/a: de majdnem :D (ráadásul az utasaimat végképp ott teszem ki)
3/b: nem is a bokái éő hóra ondoltam, az amúy még jobb mint a sós-mocskos latyak, ami a takarítás után marad.

Tuti79 (törölt) 2010.08.26. 10:08:18

@Mariannka51: valóban, nekünk nincs gyerekünk, így ezt a dolgot nem tudom felmérni. Mondjuk én azt tapasztalom, hogy sok dolog olcsóbb a Sparban vagy a Grobyban, mintha a Tesco-ba mennék, csak oda kell figyelni, hogy mit-hol, vesz az ember.
A Rákóczi téri csarnok szerintem a metróépítés miatt halódik, de amúgy mi a Fővám térre járunk, az is 10 perc alatt elérhető gyalog. Az orvosi rendelőhöz nem tudok hozzászólni, én azt hittem, a Mikszáth téren is van orvosi rendelő és oda lehet járni. Mivel én eredetileg nem kerületi vagyok, így nem ide járok.
A szórakozóhelyekkel kapcsolatban továbbra is egyetértek, illetve a Pollack térrel kapcsolatos felvetéseddel is: valóban ésszerűbb lett volna ott szórakozóhelyeket létesíteni.

veny 2010.08.26. 10:09:33

@Hooshee: "Melyek ezek a szempontok?"

Lefedettség, járatsűrűség mindenképp.

"És mit tekintünk ebben a témában euópának?"

Bécset, Brüsszelt, Párizst, Londont, Prágát tudom említeni személyes tapasztalatból.

"a BKVnak kb egyetlen olyan szegmense van, ami valóban euópai színvonalú, és ez a metro. "

A metro pont hogy le van maradva csúnyán, kb. a 8-as vonalat kellene építenünk most minimum, és ezzel még nem vagyok radikális. De pl. a villamos és a troli hálózat tud valamit.
A busz ellntmondásos ügy, mert az egyik legnagyobb és legsűrűbb hálózat a mienk, csak hát a legtöbb minőségi gond is ezzel van.

Tuti79 (törölt) 2010.08.26. 10:10:29

@Hooshee: ez igaz, biciklist még nem láttam, hogy büntettek volna. Ugyanakkor az is tény, hogy sok esetben a szabálytalankodó parkoló autósokat sem büntetik, pl. nálunk simán behajtanak az autósok az elvileg lezárt részekre, de a közterület fenntartók magasról leszarják a dolgot.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.08.26. 10:11:33

"persze robogók és nagymotorok többször feltűnnek (minden retorzió nélkül) a parkolóban."

Motorral bárhol lehet parkolni, ahol autóval is. Annyi különbséggel, hogy egy autó helyére 2 motor is állítható, vagy állhatnak párhuzamos parkolás kijelölése esetén is 45 fokban.

vezereger 2010.08.26. 10:12:07

Egyszer volt szerencsém eltölteni egy hetet Máltán.

A szigetország egyik jelképe a durván 50-60 éved Bedford busz, amit folyamatosan karban tartanak, felújítanak, javítanak. Persze vettek pár újabb, modernebb buszt is.

Az az ország kb. Budapest méretű, iszonyat szűk, zsúfolt utcákkal, brutális gépkocsiforgalommal,
DE!
A buszok 2-3 percenként felveszik az utasokat, pontosan járnak, tiszták. Nem béreltünk autót, mert olcsóbb volt buszozni, bárhova is mentünk!
A kocsiknak van megfelelő számú parkolóhely, nem állnak a járdára, mert elférnek!
A sétálóutcák tágasak, TISZTÁK, és mellettük van elegendő hely a teher és személyforgalmat biztosító járműveknek. Kész csoda, hogy megoldották, de érdekes mód működik :D

Alapvető élelmiszer 2010.08.26. 10:13:04

@vezereger: Ez így csillagos ötös, én még annyit tennék hozzá, hogy most akkor az emberek pofája, mint a bécsi kapu, hogy márpedig ide sétálóutca kell, meg tiltsák ki az autókat -- aztán meg majd amiatt megy a sírás, hogy az utcánkban éjjel kettőkor még randalíroznak, meg odahánynak, meg részegeskednek, hiszen sétálóutca lévén gyorsan odavonzotta azokat, akiknek nincs semmi dolguk és éjjel 3-ig,4-ig az utcán mászkálhatnak, illetve, hogy sem bevásárolni, sem vendéget fogadni, sem mesterembert hívni nem lehet, mert ugye a betonvázának hiába is magyarázod, hogy márpedig te ott laksz és csak 5 percre engedjen be.

KurtiGabor 2010.08.26. 10:15:02

@shwarcz:
"minden kerületnek ez az agylövése.csak,mondjuk nem ártana parkolóházakat is építeni az ott lakó emberek gépjárműveinek"
Én a kinőtt szobanövényeimnek kérek télen fűtött üvegházat. Természetesen közterületen, vagy közpénzből vásárolt ingatlanon közpénzből felépítve.

"meg egyébként is.gyalogoljon az ember 1-2km t egy bevásárlásból,v ami pl aktuális probléma,ha egy költözés,v szállítás van a parkolóhelyek hiánya miatt megbénul a környék közlekedése"
Egyrészt a budapestiek felének ez megoldható autó nélkül is. Másrészt az érvelésed alapján a Váci utca évtizedek óta egy börtön, ahonnan nem tudnak kiköltözni az emberek.
Az ember nem egy kiborg. Nem a testrésze az autó.

bryan 2010.08.26. 10:15:55

Az utca közterület. Nem az utcában lakóké, hanem a miénk, mondjuk úgy, hogy a magyar állampolgároké, mi tartjuk fenn, közösségi tulajdon. A parkolás ebből következően nem alapjog, akkor sem, ha ott laksz. A saját telkeden jogod van parkolni, a házad előtt lévő úttest _nem_a_te_telked, a következtetést vond le magad.
Szerintem az ingyenes parkolást meg kéne szüntetni a belvárosban, a külvárosban is, ott ahol már zavaró mennyiségben parkolnak autók (zavaró mennyiség az, amikor a járdán nem fértek el ketten, csak libasorban.
Persze nem vagyok szőrösszívű, szóval az adott helyen lakó állhasson meg a saját háza, üzlete, stb. előtt. Elakadásjelzővel, hogy fel tudja vinni a bevásárolt cuccokat. Ugyanezt a munkások a szakik, meg azok is megtehetik, akiknek szállítaniuk kell. Utána parkolóház, vagy szép magas összeg a parkolásért. Persze nincs elég parkolóház, meg mélygarázs de az építési engedélyek kiadásának meggyorsításával és az igények növekedésével ez is változni fog. Idejében be kell jelenteni, hogy 2 év múlva élénkülni fog a kereslet, lesznek majd bőven, akik parkolóházat akarnak építeni.
Ja, rokkant-kártya csalóknak börtön.
@Alikam:
Az autó komfortfokozatát a BKV soha nem fogja hozni, az nem arra van. De mivel a város nem bír el ennyi autót, így bármilyen kényelmes a kocsi a segged alatt, sajna ha behajtasz a belvárosba, akkor szopni fogsz vele. Egyszerűen ki kell szűrni azokat, akiknek van alternatívájuk az autó mellett, ennek pedig ez az egyetlen módja.

KurtiGabor 2010.08.26. 10:16:10

Az ember nem kiborg. Nem testrésze az autó.
A köztér KÖZtér, azaz a kizárólagos használatáért a köznek kell fizetni a VALÓS árat. Ez min. 10-15 ezer per hó. Lenne rögtön parkolóhely.

es2300 2010.08.26. 10:16:21

@Hooshee: nezzuk mondjuk ugy, hogy elmesz taxival a szinhazba mondjuk a paroddal kettesben
fizetsz erte 2000Ft-ot cserebe
nem kell 20 perccel elindulnod
nem szopsz a parkolassal (eddig se lehetett normalisan, a ditroi mar tenyleg nem oszt nem szoroz erdemben)
utana megihatsz egy pohar bort a szep uj setaloutcaban

tenyleg nem jobb ez igy? tenyleg csak azert h a sajat autodban ulhessel oda 10 percet meg vissza 10et, ezert maradjon inkabb az egyik legszebb szinhazunk oldalaban egy parkolo - ami amugyis tele volt allandoan?

elkepesztoen onzok tudunk lenni mi emberek...

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.08.26. 10:17:21

@Alapvető élelmiszer: az hogy éjszaka "randalíroznak, meg odahánynak, meg részegeskednek", az nem a sétálóutca miatt van.

Dr. Cica75 2010.08.26. 10:18:48

Én a Király utcában lakom, és vettem parkolóhelyet, mert eszembe sem jutott, hogy az nekem jár(na). Mi a faszt képzel tényleg a kedves posztoló. A polginak meg tökéletesen igaza van. Ha egy éve költözött oda, tényleg mit várt, majd jár ingyen a közösből?

es2300 2010.08.26. 10:20:36

ez a mesteremberes sztori ez amugy hihetetlen, hogy allandoan erre hivatkoztok
hanyszor kell hivni, ha havi egyszer mar akkoris oriasit tuloztam, tenyleg emiatt maradjon egy rendezetlen, autokkal teli parkolo az utca amelyikben laksz, ahelyett h tiszta, szellos rendezett es a szemnek szep lenne???

vicc

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.08.26. 10:20:40

@KurtiGabor:"Én a kinőtt szobanövényeimnek kérek télen fűtött üvegházat."

Hozzám hozhatod, ha kifizeted az óránkénti 500 Ft-ot, amennyibe egy ilyen őrzött parkolóház kerül.. Hm?
Növényenként csak 12000Ft/nap
vagy
Növényenként csak 3600000ft/hó.

Nnna, hány növényedre számíthatok?

LustaDick123 2010.08.26. 10:26:14

@KurtiGabor:
"A köztér KÖZtér, azaz a kizárólagos használatáért a köznek kell fizetni a VALÓS árat. Ez min. 10-15 ezer per hó. Lenne rögtön parkolóhely."

Most a köz fizesse meg a díjat, vagy a használója?
Állandóan reklamáltok a bringaútért, a bringatárlóért.
Autópálya matrica analógiára bevezethetnénk a bringaút matricát, a bringaparkolójegyet, bringarendszámot, a bringaműszakit, bringaregisztrációs adót. Mindjárt nem lenne fontos.

LustaDick123 2010.08.26. 10:27:18

"A köztér KÖZtér, azaz a kizárólagos használatáért a köznek kell fizetni a VALÓS árat. Ez min. 10-15 ezer per hó. Lenne rögtön parkolóhely."

Most a köz fizesse meg a díjat, vagy a használója?
Állandóan reklamáltok a bringaútért, a bringatárlóért.
Autópálya matrica analógiára bevezethetnénk a bringaút matricát, a bringaparkolójegyet, bringarendszámot, a bringaműszakit, bringaregisztrációs adót. Mindjárt nem lenne fontos.

veny 2010.08.26. 10:31:00

@Mr. Ray: "hagyjuk az autós-bringás stb dolgot"

Nem te hoztad fel az előbb oly nagy indulattal? :)

De igazad van, szerintem is butaság volt a részedről.

"Nem mindenki fizet 5-6 millert évente"

De mindenkinek legalább akkora a szája, igaz-e? :)

"nem hiszem, hogy olyan nagyon fontos viacolorral kirakni a bringautat, nem értem miért nem jó a sima asztalt (azt talán még a görkorisok és gördeszkások is tudnák használni). "

A viacolor speciel nem jó a bringásoknak, a sima (mármint tényleg sima) aszfalt sokkal jobb lenne.

Másrészt a görkoris és gördeszkás nem való a bringaútra, a KRESZ szerint se meg szerintem se.

Friedmann Juci 2010.08.26. 10:32:19

én csak annyit mondanék, amit már más is említett:

"Koppenhágában évi 3%-al csökkentik a parkolóhelyek számát."

Übermayer 2010.08.26. 10:33:38

@solaitid: nem tudom mennyire érint, de ma sem lesz gáz a házban (3-as), talán majd holnap.

veny 2010.08.26. 10:35:40

@Alikam: "súlyadóköteles kéne, hogy legyen."

OK, 13 kg-ra, évi 2000 km-re kérem a számlát.... :)

veny 2010.08.26. 10:37:58

@Nori79: "biciklist még nem láttam, hogy büntettek volna"

És mint tudjuk, amit nem látunk, az nincs is...

Sand Lover 2010.08.26. 10:38:21

@LustaDick123: „Autópálya matrica analógiára bevezethetnénk a bringaút matricát, a bringaparkolójegyet, bringarendszámot, a bringaműszakit, bringaregisztrációs adót. Mindjárt nem lenne fontos.”
Igazából ez olyan butaság, hogy nem is kellene reagálnom rá, de.
Majd akkor lehetne jogosan parkolójegyet/matricát/regadót követelni, ha
- bicikli 800-1000+ kilós lenne
- darabonként kb. 8 nm (vagy több) helyet foglalna
- károsanyag-kibocsátással terhelné a környezetet
- évi többszáz áldozat halálát okozná

Friedmann Juci 2010.08.26. 10:45:47

...és mérhetetlenül fel tudom cseszni az agyamat azon, hogy valaki sír, hogy a fémdobozának alanyi jogon jár a parkolóhely.
szokjatok már le az autóról! városon belül semmi értelme! és nekem ne jöjjön senkise azzal, hogy de ha a nagymama beteg, meg a bevásárlás, meg a hűtőszekrény, meg a gyerekek és az óvoda.

LustaDick123 2010.08.26. 10:46:16

@Morgan LeFay:

Akkor lehetne igazad, ha az autós nem fizetne meg mindent a regisztrációban, fenntartásban, benzinben, súlyadóban stb. sokszorosan.
Tehát a bringásnak a köz készítsen buckamentes, lezárt, soha meg nem állós bringautat. Ingyen, a bringás zöld, ő nem fizet semmiért.

Mindkét félnek van létjogosultsága a városban, de nem bringanáciként, szemellenzősen kell védeni az érdekeket, mert így hülyének néznek.
Visszatérve a az erdeti témára: nem sétálóutcát kellett volna építeni először, hanem a lehetőségét megteremteni a parkolásnak máshol. Utána a sétálóutcát.
Ez hasonlít a parkolózónákra, ami jelenleg a félregombolt kabát esetét példázza, mert mindig a zóna szélén állnak majd meg.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 10:46:28

@veny: "Nem te hoztad fel az előbb oly nagy indulattal? :)

De igazad van, szerintem is butaság volt a részedről."

Nem úgy értettem, hanem azt a dumát hagyjuk, hogy nincs bringás meg nincs autós, mert ez hülyeség. Ha autóban ülsz, autós vagy, ha bringán ülsz, akkor bringás. Olyan nehéz ezt felfogni?
Azt mondtam, hogy ezen ne lovagoljunk, de megint ida tudtál csak visszakanyarodni. Gratulálok.

A kresz szerint a görkorcsolya és gördeszka valóban "gyalogosnak számít", de ez csak egy újabb lyuk ezen a remek magyar szabályozáson. Szerintem mindegyik jobban teszi, ha a bringaúton megy, mert mindegyik gyorsabb, mint a gyalogos és így veszélyesebb is köztük közlekedni (főleg mert kiszámíthatatlanok).

Tina0611 2010.08.26. 10:48:20

Én csak egyet kérdeznék: Ki az az idióta, aki bicajjal megy színházba?

akocsis · http://akocsis.blog.hu 2010.08.26. 10:48:24

Maximálisan egyetértek a poszt írójával.
Én is a 13. kerületben élek, a Szekszárdi utcában, ami most lett fizetőövezet.
Eddig mindig volt parkolóhely, kevesen parkoltak errenfelé.
Most fizetni kell, ráadásul kirakták a megállni tilos táblát az utca egyik oldalára.
Teljesen értelmetlen az egész. Látszik, hogy csak az eszetlen területrendezés és a pénzbeszedés zajlik.
Kerületi lakosból a parkolócég ügyfele lettem anélkül, hogy erre bármilyen magyarázat lenne. Kinek az érdekeit nézik, ha nem az enyémet, aki ott lakok???

Azt még megértem, hogy a belvárosban kevesebb autót szeretnének, de a 13. kerület nem belváros, főleg nem itt Újpest határában.

Egyébként is, akar a fene bemenni a belvárosba, ha az úthálózat tisztességesen meg lenne csinálva (lásd befejezetlen M0).

Aki az autómentes város mellett érvel, azt nagyon csúnyát átverték.

Perillustris 2010.08.26. 10:48:42

@Hooshee: "Ugyanis az a legtöbb esetben má büntetést von maga után."

Ne viccelj! Elenyésző esetben jár érte büntetés. Egyes kerületekben komplett kerületrészekben, utcákon bevett, és évek óta eltűrt gyakorlat a szabálytalan járdán parkolás.

Egyébként büntetik jelenleg is a bicajost is, ha átmegy a piroson.

Shopping 2010.08.26. 10:50:59

Sajnos rossz helyre költöztél!

A Pozsonyi utca, híres az ott lakó "celebekről".

Mivel ők általában, művészek, nekik jár a nyugalom.
Ezért beszólnak a városházára, hogy " ugyan, mi lenne már ha lezárnánk az utcát?".

És láss csodát, megteszik nekik...

Ha te, az átlagember ír levelet, szarba se vesznek.
De ha, Kern Andris, Hajós, Bajor, stb. teszi ugyanezt, már rögtön el van intézve.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 10:52:40

@LustaDick123: röhögve fizetnék párszáz forintot alkalmanként ha normális kerékpáros közlekedésre alkalmas út is lenne hozzá (mondjuk települések között szeparált bringaút különszintű kereszteződésekkel)

SiKom 2010.08.26. 10:54:38

Az élhető várossal nincs gondom, az jó.
Kellene egy olyan törvény, hogy ha az önkormányzat parkolókat szüntet meg, köteles parkolóházakat építeni vagy építtetni (akár magánüzemeltetésben). Egy lakáshoz legyen egy parkolóhely, ha a parkolóházban, akkor pedig kedvezményesen legyen a helyi lakónak.

"szokjatok már le az autóról! városon belül semmi értelme!"

De ha egyszer ott lakik, akkor hová rakja? Pont ez a probléma! Ha vidékre kell mennie, menjen gyalog??

veny 2010.08.26. 10:55:47

@Mr. Ray: "Ha autóban ülsz, autós vagy, ha bringán ülsz, akkor bringás. Olyan nehéz ezt felfogni? "

Nagyon elb*hattad az életed, édes egy barátom, ha efféle eszközök határozzák meg az identitásodat és érdekrendszeredet...

Én ma pl. villamossal jöttem melózni, tegnap meg bringával. De volt már olyan is, hogy öcsém hozott el kocsin. Most akkor én mi vagyok szerinted? Minden nap más? :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 10:56:28

@akocsis: "Kinek az érdekeit nézik, ha nem az enyémet, aki ott lakok???"

kerületi lakosként gondolom kapsz lakossági várakozási engedélyt minimális összegért.

CSerébe több eséllyel találsz majd parkolóhelyet a házad előtt, az ugyanis kevésbé lesz vonzó az ilyen engedéllyel nem rendelkezőknek.

Friedmann Juci 2010.08.26. 10:56:42

@Shopping: valóban a kurvaanyjukat a celebeknek, hogy nem akarnak autóbűzt! hogy rohadnénak meg! az eszem megáll! felháborító! nyugalmat akar! pfff..

veny 2010.08.26. 10:56:45

@Tina0611: Aki ott dolgozik például? :)

veny 2010.08.26. 10:57:36

@akocsis: "Aki az autómentes város mellett érvel, azt nagyon csúnyát átverték. "

Oszt ki beszélt autómentes városról? :)

Perillustris 2010.08.26. 10:57:46

@Mr. Ray: "akkor nem hiszem, hogy olyan nagyon fontos viacolorral kirakni a bringautat, nem értem miért nem jó a sima asztalt"

Na, hogy tudd, a kerékpárosok sem értik. Különösen úgy, hogy képtelenek normálisan lerakni. Előnye a sima aszfalttal szemben, hogy jobban elvezeti a vizet, és hiba esetén könnyebben javítható.

Ám mivel a karbantartás nulla, a lerakás többnyire szar, inkább a sima aszfaltutat preferálja mindenki. Bár Magyarországon még az sem sima.

otapi 2010.08.26. 10:57:50

@AG: Mosógépről volt szó, azt vagy megszerelik fél óra alatt helyben, vagy felpakolják és elviszik szervizbe.

Biztos nem lehet egyszerű szerszámokkal, anyagokkal mászkálni, de hasonlóan nem egyszerű mondjuk babakocsival végigmenni a járdára parkolt autók miatt.
Most ki szívjon, a munkás aki csak alkalmanként jár arra, vagy az ott lakó, esetleg napi szinten ott dolgozó, aki élni is szeretne ott? Nem egyszerű kérdés nyilván, esetleg változtatni is kellene a szokásokon - pl. a kábeldobot könnyebb lenne egy molnárkocsin vinni, nem vállon...

törppapa 2010.08.26. 10:58:03

Elképesztően szemellenzős mindkét oldal.
Rengeteg külföldi nagyváros van, ahol lényegesen több autó gondját meg tudták oldani. Persze, nem ártana, ha külföldi tapasztalatcserére hozzáértő, nyelveket beszélő emberek utaznának, akik a közlekedésszervezést tanulmányozzák, és nem az éjszakai bárokat.
A Budapesti közlekedészszervezés katasztrofálisan átgondolatlan,dilettánsok hada küszködik azon, hogy a városból valamiképppen kiciánozza az autósokat. Közben pédául a fél várost meg kell kerülni ahhoz, ha valaki a Baross utcából, vagy a Kálvin tér környékéről fel akar menni autóval az Erzsébet hídra, vagy át akar menni a BAH csomóponthoz. Ez a sok kilométeres potya autóút persze nem zavarja a lekes züldpártiakat. A forgalom közel a felére csökkenne, ha nem az útkereséssel lenne elfoglalva az autósok zöme.
Persze, hangsúlyozom: Jó lenne, ha a közlekedést szervezők nem dilettánsok lennének, hanem olyan emberek, akik már életükben legaláb néhányszor ültek autóban - nem utasként!

veny 2010.08.26. 11:00:38

@Shopping: "Mivel ők általában, művészek, nekik jár a nyugalom."

Az speciel mindenkinek jár, alanyi jogon.
A parkolóhely viszont nem ilyen dolog, ezt kéne végre megérteni.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 11:04:12

@veny: Nem hiszem, hogy ez bármit meghatároz, maximum a te képzeletedben, mert mint mondtam, ez csak a szavakon való lovaglás, amit te művelsz.
Szerintem így a legkönnyebb kifejezni, ha valaki bringázik. Sokkal könnyebb leírni, hogy bringás, mint azt, hogy az ember aki a bringán ül és tekeri, nem? Ilyen értelemben használtam eddig is, csak te másképp akartad értelmezni (szövegértés!). Aki autót vezetnek, azok az autósok (sofőrök), aki motorozik az a motoros, aki gyalogol meg gyalogos. Ha villamoson/trolin/metrón jössz, akkor meg utas vagy. Nem értem miért olyan nehéz ez felfogni. Na én itt ezt a témát lezártam.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 11:05:25

@Perillustris: Tudom, hogy nekik sem jó, mert van pár (veny kedvéért, hogy bosszantsam:) brintás ismerősöm és mondták, hogy szerintük is hülyeség és én elhiszem nekik...csak hát az többe kerül, többet lehet kilopni.

veny 2010.08.26. 11:10:42

@Mr. Ray: Azt tagadom, hogy a pillanatnyilag alattam levő jármű határozná meg a város fejlesztésével kapcsolatos érdekeimet.

Az egyik a mostani viszonyokhoz való alkalmazkodás következménye, a másik meg a jobb viszonyokra való törekvésről szól.

Perillustris 2010.08.26. 11:10:55

@Alikam: Várom ARÁNYOS számításod, mennyi is lenne a bringás teljesítményadója (ugyebár súlyadó már nincs), s megközelítőleg mennyibe kerülne a nyilvántartás, a rendszer.

mement 2010.08.26. 11:12:09

Mondjuk megneznem sok ember arcat, mikor bejelentik hogy eldozeroljak azt a hazat ahol idaig lakott mert a helyen parkolohaz epul, ami persze baszott draga lesz, mert a belvarosban egy ekkora ingatlan sok penzbe van, amire az onkormanyzatnak nincs onalloan penze, ezert nyilvan magantoket vonna be ami mogot profit elvarasok lennek;)

Sand Lover 2010.08.26. 11:12:59

@LustaDick123: „Akkor lehetne igazad, ha az autós nem fizetne meg mindent a regisztrációban, fenntartásban, benzinben, súlyadóban stb. sokszorosan.”

Nézd: autózni nem muszáj, és tudtommal nem is alkotmányos alapjog.
Aki autót vesz, az tisztában van a várható költségekkel. Nem véletlenül nincs autóm, pedig van jogosítványom és készséggel elismerem, hogy sokkal kényelmesebb, mint a BKV.
Amúgy meg a benzinárat áttételesen _mindenki_ megfizeti, mióta kaminonnal hozzák az árukat a városba.

véredény 2010.08.26. 11:14:54

Bocs, nem olvastam végig a kommenteket, csak szertnék még egy kicsit hőbörögni. A sétálóutca szép és jó, de pl. a Katona József utcában a rendőrség milyen alapon foglalt le magának legalább 5 parkolóhelyet? Fizetnek érte az önkormányzatnak (vagyis közvetve a lakosoknak)? Általában a szemközti házban lakó ügyvédi iroda autói állnak azokon a helyeken (Jaguár), nem a rendőrautók (de ha az örsön dolgozó rendőrök autói lennének, akkor sem járna nekik az a hely, más a környéken dolgozó is csak a környékre szóló parkolási engedélyt vásárolhat magának, nem pedig eninstandol egy helyet az utcán, visszaélve a hatalmával). A közért előtti kb. 3 parkolóhely szinte egész nap üres, de lezárt három helyet a gumis, kettőt-kettőt a biciklijavító és a festékbolt. Persze nyilván nekik könnyebb így az életük, de nekünk sokszor tizenöt-húsz kört kell tenni, ha le akarjuk dobni végre az autót. Oké, tényleg eljutottam odáig, hogy eladom, csak előbb megvárom, hogy normális legyen a tömegközlekedés :)

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 11:14:54

@veny: Ebben egyetértünk. Én meg azt szeretném, ha mindenkinek jó lenne. De ilyen úgysem lesz.

Friedmann Juci 2010.08.26. 11:19:02

mégegyszer:

"Koppenhágában évi 3%-al csökkentik a parkolóhelyek számát."

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 11:19:40

@Morgan LeFay: hagyjuk már ezt az "autós fizet mindent" dolgot.
Egy "autós" fizet havonta jó ha 20 000 Ft-ot ami az államkasszába megy pluszba (1-2 tank benzin jövedéki adója + súlyadó (ami amúgy is önkormányzati bevétel)).

Ehhez képest egy 150 000 Ft-os nettó bér után adózó adófizető után uszkve 200 000 Ft kerül az államkasszába havonta.

Az utakat NEM(csak) a jövedéki adóból építik, ezt még szögezzék le, hanem az adófizetők által befizetett forintokból.

Az autós/bringás/motoros/kitudjamégmilyen/közlekedéshez szükséges egyáltalán nem olcsó infrastruktúra kiépítését, fenntartását nem az autósok, hanem az adófizetők finanszírozzák.

Azok is akik életükbe nem ültek autóba.

vezereger 2010.08.26. 11:19:42

Jeeeee!! Előkerültek a drótszamarasok! :D

Volt egyiknek kérdése, miért Viacolorral rakják le a bringautat?
Egyszerű, többet lehet rajta keresni! Az egész bringaútépítősdi erről szól, nem arról, hogy jó legyen bárkinek is!

Miért nem igaz, amit a környezet kevésbé szennyezéséről állítanak?
Mert a bringás
1. vagy tiszta, és akkor 3 ruhát visel minimum, egyet otthonra, egyet teleizzad, /megrakja porral-kosszal amiben teker, egyben meg dolgozik= 3x annyi mosatás, mosószer, öblítő felhasználás, nem beszélve a fürdésről, ha nem akar büdös, koszos maradni a munkahelyén vagy otthon.
2. vagy szutykos, és nem elég, hogy ragad, de még büdös is.

Mindkettő terheli a környezetét.

Mellesleg Koppenhágában brutális a kerékpáros forgalom, és pont arra használják, amire mi itt sokszor az autót: elérik az elérhető tömegközlekedést!
A HÉV-rendszerű kisállomásokon, de a főpályaudvarosn is sokszáz bringát hagynak ott reggeltől estig. Van képem róla :D

De ez az oldal nem a bringásokról szól, ahogy kivettem, hanem a küldetéstudattól eltelt idióta tervszerűtlen és/vagy a zsebüket a közpénzekből építtetőkön keresztül megtömni kívánó politikusi magatartás okozta tarthtatalan helyzetről.

A város nem élhetőbb lesz, hanem egyre inkább visszaszorul onnan minden - nem véletlen sorvadnak el a körúti, sugárúti üzletek stb. - és az megy oda lakni, akinek pár lépésre van a lakástól a munkahelye.

veny 2010.08.26. 11:23:38

@törppapa: "Rengeteg külföldi nagyváros van, ahol lényegesen több autó gondját meg tudták oldani."

Ha ennyire szembetűnően nincs jó megoldása egy problémának, célszerű megvizsgálni, hogy a kérdés felvetése maga nem hibás vagy ellentmondásos-e eleve.

Nem az autók, hanem az emberek gondját kell megpróbálni megoldani, és máris kitárul a horizont... :)

Egy barátom idehaza nagy autóbuzi volt, aztán kiköltözött Angliába. Ottani viszonylatban is hülyére keresi magát, vett is szép nagy kocsit, szép kéglit bérel egy felkapott üdülőhelyen a tengerparton, és egyszerűen fel se merül, hogy kocsival járna be London közepébe. Nem éri meg, se időben, se pénzben. Pedig a vonat valami elképesztően drága, és az ülőhely se garantált rajta...

otapi 2010.08.26. 11:25:11

@mement: Van már néhány parkolóház BP-en
parkolas.lap.hu/budapesti_parkolohazak_parkoloudvarok_melygarazsok/16285698
Egyetértek, hogy több kellene, de még ezek sincsenek 100%-san kihasználva, inkább az utcát preferálja a többség.

Sand Lover 2010.08.26. 11:27:02

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Nem én hozakodtam elő az autós-mindent-fizet sirámmal, hanem LustaDick123.
És egyetértek a kommenteddel.

Steerio 2010.08.26. 11:27:40

@Mr. Ray: Az autózás terheit az autósok csak 15%-ban fizetik meg az autózás után fizetendő járulékokkal. Az összes többit a nem autózókra terhelik. Ez azt jelenti, hogy nem a biciklis használ dolgokat ingyen, hanem az autós.

Ugyanis amit te befizetsz, az nem fedezi az egészségkárosodásokat, az ebből fakadó kiesett munkaidőket, a megfeketedett házfalak rendberakását, a közterülethasználatot (beleértve a parkolásra használt járdát, és még akkor sem, ha azért külön fizetsz; valamint beleértve azt a bevallottan nehezen számszerűsíthető részét, hogy életteret vesz el az embertől), a mindenhol elfolyó olajat (nézd már meg, hogy néznek ki az utcák), a baleseteket.

A biciklis, aki szintén fizet áfát és jövedelemadót, viszont kevesebbet vesz ki a kasszából (nem szennyez, nem foglal sok helyet, maga is egészségesebb) tartja el sokak úri muriját, nyolc négyzetméteren egyedül autókázását.

Akinek tényleg muszáj, az autózzon, de tényleg szarni is azzal kell mennie mindenkinek?

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 11:29:34

@Morgan LeFay: természetesen neki szólt, és a többi hasonló gondolkodásúnak, csak nálad kapcsolódtam be :D

Perillustris 2010.08.26. 11:30:30

@Sir Kommentor: "Egy lakáshoz legyen egy parkolóhely, ha a parkolóházban, akkor pedig kedvezményesen legyen a helyi lakónak."

Hány lakás van? Hány parkolóhely? Egyszerű: nem jut mindenkinek hely.

otapi 2010.08.26. 11:31:32

@vezereger: A körúti, sugárúti üzletek a többsávos _átmenő_ forgalom miatt és a plázák, tescok miatt sorvadnak el, de mindegy...

veny 2010.08.26. 11:32:03

@vezereger: "Egyszerű, többet lehet rajta keresni! Az egész bringaútépítősdi erről szól,"

Már bocs, de azok az autós csodák.
Eleve nincs századannyi pénz a bringás projektekben.

Amúgy nem drágább a viacolor a jó minőségű aszfaltnál már középtávon se, tessék utánajárni...

Friedmann Juci 2010.08.26. 11:33:19

nekem inkább magyarázza el valaki, hogy miért kell mindenkinek feltétlenül autót vennie?

Steerio 2010.08.26. 11:33:57

@vezereger: "nem véletlen sorvadnak el a körúti, sugárúti üzletek stb."

Na mesélj, hol virágoznak az üzletek, a Rákóczi úton vagy a Váci utcán? És mondd, melyik az autópálya ezek közül?

A körúti üzletek pont azért sorvadnak, mert az embereknek eszébe nem jut ott korzózni a bűzben-zajban, márpedig kirakatot nem autóból nézel, és akármennyi parkolóhely lehetne ott, mindig elég problémás lenne megállni "beugrani valamiért". Virágzó üzletek mindig a sétálóutcákban vannak.

Egyszer szívesen végigmennék egy autóforgalom visszaállítását követelő kamu petícióval a Váci utcában az üzlettulajdonosok között. Vajon milyen gyorsan küldenének el a retkesbe, amikor bizonygatnám nekik, hogy hát ők csődbemennek meg sorvadnak?

Steerio 2010.08.26. 11:35:34

@veny: "@vezereger: "Egyszerű, többet lehet rajta keresni! Az egész bringaútépítősdi erről szól,"

Már bocs, de azok az autós csodák.
Eleve nincs századannyi pénz a bringás projektekben."

Nem, most tök igaza van. Városban az elválasztott bicikliút veszélyesebb, mint ha egy eleve szélesebbre épített úttestből kapnánk egy sávot (így összesen ugyanannyi helyen). Ha nem az számítana, hogy előbbivel sokkal több pénzt lehet lenyúlni, akkor az utóbbit "építenék", mint nyugaton.

Steerio 2010.08.26. 11:36:43

@Steerio: Pontosan ezért a kerékpáros szervezetek NEM támogatják, hanem ELLENZIK az elválasztott bicikliutak építését városon belül (akárcsak a járdára húzott sárga csíkot, ami egymásnak ugrasztja a gyalogost és a kerékpárost). Tessék utánaolvasni.

vezereger 2010.08.26. 11:37:51

@veny: Persze, hogy nem, mert gyors, pontos a tömegközlekedés és nem jelent több órás időveszteséget az autóhoz képest!
Számoljunk: Óbudán lakom mondjuk és a Váci úti Metró megálló a cél.
Séta a buszmegállóhoz legyen 5 perc, mondjuk Busz azonnal jön, 2-3 megálló megint 5-6 perc, séta az 1-es villamoshoz 2 perc/leszállás, lámpára várás+a menet/ Villamossal a Váci útig várakozással együtt 6-8 perc perc, és már csak le kell menni a Metróhoz.
Összevissza kb 20 perc menetidő - kipróbáltam, néha van az 30 perc is.
Ehhez képest beülök az autóba és a legnagyobb csúcsban is 8 perc alatt eljutok a Váci útig, szabályosan sebességhatárokat betartva.

Ugyanez Kőbánya, Pesterzsébet, Lágymányos vonatkozásában - Háztól Házig, nem a metrókijáratig, villamosmgállóig! - esetenkén 1-2 óra menetidő tömegközlekedéssel, autóval, motorral, bringával (szabályosan közlekedve persze) 20-40 perc de egy óránál biztosan nem több.

Addig, amíg ez nem változik tovább szűkíteni az utak áteresztő képességét több mint hülyeség!

veny 2010.08.26. 11:39:45

@Steerio: Ott a bökkenő a "gondolat"menetben, hogy sávra is pont ugyanaz az alap adna pénzt, és mivel szélesebb utca kéne miatta, hát tuti nem lenne olcsóbb egy kanyival se, sőt.

vezereger 2010.08.26. 11:43:46

@Steerio: Kedves bringapárti barátunk, megértem heves lelkületedet, hogy a kedves járgányodat véded, remélem mikor majd 50-60 évesen az izűleteid a természetes elhasználódástól kissé megkoptak, és nem leszel képes annyit sétálni sem, mint most, de tekerni egyáltalán nem, majd akkor is jusson eszedbe ez a dolog!
A nejem nagyanyja 84 éves, benn lakik a nyóckerben, ha orvoshoz kell mennie, gyalog nem igazán képes már, ezért beautózom és elviszem, koszt vasz koszt, mert nem tud bringázni, a buszra fellépnie bizony nagyon nehézkes, de a megállóig eljutni is 2-3 pihenő közbeiktatásával megy szegénykének.

Embernek kell maradni, minden érdeket megnézni, és úgy intézni a dolgokat, hogy mindenkinek jusson/maradjon.

vezereger 2010.08.26. 11:47:49

Amennyiért eljutsz a város egyik végétől a másikig, annyiért egy hétig furikázhatsz autóval, a parkolást is beleszámítva :D

Perillustris 2010.08.26. 11:48:53

@vezereger: Messzire megyünk megint a poszttól, de talán nem ördögtől való azt feltételezni, hogy egy aktív, nem mozgásszegényes életmódot folytató ember nem használódik el 50-60 éves korára.

Kiindulhatok akár az ötvenen felüli rokonomból, aki kétnaponta konditerembe és tornázni jár, vagy akár a vidéken tapasztaltakból is, ahol a 70-80 évesek még bőven bringáznak.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 11:50:48

@Steerio: Ha a 15%-ot alá tudod támasztani, akkor szívesen látnám erről a hivatalos felmérést (állításod bizonyítását). Amivel te érvelsz ott bukik meg, hogy az államháztartás annyira be vannak rendezkedve az autósokra, hogy megy a nyögés, ha a nem itt tankolnak, ha kevesebbet tankolnak, ha nem parkolnak, ha nem vesznek autót (regadó!), nincs biztosítás stb. Szóval az a 15%-ot te nagyon alábecsülted. Mellesleg az autóalkatrészek és stb utána befolyó áfa és egyebek...ezek mind-mind befolynak a kasszába. Ha nem lenne/kevesebb autó lenne, kevesebb munkahely lenne stb...soroljam? Nem csak baszogatni az autósokat, akik igenis oltári nagy pénzeket csengetnek be ellenben a sok adócsalóval -- 2-3 millió ember tart el 10-et, tehát nekem ne beszéljen senki az adózásról).

Nem kell mindenkinek-mindenhova autóval járni, én ezt nem is állítottam egy percig sem. De ha már van autóm és csengetem a nagy lóvét, akkor add meg nekem a jogot kérlek, hogy parkolhassak valahol. És mint mondtam, nem járok a városban autóval, csak ha ki kell menni messzebbre a városon kívül (és ez bizony párszor előfordul), de ezért muszáj itt parkolni valahol, ha nem megyek sehova, mert nem tehetem be a sufniba.

Friedmann Juci 2010.08.26. 11:50:56

@vezereger: és csak ebben az esetben hsználod az autót, vagy akkor is, ha a sarki boltba kell lemenni valamiért?

veny 2010.08.26. 11:54:58

@Steerio: Londonban a tömegközlekedés semmivel nem gyorsabb az itteninél, és kegyetlen zsúfolt, de tényleg. (Ott pl. a busz menetrendje worst case alapú, azaz tök üres utcán is vár csomószor, hogy ne érjen túl hamar a következő állomásra. Nálunk inkább a lehetséges legjobb menetidőt adják meg, oszt mindenki ideges csak emiatt, miközben a tényleges menetidő kb. ugyanaz a két helyen, ha nem itt a jobb.)

Viszont az autó tényleg extrém szívás, még itteni mércével is, és a Cityben olyan ára és idővesztesége van a parkolásnak, hogy normális embernél rendszeres megoldásként fel sem merül.

Pesten jelenleg a parkolás mindent elönt, minden más (többek között épp az autóforgalom) rovására létezik és terjeszkedik, ezért tud viszonylag jó lenni a helyzeted a nagybetűs Európához képest. De elég lene minden feleslegesen kitett vészvillogóért bevenni a jogsit, mindjárt ugranánk egy nagyot a tuti felé... :)

Steerio 2010.08.26. 11:55:01

@vezereger: Neked is jobb lenne tehát, ha csak azok autóznának, akiknek muszáj. Nézd, én autóról váltottam biciklire, így neked (akinek belátom, muszáj) eggyel több parkolóhelyed van, meg eggyel előrébb vagy a dugóban. Win-win, nem?

Nem vagyunk ellenségek. Nem vagyok az autók ellensége sem, az csak egy - gyakran igen praktikus - eszköz. Én a felesleges, kiváltható, kivagyiságból és lustaságból a mások kárára történő autózás ellensége vagyok. Azé, ami miatt egyre több az asztmás gyerek, és ami miatt évente 16 000 ember hal meg.

(A szám nem tévedés, valós adat, és csak a légszennyezettségből következő haláleseteket tartalmazza, a baleseteket nem.)

veny 2010.08.26. 11:59:01

@vezereger: Senki nem mondta, hogy a 84 éves nénit ne vidd kocsin dokihoz, ha rászorul.

Bicajozni meg minimum a fél Alföld bicajozik, beleértve a 60 éves anyósomat is, valahogy nincs több izületi nyavalyás arra, sőt, épp ellenkezőleg.

Nem feketében meg fehérben kéne gondolkodni...

petimegmondja 2010.08.26. 12:01:38

Sokan hivatkoznak Ny-Európai mintákra, csak elfelejtik, hogy a belvárosi lakóövezetekben 17h után reggelig csak a helyiek parkolhatnak.

Költözzenek ki akik autóval akarnak járni, írja ugyancsak több nagyokos. A középosztálynak van autója és járni is akar vele.. Meg lehet próbálni rájukerőszakolni a tömegközlekedést, meg a kerékpározást, de nincs realitása. Ha kiköltöznek a belvárosokból, akkor maradnak az öregek, a huszas éveik elején járók meg a szegények. Ők viszont nem fizetnek adót, nem lesz pénz a fenntartásra és fejlesztésre. Öröm nézni az ilyen környékek slummosodását és lecsúszását. A házak, közterületek állapota leromlik, az üzletek megszűnnek, a végén jön a bulldózer és a revitalizáció.

Az, hogy az emberek kocsival járnak a REALITÁS, hogy ha ellehetetlenítik a gépjárműközlrkrdést majd tömegközlekednek, az UTÓPIA.

elkoltozott. 2010.08.26. 12:02:09

Hello.

En is a kornyeken laktam. Kicsit irigykedek arra is hogy a Ditroi setaloutca lesz. De nem koltoznek vissza.
Amig Pesten laktam nem nagyon autoztam. Ha ott elnek most sem lenne autom mert ugy gondolom nem szukseges Pesten auto. De sokan rosszul gondolkoznak. Attol hogy valak ia belvarosban lakik miert ne lehetne autoja? Amivel nem dolgozni vagy bevasarolni jar hanem mondjuk videkre, vagy az a munkaeszkoze stb stb. Ergo szerintem tobb parkolohely kellene a kornyeken.
Par bejegyzesre reagalva:

- a kornyeken emlekeim szerint nem sok parkolo van. Egy ketto volt regen, de biztos h nem eleg mindenkinek. Ergo aki akarna vasarolni helyet az sem tud mert nincsen.
- emlitettek hogy a sarkon vendeglato egysegek lesznek. Na most ott par eve meg egy kaszino volt. ( Meg most is?) Lehet hogy abbol vendeglato egyseg lesz , bar vannak ketsegeim. De tegyuk fel hogy a mafiat meg is gyozik arrol hogy ott legyen egy kavezo vagy etterem de abban sem lesz koszonet. amig ott laktam szinte mindennaposak voltak a balhek ordibalasok verekedesek ami miatt ejjel nem lehetett aludni.
Egy szo mint szaz en orulok hogy mar nem ott lakom.
Nem kell parkolo helyet vegyek mert van sajatom. Nem kell hosszu perceket parkolo helyet keressek. Nem kell a parkolasert fizessek. Nem kell felnem attol hogy ki karcolja ossze az automat abban a szuk utcaban.
Nem kell arra ebredjek ejjel hogy orjongenek az utcan. Nem kell attol tartanom hogy elzarjak a gazt a hazban mert az egesz a levegobe repulhet.
Szoval akinek nem tetszik koltozzon el BP rol es meglatja hogy elete legjobb dontese lesz.

Steerio 2010.08.26. 12:02:30

@Mr. Ray: Nem én számoltam ki, ez az IMPACT tanulmány eredménye. Erre rendezkedtünk be valóban, de azért kell annyi pénzt beszedni, mert viszi is. Ördögi kör, és ahogy hízik, egyre rosszabb lesz. Az pedig, hogy valamire berendezkedtünk, nem jelenti azt, hogy ez volna a jó út, meg hogy ne lehetne fokozatosan változtatni rajta (na ja, normális politikusok kellenének hozzá, de nehogymár azért autózzunk, mert nincsenek normális politikusaink).

Itt elolvashatod a tanulmányt, ami jó hosszú, mert részletesen elemzi a metodológiát is, hogy mit miért és hogyan számoltak bele. Jó szórakozást hozzá: ec.europa.eu/transport/sustainable/doc/2008_costs_handbook.pdf

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.08.26. 12:03:22

@otapi: Igen, mert

1) a helyieknek szinte ingyen van az utcan a parkolas, tehát nekik nem eri meg hasznalni.

2) a bejovoknek, hat azt nem tudom, talan az alabbiak miatt nem hasznaljak:
2.1) általában nekik is olcsóbb az utcán (percalap vs. órás-félórás egységek)
2.2) gyengén vannak kitáblázva a parkolóházak, nem tudni, hol vannak
2.3) mert nincs olyan sok helyen, tehát sokat kellene gyalogolni.

Igazából szerintem a bejövőkre vonatkozó érvek eléggé viszonylagosak, sokan csak megszokásból vagy információhiány miatt nem mennek parkolóházakba: ha jobb lenne a tájékoztatás, akkor szerintem már most lenne átszokás.

Persze a tarifák különbsége akkor is fontos, ehhez viszont az kéne, hogy utcán sose legyen olcsóbb parkolni, mint parkolóházban...

Sand Lover 2010.08.26. 12:05:26

@Mr. Ray: „Nem csak baszogatni az autósokat, akik igenis oltári nagy pénzeket csengetnek be ellenben a sok adócsalóval -- 2-3 millió ember tart el 10-et, tehát nekem ne beszéljen senki az adózásról).”
Jól értem, hogy itt azt állítod, hogy aki nem rendelkezik autóval, az adócsaló? :)
Arról ugye nem hallottál, hogy hány drága autót látni az utakon – szlovák rendszámmal? Igen, sok a regadó…
Arról van szó, hogy az autózás egyfajta luxus. Azt a kényelmet, hogy ülve, temperált levegőben, esetleg zenét hallgatva eljutsz A-ból B-be, meg kell fizetni.

“De ha már van autóm és csengetem a nagy lóvét, akkor add meg nekem a jogot kérlek, hogy parkolhassak valahol.”
A befizetéseddel – mint fentebb említettem - nem jogot vásárolsz, hanem a kényelmet fizeted meg.

vezereger 2010.08.26. 12:06:05

Mindenkinek:

Igen még a klozettre is autval járok, mert gyors, kényelmes és nincs alternatívája.

Bevárásolni autóval, mert a bringára nem fér fel a kaja,
dolgozni autóval, mer gyorsabb, tisztább, kényelmesebb,
mindenhová máshová mert gyorsabb, kényelmesebb és NINCS alternatívája.

Pár éve elmentem Pécsre IC-vel, mert az olcsóbb volt és időben is kb ugyanannyi, különben oda is kocsival mentem volna. Ma már nem biztos, hogy ezt választanám, de ha megéri pénzben és időben számítva szívesen megyek bármikor autó nélkül is. Budapesten belül jelenleg NINCS alternatíva.

Magam is elmúltam 50, még el is tekernék ide-oda, jó karban vagyok, messze az átlag feletti fizikummal, de a térdem recseg sok erőltetés esetén, és ki tudjajót tenne-e a porban koszban tekerni, az izületi problémákon kívül...
Inkább dohányzom, egy cigi kb 1-2 km bringázásnak felel meg ;)

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.08.26. 12:07:58

@Steerio: "ami miatt évente 16 000 ember hal meg" Figyelj, nem tudom honnan az adat, de EZT nem tudják megállapítani, biztos, hogy kamu az info. És még egy dolog: A nagyvárosokban, sőt, Budapesten friss adat volt, hogy tovább élnek az emberek, mint vidéken. Pedig azalapján, ahogy gondolod, fordítva kéne lennie. És ez hivatalos ksh adat.
Amúgy egyetértek nagyjából veled, szánalmasnak tartom ezt a módit, hogy az autót azt sokan státusszimbólumnak tartanak...Gusztustalan, hogy panelek előtt is már milyen kocsik vannak. Képesek fizetni a havi hatalmas törlesztőt..cserébe a gyerekkel nem mennek el nyaralni...bravó!

Én BKV-val járok, de egyetlen autósnak sem ajánlanám hirtelen. Csúcsforgalomban nem bírnak el a járatok több embert. Még 1-2 metró kéne és a régi villamospályákat újra üzembe helyezni. Utána beszélhetnénk forgalomcsökkentésről. És főleg, a nem budapestiektől behajtási díjat kérni, ha naponta járnak be.

Magához a poszthoz: Én megértem a helyzetet, de azt is meg kellene érteni, hogy a közterület nem parkolóhely. Ha mi az út szélén tárolnánk az építési hulladékot, fizetnünk kéne érte. Van garázsunk és ez is rohadt sok pénzbe került nekünk.
Az tényleg rossz, hogy nem az elejétől tiltották jobban a parkolást a közterületen, hanem csak most kezdenek szívózni. És azt is rosszul. Megállást kéne engedni, de rendes parkolást szinte sehol. De ELŐBB garázsokat és parkolókat építeni, 13-ik kerületben sok olyan telek van, ahol lehetne.

Szóval a posztoló elkeseredése JOGOS. Fizetős parkolóházak kellenének. Apropó, ezt azért kihangsúlyoznám: szerintem nem kell hatalmas kedvezméynt adni az ottlakóknak. Milyen jogon? Még egyszer mondom: más is fizet a garázsáért. Szóval parkolóházak és parkolók és UTÁNA lehet befüvesíteni azt utak szélét. Fordítva tényleg értelmetlen és primitív dolog.

vezereger 2010.08.26. 12:10:54

@veny: "Bicajozni meg minimum a fél Alföld bicajozik, beleértve a 60 éves anyósomat is, valahogy nincs több izületi nyavalyás arra, sőt, épp ellenkezőleg."

Na ezaz! Kibújt a szög a zsákból, megmondtad a frankót!
OTT BICAJOZNAK TÖBBEN, AHOL A SZINTKÜLÖNBSÉG MINIMÁLIS Hollandia, Dánia, és az Alföld,
MEG
Ahol nagy a szegénység és nem tudnak autót venni, fenntartani,
MEG ahol nem érdekes mikor érsz oda
Falun.

De hagyjuk már ezt a témát, ez nem a bringáról szól!

Steerio 2010.08.26. 12:11:21

@petimegmondja: A slumosodást/szlömösödést nagyrészt az okozza, hogy mindenhova lehet korlátlanul autózni, mert ahogy mondod, a jómódú emberek kiköltöznek és autóval járnak be, mégpedig pont ezeken a környékeken keresztül, beborítva azt szennyel. Minél beljebb vagy a városban, annál kevesebb a hely, így egyszerűen nem fér el ennyi autó. A jelenlétük tovább csökkenti a városrész élhetőségét, hiszen a parkoló autóktól már nem lehet használni a járdát. Ennek eredménye, hogy aki teheti, menekül onnan.

A 70-es években ezt úgy próbálták lereagálni, hogy mindenhova felül- meg aluljárókat építettek, a villamospályát felszedték, hogy a mindent letaroló gépjárműforgalomnak legyen helye. Gyakorlatilag kinyírták a közösségi közlekedést, és itt még autóslobbi se kellett hozzá, mint Amerikában, csak dilettantizmus. A gyalogosnak patkány módjára a föld alá kell vonulnia az autóforgalom elől, mert az egy pillanatra se állhat meg; az ablakodból egy ronda felüljárót kell nézned, és még a folyópartra se tudsz lemenni, mert ott is ez megy, át se jutsz rajta, de ha mégis, akkor se leled benne sok örömödet.

Minél többen költöznek ki, annál többen járnak vissza autóval dolgozni, annál büdösebb és élhetetlenebb lesz a benti rész, így annál többen akarnak kiköltözni.... spirál. Mi a vége?

Érdemes megnézni, hogy mit kezdett egy ilyen örökséggel Berlin, és hogy lett egy kettéosztott, szockó fővárosból Európa egyik legjobb helyévé.

Ha korlátozod az autóforgalmat a belső városrészekben, akkor élhetőbbé válik a hely, le lehet menni az utcára, az visszanyeri közösségitér-jellegét, nincs büdös, nem csupa olaj meg korom fed mindent, így az emberek szívesebben költöznek majd oda.

Az meg, hogy az emberek most mit csinálnak, nem legitimálja azt. A politikusok lopnak, ez a REALITÁS, és akkor ez így jól is van?

es2300 2010.08.26. 12:12:49

(engem buntettek mar meg piroslampaert, 3000Ft, azota nem megyek at)

shwarcz bácsi 2010.08.26. 12:18:55

@KurtiGabor: a váci utcában ha rémlik,van nem kevés parkolóház,és mélygarázs.előbb talán a feltételeit kellene megteremteni annak hogy,mindenki letegye az autót. az ember nem kiborg???hahahahahaha akkor ezt remélem üzened a városházán a vezetőknek is akik lezáratták maguknak az V.ker bizonyos utcáit,saját érdekükben.az autó manapság nélkülözhetetlen,mert tudod ,van olyan akinek esetleg munkaeszköz.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 12:20:16

@vezereger: mér a város másik végébe jár orvoshoz?

shwarcz bácsi 2010.08.26. 12:20:59

@vezereger: az alföldön nagy a szegénység?pl? kecskemét és környéke?nagykörős alapból a biciklik városa.annyi bringa a világon nincsen mint ott.és lehet amúgy hogy a bringa népszerű,de most az elektromos canga a sláger.megunták a tekerést.

Friedmann Juci 2010.08.26. 12:21:27

@Steerio: az autóra mindig van alternatíva. érdekes, én megoldom, és nem szakadok bele.
bár igaz, rettenetes, mióta rendszeresen mozgok, sokkal jobb a közérzetem. nem kívánom neked.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 12:21:49

@Morgan LeFay:

Teljesen rosszul értetted, amit írtam, olvasd el újból. Ekkora fasságot nem tudom hogy kombináltál össze. Azt mondom, hogy míg a jövedelemnél elsusmusolják a befizetést, addig az autónál nehéz, mert ha nem tankolsz, akkor nem mész sehová -- ha pedig teljesítmény adót nem fizetsz, akkor az autót kivonják a forgalomból. Ennyi.

A szlovák rendszámosokat hagyjuk, elenyésző a számuk azokhoz képest, akik normálisan megvásárolják itthon vagy behozzák az autót és magyar rendszámot kap. De ha mégis, akkor itthon tankolnak, ugyanúgy fizetnek egy csomó plusz adót.

Aha, luxus. Bassza meg az ország ezt a hülye felfogását, ahol minden luxusnak számít. Tegnap valamelyik postban még az is luxusnak számított, hogy valakinek van hűtője...ennyi erővela WC papír is luxus, ha van újság, amit nem már nem elolvastunk, mert abba is ki lehet törölni. A bringa is luxus, lehet gyalog menni...és cipőt sem kell felvenni, mert az ősembernek sem volt, micsoda luxus, hogy kényelmesen akarunk sétálni. Nem tudom mi abban a luxus, ha valaki elmegy vásárolni egy egész hétre előre és nem kézzel akarja hazacipelni? (majd mindjárt jön az, hogy miért nem lehet helyben bevásárolni, de megelőlegezem a választ. azért, mert itt a belvárosban mocskosul drága minden...kiszámoltam, hogy ha kimegyek vásárolni egy nagyobb áruházba, akkor kb. 10-15K-t spórolok havonta úgy, hogy levontam a benzint- és nem cseszek el minden nap flé órát a közértben a sorbanállással).

Abban sem tudom mi a luxus, ha valaki elviszi az öreganyját az orvoshoz vagy a temetőbe vagy akárhova. A luxus csak nézőpont kérdése, hogy kinek mi az.
Az autó önmagában nem luxus, csak akkor lesz az, ha használója azzá teszi. Tehát nem kéne általánosítani.

"A befizetéseddel – mint fentebb említettem - nem jogot vásárolsz, hanem a kényelmet fizeted meg."

Ebben tévedsz. Ha pl. veszek egy autópálya matricát, azzal jogot is (és kényelmet is persze) vásárolok, hogy az adott érvényességi időn belül használhatom az autópályákat. Tehát ez is relatív.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 12:21:58

@Mr. Ray:
"autóalkatrészek és stb utána befolyó áfa és egyebek"

szerinted aki nem használ autót az nem fizet áfát?

Aries MWZ 2010.08.26. 12:23:01

Autósként mondom, hogy én örülnék a minél teljesebb kerékpáros hálózatnak, mivel ez jóval lerövidítené a dugókat és para sem lenne kanyarodáskor, hogy van-e épp jobbról csalinkázó fixis futár.

Steerio 2010.08.26. 12:23:19

@sanche: "És még egy dolog: A nagyvárosokban, sőt, Budapesten friss adat volt, hogy tovább élnek az emberek, mint vidéken. Pedig azalapján, ahogy gondolod, fordítva kéne lennie."

Ez csak akkor lenne igaz, ha a légszennyezettség lenne az egyetlen halálok. A nagyvárosban jobb minőségű az orvosi ellátás és közelebb is van, valamint ott lényegesen többet keresnek az emberek, így egészségesebben tudnak táplálkozni, élni.

A 16.000 egy hivatalos becslés, és a belső égésű motorok által kibocsátott 10 mikronnál kisebb részecskék okozta idő előtti, halállal járó megbetegedésekre vonatkozott. Attól, hogy zavaró szám, nem tetszik, még nem lesz hamis, bár értem, hogy kényelmesebb elhessegetni és nem belegondolni egy pillanatra

Itt volt olvasható, ám az oldal jelenleg nem elérhető, és a Google se tárol belőle változatot (gondolom mert PDF): www.apheis.net/apheisnewcityreports1.pdf/Budapest%2520city%2520report.pdf

veny 2010.08.26. 12:23:47

@vezereger: "nincs alternatívája"

Állítólag 98-ban a Horn Gyufának se volt, aztán hoppá... :)

"OTT BICAJOZNAK TÖBBEN, AHOL A SZINTKÜLÖNBSÉG MINIMÁLIS Hollandia, Dánia, és az Alföld,"

Pesten mekkorák a szintkülönbségek szerinted? 10m is meglehet egy nagyobb túrán? :)

"MEG ahol nem érdekes mikor érsz oda: Falun."

Mi a tökömért ne lenne érdekes ott az idő? Kicsit se sztereotip a gondolkodásod, ááá.... :)

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 12:24:19

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: de fizet, persze, csak éppen azt nézd meg, hogy naponta mennyi autóalkatrész fogy és ez hány embernek ad munkát. A kettő egyben nagyon sokat számít.

vezereger 2010.08.26. 12:24:51

Sajnállak Friedman Juci, de hidd el, én nem kívánom neked, hogy beteg legyél, mert brigázol.

Sajnos leszel anélkül is, hiszen sokkal intenzívebb légzéssel, sokkal több káros anyagot ülepítesz a tüdőd mélyére, csakúgy, mint a reggeli csúcsforgalomban araszoló kocsik mellett kocogók, míg az autóban ülő a pollenszűrővel tisztított levegőjében zárt ablak mellett tisztább levegőhöz jut.

Csókoltatom az összes városi bringást, a témát ezennel hanyagolom, mert ha előkeveredik egy is, rögvers a kedvenc sporteszközéről kezd beszélni :D

Steerio 2010.08.26. 12:25:07

@Friedmann Juci: Én is megoldom, biciklivel járok. Nem kérem viszont a létrás festőtől, az építőanyag-szállítótól, a féllábútól, a tűzoltótól, a szívbetegtől stb ugyanezt. Ha csak ők használnának autót, igencsak tiszta levegőnk és sok helyünk lenne a városban.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 12:26:38

@vezereger: Csatlakozom. Bye! Már ide is beférkőztek a "kerékagyatlanok".

petimegmondja 2010.08.26. 12:27:03

@Steerio:

A slummosodott városrészbe nem megy senki autóval dolgozni, legfeljebb a strici, hogy kirakja a kurvát, meg hullaszállító, hogy elvigye a nyanya, meg leszúrt drogos hulláját.

Gondolod, ha a llakók nem tudnak parkolni, akkor a vállalkozások dolgozói és vevői igen? Lóf*szt.

Az ilyen helyekről nem csak a tehetős, autóval rendelkező középosztály menekül, hanem a vállalkozások is.

Berlin belső részein rengeteg parkolóhely van. A Potsdamer Platz körüli új területeken 30e+. Bécsben rengeteg lakóházhoz tartozó mélygarázs és este a lakók számára fenntartott övezet van.

Mindenhol először az elkerülő utakat szokták megépíteni. Nálunk káoszt csinálnak és azt hiszik, hogy ez visszatartja az embereket.

Hát nem tartja vissza. A legtöbben inkább rohadnak a dugóban, mint akárcsak a közelébe mennének egy BKV járatnak.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 12:28:31

@Mr. Ray: van aki autóalkatrészre költi el a pénzét, van aki másra.
Ha nem az fogy, akkor fogy majd más, ami után ugyanannyi az áfa, és szintén emberek foglalkoztatása árán készül.

Steerio 2010.08.26. 12:29:23

@vezereger: "Sajnos leszel anélkül is, hiszen sokkal intenzívebb légzéssel, sokkal több káros anyagot ülepítesz a tüdőd mélyére, csakúgy, mint a reggeli csúcsforgalomban araszoló kocsik mellett kocogók, míg az autóban ülő a pollenszűrővel tisztított levegőjében zárt ablak mellett tisztább levegőhöz jut."

Ez sajnos megintcsak nem igaz. Kezdjük az egyszerűvel: a PM10-et SEMMI sem szűri meg. Bejut az autód utasterébe és ott is marad. Ha én kijövök az alagútból, azonnal tisztább levegő vár, téged meg még elkísér a mocsok nagyjából az Oktogonig.

Erre jön rá, hogy szaporább légzésnél sokkal több kiürül a mocsokból, mint amikor nyugodtan, mélyen lélegzel. Egyszerűen kevesebb ideje van letapadni.

Erre a VEKTOR projekt derített fényt. Autóba és biciklire szereltek koncentrációmérő berendezést, és elküldték őket ugyanarra. Az eredmény: az autós sokkal többet nyel a szennyből.

Itt vannak az erről készült videók: www.vectorproject.eu/112_1

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 12:29:37

@vezereger: "pollenszűrővel tisztított levegőjében"

ezen még napokig fogok hangosan röhögni...

petimegmondja 2010.08.26. 12:30:03

@Steerio:

A slummosodott városrészbe nem megy senki autóval dolgozni, legfeljebb a strici, hogy kirakja a kurvát, meg hullaszállító, hogy elvigye a nyanya, meg leszúrt drogos hulláját.

Gondolod, ha a llakók nem tudnak parkolni, akkor a vállalkozások dolgozói és vevői igen? Lóf*szt.

Az ilyen helyekről nem csak a tehetős, autóval rendelkező középosztály menekül, hanem a vállalkozások is.

Berlin belső részein rengeteg parkolóhely van. A Potsdamer Platz körüli új területeken 30e+. Bécsben rengeteg lakóházhoz tartozó mélygarázs és este a lakók számára fenntartott övezet van.

Mindenhol először az elkerülő utakat szokták megépíteni. Nálunk káoszt csinálnak és azt hiszik, hogy ez visszatartja az embereket.

Hát nem tartja vissza. A legtöbben inkább rohadnak a dugóban, mint akárcsak a közelébe mennének egy BKV járatnak.

veny 2010.08.26. 12:31:38

@Mr. Ray: Ezt az autós-adózós dolgot szerintem ne erőltesd nagyon.
Durván kétszerannyi autó jár Magyarországon, mint amennyi érdemben adózó személy van.

A köz szempontjából annak meg nincs sok haszna, be kell lásd, hogy valaki elcsalja az adót, hogy aztán erősen szennyező és költséges cikkekre költse, aminek egy része aztán visszajön adóként is...

Steerio 2010.08.26. 12:32:35

@Steerio: @petimegmondja: "A slummosodott városrészbe nem megy senki autóval dolgozni, legfeljebb a strici, hogy kirakja a kurvát, meg hullaszállító, hogy elvigye a nyanya, meg leszúrt drogos hulláját. "

Nem, de sok átmegy rajta. Igaz, az Üllőiről nem látszik, mi van egy utcával beljebb.

Amúgy értem, túlzol, de most akkor tényleg jussunk el oda, hogy így is legyen?

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 12:33:44

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Ezt annak az 1 millió magyarnak mond, akinek nincs munkája és nem azért, mert lusta dolgozni. Ha most azok is utcára kerülnek akik alkatérszt árusítanak, akkor szerinted hol foglalkoztatnák máshol? Sehol, mert nincs munka, az a kekvés, ahol meg van ott azt veszik fel, aki nagyobb kurva (5 forinttal kevesebbért vállalja). Ez magyarisztán. Gondolkodj rajta picit...illetve ha több pénzed van, akkor több tőke áramlik külföldre, nem feltétlenül itthon költöd el. De mint említettem, kiszálltam a vitából.

vezereger 2010.08.26. 12:34:42

@petimegmondja: "A slummosodott városrészbe nem megy senki autóval dolgozni"

Talált!
A VII.-IX. ker. Tömbrehabilitációban részesült körzeteit nézzük meg!
Modern házak, belső udvarral, parkolóval, az utcára egyetlen lakó ki nem teszi a lábát, csak a garázskapun keresztül, és sietve elmegy dolgozni, vagy hazatér és él a saját belső világában, aki ott lakik, elzárkózva a kutyaszartól, portól, ordibálástól, stb...
Kis váracskák a slum közepette.

Steerio 2010.08.26. 12:35:34

@Steerio: Egyébként az alagúton kívül is igaz, hogy kevesebbet kap a bringás. Ennek oka az autó zárt utasterén kívül az, hogy közelebb is van a forráshoz a sofőr (a forrástól mért távolság köbével arányosan csökken a koncentráció egy bizonyos szintig).

Ehhez vegyük hozzá, hogy a dugóban (ahol a legdurvább a koncentráció) az autó áll, a biciklis pedig elmegy mellette. Napközben rendre előbb érek bárhova el, mint autós pajtásaim (a piros lámpáknál megállva és egyirányúban csak a helyes irányban közlekedve, igen).

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 12:36:30

@veny: Ezt a munkáltatóknak mondd, hogy jelentsék be a niggereket és adózzanak rendesen. De pont oda lyukadtunk ki, hogy több autó van, mint ahányan dolgoznak és ezért nagyon szép bevételek mennek ebből az államkasszába.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 12:36:45

@Mr. Ray: "akkor szerinted hol foglalkoztatnák máshol?"

éppen ott, ahol azokat a cuccokat gyártják, amit megvesz az autóalkatrész helyett.

Gondolkodj rajta picit...

Funkerman 2010.08.26. 12:37:53

Eljött az idő, hogy a körútból is sétálóutca legyen. És természetesen bringaút. Középen suhanna a kombinó... csodálatos lenne.

Sand Lover 2010.08.26. 12:38:38

@Mr. Ray: „Teljesen rosszul értetted, amit írtam, olvasd el újból.”
Elolvastam, megértettem. Kitettem a szmájlit, nem?

“Nem tudom mi abban a luxus, ha valaki elmegy vásárolni egy egész hétre előre és nem kézzel akarja hazacipelni?”
Hát, erről kérdezd azokat, akik nem átallanak a 40-es busszal kimenni a budaörsi Auchan-ba. Amúgy meg tapasztalatom szerint több pénzt hagy ott az ember Tecsóban/Auchanban/Corában – egyszerűen szért, mert több holmit veszel meg, mint amire szükséged van, mert ott van, mert autóval vagy, stb. Úgyhogy a spórolás nem feltétlenül igaz.

Szerinted, akik állnak a Kiskörúton minden reggel a dugóban, azok is mind a Tescóba mennek vásárolni, ugye? :)

Friedmann Juci 2010.08.26. 12:41:39

autót, teszkót, olcsósört mindenkinek!

veny 2010.08.26. 12:41:55

@Mr. Ray: Tudom én, hogy mindenért valaki más a hibás, csak úgy eszembe jutott... :)

veny 2010.08.26. 12:43:16

@Funkerman: A Nagykörút kapcsán nekem Reitter Ferenc terve szimpatikus, a Pesti Dunacsatorna... :)

veny 2010.08.26. 12:44:32

@Friedmann Juci: Nekem ebből elég a sör...

Funkerman 2010.08.26. 12:44:59

@veny: Az is nagyon szép lenne, de amennyi presztizsarc van nálunk, tele lenne hipp-hopp motorcsónakkal az egész... és lőn megint dugó. :)

Sand Lover 2010.08.26. 12:45:50

@Mr. Ray: “Ha pl. veszek egy autópálya matricát, azzal jogot is (és kényelmet is persze) vásárolok, hogy az adott érvényességi időn belül használhatom az autópályákat. Tehát ez is relatív.”

Pontosan, se többet, sem kevesebbet, nem értem, ezen mi a relatív? Valaminek kifizeted az ellenértékét.

De azzal, hogy veszel egy autót, befizeted a regadót, a kötelező biztosítást meg a súlyadót, nem automatikusan kapsz parkolási jogot is. Parkolási jogod akkor lesz, ha találsz helyet és kifizeted a parkolási díjat, de alapból nem jár hely. Vegyél saját garázst.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 12:47:02

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Sajnos ez nem igaz. Nem lenne számottevően több munkahely, csak az állástalan lenne több.

@Morgan LeFay: akinek nem telik rá, az menjen busszal, erre csak azt tudom mondani. Sőt, annak kényszerűen tömegközlekedéssel kell mennie. Úgy érzem egy picit az irígység is beleszól a vitába (most nem feltétlenül rád gondolok, de a tipikus magyar gondolkodás: ha nekem szar neked is legyen az).

Én nem veszek több terméket ott sem. Összeírom mi kell a hétre vagy hosszabb távon és ennyi. Ha megtetszik egy csokis keksz, akkor az máshol is megtetszene és megvenném. Ennyi. De ez ritka -- alapból a listán van:D

Ne keverd ide a kiskörutat meg a tescót, mert ilyet nem írtam. Sőt, már vagy harmadik alkalommal írom le, hogy az ésszerűtlen autózást én sem támogatom, de az autó nem feltétlenül luxus.

Friedmann Juci 2010.08.26. 12:47:06

@veny: akkor ott a teszkó. máris szabadon használhatod az autód. ott még parkolóhely is van. maga a paradicsom!

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 12:48:58

@Morgan LeFay: Nem mondtam, hogy baj, ha a parkolásért fizetni kell, csak azt mondtam, hogy szopás, ha elvesznek helyet és helyette nem alakítanak ki máshol (mélygarázs?). Márpedig ha az autós fizet, akkor alakísanak ki helyet (még én könyörögjek, hogy fizethessek a parkolóért???). Sajnos az autók még nem tudnak lebegni, ezért valahova muszáj odatámasztani.

ördög_ 2010.08.26. 12:49:26

@Friedmann Juci: van beteg nagymamád, 3 kölked? Akkor ne gyere ezzel a nagyképű "érdekes, én meg tudom oldani"-típusú dumával, hanem örülj neki.

vezereger 2010.08.26. 12:49:59

Na most már tényleg megyek, itt az ideje, kár folytatni, mert még bebizonyosodik, hogy a pollen méretű porszemcséket megszűrő betét nem is szűri meg a levegőt, és a sok por mind-mind átjön rajta!
Sőt még az elefántokat is beszippantja...

Kedves Bringások, olyan nehéz észrevenni hogy ez az oldal nem rólatok szól?

Megértem hittérítői hevületeteket, amivel bebizonyítjátok, hogy a Pesti oldalon szinte nincsenek is szintkülönbségek, meg hogy a teli pofával tüdőcsúcsig nyelt por veszélytelen, és az autós pollenszűrője nem is szűr meg semmit - csak tudnám miért kell cserélgessem és mi az a fene sok szürke izé benne stb...

Elfogadom hittételeiteket, miszerint az üdvözülés egyetlen útja a kerékpározás, és bűnös lélek mindaz, aki mást tesz, vagy mond.

Csak kérlek ne akarjátok már mindnütt, legyen az a vaskohászat, egészségügy, gyermeknevelés, vagy éppen mint ez, a városi forgalomszervezés, tér és úthálózat-kialakításról szóló cikk, topic, ráerőszakolni magatokat azokra akik EGÉSZEN másról beszélgetnek.

Legyetek egy icipici belátással..

Minden harag nélkül mondom.

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2010.08.26. 12:52:47

@vezereger: Az a legrosszabb, hogy a legtöbbnek csak a szája jár, otthon ugyan úgy ott áll az autó az utcán és a madaras tecsóba mennek hétvégén, csak hát muszáj hittéríteni, mert az most olyan "trendi".
Persze ez könnyen megy, de ha megbasszák a bringást, mert nem szállt le a bringáról a Margit hídon, akkor már megy a sírás. Ez van, rájuk is vonatkoznak szabályok, nem csak az autósokra, akiket könnyebb mindenért bsazogatni.

Na húzzunk, termeljuk a GDP-t...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 12:53:22

@Mr. Ray: kérlek magyarázd el hogy miért csak az autóalkatrész ipar/kereskedelem kreál munkahelyeket.

Friedmann Juci 2010.08.26. 12:56:15

@ördög_: van mozgássérült nővéred, akit az anyád évekig egyedül "cipelt" a város egyik végéből a másikba bkvn? és mikor még kicsik voltatok, és még nem volt ikerbabakocsi, a két babakocsi kerekét összeakasztva közlekedett a városban három gyerekkel, úgy, hogy az egyik beteg volt, és nem tudott járni?
cicus. mindenkinek vannak problémái. az autó nem minden esetben megoldás.
ha meg nem örülsz neki, hogy van 3 kölköd, faszért csináltál annyit.
asztmás vagyok. bringával járok. azóta a tüdőm is jobb. csók.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.08.26. 12:56:42

@Steerio: "A 16.000 egy hivatalos becslés, és a belső égésű motorok által kibocsátott 10 mikronnál kisebb részecskék okozta idő előtti, halállal járó megbetegedésekre vonatkozott. "

Nem, nem zavaró, csak egyszerűen NINCS ILYEN hivatalos adat. Az, hogy valakik hazudnak egyet egy dolog.
Azt se tudják MÉG MA SE meghatározni, hogy cigarettába hányan halnak bele. Vannak elrettentő adatok, de ezek inkább csak tényleg elrettentések, mint tudományosak. A rákot eleve nem tudják, hogy miért alakulhat ki és azt sem tudják, hogy milyen rákban fog megbetegedni.
Én arra akartam rámutatni azzal a ksh adattal, hogy a szennyezett levegő, bár kellemetlen, mégis élettani hatását tekintve kevésbé jelentős, mint mondjuk a KÉNYELEM. Kényelmes az, hogy közel az orvos, kényelem az autó, vagy egy gyors tömegközlekedés. A szennyezett levegő ma még sajnos a nagyvárosok velejárója, amin lehetne segíteni sokmindenhogy(buszok helyett trolik stb) de összességében teljes várost nézve, a felkapott légszennyezettség téma nem rövidíti annyira az ember életét, mint ahogy a városi lét növeli.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 12:57:26

@vezereger: te miről beszélsz?
nekem is van autóm, sőt használom is, mégsem hiszem azt hogy az én kipuffogómból jön a passzátszél.

Kis autóm van, a család még pont belefér, viszont van hozzá egy garázs is, és nem rinyálok hogy jaj elveszik a közterületet ahol tárolni szoktam.

Friedmann Juci 2010.08.26. 12:59:02

@ördög_: amúgy két dolgot különítsünk el.

- napi használat
- szükség esetén

nem mindegy.

Steerio 2010.08.26. 13:00:11

@vezereger: Félreértéseket kívántam oszlatni, nem megtéríteni bárminek is. A pollenszűrődet nem 10 mikronnál kisebb dolgokra tervezték, sőt, még a tüdőd se képes erre: a PM10 áthatol az érfalakon, be a vérkeringésbe, és gyakorlatilag eljut mindenhova a testedben a rátapadt rákkeltő szeméttel együtt. Eközben szagtalan, így észre sem veszed.

Ekkor pedig még a NOx-ről és a CO-ról nem is beszéltünk. Ezek molekulák, némiképp kisebbek, mint egy pollen. Az, hogy valamit összeszed a szűrőd, nem jelenti azt, hogy mindent.

"Elfogadom hittételeiteket, miszerint az üdvözülés egyetlen útja a kerékpározás, és bűnös lélek mindaz, aki mást tesz, vagy mond."

Ezzel szemben én ezt mondtam:

"Nem vagyunk ellenségek. Nem vagyok az autók ellensége sem, az csak egy - gyakran igen praktikus - eszköz. Én a felesleges, kiváltható, kivagyiságból és lustaságból a mások kárára történő autózás ellensége vagyok. Azé, ami miatt egyre több az asztmás gyerek, és ami miatt évente 16 000 ember hal meg"

Funkerman 2010.08.26. 13:00:51

@vezereger: Mintha Ti észrevennétek, hogy pl. a kerékagy blog nem rólatok szól, kedves Autósok.

Ja, és úgy gondolom, hogy ez itt nem az autozz blog, hanem valami városi történet!

Természtesen én is minden harag nélkül mondom. :)))

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 13:01:04

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: ja, és azzal is tisztában vagyok hogy az általam megvett benzin jövedéki adója eltörpül az általam befizetett egyéb közterhek mellett...

Steerio 2010.08.26. 13:04:12

@sanche: Az autóban biztonságban vagy, ott nem érhet semmi. Veszélytelen a légszennyezés, hiszen nincs semmi bajod. Ez örökké így lesz. Megvéd a pollenszűrő. A cigi sem árt. Senkinek.

Fejet a homokba, ismételgesd ezeket, és minden rendben lesz.

"The large number of deaths and other health problems associated with particulate pollution was first demonstrated in the early 1970s and has been reproduced many times since. PM pollution is estimated to cause 22,000-52,000 deaths per year in the United States (from 2000) and 200,000 deaths per year in Europe"

Nyilván a parkolási helyzet a tarthatatlan, és nem ez. Abba biztos többen halnak bele.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 13:04:58

@Steerio: szerencsétlen félrevezetett autósok, akik azt hiszik hogy a (jóesetben) évente kicserélt pollenszűrőjükön látható kisebb elsötétedés az az összes károsanyag ami az autójuk közelébe ment egy év alatt...

Láthatóan nem is akarják megtudni ha ez véletlenül nem így van, jó nekik ez így, nem látják, nem hallják, akkor nincs is.

mazs_ 2010.08.26. 13:05:47

@Friedmann Juci: nincs három kölköm. Csak nem bírom a kinyilatkoztató megmondóembereket. Sőt, nem járok autóval sem, gyalogolok, BKV-zom és biciklizem.

Friedmann Juci 2010.08.26. 13:08:12

@mazs_: pontosan ezért írtam ezt:

"amúgy két dolgot különítsünk el.

- napi használat
- szükség esetén

nem mindegy."

Sand Lover 2010.08.26. 13:09:29

@Mr. Ray: „Márpedig ha az autós fizet, akkor alakísanak ki helyet (még én könyörögjek, hogy fizethessek a parkolóért???).” - Akár. Nem jog, hogy parkolhass.

Ha veszel egy lakást, nem minden esetben jár hozzá pincefach/mosókonyha/padlás. Szerencsés esetben meg tudod oldani, hogy ott tarthasd a cuccaidat, de nem JÁR, csak, mert kifizetted a kecó árát.

petimegmondja 2010.08.26. 13:20:54

@Steerio:

Ha megnézed a trendeket, akkor azt látod, hogy a külvárosokban új üzleti és pénzügyi negyedek épülnek. Decentralizálódik a város. A középosztály a közeli kertvárosokból és lakóparkokból jár ezekbe autóval vagy modern tömegközlekedéssel dolgozni.

Az Újlipótváros, Terézváros, Erzsébetváros, Józsefváros, Ferencváros elhelyezkedésű városrészek meg slummosodnak. A szép, de a modern életmódhoz nehezen alakítható épületeket lebontják és "rehabilitálnak". Az új kockaépületekben viszont már van mélygarázs, ami megdönti az eddig felvonultatott elméleteket.

Valahogy Bécsben sikerült megőrizni az egyensúlyt, bár a közlekedés elég kaotikus ott is, de legalább a megoldási kisérletekben nem akarják kiűzni a középosztályt a belső kerületekből, így megőrizheti építészeti karakterét is a város.

BTW még Amsterdamban is tudtam parkolni, amikor ott laktam a belvárosban és a gatyám sem ment rá...

Steerio 2010.08.26. 13:23:45

@Morgan LeFay: Pontosabban ha nem férnek otthon el a cuccaid, nem tárolhatod őket az utcából gyakorlatilag ingyen kapott hét-nyolc négyzetméteren. Ez csak egy olyan eszköznél alapjog, ami szennyezi az utcát-levegőt és mérgezi a többieket.

Természetesen aki úgy döntött, hogy nem terheli a többieket ilyesmivel, nem vesz ilyen cuccot és máshogy oldja meg a közlekedést, annak nem jár ez a terület, hogy odapakoljon, esetleg zöldségesbódét emeljen rajta, vagy csak kiüljön rá.

Human logic.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 13:25:10

@vezereger: kár hogy sose tudjuk meg miért kell a nagymamát a város másik végébe hordani orvoshoz, mint ahogy azt sem, hogy az autóalkatrészen kívül más árucikkek gyártása, kereskedelme, esetleg egyéb szolgáltatás amit igénybe lehet venni a fennmaradó pénzből miért nem tesz lehetővé foglalkoztatást.

Friedmann Juci 2010.08.26. 13:29:13

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: azért ne legyenek emiatt álmatlan éjszakáid :))

vezereger 2010.08.26. 13:34:11

A téma:
Rosszul megcsinált "autótlanító küldetés" a belvárosban, az ott lakó autótulajdonosok kárára.
Kb. erről szólt a dolog.
Ebből sikerült eljutni oda, hogy tervszerűtlen az úthálózat fejlesztése, a tömegközlekedés nem jelent alternatívát, mert rossz, és drága és lassú.

Majd jött az úthálózat, és szerencsétlenségemre szóba hoztam a kerékpárutakat, melyek a nyerészkedésen kívül - építtetők, és lenyúlósok - másoknak csak gondot és költséget okoznak, majd jött a bringázás és innen vége az eredeti témának.

Steerio 2010.08.26. 13:34:30

@petimegmondja: "Ha megnézed a trendeket, akkor azt látod, hogy a külvárosokban új üzleti és pénzügyi negyedek épülnek. Decentralizálódik a város. A középosztály a közeli kertvárosokból és lakóparkokból jár ezekbe autóval vagy modern tömegközlekedéssel dolgozni. "

Ez nem lenne baj, ezzel a belső kerületek (ahol nem fér el ennyi bejáró ember) visszanyerhetik eredeti céljukat, hogy élettér és lakhely legyenek. Ha ez így folytatódik, abból Újlipótváros csak profitálhat: kisebb forgalom, kisebb zaj, esetleg több zöld, kevesebb szenny. Én Terézvároson se azt látom, hogy gettósodna, hanem az ellenkezőjét (ha ugyan te emlékszel a kilencvenes évekre). De lásd még: Berlin Mitte, Bécs belvárosa, Amsterdam. Pont, amiket te is emlegetsz.

"Az új kockaépületekben viszont már van mélygarázs, ami megdönti az eddig felvonultatott elméleteket"

Legalább nem kell az utcára tenniük, ahol innentől el lehet férni babakocsival is. Á, gettó, mindenfelé babakocsizó, utcán tereferélő emberek...

"Valahogy Bécsben sikerült megőrizni az egyensúlyt, bár a közlekedés elég kaotikus ott is, de legalább a megoldási kisérletekben nem akarják kiűzni a középosztályt a belső kerületekből, így megőrizheti építészeti karakterét is a város"

Ez két dolog. A műemlékvédelemnek és az építőipari engedélyek kiadásának nincs köze a taglalt témához. A nyugati középosztályt pedig nem azzal űzöd ki, hogy nem autókázhat akárhová, hanem ha rossz a levegő ott, ahová gyereket akarna szülni. Vagy ha rossz a közbiztonság, mert a rossz levegő és az élettér hiánya miatt a tehetősebbek elmenekültek már onnan, és helyüket átvették a nyomorgók.

Még több autó Újlipótvárosban: még büdösebb, koszosabb utcák, még kevesebb járda, még inkább szürkülő kevéske zöld, slumosodás.
Kevesebb autó Újlipótvárosban: tisztább levegő, használható járdák, normális lakókörnyezet, virágzó üzletek.

Nézd csak meg a Pozsonyi utcát, hogy fellendült, milyen jó hely lett, amióta le van zárva a vége. Már ha láttad előtte, hisz nem tudom, hogy hol laksz.

"BTW még Amsterdamban is tudtam parkolni, amikor ott laktam a belvárosban és a gatyám sem ment rá..."

Nem lehet, hogy azért, mert a sok holland biciklizik, ezért kevesebb autó van, így azok nem foglalják ez az egész várost?

Ezért nem értem, miért haragszik az autós a biciklisre: felszabadított neki egy parkolóhelyet (igen, lenne pénzem autóra, volt is már olyanom).

Steerio 2010.08.26. 13:35:03

@vezereger: "Majd jött az úthálózat, és szerencsétlenségemre szóba hoztam a kerékpárutakat, melyek a nyerészkedésen kívül - építtetők, és lenyúlósok - másoknak csak gondot és költséget okoznak, majd jött a bringázás és innen vége az eredeti témának."

Pedig ebben milyen rohadtul igazad van.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 13:39:14

@vezereger: miért lenne rosszul megcsinált?

akinek ennyire fontos hogy az autója a ház előtt parkoljon, az költözzön olyan helyre.

Van olyan hely is ám ahol ezt megteheti, nem is olyan messze az itt éppen szóba hozott területtől.

Steerio 2010.08.26. 13:40:56

@veny: Ja, erre elfelejtettem válaszolni. Szóval hogy nem, mert a kicsit szélesebb aszfalt és rajta esetleg egy sárga csík jóval olcsóbb, mint a szinteltolásos, viacoloros, korlátos, lehajtós izé a megtervezésével és a kivitelezésével együtt.

Főleg, hogy egy ilyen kacifántos, folyton másik oldalra átmenős, beláthatatlan helyeken útra kidobós, lehetőleg minél balesetveszélyesebb akadálypálya nyomvonalának megtervezéséhez kiemelt tehetség kell, az pedig szintén nem olcsó... :)

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 13:41:04

"A parkolási helyzet már beköltözésemkor sem volt túl rózsás, amit lakóhelyválasztásommal mintegy el is fogadok"

ezzel be is árazta magát kedves levélíró. Akkor mireföl pampog?

cso zsi 2010.08.26. 13:45:15

@veny: 10M? Pestlőrinc egymagas a Gellértheggyel. Az kicsivel több lehet.
Biztos akad olyan, aki naponta 2x15-20 km-t teker kies fővárosunkban, de nemnagyon akaródzik elhinni. Még Amszterdamban is van a villamoson bringaszállítási lehetőség, pedig az töredéke Bp-nek, kb Debrecen méretű. (jav. feleakkora) Koppenhágában épp annyival laknak kevesebben, mint ahányan mihozzánk bejönnek az agglomerációból.

vezereger 2010.08.26. 13:48:02

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA:
Nagyikát 2 saroknyitól - 1 méteres kátyúkkal szabdalt úttest és járda a Füvészkertig pl, - a szomszéd kerületig kell szállítani, oda, ahol hajlandók/képesek ellátni az éppen esedékes problémáját, sajnos sem magánszanatóriumot nem tudtam venni a lakása mellé, sem lakást a magánszanatórium mellé neki szegénynek, pedig szívesen megtenném.

A slumosodás egy-egy város fejlődésének teljesen szokvány korszaka mindenütt a világon, a megoldások pedig egyformák: a tehetőseknek - akik elmenekültek és az agglomerációból autóznak be nap mint nap - ismét vonzóvá tenni a várost, a belvárost.
Kényelmes és megfizethető, valamint kellően gyors és pontos tömegközlekedéssel,
Tisztán tartott közterületekkel.
Megfizethető és kényelmes parkolással, - mélygarázs, parkolóház.
Elviselhető kockázatú közbiztonság.

Ha ezek teljesülnek, a lakosok beköltöznek, és nem csak aludni járnak oda, igénybe veszik a helyben megtalálható szolgáltatásokat, vásárolnak a helyi boltokban és lesz egy élő, élhető belváros ismét.

Ha csak az autózás és a parkolás lehetőségét szüntetik meg, az utca szutykos marad,a tömegközlekedés drága, megbízhatatlan és koszos, a közbiztonság nem javul, akkor:
- A területen csak azok maradnak, akik nem tudnak hova menni
- Mivel nem tehetősek, nem veszik igénybe a szolgáltatásokat, nem vásárolnak,
- A környezet miatt elszoknak a vásárlók, mennek oda, ahol parkolni is lehet
- Ezért a boltok bezárnak
- Maximum pár bringás, görkoris halad át a terepen, félve a helyi hordáktól és csak pár olcsó lebuj működik
- A maradék helyiek amint tehetik menekülnek mert mint fentebb olvasható már nem csak a kutyák-macskák szarnak az utcára.

Norv 2010.08.26. 13:50:25

Elképesztő olvasgatni ezeket a kommenteket... Mintha két táborra szakadt volna az emberiség: Nekem jogom van autóhoz, mert 10 perccel előbb odaérek valahova, különben is egészséges autózni mert nem mennek tönkre az ízületeim (ez a kedvencem :)), sokat fizetek, nekem jár. Utáljuk a biciklist mert átmegy a piroson, mert sok a mosási költsége (ez a másik kedvencem :)).

A másik meg a bringások akik szerint az autósok tehetnek mindenről, és ők a jó fejek akik felszabadítják az autósoknak a helyet / utat.

Tényleg ennyire fekete-fehér mindenki?
Én autóval is járok, BKV-val is és biciklivel is. Bringával a Keleti-Hűvösvölgy útvonalon, ha beérek a munkahelyemre, megmosdok, átveszem a benti ingemet. Este meg kiöblítem kézzel a biciklis pólóm hogy tiszta legyen, pici szappan meg kb. 5 l víz. Nem megyek át piroson , szép lassan tekerek, nem vagyok egy biciklis futár de 40 perc alatt felérek. BKV-vel 30 perc. Kocsival ha nincs dugó 20 perc, ha van akkor egy óra. Ha szükségem van az autóra, gondolkodás nélkül kocsival megyek. Ha szar az idő, dugó van, BKV-val. Ha gyönyörűen süt a nap, miért ne biciklizzek? Nem érzem utazásnak, hanem mozgásnak, nézelődöm, szép Budapest, jó nézni. A szar levegő úgyis mindenkinek szar, kivéve talán aki vidékről érkezik valami páncélozott járműben és ki se nyitja a kocsi ajtaját :) Ja, cigizem is. Valahol kompenzálok. Van kutyám, ronda módon póráz nélkül sétáltatom a Gellért hegyen, de nemcsak a kutyaszart szedem össze utána, hanem a járdáról is lelocsolom ha odapisil.

Bármilyen városi témájú fórumon állandóan előjön a köcsög autós/biciklista/dohányos/kutyás - nem gondoljátok hogy inkább meg kéne tanulni tolerálni egymást és nem egy egész csoportot szidni azért mert belefutottál egy-két piroson áthajtó bringásba, anyázó autósba, kutyaszart a járdán hagyó pitbullosba, kismama képébe cigifüstöt fújó emberbe?

vezereger 2010.08.26. 13:54:20

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 13:41:04
"A parkolási helyzet már beköltözésemkor sem volt túl rózsás, amit lakóhelyválasztásommal mintegy el is fogadok"

"ezzel be is árazta magát kedves levélíró. Akkor mireföl pampog? "

Lefordítom neked:
Amikor odaköltöztem lehetett parkolni hol, csak néha el kellett menni a sarokig, vagy a szomszéd utcába.
Ezt még elfogadtam, és belekalkuláltam az árba.
Most meg már nem tudok hol parkolni, jelentősen drágábban, és messzebb tudnék, ezzel megnövekedtek a lakhatásom költségei, és erre nem számítottam, ezáltal a lakásom értéke - kényelmetlen megközelítés, parkolás drágasága miatt - mcsökkent, az életminőségem rosszabbodott, és erről tehet valaki, aki ezzel nekem kárt okozott, de max nem szavazok rá, mást nem tehetek..
Valami ilyesmit jelent magyarul.

vezereger 2010.08.26. 13:54:53

Kedves Norv! Amíg nem keveredett ide egy bringás,nem is volt baj, mert erről szó sem volt :D

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 13:55:28

@cso zsi: súlyos tévedésben élsz. Rákoscsaba környékén tényleg van olyan hely (Erdő-hegy) ami kb olyan magas mint a Gellért-hegy, de ezt egy egész városrészre mondani némi tájékozatlanságra vall.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 13:57:11

@vezereger: ha csak a szomszéd kerület, az mégsem lehet olyan nagyon megfizethetetlen taxival...

Norv 2010.08.26. 13:58:16

@vezereger: Ja azt hiszem már el is felejtettem a másik kedvenc sztereotípiát, de szerencsére eszembe jutattad:
" a köcsög bringás aki ide mer kommentelni mikor épp autókról/parkolásról/KRESZről beszélgetünk, hát neki meg mi köze van hozzá?"

Perillustris 2010.08.26. 13:59:31

@vezereger: "és az autós pollenszűrője nem is szűr meg semmit - csak tudnám miért kell cserélgessem és mi az a fene sok szürke izé benne stb..."

Miért, a cigaretta füstszűrője hegyi levegővé szűri a füstöt?

Egy jól karbantartott és tisztított szűrőn elég sok dzsuva fennakad, de a legkárosabbak, a legkisebb méretűek nem.

Perillustris 2010.08.26. 14:00:02

@vezereger: "Elfogadom hittételeiteket, miszerint az üdvözülés egyetlen útja a kerékpározás, és bűnös lélek mindaz, aki mást tesz, vagy mond."

Legfőképpen te beszélsz egész másról, hiszen ezt soha senki nem mondta, nem is képviseli ezt egyik kerékpáros szakmai szervezet sem.

vezereger 2010.08.26. 14:01:22

" HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 13:57:11
@vezereger: ha csak a szomszéd kerület, az mégsem lehet olyan nagyon megfizethetetlen taxival... "

Igazán nem szeretnélek megbántani, de leírtam, a taxi áráért sokkal, de sokkal többet autózom saját járművemmel.
Miért fizetnék másnak, ha van sajátom, ugyanolyan, de nem, jobb képességekkel, mert direkt Opel Merivát vettem, amibe egy idősebb embernek kényelmesebb a beszállás, se fel, se le nem kell kepeszkedni, csak bepucsítasz és már ülsz is.
Már régen gondolkodom rajta, hogy mint a Ryanair tulaja, én is kiváltom a taxiengedélyt és onnan kedve furikázhatok lazán a buszsávban :D

Steerio 2010.08.26. 14:01:57

@vezereger: Két saroknál én megfontolnám a kerekesszék beszerzését, hosszú távon olcsóbban kijöhetsz. A motor és főleg a katalizátor nem szereti a rövid utakat, főleg persze télen. Megszűnik a parkolási gond, illetve nagyit ténylegesen a vizsgálóig lehet tolni (jó, nem tudom, mennyire akadálymentesített az intézmény), nem esik el és töri össze magát (legodaadóbb karonfogva kísérésnél is megtörténhet) stb.

Visszatérve: okfejtésed elég vad, de ha elfogadom igaznak is, érdekes az okfejtésed: nem azt mondod, hogy takarítsanak, hanem hogy ne korlátozzák az autóforgalmat, mert úgysem takarítanának.

Én tehetős vagyok, és nekem más a fogalmam az élhetőségről. Nekem nem az kell, hogy felparkolhassak az ajtóig, hanem hogy nem mindegy, mit lélegzek be. Két megoldásom van erre, kimenekülök és naponta beszenvedem magam a büdösbe, ami időigényes, és időből eleve nincs nekem sok, vagy megpróbálom támogatni az olyan ötleteket, amiktől eleve nem lesz itt olyan büdös.

Szerencsére sokfelé jártam, és ahol a belső, forgalomcsökkentett városrészeket láttam, azokra rohadtul nem ez volt a jellemző. A slumosodást pont hogy a korlátok közé nem szorított motorizáltság generálja: azok a városrészek rohadnak el a leggyorsabban, amiken átmegy a forgalom, amint pedig ezt csökkented, élhetőbb lesz.

Hogy ne csak európai példákkal jöjjünk folyton, nézd meg, hogyan tette élhetőbb hellyé Enrique Peñalosa polgármester a kolumbiai Bogotát:

chibis.overstream.net/swf/player/oplx?oid=ljlmaca5n8md&noplay=1%2522
(25 perc, narrátor: Brad Pitt, magyar felirat)

Amiről te beszélsz, az egy olyan elmélet, amit úgy alkottál meg, hogy ezt az eredményt hozza ki. Amiről a film szól, az pedig a gyakorlat.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 14:02:18

@vezereger: van aki pont ilyen helyre vágyik, mert pl nincs autója (ilyen is van).

Szerintem cseréljetek. Az ő szemében éppenhogy fölértékelődött az ingatlanod értéke.

vezereger 2010.08.26. 14:02:31

Kedves Norv! ENNEK A PROBLÉMÁNAK NEM RÉSZE A KERÉKPÁROZÁS.
Csak el kell olvasni mi a probléma.
Köze nincs a bringázáshoz.

Nem bánom én, ha mindenütt megjelenik pár hittérító, de ide ehhez a támához annyi közük van, mint a fagylaltgyártáshoz.

Perillustris 2010.08.26. 14:04:44

@sanche: "Én arra akartam rámutatni azzal a ksh adattal, hogy a szennyezett levegő, bár kellemetlen, mégis élettani hatását tekintve kevésbé jelentős, mint mondjuk a KÉNYELEM"

ROTFL

Oké, akkor helyezkedj el kényelmesen az ülésben, de előtte vezesd a kipufogógázt az utastérbe.

Kényelmes vagy kellemetlen? S élettanilag?

Ekkora baromságot már rég olvastam, ez mindent üt.

Steerio 2010.08.26. 14:04:57

@Steerio: A reklám kb. 1 perc 20 mp, átpörgethető. Ha valaki úgy gondolja, hogy megnézi.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 14:06:06

@vezereger: hát ha neked egyszerűbb átcaplatni a városon, hogy 2 utcával arrébb vigyed a nagyit, aztán visszacaplatani, közben többször parkolóhelyeket keresgélni, akkor tegyed.

Hogy olcsóbb is, arról nem vagyok meggyőződve. (ne csak a benzint számold)

vezereger 2010.08.26. 14:08:23

Kedves kimondhatatlan nevű nem én írtam nem az én problémám, zöldövezetben lakom, ott, ahol NORV olyan kellemes környezetben és CSAK végszükségben megyek a városba, ha már elkerülhetetlen, mert én már lemondtam róla, hogy ott jól érezzem magam, ahol életemből eddig vagy 30 évet egészen tűrhető körülmények között éltem le.
Azért megyek autóval oda, hogy minél kevesebb időt töltsek benne és mielőbb messze legyek tőle.
A kedves uszodámba is úgy járok be, aztán sutty, messze el...

Steerio 2010.08.26. 14:14:58

@vezereger: Olyan büdös van, hogy csak autóval jársz be. Nájsz. Elmenekültél a rossz elől bentről, hogy azzal az eszközzel menj be, ami létrehozza azt.

Így még rosszabb lesz bent, és még többen fogják ezt csinálni. Ha ezt elősegíted vagy hagyod, akkor lesz olyan rossz, hogy csak a nyomorgók bentmaradni. Nálad nem ez a slumosodás?

Ha rájössz, hogy a város az ottlakóké és nem a bejáróké, majd korlátozod azt a dolgot, ami a várost élhetetlenné teszi, akkor javul bent az életminőség. Nem akkor, ha még utakat terítesz le a Szent Autóistennek.

Tényleg, áldozz rá 25 percet (látom nem vagy épp annyira elfoglalt) és hallgasd meg ezt a latin-amerikai polgármesterarcot. Utána beszéljünk.

vezereger 2010.08.26. 14:15:21

@Steerio:
Kerekesszékkel tologad te, a mocsokban, és a kátyúk között a rokonaidat, ha neked ez megfelel.
Én autóval viszem, semmivel sem környezetszennyezőbben, mintha taxival vinném, csak olcsóbban.
Sajnos annyi pénzem nincs, hogy elköltöztessem onnan...

Kedves Norv, a kocsim nekem sem az előszobában parkol.
De ha holnapról a Te lakásod/házad körzete hirtelen gépkocsival megközelíthetetlenné válik, és mondjuk 500-1000 métert kell gyalogolnia mindenkinek a lakásodig, legyen az vendég, rokon, talán Te is úgy érzed, nem ezért fizettél annyit.
Ha pedig el szeretnéd adni, jön egy vevő erről érdeklődve ugyan mondhatod neki milyen egészséges hogy autóval megközelíthetetlen, csak nem hiszem, hogy ezt árnövelő tényezőként érvényesíthetnéd :D

veny 2010.08.26. 14:17:13

@vezereger: "Kedves Norv! Amíg nem keveredett ide egy bringás,nem is volt baj, mert erről szó sem volt :D"

A városok meg az autó feltalálása előtt voltak jó helyek.
Mondjunk még ilyen okosakat, léciléciléci...

vezereger 2010.08.26. 14:18:37

Stereeo, nem az autók miatt büdös és koszos a város!

A szemét miatt, amit szétszórnak, a kutyák-macskák patkányok miatt amik oda ürítenek az utcára, az omló vakolattól, és még sok-sok egyébtől is, amiben egy icipici rész igaz nem elhanyagolható, a járműforgalomé!

Ebből a legjelentősebb szennyezést a munkagépek, tehergépkocsik okozzák, és csak kevesebb részét a benzines személygépkocsik.

Legalább ugyanennyi szennyezést okoznak az elavult fútési rendszerek, ha nem többet, de azt mégsem tervezed ugye, hogy betiltod a fűtést a városban télen?

petimegmondja 2010.08.26. 14:21:34

@Steerio:

Minden szomszédomnak volt autója Amsterdamban.

Álmodsz. Költözz ki és élj a külvárosban te! Ott járhatsz biciklivel, grillezhetsz a kertben, rengeteg az élettér. Vidékre is költözhetsz, ott még több tered lenne.

A belváros mindenhez közel van, akik itt lakunk elfogadjuk ilyennek. Büdösnek és zajosnak. Ezt szeretjük. Miért miránk kell ránkerőszakolni a külvárosi környezetet?

Akinek az tetszik, az menjen oda, mi meg had éljünk itt az autóinkkal együtt az ódon épületekben, amik alá nem lehet mélygarázst építeni.

A Pozsonyi út lezárása miatt máshol keletkezett a káosz. Nem lett kevesebb közlekedő autó, csak szűkebb helyen szopnak. Ez biztos élvezetet jelent valakinek. Gondolom olyanoknak,akiket nem érint. Ez a probléma szőnyeg alás söprése.

Lehet Bp-ből biciklis gettót csinálni, de ki a franc akarna itt lakni? A biciklisek? Ki fogja megfizetni a kutyaszar eltakarítását, a zöld területek gondozását, a rend fenntartását? A biciklisták? Aha... UTÓPIA.

A Pozsonyin azelött sem volt elviselhetetlen a forgalom. Több útvonalon jobban eloszlik a forgalom.

Meg kellene érteni, hogy aközött, hogy mi lenne az ideális és, hogy mi a realitás fényévnyi különbség van. A magyart erőszakkal még nem vették rá semmire. A realitás az, hogy egyre több autó lesz. Talán 25-30 év múlva főként elektromos jármű.

Azok nem lesznek büdösek. Akkor mi lesz az érv ellenük?

A városban nagyságrendekkel jobb lenne a levegő már most is, ha buszokat gázzal hajtanák. Ehelyett EURO2-es, hihetetlen gagyi olajjal kent, pancsolt kormos gázolajjal hajtott buszok vannak. 200-300 EURO5-ös autó termel annyi káros anyagot, mint egy ilyen busz. Hol fér el egy ilyen buszon 200 ember?

vezereger 2010.08.26. 14:22:49

Kedves veny!

Amíg itt nem kezdett el valaki a kerékpározás jótéteményeiről beszélni nem is került semmi ilyen szóba, mert nem errő szól a cikk ugye...

Tehát a bringásokkal semmi baj, csak nem erről, nem róluk, nem rólatok és nem a Kerékpározás problémáiról szólt az aki szóvá tett valamit az elején.

Tudom nehéz megérteni...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 14:26:58

@petimegmondja: "Akinek az tetszik, az menjen oda, mi meg had éljünk itt az autóinkkal együtt az ódon épületekben, amik alá nem lehet mélygarázst építeni."

Rendben, de akkor ne tessék sírni hogy nincs elég parkolóhely, az ugyanis nincs, ezt így (is) kell elfogadni.

Hány lakás van egy ilyen házban? néhány tucat gondolom. Hány parkolóhelyet lehet előtte kialakítani? 3-4-et talán jóesetben...

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 14:29:15

@vezereger: ahogy elnézem itt te beszélsz legtöbbet a kerékpározásról...

záporjózsi 2010.08.26. 14:30:48

"Persze több környékbeli társasház tetőtér beépítési lehetősége is amiatt dőlt dugába, mert nem tudnak az új lakóegységekhez parkolót is biztosítani."
Azt tetszettek elfelejteni, hogy a parkolóhelyet nem közterületen kell biztosítani, hanem magánterületen. Az önkormányzatnál pedig csacskák, hogy nem képesek összehangolni a tetőtér-beépítésekhez egy új építésben vagy egy közeli épület bontásával nyerhető telken építtet parkolóházban parkolóhelyek építését. A tetőtér beépítéshez ugye hozzá szabad és lehet kötni a parkolóhely megvásárlását, így az biztosan visszajön, viszont a tetőteres projektből általában az egész épületet fel lehet újítani.

@petimegmondja: Foglalják a helyet. Egy autót átlagosan 1 óra hosszat használnak. Ez 23 óra állásidőt jelent. 23 órára vesz el egy várakozó gépjármű helyet. Nem keveset, kb. 2 vendéglátó asztalnyit. Mennyit is fizetne a vendéglős azért?

Perillustris 2010.08.26. 14:33:10

A lényeg: a járdákról takarodjanak le az autósok és biciklisek is. :P

veny 2010.08.26. 14:33:31

@vezereger: A probléma ugye az, hogy a városban meg környékén él egy nagy csomó ember, mindnek vannak mindenféle igényei meg elvárásai, és ezek némelykor egymásba, máskor objektív erőforrás korlátokba ütköznek, ráadásul állandóan változnak is. Ennek következtében folyamatosan megy a kampf, mert hogy se lokálisan, se globálisan nem bírjuk el a "mindenkinek mindene van, mégpedig ahol ő akarja" jellegű világbékét, és ez ma már mindenkinek nyilvánvaló.

Autót tárolni és járatni a város közútjain tipikusan egy olyan dolog, amivel a tulaj jóval nagyobb lábnyomot hagy, mint ami átlagban egy városlakóra jut. Praktikusan úgy is mondhatni, hogy ez csak azon az áron lehetséges neki, ha mások lemondanak a részükről az ő javára.

záporjózsi 2010.08.26. 14:34:04

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Azok a házak, amelyek alá vagy a földszinti lakások helyére nem lehet garázst építeni, jellemzően már 60 év fölöttiek. Alapvetően azok nem bírják, amelyek fafödémesek, azok 100 év fölött vannak. A többit csak egyszerűen nem így alakították ki és sokszor tényleg nem lehet bekanyarodni alá, agy nincs értelme garázst készíteni. Viszont ez az épületállomány alapvetően bontható és/vagy bontandó. ha csak a 30%-a helyére épülne vegyesen új építésű épület saját és idegen garázzsal és tisztán saját garázsos új, a probléma jelentős része meg lenne oldva. Nem lesz, mert gondolkozni ugyan ingyen van, de fárasztó.

veny 2010.08.26. 14:35:24

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: "ne csak a benzint számold"

De szigorú vagy!
Pedig ez a nagyvonalúság minden "megéri a kocsim" számítás alapja... :)

veny 2010.08.26. 14:37:23

@vezereger: "Azért megyek autóval oda, hogy minél kevesebb időt töltsek benne és mielőbb messze legyek tőle.
A kedves uszodámba is úgy járok be, aztán sutty, messze el... "

Nocsak, csak jó valamire neked is az a büdös város? :)

Amúgy a fenti vallomás után csak érdekes a kérdés, hogy a magadfajta városutáló mi a péklapátot trollkodik egy URBANISTA blogon, de ezt léci meg se próbáld itt megválaszolni...

vezereger 2010.08.26. 14:37:33

TKedves Steerio!

Most éppen valóban ráérek. Holnap meg utazom Gyomaendrődre, jó levegő és kellemes baráti társaság reményében.
Autóval. Négyen megyünk, sok holmival. Tömegközlekedéssel kb 8-10 óra sok átszállással, cipekdéssel.
Autóval olcsóbban és lényegesen gyorsabban érünk oda, kényelmesen, minden cipekedés nélkül.
Valószínűleg bográcsolni is fogunk, mert abban jobb ízű az étel, de palacsintát is fogok sütni, azt már nem nyílt tűzön, mert azt úgy praktikusabb.

Természetesen elfogadom, hogy valaki olyan várost vizionál, amiben nincsenek autók, az építőanyagot, élelmiszert, egyéb fogyasztási cikkeket villamos meghajtású járművk viszik be, és aki bármilyen célból hosszabb-rövidebb időre onnan távozik, nem teheti meg saját tulajdoonú személy és teherszállításra is alkalmas benzin meghajtású járművével.
De az az ő döntése és éljen ott ő.

Mellesleg, ha az iparvágányokat melyek valaha ezt a várost behálózták nem bontják fel, a teherszállítás kamionok helyet mehetne villamos meghajtású vontatókkal sínen.
Ha nem sorvasztják a vasúti teherszállítást és forszírozzák a közúti árufuvarozást akkor még tisztább lenne a levegő, és még lehetne sorolni.

Perillustris 2010.08.26. 14:37:36

@veny: "Autót tárolni és járatni a város közútjain tipikusan egy olyan dolog, amivel a tulaj jóval nagyobb lábnyomot hagy, mint ami átlagban egy városlakóra jut. Praktikusan úgy is mondhatni, hogy ez csak azon az áron lehetséges neki, ha mások lemondanak a részükről az ő javára."

Ez jó megfogalmazás.

Steerio 2010.08.26. 14:37:44

@petimegmondja: A belváros mindenhez közel van, akik itt lakunk elfogadjuk ilyennek. Büdösnek és zajosnak. Ezt szeretjük."

Gratulálok akkor neked, inkább meghalsz, csak gyalogolni ne kelljen egy métert se. Egyébként ki jogosított fel arra, hogy a többiek nevében is beszélj? Én is itt élek, ide fizetek adót, és képzeld, én nem értek egyet veled.

"Akinek az tetszik, az menjen oda"

Vagy aki autókázni akar, menjen a Hungaroringre, ez körülbelül ugyanolyan értelmes hozzászólás volna.

"A Pozsonyi út lezárása miatt máshol keletkezett a káosz. Nem lett kevesebb közlekedő autó, csak szűkebb helyen szopnak"

Nem. Elmaradt a káosz ugyanúgy akkor is, mint a Margit híd kiesésekor. Ahogy elmaradt Bordeaux-ban, amikor villamosvonalakat építettek és bizony sávokat és egész utakat vettek el hozzá, és elmaradt Los Angelesben is, pedig hogy várták a kivonuló újságírók, és Nürnbergben éppúgy, mint Szöulban, ahol a lefedett folyóra épített kétszintes (!) autópályát elbontották, és visszacsinálták a folyót.

Lett viszont mindenhol egy boldogabb város. Ebben a doksiban ugorj a 4. oldalra: www.bvk.siteset.hu/fajl.php?id=6267

"Lehet Bp-ből biciklis gettót csinálni, de ki a franc akarna itt lakni? A biciklisek? Ki fogja megfizetni a kutyaszar eltakarítását, a zöld területek gondozását, a rend fenntartását? A biciklisták? Aha... UTÓPIA."

Már tárgyalt téma. Nem csak az autósok fizetnek adót, hanem a "gyalogosok" és a "biciklisek" is. Az autósok által befizetett adó viszont NEM fedezi az általuk okozott károkat, amik nagyon is ott vannak, akkor is, ha te nem akarod látni őket. Részleteztem fentebb, hogy mi mindenre kell költeni utánuk.

Elég necces dolog a "biciklist" meg a "gyalogost" a szegényekkel azonosítani, de pont ebből fakad a magyar betegség, hogy mindenképpen kell autót venni, különben "nem vesznek komolyan".

Nekem is lenne pénzem rá, de nem kell. Ha néha mégis, akkor bérelek olyat, amilyet akarok, mert a megspórolt pénzből bőven futja rá.

"Azok nem lesznek büdösek. Akkor mi lesz az érv ellenük?"

Ugyanúgy nincs elég hely nekik az utcán, ahogy a büdöseknek sincs. Próbáltál már babakocsival közlekedni az Újlipótban? Az egész környék egy rohadt parkoló, a tavaly épített járda már mindenhol meg van süllyedve, már amellett, hogy csupa olajfolt. Ezt is majd rendbe kell ám rakni valamiből egyébként, ami megintcsak olyasmi, amit a gyalogos nem okoz.

kisvi 2010.08.26. 14:40:13

Szerintem normális, hogy végre elkezdték kiszorítani az autós forgalmat a belvárosból. A XIII. kerület belső része éppúgy a belvároshoz tartozik, ahogy az V kerület.

El kell dönteni, hogy a belváros az irodák és üzletek vagy a lakók érdekeit szolgálja. A lakók érdeke az hogy nyugi legyen, kevesebb legyen a forgalom, kevesebb legyen a zaj, és nem érdekli őket, hogy mindez mekkora teherrel jár az üzleteknek és egyes autójukhoz ragaszkodó szomszédoknak.
Elvileg a szállítók behajthatnak a lezárt részekre is, nekik nem jár plusz költséggel a dolog (csak előzetes engedéllyel), csak az eddigiektől eltérően rendezetten kell hoyg ezt megtegyék, mert fix időpontban tehetik ezt csak meg. A mesteremberek akiknek ilyen helyen dolgoznak drágábbak lesznek, mert nehezbb számukra a parkolás, ezt el kell fogadnia a lakástulajdonosoknak, éppúgy, mint ahogy udják azt is hogy a csökkentett forgalom eredményeképpen viszont nő a lakásuk értéke.

Ez azoknak jó, akik ott élnek és tartózkodnak is. Akik ott intézik napi ügyeiket, a bevásárlást az oprvoshoz menést. A bevásárlás napi bevásárlás, nem igényel autót, hogy haza kellejen vontatni a fél bölényt, és az orvosi rendelő kis közel van a legtöbb helyen. Ahol nehezen mozognak az öregek ott értük lehet menni, de ez nem igényel parkolást, de az már eleve nem egy általános helyzet, amit egy ilyen vitába bele kéne hozni, mert akkor ennyi erővel emlegessük fel a gyerekkocsit tologató kismamákat is, hogy mennyire egészségtelen ott az autók között kimenni a parkig...

Az autóval dolgozni és szórakozni járók (akik nem eszközszállításra használják az autójukat) meg kéne hoyg fizessék a parkolási díjakban azt hogy semmi keresnivalójuk ott. És igen, a színházbajáról valóban probléma, mert ők valójában nem fizetnek ezért. Az autó jó és nagyon hasznos tud lenni, de nincs szükség hogy a ház előtt álljon. Legyen letéve akkor kintebb a kerületben (15-20 perc alatt elérhető, utána szabadon lehet közlekedni vele), ahova érte lehet meni szükség esetén.
Az meg hoyg a városon nem lehet áthajtani, és egyre jobban megnehezítok az autósok dolgát és dogok lesznek pedig pont arról szól, hogy nem szeretnék, hoyg autós sztrádák alakuljanak ki a belváros környékén, és legyen valódi alternatív a tömegközlekedés és a kintebbi utak (most egyszerűbb áthajtani a belvároson a dugókkal együtt is, mint kintebb menni és kerülni)
Mindezt az itt élőkért, ugyanis bár sokan vannak az autósok, de sokkal többen vannak akik itt élnek, nincs autójuk és nagyjából csak az autózás hátrányát látják. A kompromisszum ott van, hogy legyen kicsit jobb a gyalogosoknak, ottélő nem autóoknak, cserébe kcisit nehezebb az autósoknak.

(bocs, nem olvasom vissza, biztos tele van elütésekkel)

vezereger 2010.08.26. 14:40:25

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: @vezereger: ahogy elnézem itt te beszélsz legtöbbet a kerékpározásról...

Egyszerű dislexia ez részedről, nehezen érted meg az írott szöveget, a legtöbb hozzászólásomban azt kérem, hogy hanyagoljuk a bringázással kapcsolatos okosságokat.

Steerio 2010.08.26. 14:41:32

@vezereger: Halló, nem mondtam, hogy senki ne használjon autót soha. Pont neked kétszer leírtam, hogy "a felesleges, kiváltható, kivagyiságból és lustaságból a mások kárára történő autózás ellensége vagyok".

Vidékre vagy nyaralni én is autóval megyek. Mivel nekem nincs, vagy más visz, vagy bérelek egyet. Tök jó kis cucc az autó, a maga helyén kezelve.

A városban pár kilométeres útra viszont semmi pénzért nem használnék ilyesmit, ha nem muszáj.

veny 2010.08.26. 14:42:10

@vezereger: "500-1000 métert kell gyalogolnia mindenkinek"

"Kissé" elszálltál az arányokkal, nem? :)

záporjózsi 2010.08.26. 14:42:33

@vezereger: Azért jó lenne, ha ehhez a koncentrált forrást és a koncentrált termelést is mellé tenné a város. Csak azt pedig más miatt nem tudja megtenni. Kamionnal az áru 30-40 km/h sebességgel jut el a rendeltetési helyére. Vonaton ez most 12-14 km/h-nál tart.

záporjózsi 2010.08.26. 14:43:30

@kisvi: Nincs vagy. Ha nincs és, akkor nem figyeltünk a városfejlesztős órán, amelyet nyugatabbra tartanak. Irodák (munkahelyek) és lakók és szórakozóhelyek. Egyben. Ekkor a legkisebb a közlekedési igény.

vezereger 2010.08.26. 14:43:38

Steerio: NEM JÁROK A VÁROSBAN, CsAK HA AZ ELKERÜLHETETLEN - mint írtam, bár elkerülhette a figyelmedet - és havi 4-5 alkalommal még annyi kárt sem okozok, mint egy ott lakó gyalogos.

Perillustris 2010.08.26. 14:44:04

@vezereger: "Autóval. Négyen megyünk, sok holmival. Tömegközlekedéssel kb 8-10 óra sok átszállással, cipekdéssel.
Autóval olcsóbban és lényegesen gyorsabban érünk oda, kényelmesen, minden cipekedés nélkül."

S ezért senki nem is neheztelhet rád, hiszen pont ez az optimális használat lényege. Ám pl. a Material Centertől a Kolosy térig autóval menni egyedül, egy kis válltáskával luxus és nem mellesleg önzőség.

Steerio 2010.08.26. 14:45:19

@vezereger: Nem csak arról beszélgetünk, hogy te meg én mit csinálunk. Van a városban (meg körülötte) még 120 000 további autó..

Egyébként akkor téged nem is nagyon érint ez a korlátozós dolog, mi a bajod vele? :)

vezereger 2010.08.26. 14:45:30

Nem hinném Veny, a múltkor be kelett menjek a Király utcába egy üvegeshez, a bolttól durván 300 méterre találtam a megközelebbi parkolóhelyet szerencsémre. Az oda-vissza 600 méter.

Friedmann Juci 2010.08.26. 14:46:40

akkor mégegyszer. az autókról, és a parkolásról, hogyan tegyünk élhetővé egy várost:
(az elején van két rövid reklám, de aztán érdemes rászánni 25 percet.)

"hogyan tette élhetőbb hellyé Enrique Peñalosa polgármester a kolumbiai Bogotát"
chibis.overstream.net/swf/player/oplx?oid=ljlmaca5n8md&noplay=1%22

kisvi 2010.08.26. 14:47:55

@vezereger:
igazából ilyenkor az a kérdés, hoyg miért kellett pont a Király utcába bemenned és miért kocsival kellett odamenned?

vezereger 2010.08.26. 14:48:32

Az a bajom vele Steerio, hogy a felére szűkült áteresztő képességű utcákon álló forgalom a kihasználatlanul üresen pangó buszsávok miatt sokkal nagyobb emissziót okoz, mint a folyamatos haladás.

Öngyilkos megoldás, ld a Koós Károly sétány kapcsán tett megjegyzésemet.

Évtizedeken keresztül megvoltam autó nélkül, amíg megfizethető, gyors és jó volt a tömegközlekedés. Most se ez, se az.

vezereger 2010.08.26. 14:50:43

Azért kedves kisvi,mert az egész országban csak ott van olyan szakember, aki a problémámra megoldást kínált.
Gyalogosan/tömegközlekedve 3 órás út lett volna, így egy óra alatt megvolt.
Az összesen 2 óra megtakarítás. Az idő pénz, az óradíjam magas... :D

Steerio 2010.08.26. 14:51:33

@vezereger: De ugye nem haltál bele abba a 600 méterbe? :)

Ha több lenne a parkolóhely a Király utcában, bizony akkor is mind foglalt lett volna. Viszont ha lényegesen nehezebb autózni (kevesebb sáv, kevesebb hely), akkor tényleg csak azok választják, akiknek muszáj.

Paradox módon pont ekkor könnyebb neked leparkolnod. Ahogy paradox módon Bordeaux-ban is azóta nincs *máshol se* dugó, hogy egy csomó utcát lezártak az autók elől: sok helyre nem lehet autóval eljutni, ezért az emberek jó része eleve nem indul el autóval.

Igaz, a villamos valóban fantasztikus, és olyan, hogy még a bankár is zokszó nélkül felül rá. Ezt igazán lehetne importálni.

Sokat járok ott munkaügyben, és rengeteget meséltettem az ottaniakat arról az időről, amikor még nem volt meg a villamos, és mindent autók borítottak. 2 óra volt átjutni a városon, most 20 perc.. Mindenki imádja az új szituációt, még azok is, akik először nem hittek benne.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 14:52:10

@vezereger: te beszélsz itt offolásról? a gyomaendrődi túrádnak mégis mi köze van az újlipótvárosi sétálóutcásításhoz?

kisvi 2010.08.26. 14:52:53

@vezereger:
A buszsáv azért van, hogy a buszok tudjanak haladni, teljesen mindegy, hogy milyen a forgalom, hogy esetleg valamikor mégiscsak alternatívát jelenthessen az autózással szemben, illetve hogy azok akik tömegközélekedésre szorulnak ne csak mindeképpen még ebben is az autósok mögött legyenek. (Nem számít, hogy mennyi a plusz környezeti terhelés emiatt, mert hozadéka is van.)

veny 2010.08.26. 14:53:24

@vezereger: "Holnap meg utazom Gyomaendrődre ... Tömegközlekedéssel kb 8-10 óra sok átszállással, cipekdéssel."

Gyoma speciel vasúti fővonalon van, megáll a nemzetközi IC is, a Keletiből kereken 2 óra.
Szerintem ennél nemigen leszel te se gyorsabb... :)

Norv 2010.08.26. 14:53:27

@vezereger:
Épp erről írtam, ezek szerint nem esett le. Ne legyél ilyen demagóg, persze hogy lemész vidékre kocsival+haverokkal+cuccokkal. Én is azzal mennék. De városban élni kompromisszum és előny is egyben.

Oriana Fallaci Ha meghal a nap című könyvében (60-as években írta) azt vizionálja a jövőre, hogy elindult sétálni egy amerikai nagyvárosban, és a rendőr megállította hogy miért nem autóval jár. Na úgy látom Pesten ez magunktól megy, nem kell hozzá rendőr.

"Kedves Norv, a kocsim nekem sem az előszobában parkol. De ha holnapról a Te lakásod/házad körzete hirtelen gépkocsival megközelíthetetlenné válik, és mondjuk 500-1000 métert kell gyalogolnia mindenkinek a lakásodig, legyen az vendég, rokon, talán Te is úgy érzed, nem ezért fizettél annyit.
Ha pedig el szeretnéd adni, jön egy vevő erről érdeklődve ugyan mondhatod neki milyen egészséges hogy autóval megközelíthetetlen, csak nem hiszem, hogy ezt árnövelő tényezőként érvényesíthetnéd :D"

Hoppá, épp ez van velem, és nem zavar, ez baj? Kicsit elnézted, én Hűvösvölgyben dolgozom (sajnos) és a Keletinél lakom (hál istennek). A Baross teret pár éve nem lehet megközelíteni a metróépítés miatt, amúgy se parkolhatnék ott matricával, mert az olyan mint a körút, szinte ingyen mi mást vársz. Teljesen tisztában voltam ezzel mikor vettem a lakást. Képzeld túl lehet élni hogy pár utcával arrébb állsz meg és hazasétálsz! Sőt, néha a Felvonulási téren ledobom az autót, és hazamegyek trolival / gyalog. Ugyan nem tudok a házam előtt parkolni, de cserébe a ház előtt áll meg a troli/ metró / stb. T. Levélíró se halna bele ott lerakni a kocsit, közvetlen troli megy a Ligettől a Vígszínházhoz, vagy sétál/földalattizik egyet az Andrássyn és sétál/Combinozik haza.

És még aljasabbul hangzik, de bizony elsétálok gyalog az Aréna Plaza Tescoba, bevásárolok és egy túrahátizsákban hazaviszem a cuccot.

Az egész cikk és a kommentek nagy része semmi mást nem tükröz, csak az emberi lustaságot, meg hogy könnyebb hisztizni mint magadtól megoldást találni.

veny 2010.08.26. 14:54:08

@vezereger: "valaki olyan várost vizionál, amiben nincsenek autók"

Ki, könyörgöm, ki?

záporjózsi 2010.08.26. 14:56:11

@kisvi: Azért, mert ott a kedvenc üvegese. Vagy mert csak az csinál olyat. Nem mindegy?! Az a jó, ha ezek a funkciók a városon belül is megtalálhatók. Ha pedig jó az üzlet, akkor máshonnan is mennek oda. Nem kellene összekeverni a várost a skanzennel.
Azért megy autóval, mert úgy tudja pl. az üvegárut szabályosan és biztonságosan elvinni. Nem arról van szó, hogy nap mint nap átmegy a városon, mert nem tud megbízhatóan másfelé menni.

@vezereger: Nem az utak, hanem a csomópontok áteresztőképessége kicsi. Ha az elegendő lenne, sokkal nagyobb forgalom is át tudna menni. Ezért tök mindegy, hogy pl. a Rákóczin 2 vagy 3 sáv áll.

Steerio 2010.08.26. 14:56:11

@vezereger: Legutóbb idézet PDF-ben benne van, hogy a szűkítés mindenhol gyorsabb haladást hozott, olyat, amilyet a bővítés sosem tud.

Ennek az az oka, hogy az autóforgalom nem egy folyadék. Az embernek van választási lehetősége, a vízmolekulának nincs.

Ha utakat építesz nekik, vonzóbb lesz az autóval elindulás. Gyakran nagyobb arányban, mint amennyivel az út szélesebb; főleg, hogy sokhelyütt a tömegközlekedés rovására megy a bővítés (Rákóczi úti villamos). Ha elveszed, nagyobb arányban fognak más mellett dönteni az emberek, mint amivel az abszolút maximális áteresztőképesség csökkent.

Most mondhatod, hogy nem hiszed, de eddig mindenhol így történt, 2-3 nap alatt adaptálódnak az emberek, adaptálódik a forgalom. A Margit híd kiesésekor is óriásdugókat vizionált mindenki. Hol vannak? Hol van nagyobb dugó, mint amikor üzemelt a híd?

kisvi 2010.08.26. 14:57:21

@vezereger: 2010.08.26. 14:50:43
nem értem, szóval 2 óra megtakarítás nem ért meg neked 600 métert?! Pénzben mennyit ért volna meg? Fizettél volna érte 2000 Ft-ot ha csak ott tudod megtenni ezt és 2 órát nyersz vele?
És mondjuk ha leteszed a kocsit kint valahol metróközelben, bemetrózol 15-20 perc alatt, akkor 40 percet veszítesz, de mondjuk nem kell kifizetned ezt az 2000 Ft-ot? Kifizetted volna, ha valamelyiket választanod kéne mert az ottlakóknak az autóddal kellemetlenséget okozol?
Remélem érted hogy nekem mi a problémám a gondolatmeneteddel...

záporjózsi 2010.08.26. 14:58:21

@Steerio: Nyár van. A nagy dugóra 3 hetet még várni kell. De az addig éveken át generált "normál" dugóhoz képest fel sem fog tűnni.

@veny: Háztól házig? O.K, csak 4 óra.

kisvi 2010.08.26. 14:58:53

@záporjózsi:
a kedvenc üvegest meg kell fizetni, kalkulálja bele a költségbe, mint hóbortba, hogy ennyivel drágább a dolog. Vagy keressen közelebbi üvegest, mert igenis nem midnegy, hogy miért megy be az ember a belvárosba kocsival.

pösti 2010.08.26. 14:59:17

-egy sétáló utcában lévő lakás többet ér egy "autós" utcás társánál.(Ez tény!)
-európai nagyvárosok belvárosaiban nem jár alanyi jogú parkolás köztertületen(!)SENKINEK (vannak fejlettebbek ahol az áthaladásért is fizetni kell).
-ha megtehetem (és ha a BELvárosban élek, akkor igen!), hogy naponta egy ásványvizet viszek haza a boltból akkor nem fingatom meg magam több kartonnal, amit a hiperből kell haza kocsiznom (idő+energia).
-a biciklis/autós ellentét gerjesztés nem helytálló mert:minden bringással kevesebb autós lesz(kisebb dugó, tehát aki marad az autójában az is nyer!/több P/kisebb légszennyezettség/több egészséges ember(?)...:)
-A körúton belül 4-5 millió forintért lehet teremgarázshelyet vásárolni.
-A napi használat és a "szükség" az két külön dolog
-A felszíni(!) közlekedésünk tényleg vállalható lenne ha pl a dugók nem fojtanák meg, és a BKV "vezetése" is minimális rátermettséget mutatna(járat ésszerűsítés,komplex elővárosi közlekedési rendszer(MÁV,Volán,BKV,Mahart)kiszervezett és drága jármű takaríttatás megszüntetése stb...)
-és még sok-sok KONSTRUKTÍV ötlet/észrevétel/hozzászólás az egymásnak feszülés helyett...

záporjózsi 2010.08.26. 15:00:55

@kisvi: Ki mondta, hogy nem kalkulálta bele? Szerinted mondjuk Gyömrő közelében hány üveges készít fúvott és maratott üveget egyedi mintával megbízható minőségben? (Ez egy példa.) Lehet, hogy megtalálta a legközelebbit.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 15:01:34

@záporjózsi: bement, talált parkolóhelyet, hazament. Hol a probléma? kellett 200 m-t sétálni?

záporjózsi 2010.08.26. 15:03:33

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Nem gondolom, hogy probléma lenne ezzel. Ilyet én is szoktam csinálni, SMS parkolás, inkább fizetek, mint keresgéljek helyet. Ha nincs cucc, akkor meg csak BKV, mert nem vagyok hülye autózni. Ja, és sok séta, mert jóóóó.

kisvi 2010.08.26. 15:04:39

@záporjózsi:
Nem értem mi a kérdés.
Aki a belvárosba megy kocsival ne panaszkodjon hogy nicsn parkoló (...messze van, gyakologlni kell...), fogadja el hogy egyre kevesebb lesz, ott is sétálnia kell valamennyit, mert amúgy nincs ott keresnivalója kocsval, csak kivételes esetekben.

vezereger 2010.08.26. 15:05:29

Nem biztos kedves Norv!

Korántsem biztos, hogy igazad van. Tudom kényelmes dolog autózni, azért is teszem.
Ugyanígy kényelmes dolog a modern műanyagszivaccsal is bélelt matrac amin alszom.
Még kényelmesebb, hogy a munkám nagy részét elintézhetem elektonikus úton, telefonon.
A legkényelmesebb, hogy mozi helyett saját házimozit nézhetek vásárolt dvd-ről kiváló hangminőséggel és látványos képi elemekkel.

Igaz ezek mind környezetszennyező technologiával készültek, folyamatosan áramot fogyasztanak, amit gáz, olaj, pakura, szén elégetéséből, vagy maghasadásből származó piszkos energia hajt.

Ezen kívül fehérített WC papírral törlöm a fenekemet, ami lényegesen környezetszennyezőbb technologiával készül, mint a silányabb minőségűek.

Igaz, megtehetném, hogy saját magam által szőtt növényi eredetű textiliát hordok, nyers ételeket fogyasztok, és lapuval törlöm a seggem...

De ember vagyok, és mint ilyen lusta, hiszen mi mársért talált volna ki újabb és újabb szerkezeteket az emberiség, ami megkönnyíti az életét - és persze mindegyik környezetszennyezőbb mint az elődje?

Tudom borzalmas ezzel szembesülni.

Beosztással, ésszerű és célszerű felhasználással azt használom, ami kifizetőpdőbb.
Ha időt spórolok akkor azért járok autóval, ha kényelmet, vagy mást kívánok, akkor azért.
Ha van helyette ÉRTELMES és minden arányában megfelelő alternatíva ismét tömegközlekedem.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 15:06:11

@pösti: 10 évvel ezelőtt mindenki nagyon jól elvolt kartonos ásványvíz nélkül.
Azóta ez is divatba jött és nem lehet róla lemondani, de legalább van miért a teszkóba menni...

Vannak már igen jó víztisztító berendezések, akinek esetleg nem megfelelő a csapvíz minősége, a sok ásványi anyag amúgy sem kifejezetten egészséges nagy mennyiségben.

záporjózsi 2010.08.26. 15:06:55

@pösti: Egy nagyobb család (vagy ezt már leírni is tilos?;)) Naponta is el tud fogyasztani egy karton vizet. Persze akkor van, aki cipelje. Viszont tény, hogy a hiperben sokszor jobb a minőség és nagyobb a választék. Normális kisboltot alig lehet találni... Magyarországon ugyanis vagy vackot veszel, vagy olyan drága a cucc, hogy nem tudod a lakást, a közüzemeke és minden mást kifizetni és még normális kaját is venni.

veny 2010.08.26. 15:09:13

@záporjózsi: "Háztól házig? O.K, csak 4 óra."

Indóháztól indóházig kettő. :)

De nem is ez a lényeg, ugyanis nagy távolságra, csomagokkal, 3 utassal tényleg senki nem mondja, hogy ne autózzon. AZ tényleg megéri.

A baj az, vezereger barátunk őszintén hitte a 8-10-et, egyszerűen mert kell az önigazolásához, miközben a valóság ennek kevesebb, mint a fele, igen közel az őáltala kocsival elérhető kb. 3 órához...

vezereger 2010.08.26. 15:09:53

Kedves Kisvi!

Az az óránkénti összeg nem az én óradíjam.. De nem ez a lényeg.
Nekem megérte és ennyi.

kisvi 2010.08.26. 15:12:22

@záporjózsi: A belvárosban mindenhol van max 15 perces séta távolságra nagy bolt vagy rendes piac. Tömegközlekedve kevesebb... Miért kellene ezért autó, hogy hazavigye az ember a napi bevásárlásból a dolgokat?
Az ínyenc gurmet boltok többsége is a belvárosban van, nagyon könnyen megközelíthetőek gyalog.

vezereger 2010.08.26. 15:13:40

Veny nézd át a menetrendet Budapest-Gyomaendrőd viszonytalatban, számolj hozzá egy óra utazást az első pályaudvarig budapesten belül cuccokkal. Hidd el kijön, nincs dierekt járat :D

kisvi 2010.08.26. 15:13:56

@vezereger:
de akkor ezek szerint megérte a parkolással járó kényelmetlenség, mert olyan dolgot intéztél, ami fontos volt? Akkor miért panaszkodsz miatta? :)

veny 2010.08.26. 15:14:52

@pösti: "egy sétáló utcában lévő lakás többet ér"

Pontosan.

"minden bringással kevesebb autós lesz"

Sajna ez ma Pesten nem igaz.
A legtöbben (90% fölé becsülik) a tömegközlekedésről váltottak.

Perillustris 2010.08.26. 15:14:53

@záporjózsi: Az évi több mint egymilliárd műanyag palackról még nem is beszéltünk. :P

Norv 2010.08.26. 15:15:21

@záporjózsi: Megoldás: Csapvíz. Lehet tuningolni víztisztítóval ha neked nem megfelelő. Szerintem teljesen ok, a palackos ásványvíz valami hülye divatdolog.
Jó példa: most voltunk táborozni gyerekekkel Kékkút mellett. A kerti csapból meg bent a házban is kb. az a víz jön, amit utána drágán megvehetsz dizájnos palackban egy kis bubival dúsítva (bár azt egy sima szódásüveg is tudja). Persze hogy az összes kamasz kölyök húzta a száját hogy de neki ásványvíz kell... Elképesztő.

vezereger 2010.08.26. 15:16:02

Kisvi, amíg én parkoltam, valaki keringett, és káromkodott magában, mire lelt egy parkolóhelyet, ugyanis kevés van. Az ott lakó esetleg miattam nem tudott a lakásához +közel " parkolni.

Vagyis kellenének oda is parkolóhelyek...

záporjózsi 2010.08.26. 15:16:03

@HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA: Ha a szódagépet is mellékelni lehet, akkor igazad is lehet. :)

@kisvi: Aki oda megy, annak legyen parkolóhelye. Pl. úgy, hogy aki ott lakik vagy rendszeresen ott dolgozik, tehát a közterületet rendszeresen használja a takarítsa el az útból a járgányát. Pl. annak a hatására, hogy nekik sincs ingyen, hanem mindenki ugyanannyit fizet. Aki néha bemegy, annak nem lesz gond néha fizetni.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 15:16:39

@vezereger: valamit nagyon félrenézhettél, tényleg 2 óra oda a menetidő vasúton direktbe, ettől függetlenül valóban nem éri meg ennyien az ára miatt.

De hogy jön ez az újlipótvárosi parkoláshoz?

Steerio 2010.08.26. 15:16:49

@vezereger: Most tök hülyének fogsz nézni, de legnagyobbrészt a kényelem miatt váltottam autóról biciklire.

Mindenhol gyorsabban ott vagyok, amerre járnom kell, nem vesztegetek időt dugóban állásra. Bárhol meg tudok állni, éjszakára meg felhozom a lakásomba, így nem kell félnem, hogy egy többmilliós értéktárgyamat feltörhetik-ellophatják.

És képzeld, a megspórolt pénzből (Winklerék kiszámolták, egy új kocsi az első öt évben az árán felül még 5 milliót elvisz) környezetszennyező módon elröpködök ide-oda és itthon is elég jó életstílusra futja. Kényelemre például.

Szervizbe és benzinkútra se kell futkosnom, és nem csinálok fárasztó hétvégi nagybevásárlást, hanem megveszem a helyi kisboltban (amit sorvasztok), ami kell. Igen, ez drágább 10 forinttal, de emlékezzünk, ennél azért sokkal-sokkal többet spóroltam meg.

Szerinted ki a kényelmesebb?

Értem, hogy van akinek szüksége van rá (beteg nagyi, bármi), csak három dologra akartam rámutatni:

1) A kényelem relatív dolog.
2) A biciklizés nem környezetvédelmi kérdés.
3) Még a városi autózás csökkentése se kizárólag a fákról meg a madarakról szól, sokkal inkább az emberek életteréről és egészségéről.

kisvi 2010.08.26. 15:20:32

@záporjózsi:
mindenkinek fizetnie kellene, az ottlakóknak is. Max nekik kicsit kevesebbet, de alapvetően azoknak a lakóknak, akik nem használják amúgy a kocsit (pl csak utazáshoz) nem ott kellene tartania az autót, hanem valamilyen parkolóházban (akár kintebbi kerületben is). Akik meg bemennek, azoknak is többet kéne fizetniük, hiszen a kényelmüket/idejüket váltják meg az autóval.

Norv 2010.08.26. 15:22:25

@vezereger:
Nem értem mi a problémád. Igen, túlzott kényelmességedből adódóan szereted azt hinni, hogy nincs hasonlóan jó megoldás mint az autó. Felhozol olyan példákat amikor tényleg jobb a kocsi, de már vagy 100 komment elmondta hogy nem erről van szó, hanem a kocsival megyek a Vígszínháztól az Oktogonig és nem tudok ott parkolni típussal.

Eltúlzod hogy Gyomaendrőd 8-10 óra, meg hogy Hűvösvölgyből a Király utcába oda-vissza 3 óra. Nem így van de ha ezt akarod hinni, senki nem tiltja, rajta.

Csak arról van szó, hogy utána nem alkalmazkodik hozzád mindenki, mert parkolni már nem tudsz a kedvenc üvegesed előtt. Tudom hogy fáj hogy a kocsid zárt kis világából kiszállva alkalmazkodnod kell másokhoz, de hidd el túl lehet élni. Vagy ha nem, zárkózz be a kis villádba, rendelj mindent interneten és nekünk is jobb lesz.

veny 2010.08.26. 15:23:27

@vezereger: Te kit nézel hülyének?

Rendszeresen járok Gyomára, és a közvetlen vonat a Keletiből 2 órát megy, ezen nincs mit vitázni. Napi 12 ilyen vonat van, még csak alkalmazkodnod se nagyon kell a menetrendhez.

HERMSGERVØRDENBRØTBØRDA 2010.08.26. 15:26:07

@veny: nyilván "Gyomaendrőd"öt kereste a menetrendben.
nem csoda hogy nem találta...

záporjózsi 2010.08.26. 15:27:13

@Norv: A buborékos víz szódásüveggel való előállítását aláírom, a buboréktalan meg úgy hülyeség ahogy van, kivéve akinek valamiért az kötelező.

@Perillustris: Az már inkább. Gondolom mindenki szelektíven is gyűjti. Áldom a sok eszest, akinek nem lehet megmagyarázni, hogy úgy tegye a szelektívbe, hogy másé is beleférjen.

záporjózsi 2010.08.26. 15:30:39

@kisvi: Alapvetően mindenki a kényelmét fizeti ki az autóval. Vagy aki Bp. körül lakik és van garázsa annak ingyen volt? Az a legegyszerűbb, hogy ha mindenki egyformán fizeti a közterület használatáért kivetett díjat.

veny 2010.08.26. 15:33:31

@záporjózsi: "Az a legegyszerűbb, hogy ha mindenki egyformán fizeti a közterület használatáért kivetett díjat. "

Stimmel.
De a magyar valamiért utálja az egyszerű dolgokat...

záporjózsi 2010.08.26. 15:42:11

@veny: Hozzá vagyunk szokva a pult alóli "extra" szolgáltatásokra. Nem kéne...

záporjózsi 2010.08.26. 15:46:19

@veny: Még 1 apróság. Nem az ottaniaktól irigylem a közterületet. De az ország legnagyobb észén mindenki magának épít garázst. Attól még, hogy valaki egy drága, de jó helyen él, attól még ne járjon neki automatikusan majdnem ingyen a közterület. Ha 20 év kell a megoldáshoz, de azt valaki leteszi az asztalra és véghez is viszi, annak gratulálok és elfogadom Lehet benne dugódíj, parkolási díj, fizetős BKV. Csak kiszámítható legyen, és a trabantos papának se tapossanak a lelki világába nagyon, de fejlődés mindenképpen legyen. A magam részét kifizetem...

veny 2010.08.26. 15:56:05

@záporjózsi: Egyetértünk, bár én nem hiszek abban, hogy pár lábra ne kéne rálépni közben.

záporjózsi 2010.08.26. 16:02:11

@veny: Nem mindegy, hogy egy elefánt lép rá egy balta közvetítésével vagy egy kiskacsa végigmászik szépen hápogva. ;)

Perillustris 2010.08.26. 16:03:16

@záporjózsi: A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy az új társasház garázshelyei hónapokig-évekig eladatlanok, mivel az utcán ingyen lehet parkolni.

záporjózsi 2010.08.26. 16:10:17

@Perillustris: Viszont szabad előírni, hogy minden lakáshoz garázs is tartozik, külön tullappal (albetéttel), de a beruházó által önállóan csak a lakásonkénti egy parkolóhely után értékesíthető. Működik Magyarországon.

Perillustris 2010.08.26. 16:12:26

@záporjózsi: 50%-ig le lehet alkudni a kötelező garázshelyek számát, így egy 50 lakáshoz házhoz elég lehet 25 parkoló is.

cso zsi 2010.08.26. 16:22:12

@Steerio: "Hogy ne csak európai példákkal jöjjünk folyton, nézd meg, hogyan tette élhetőbb hellyé Enrique Peñalosa polgármester a kolumbiai Bogotát:"
Ehhehhe...
Vagy két hete ment a tv-ben egy éjjel. 7 milliós városról beszélünk, és már nem polgi a bácsi, csak 1998-tól 2001-ig volt.
Ott lehet vasárnaponként 120 km utat lezárni, mert másfél millióan bringáznak olyankor.
Ki lehetett venni a maffia kezéből a buszközlekedést, amik gyakorlatilag mozgójárdaként üzemelnek, mert szinte összeérnek, úgy követik egymást.

Mariannka51 2010.08.26. 16:26:15

@pösti:
-egy sétáló utcában lévő lakás többet ér egy "autós" utcás társánál.(Ez tény!)

Az én tpasztalatom szerint ez nem igaz, sőt sokkal nehezebb eladni (a megasabb fentartási költségek, kényelmetlenségek miatt)

-európai nagyvárosok belvárosaiban nem jár alanyi jogú parkolás köztertületen(!)SENKINEK (vannak fejlettebbek ahol az áthaladásért is fizetni kell).

Itt sem

-ha megtehetem (és ha a BELvárosban élek, akkor igen!), hogy naponta egy ásványvizet viszek haza a boltból akkor nem fingatom meg magam több kartonnal, amit a hiperből kell haza kocsiznom (idő+energia).

nem állok naponta sorban a zsúfolt sarki kis boltba naponta, hanem havonta megvásárolom egyszerre a szükséges élelmiszert amivel időt és pénzt takarítok meg

-a biciklis/autós ellentét gerjesztés nem helytálló mert:minden bringással kevesebb autós lesz(kisebb dugó, tehát aki marad az autójában az is nyer!/több P/kisebb légszennyezettség/több egészséges ember(?)...:)

a szabályosan (föleg kivilágított ) közlekedő bicajosokkal nincs problémám

-A körúton belül 4-5 millió forintért lehet teremgarázshelyet vásárolni.

Hol? Cimet kérek...

Tényleg építő ötletek kellenének:

- forgalom szervezéssel csökkenteni lehetne a belváros forgalmát.

- mit szólnátok a "társasházi garázshoz"?
Mindenhol vannak lepusztult földszintes házak egy két lakóval. Az önki megszerzi a telket (evégre azért szedi a parkoló dijat) a környéken lakó autósok meg beszállnak és megveszik a parkolóhelyeket. Ebből felépülne a garázs. Az üzemeltetést meglehetne oldani az óradíjas parkolásokból...

záporjózsi 2010.08.26. 16:29:15

@Perillustris: Szerintem csak jogi szabályozás kérdése, hogy le lehet-e. Ne lehessen. Már egy családban nem ritka a 2 autó. Sajnos itt tartunk, mert nagyon rosszul szervezték a várost. Nem csak a rendszerfoltozás előtt, amikor szimplán nem számítottak az azóta végbement folyamatokra, hanem utána is...

cso zsi 2010.08.26. 16:37:12

@kisvi: "A buszsáv azért van, hogy a buszok tudjanak haladni, teljesen mindegy, hogy milyen a forgalom"

Nem egészen Amíg pl. a Rákóczin - Kossuth Lajoson senki sem vitatja a létjogosultságát, addig a Fő utcában, ahol csúcsidőben 8 percenként jár a busz (ez kb napi 2x 1-1,5 óra), egyébként húszpercenként, vagy ritkábban.

A helyzet azonos a martonvásári jelzőlámpás kereszteződéssel. Érdig - Tárnokig áll a sor naphosszat, mert az üres keresztutcának ad zöldet. Ettől menő a helyi kiskirály.
A forgalom nem csökkent, csak a sebesség közelíti a nullát. Több károsanyag-kibocsájtással.

záporjózsi 2010.08.26. 16:37:21

@Mariannka51: Nem a nyóckerből köll kiindulni, hogy vannak még földszintesek. ;) Amúgy viszont igen. De épp ezért mondtam hosszú átmenetet. A 80 éves Pista bácsi eldöntheti, hogy köll-e a Trabija. Olyan sokáig úgysem fog vezetni, hogy hirtelen garázshelyet kelljen vennie a nyugdíjából. A többiek pedig vagy befektetnek vagy váltanak havibérletet 40.000-ért (hasszám). Nem kell azonnal. Csak felvinni a közterületi bérlet árát évi 50-200%-kal; ahol mondjuk 1000 Ft egy évre, ott az évek során 2000 4000, 8000, stb. lesz, az érvénytartama meg csökkenhet is. Lesz elegendő idő a beruházásra, lesz valamennyi bevétel is. Ehhez már minden kerületben van elegendő akár lebontandó magasház is, ugyanis egy 5 emeletes régi bérház helyére 10 parkolószint elfér. Csak emeletenként 20 autó esetén 200 kocsinak van hely, azaz 4-5 másik ház parkolását megoldja.

záporjózsi 2010.08.26. 16:38:36

@cso zsi: A Fő utcát sem a buszsáv fogja meg, hanem a Clark.

Mariannka51 2010.08.26. 16:46:06

@záporjózsi:
Én jelenleg havi 20-ért bérelek garázsban helyet a Bródyban. nekem megéri, hogy fedett helyen van a kocsim és többi...
Lennénk többen is akik áldoznánk arra, hogy legyen parkolóhelyünk, nem az utcán...de nincs rá válasz az önki részéről.

pakesz (törölt) 2010.08.26. 16:47:46

@kisvi: ismeros Lehel ter kornyeken: hat leraktam mar a kocsit szeptemberben, es nem is hasznaltam egyaltalan, hiszen akkor nem lett volna jo helyen amire ralatok az ablakbol

na mondom bazzz...
nem tudta volna valamelyik videki paraszt rokonanal lerakni? ja hogy ingyer van akkor KET KEZZEL IDE NEKEM MERT JAR!!!

ezzel el is mondtam a lenyeget:)
meg kell fizettetni(az ott lakoknak!!! legalabb a harmadat a koltsegnek), es akkor nagyon sok ugy dont ontudatosan, hogy neki megeri a villamosmegallon elmenni az autoig, ha meg a nagy nyaralasra elmegy, akkor puff neki kifizeti a 3 oras parkolojegyet evente egyszer!!!

cso zsi 2010.08.26. 16:49:01

@veny: Oszt a Keletit mennyi idő alatt éred el? Hát Gyomán az állomásról a célodat?
Nekünk elvileg rövidebb az utunk, árban szinte egyforma, időben viszont egy órával hosszabb. (csak a sínen)
A két felnőtt és egy gyermek egyirányú jegyéből kifutja kocsival oda-vissza. A BKV-jegy árából még a pályamatrica is kitelik.
Az idő? Ha jól választom meg az indulás időpontját, akkor feleannyi.

halar 2010.08.26. 16:49:28

nem vagyok oda a kerület vezetéséért, de tökéletesen igaza van az alpolginak.

a belvárost nem autókra tervezték, hanem emberekre. az említett ditrói mór utca a vígszínházhoz méltatlanul egy autóparkoló volt faltól-falig. két emebr nem tudott a járdán sétálni, mindezt ilyen frekventált helyen.
a hollán ernő szintén egy kutyaszaratós autóparkolóból, ahol a járdán szinte a falig álltak a kocsik lett sétálóutca, ahol ma már a helyiek (nekik nincs autójuk?) élnek, mozognak, használják a teret, jól érzik magukat. ezen kívül fellendült a gazdaság, új helyek nyíltak, ez munkaerő, adóbevétel, stb... és leginkább élhető környezet!

be kéne már látni, hogy a város nem autóparkoló. 40-50 parkolóhely mellett több száz másik ember lakik ott, akiknek ezek a használati_tárgyak elfoglalják az életterüket. de ugyanúgy az autóhasználókét is, csak egyelőre a státusz-szimbólum annyira erős képe él a fejekben, hogy magukat vetik alá ennek a doboznak.
nem beszélve arról mennyire roncsolják szét budapestet. (évente 2000en halnak meg a szmogtól, ezrek lesznek asztmásak, stb.)

éljen a forgalomcsillapítás és az élhető város! nem véletlenül halad már erre a nyugat is. az megvan, hogy már a times square-t is lezárják a forgalom elől?
www.youtube.com/watch?v=BCoh9_xLwQs

pakesz (törölt) 2010.08.26. 16:49:31

@záporjózsi: "Sajnos itt tartunk, mert nagyon rosszul szervezték a várost."

puhapocsuek voltak az 50 nap alatt na...
Berlint rendesen ujra lehetett epiteni, de nalunk AAAAH...
semmi ver nem volt a pucajukban vagy inkabb a rohadek ruszkik a hibasok, hogy nem volt neheztuzerseguk, es a nelkul kopogtattak?
ahogy most izlelgetem, igenis a mocskos russzkik voltak a hibasak

cso zsi 2010.08.26. 17:00:13

@veny: A többség kifizette anno. Azok, akiktől most a nyugdíjat is irigylik egyesek. Mielőtt adó, meg magánnyugdíjpénztár volt, azelőtt a valós jövedelem nagy része visszavándorolt állambácsi zsebébe.
Ezután jött a súlyadó, mert mi az, hogy a közös területen ingyen állnak. Majd jött a teljesítményadó, mert a kisautók is erősebbek lettek, nagyobb sápot lehet szedni.
A köztes időszakban megjelent az erősen frekventált helyeken a fizetőparkolás, de lassan a Bp tábla alá is ki lehet tenni a "P" betűt, és a kasszát, amilyen tervek születnek a vezetés fejében. Azokéban, akik mindezt ingyen kapják, a mi (gyalogogs, bringás, autós adózó) pénzünkből.

pakesz (törölt) 2010.08.26. 17:10:25

@záporjózsi: 30e / ev lenne a realis az ottlakoknak a parkolas (mint nyugaton)
aki nem tudja megengedni annak meg ne legyen autoja a elvarosban, es ne a panelesekkel/kulvarosiakkal/videkiekkel fizettessek meg az eleve g3ci gazdag belvarosi lakasokban tengodo koztudottan melyszegenysegben elok autoelhelyezesi gondjait

cso zsi demagog baratunk irta hogy nem lehet melygarazs a belvarosban mert milyen ocskak a hazak,
van epitomernok haver... szerinte lehet
csak a penzen vitazunk :) azt meg miert mas fizesse meg?

veny 2010.08.26. 17:53:11

@cso zsi: "a Keletit mennyi idő alatt éred el?"

Nekem 20 perc a 20-assal, egyéb kérdés? :)

Egyébként írtam már minimum kétszer fentebb, hogy hosszú távra több utassal szerintem is jó az autó. Csak te meg minek olvasnál, ha írni is lehet... :)

"A többség kifizette anno. Azok, akiktől most a nyugdíjat is irigylik egyesek"

Mármint mit fizetett ki nyugdíjas anyám? A nem létező kocsijának a nem létező belvárosi parkolását 40 évre előre? Vagy netán a te parkolásodat? Mert akkor azt visszakérnénk tisztelettel... Szerintem ma már ne igyál többet, ha javasolhatom.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.08.26. 19:39:35

@Mariannka51: Az ingatlanos tapasztalat honnan jön? Csak mert én a Hajós utcai és környéki árakat ismerem, ott a sétálóutcai lakás jóval drágább.

Ami az eladó garázsokat illeti, keress rá pl. az ingatlan.com-on, fogsz találni.

A garázsos "társasház" szerintem is jó ötlet, egy elem nem tetszik benne, hogy miért adjon bele közpénzt az önkormányzat? Pont elég "ösztönző" lenne, ha az utcai parkolás díját szépen felemelnék a helyieknek is. (Mondjuk egy átmenet méltányos lehet, ahogy záporjózsi írta...)

cso zsi 2010.08.26. 19:43:10

@veny: Épp iszom. Anyósom által gyártott meggyszörpöt. Bár nem vetem meg a keményebb italokat, a jogsim általában messze többet ér.
Édesanyáink és apáink sokmindenért fizettek, úgymint az ingyenes oktatásért, a településfejlesztésért, és hasonló apróságokért. De apámék háza mellett, ahol 3x75 lakásra terveztek 18 darab parkolóhelyet, a lakóközösség kialakíttatott egy 40 férőhelyes parkolót, az addig salakos, mindenki által elzárt területből. Most áll rajta egy irodaház, és előtte van 10 autónyi hely. A környéken (ahogy más kommentelőnél is északabbra), a parkolóórákkal együtt megállni tilos táblákat is kihelyeztek, hogy a helyi lakosnak se legyen jó.

cso zsi 2010.08.26. 20:35:34

@záporjózsi: "A 80 éves Pista bácsi eldöntheti, hogy köll-e a Trabija. Olyan sokáig úgysem fog vezetni, hogy hirtelen garázshelyet kelljen vennie a nyugdíjából."
Már neki sem Trabija van, hanem 10 évnél fiatalabb kisautója. LÁbpótlóként, mert máshogy nem jut el a dokihoz.

@pakesz: Biztos demagóg vagyok, csak nem tudom, miért.
A belvárosi mélygarázsokról egy betűt nem írtam, szemben az újlipótvárosi lehetőségekkel. Ami nem Belváros, akárhogy is nyígnak rajta.
Pár építkezést, bontást megértem már a kerületben. Vannak ott talaj-problémák, vizesedés, és homok. A panelok mintha jóval több lábat kaptak volna, mint az új lakóparki csodák, amelyek alatt általában csak két szintes a mélygarázs. Némelyiknél ez földszint, és -1, és kész.

pakesz (törölt) 2010.08.26. 21:37:16

@cso zsi:
cso zsi · www.szepsegbolt.info/ 2010.08.26. 01:09:50
"A belső részek 100 év körüliek, mélygarázs szóba sem jöhet. (van még kommunális oka is, mint pl a Széchenyi fürdőből odavezetett melegvíz, de lehet, hogy az már a múlté.) Parkolóház épülhetne, van pár lebontott épület."

hidd el, epulhet
nezd meg a metrot is alavittek, nem nagy ugy, csak PENZbe kerul

pakesz (törölt) 2010.08.26. 21:38:47

@promontor: azert adjon bele kozpenzt az onkormanyzat mert SZERZETT jogok vannak
meg hogy nez mar ki hogy valaki megveszi a draga autot dragan fenntartja es allandoan a segge alatt van, es akkor meg evente 30e -t fizessen?
amiota a cucalis nepsavazas volt azota tudjuk hogy minden ingye lehet csak AKARNI kell!!!

veny 2010.08.26. 22:14:27

@pakesz: Így is van, örökélet +20 év! :)

pakesz (törölt) 2010.08.27. 00:05:17

@vezereger: "Ha időt spórolok akkor azért járok autóval, ha kényelmet, vagy mást kívánok, akkor azért.
Ha van helyette ÉRTELMES és minden arányában megfelelő alternatíva ismét tömegközlekedem. "

nincsen ezzel semmi gond!!!
elvegre emberek vagyunk
csak tudod azzal a mentalitassal van gond, hogy
- a ven papa ervel, hogy hat neki mindig vot autoja
- te ervelsz hogy GDPt hajkuraszod es a sok penzed felvet
- a kisgyerekes azzal ervel, hogy vannak gyerekei es hat nehez lenne
- cso zsi azzal ervel hogy o allandoan egy komplett garazsmuhellyel fuvarozik es mindig ott kell megallnia, mert ha egy csavart lennthagy az autoban hat akkor nem megy a melo

csak tudod a belvaros nem birja el
most ha tenyleg a VALODI koltseget megfizettetnek, illetve a korlatlan keresleti igenyt a belvarosi autozas megdragitasaval egyensulyba hoznak a kinalattal, akkor az osszes fenti peldanal maradva mindegyik (ismetlem MINDEGYIK) csoportbol nagyon sokan az eszehez kapna!!!

es pl, cso zsi rajon hogyha o mint mester elmegy egy hetig valahova melozni, akkor pl. het elejen(vagy talan ha van valami esze, akkor meg vasarnap) felcuccol mindent es utana meg tomegkozlekedik, igaz ez nagy odafigyelest igenyel, hogy ne hagyjon a kocsiban allandoan valamit, de ezt szerintem akaratta (amit a penz szeretete nagyon fel tud erositeni) le lehet kuzdeni...
vagy a ven papa is rajon, hogy neki a havi 3 taxi az sokkal olcsobb mint egy autot fenntartani es fizetni a teremgarazsberletet
es az aki bevasarlas ugyileg vette az autojat az is rajon, hogy a 173e vegallomasanal van teso, meg hogy mi az a szavolya park, meg hogy villamossal onnan milyen egyszeru
tudod csak AKARNI kell!!!

ez lenne az idealis!!!
ezzel szemben az van, hogy a ribanc politikusok nem merik s3ggbe toszni a sok 'jajj bantanak mert nem lehet autom a belvarosban en melyszegenysegben elo elnyomott pogar' -t

cso zsi 2010.08.27. 00:52:26

@pakesz: Nem rémlik, hogy akár a Ditrói Mórban, akár a Wallenbergben metrós ásatások lettek volna. Mert ez utóbbiban mintha Széchenyi-fürdős víz keringet volna az ott lakók elmondása alapján. Mivel a Dagály strandra is eljut a Széchenyi fürdő vize, ez cseppet sem utópia. A környéken talán az egyetlen mély "építmény" a metró alagútja, ami a Leheltől már kéreg alatti vonalvezetésű. A Teve - Róbert sarki irodaház alatt van valódi -3 szintes garázs.

cso zsi 2010.08.27. 01:22:29

@pakesz: Te vasárnap általában mit csinálsz? Tudod-e, hogy lehet bejutni hétvégén egy irodaházba, önkormányzati épületbe, ha nem egyeztettél egy-két héttel a munka előtt a gondnoksággal, és az őrszolgálattal, a riasztós céggel, és a szomszédos irodák tulajdonosaival?
A 173-as erősen kerüli Újlipóciát, de a példa akár még jó is lehetne. Apám egyszer tett olyan ballépést, hogy a helyi (azóta megszűnt, vagy rövidített) teszkóbuszra szállt, vitt magával banyatankot is.
Bevásárolt ahogy szokott, és fel akart szállni a buszra. Csak épp nem bírta felemelni a kerekesszatyrot. Így hazasétált vele, végig a Váci úton.

Hogy egy karbantartási munkához mennyi szerszám és anyag kell, az általában a helyszínen derül ki. Ebből van napi 5-6 cím a város különböző pontjain. Hol tegyem le az autót, ha elég egy laptop, és mennyi idő alatt járjam meg oda-vissza az utat, ha kiderül, hogy nem elég, mert egy törött csatlakozót is ki kéne cserélni?
Mondjam az ügyfélnek, hogy "bocs, majd holnap visszajövök a 30 forintos bizbaszt többszörös költséggel kicserélni", vagy a következő ügyfelet várassam?
Nem kábeltévénél dolgozom, de biztos ismerős, hogy megadnak egy kétórás intervallumot, az ügyfél meg átkozódik, hogy órák óta vár a semmiért. Mert az előző melón nem "ötperces munka" hanem a fél épület bekábelezése lett a feladat.
De egyesek kitalálták már a húszperces rakodást is, meg a szállítócégeknek szóló behajtási kedvezményt is. A húsz perc talán a papírmunkára elég egy közepes teherautós szállításnál, és elég sok "szállítócég" autója egy (sok) felmatricázott magánautó, ami az alkalmazott tulajdona.

pakesz (törölt) 2010.08.27. 01:36:38

@cso zsi: tehat a termalviz mindenhol a belvarosban megakadalyozza a melygarazsokat? szinte az egesz belvaros egy nagy termalvizvezetekrendszer fole epult nem?

ezt a masodikat bocsi de nem olvasnam el vegig :)
nem azt allitom hogy mindenkinek egyszeru, de veled kapcsolatban azzal az alapfelvetessel eltem, hogy maganlakashoz mesz es hogy egesz heten nyomod nala
de legalabb a te ervelesed legkozelebb hogy dragiccsak csak meg a bejutast es akkor a mesterek nem mennek festeni a lakokhoz nem lesz igaz ugye?

en nem mindenkit akarnek eluldozni!!!
tudod kereslet-kinalat, az sem jo ha egyaltalan nem mehet auto, de valljuk be oszinten legtobbszor 'há ugyis ingyer van hat miert nem' mentalitas van es azt kiiktatna ez a dragitas

pakesz (törölt) 2010.08.27. 01:58:58

@cso zsi: szoval!!!

4 -fele csoportot soroltam fel
en nem vagyok naci hogy most elmondjam hogy a ven hulye nyugger az pusztuljon annak minek auto hat a gyerekesnek kell vagy annak akinek draga autoja van vagy a mesternek
nem en ezt nem allitom(ugyanigy a mesterekkel kapcsolatban sem!!!)
elfogadom hogy a nyugdijasnak lehet hogy allatt fontos, hogy legyen ott a kicsi autocskaja
csak FIZESSE meg, es bizonyitsa be nekem hogy tenyleg olyan hajj de nagyon fontos!!!

ugyanez vonatkozik rad is, nalad is ha megengedhetetlen, hogy nehanyszor auto nelkul menjel el lefixalni valamit, akkor gondolom az is penzben merheto
te is fizesd meg az arat
velemenyem szerint azert te konnyebben ki tudod kohogni azt a plusz penzt, es a rendszer is sokkal jobb lenne neked
akkor meg minek ez a nagy szabaccsagharc???

kzolika 2010.08.27. 02:18:52

@cso zsi: "A Teve - Róbert sarki irodaház alatt van valódi -3 szintes garázs."

Ez biztos? A régi Andersen irodaház alatt (Váci út - Huba u. sarok) mintha szintén 3 szint lett volna. De lehet, hogy csak kettő?

kisvi 2010.08.27. 02:45:00

@cso zsi: 2010.08.27. 01:22:29
ha mestermberként egy adott címre mész akkor természetes hogy megállsz a környéken. Kifizeted a parkolót és el van intézve. Nem erről szól a vita, hanem amikor valaki a villamosig is kocsival megy, vagy mert olcsóbb a belvárosban a kifli, vagy mert a háza előtt szeretne parkolni. Bizonyos dolgokhoz szükséges az autó (áruszállítás, mesteremberek stb), az is hogy a belvárosba be lehessen jutni (és nem feltétlenl gyorsan, mert nem az a cél), de az utca alapvetően nem parkoló. AKinek nincs dolga, ne menjen be kocsival a belvárosba vagy pedig fizesse érte nagyon sokat. Ez a lakókra is vonatkozik.

Egyébként Újlipótváros is a belváros (nem _B_elváros). Aki nem így gondolja, annak javaslom egy Budapest térkép alaposabb áttanulmányozását.

kzolika 2010.08.27. 02:54:38

Újlipótban lakom, ezért elolvastam az összes hozzászólást.
Én kényelmes vagyok, autóval járok. Nem a klasszikus, hanem a panelproli részen lakok, a parkolás szempontjából eredetileg 3-as zónában, de ma már ezzel a várakozási engedéllyel egészen a Róbert Károlyig parkolhatok, ha jól tudom.
Na, én még a Westendbe is autóval járok és bekaphassa mindenki a faszomat. Így, két s-sel.
És azért járok a Westendbe, mert a Balzacban ingyen parkolok. Azért járok az Árkádba, mert a környékén ingyen parkolok. Azért járok az Arenaba, mert ingyenes a mélygarázsa. És azért nem járok az Alleeba, mert nem nagyon lehet ott parkolni és még hétvégén is fizetős a garázsa. Ergo bekaphassák a faszomat. Így két s-sel.
Na most. A munkaidőm 8-kor kezdődik, útvonaltól függően 15-17 km az út. Öltönyös hely, nem fogok bohóckodni, hogy benn zuhanyozzak, öltözzek, délután meg szétverjen egy nyári zápor, mint a libafost. Tömegközlekedve: első lehetőség 75-ös troli Margit-hídhoz, villamos, HÉV, céges busz az állomás és a cég között. Na, kapd be a faszomat, ki se merem számolni, mennyi idő. Második lehetőség: gyalog / 75-ös troli a metróhoz, metró Városkapuig, sárga busz, gyalog a pusztában. Na, újra csak kapd be a faszom, az átszállásokkal meg a gyaloglásokkal együtt.
Ezzel szemben jellemzően 8.07-kor beülök az autóba és 8.28-kor beérek. Haza kb. ugyanennyi idő. Ez a kényelem, gyorsaság, tömegközlekedéstől nem függés mindennél többet ér.
Ha meg biciklizni akarok, akkor hazaérkezés után előveszem és sportolok vele, mert arra való.
Ja, én vagyok az aki állandóan GYALOGOS ÉS KERÉKPÁROS HIDAT KÖVETEL A DRÁVA UTCA FOLYTATÁSÁBA A SZIGETRE. AKAROM, KELL!!! MOST!!! Na, kinéztem a Dunára, még nincs ott.

Mellettem most épül az Újlipótvárosi Közösségi Ház. Gondolom igazi utolsó, mocsok, szarházi, tetves, szemét, geci, faccopó hely lesz. Ha programok lesznek - jellemzően 6 után -, akkor majd én se találok parkolót, ellenben szétszívott, beszlopált szarháziak mászkálnak majd a környéken.

Aztán, hogy tetézzem a bajt: jövő tavasszal, ha úgy alakul, jön a cabrio. Lesz két autóm. Egy heyet bérelek a Kleopátrában vagy a Cézárban, ha úgy állok, akkor esetleg veszek egy helyet. Ott a cabrio fog állni, de ha azzal akarok menni, akkor 200 méterért beindítom a másikat, leállok vele arra a helyre és nem gyalog megyek az autóért.

Aki meg azt mondja, hogy ez még belváros, az kapjon a fejéhez. Én innen 40 perc alatt gyalogolok be a Deákra. Ami azt jelenti, hogy pl. a Ráday 1 óra. Nehogy már 1 óra hosszú legyen a belváros. Nemrég voltam Varsóban, érdekes módon nekik elég egy 25 perc alatt végiggyalogolható belváros. Pedig ott történt egy s más, ami segített volna, hogy akár 20 x 20 km alapterületű belvárost alakítsanak ki. De nekik nem kellett. Csak itt akar 5 kerület is belváros lenni. Ez is valami speciális magyar betegség.

Ja, és szombat reggelente járok Tescoba és érdekes, nem oldom meg máshogy. És nem is fogom! És nagyon sok pénzem van, az általam levezetett havi 2500 km-t akkor is le fogom vezetni, ha 1000 Ft lesz 1 liter benzin.

Blogger Géza 2010.08.27. 05:01:19

@trz176: Nyilván drágább lesz. Ugyanis a bevételből kell megtérülnie a beruházásnak. El kell felejteni azt, hogy a belső részek utcái azért vannak, hogy igen kedvezményes árú parkolóhelyeket biztosítsanak az ott lakóknak. Kedvezményes árúnak mondom, mert az ott lakók által fizetett éves díj jóval alacsonyabb, mint a piaci (parkolóórás módszerrel).

Az alpolgármester válasza korrekt, még ha egyeseknek nem is tetszik. Ameddig ilyen kedvezően lehet parkolónak használni az utcát, addig meg a kutya sem fog parkolóházat építeni oda, mert nem lenne elég a kereslet.

Perillustris 2010.08.27. 08:31:29

@kzolika: "akkor 200 méterért beindítom a másikat, leállok vele arra a helyre és nem gyalog megyek az autóért"

Szerintem alkalmazz egy sofőrt, aki a másik autódat vezeti majd, s állandóan követ. Így akár a piros lámpánál állva autót tudsz váltani. Nem kell a tetővel szarakodni, csak átülsz, a sofőröd meg felkapja az esőkabátot.

pakesz (törölt) 2010.08.27. 09:30:18

@kzolika: "Én innen 40 perc alatt gyalogolok be a Deákra. "

en sosem allitottam, hogy a jarokeretes ven hulye nyuggerektol kell sajnalni a parkolohelyet, csak fizessek meg!!!

amugy nekem van egy referencia 25 perces tavom, na az a Deak - Balzac es Vaci ut keresztezodese

cso zsi 2010.08.27. 11:09:23

@kzolika: Nem tudnám megmondani. 78 óta az összes angyalföldi intézményben, vállalatnál megfordultam, de az újépítésű csilivili irodaházak már csak akkor voltak számomra elérhetők, ha egy-egy régi kuncsaft odaköltözött, és továbbra is a mi szolgáltatásunkra tartott igényt.

Úgy tűnik, ezeket a gondokat azok látják, akik itt élnek, a többiek csak hantáznak, és eltervezik messziről, hogy nekünk itt mi a jó.

@pakesz: A valódi belvárosban jópár, de nem elég mélygarázs épült. A XIII.-ban nem tudok nyilvános mélygarázsról-parkolóházról, ami nem valamelyik pláza, intézmény része lenne. Ettől még lehet, hogy van.

pakesz (törölt) 2010.08.27. 11:34:14

@cso zsi: lehetni lehetne epiteni
soxor leirtak mar eddig azert nem epult, mert az onkormanyzat egy hatalmas nagy parkolohaznak hasznalta az utcakat
ezen SZERENCSERE most valtoztatnak(lasd a posztot!!!)
az ottlakok hozzajarulasanak a merteken is kellene valtoztatni

de te tenyleg olyan kemenyfeju vagy
NEKED JOBB LENNE ERTED???
te talalnal megallohelyet arra a 2 oranyi idore
nekem volt olyan hogy a MAV korhazba menet nem talaltam a sok otvaros genya ottlakotol helyet
PEDIG FIZETNI MENTEM ODA!!!

Perillustris 2010.08.27. 12:00:34

Fos blogmotor, kukába vele!

záporjózsi 2010.08.27. 12:14:45

@cso zsi: Azért vidéki útjaim során elég sok Trabit láttam, illetve Budapesten is sokszor látok még ilyesmiket.

@kzolika: A belváros itt így alakult ki. Sőt, hogy tovább frusztráljalak: Budapest elég nagy ahhoz, hogy sokközpontos legyen, sok "belvárossal".

fukisunni22 2010.08.27. 13:16:34

Történetesen a MÁV kórház környékén lakom.
Felvilágosítanálak, mint ótvaros, genya ottlakó, hogy kizárólag munkanapokon és munkaidőben nem lehet azon a környéken parkolót találni, vagy akkor, ha rendezvény van a Hősök terén, vagy annak környékén.

Egyébként pedig, abszolút támogatom a tendenciát, hogy megpróbálják kiszorítani ezt az elviselhetetlenül sok autót a belső kerületekből. Első körben persze az átmenő forgalmat kéne valahogyan korlátozni, és persze alternatívát kínálni az utcai parkolás helyett az ott élőknek. A VI. kerületben van néhány mélygarzs, de mind megfizethetetlenül drága, így nem alternatívája még a fizetős felszíni parkolásnak sem. Egyébként egy helyi lakos évi 2ezer Ft-ért parkolhat a kerületben bárhol. Fizetnék akár évi 50ezret is, ha kulturált fedett mélygarázsban hagyhatnám az autót, és mondjuk azzal a megfizetett éves díjjal használhatnám a földalattit mondjuk, ha azt kell igénybe vennem, ha haza akarok jutni az mélygarázstól.

záporjózsi 2010.08.27. 13:25:23

@fukisunni22: A MÁV kórház környékén általában lehet parkolóhelyet találni. Aki a felvonulási térről nem tud odáig elgyalogolni, az ne vezessen, menjen taxival.
A volt Honvéd kórház (most ugye ez egy intézmény) környékén meg szintén lehet parkolni.

petimegmondja 2010.08.27. 13:45:32

@Steerio:

Értelem szerűen azok nevében beszélek, akik velem értenek egyet. A tied nevében biztos nem.

Hogy te adott esetben középosztálybeliként lemondasz a gépjárműtulajdonlásról, az szíved joga. A széles többség nem mond le róla.

Mivel a többségről beszélünk, a demokrácia szabályai szerint egy ideig szopni fog, majd elöbb-utóbb olyan városvezetést választ, amely figyelembe veszi az érdekeit.

Megalapozatlan az állításod, hogy a járműtulajdonosok nem fizetik meg a járművek okozta közköltségeket. Egy átlag autó minden egyes megtett kilométer után kb. 20 forintot fizet be a költségvetésbe. A jármű megvásárlásakor minimum 7-800e, de akár 10M forintot is befizet. Az alkatrészek, kenőanyagok árának is min. 55%-a adótartalom. Évi 3-400 Milliárd folyik be az államkasszába gépjárművekből és használatukból.
Ezen felül az autót nem tulajdonlók döntő többsége nem is engedhetné meg magának. A néhány hozzád hasonló kivételt leszámítva, ők nem netto befizetői az államkasszának. A költségvetés bevételeinek döntő többségét a "bunkó" autótulajdonosok termelik.

Természetesen hülyeség, amit a Margit híd lezárása miatti dugó elmaradásáról írsz. Egész nap áll a dugó a Rákoczi úton, a Bem rakparton, a Krisztina körúton, a Fő utcán, a József A. úton, a Lánchídon, a Lánchíd utcán, az alagútban. Ezeken a helyeken max csúcsidőben szokott dugó lenni nem reggel héttől éjfélig.

A Pozsonyi végének forgalma átment a felső rakpartra, meg a Pannónia utcába.

Köztudott, hogy a dugóban araszoláskor, minden egyes apró elinduláskor, a jármű mozgásba hozásához felhasznált gázfröccs miatt a folyamatos haladás mennyiségének tízszerese a káros anyag kibocsájtás.

A megoldás nem az autósok szopatása, hanem a forgalom decentralizálása, nagy átersztő képességű elkerőlő utak építése. Külvárosi városcentrumok fejlesztése, hogy ne kelljen minden szarért a belvárosba menni, a külvárosban is lehessen értelmes munkát találni, vállalkozást működtetni. Ezeknek a centrumoknak az összekötése gyorsforgalmi utakkal, hogy ne tartson tovább eljutni a város egyik végéből a másikba, mint Londonba repülni.

Hogy nem lehet babakocsival közlekedni a belvárosban? Akkor mégis csak értelmes az a javaslatom, hogy költözz ki a külvárosba. Ott a gyerek sem lesz beteg a babakocsiban.

A belváros szerkezete adott. Erre a változtatásokat csak ráerőszakolni lehet. Meg persze a lakóira is...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.08.27. 14:05:05

@fukisunni22: Az évi ötvenezer szerintem messze nem fedezi az építési és fenntartási költségeit egy teremgarázshelynek, elég ha csak azt figyelembe veszed, hogy 3-4 millió körül hirdetnek ilyeneket eladásra.

Arról nem is beszélve, hogy ezért még BKV használatot is szeretnél.

A mostani árak (havi 20e+) nyilván magasak, de az ötödére nyilván nem fog leesni soha...

záporjózsi 2010.08.27. 14:29:48

@promontor: Ugyan már! Az építési költség lakóépületnél kb. 120-150.000 Ft/nm. Sima, beállós parkolóháznál azért szerényebb. Egy szabályos parkolóhely asszem 4,8 m hosszú és talán 2,8 m széles. Ehhez jönnek az utak, szellőzés, világítás, tűzvédelem, miegyebek. A többi matek.

fukisunni22 2010.08.27. 14:33:56

@promontor: Tuti, hogy nem fedezi. Ezzel tisztában vagyok. Azonban szerintem ez is egy olyan dolog, amit nem lehet pusztán piaci alapon megközelíteni, mert akkor sosem lesz megoldás a problémára. Ilyen a p+r is, azok üzemeltetéséből sincs egyáltalán profit, de ennek ellenére szükség volna rá.
Nyilván az önkormányzatnak (főváros+kerület) kellene felvállalnia ezek üzemeltetését, ha autómentes belvárost akarnak a polgáraik. A BKV-s kiegészítés, lehet hogy túlzó gondolat... Persze csak arra az egy viszonylatra volna érvényes, ami a mélygarázs és a lakhely között van.
A 3-4 milliós garázs, onnantól a tiéd, Te rendelkezel felette, én pedig egy bérleti jogviszonyra gondoltam, ami azért nem ugyanaz. Persze, ha van jobb megoldás, el tudom fogadni. Azt viszont, hogy az ott élők csak néhány kerülettel odébb tudjanak majd parkolni a helyhiány miatt, arra hivatkozással, hogy a lakáshoz nem tartozik automatikusan közterület, nem tartom megoldásnak. Szép lassan ki fog ürülni így a "belváros", mert ellehetetlenül az ottani élet. Szeretnék, sőt akarok sok-sok sétálóutcát, de nem úgy, hogy ezzel felmerülő problémákat figyelmen kívül hagyom.

pakesz (törölt) 2010.08.27. 14:53:31

@záporjózsi: en azt varom el hogy a belvarosban BARHOL a 20% a ures legyen az utcai parkolohelyeknek
ezt manapsag az ottlakok lehetlenitik el, mert 2e KONYORADOMANYKENT kapott parkolasi dijert egesz evben ott szabadteri garazskent hasznaljak a kozteruletet

a masikra meg nem tudok mit mondani, menjek el a gyerekkel elobb autoval a felvonulasira es onnan hivjak taxit a MAV korhazhoz? csak mert az onkori nem kepes megfegyelmezni az ottlakokat?

en nem talaltam helyet a Rippl Ronain es a Podmaniczkyn sem csak a Munkacsyn
azert ha FIZETEK ERTE KEMENYEN akkor elvarhatnam hogy 2 orara meg tudjak allni ott a korhaz kozeleben 800 Ftert nem?

Perillustris 2010.08.27. 15:34:51

@petimegmondja: "A költségvetés bevételeinek döntő többségét a "bunkó" autótulajdonosok termelik."

ROTFL

Perillustris 2010.08.27. 15:36:39

@fukisunni22: Havi 4 ezret is fizetnél? De gavallér vagy. Ennyiért egy napra se biztos, hogy letámaszthatod a kukoricapattogató gépedet közterületen a belvárosban.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.08.27. 16:11:59

@záporjózsi: Pontosan mi az "ugyan már"?

És szerinted akkor mennyi (lenne) a reális ár? (Bocs, de matekból gyenge vagyok... ;-)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.08.27. 16:21:11

@fukisunni22: Az jogos, hogy az önkormányzatok töketlenek és több parkolóház kellene a belvárosba. Ezeket persze nem elsősorban közpénzből kellene felépíteni, hanem az önk. kezében levő szabályzókkal (elsősorban is az utcán fizetendő díj emelésével illetve az ottlakókra vonatkozó kiterjesztésével) kellene ösztönözni.

Az semmiképp sem reális elvárás egy ottlakótól, hogy a piaci ár ötödéért kapjon fedett garázshelyet, azaz a költségek négyötödét az önkormányzat fedezze. Ha lesz valami anyagi ösztönzés, akkor az nyilván átmeneti lesz és a mértéke ennél jóval alacsonyabb lesz.

záporjózsi 2010.08.27. 16:27:03

@promontor: A 3-4 millió, mint bekerülési ár. Abból kb. 1-1,5 millió lehet a telek és az építés. Mindennel együtt. A 3-4 millió eladási árként persze lehet reális, de az már az ingatlanpiaci felárral együtt.

fukisunni22 2010.08.27. 16:41:54

@promontor: amit az önkormányzat fedez, azt én fedezem a befizetett adómmal.
Az ár pedig, amit költségnek nevezel, nyilván nem lenne annyi most a mostani piaci ár, ha nem profitorientált magáncég, hanem az önkormányzat üzemeltetné. Ugye nem gondolod, hogy a mostani ár a parkolóház üzemeltetés költségét fedezi csupán?
Mi a reális elvárás? Mire akarod ösztönozni az ottlakókat?
A helyi önkormányzat elsősorban az ott élők érdekeit képviseli, de ha a Ti szigorotokkal bánnának a helyiekkel, akkor tulajdonképpen kit képviselnének? Megoldás szerinted az, hogy a helyieket sarcolják meg? A parkolási díj azért lett kitalálva, hogy a belvárosban a lehető legrövidebb ideig parkoljon az ember, csak addig, míg tényleg kell és csak akkor, ha autóval tudja csak elintézni az elintézni valóját. Ezt egy ott élő hogyan oldja meg? Ne menjen haza, csak, ha már nagyon muszáj?

fukisunni22 2010.08.27. 16:46:49

@pakesz: mégegyszer leírom, mert látom nem ment át. Az utcán parkoló autók nagy része nem az ott élőké. Ha letelik a napi munkaidő, vagy hétvége van, konganak a közterületi parkolóhelyek. Gyere már be egyszer nem csúcsidőben is, mielőtt kinyilatkoztatsz olyasmit, amiről nem tudsz sokat! Kérlek, írd már le, hogyan fegyelmezze az önkori az ott lakókat? Fizettessen többet? OK! Attól több parkolóhely lesz, mit gondolsz? Az ott élők majd nem járnak haza autóval?

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.08.27. 17:22:37

@záporjózsi: Nem írtam, hogy 3-4 millió lenne a bekerülési ár: olvasd el figyelmesen mégegyszer a mondatomat.

@fukisunni22: Ami a profitorientáltságot illeti: nyilván van a haszna egy parkolóház üzemeltetőjének, kérdés, hogy mennyi. Szerintem az az ár, amit Te hajlandó lennél fizetni, az semmilyen nonprofit építést és üzemeltetést nem fedez. Azon lehet vitatkozni, hogy a harmada vagy az ötöde, de az tény, hogy a többit az önkormányzattal fizettetnéd.

Az önkormányzat adóbevételeinek egy részét fedezik az autósok, kérdés, hogy ezekből a bevételekből mennyit kellene költeni arra, hogy az autósok autótárolási gondját megoldják. Nagyon remélem, az az önkormányzat, ahol én lakom, ilyesmire nem fog költeni, van annak a pénznek jobb helye szerintem.

"Ha letelik a napi munkaidő, vagy hétvége van, konganak a közterületi parkolóhelyek."

Hát, elhiszem, hogy vannak ilyen helyek is, de szerintem a legtöbb fizető övezet az ottlakók autóival van tele a éjszakánként. Olvastam is erről kimutatást: a belváros parkolóhelyeinek száma nagyjából ugyanannyi, amennyi kedvezményes parkolási engedélyt az illető önkormányzatok kiadnak évente.

fukisunni22 2010.08.27. 17:42:28

@promontor: az önkormányzat adóbevételeinek egy részét fizetik az autósok. Másik jelentős részét a helyi adók teszik ki, amit a helyiek fizetnek. Mindkét adót a helyiek fizetik és esélyes, hogy autóval is rendelkeznek. Hogy a pénznek hol lenne jobb helye, azon lehet polemizálni, viszont most ez a megfejtendő feladvány, hogy hogyan oldjuk meg úgy a belvárosi parkolóhelyproblémát, hogy a helyieket se hozzuk lehetetlen helyzetbe, de legyenek sétálóutcák, zöld területek is.

A városba érkezőknek (értsd, nem helyiek) pedig szükséges a p+r és a kulturált tömegközlekedés. A kórházak és intézmények környékén - hogy pakesznek is igazat adjak - pedig fenntartott parkolóknak kellene rendelkezésre állni a betegek, vagy beteget szállítók részére. A látogató már jöhet BKV-val.

Ha lenne néhány p+r, kulturált BKV, és lenne néhány parkolóház a belvárosi részeken a helyieknek, nem piaci áron (lásd: Bécs), épülhetne a sok sétálóutca, mindenki boldog lehetne, én meg felébrednék...

fukisunni22 2010.08.27. 17:52:30

Körül lehet nézni a MÁV kórház környékén a parkolóhelyeket illetően.

www.norc.hu/street-view/

És ez egy szimpla hétköznap készült...

pakesz (törölt) 2010.08.27. 19:56:15

@fukisunni22:
ezt a kerdesedet hogy mit fog csinalni, azt mar korulirtam
pakesz 2010.08.27. 00:05:17

lehet hogy neked nem lesz gond a +4e/ho fizetes de sok embernek lesz
pl. az a nyugdijas aki csak kethetente hasznalta az autojat hogy elmenjen valahova, az lehet hogy eleri azt az arszintet igy hogy taxival olcsobb lesz
igen, ha a valodi koltseget kifizettetik nagyon sok ember le fog mondani arrol a luxusrol hogy a belvarosban legyen autoja

de mondok cifrabbat ok???
igazad van hogy nem szabad az ottlakokkal kifizettetni a teljes melygarazsos sztorit
csak tudod a tyuk es a tojas problemajat???
en (es sok mas ember!!!) hasznalnam azt a parkolohelyet amit a magadfajta ottlakok gogosen bitoroltok, na ez 400 Ft -os ovezet, en irtam hogy 80% -os kihasznaltsag kellene hogy legyen azaz egy honapban 160 ora
160 * 0.8 * 12 * 400 = 614400 Ft!!!
ez valojaban nem ennyi!!!
hanem 612400 Ft, hiszen az ottlako MEGFIZETI hogy ott foglalja a helyet
ugyebar azt tudjuk hogy parkoloorak es a parkoloorok is most ellatjak a feladatukat!!!

tehat szar kerult a palacsintaba!!!
van ott hely ami az onkorinak hozna havi 600e -t, de nem hoz mert a tisztelt ottlako bitorolja a kozteruletet

pakesz (törölt) 2010.08.27. 20:14:12

@pakesz: na jo az idealisat irtam le, hogy nincsenek parkolotarsasagnal penzlenyulasok :)

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.08.27. 20:48:57

@fukisunni22: "viszont most ez a megfejtendő feladvány, hogy hogyan oldjuk meg úgy a belvárosi parkolóhelyproblémát, hogy a helyieket se hozzuk lehetetlen helyzetbe, de legyenek sétálóutcák, zöld területek is."

Erre mindketten megvalósítható receptet adtunk. Te oly módon, hogy az ezzel kapcsolatos költségek egy részét tartósan közpénzből várod fedezni, én úgy, hogy az legfeljebb egy rövid átmeneti időszakban terhelje az önkormányzat büdzséjét.

Dönteni meg nyilván nem mi fogunk ezügyben, csak jártatjuk a szánkat. ;-)

fukisunni22 2010.08.27. 21:36:00

@pakesz:
A helyiek zöme napközben elmegy az autójával dolgozni. Akinek nem kell autó ahhoz, hogy dolgozni menjen, mert mondjuk a belvárosban dolgozik, az persze más tészta. Ott ahol én élek, azoknak van autója, akik azt napi szinten használják, csak miután hazaérnek a munkából szeretnének valahol az otthonukhoz nem túl távoli helyen letenni az autót. A nyugdíjasoknak - ott ahol én élek - nincs autójuk. Tehát, amikor Te azt gondolod, hogy a helyben élők elbitorolják az önkoritól (kvázi maguktól) a bevételi lehetőséget, nem biztos, hogy jó úton jársz. MÁV kórház környékén lakom - mint már írtam - és soha egyetlen egyszer sem fordult még elő, hogy egy rendezvény nélküli napon ne lett volna parkolóhely egy utcányi körzeten belül.

De nem is ez a probléma, hanem az, hogy az utcán parkoló autók helyett legyen sétálóutca. Azért azt se várd kérlek, hogy azért hagyjam az autót mondjuk a Savoya parkban (ha egyáltalán arra felé dolgozom), majd villamossal, két átszállással BKV-zzak haza esténként, hogy neked legyen hol megállnod, hisz Te fizetsz érte 400,- Ft-ot óránként. Érzed a különbséget? Én haza szeretnék jutni az autóval, és valahol leparkolni reggelig, Te pedig ügyintézel és azután szépen hazaautókázol. De, írom újra, más a vita tárgya. Ha sétálóutca lesz, Te sem fogsz tudni majd megállni, ha a MÁV kórházba jönnél, mert aki most a majdani sétálóutcán parkol, majd az egyébként permanensen üres MÁV kórházzal szembeni parkolóba lesz kénytelen átállni, függetlenül attól, hogy helyi, vagy csak helyben dolgozik, vagy ügyintéz csupán. Szóval egyikünk problémája sem oldódik meg, ha figyelmen kívül hagyjuk a helyieket, vagy elvesszük az "előjogaikat". OK. nem lesz ingyen parkolás a helyinek sem, de másnak sem, mert nem lesz elég parkoló, sem pedig megfizethető parkolóház.

fukisunni22 2010.08.27. 21:50:24

@promontor: :-)
Igen, szerintem ez az egész parkolásosdi, tulajdonképpen közfeladat, közügy, a fővárosiak közügye. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, ez tisztán látszik, és sokáig már nm halogatható egy épkézláb megoldás. Persze legfőképp a helyi önkormányzat feladata a megoldást megtalálni és finanszírozni.A helyi lakosok problémáit oldja meg. Az a közpénz, ami a helyi önkormányzatnál van, az a helyieké, nyilván a helyi ügyekre költik. Gondolom, pl. a budafoki önkormányzat sem a rózsadombiak ügyeit finanszírozza.

Ha élhetőbb lesz a város, az pedig minden budapestinek előnyére válik. A nem fővárosiak pedig talán nem utálják majd annyira Budapestet, mint teszik azt oly gyakran manapság. Ez trendi most.

pakesz (törölt) 2010.08.27. 22:03:58

@fukisunni22: csak azt tudom elismetelni amit mondtam
van egy olyan PENZ ami miatt pl. TE is hazaBKVznal akar meg a Savoya parkbol is!!!
nem mintha ezt varna el valaki toled is :) hiszen az a varos masik fele

te megprobalod ugy beallitani hogy homogen a lakokozosseg, pedig nem ugy van, igenis a hozzajarulas merteketol fuggoen egyre tobb leadna az autojat,
illetve pl. hogy a MAV korhazos kornyeki peldanal maradjunk, hat max a Felvonulasi teren parkolna le :)

de egyetertunk amugy csak te probalod dramatizalni a dolgokat :)

pakesz (törölt) 2010.08.28. 01:54:03

@fukisunni22: "Ha élhetőbb lesz a város, az pedig minden budapestinek előnyére válik."

aham...
kozlegelo problemarol hallotal?
hu.wikipedia.org/wiki/A_k%C3%B6zlegel%C5%91k_trag%C3%A9di%C3%A1ja

fukisunni22 2010.08.28. 12:39:15

@pakesz: nem gondolom, hogy homogén lenne a lakóközösség, sőt, de
családonként legalább egy autó szerintem a jövőben is meg fog maradni, még akkor is, ha napi szinten majd inkább BKV-zunk, gyalogolunk, vagy bringázunk. Vannak helyzetek, melyek autó nélkül nehezen megoldhatóak, illetve sokkal időigényesebbek. Az azért szerintem utópisztikus világkép, hogy majd mindenki megválik az autójától és buszra, vonatra száll. Volt már ilyen a múltban, nem gondolom, hogy ez vissza fog fejlődni, legfeljebb az autók üzemenyaga lesz más, mint ma, de az autó marad. Ha nem mozdulsz ki a városból, illetve inkább csak a belvárosból, elhagyhatod az autót, de ha már mondjuk Érdre kell eljutnod, nem biztos, hogy nem ülsz inkább autóba. Nekem innen Érd- újtelepre, tömegközlekedéssel 2.5 óra az út, míg autóval 20-30 perc ugyanez a távolság. Semmi túlzás, BKV+Volán. A tömegközlekedés egyszerűen nincs olyan fejlettségi, szervezettségi szinten, hogy vonzó alternatíva legyen. Szerintem először ezen kell változtatni, és esetleg utána ellehetetleníteni az autós létet. A sorrend, nem mindegy. Ugyanígy a dugódíj bevezetését is akkor gondolom időszerűnek, ha lesz elég p+r, és megfelelő tömegközlekedés.
Szóval, legyen sétálóutca, csak találják előbb ki, hogy mi legyen az autósokkal. Egyszerűen, nem lehet figyelmen kívül hagyni az autóstársadalmat, mely egyébként sem elkülöníthető a társadalom nagy részétől.

fukisunni22 2010.08.28. 13:21:28

@pakesz:

Igen, az önzés alapvető emberi tulajdonság. Kiirtani nem lehet. (Dawkins: Önző gén)
Tetten érhető pl. abban, hogy egyikünk szerint a helyben élők korlátozásával kell megoldani azt, hogy a nem helyben élők szabadon parkolhassanak. Másikunk pedig ragaszkodna a helyiek előjogához a nem helyiekkel szemben. Önzetlenségről ebben az esetben nem beszélhetünk egyik oldalról sem.
A különbség talán annyi, hogy én nem várom el, hogy a nem helyi letegye a kényelmét szolgáló autóját végleg, annak érdekében, hogy én parkolhassak. Én megoldást keresek, ami biztos nem az autó leadása, hanem egy megfizethető autótárolási lehetőség kialakítása és üzemeltetése, melynek előnyeit akár minden budapesti élvezhetné. Helyesbítem a korábbi hozzászólást, mondjuk legyen a bkv havi bérlet árával megegyező parkolási díja/hó egy ilyen parkolóháznak. A nem budapestieknek pedig ott lenne az ingyenes(!!!) p+r.

Perillustris 2010.08.28. 16:55:45

@fukisunni22: Miért kéne ingyenes P+R?Ennyi erővel lehetne ingyenes a Volánbuszon utazni, hiszen aki azzal megy, annak nem kell parkolóhelyet fizetni.

Pont affelé kellene haladni, hogy mindenki használatarányosan fizesse meg az általa igénybe vett infrastuktúrát.

fukisunni22 2010.08.28. 18:10:17

A p+r-ek jellemzően ingyenesek mindenhol a világon. De végülis, lehetünk ebben is világelsők!
Bocs a cinizmusért!

Jó, fizessünk mindenért használatarányosan. Az elvvel egyetértek. De, ha fizetős a p+r, akkor mi késztetné az autóst arra, hogy otthagyja a az autót? Valamiféle mazochista hajlam? Hisz bent is kint is fizetni kell a parkolásért, sőt pluszköltségként jön még a bkv jegy(ek) ára is és az időtöbblet sem elhanyagolható.

Egyébként pedig - tudom demagógnak fogtok tartani - Magyarorazágon irtózatosan magas adót fizetünk. Ha ezeken felül még minden egyéb szolgáltatásért fizetnünk kell, gyakorlatilag azért fogunk dolgozni, hogy túléljük az életet. Ha szabad ezzel a képzavarral élnem.
Pl. fizessék meg a tömegközlekedés fenntartásának, üzemeltetésének, korszerűsítésének teljes költségét azok, akik használják. Szerinted mennyibe kerülne egy BKV jegy ebben az esetben? A világ fővárosainak tömegközlekedését mindenhol támogatja az állam, az állampolgárok által megfizetett adóból. A p+r-eket is.

Na de, most már tényleg nagyon elkanyarodtam az eredeti témától. ;-)

jorgoszka 2010.08.28. 18:36:12

Rengeteg érdekes hozzászólást lehetett itt olvasni. Szerintem a döntő többség elég egyszerűen gondolkodik. Egy normális országban nem hiszem el, hogy az emberek egymás torkának ugranak, hogy ki milyen közlekedési eszközt használ. A kormány/önkormányzat megteremti a normális és logikus feltételeket mindenki számára. Így senki sem érzi úgy hogy szívatják, nem ugranak egymás torkának és tiszteletben tartják a másikat. A használati díjakat is normálisan állapítják meg, nem pedig az az alapkoncepció, hogy "ezeket lehet szívatni." Abból kéne kiindulni, hogy egy átlag fizetés kb. 500 ft/óra. Ehhez képest 400 ft egy óra parkolásért sok. Nem is beszélve a 320 ft-os BKV-jegyről, amit akár megállónkénti átszállásnál újra kell venni. A parkoló járgányok nagy részét jó lenne eltüntetni az utcákról, ehhez mélygarázsokat kéne építeni. Az árakat pedig ésszerűen megállapítani, nem pedig megint abból kiindulni, hogy lehet miért szívatni.

jorgoszka 2010.08.28. 18:42:58

@fukisunni22: Teljesen igazad van! Sajnos, nagyon kevesen jöttek még erre rá! Nem demagógia amit írtál. Nem az a baj, hogy minden egyéb szolgáltatásért fizetni kell, hanem az hogy az árak teljesen el vannak rugaszkodva a valóságtól. Ez mindenre igaz.

Perillustris 2010.08.28. 19:18:32

@jorgoszka: "ki milyen közlekedési eszközt használ"

Jómagam is tartózkodnék a demagógiától, de attól mégsem tekinthetünk el, hogy az autók több területet foglalnak el, mint amennyi "jár", ráadásul használatuk súlyos egészségkárosodást okoz, a zajártalomról és az egyéb externális kihatásokról nem is beszélve.

Nyilván nem feltétlenül erőből kell megoldani az ügyet, s a forgalom csökkentésének rengeteg eleme van, a távmunkától a tömegközlekedés racionalizálása mellett, de némi radikalizmus mindenképpen szükséges lesz ahhoz, hogy az tespedt, kényelmüket más egészsége elé helyezőket kirobbantsuk a kocsiból.

BTW az átlagfizetés jóval magasabb még a KSH adatai szerint is, s ebben az eltitkolt, elcsalt jövedelmek nincsenek benne.

Nagyon egyszerűen úgy mondanám, hogy a parkolás díjának annyiba kell kerülnie, hogy mindig legyen egy szabad hely.

@fukisunni22: "Egyébként pedig - tudom demagógnak fogtok tartani - Magyarorazágon irtózatosan magas adót fizetünk."

Párhuzamosan általános adócsökkentés szükséges, ebben nincs vita. A tömegközlekedésbe pedig éppen azért száll be az is, aki sosem utazik busszal, hogy legyen helye az úttesten.

pakesz (törölt) 2010.08.28. 19:53:29

@fukisunni22: az onzosegrol!!!
promontor irta rolad, hogy: "Te oly módon, hogy az ezzel kapcsolatos költségek egy részét tartósan közpénzből várod fedezni, "

es ha szamodra az onzoseg, hogy en kb. 3szor voltam 2 orakat a MAV korhaz elott, ez tobb emberre tekintve kb 250 embert jelent egy evben,
na most ha az onzes az hogy en 250 embernek az erdeket 1 ember fole helyezem akkor egy kisse jobban utana kellene olvasnod mit is jelent az onzes :)))

pakesz (törölt) 2010.08.28. 19:56:37

@fukisunni22: "Helyesbítem a korábbi hozzászólást, mondjuk legyen a bkv havi bérlet árával megegyező parkolási díja/hó egy ilyen parkolóháznak. A nem budapestieknek pedig ott lenne az ingyenes(!!!) p+r."

ez mar alakul :)
de a P+R az nem ingyenes amugy!!!
az pont azt jelenti hogy 2 BKV jegy arat fizet a parkolasert es akkor azokat ott iziben fel is hasznalja

amugy szep summa az a BKV berlet araval megegyezo autoelhelyezesi dij :)
ezt azert aranyositani kellene, pl. ott a MAV korhaznal lesz egy nagy fold alatti parkolo a Felvonulasi ter alatt, ott pl. egy parkolohley kialakitasa sokkal olcsobb lehet mint a kiskoruton belul
szerintem ez az osszeg inkabb a kiskoruton belulre kellene hogy vonatkozzon es ott kiljebb a MAV korhaz fele eleg kellene hogy legyen havi 4e

jorgoszka 2010.08.28. 20:22:27

@Perillustris: "használatuk súlyos egészségkárosodást okoz, a zajártalomról és az egyéb externális hatásokról nem is beszélve."

www.mlm-cafe.com/eletmod/oecd-japanban-a-legmagasabb-az-atlageletkor

www.a5.hu/cikkek/52/42634.shtml

Ezt sajnos egyáltalán nem tudom értelmezni: "BTW az átlagfizetés jóval magasabb még a KSH adatai szerint is, s ebben az eltitkolt, elcsalt jövedelmek nincsenek benne." Bocsáss meg, de hol élsz? A KSH szerint 200.000 ft. a bruttó havi átlagfizetés. Lehet hogy Te és a barátaid ennél még többet tudtok összelopni, az én ismeretségi köreimben sajnos senki nem keres ennyit. Egy példa: a párom egészségügyben szakasszisztensként, főiskolai szintű végzettséggel kb. 15 évi munkaviszony után 78e-t kap kézhez. Budapesti vagyok, a vidéki helyzet ennél sokkal rosszabb.

Nagyon egyszerűen úgy mondanám, hogy a parkolásnak /és szerintem minden másnak/ annyiba kell kerülnie, hogy az átlagember meg tudja fizetni.

Perillustris 2010.08.28. 20:41:36

@jorgoszka: Világítsd meg kérlek, miért releváns a két link az általad idézett megállapításhoz.

Ne vetítsd ki rám a dühöd, nem áll jól. Ha szarul keresel a barátaiddal együtt, arról nem én tehetek.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.08.28. 20:45:35

@fukisunni22: "A p+r-ek jellemzően ingyenesek mindenhol a világon."

Van ahol ingyenesek, de van ahol fizetősek, persze olcsóbbak a belvárosi parkolásnál:

1: München 0,5-1,5 euró, buszjegy nélkül ( www.parkundride.de/de/02tipps/b/uebersicht/ ).

2: Bécs 3 euró ( www.wkw.at/docextern/garagen/pur.htm ), benne van a buszjegy.

3: Salzburg ( www.salzburg.info/en/service/infos/detail.htm?id=87001338 ) 12 euró, benne van a buszjegy max. 5 főnek.

Perillustris 2010.08.28. 20:45:55

@pakesz: "vonatkozzon es ott kiljebb a MAV korhaz fele eleg kellene hogy legyen havi 4e"

Ne röhögtess! Egy XIII. kerületben (külső rész, Futár utca környéke) lévő őrzött felszíni parkolóhelyért 4 éve fizettünk 10 ezer forintot. Egy üres telken üzemelt, semmi több. Te meg mélygarázst akarsz kevesebb, mint feléért...

pakesz (törölt) 2010.08.29. 02:01:29

@Perillustris: nezd itt arrol van szo hogy nem a teljes osszeget kelljen az ottlakonak megfizetnie

de ok legyen igazad, legyen a teljes osszeg!!!
akkor menjenek a kulvarosban meg a panelban is vegig es szedjenek be penzt
mindenkivel fizettessek meg a parkolasat
a legutolso kis faluban is, ha aszfaltozott uton parkol, akkor szamlazzak neki

Perillustris 2010.08.29. 13:47:21

@pakesz: "nem a teljes osszeget kelljen az ottlakonak megfizetnie"

Ki fizesse a különbséget? Béla bácsi a szomszédban, akinek autója sincs?

Amúgy igen, rendezni kell a panellakások környékén is a helyzetet.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.08.29. 15:15:15

@Perillustris: Igen, Őrmező és Gazdagrét pl. már "megtelt", gondolom van még máshol is hasonló példa.

pakesz (törölt) 2010.08.29. 15:23:33

@Perillustris: tehat ide azt irtam hogy evente 30e legyen a belvarosiaknak
igaz az az atlag legyen...

valamit azert kellene allni helyette
pl. ha o hajlando lemenni a teremgarazsba akkor (egyszer kiszamoltam!!!) ha 400 Ft/ora es 80% -os kihasznaltsagot szamolok akkor az 600e/ev a bevetel (realisan 400e-450e ha a parkolasi dijbeszedes ktg et levonnank)
talan annnak az egyik resze mehetne az ottlakok teremgarazsara
szerintem pont a fele, a masik meg a P+R kialakitasara

pakesz (törölt) 2010.08.29. 15:38:37

@promontor: ehhez azert hozzatennem, hogy ok bejarasra hasznaljak(~60%), tehat ha olyan jajj de nagyon akarna az agglomeracios P+R -t akkor talalna ott a paneloknal :)
csak az a mentalitas hogy ne legyen dugodij amig nincsen rendes minden minden minden...

Perillustris 2010.08.29. 15:56:48

@pakesz: Az évi 30K mindenképp vicc kategória. Átlagban is, mert a minimum is legalább havi 10K.

pakesz (törölt) 2010.08.29. 21:03:23

@Perillustris: atlagban irtam a belvarost
termeszetesen az atlag atlagot jelent, kiljebb kevesebb bent tobb
a budai rozsdaovezetben 1.8 ert kapsz garazst
ez a piaci ar, ez az Ujlipotnak megfelelo del-budai resz

ez ha 30 evig szamoljuk pont havi 5K
akkor milyen 10K minimumrol beszelunk?

es odairtam, hogy az ott felszinen parkolo autosokkal kell megfizettetni felfereszben, hogy az ottlakonak olcsobb legyen a parkolas

Perillustris 2010.08.29. 21:53:40

@pakesz: Adj nekem 1,8 milliót 30 évre, havi 5 ezres törlesztővel, oké?

Annak, akinek nincs autója, hogyan adod oda a számára járó támogatást, ami befolyik a felszínen parkolóktól?

pakesz (törölt) 2010.08.29. 22:33:43

@Perillustris: jo ez igaz :)

ez a masik kerdes is igaz :)
te ne kinozzal ezekkel engem...
igazad van, de ugyse csinaljak meg mert ok szavaznak ott es egyetemlegesen csunya aljas roszszandeku dolognak tartjak az onkoritol ha megfizettetik a parkolast

cso zsi 2010.08.29. 23:09:03

@Perillustris: Miért, és milyen támogatást? Nincs szüksége autóra, tehát parkolóra sincs szüksége. Bizonyos kor fölött kedvezményes, majd ingyenes a tömegközlekedés.
Ha minden, kétkeresős család milla körül visz haza a jelenlegi árak mellett, akkor lehet beszélni egyéb magas díjakról.
Az autófóbiát pénzzel le lehet küzdeni. Amikor az összes lakótelepi család felgyújtja az autóját, akkor a pénzesebbje még röhögve kifizeti a dugódíjat, és akár a parkolási díjat is. Tudod, azok, akik külföldi rendszámú, nagyköbcentis autóik ablakában rokikártyát tartanak.

pakesz (törölt) 2010.08.29. 23:31:59

@cso zsi: az ingyenes tomegkozlekedest a Zallam adja es nem az onkormanyzat
tehat nem ad pluszba semmit ebben igaza van Perillustris -nak

pakesz (törölt) 2010.08.29. 23:49:03

@cso zsi: teged mar lenaciztalak amugy?
mert ha jol figyeltel, en pont azt irtam hogy nincsen joga az embernek ilyet kategorikusan kijelenteni, hogy a nyuggereknek minek auto

en pont azt irtam, hogy csak penzugyileg el kell lehetetleniteni, hogy utana sajat maga lassa be hogy neki nem kell :)))

Perillustris 2010.08.30. 01:06:14

@cso zsi: Nem-nem. Személyeskedjünk. Vegyünk pl. engem, aki mondjuk bevállalja a gyaloglást/bicajt, s nem vesz autót. Szomszédom vesz, mert lusta, mert rokkant nagyija van, stb.

Neki elérhető az önkormányzat által támogatott mélygarázs 50%-os áron, legyen ez évi 50 ezer forint.

Hogyan adják nekem az évi ötvenezret, amit a szomszédnak? Vagy bukom?

Nzoltan 2010.08.30. 09:10:26

Arról sokan megfeledkeznek, hogy míg a pesti lakosok 17-18 százaléka rendelkezik autóval, addig a közterületek legalább 70 százalékaát uralják.

Nzoltan 2010.08.30. 09:16:49

Velünk szemben autóparkoló udvar található. Kettő is egymás mellett. A mélygarázsok is panganak, fele-harmada üres. Viszont az utcában a járdán is folyamatos a parkolás, sőt a parkban is.
Ergo az autósok egyszerűen nem akarnak fizetni. Minek vegyen teremgarázst, minek béreljen beállót a lakásához, ha ingyen is tud bárhol parkolni? Bezzeg ha egy hétre egy autónyi helyet akarok bérelni egy konténernek, akkor már fizetnem kell, holott elvileg nekem is elengedhetetlen szükségem van a helyre. legalábbis néhány napra.

A kis mitugrász szakikat nem kell félteni. Ha kell nekik a pénz, egy sétálló utcán is áttaligázzák a szerszámot. ha nem, jön helyette másik.

Nzoltan 2010.08.30. 09:20:28

@jorgoszka: Miért lenne sok? Megveszik. Akkor lenne sok, ha panganának az utcák.

Amúgy akinek 500 forint az órabére az minek vesz autót?

Perillustris 2010.08.30. 09:50:07

@Nzoltan: Így van. Mint már írtam, az ingyenes utcai parkolást fokozatosan meg kell szüntetni. De addig is a járdán parkoló autók tízezreit el kell tünteni.

cso zsi 2010.08.30. 09:58:41

@Nzoltan: A kb 1,8 millió lakosra kicsit több jármű jut fővárosi szinten, mint 17-18%. Mert rengeteg Bp-n bejelentett autó céges állományban van, tehát nem magánérdeket szolgál. Pl. a névrendszámos céges luxusautók is, miközben mások meg a magánautóikkal dolgoznak áruterítő/futár cégeknek.
Persze, soknak látszik a reggeli dugóban, és szemet szúr, hogy "egyedül" ülnek a népek az autókban. Ismerek jópár bevezető utat, és ott általában több személlyel haladnak azok a kocsik, amelyek a Hungárián belül már csak "egyemberes".
Naponta millió körüli gépjármű található a városban, hisz minden irányból "betámadják" az agglomerációból, és messzebbről érkezők.
Az építőipari karbantartásoknál jellemző az, hogy kettő, vagy több ember ül egy kocsiban. Már a teherautósöfőrök mellett sem ül rakodó, ha nem bútorszállítás a cég profilja.
@Perillustris: Te arra akarsz kedvezményt, hogy NEM használsz teremgarázst? Ez nekem erősen hasonlít arra, ahogy a bringautak épülnek a valakiknek a pénzéből, a valakiknek a rovására.
@pakesz: Az önkormányzat miből gazdálkodik? Az államtól visszacsorgatott léből.
Lehetetlenítsük el (még jobban??) az autózást. Van alternaíva?
Apósomék eddig csak kéthetente jöttek fel egy pályaudvarközeli egészségügyi intézménybe, így elhasználták hamar a néhány darab kedvezményes vasúti utazási lehetőséget. A jövő héttől viszont heti kétszer kell megjelenniük egy kezeléssorozaton a város egy távolabbi pontján. Tömegközlekedjen haza 3 átszállással, béreljen lakást a környéken, vagy autózzon, mert otthon az állomástól 2-3 kilométer az út?
Ha az agglomerációban igénybe vehető lehetőséget választja a 130 km-nyire lévő helyett, akkor csak egy átszállást spórol meg, és a vonaton töltött idő lenne rövidebb.
Apám, aki idősebb, megteheti, hogy a tanyán hagyja az autót, és ingyen vonatozgat. Parkolni az engedély birtokában sem tud könnyebben, mint a fizetősek, mert az utcákat teleszórták megállni tilos táblákkal, és így ugyanaz az autómennyiség több utcára lett szétosztva. Pedig 50 évig elfértek a kocsik kétoldalt. De a bevásárláshoz szükséges, mert 10 kilónál többet nem bír cipelni.
Tudom jól, hogy sokaknak létszükséglet az autó, sokaknak munkaeszköz, és néhányaknak hobbi, és feltűnési viszketegség.

Azt valaki meg tudja mondani, hogy a Károly körúti Tisza cipőbolt kirakatában a Csepel bringán mi kerül negyedmillióba?

cso zsi 2010.08.30. 10:05:26

@Nzoltan: Az fel sem merül ugye, hogy előbb autó, és később 500 ft-s órabér a mai gazdasági helyzetben?
Az autó nem csak egy villamosjárat kiváltására való. Sokan az agglomerációból azért járnak be kocsival az 500-asért, mert nincs lehetősége a saját környékén semmire. Költözzön? Ha lenne, aki megvenné a házat/lakást akkor elindulhatna. De nincs vevő.
A jól fizetett versenyszférából könnyű megmondani,hogy más hogyan éljen napról-napra.

pakesz (törölt) 2010.08.30. 10:25:05

@cso zsi: leirtam, apukad ha napkozben jon jojjon be egy panelrengetegbe es hagyja ott...
ha eszak-keletrol jon Ujpalota tokeletes....

ez az agglomeracio tema, ak autoval jar
na ne rohogtessuk magunkat ok?
hogy ok a szegenyek...

Perillustris 2010.08.30. 10:27:30

@cso zsi: Nyilván van, aki rákényszerül. De a többség kiköltözött a jobb levegőre, aztán visszajár koszolni nap mint nap, mert ugyebár szerintük annyi idő alatt kellene bejutnia a munkahelyére, mint amikor a városban lakott. A suttyóbb meg még a benn maradók pofájába is vágja, hogy a városi léttel a lakó elfogadja a szmogot, a zajt. Bizonyos mértékig természetesen igen, de azért a határt meg kell húzni.

"hogy előbb autó, és később 500 ft-s órabér a mai gazdasági helyzetben"

El kell adni.

záporjózsi 2010.08.30. 10:33:54

@Perillustris: Amíg az autó árát és fenntartási költségét ki tudja termelni és az autóval a várost átszelni vagy a külső kerületek között mozogni gyorsabb, mint BKV-val, addig autóval fog járni.

Perillustris 2010.08.30. 10:35:38

@cso zsi: "Te arra akarsz kedvezményt, hogy NEM használsz teremgarázst? Ez nekem erősen hasonlít arra, ahogy a bringautak épülnek a valakiknek a pénzéből, a valakiknek a rovására."

Kérek ötvezret azért, mert bevállalom a bringázást. Miért kellene lemondanom róla? Egyébként nem én találtam ki. Egyes országokban létezik hasonló támogatás.

Kiknek a rovására épül bringaút általánosságban?

pakesz (törölt) 2010.08.30. 10:39:01

@Perillustris: ezzel tokeletesen egyetertek
es akkor a modoros agglomer azzal jon hogy az M3 -nal azt az Szerencs utcai atkelot a bunko XV keruletieknek minek hagyjak meg...

amugy a HEVet atvette a MAV, na ott is megy a nagy sopankodas, hogy milyen allatok, hat akor majd autoval fogja az iskolaba is szallitani a gyereket...
hat tegye :)))
de ne budapesti penzbol menjen az hogy segitik az agglomert, elvegre a piacot torzitjak(itt a piac kinalati oldala az agglmeracios es budapesti let), na marmost ha mestersegesen torzitanak, akkor egyre tobb keresleti agenst vesznek ra hogy kikoltozzenek, na en budapestikent ezt NEM AKAROM!!!
nem akarom hogy a penzemen segitsek a sok kikoltozot!!!

Perillustris 2010.08.30. 10:39:31

@záporjózsi: Persze. Ezért is kell fizetős parkolás.

pakesz (törölt) 2010.08.30. 10:47:34

@záporjózsi: igen, erre lenne megoldas a parkolas megfizettettese es a dugodij...
1 honap es kiderul

pakesz (törölt) 2010.08.30. 10:53:16

@Perillustris: amugy a kerdesedre a valasz....
hogy aki nem hasznalja fel a teremgarazst az mit kap
hat tudod bejelenti valamelyik 100adrangu rokonjat a lakasaba, es onnan kap valamit vissza zsebbe...
elvegre jo poen a belvarosban parkolohaz felepenzert + havi 2e -t
(2e lesz ebben az esetben, amit az ottlako kap hogyha nem hasznal autot)

záporjózsi 2010.08.30. 11:09:05

@pakesz: A parkolási díj és a dugódíj a szomszédos külváros-külváros kapcsolatokat nem érinti, csak az átlósakat. Az átlósakat ráadásul csak a dugódíj érintheti.
Aki a belvárosban dolgozik, annak szerintem fölösleges autóval járnia, kivétel, ha sok cucca van. Ha viszont cégesen gondolkozol, akkor a belvárosban lévő, különböző dolgokat előállító és/vagy forgalmazó cégek hátrányba fognak kerülni, hiszen nem csak nehéz odajutni, még fizetni is kell. Persze a külvárosok örülni fognak, mert oda fognak költözni és lesz helyben munkahely.

záporjózsi 2010.08.30. 11:09:54

@Perillustris: Én azért szeretem, mert elég sokakat elriaszt ahhoz, hogy nekem legyen helyem. Azért meg ugye szívesen fizetek, hogy ne kelljen keringenem egy fél órát...

pakesz (törölt) 2010.08.30. 11:18:04

@záporjózsi: varjal mar!!!
az nem jo hogy kikoltoznek a cegek a kulvarosba?
hiszen akkor nagyon sok problema megoldodik nem?
kint lesz a ceg, kintrol a munkavallalonak nem kell annyit bejarnia, ha szerencses kulteruleten tud bringazni(ez SOKKAL jobb mint a belvarosban!!!)
a belvaros nem lesz annyira leterhelve...
amugy ha megnezed nehany keruletben tudatos kiutalas van az ettermekkel cegekkel kapcsolatban!!! tehat ezt a belvarosi onkori csinalja mahganak, amikor az ot tlevo cegnek 0 azaz 0 parkolohelyet ad :)

amugy ja, en sose mondtam hogy kulvarosi viszonylatban kellene megtiltani az autot...
csak a valos osszegeket megfizettettni, ami a kulvarosi autozasnal nem szignifikans, igy az auto az uberelni fogja ott kint a BKVt, de ez nem is gond...

pakesz (törölt) 2010.08.30. 11:35:01

@záporjózsi: de az jo nem, ha kikoltoznek a kulvarosba???

amugy a belvarosi onkori az tudatosan nyirja ki a vallalkozasokat, akinek cege van ott, az nem kap semmi ingyen parkolot...

Perillustris 2010.08.30. 13:47:24

@pakesz: Miért kapjon bármelyik cég ingyen parkolót? Nem egy súlyos pénzt fizet az irodaházban lévő helyekért.

pakesz (törölt) 2010.08.30. 14:41:16

@Perillustris: hat a MAV korhaznal maradva...
ott van egy butorlapos, na o pl. csak ugy kap, ha ottlakik...
amugy meg amikor arra voltam volt egy szek kint...
talan meg kellene engedni nekik hogy egy parkolohely csak az oveke legyen, ha meg szeretnek tartani ott hogy a helyi laksokat kiszolgalja

Perillustris 2010.08.30. 14:44:53

@pakesz: Támogatom a dedikált parkolóhelyeket. Persze nem ingyen.

pakesz (törölt) 2010.08.30. 14:47:28

@Perillustris: hat igen en is penzert gondoltam!!!

szoval valahogy ugy kellene hogy aranyosan legyen Budapest szerte, hogy pl 3szor annyiba kerul mint a parkolohazban
es akkor az alapdijat meg ami valtozik keruletek kozott azt a parkolo oradija arantaban

cso zsi 2010.08.30. 16:53:22

@pakesz: Nem megyünk KI egy panelrengetegbe, ha egyszer itt lakunk a XIII.-ban.
Mint ahogy az épp aktuálisan alattam, de a nevemen nem lévő autóval is négyszeres út egy-egy nagybevásárlás. @Perillustris: Szerinted manapság BÁRMIT el lehet adni?
Napközben hallom a hírekben, hogy megindultak az albérletárak, meg az albérlőrohamok... A mi házunkban, amióta parkolóórás lett a környék, egyelőre csak elköltözést látni. Sőt, már a bringás srácok sincsenek itt.

pakesz (törölt) 2010.08.30. 20:01:01

@cso zsi: "Apósomék eddig csak kéthetente jöttek fel egy pályaudvarközeli egészségügyi intézménybe, így elhasználták hamar a néhány darab kedvezményes vasúti utazási lehetőséget."

aposodek...

Perillustris 2010.08.30. 22:56:46

@cso zsi: Bármit el lehet adni, persze nem annyiért, amennyiért Móricka elképzelte. A lakásáraknak kifejezetten jót tett a válság, mert semmi nem indokolta, hogy pl. egy 35nm2-es panellakás Kispesten 1998-ban 2,2 millió, 2008-ban pedig 8-9 millió forintot érjen.

Még a mostani árak is túlzóak.

cso zsi 2010.08.30. 23:51:13

@pakesz: Bizonyos kezelések után nem mész te a tömegközlekedésig sem, nemhogy a város másik felére utazgass.
De más blogokon biztos olvastál már a Kékgolyó utcai parkolóőri mentalitásról.

pakesz (törölt) 2010.08.30. 23:54:06

@cso zsi: ja hogy a deli? aham...
ahonnan a 139 -el el tudsz menni a varos szeleig...
hmmm ertem en, ott a tomegben dugoban tud vezetni de ezt a hatalmas nagy ALDOZATOT, hogy a 139 -re felszalljon es le is szalljon, azt nem tudja megcsinalni
na persze

pakesz (törölt) 2010.08.31. 00:02:16

@pakesz: szoval ha a tarsdalmi kozjot neznenk, akkor baratocskam el kellene hogy mondjam hogy aposodek szarnak bele a budapestiek tudejebe...

tudod, az aki a gazdagretrol elmegy, lehet hogy nem a 139es vonalan megy, hanem at kell mennie pl. az M0 -s hidon, igy oneki KELL az auto, aposodnak meg ha odafigyelne, hogy ne dugositsa be, csak azt kellene megcsinalnia hogy lerakja

nem ot akarom bantani csak az atlag mentalitast...
o azert elegge kemeny lehet hogy a parkolasi vegzalasok ellenere igy dont...
talan ha 1000 Ft dugodijat fizetne tan akkor le tudna rakni az autojat

es ne legyunk primitivek, hogy de a Zallam csinaljon p+r -et
mert most jelenleg VAN!!!
tele van szabad hellyel a gazdagret napkozben!!!

cso zsi 2010.08.31. 01:24:02

@pakesz: Nem. Az újpaloti iránnyal beletrafáltál. Nem vezet, viszik. Ha képes lenne olyan állapotban vezetni, akkor tömegközlekedni is képes lenne.
Mint írtam, bizonyos kezelések után sehogy, semmit.

cso zsi 2010.08.31. 01:29:06

@cso zsi: Előbbi "pályaudvarközeli" esemény a Keletinél van, oda megfelelt a sínenjáró, és csak a lakhelyen kell autózni pár kilométert.
Az új, sűrűbb kezelés lesz a Délinél. "Mindössze" csak egy metróval kell tovább utazni. Mentővel elég gazdaságtalannak tűnik. Marad a magánköltség.

záporjózsi 2010.08.31. 09:17:20

@pakesz: Várokmá! :D
Nem feltétlenül jó. A város, mint "élő szövet" (a fémvázon, he-he :)) akkor egészséges, ha a változatosság bizonyos formáival rendelkezik. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a feladatok (intézmény, szolgáltatás, lakás, esetleg kis, kézműves ipar) keverve jelenik meg. Ennek az az előnye, hogy sosem néptelenedik el a terület, így folyamatosan élő város lesz belőle. Másrészt ha a különböző területek szét vannak választva, akkor mindenképpen közlekedni kell ezek között, azaz a közlekedési szükséglet növekedik. (Ezt nem szeretjük, mert büdös és/vagy fárasztó.)

záporjózsi 2010.08.31. 09:29:34

@pakesz: A belvárosnak vannak előnyei, ezeket azért egy ideig érdemes megfizettetni. A külvárosban pedig nem hiszen, hogy a BKV versenyhátrányát fenn kellene tartani, mert egy csomó embert nem érdemes, sőt, káros autóra kényszeríteni. Más kérdés, hogy van, aki a jó tömegközlekedés ellenére vállalja a fenntartását...

mp1526 2010.08.31. 12:49:52

Elég nagy felháborodást váltott ki a levelem. A vitába beleszólni nem akartam, de most azért a végéhez közeledve tennék néhány megjegyzést. Én nem az alanyi jogon járó parkolásért kűzdök, én egyszerűen parkolási lehetőséget szeretnék. Azért költöztem ide 1 éve, mert volt parkolási lehetőség, szó sem volt róla, hogy minden harmadik utca se szó se beszéd sétálóutcává avanzsál... (Amúgy halkan szólok minden sétapártinak, hogy a logika alapján jövőre, államalapításunkat a Váci út sétáló utcává alakított kövein ünnepelhetjük, az azért autós szemmel kemény lesz, de hát apróbb áldozatok szükségesek a gyalogosok érdekében...). Ez alapján ugye nem költözhetek minden évben bárhova, még válságtól függetlenül sem. Köszönöm a külföldi példákat is, volt szerencsém bő 1 évet Bécsben is élni és több nyugati nagyváros parkolási helyzetét is megismertem. Ehhez fogható sehol sincs! Rendben a dugó díj, meg hogy ne jöjjön be senki a városba, akinek nem kell, de ki gondolja, hogy van olyan marha, aki önszántából ül napi 2x fél órát a dugóban, amikor szépen letehetné az autóját a frekventált helyen lévő parkolóban és onnan utazhatna tovább a sűrű és modern valamint megfizethető tömegközlekedéssel??!!! Gondolom mindenki érzi, hogy az "itthoni" sztori több sebből vérzik: nincs parkolási lehetőség, a tömegközlekedés kritikán aluli, az árai viszont abszolút értékben is, de átlagkerethez viszonyítva főleg, bárhol a világon megállnák a helyüket! Ezen el lehet gondolkodni, a városvezetés és a kerület vezetése is inkább a megoldáson gondolkodhatna, mint zászlajukra tűzve az "ez van és lesz ez még ilyenebb" szlogennel homokba dugják a fejüket.

Perillustris 2010.08.31. 13:01:40

@mp1526: "Azért költöztem ide 1 éve, mert volt parkolási lehetőség"

Természetesen jogodban állt így gondolni, de ez szerintem, és sokak szerint is tévedés volt.

mp1526 2010.08.31. 13:05:45

@Perillustris: Ez tény volt, nem tévedés! Még egyszer hangsúlyozom: a társasházak tetőtere nem eladható, mert annak beépítésével és új lakóegységek létrehozásával parkolási lehetőséget is KELL teremteni, amúgy nem engedélyezik. Ez persze lehetetlen, ezért nincsenek is pl. a környékünkön tetőtér beépítések. Ha viszont az önkormányzat elvesz 50 parkolót, akkor semmi sincs??!! A törvény csak bővítésre vonatkozik, csökkentésre nem! A logikám alapján ezzel semmi gond nincs, de ha elvesznek 50 parkolót, akkor bontsanak is le hozzá mondjuk 2 társasházat... Vagy biztosítsanak más módon parkolási lehetőséget, pl. parkolóházakkal.

mp1526 2010.08.31. 13:59:34

@newtehen: kerékpárparkolóban csak kerékpár parkolhat! Ahogy Olaszországban is motorparkolóban csak motor parkolhat! Persze ezzel egy újabb gondot feszegetünk: lehetne mondjuk robogóval is járni, sokkal hatékonyabban mint kerékpárral és olcsóbban-környezetkímélőbben-dugómentesebben, mint autóval, de azt se tudja hova tenni a jó polgár, mert Magyarországon olyan, hogy motorparkoló nem létezik!

Perillustris 2010.08.31. 14:16:27

@mp1526: "A logikám alapján ezzel semmi gond nincs, de ha elvesznek 50 parkolót, akkor bontsanak is le hozzá mondjuk 2 társasházat."

Amikor kialakították az utakat, a parkolóhelyeket, akkor sem építettek helyette parkokat. Egy hibás koncepciót kell helyrehozni fokozatosan. Ennek része a terek visszaadása a lakóknak.

Nem mellesleg a parkolóházak igen komoly forgalmat generálnak, mellettük lakni még kényelmetlenebb lenne.

Perillustris 2010.08.31. 14:34:24

@mp1526: A városi kerékpározás 3-10 kilométeres távon hasznos igazán. Ekkora távon egy robogó sem hatékonyabb. Ráadásul e járművek többségének motorja sokkal nagyobb veszteséggel dolgozik, mint az - újabb, pár éves - autóké. Ráadásul a hazai robogóállomány zömének műszaki állapota tragikus. Ezt bárki tapasztalhatja, ha mélyen beleszagol a levegőbe, miután elhalad mellette egy ilyen roncs. A kibocsátott zaj már csak bónusz, egy ilyen porszívóhangú szarnak elég éjfélkor elmenni az utcában ahhoz, hogy - rosszabb esetben - felébredjen az ember.

mp1526 2010.08.31. 15:07:54

@Perillustris: Nincs hibás koncepció amit helyre kellene hozni, csak egy rossz mostani koncepció, történetesen hogy sétálóutcát, mindenhova, mindenáron! Bp. egyik legnagyobb "zöld felülete" a Margit sziget nevű képződmény a Hollán Ernő utcától ca. 6 perc sétára, a Ditrói Mór utcától 8 percre található. Én ha nyugodtan beszélgetni-találkozni akarok valakivel, ott szoktam eddig is és fogok ezek után is, hiába lesz minden második utca is sétáló... Ilyen áron a parkolóház nem alternatíva, szemben a hotelben 50e/hó a hely. Ez megfizethetetlen, és jöhet mindenki a "ha nem tudja megfizetni, dögöljön meg" koncepcióval, ez nem alternatíva. Nem ezért választottam ezt a lakóhelyet, nem ezért fizetek ide adót, fizettem ki a lakást, fizetem az éves parkolási hozzájárulást és fizettem a lakás után ca. 1,5m visszterhes vagyonátruházási illetéket, hogy csak a komolyabb tételeket említsem.

záporjózsi 2010.08.31. 15:10:35

@mp1526: "nincs parkolási lehetőség, a tömegközlekedés kritikán aluli, az árai viszont abszolút értékben is, de átlagkerethez viszonyítva főleg, bárhol a világon megállnák a helyüket!"
Valahogy mindig sikerül parkolnom. A XIII. kerület belső része tényleg nehézkes - de van pl. rakpart, na meg valahogy mindig sikerül olyan BKV járatot találnom, amely mentén le tudom tenni az autót és bemenni. Ha meg nehéz cuccot viszek valahová, ott foglalják a helyet vagy fogadják a cuccot kiskocsival vagy békával.

Az, hogy kritikán aluli lenne a BKV egy idióta mantra. Köszönöm, nekem megy a BKV-zás, ki is tudom számítani, még a jármű lerohadásokra is számítok. Igaz, ehhez meg kellett tanulni BKV-zni... Az ára nem magas, csak a díjszerkezet elavult és kifejezetten riasztó.

mp1526 2010.08.31. 15:10:38

@Perillustris: Szoktam én is kerékpározni, de mégse tekintem életképes alternatívának az autó helyett. 10 km-t napi szinten nem is tudnék letekerni, és hülyén is néznék ki a nyeregben öltönyben... :) Amúgy Olaszországban pl. alternatíva, és modern négyütemű robogókkal nem értem, miért ne lehetne nálunk is közlekedni?! A 10km-t, normál városi közlekedésben olyan fél óra alatt lehet autóval abszolválni, robogóval ez 10 perc, és kb. dugótól függetlenül!

záporjózsi 2010.08.31. 15:13:50

@mp1526: A parkolás lehetőség. Ha ennyire rossz dolog, akkor egy háztömb összefoghat, bonthat, építhet és a végén lesz a tömb közepén egy szép, közös parkolóházuk. De mivel Magyarországon vagyunk, ilyet nem hogy a lakók, az önkormányzat sem lenne képes lemenedzselni...

A lakóhelyet pedig jól kell tudni megválasztani. Te vagy nem az igényeidnek, vagy nem a lehetőségeidnek megfelelő lakhelyre költöztél.

mp1526 2010.08.31. 15:18:28

@záporjózsi: Minden csak viszonylagos, mint tudjuk... Ha szamaras kiskocsikkal vinnék az utasokat, valakinek az is maga a menyország lenne, de azért az európai színvonaltól kishazánk és azon belül is Bp. közlekedése fényévekre. Prága: 18 korona egy vonaljegy, ez most mondjuk 190 Ft, össze lehet hasonlítani. Nyugatabbi példák: Bécs, mostani elcseszett árfolyamon mondjuk 420 Ft egy jegy, ezért kapok ha jól emlékszem 8 metrót, számtalan S-Bahnt, és sokkal kultúráltabb-fiatalabb járműparkot. A kereset témába itt nem akarok belemenni (pályakezdőként itt 4x annyit kerestem, mint most itthon tapasztalt vezetőként, ehhez kell viszonyítani a 320-420-as arányt...).

mp1526 2010.08.31. 15:20:30

@záporjózsi: igényeimnek és lehetőségeimnek is megfelelő volt! Azzal nem kalkuláltam, hogy egyszer csak bekattan a városvezetés és mindenből sétálóutcát csinál... De erről nem én tehetek!

záporjózsi 2010.08.31. 16:11:06

@mp1526: Nyeregben, öltönyben pár ezren kerékpároznak Európában. Lehet úgy is... A napi 10 km az 5 km oda, 5 km vissza. Összehasonlításképpen: Az Andrássy út 2 km-es.

cso zsi 2010.08.31. 16:12:19

@záporjózsi: "de van pl. rakpart,"
Kerületi lakos vagy? Mert tartok tőle, hogy a rakparti fizetőssé tett P+R az a főváros műve, tehát lakossági engedély nem érvényes, ugyanúgy, ahogy a Váci úton bő 10 éve.
@Perillustris: "Amikor kialakították az utakat, a parkolóhelyeket, akkor sem építettek helyette parkokat."
150-200 (a Belvárosban több) éves dolgokról beszélgetünk. Mára már egy-két kivétellel az összes ipari létesítményt elbontották a kerületben. A 100+ éves házaknak udvara volt, kocsibeállással. A 80 évesekbe már a babakocsit-bringát-mopedet is mókás bevinni, mert lépcsősorral indulnak. A már modern 50 évesek dettó, a 20 éves panelek szintúgy. Mind garázs nélkül, de a felszínen kialakított, zöldövezettel-parkkal ellátott autótárolási lehetőséggel.
Most a lakóparkok alatt van mélygarázs. A házak saroktól sarokig érnek, és a zöld mellőzve van körülöttük. Ettől még a kerület így is zöldebb, mint a jóval öregebb V.-VI. ker.
maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=Budapest,+Ditr%C3%B3i+M%C3%B3r+utca,+Magyarorsz%C3%A1g&sll=47.52462,19.073982&sspn=0.080099,0.154324&ie=UTF8&hq=&hnear=1137+Budapest,+XIII.+ker%C3%BClet,+Ditr%C3%B3i+M%C3%B3r+utca,+Magyarorsz%C3%A1g&ll=47.524388,19.073467&spn=0.0801,0.154324&t=k&z=13

cso zsi 2010.08.31. 16:21:11

@záporjózsi: Ezt a távot a nap végén még a Nyugati és az Árpád híd között, éjszaka a Deáktól lesétálom. Ha ott végeztem, és nem sietek. Kb hetente. De a nép 15-40 km-t utazik, ebből Bp-n 20-22 is megesik. Annak a pestimrei lakosnak, akinek eddig Kelenföldön volt a cége, ami elköltözött Óbudára, mit ajánlunk? A Gödöllőre járó főiskolásnak, vagy az onnan bejáró középiskolásnak?
Költözzön közelebb?

mp1526 2010.08.31. 16:41:30

@záporjózsi: Még egyszer hangsúlyozom, a kerékpár nem közlekedési alternatíva számomra, ahogy sokaknak nem az! Nyár egy évben 3 hónapig van, annak a fele ilyen s*ar esős, mint most... A maradék 10,5 hónapban mivel járjak? Tudom, le lehet napi 2x13 km-t méteres hóban is tekerni, még öltönyben is, de én nem szeretnék... Had legyen már ennyi választásom... :) Amúgy meg lehet nézni a főváros közlekedését a vacak idő beköszöntével: halott! Én nem tudom, hogy erről mennyiben tehetnek a szabadságról visszatérők, vagy az autóba ült kerékpárosok/motorosok, de nem is témája a posztnak.

mp1526 2010.08.31. 16:49:57

@záporjózsi: És a BKV ára igenis aránytalanul magas: amíg a ca. 215 EUR-os nettó minimálbérhez képest kifizetek 35 EUR-t egy havibérletért. Pár éve amikor még Bécsben éltem 40 EUR volt a havi bérlet, a 2000 EUR feletti keresetemet meg megint csak hagyjuk... Lehet arányokat számolgatni! Ugyan ezt pl. el lehet játszani egy éves autópályamatricával is, ha már a "húzzunk még le vagy 20 bőrt az autósokról, mert aki nem bírja, adja el és járjon gyalog" koncepciónál vagyunk. Kint 2/3-a az éves matrica! Ez hogy lehetséges normál esetben? Vagy itt annyival több és jobb minőségű autópálya van, amit ezért a plusz pénzért használhatunk, mint kint, vagy ennyivel többet keresünk mint az osztrákok...

cso zsi 2010.08.31. 19:34:58

Kíváncsi leszek a holnap reggelre.
Az előbb elmentem bérletet venni, remélve, hogy a mai roham lement, és holnap reggel csak eszement áll sorba bérletért. Nem bírtam sorba állni, mert nem volt sor. Konkrétan én voltam az egyetlen vevő a jegypénztárnál, és amikor végeztem, akkor jött egy újabb utazni vágyó.
Lehet, hogy kevesebben akarnak utazni? Lehet, hogy kevesebben akarnak fizetni?

pakesz (törölt) 2010.08.31. 21:30:32

@cso zsi: "Nem vezet, viszik."

bocsika...
ugye az ujpalotai milyen jo?
amugy ha eppen nem vinnek, akkor ott tenyleg van hely es a 173as nagyon jo

pakesz (törölt) 2010.08.31. 21:38:50

@záporjózsi: "Ehhez hozzátartozik az is, hogy a feladatok (intézmény, szolgáltatás, lakás, esetleg kis, kézműves ipar) keverve jelenik meg."

igen en is igy gondolom...
hogy ne alvo kulvaros legyen hanem legyen ott tobb munkalehetoseg...
pontosan azert mert nagy onnan a bejutas ktg -e (ido, penz energia)
es tudomasom szerint a kulvarosi centrumokat a keruletek mind tamogatni ohajtjak, hogy ott legyen minel tobb dolog meg...

pakesz (törölt) 2010.08.31. 21:46:27

@mp1526: "Nincs hibás koncepció amit helyre kellene hozni, csak egy rossz mostani koncepció, történetesen hogy sétálóutcát, mindenhova, mindenáron"

1996 -ban en mar alltam a dugoban a buszon(a busz allt en ultem) az M1 -es bejovo szakazanal a Sasadi utnal reggel 8:45 -kor
az szerintem 14 eve nagyon rossz volt nekem...
mondhatnam az a fajta koncepcio hogy mindenki bevagta onzo modon a segge ala az autot az nagyon-nagyon rossz koncepcio volt
en szemely szerint minden olyan dontest, intezkedest udvozlok, ami ez ellen dolgozik

belvarosban LUXUS autot tartani, ezt legalabb 3-5 eve tudni kene...
az hogy te ezt nem tudtad az a te hibad

mp1526 2010.08.31. 22:43:56

@pakesz: ki beszél 3-5 évről??? Most vettek el tőlem és a többi környéken lakótól 50 parkolót, ami egyet jelent plusz ötven kőröző autóval/este! Ez a lényeg és ez csak azért van, mert nincs se a városvezetésnek se a kerületnek konkrét koncepciója arra vonatkozóan, hogy lehetne a város kiemelt pontjainak a parkolási gondjait enyhíteni! Az biztos, hogy nem a zsúfoltság növelésével! Hanem pl. a parkolási idő növelésével. Akkor nem jönne mindenki a 7-kor kezdődő színházi előadásra autóval... Meg a parkolási díj növelésével. Meg parkolók építésével. De ezt ne én találjam már ki, mivel se közlekedésmérnök se szakpolitikus nem vagyok! Hogy jön ide a sasdi út...?!

pakesz (törölt) 2010.08.31. 23:20:58

@mp1526: persze...
leirtam erthetoen nem?
en mar "ELVEZTEM" az autosokat 14 evvel ezelott is!!!
te biztosan ataludtad az elmult idoszakot es soha nem emlekeztel arra hogy dugoban allsz...

amugy nem koncepciotlan
az a koncepcio, hogy ellehetetlenitik az autosokat, folyamatosan szamoljak fel a megallohelyeket, es lehetetlenitik el az atmeno forgalmat
az a piros lampa ami várat arrol is csak a mazsolak hiszik hogy koncepciotlan, addig amig egy kozlekedesmernokkel el nem cseveresznek :)

XI ker, Bartok Bela, 2002
elotte 2*1 forgalmi sav es kulso savokban halszalka, utana 2*2 forgalmi sav es szelen nagyon szellosen parkolas
detto ugyanez a Karinthyn, 3 eve(?)

de persze, a TE lakokornyezetedet biztosan elkeruli a valtozas...
azert irtam, ha nyitott szemmel jartal volna, tudtad volna hogy ellehetetlenitik, mint mashol...

Perillustris 2010.09.01. 00:27:41

@mp1526: Az adót, a lakást, az illetéket a gyalogos is kifizette. A parkolási engedély a XIII. kerületben ingyenes 8www.nol.hu/budapest/keruletek/lakossagi_parkolas__meghosszabbitott_hatarido_a_xiii__keruletben).

Perillustris 2010.09.01. 00:34:21

@mp1526: Hát, azt ne az öltönyre fogd. :P

Suzuki Burgmanra keveseknek van pénzük.

Az év folyamán legfeljebb 50-60 igazán szar nap lehet, amikor valóban nem a legkomfortosabb bicajozni. Ebből max. 20 nap, amikor csak a legelvetemültebbek tekernek.

cso zsi 2010.09.01. 05:05:17

@Perillustris: Információt ne a bulvárból, mert félrevezető.
"Ingyen" az annyit tesz, hogy a parkolóórába nem kell pénzt hajigálni.
2000 forint, és a ráfordított idő. www.budapest13.hu/letoltes/hirek/2010/az-uj-ovezetekben-ingyenes-parkolasra-jogosito-matrica-igenylesenek-modjarol

"Lakossági várakozási engedélyt igényelhet a várakozási (fizető) övezetben állandó lakóhellyel rendelkező lakos. Lakónként egy, de lakásonként több személygépkocsira is kiváltható a lakossági várakozási engedély. Az igénylés feltétele, hogy a kerületi lakos a gépjármű forgalmi engedélyében üzembentartóként/tulajdonosként legyen bejegyezve, az igénylő személynek nem lehet gépjárműadó tartozása, illetve hogy a forgalmi engedélyben bejegyzett állandó lakhely - amely a fizető övezet területén található – azonos legyen a személyi igazolványban, vagy a lakcímkártyán szereplővel.

Lakossági várakozási engedélyt igényelhet továbbá az a magánszemély is, aki a személygépkocsit kizárólagos használatra kapta munkáltatójától, és nem váltotta ki a saját jogon járó lakossági várakozási engedélyét. Az igénylés feltétele, hogy a magánszemély állandó bejelentett lakcíme a várakozási övezetben legyen, valamint hogy a szóban forgó gépkocsi üzembentartója/tulajdonosa igazolhatóan az igénylő munkáltatója legyen, és ne legyen az üzembentartó/tulajdonosnak gépjárműadó tartozása.

Lakossági várakozási hozzájáruláshoz az alábbiak szükségesek:

1) kitöltött, aláírt igénylőlap (mellékelve),

2) forgalmi engedély vagy meghatalmazás esetén annak másolata,

3) költségtérítés (2.000 Ft) befizetése Ügyfélszolgálati Irodánkban,

4) lakcímkártya vagy meghatalmazás esetén annak másolata,

5) Amennyiben a lakos a munkáltatótól kizárólagos használatra kapott egy darab a munkáltató által üzemben tartott személygépkocsit, úgy csatolni szükséges:

- munkáltatói nyilatkozatot a munkavállaló részére a személygépkocsi kizárólagos használatba adásáról,

- cégokmányok másolatát (társasági szerződést vagy 1 évnél nem régebbi cégkivonatot, valamint aláírási címpéldányt),

6) meghatalmazás 2 tanú aláírásával, amennyiben nem az aláírásra jogosult jelenik meg személyesen az engedély kiadásakor."

A kerületet a tavasszal felosztották négy övezetre, így elérték, hogy a helyi lakosság fele a kerületen belül is csak fizetősként tudott eljutni a körzeti rendelőbe, és a két nagy SZTK-ba is. Nemrég nagy kegyesen ezt lecsökkentették 2 övezetre (díjak maradtak a bevándorlók számára), így most csak a Róberttól délre, és a Róberttól északra van szeparálva.

"Az adót, a lakást, az illetéket a gyalogos is kifizette."
Egy család esetében ez nálad mit takar? Ha van egy autójuk, akkor a nem autótulajdonos több, vagy kevesebb attól, hogy nem az ő nevén van az autó?
A család egyébként érdekes forma. A mienkben az összes létező variáció játszik, ami miatt nem jár sok "ingyenes" engedély.
A lányom az agglomerációból jár be dolgozni a kerületbe.
A fiam egy budai kerületben dolgozik, egy pesti kerületben van állandóra bejelentve, és itt albérlő, így a kizárólagos cégautó nem játszik.
A párom apóséknál állandó bejelentett, az én nevemen meg van egy furgon. (nincs rá kiváltva az "ingyenes")

mp1526 2010.09.01. 07:27:48

@Perillustris: tévedés, nem ingyenes, itt már semmi sem ingyenes. Egy céges autóra, mivel esetemben arról beszélünk, 2x2e Ft, egyszer a nullás súlyadó igazolásért egyszer pedig a parkolási matricáért! www.bop.hu/engedelyek.html#1

mp1526 2010.09.01. 07:30:07

@Perillustris: egy évben max. 20 nap van szerinted, amikor nem ildomos kerékpárra ülni??? Nézz már utána az esős illetve a 0 fok átlagos napi középhőmérsékletű napoknak kérlek! Bármelyik rossz hónapban összejöhet 20 nap, most már nyáron is!

mp1526 2010.09.01. 07:37:01

@pakesz: ezt a koncepciót én is látom, csak akkor ezt ki is kellene mondani! Ezt vártam az alpolgármestertől, hogy mondja ki, hogy itt autósoknak semmi keresnivalójuk!!! És akkor persze szedem a sátorfámat és kiköltözök innen, és valószínűleg nem leszek egyedül... Itt pedig marad a sok csóró diák és nyugdíjas, mert kb. erről a két rétegről mondható el leginkább, hogy nincs autója. És akkor a tőlük szerzett bevételekből pedig meg lehet próbálni felvirágoztatni a kerületet, építeni a sétálóutcákat! Elárulom, nem fog menni... Ezért nem vállalja fel ezt a koncepciót sehol, senki! Se itthon, se nyugaton!

Perillustris 2010.09.01. 07:47:33

@mp1526: Az nagyon durva! A négyzetméterenkénti 3-400 ezres árak mellett különösen. Ne röhötessetek! Évi 2-4 ezer forint hozzájárulás a vicc kategória, kvázi ingyenes az engedély.

pakesz (törölt) 2010.09.01. 08:49:10

@mp1526: "A polgármesteri hivatal honlapján a 2007. márciusi képviselõ-testületi elõterjesztések között a 4. napirendi pont keretében olvashat az önkormányzat parkolási koncepciójáról."

3 evvel ezelott tudni lehetett errol...
az hogy te nem tajekozodtal legyen tenyleg a te bajod ok?

tudnek en sokat enekelni a Hamzsabegirol, vagy az Andor utcarol vagy a Munkaskorutrol, ami mind a 41es villamos mind a Korvasut sor
de mondjam az aquincumi hidat?

ezek kozul amiket felsoroltam egyedul az Andor utca van most epites alatt, de a tobbi helyen is valtoztatni fognak(utat epiteni!!!)
az ottlakok meg neznek mint Rozi a moziban es kerik ki maguknak...

pakesz (törölt) 2010.09.01. 08:51:51

@cso zsi: @mp1526: ti annyira, de annyira sotetetn erveltek...
persze nem ingyenes hanem 2e Ft, ha en allnek meg ott nekem lenne 600e Ft
persze nem ingyenes, mea culpa!!!

pakesz (törölt) 2010.09.01. 09:02:44

@mp1526: erdekes...
azt irtad hogy vegigolvastad a hozzaszolasokat
meg hogy voltal nyugaton
ennek ellenere jatszod a sertodottet

amugy menjel ki tenyleg a kulvarosba ha az auto hozza van nove a seggedhez...
nyugaton a belvarosi ottlakonak el kell setalnia a melygarazsig, azt a luxust nem engedheti meg, amit nalunk hogy a haz elott lerakja az autojat...
ott mar 20 eve ilyen a helyzet...

egy csomoan itt irtak(te biztosan vegigolvastad...), hogy ok hajlandoak lennenek 120e / evet is fizetni a melygarazsert csak ok is azert fognak szivni mert vannak ilyen melysotetek, akiknek az evi 2e az mar fizetes kategoria

mp1526 2010.09.01. 09:07:16

@pakesz: megnézted ezt a bő 3,5 éves, már akkor is egy régi tanulmányból összeollózott előterjesztést? Mert én végigolvastam! Mintha egy óvodás írta volna... A lényege, hogy rossz a parkolási helyzet, nagy a zsúfoltság és ez nőni fog! Megoldási javaslatok: egyes pincékben kialakíthatóak parkolók (én nem tudok róla, hogy alakítottak volna ki ilyet a környéken) és az önkormányzat csatarendbe állítja saját ingatlanait, amin felszíni parkolás valósulhat meg (ilyenről se tudok a környéken). Ennyi!!! Semmi zónamódosítás, parkolási idő kitolás, kiemelt területek külön kezelése, netán parkolóházak??!!!

mp1526 2010.09.01. 09:16:32

@pakesz: a 4e, az ingyen meg a 600e között nagy különbségek vannak, remélem te is érzed! A 4e nem ingyen, a 600e meg nem elfogadható ár egy olyan szolgáltatásért, ami mondjuk Bécsben 30e. És a séta is rendben lenne, ha lenne honnan... De azért fél órát nem fogok fél óra kocsikázás után sétálni! Környéken eladó parkoló nincs, olyan bő 20 perc sétára lenne, 900e Ft-ért, aminek a kétszeresét is szívesen kifizetném, ha mondjuk 5 percen belül lenne! A ki az összes autóval a belvárosból/országból koncepció még mindig nem működőképes, önkormányzati és országos szinten sem! Gondolj bele, milyen bevételkiesést okozna... Ha teoretikus szinten "csak" az autók 70-80%-át akasztanák szögre, a költségvetés egyből felborulna! Vagy megemelhetnék az adókat (most a szuperbruttó miatt pl. 58% az elvonásom egy jutalomból, ez szertintem még kényelmesen emelhető tovább). Vagy mondjuk a tej kenyér kapná meg a benzin bő 100%-os adóterhelését, mert a bringa meg azzal megy... Vagy ne is 100%-ot, mert azért tej-kenyérből kevesebb fogyna, mint benzinből, hanem legyen egyből 300-400%. Az jó lenne, ugye?

pakesz (törölt) 2010.09.01. 09:19:37

@mp1526: bocs belinkelned?

az altalam felsoroltakat ismered?
nehogy oda Pestujhely es Zuglo hataraba koltozzel :)

pakesz (törölt) 2010.09.01. 09:29:34

@mp1526: "A ki az összes autóval a belvárosból/országból koncepció még mindig nem működőképes, önkormányzati és országos szinten sem!"

nyugaton nagyvarosokban mukodokepes
nem irtam orszagot sehol...
nem akarom vedeni magam, de sok helyen leirtam, csak meg kell fizettetni a valodi ktg -et, es akkor nagyon sokan onkent lemondanak...
finomhangolni kell, de ezt a hozzaertok sokkal jobban tudjak, 20 ev mulva allni fog a rendszer...
de leirtak sokan, parkolohazak lesznek, csak a piaci kereslet meg kell hogy erkezzen hozza...
de tudod mit, ha a szomszedsagotokban sok ilyen elkotelezett van, hogy akar 200e / evet is kifizetnetek a parkolohazakban, akkor menjel korbe egy alairasgyujtovel, es juttasd el az igenyeket a valasztott pogimesterednek
tudod ezt a demokracijjjjaa es nem azt hogy hoborgunk egyet

mp1526 2010.09.01. 09:31:42

@pakesz: szoktam járni arrafelé, az Andor utcai káosszal tisztában vagyok! Az útfelújítási munkák szervezése külön posztot érdemelne, ahogy a balesetek helyszínelése és az ezzel keletkező dugók kezelése is. Erre is lennének nagyon jó külföldi példáim...

pakesz (törölt) 2010.09.01. 09:37:22

"A KRESZ szerint megállni (és várakozni) ott lehet, ahol jelzőtábla, vagy egyéb forgalmi szabály rendelkezése nem tiltja, és a jármű mellett legalább egy forgalmi sáv (min. 3 m) számára elengedő hely biztosított. Kétirányú forgalmi rend mellett egy-egy szegély mentén várakozó gépkocsi nem képez komoly forgalmi akadályt az esetben sem, ha mellette az útpálya szélessége nem engedi meg a kétirányú forgalom egyidejű mozgását. A növekvő parkolási igény miatt viszont egyre jellemzőbb, hogy 10 m-nél keskenyebb burkolatszélességű (sok esetben 8 m alatti útpályán), kétirányú forgalmi rendű utcákat is mindkét szegély mentén, teljes hosszban beparkolnak. A két irány együttes mozgására, sőt a kerülő manőverek végrehajtására sem marad hely, a forgalom komoly akadályoztatást szenved. "

egyertelmuen leirja, hogy ez tarthatatlan, es hogy a kedves autosok leegyiranyusitottak az utcat, es hogy a KRESZ szerint nem tudnak mit tenni == atepitik

mp1526 2010.09.01. 09:39:00

@pakesz: ez nem hőbörgés, én megkerestem szépen privát levélben a polgármestert és a vezetést egy problémával. Ebben a levélben jeleztem, hogyha nem tárják fel az átlátható és elfogadható koncepciójukat, akkor a nyilvánossághoz fordulok. ez megtörtént... Nem az én dolgom lenne a parkolóhelyek teremtése, hanem a szakembereké, szakpolitikusoké! Azt hiszem, többek között ezért vonják le a jutalmam 58%-át, hogy őket eltartsuk és megmondják valamint csinálják a dolgukat! De amíg egy 3,5 éves összeollózott és elavult tanulmány a tuti, amiből 1 pont vonatkozik a környékemre de abból sem lett semmi...

Kérlek mondj egy országot/várost, ahol a helyi lakosság gépkocsiszámát 70-80%-kal tudták csökkenteni? Nem a parkolóhelyek számát 3%-kal... Mert nálunk 8 társasházra eddig volt kb. 130 parkoló, ami most kb. 70-re csökkent! Ez súrolja az 50%-ot... Még egyszer hangsúlyozom, ilyen koncepció sehol sincs és nem is lehetne, mert nem működőképes! Túl sokan alapvető joguknak tartják az autózást, amit meg is fizetnek. Tehát nagy üzlet is egyben és sok bevétel, amit nem lehet bringázással meg gyaloglással pótolni...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.01. 09:40:52

@mp1526: A koncepció természetesen nem az, hogy menjenek ki az autósok a belvárosból. A koncepció az, hogy ne a közterületen tárolják az autójukat, hanem saját vagy bérelt terem/mélygarázshelyen. Természetesen annak tényleges költségét megfizetve.

Nyugaton is ez a koncepció: ingyen (jaj, bocsánat, nincs ingyen, x-ezer aranyfabatkába kerül, hát igen, nehéz teher) parkolási engedélyt nem szoktak adni és egyáltalán, a közterületi parkolóhelyek számát igencsak limitálják.

Abban igazad van, hogy a megvalósítás az igencsak töketlen, lévén parkolóházak alig épülnek. Ennek azonban az is az oka, hogy van néhány "szent tehén", amihez nem mernek hozzányúlni, vagy csak nagyon lassan. Az egyik ilyen (szerintem ez a legfontosabb) az a helyiek ingyenes (jaj, bocsánat, nincs ingyen, x-ezer aranyfabatkás, hát igen, nagy pénz) közterületi parkolása. Amit ráadásul további trükkökkel lehet kiaknázni, kezdve a rengeteg mozgássérültel, folytatva a névlegesen pont az engedélyért a belvárosba bejelentkező "lakossal".

Azt meg sajnos én se tudom kihagyni, hogy ha valaki egy éve költözött oda és most meg van lepve, az sajnos valamit nagyon elnézett. De persze tudom - magamról is - hogy az ilyesmit a legnehezebb bevallani és megemészteni.

pakesz (törölt) 2010.09.01. 09:41:19

@mp1526: ember!!!

tehat nem tudsz semmit az Andor utcarol???

ott meg anno amikor nem volt az egerut, sokan hittek hogy csendes kis utca lesz az ami elottuk kb 2*4 savot elbir :)
a sok kis naiv...
az ottlakok meg hapognak hogy mit mereszelnek epiteni, csak ha elmesz az Egeruton latni fogsz egy vasuti hidat ami legalabb!!! 40 eve megvan...
tehat terv volt ra, csak az ottlakoknak nem esett le :))))

cso zsi 2010.09.01. 09:41:46

@pakesz: @Perillustris: hozzászólásában emlegette az ingyenességet, egy rosszul megírt cikkre hivatkozva.
Én válaszoltam egy hivatalos irat idézésével, valamint azzal, hogy a komplett család gyakorlatilag a kerületben él, vagy dolgozik, és ebből 1 ember tud élni az ingyenes lehetőséggel.
Megyek, kiváltom a rokikártyát.

mp1526 2010.09.01. 09:41:57

@pakesz: ki mondta, hogy ne építsék át? Te írtad pont a Bartók Béla utat: meg tudták oldani, hogy legyen parkoló, sok térkő, nagy zöldfelület és jobban járható út is! De a sétálóutca azért elég durva átépítés és nem lesz tőle szélesebb a forgalmi sáv, sőt... :)

cso zsi 2010.09.01. 09:45:04

@Perillustris: De csak annak jár, aki az adott önkormányzatnak tejel. A tejelést igazoló 20 forintos matricát fizeted ki a 2000 forinttal.

mp1526 2010.09.01. 09:46:50

A rokikártya külön posztot érdemel!!! Tegnap volt nálam pont egy újságíró, mivel a nyomtatott sajtó érdeklődését is felkeltette a téma. Megmutattam neki az ablakomból, hogy miről is beszélek ő pedig serényen fényképezett! Látszik a 8 társasházra jutó kb. 70 parkoló, a 70 parkolóból olyan 15-öt látok az ablakomból, ebből 4 autó ablakában volt akkor éppen rokikártya! Persze ez néha több is, és szemmel láthatóan mozgássérült embert még nem láttam ilyen autóból kiszállni, ami tudom, nem jelenti azt, hogy ő biztosan nem jogosult a kártyára, de azért kicsit utánanézetnék az illetékesekkel a témának!

pakesz (törölt) 2010.09.01. 09:47:09

@mp1526: jo akkor zarjuk le, hogy a mostani onkori valasztassal parhuzamosan kellene egy plusz iv, ahol a valasztok szint tudnak vallani!!!
olyan kerdesre godnolok pl. hogy mennyit fizetne On a dedikalt parkolohelyert a lakasatol 20 meterre, illetve hogy mennyit fizetne On a lakasatol 200 meteren belul talalhato parkolohazert

igy legalabb tiszta lenne a dolog hogy nem az onkori meg pogimester a genya rohadek veled szemben hanem a sok ottlako

pakesz (törölt) 2010.09.01. 09:48:30

@mp1526: a bartok belan elvettek a parkolasi lehetoseg kb 70% at
nem oldottak meg, 1*2 -bol lett 2*2 es alig van parkolo

mp1526 2010.09.01. 09:48:38

És ehhez jön hozzá a tegnap épp 3 db ott álló autó, ablakában egy fél A/4-es lapra nyomtatott "Vígszínház" felirattal... Úgy, hogy a Vígszínház saját parkolójában épp 4 szabad hely volt még...

mp1526 2010.09.01. 09:50:16

@pakesz: mert az önkori létesít lehetőséget csak a sok genya lakó nem használja a lehetőséget, mert drága? Vagy miről beszélünk most?

cso zsi 2010.09.01. 09:51:48

@pakesz: Abban a "csendes" kis utcában még 30 éve is vasúti teherforgalom volt, a síneket, bizt.ber.-eket pár éve szedték fel. Úgy, hogy az Egér út felé már ki volt alakítva az úttest, és a síneket gumiágyba fektették. Az egyik meglepően jó minőségű vasúti átjáró volt. A forgalom növekedésével zajvédő falat húztak fel kb 2 éve a kanyarban, ezáltal korlátozva az Andor utca 4sávosításának lehetőségeit. 12 éve tettek ígéretet először, hogy a "palack nyakát" kiszélesítik.
Az egész balhé ugye annak a csoportnak köszönhető, akik a Hamzsabégi útra nem engedték rá a Lágymányosi híd forgalmát. Az ötpercenként elhaladó, végtelen hosszúságú vonatok persze nem zavarók, ugye?

mp1526 2010.09.01. 09:52:27

@pakesz: 100%-kal több forgalmi sáv és 70%-kal kevesebb perkoló akkor az egyenleg, ha jól értem. Nálunk 100%-kal kevesebb forgalmi sáv és 100%-kal kevesebb parkoló? Egyik megoldás se tökéletes, de melyik van közelebb hozzá szerinted?

pakesz (törölt) 2010.09.01. 09:58:52

@mp1526: letesitene lehetoseget az onkori, ha az ottlakok reszerol lenne sok olyan aki alairna hogy az evi 200e -t befizetne a parkolohazban...

mondom ne az onkorit szidd hanem a sok sulyerak olcsojanost

pakesz (törölt) 2010.09.01. 10:00:11

@cso zsi: neeeeeeeeeeeeee
kb 20 evvel ezelott az a teherforgalom mar ugy ment, hogy egy ember eloreszaladt a vasuti atjarohoz es leintette az autokat...

pakesz (törölt) 2010.09.01. 10:00:50

@mp1526: a bartok belan a hazunk elott ott 0 parkolohely van, ha ez most megnyugtat :)

mp1526 2010.09.01. 10:03:03

@pakesz: én nem tudom, hányan írnák alá, te tudod? Mert ha nem, akkor ne vitatkozzunk fikciókról! Bécsben egy parkolóhely 30-50e Ft/év, nálunk 600e-ért van, ezt értelemszerűen nem veszem igénybe. Ha lenne 200e-ért, akkor legalább már a nyugatihoz közelítő alternatívám lenne, bár a harmada keresetemből még mindig 4-6x annyit kéne fizetnem, az amúgy sem alacsony szja-m mellé, aminek egy része ugye szintén az önkorihoz megy, de semmit sem kapok érte, vagy olyan dolgokat, amiről nem kérdeznek meg és/vagy negatív hatással vannak rám közvetlenül...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.01. 10:07:28

@mp1526: Hm, Bécsben évente 30 ezer lenne egy teremgarázshely? Esetleg egy linket erről tudnál küldeni?

Egyébként abban egyetértünk, hogy a 600ezer/év nagyon sok és ha lenne több teremgarázs, akkor az lenyomná az árakat. Hogy mennyire, azon lehet vitatkozni, de szerintem nagyon bő kinálat mellett is a 150-200e/év lenne.

záporjózsi 2010.09.01. 10:10:00

@mp1526: Az önkormányzatok a sétálóutcákat nem egyik napról a másikra találják ki. Emellett egyértelmű, hogy a sétálóutcák terjeszkednek. Érdemes lett volna utánanézni vagy legalább felmérni a kockázatot.

"Had legyen már ennyi választásom... :)"
Természetesen van. Lehet megfizetni. Parkolási díjban, garázsbérletben, gyaloglási távolságban.

"És a BKV ára igenis aránytalanul magas: amíg a ca. 215 EUR-os nettó minimálbérhez képest kifizetek 35 EUR-t egy havibérletért. Pár éve amikor még Bécsben éltem 40 EUR volt a havi bérlet, a 2000 EUR feletti keresetemet meg megint csak hagyjuk."
Természetesen nézhetjük így. Most nézzük másképp. A BKV finanszírozására ideális esetben évi 120-140 milliárd forintra van szükség. Az utasoktól a mostani jegyárak és díjszerkezet mellett ennek fele sem folyik be. Ki és mikor fogja a hiányt kifizetni. Jelenleg a BKV külső adóssága jó 80 milliárd, a belső adósságot még felmérni is infarktusközeli. Valószínűleg 500 és 1000 milliárd között van. Áram, üzemanyag, sofőr, szerelő, pénztáros, alkatrész kell. Most ezeken spórol a BKV.

Amúgy ha ennyivel jobb Ausztriában, lehet odamenni...

@cso zsi: "Költözzön közelebb?"
Ez egy igen messzire vezető kérdésfeltevés, de szükséges. Persze választ most sem fogunk kapni, amikor pedig ideje lenne... Ha működő bérlakásrendszer lenne, akkor nem lenne ezzel gond. De nincs. Az ingatlanok adásvétele pedig olyan szinten drága, hogy felér egy röghöz kötéssel. Ezeket most közlekedéssel pótolja mindenki.

"Kerületi lakos vagy?"
A lakosok és a helyben dolgozók számára lehet elkezdeni közterületen kívüli parkolást szervezni. Persze erre volt 20 év, de lassan el lehet kezdeni felébredni. Ezért írom mindig, hogy fokozatosan most is el lehet indulni vele.

@pakesz: Értem, hogy a külső kerületek is szeretnének ilyet, de most még viszonylag könnyedén tudnak infrastruktúrát építeni. A belső területeket pedig szintúgy nem kellene kiüríteni.

pakesz (törölt) 2010.09.01. 10:11:29

@promontor: hozzatennem, hogyha az onkori intezne ezt akkor a felszinen beszedett parkolasi dijakbol pl. a harmadat be lehetne potolni...

mp1526 2010.09.01. 10:14:37

@promontor: én 5 éve 30e/év körüli összeget fizettem, kint élő barátom most 50e körül fizet. Itt vannak a lakossági teremgarázs-parkolási lehetőségek! Ajánlom mindenki figyelmébe, hogy kerületek szerint, feltüntetve a szabad helyek számát interneten elérhető, és látható, hogy nem kevés!!! Árak: kevésbé kurrens kerületekben 50-60 EUR/hó (14-16e áfával a mostani elfuserált árfolyamon is!), a kurrensekben 100-120 EUR (28-33e). És mielőtt nekem esnétek, hogy ez is baromi drága, ajánlom figyelmetekbe újra az arányszámítást: az átlag bécsi keresete hány százalékáért tud parkolni és én hányért tudnék, ha lenne lehetőség... DE NINCS!!!

pakesz (törölt) 2010.09.01. 10:15:39

@záporjózsi: heheheh
leirtam azt hogy 1996ban alltam a dugoban
Demszky is kiment latogatni hogy mi hol van...

az ertelmesebbje tudja mi kell mi fele kell tendalni...
csak van a sok primitiv bunko valaszto, aki pl. a 300 Ft -kat is megszavazta, es azokat meg kell nevelni
ez a nepneveles folyamatban van, es sajnos a kemeny fejukbe meg 20 ev alatt sem ment be az hogy belvarosban az auto az luxus amit meg kell fizetni

egyszeruen ez a duma hogy ottlakoknak ingyenes legyen (neeeeeeeeeeeeeem valojaban 2e / ev) es az onkori csinaljon valamit ez egy rohej

mp1526 2010.09.01. 10:19:48

@záporjózsi: a BKV nem működőképes jelenlegi formájában! Szerinted mire mennek/mentek el a potya 100 milliók? Miért ül a fél vezetés börtönben? És persze ezt a hiányt mi fizetjük ki, adóforintokból... De ha 2000 lenne a vonaljegy, akkor Szilágyiné végkielégítése sem állna meg a béka segge alatti 100 milliónál, hanem legalább 400-500 millió lenne, amennyi dukál is neki... Ez vicc és kár védeni a BKV-t! A helyes válasz pedig nem az az Ausztriával való összehasonlításra, hogy akkor tessék kihúzni, hanem hogy akkor küldjük ki a szakembereinket és nézzük meg, hogy ők mit csinálnak jobban/másképp! Mert előttünk járnak, ez nem kérdés...

mp1526 2010.09.01. 10:24:42

@pakesz: ti tényleg azt hiszitek, hogy a lakóknak kell saját zsebből, mintegy előfinanszírozva megépíteniük a parkolókat? Itt van tévedésben a sok antibliccelős BKV-s is... Nem először fizetek qrva magas viteldíjat aztán abból veszünk járművet, hanem először veszünk járművet, aztán annak el lehet kérni a magas díját!! Emlékeztek 8. általános törire? Ez az állam feladata! Megszervezi a közös feladatokat, erőszakkal kikényszeríti az ehhez szükséges pénzt (adó)! Először szolgáltatás, aztán fizetés!!! ezt tanuljátok már meg egyszer és mindenkorra... Pont olyan, mintha elmennék egy fodrászhoz, aki jól megtépne, mondván, hogy ha majd már 3-4x megtépett, akkor lesz pénze ollóra és beruház... Megél egy ilyen fodrász, te járnál hozzá? Én elvárom, hogy ruházzon be, aztán járok hozzá szívesen, ha jó!

pakesz (törölt) 2010.09.01. 10:30:36

@mp1526: nem te irtad, hogyha epul uj lakas ott, akkor kell biztositani a parkolast?
tehat: "lakóknak kell saját zsebből, mintegy előfinanszírozva megépíteniük a parkolókat" -- igen pontosan! ez tortent ahogy leirtad!!

amugy...
tenyleg ha csak a szadat jartatod es nem mesz korbe hogy osszegyujtsel ott egy parkolohazra valo alairast akkor ez a lassu doghalal lesz a nepnevelessel...
tudod rairod a papirra, hogy alulirottak vallaljuk, hogy teremgarazsban 200e/evet fizessunk de akkor legyen...
akkor lesz is, az onkori fog talalni ra lehetseget hogy megfinanszirozza nektek elore, es ti csak utolag kell hogy fizessetek a havi 15e -t

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.01. 10:34:32

@mp1526: Köszi a linket. Átfutottam. (Én egyébként ezt ismertem: www.parkeninwien.at/index.asp?menuID=1 , de a Tied jobb... ;-)

Namármost akkor ugye a legolcsóbb havi díj 50 euró (gyanítom, hogy a Vígszínházhoz hasonlóan belső helyeken ez drágább lenne amúgy) azaz 600 euró per év, ez 280-al számolva 168 ezer forint, de ha 250-el számolnál nosztalgikus alapon, akkor is 150 ezer per év. Ez az 50 ezertől még kicsit feljebb van.

Mondjuk tudtommal van csak éjszakai bérletre is lehetőség, az olcsóbb lehet, gondolom, persze akkor napközben nem tarthatod ott, tehát kérdés, napközben hol parkolsz és mennyiért...

Szóval az elhangzott 30 ezer éves díjat tekintsük túlzásnak. Mondjuk az érdekelne, hogy a barátod 50 ezres adata mennyire valós és hogy magyarázod akkor a linked alapján kijövő 168 ezres díjhoz képest radikális különbséget...

mp1526 2010.09.01. 10:37:45

@pakesz: ha új lakás épül, akkor a finanszírozó biztosít hozzá parkolást, az önkormányzat biztosíttat vele, mert amúgy nem építhet! Gondolom én ha pedig az önkormányzat elvesz parkolót, akkor illene pótolnia... Erről szól a poszt! És még mindig nem az én feladatom az aláírásgyűjtés és a parkolási helyzet megoldása! Ezért fizetek horror magas adókat, hogy legyenek ott hozzáértő szakik, aki ezt az igényfelmérést megteszik helyettem! Vagy ha én dolgozom helyettük, akkor átutalják a fizujuk egy részét? Vagy kevesebb adót kell fizetnem? Tipp: minden új lakót üdvözöl a polgi egy levélben, ahogy engem is üdvözölt, hogy milyen frankó, hogy beköltöztem a kerületbe. Ehhez a levélhez lehetne mondjuk egy válaszlevelet mellékelni, hogy kedves új lakos, lenne-e netántán parkolási igénye, ha igen, hajlandó-e érte fizetni, ha igen mennyit? Bonyolultnak tűnik, nem? És ingyen találtam most ki neki, nem kell a sok 100 ezres fizujukat se ide utalniuk, csak tegyék már a dolgukat...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.01. 10:38:08

@mp1526: Mondjuk én úgy is el tudom képzelni, hogy piaci alapon épít valaki parkolóházat. Az önkormányzat szerintem szabályozással is nagyon jól tudja ezt ösztönözni.

Tényleg, azt tudod, hogy a bécsi parkolóházak piaci alapon épültek-e vagy az önkormányzat építttette őket? Mert én az előbbit tippelném.

mp1526 2010.09.01. 10:41:57

@promontor: én egy üres telken álltam 30e-ért, nem parkolóházban, a barátom pedig a lakásban bérel parkolót, nagyon frekventált helyen, és ennyiért! A 150-168e meg a 600e közti különbséget pedig remélem nem kell magyaráznom. És persze a megjegyzés: 600e-ért egy privát hotel parkolójában parkolhatok, állami/önkormányzati NEM LÉTEZIK!!! A semmit elég könnyű összehasonlítani az átküldött linkkel... :)

mp1526 2010.09.01. 10:46:09

@promontor: kint vegyes variáció van és nem olyan egyszerű! Amennyire én tudom, eleve úgy járulnak hozzá a parkoló megépítéséhez, hogy a kapacitás egy része helyi lakosoknak van fenntartva. És ezért kap kiegészítő támogatást is az építő, éves szinten és persze ezért engedélyeznek bővel "túlépítést" is (több építhető be, mint rendezési terv szerint beépíthető lenne), amire van itt is példa, mert ha megnézed az átküldött 2007-es anyagot, engedélyeztek egy ilyen beépítést a Katona utcában, csak sose készült el...

pakesz (törölt) 2010.09.01. 10:46:56

@mp1526: de miert is letezne onkormanyzati, ha inkabb eddig ugy oldottak meg hogy fent egy hatalmas nagy parkolohaz volt evi 2e -t az ottlakoknak/szent teheneknek?
tudod olyan parkolohaz, ahol az ut eredeti funkciojat kilottek???

a 2007 -es anyagban ez benne volt :)

Perillustris 2010.09.01. 10:56:40

@pakesz: "az ottlakok meg neznek mint Rozi a moziban es kerik ki maguknak"

Nem is csodálom, az eddigi 2x1 sávos dugó most 2x2 sávossá alakul. Öröm lesz ott élni. (No, így alakítják a fővárost a kiköltözöttek.)

@cso zsi: "aki az adott önkormányzatnak tejel"

Mit?

pakesz (törölt) 2010.09.01. 11:01:17

@Perillustris: nem kell hogy dugo legyen, de ut is kellene hogy legyen :)

megoldas: hasznalataranyos utdij, aminek a tarifaja napszakonkent valtozik
de mint irtam most a nepnevelesi fazisban vagyunk elobb a barom nepnek el kellene jusson a tudataig, hogy a Zadot a piripocson is fizetik es onekik nem epit senki teremgarazst

pakesz (törölt) 2010.09.01. 11:04:45

@pakesz: bocsi tehat annak kellene eljutnia, hogy az autozas a nagyvarosban egy luxus amit nem mindenki engedhet meg maganak...
az a parkolohazas az a poszthoz kapcsolodik, az is nepnevelesi fazisban van :)

mp1526 2010.09.01. 11:13:24

@Perillustris: az szja egy része az önkormányzaté! Ezért vannak olyan rangsorok, hogy melyik városban/kerületben laknak a "leggazdagabbak" (Telki vezet évek óta, előkelő helyen Szentendre, Budaörs, stb.), ott a legtöbb az önkori bevétele és ez a településen is látszik. Ezért gond, ha elűzik ezeket a tehetősebbeket, mert marad a csóró iskolás és nyugdíjas (autótlan), de nem lesz önkoris bevétel se, nincs miből sétálóutcát építeni...

mp1526 2010.09.01. 11:14:48

@pakesz: ez is lehetséges! Vagy este x óra után csak helyi lakos hajthat be... Ezer megoldási javaslat lenne, ezért kerestem meg az önkormányzatot, hogy nekik mi van a fejükben, hogy kívánják a problémát orvosolni?! de mint látszik nagy üresség...

pakesz (törölt) 2010.09.01. 11:28:06

@mp1526: te fokent a naci elkepzeleseket szoktad tamogatni nem?
hogy este mar csak ottlako hajthasson be...
miert nem vallod be hogy azt akartad irni, hogy ottlako szoke kekszemu :)))

mp1526 2010.09.01. 11:35:54

@pakesz: ha nekem 600 kommentelő fele melldöngetve magyarázza, hogy járjak busszal/taxival/bringával/gyalog, mint ottlakó napi szinten hóban-sárban, akkor aki csak néhanapján odatéved, mint látogató miért hajthasson be/parkolhasson éjjel nappal? Amúgy szintén létező külföldi példa, sajnos nem én vagyok olyan okos, hogy ilyenek csak úgy kipattannának a fejemből... :) és szőke, kék szemű vagyok, tehát potyába ezt kár beleírnom! :)))

pakesz (törölt) 2010.09.01. 11:48:39

@mp1526: mas beirta, hogy meg kellene tartani az ottlevo uzleteket, mert az is a belvarosnak a resze...
tudod o amug ybiztos hogy helyben fizeti a Zadot...
az ottlako nem biztos hogy odafizeti :)))

mp1526 2010.09.01. 11:53:20

@pakesz: este 8-kor üzlet már ne szállítson, nem lehet indokolt! A szórakozóhelyek nagy része meg italt is árul, tehát oda sem indokolt az autóval közlekedés! Az szja elosztását már fent leírtam... Az az erős gyanúm (bár belinkelni nem tudom), hogy ismerve a magyar vállalkozásokat és a számlavásárlás intézményét, én sok látványosan menő vendéglátóhelynél több adót fizetek, mivel normál bejelentett adózott jövedelmem van és nem tudok rá számlát venni, hogy eltüntessem...

pakesz (törölt) 2010.09.01. 12:06:03

@mp1526: azert az ugye nem odakoltozesed utan derult ki hogy a Vigszinhaz az ott van? :)))))))))

mp1526 2010.09.01. 12:11:33

@pakesz: természetesen nem! :) de azért pont egy ilyen helyen nem mindegy, hogy 130 parkolóba próbál bezsúfolódni mondjuk 300 autó vagy csak 70-be...

pakesz (törölt) 2010.09.01. 12:32:04

@mp1526: leirtam amugy mar...

te hamisan probalod beallitani azt hogy kell ott mindenkinek az auto kulonben mindenki kikoltozik es csak csoro nyugger es diak fog ottmaradni
ez nem igaz ilyet ervkent ne allitsunk be...

egyreszt ma mar vannak olyan nyuggerek, akiknek a havi 200e megvan per Kopf :)
masreszt nem minden ottlako nem kepes BKVzni(== fel kepesek ulni a villamosra a helyvaltoztatashoz!!!), es ok az auto kerdest konyeden meg TUDNAK oldani hogy lerakjak kiljebb es amikor kell nekik akkor 20 perc alatt elerik (ezek a hetvegi autosok)

tehat mondom hazugsag az ottlako aktivokat egy homogen egeszkent beallitani!!!

pakesz (törölt) 2010.09.01. 13:01:05

@pakesz: de komolyan!!!
valaki odaegy es 400e / m2 ert megvesz egy lakast, az 70 m2 re 28 milla...
es sajnal az autojanak 3 millaert egy fedett garazst???

csupa szarrago koltozik oda?

mp1526 2010.09.01. 13:18:24

@pakesz: nem állítom be homogén tömegnek az ottlakókat! 3 nagy csoport van: még nem aktív korú lakosság (fiatalkorú, diák), aktív korú lakosság és a nyuggerek. Ebből csak a középső csoport fizet szja-t, amiből van az önkormányzatnak és az államnak is bevétele! Hiába van egy diáknak 200e ösztöndíja vagy egy nyuggernek 200e nyugdíja, az állami/önkormányzati szinten csak kiadással jár, bevétellel nem! Mindemellett egyértelmű, hogy aki aktívan keres, az tud a legkönnyebben fenntartani egy autót, ami mára már az egyéb költségek miatt is kezd luxuscikké avanzsálni, ezt jól beültetik a fejekbe, pedig tőlünk nyugatra ez is alap. És ha ez a réteg jól keres, akkor autót fog akarni, nem lehet neki megtiltani! Most jön a képbe az, amit írsz, hogy hol teszem le, de ha visszanézel, már írtam erről korábban! Nekem nem a szobámban, az ablakom alatt vagy szembe van szükségem parkolóra, de valahol kell tartanom az autót. Ha építenek a városon kívül parkolókat, ahol le tudom tenni az autót és a gyors, kényelmes, megfelelő lefedettségű tömegközlekedéssel be tudok jutni a lakhelyemre, akkor no problem! De nem építenek ilyeneket, a tömegközlekedést meg már megírtam...

mp1526 2010.09.01. 13:19:50

@pakesz: küld át légyszi a garázsról a linket, megveszem holnap! 20+ percre van a legközelebbi, mondjuk az "csak" 900e!!! erről szól ez egész poszt... NINCS!!!

záporjózsi 2010.09.01. 13:47:13

@mp1526: Ja, utána visszajönnek és keresik azt a költségvetési támogatást, amit ott kap az ottani cég. Hogy abból itt is lehetne közlekedést csinálni?
Nem azt írtam le, hogy most mennyiből finanszírozzák rosszul a BKV-t hanem mennyiből lehetne hatékonyan működtetni. Működőképesen működtetni.

@pakesz: Az önkormányzatnak gazdálkodnia kell a hellyel, biztosítani a lehetőséget a parkolás kulturált megszervezésére és koordinálni az amúgy is elöregedett ingatlanállomány cseréjével lehetővé váló közterületen kívüli parkolást. A lakás sincs ingyen, a parkoló sem.

záporjózsi 2010.09.01. 13:49:34

@mp1526: Ha mindennapi autós vagy, akkor innen kezdve rosszul választottál lakhelyet. Ha hétvégi autós, akkor meg nem mindegy, hogy hol van?

pakesz (törölt) 2010.09.01. 13:57:21

@mp1526: allitasom ez volt: "tehat mondom hazugsag az ottlako aktivokat egy homogen egeszkent beallitani!!! "

tehat az aktiv adofizetok!!!
nem midnegyik jar autoval na

mp1526 2010.09.01. 14:00:18

@záporjózsi: Még egyszer: nem ingyen parkolót akarok, hanem parkolót akarok, ami európai léptékkel normálisnak mondható (külváros+normális tömegközlekedés vagy belváros+megfizethető ár). Kérem írj le 2 összeget az osztrák és a magyar tömegközlekedésről: egyrészt ott mennyivel is több az annyi, tehát mivel kapnak több pénzt (persze ide illene azt a számot is betenni, hogy költségeiknek mekkora része a bér+járulékai és akkor illik az itteni br. 200-220e-s buszvezetőbéreket is összehasonlítani a kinti 1.200-1.600 EUR-val, meg persze az elvonást, hogy ebből mennyi marad a dógózó zsebében) a tömegközlekedés megszervezésére, másrészt mi az a pénz, amit nem tud a magyar dógózó lenyúlni, tehát amiből nem 100 millás fiktív kifizetések lesznek, hanem modern járműpark mondjuk... És a lakhelyválasztásom még mindig jó, csak az önkormányzat parkolási koncepciója hibádzik! :)

pakesz (törölt) 2010.09.01. 14:00:28

@záporjózsi: hat pontosan :)
budai rozsdaovezetben vannak melygarazsos ujepitesuek!!!
az az FMH -tol nem messze, a budai skalatol 2 villamosmegallora kezdodik :)

mp1526 2010.09.01. 14:01:41

@pakesz: nem, de amelyik szeretne, ezért dolgozik, adózik az had járjon már azzal... Csak joga van hozzá!

pakesz (törölt) 2010.09.01. 14:05:19

@mp1526: annyiszor leirtuk mar!!!

a sok csoro ottlako "2e / ev hat megfizettuk" mentalitasut hibaztasd...
amig megvan a felszini parkolas, addig nem lesz rentabilis a parkolohaz...

en normalisan ugy tudom meglatogatni fatert a XI ker Bartok Belan, hogy az FMH mogott lerakom az autot es bevillamosozok

na ha ez nalatok is meglesz, mert a sok proszto ottlako elfoglalja a helyet egymastol, akkor kb meg 5 ev hogy rajojjetek, hogy jobb ha egy alairsgyujto ivvel korbemesz es beviszed az onkorinak hogy akkor legyen szives egy parkolohazat...
ja es azon az iven azt itod le, hogy ti fizetnetek 15e-25e -t havonta a helyert

pakesz (törölt) 2010.09.01. 14:07:03

@mp1526: nem nem nem es nem...

helytelen...

naci a beallitas

megint, pedig hanyszor leirtam mar!!!
aki megfizeti az arat az hadd tartson...

a panelosoknak epitenek parkolohazat?

mp1526 2010.09.01. 14:16:12

@pakesz: nem akarok aláírásgyűjtővel rohangálni! Már leírtam, ez állami feladat, azért tartjuk fent az állami apparátust az adónkból! És rossz a sorrend is: először parkolót épít, aztán sétálóutcát és megemeli drasztukisan a felszíni parkolást, mert ha fordítva csinálja, akkor nem tudom hova tenni az autómat? Ez tényleg olyan bonyolult??? Panelosoknak még sincsenek parkolási gondjaik, a panelok parkolói kihasználatlanok a tanulmány szerint! Amúgy cserébe a panelosoknak nem építenek Vígszínházat és sétálóutcát sem, tehát ha nem adnak, legalább nem csődítenek oda plusz tömeget sem és el sem vesznek...

záporjózsi 2010.09.01. 14:22:49

@mp1526: Értem, tehát úgyis ellopják, minek adjuk oda. Na ezért tartunk ott, ahol.
"És a lakhelyválasztásom még mindig jó, csak az önkormányzat parkolási koncepciója hibádzik! :) "
...amelyet lakhelyválasztáskor meg lehet tekinteni. Azt is, hogy nincs. Kockázatok és mellékhatások...

@pakesz: Ja, azokban viszont nem volt kötelező megvenni, így mindenki egymás hegyén-hátán parkol, miközben üres a terem. Remek önkormányzati szabályozás... Amúgy most már minden új építésűhöz lakásonként legalább 1 parkolóhelyet kell építeni és általában be is tartják.

mp1526 2010.09.01. 14:29:15

@záporjózsi: nem tudom, hogy ebben a tanulmányban látod-e, hogy minden harmadik utca sétálóutca legyen?! Mert nincs benne, mégis most ezt csinálják...

Oda lehet adni még több pénzt, de úgyis ellopja, mint a mellékelt ábra mutatja... Ehhez valószínűleg külföldön szocializálódott vezetőket kéne hozni, aki nem lopja el, mert itt az egész BKV lemaradt egy rendszerváltásról. talán itt az ideje egy új reformkornak...?! Meg kell nézni a külföldi példát, minden szempontból! Nem véletlenül küldték régen sem a mestervizsga előtt a tanulókat külföldi körutakra. Ha kint jó szakemberek jól csinálják, akkor mi miért szenvedünk elvileg jó szakemberekkel és szar megoldásokkal meg korrupt bűnöző gárdával?

pakesz (törölt) 2010.09.01. 14:32:03

@mp1526: "Panelosoknak még sincsenek parkolási gondjaik, a panelok parkolói kihasználatlanok a tanulmány szerint!"

neked hazudtak a tanulmany szerint
amugy mi a facomat erdekli az hogy kihasznaltak-e???
ha a belvarosi sutyerakok kapnak ingyen parkolohazat akkor a panelosoknak is KELL!!!

mp1526 2010.09.01. 14:38:03

@pakesz: ki beszél ingyen parkolóházról? Én első körben egyáltalán parkolóházról beszélek, ami NINCS, második körben pedig megfizethető parkolóházról! Ami pedig nem havi 50e, amíg Bécsben 14e! (Zárójelben: panellakás 8m, belvárosi téglalakás 25m => ha ezért ugyan azt kapom, vagy még azt se, akkor komoly hiba van a rendszerben!)

záporjózsi 2010.09.01. 14:43:33

@mp1526: Egyszerű a megoldás: beszántani, sóval behinteni, Veolia. Az első hónap számlájától úgy verné hanyatt magát a város, hogy sírva könyörögnének még a Szalainénak is, hogy jöjjön vissza...

A panellakás és a belvárosi tégla összehasonlításában csak az a bibi hogy parkolásról szó nincs. Lakásról van szó.

pakesz (törölt) 2010.09.01. 14:48:15

@mp1526: menjel vissza az eladohoz es vagd jol pofan, hogy elfelejtett teged rola felvilagositani, hogy te nem vettel parkolohelyet, amikor kifizetted a 28 millat :)

ok szoval te azt varod el hogy 14e / ho legyen egy parkolohaz? mert tamogasson az onkori???
lenezek itt a panel ablakbol es latok 2 parkolotelket, ugy 80% a kihasznaltsag, tudod azert az ittlako csoringerek (Untermensch) 12e / hot fizetnek...
ok nagyon orulnenek ugyanannak a parkolohaznak amit te most elvarsz!!!

ez az hoborogjunk egyutt, hogy brühühü hat nem epitenek nekunk kedvezmenyes parkolohazat :(((

mp1526 2010.09.01. 14:51:36

@záporjózsi: a lakáshoz környezet is jár, mivel nem tolhatom odébb, ezért ingatlan! Az ár pedig részben a környezetet is minősíti. De miért is fizetek valamiért 3x annyit, ha kevesebbet kapok érte városunk/kerületünk körültekintő vezetésétől? Most csak parkolóról beszélek, az éjjel részegen ordítózó, kocsimat lehányó morrisons látogató közösségről nem, mert ezzel tényleg tisztában voltam, ez nem új tényező, elfogadtam! De azt nem is tudtam és el se fogadom, hogy megszüntessék a parkolókat, amikor ez benne is van a levelemben, hogy ha parkolótlan környezetbe akartam volna költözni, akkor a Párizsi utcában veszek lakást, amit pont ugyanennyiért azért nem vettem meg, mert nem tudtam volna hol parkolni.

mp1526 2010.09.01. 14:57:13

@pakesz: de vettem, 130 közterületi parkolóhelyet a közvetlen környezetemben, amiből most 60-at felszámoltak! ez olyan, mintha vettem volna kettőt, de most szó nélkül az egyiket lebontanák és beültetnék virággal!!! És a 14e/hó nem kedvezményes, mert ha Bécsben lehet ennyi, ahol az ingatlan és az építés költsége is 3-4x-ese a hazainak, akkor nálunk is lehetne ennyi, ha nem szalainék kezelnének minden ilyen projektet! Létrehozási ktsg-et és átlagos kereseti színvonalat (meg persze a befizetett adóforintjaim!!! mert itt arányosan sokkal több!!! hova is megy? se parkoló, se tömegközlekedés...)nézve amúgy kb. 4e lenne az a Bécsi 14e, de legyen 14e, mert ez nálunk LUXUS! De akkor legyen! Sőt, még 20e-t is fizetnék érte, ennyit megérne az időm+nyugalmam! DE NINCS!!!

pakesz (törölt) 2010.09.01. 15:05:44

@mp1526: figyuzz...

az adas-veteli szerzodesedben van egy olyan kitetel, hogyha valamiben nem azt kaptad, akkor perelhetsz
pereld be az eladot

felteve hogy igazad van :)))

mp1526 2010.09.01. 15:10:25

@pakesz: láttad kinek címeztem a panaszommal a levelemet? Az önkorinak, mivel ők a kompetens és felelős szervezet, aki a problémát előidézte és tudná is kezelni, ha nem ilyen balfa*zokból állna...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.01. 15:51:22

@mp1526: Szóval akkor a 30 ezer az alma volt és nem körte, a haverod esete szintén speciálisnak tűnik, ha jól értem a "lakásban bérel parkolót" kitételt, akkor nyilván a háznak van saját teremgarázsa, tehát igazából a barátod a lakás+garázs kombót fizeti x+50 ezer áron, ez szintén nem általános. Az általános az a 168+ ezer per év, ami - egyetértünk, még mindig jóval kedvezőbb, mint a 600 ezer per év.

Egyébként "találtam" neked olcsóbb bérletet: www.westend.hu/hu/info/parkolas és talán ez nem húsz perc. Persze sajna még mindig nem 168 ezer per év. ;-)

Amit a bécsi rendszerről írsz, az gyakorlatilag az, amit én mondok: az önkormányzat szabályoz, a vállalkozó épít, az autós fizet.

mp1526 2010.09.01. 16:03:01

@promontor: Westendet eddig nem is néztem, köszi a tippet. Meglátom most a színházi szezon beindulásával mi lesz a helyzet, aztán ha tarthatatlan, akkor szerintem itt bérelek helyet... bár még meg kell kérdeznem, mik ezek a D úti parkoló meg Kék palánk parkoló, mert az alap 39e azért szintén húzós...

cso zsi 2010.09.01. 16:39:57

@pakesz: Azért ne feledjük, hogy parkolóház infrastruktúrája alig több, mint a sóderes teleké.
Pl. a Westend, vagy a Campona mögötti lábakon álló betonlapok, ahol még a világítás is természetes a nappali órákban.
@mp1526: A Dráva utca, és az Árpád híd között is megfelezték a parkolók számát, mindenhol megállni tilos van az utcák egyik oldalán. A furcsa az, hogy a Drávától északra forgalommentesebb, mint beljebb, ahol ugyanannak az utcának meghagyták mind a két felét, kétirányú forgalom mellett.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.01. 16:48:14

@pakesz: Ez mellékszál, de én úgy emlékszem, a Bartók az 2x2 sávos volt régen is. Hol volt 2x1 sávos?

pakesz (törölt) 2010.09.01. 18:00:12

@promontor: vastagon 2*1 volt...
halszalka volt ott a Gardonyi iskola elott, es a szelen sarga kockako volt kirakva
lehet hogy 2 kispolszki elment egymas mellett de 2 busz tutti nem

pakesz (törölt) 2010.09.01. 18:07:08

@mp1526: "de vettem, 130 közterületi parkolóhelyet a közvetlen környezetemben, amiből most 60-at felszámoltak!"

ha veletlenul a Vigszinhazban elkezdenek nagyon jo eloadasokat tartani, ahol fokent videkiek lesznek a latogatok akiknek veletlenul van XIII keruleti rokonuk akkor mi lesz?
vesznek egy berletet a Vigszinhazba es bejelentik magukat hogy 2e -t legyen parkolohelyuk...
ha nagyon olcso lesz a parkolohaz, akkor is ezt fogjak tenni...
megtehetik?
meg

amugy ha EN panelos ugy dontok hogy pentek este odamegyek es megallok akkor jogom van ottparkolni egesz hetvegen, lehet hogy ezentul ott rakom le hetvegere az autot a kedvedert...
igaz azzal szivnek de hat ez a perverz gyonyor :)))

pakesz (törölt) 2010.09.01. 18:23:11

@promontor: hat ha sokat irok ide az urbanista blogra, akkor vegignezem egyszer a Linda osszes epizodjat es felrakom a jutjub -ra
elvegre az kozkincs, hogy hat szembesitsek az embereket, hogy mi volt...

mi 1980-as evekben barmikor meg tudtunk ott allni, ma mar nem, ezert csodalom ezeket a nagy racsodalkozasokat mostanaban, hogy hat jeeeeeeeeeeeeeeee nincsen hely ?

pakesz (törölt) 2010.09.01. 19:02:44

amugy a TWITTERINC_WIDGET az miota kezdett el szpemmelni?

mp1526 2010.09.01. 22:22:03

@pakesz: nagyobb ennél a baj: nem is kell sehova se bejelentkezni, mert este 6-ig van csak fizető parkolás (pedig lassan már a fél fővárosban 8-ig, de a mi kerületi vezetésünk nem hallott még arról, hogy a fizetős időszak bővítésével is szabályozható a parkolót igénybevevők száma)színházi előadás meg 7-től kezdődik => talán mindenki érti már, miért lehetetlen 6 után megállni előadási napokon a környéken! De ha áthúznák a parkolóautomatákon a kis 18-ig feliratot és átjavítanák 20-ra, netántán 22-re, ezzel egyidőben kicsit emelnének a parkolási díjon, mondjuk 500 HUF/órára... Tudom, a ha val kezdődő mondatoknak nincs értelmük, főleg ilyen kerületi vezetés mellett...

cso zsi 2010.09.01. 23:03:07

@mp1526: Ugyanezzel az indokkal lett 20h-ig a Körúton belül fizetős. De a VI. kerületi utcák 17h után kiürülnek bizonyos pontokon. Frekventált környék az is, csak színház nincs két sarkon belül. Ivós hely akad elég.

pakesz (törölt) 2010.09.01. 23:27:17

@mp1526: te tenyleg az onkorira es a Vigszinhazra haragszol?
nem tudod elfogadni hogy a magadfajtak foglaljak el a magadfajtatol a helyet?
hogy sajat magadnak a magadfajtaja a legnagyobb ellensege parkolasi temaban?

mp1526 2010.09.02. 08:18:58

@pakesz: nincs tefajta meg énfajta! Én csak az önkorira haragszom, mert az ő feladata, hogy a lakóknak parkolási lehetőséget biztosítson, ahogy láthatjuk ezt számos országban, városban. Ezért fizetem ide az adómat! És nem elég, hogy a tudomásuk szerint is bővülő igényekre semmivel se reagálnak (nem csak plusz kapacitás létesítéssel, még annyival se, hogy felemelné a fizetős időszakot szaros 2 órával...), még a meglévő parkolási kapacitást is drasztikusan lecsökkenti, minden egyéb alternatíva felkínálása nélkül, természetesen egyoldalúan! És persze az én adóforintjaimból!!!

mp1526 2010.09.02. 08:22:11

@cso zsi: hát ez az! a Körút ott van tőlem 30 méteren belül! Az 20 óráig fizetős, de még parkolási engedélyt se kaphatok rá! Tehát megint hol lesz csak tumultus... Ja, és persze a körút túloldala (még mindig csak 40 méterre a kapumtól) már V. kerület! Fizetős este 8-ig, tehát akinek még ott is lenne dolga késő délután, az is előttünk fog megállni! Tehát nem elég, hogy frekventált a hely, még zónahatár is, amit az önkori szintén nem tud lekezelni, mert túl bonyolult lenne itt is felemelni 2 órával...

Perillustris 2010.09.02. 09:20:49

@mp1526: "az ő feladata, hogy a lakóknak parkolási lehetőséget biztosítson"

Meg az is, hogy azok igényeit is kielégítse, akik pl. sétálóutcát, forgalomcsökkentett utakat, csendesebb környezetet szeretnének.

mp1526 2010.09.02. 09:51:55

@Perillustris: mindenre van megoldás, de amit csinálnak az nem az! Mert így az egyre növekvő számú autó csak még többet fog körözni az ablakok alatt, míg helyet talál és még nagyobb zaj meg több szmog lesz! Lehet, hogy írtam már, de ismétlés a tudás anyja: először parkolási lehetőség teremtése, aztán lehet sétálóutcázni, meg forgalmat csökkenteni! Mert az autót még mindig nem tudom zsebrevágni és használnom kell...

Perillustris 2010.09.02. 10:05:37

@mp1526: "először parkolási lehetőség teremtése, aztán lehet sétálóutcázni, meg forgalmat csökkenteni"

Én is ismétlek: ez a te preferenciád.

mp1526 2010.09.02. 10:11:13

@Perillustris: te tényleg nem érted, hogy nem tudom addig hova tenni az autómat, amíg a megszüntetett parkolási kapacitást nem pótolják? Nem mintha fordítva csinálnák... Mert most, hogy 14 nappal a hivatalos átadás után még csak félig sincs kész a szép díszburkolat az új sétálóutcában, most sem kezdtek lázas parkolóház-építésbe! És gyanítom, ha egyszer befejezik azt az utcát, akkor se lesznek a melósok egyből továbbirányítva parkolóépítésre... Tehát még nem is a sorrenden van a vita, hanem a teljes koncepciótlanságon...

záporjózsi 2010.09.02. 10:14:07

@Perillustris: Magyarországon nincs annak kultúrája, hogy először alternatívát teremtek, utána elveszem, amit jónak látok. Talán a Petőfi híd villamossal közös sávjai voltak ilyenek.

záporjózsi 2010.09.02. 10:14:38

@mp1526: De tudod. Jó messze, de tudod.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.02. 10:56:20

@mp1526: Hm, egyfelől értem, hogy a zónahatár miatt felemás a helyzet, ebben igazat adok Neked. Másfelől azt mondod, hajlandó lennél fizetni a parkolásért, azaz nem ingyen parkolóhelyet vársz el: ebben az esetben nem értem, mi zárja ki azt, hogy Te parkoljál a körút vagy éppen a túloldal fizetős helyein. Nyilván kérdés, hogy mikor indulsz reggelenként és mikor érkezel esténként, de érdekelne, kiszámoltad-e egyáltalán, mennyibe kerülne ez az opció Neked.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.02. 11:00:31

@pakesz: Érdekes, mennyire csalóka az emlékezet, meg mertem volna esküdni, hogy 2x2 sávos volt régen is. Mondjuk gondolom az úttest kétsávnyi lehetett régen is, csak arra nem emlékeztem, hogy a ferdén parkoló autók elvettek a külső sávból...

záporjózsi 2010.09.02. 11:16:05

@pakesz: Ez azért elég régen lehetett.

mp1526 2010.09.02. 11:25:02

@promontor: utcai, ugyan olyan keresgélős csak valamivel kevésbé zsúfolt parkolóért, órás rendszerben természetesen nem fogok fizetni! Általában este 6 körül érek haza és reggel fél 8 körül indulok, tehát napi 2 óra lenne fizetős. Ha ott is 400 az óradíj (nem tudom, nem néztem), akkor az havi 16.800 Ft. Ez már a vicctől is rosszabb kategória... Tegnap már nem akartam túlragozni de most azért megjegyezném: a bécsi összehasonlítás nem teljesen alma-körte volt, mert én nem ragaszkodom a fedett, őrzött parkolóházhoz, én csak egyszerűen parkolási lehetőséget szeretnék. Ha az önkormányzat erre egy gazos telket fog be, és úgy ítéli meg, hogy neki egy szinten gazdaságosabb mint mondjuk 8-on, akkor áldásom rá. De itt azért az értékaránytalaság már megint látható, hogy ha utcán keresgélve fizetek havi 16,8e-t, kint meg a fenntartott, bár üres telken lévő nem fedett helyemért fizettem évi 30e-t...

pakesz (törölt) 2010.09.02. 13:03:22

@mp1526: akkor meg egyszer...

ha ott talalna az onkormanyzat egy gazos teruletet, biztos hogy nem az ottlako autosoknak fogja tenni mert ok hajjaj de nagyon sok penzt fizettek adonak(vagy ESETLEG nem, ne naculjunk ezzel a megfizettem az adot dumaval, mert akkor jonnek a nyuggerek a sajat naculasukkal)

szerintem ha nagy veletlenul arra a gazos telekre ratalalnak rogton egy zold teruletet alakitanak ki, mert valahogy tobb ember fogja azt szeretni mint az a 20 aki le tudja oda rakni az autojat evi 40e Ft -ert...
(20 auto eves parkolasi dija a 40e Ft)
azert a penzert meg a gazolast se tudjak megcsinalni :))) -- tudom a rengeteg sok sulyado...

es a panelosokra nem gondolunk? nekem is kell parkolo a multkor is a sok ittlako genya miatt(TE szerinted az onkormanyzat miatt!!!) csak 150 meterre tudtam megallni

pakesz (törölt) 2010.09.02. 13:04:11

@promontor: szerintem te a Budaorsi utra is azt mondod, hogy 2*4 volt regen nem?

mp1526 2010.09.02. 13:16:59

@pakesz: a logikádat értem! Kiegészíteném és kérdeznék is: sztem ha találnának egy ilyen gazos belvárosi telket, biztos kijátszanák valami offshore cégen keresztül haveroknak jó pénzért egy új ház/bevásárlóközpont építése céljából (ez persze tök új trükk lenne, még a VII. kerületben se jutott eszébe senkinek, mindenki csak a homlokát csapkodná...). Kérdés: én Bécset ismerem nagyon jól, meg pár egyéb nagyvárosban jártam többször (Prága, Drezda, Nürnberg, Hannover). Miért van az, hogy ott tudtak mindenkinek megfelelő, élhető tereket csinálni? Van park is bőven, parkoló is bőven, meg sétálóutca is! Csak nálunk van ilyen balfasz vezetés, hogy a háromból már kettőt se tud megvalósítani?! Parkolási díjnál sem figyeltél: havi 20e-t szánnék a témára, ha biztos és normális helyem lenne, nem évi 2e-t! És már ezt is írtam egyszer, de hátha másodszorra átmegy: nem hiszem, hogy ezen a környéken tényleg minden egyes utcában vagy parknak vagy sétálóutcának kell lennie, mert a Margitsziget nagyon max. 10 percen belül elérhető erről a környékről gyalog is... Akkora parkot úgyse tudnak építeni minden utcába, miért nem lehet akkor azt a funkciójának megfelelően használni???

mp1526 2010.09.02. 13:28:15

@mp1526: Vagy csináljunk a Margitszigetből parkolót??? :))) Végül is jó közlekedési hálózattal és szervezéssel kb. megoldható lenne a főváros parkolási problémája, aztán mehet a park meg sétálóutca mindenhova... :D

pakesz (törölt) 2010.09.02. 14:50:59

@mp1526: neked nincsen empatiad leirtam hogy velunk is ilyen volt...
most meg még felszamoltak vagy 20 parkolohelyet ott a Gardonyi szobornal...

csak en elfogadtam te meg nem :)

fukisunni22 2010.09.02. 19:37:34

Vitatkoztunk itt már pár napja erről, látom még azóta sem sikerült közelednie az álláspontoknak.
A folyamatosan "ittlakó genya" nem érv, és nem ellenérv. "Le style, c'est l'homme."
A belvárosban élők, csak létezni szeretének, és a mai világban a létezés egyik eleme az autó. Tetszik, vagy nem. Neked is van, hisz nem tudtál itt megállni egyszer és azóta folyamatosan köpködsz. És tetszik, vagy nem, addig, míg lesz hely ott ahol élünk, ott fogunk megállni. Ha majd fizetnünk kell - többet mint most - kénytelenek leszünk fizetni, de dohogni is fogunk. Sőt, esetleg megpróbáljuk védeni a saját érdekeinket, mondjuk levélírással. De, semmiesetre sem fogunk - legalábbis én biztosan nem - gyűlölködve gondolni azokra, akik olcsóbban parkolhatnak valahol máshol.
Bocs, hogy személyeskedek, de szerintem itt már valami komplexus húzódik meg a háttérben.

cso zsi 2010.09.02. 20:15:40

@promontor: @pakesz: Milyen régen volt 2x1 sávos? Még a 2000 környéki felújítás előtt is voltak olyan szakaszai, ahol elfért a parkoló autók mellett 2 másik, de valóban nem a teljes hosszra volt jellemző a 2x2 sáv.
De forgalomszervezésből van hasonló móka pl. a Fiumei úton is. Anno amikor még járt rajra a 33-as busz (Dráva utca, és a Soroksári között), az volt a hivatkozási alap, hogy a busz miatt. Később mégis 2x2-es lett, és bár menetrendszerű buszt nem látni rajta, csak rövid szakaszon, azért találkozni ott buszt előző postáskamionnal. Az út nem lett szélesebb, mert sem a fákat nem bántották, sem a villamost nem rakták odébb. Parkolás sem volt, mert arra ott volt a szervizút.

pakesz (törölt) 2010.09.02. 23:06:13

@cso zsi: igen egy picit elbizonytalanodtam hogy valojaban 2 savos volt-e...
a Gardonyi iskola elott 2 busz feltehetoleg nem fert el egy iranyba, ugye azt jelenti a ket savos:)

az meg hogy egyes szakaszai 2 savosak az meg csak a fel- es lekanyadodasnal szamitanak pluszba, de meselj mar felkanyarodnak gyakran a Menesire vagy lekanyarodnak gyakran a Lagymanyosira?

záporjózsi 2010.09.03. 14:19:17

@pakesz: A Baross utcai villamosmegálló mellett sem fér el 2 busz. :)

cso zsi 2010.09.03. 15:07:59

Valakinek tegnapról mára építő jellegű ötlete támadt a XIII.-ban, vagy csak olvastak blogokat-fórumokat az elmúlt évben.
A néhai Szikra nyomda területén tegnap délután volt egy pici rendezkedés, ma reggelre plakátok: óránként 100 forint, 24 órára 500 forint a díj.

cso zsi 2010.09.03. 15:18:49

@záporjózsi: Te össze akarsz engem zavarni. :))
Ismerek pár Baross utcát Bp-n, de a Bartók környékén nem rémlik egy sem.

mp1526 2010.09.03. 16:30:42

@cso zsi: engem csak az ért új élményként, hogy tegnap háromnegyed órán át kerestem a VIII./IX. kerületben fél 7 körül parkolót, mire kint a kietlen pusztaság szélén a Duna ház árnyékában végre meg tudtam állni, mert az egész környéken 20:00-ig fizetős 400 HUF/órával a parkolás... Tehát már Józsefvárosban is leesett, ami a XIII.-ban még csak nem is dereng... :(

cso zsi 2010.09.03. 17:33:23

@mp1526: Ne viccelj már. Csak a körúton belül van 20:00-ig parkolás, és magas díj. www.bop.hu/terkep.pdf
A XIII. az nem lóg át a körúton, a YI. YII. YII. IX. viszont igen.

cso zsi 2010.09.03. 17:34:21

VI. VII. VIII. az érthetőség kedvéért.

pakesz (törölt) 2010.09.04. 07:47:19

@mp1526: kapaszkodj meg ez lesz mindenhol a belvarosban...
tudod ami ingyen van azert tulekednek a Zemberek...
amig nem vezetik meg a legalabb minimalis parkolasi dijat (30e / ev) addig pl. minden nyugger megtartja az autojat

pakesz (törölt) 2010.09.04. 08:35:30

@cso zsi: o megprobalta az en eredeti allitasomat gyengiteni ezzel :)

komolyan nem tudom...
a Budaorsi utrol van kep...

a Horthy/Bartok Bela utcarol van egy feher lovas kep :)
a retronom.hu -n nem volt..
www.panoramio.com/map/ meg hat mai vannak csak, szep lenne ha lenne egy layer ami az idot mondana...

pakesz (törölt) 2010.09.04. 08:38:07

@pakesz: amugy en "szegeny ember" akkor hidaltam le amikor a panelszomszedrol kiderult, hogy a nyugdijas hazaspar 2 autot is fenntart...
ott bent a belvarosban nagyon sokan vannak, azt is irtam, hogy (nyugdijas!!!) rokon panasozlta, hogy o mar szeptemberben lerakja az autojat mert a Lehel teren nem kap rendes parkolohelyet es szereti nezegetni az ablakbol...

tehat mp1526!!!
meg kellene mindenkivel fizettetni, hogy a korlatlan es nagypofaju kereslet az csokkenjen :)
talan akkor neked is lenne helyed...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.04. 09:28:03

@mp1526: Értem, szóval elvileg hajlandó vagy fizetni a parkolásért, de a gyakorlatban adódó lehetőségeket mégiscsak elutasítod. (Egyébként a Weiner Leó utcában is van parkolóház, talán az sincs távolabb a Westendnél: www.ezpark.hu/index.php/hu/araink )

Egyébként összegezve sok dolgot jogosan kivfogásolsz és az sem kétséges, hogy Bécsben ugyanezt a problémát lényegesen jobban kezelik.

Ami gyengíti a mondanivalódat az az, hogy nem nézel utána a dolgoknak (ld. beköltözés tájékozódás nélkül, a tényleges parkolási lehetőségek hiányos felmérése) és - gondolom részben emiatt is - túlzásokba esel, ld. a 30 ezer és a 600 ezer forint összevetése, ami két ellentétes irányban szélsőséges példa.

Illetve annyit még hozzátennék, hogy a helyi önkormányzat tényleg töketlen, de abban pakesznak igaza van, hogy ez a "töketlenség" részben a helyi autós közvélemény nyomásának is köszönhető, akik fogcsikorgatva védik "kiváltságaikat".

mp1526 2010.09.04. 22:39:51

@promontor: én nem lehetőségeket keresek, hanem megnyugtató, európai színvonalú parkolási lehetőséget lakóhelyemen. Nem szeretnék tényleg kukacoskodónak tűnni és nem is szoktam mindenért panaszkodni, de sok minden van, amivel a hatóságok az emberek idegein táncolnak és néha bizony már túlmennek a tolerálható határon...

A beköltözésemet tényleg hagyjuk már, mert nem azt mondom, hogy eddig abszolút rózsás volt a helyzet és nem lehetett volna soha több parkoló, de ha alapból nem néztem volna utána és eddig is ilyen tarthatatlan zsúfoltság lett volna, akkor úgy bő 10 hónapja írok, nem most! De most írtam, mert most vették el minden egyéb intézkedés vagy alternatíva nélkül a lakókörnyezetemben található parkolók ca. 40%-át. Amit nem a nem megfelelő körültekintésem, nem is a gyalogosok vagy más autósok számlájára írok, hanem egyértelműen az önkormányzat számlájára, mert sok apró, könnyen megvalósítható intézkedéssel sokat könnyíthetne a helyzeten, de eszük ágában sincs... A 30e és 600e pedig nem túlzás, mindkettő gyakorlati példa, létező, bizonyítható!

(A Weiner Leo utcai parkoló pedig ca. 1 km-re van, ami gyalog elég sok, BKV bérlettel meg már drága... És nehogy nekem essetek, hogy a fa*zt sok 1 km! Nyáron én is elsétafikálok 1 km-t, csak mindig arra gondoljatok, amire a bringázásnál is szoktam: nyár és jó idő van kb. 2 hónapig, amúgy meg hó/eső/szél, stb.)

pakesz (törölt) 2010.09.05. 01:51:15

@mp1526: azt mondjak, hogy a lakasban a helyet fizeted meg...
akkor meg ido kell hogy a panel arai felmenjenek...
ott nem fogjak elvenni a parkolohelyedet :)
jo kellemes kornyezet

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.05. 08:44:16

@mp1526: "A 30e és 600e pedig nem túlzás, mindkettő gyakorlati példa, létező, bizonyítható!"

Egy budapesti utcaseprő és egy osztrák jogtanácsos bére is gyakorlati példa, mindkettő létező, bizonyítható. Tehát akkor az se túlzás egy picit se, ha a kettőt összehasonlítva kijelentjük, hogy ott annyival, de annyival többet keresnek, mint nálunk, ugye?

Ami az egy kilométert illeti, az én lakásomtól 500 méter a buszmegálló, a munkahelyemtől 1100 méter. Persze ez utóbbi lerövidíthető lenne átszállással is, az viszont akkor plusz egy jegy lenne, amire sokallom a pénzt, így zokszó nélkül legyaloglom. (Persze ma már többször megyek autóval, de az NEM az időjárás miatt van.) Szóval jogod van sokallni azt a távolságot, de túl sok együttérzést ne várjál tőlem emiatt.

Egyébként szerintem ezen a térképen találsz (valamivel) közelebbi parkolót is: www.holparkoljunk.hu/#lat=47513288&lng=19051323&zoom=15¤tmap=0

mp1526 2010.09.05. 17:53:01

@promontor: kösz a linket, körbenézek majd rajta, bár túl közeli biztos nincs...

A jogtanácsos meg az utcaseprő most nem tudom, hogy jön ide?? Én nem egy lepukkant kerületben lévő utcai parkolási lehetőséget hasonlítottam össze, ahol lelopják reggelre a kerekeimet egy őrzött, ultramodern többszintes süllyesztett sétálóutcás belváros parkolóval? Itt a lepukkant XIII. kerületben én a környékemen egy lehetőségről tudok, az havi 40e+áfa/hó, tehát évi 600e. Kint egy üres, körbekerített telken álltam évi 130 EUR-ért (akkor még 250 alatt volt az EUR. És én nem ragaszkodom a parkolóházhoz, nekem mindegy hol állok, csak lehetőséget keresek... És az összehasonlítást persze nehezíti, hogy itt kifejezetten a lakóknak rendelkezésre álló parkolási lehetőség ugye nincs, se főváros se önkormányzati szinten senki sem foglalkozik a témával. Tehát nincs mit mivel összehasonlítani...

Persze erre az összehasonlításra is igaz, mint a legtöbb egyéb dologra: ha almát az almával hasonlítjuk, akkor is látható, hogy kint 3-4x nagyobb az az alma... :))

pakesz (törölt) 2010.09.05. 22:43:25

@mp1526: "Kint egy üres, körbekerített telken álltam évi 130 EUR-ért (akkor még 250 alatt volt az EUR."

pontosan hol volt Becsen belul?
segitek: Becs ahol a Ring van az PONTOSAN a mi nagykorutunkkal egyezik meg
tehat te tenyleg talaltal ott a belvarosban egy lekeritett teruletet??? :)))))))))))))))

amugy meg csak neked: valtozas kell ja
1., dugodij, hogy aki a belvarosban hasznalja az 1000 Ft / literre jojjon ki a benzin ara, 500 Ft/literre a kulvarosban (Budapest!!!)
2., minden parkolo FIZETOS parkolo legyen, belvarosban a legfrekventaltabb helyen 20e/honap, kifele haladva a kulvarosi panelnel 3e/ho

ha bevezetnek LENNE pakolohelyed, neked ez igy jo lenne? vagy e miatt is csak sirnal? hogy mijjjen draga?

mp1526 2010.09.06. 08:17:06

@pakesz: dugódíj: jogos és be is kell vezetni, amint van a városon kívül parkolási lehetőség és persze hozzá normális tömegközlekedés, amivel haza is jutok... Amúgy csak lehúzás! (Amúgy környéken hol van ilyen dugódíj? Mert tudtak enélkül is normális parkolási helyzetet teremteni, de mondom legyen, csak keretfeltételekkel! Ki az az állat, aki órákat áll a dugóban, amikor kényelmesen leteheti az autót és villámgyorsan hazatömegközlekedhet???)

A díjazással is egyetértek, teljesen korrekt. Ahogy már többször mondtam, nekem havi 20e-t megérne a téma. A Te felvetésed szerint nálunk akkor reálisan 15-17e lenne a havidíj, ami teljesen helyénvaló. Csak legyen már...

Amúgy természetesen nem a Ringen belül parkoltam, tehát messze nem a belvárosban. De ha a térképre pillantasz én se a körúton belül lakom... :))

pakesz (törölt) 2010.09.06. 10:44:04

@mp1526: tehat beismerted hogy promontor peldaja helyes volt az osszehasonlitasi alapoddal?

mp1526 2010.09.06. 11:00:33

@pakesz: nem figyelsz: én nem a körúton belül lakom és kint se a Ringen belül parkoltam! Ezzel együtt persze az összehasonlítás torz, de ezt már korábban megbeszéltük. Kint kerülettől függően 50-100 EUR/hó körül van a parkolás, ami 168-336e/év, mostani 280-as árfolyamon. Ezt én most 2 dologgal tudom összehasonlítani a környékemen, egyrészt az NH Hotel évi 600e-s tarifájával, másrészt a Westend évi 480e-s tarifájával. A differencia remélem érzékelhető... :)) És a béreket pedig már nem akarom összehasonlítgatni és azzal súlyozni a fenti számokat...

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.06. 11:12:50

@mp1526: Ez így már kezd korrekt összehasonlítássá válni, legfeljebb azon lehetne vitatkozni, hogy a környékeden ott van még a Határkő rent havi 30ezres ára is, illetve azon, hogy a Vígszínháznak mefelelő környék Bécsben hová esne az 50-100 eurós sávban, gyanítom, hogy inkább az utóbbi irányába.

Mindenesetre látszik, hogy az árkülönbözet nagyjából 2-4x nem pedig 20x. A különbség persze így is egyértelmű Bécs javára, de ezt nem is tagadta senki.

mp1526 2010.09.06. 11:47:19

@promontor: De nem is innen indult az alapvita! Hanem onnan, hogy Bécsben VANNAK kifejezetten a lakosoknak épített (a város honlapján nyilvánosan megtalálható, kifejezetten az adott kerület lakóinak elérhető) parkolóházak tucatjai, nálunk meg NINCSENEK! Mivel azon a listán nem hotelek meg bevásárlóközpontok vannak, ahol mellesleg parkolhatsz is, hanem kifejezetten lakóknak fenntartott parkolóházak. Tehát kint foglalkoznak a témával, kezelik, nálunk meg senki le se sza*ja, csak azt emlegetik, hogy "nagy a motorizáltság és még jobban fog nőni"! Erre mondtam már korábban, hogy valójában nincs is mit összehasonlítani, mert nálunk ez a lehetőség nem létezik...

Van probléma, de se parkolóházzal, se más olcsóbb megoldással egyáltalán nincs kezelve, pedig számos lehetőség lenne az orvoslásra. Ezzel kerestem meg az önkormányzatot és ennek kapcsán derült ki a válaszlevelükből, hogy a probléma kezelésére az ég világon semmi koncepciójuk nincs!

start4 2010.09.06. 12:28:47

@mp1526: Azt egyébként tudod, hogy a kerületedben egy új építésű lakásnál lakásonként mennyi parkolót _kötelező_ építeni?

Az új építésű lakásoknál nyugodtan ki lehetne kötni, hogy dupla annyi garázs mint amennyi lakás!
Az egyik ok, hogy lakásonként 1 autót nyugodtan lehet számolni, a másik pedig hogy léteznek olyan egyének (nem elképzelhetetlen), akik egyszer csak odamennek, mert van ott színház, apekk, sóhivatal miegyéb.

Ettől fuggetlenül abban is van igazság, hogy a belvárosban lakni annyit jelent, hogy közel vagy a "tűzhöz", ergo minek neked verda amihez mindemellett persze jogod van.

mp1526 2010.09.06. 14:30:54

@start4: ez az új lakás építés itt nem annyira releváns. Mivel nem épül, legfeljebb tetőtereket építenének be, arra meg nincs engedély, mert nem lehet új parkolót építeni (persze egyénileg). De amúgy arról soha sincs szó, ami most történt: ha megszüntetnek X db parkolót, anélkül, hogy csökkenne a lakóegységek száma... Amúgy azt hiszem lakásonként 1 lenne a kötelező, de projektmérettől is függ.

mp1526 2010.09.06. 15:26:17

@start4: én úgy tudom, hogy 1 parkoló/lakóegység az előírás, ami magában fals, mert a 26nm-es garzonhoz ugyan úgy 1 kéne, mint a 180nm-es lakáshoz, pedig már az elsőben is élhet 2 autóval rendelkező...

Én közel vagyok a "tűzhöz", csak sajnos a munkahelyem nem... :)) És persze nem költözhetek minden munkahelyváltással vagy sétálóutca-építéssel...

pakesz (törölt) 2010.09.06. 21:19:08

@mp1526: de de van koncepcio
hogy ellehetetlenitik a parkolast :)
hogy a zemberek megtanuljak hogy az ingyen parkolohely az rossz, es hogy hajlandoak legyenek fizetni

jorgoszka 2010.09.06. 21:47:48

@pakesz: bocsánat hogy belevau, de elég hihetetlen, hogy ennyi idő után sem fogod fel miről van szó! :-)))) vagy csak szórakozásból írogatsz mp1526-nak? :-)))

pakesz (törölt) 2010.09.06. 22:03:35

@jorgoszka: mi?
mi az hogy nem fogom fel?
a koncepciot hianyolja...
en ramutatok pontosan, hogy van koncepcio, az, hogy beleverjek a sok kis kommunista fejebe hogy a belvarosi parkolas az nem lehet mindenkinek ingyen!!!

mp1526 2010.09.07. 08:13:19

@jorgoszka: szerintem is csak szórakozik! Legalább is nagyon remélem, hogy ez nem komoly... :))

cso zsi 2010.09.07. 08:25:41

@pakesz: "hogy a zemberek megtanuljak hogy az ingyen parkolohely az rossz, es hogy hajlandoak legyenek fizetni "
"van koncepcio, az, hogy beleverjek a sok kis kommunista fejebe hogy a belvarosi parkolas az nem lehet mindenkinek ingyen!!! "
De szép gondolat. A XIII. még mindig nem belváros. Mint látható a minapi tévedésből, még csak át sem lóg a körút túloldalára, mint a többi. Az véletlenül sem zavar, hogy az egyetlen kerület a fővárosban, ahol eddig maradt a vezetés a fenekén, és a "komcsik" rátukmálták a "komcsikra" a díjbeszedést a semmiért.
Munkáskerületnek már nem nevezhető, mert minden ipari létesítmény helyett üresen kongó irodaházak épültek, a melósok meg munkanélküliként tengődnek. Még a végén kiderül, hogy a parkolódíjat a munkanélküli segély dotálására hozták létre.

záporjózsi 2010.09.07. 09:41:45

@cso zsi: Arra kívántam utalni, hogy lehet valami kétsávos úgy, hogy nem fér el egymás mellett 2 busz. 30-as tábla és/vagy szélességkorlátozás.

záporjózsi 2010.09.07. 09:44:00

@cso zsi: A Belváros városrész, a belváros funkció. A Belváros nem az V. kerület, hanem annak is egy része. A belváros viszont még elég alaktalan, de már helyenként a Hungária körútig húzódik ki, a Duna mentén mindenképpen.

mp1526 2010.09.07. 10:44:44

@záporjózsi: de a XIII. kerület biztos, hogy fényévekre a belvárostól! Na nem távolságra, hanem funkcióra, megjelenésre, szolgáltatásra, átgondoltságra, lakhatóságra... Sétálóutca és autómentesség ide vagy oda...

záporjózsi 2010.09.07. 11:53:26

@mp1526: Nem a XIII. kerületet nézem, hanem Újlipótvárost, Vizafogót, stb. A városrészeket. A Vizafogó pl. lakóterület, de folyamatosan vegyessé válik az új beruházások miatt, ugyanakkor folyamatosan tűnnek el az iparosok. Egyelőre az autószerelők még megvannak. :) Az Újlipótvárosban több lakást irodának vagy rendelőnek alakítanak át, így lazul a lakóterületi funkció és színesedik. Nos, a belvárosra ezt kell(ene) jellemzővé tenni. Ettől teljesen független az, hogy ki hány sétálóutcát álmodik bele... Átgondoltságot pedig Budapesten ne várj semelyik vezetéstől. Pontosabban jól átgondolta, hogy neki mi a jó...

pakesz (törölt) 2010.09.07. 12:32:03

@mp1526: tehat a Vigszinhaz kornyeke nem belvaros??? meg a nyugati sem, mert a masik oldalon van???
AHAM...

akkor ne legyen belvaros, ok, a te tiszteletedre dozeroljuk le a Vigszinhazat hogy legyen neked felszini parkolod :)))

arra meg nem valaszoltal hogy mi van az ottani kis utcakkal, ahol mind a ket oldalon allnak autok es nem tudjak KRESZ szerint eldonteni, hogy melyik a szabalytalan...
az totalisan koncepciotlan hogy azt hagytak, akkor amugy panaszkodtal?
hogy mennyire koncepciotlan???
vagy a te olvasatodban a koncepciotlan == "rossz nekem" jelent?

pakesz (törölt) 2010.09.07. 12:34:29

@záporjózsi: azert a buszsavokat kezdik rendesen kialakitani, en mondjuk mar vagy 10 eve kialakitottam volna kamerakkal...
csak akkor azok, akik a koncepciot hianyoljak sirtak volna mint a furdos kurvak...

mp1526 2010.09.07. 13:00:16

@pakesz: egy vígszínháztól még semmi sem lesz belváros... ahogy attól sem, hogyha felhúznak egy csiriviri zsír új színházat egy puszta közepére. Nézd meg a környék közösségi funkcióit, rendezettségét, lakóházait! Ha ez megvan, akkor a nyugatihoz már el se menj... A sok beszívott alkesz csöves fő tanyája. Ahogy a keleti se belváros, hiába fontos pályaudvar.

A koncepció meg átgondolt, logikus cselekvéssorozatot jelent az én olvasatomban. Amivel tudatosan rendeznek egy helyzetet, megoldanak egy problémát.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.07. 13:10:35

@mp1526: Hm, vajon hol van Budapesten az a belváros, amitől a XIII. kerület általad lakott része fényévekre van? Létezik egyáltalán?

De ha olyan szar az a környék, akkor végképp érthetetlen, mit keresel ott.

mp1526 2010.09.07. 13:43:25

@promontor: ahogy az eredeti levelemben is benne van, én V. kerületben kerestem lakást, azon belül is volt, amelyik ráadásul sétálóutcás volt (Párizsi utca és környéke), mivel a válság miatt bő 1 éve ezek is elérhető árszintre süllyedtek. Amiért nem ott vettem akkor lakást, az pont a parkolási lehetőség volt! Amúgy sem lakhat mindenki a belvárosban és ez nem is lényegi rész, hogy én "mit keresek ezen a szar környéken..."

A belvárosi téma meg nagyon messzire vezetne, bele se mennék. Azért az elmúlt 1-5 év projektjeiből több olyat is ismerek, ami egy nyugati színvonalú, élhető belvárosi részt eredményezett (új fővárosi sétálóutca, VIII. kerületi projektek: Mikszáth tér és környéke, több nyugati színvonalú parkújjáépítés is történt), persze összefüggő, klasszikus belváros talán csak az V. kerület ismert részein van, értelmezésem szerint!

jorgoszka 2010.09.07. 16:02:01

@pakesz: örülök a válaszodnak, jól sejtettem hogy a hiba a te készülékedben van. :-)) van egy cikk az origo-n, olvasd el. magadra ismerhetsz benne. ha egyáltalán megérted. :-))

www.komment.hu/tartalom/20100905-velemeny-magyarorszag-tarsadalmi-csoportjai-ellensegkepek-a-szemunkben.html?cmnt_page=6

a kommenteket is érdemes átböngészni. /pl. a 8,9,11,19-es. többre nem volt időm./

pakesz (törölt) 2010.09.07. 16:17:58

@mp1526: elnezest felreertettem...
mindent amit neked cimeztem olyan dumaval hogy belvaros, azt vedd ugy hogy nagykoruton belul, illetve a nagykoruttol 5 perc setanyira kifele...

pakesz (törölt) 2010.09.07. 16:19:55

@jorgoszka: hat persze most egy ket komment utan altalanositunk?

ha tenyleg erdekel a lelkivilagom akkor:
pakesz 2010.08.27. 00:05:17

leirtam, hogy elfogadom en az osszes ember siramat csak FIZESSEN!!!

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2010.09.07. 17:58:45

@mp1526: Aha, tehát ha az V. vagy VIII. kerületben épülnek sétálóutcák, akkor az nyugati színvonalú projekt, ha a XIII-ban, akkor az nem. Pedig szerintem az előbbi helyeken se biztosított a kerületi önkormányzat semmilyen parkolóhelyet a megszűnő utcai helyek helyett.

Ami pedig a nyugati színvonalat illeti, láttad, hogyan néznek ki a díszkövek a Mikszáth tér környékén? Amivel csak arra akarok utalni, hogy szó sincs arról, hogy a XIII. kerület lefele kilógna Budapesten bármilyen értelemben.

Az meg, hogy mi a belváros, az láthatólag szubjektív. Szerinted nem az, szerintem - és több más kommentelő szerint is - igen.

mp1526 2010.09.07. 20:19:36

hu.wikipedia.org/wiki/Belv%C3%A1ros_%28Budapest%29

Itt így definiálják a belvárost, én kicsit tágabban. A belvárosi parkolási rend pedig úgy, hogy ahol este 20 óráig kell fizetni a parkolásért... De egyik szerint se belváros se a Pannónia utca, se a Nyugati.

záporjózsi 2010.09.07. 20:45:25

@mp1526: Tévedsz. A Belvárost definiálja és nem a belvárost. (Megfejtés: kisbetű/nagybetű.)

jorgoszka 2010.09.07. 21:04:00

@pakesz: köszi, nem érdekel a lelkivilágod. visszaolvastam néhány hozzászólásod, kb. 09.01.-ig. amiket láttam: nyugger, náci, kis kommunista, itt lakó genya stb. elolvastad a cikket aminek a linkjét küldtem?
a lakótelepi parkolóházakat jogosan említetted. ilyenek vannak egy normális országban. több helyen láttam, de csak schwechat-ban csináltam pár fényképet róla. /nem a repülőtéren, a kisvárosban:-))/ megmutattam az önkormányzati képviselőnknek. azt mondta, sajnos nálunk nem lehet. csodálkoztam volna, ha nem ez a válasz. :-)))

mp1526 2010.09.07. 21:06:37

@záporjózsi: ezzel együtt akárhogy keresek a gugliban Budapest és belváros szavakra, 90%-ban V. kerületi találatokat ad, néhány VI., VII. kerületivel fűszerezve... XIII. kerület az első 12 oldalon nem volt...

mp1526 2010.09.07. 21:11:35

@jorgoszka: külföldi képeket és példákat tényleg kár hazahozni, mert tanulni senki sem akar belőle, egyszerűbb azt szajkózni, hogy "nálunk ez van és lesz ez még így se..." Ha meg nem teszik, fecó atyánk óta tudjuk a megoldást! Biztos hogy sem a tevőleges hozzáállás, sem a "hőbörgés" nem segít, csak jól leszólnak érte.

Sőt, el se hiszik: a kép photoshop, az elmesélt példa meg szemenszedett hazugság!!! :)))

pakesz (törölt) 2010.09.07. 21:21:39

@mp1526: mint az a peldad amikor ugy allitottad be hogy 30e volt egesz evben Becsben a parkolas kb ugyanott ahol most laksz nem?

mp1526 2010.09.07. 21:51:53

@pakesz: hagyd már a hülyeségeidet. Volt szó városon belüli lokációról? Arról beszéltem, hogy Bécsben 30e-ért parkoltam, itthon meg 600e-ért tudnék... Ez amúgy semmi körülmények között nem fordulhatna elő, ha Bécs külvárosról beszélünk ha Bp. belvárosról! Mert a bérek között már eleve van egy 3-4x-es szorzó!

És persze már az elején jeleztem, közte is jeleztem többször és a leggyengébbek kedvéért még 1x jelzem: nincs mit mivel összehasonlítani, mert rendezett parkolási központosított lehetőség (állami, főváros vagy kerületi szerepvállalással) Bp-en NINCS!!!

pakesz (törölt) 2010.09.07. 22:04:28

@mp1526: a mostani lakhelyednek megfelelo becsi parkolas:
www.parkeninwien.at/index.asp?menuID=1&gardet=95&curNo=12
ha jol latom 160 ajro/monat

az meg pontosan a hoborges ha a fizetesi szinvonalakkal hasonlitjuk ossze, azaz pontositva az a szocialista hozzaallas :)
szabjak meg az arakat es legyen minden jo, nem gond ha mas nem kapja meg de nekem jo legyen :)))
nem is tudom te irtad hogy az a koncepciodus ha masokat jol beszopatnak a Vigszinhaznal meg a Nagykoruton belulrol atjarokat?
szopassak csak azert hogy a Szent Ottlako Autotarto az 10 meterre le tudja a lakasa elott rakni???

amugy nagy ritkan amikor odamegyek a Bartok Belara, nekem 300 meterre kell megallni, pedig en nem uj hus vagyok itt Budapesten, hanem nekunk 30 evvel ezelott ott az ablakbol lehetett latni a kocsit
en ezert hoborgok?
igen :) de nem az onkormanyzatot hibaztatom, hanem a sok ottlakot aki a segge ala bevagja az autot

amugy Pannonia uthoz kapcsolodoan kb 2-3 eve ott alldogaltam es lattam, hogy a mento jon de nem tud elmenni, remelem nem valami artatlan automentes jopolgarhoz probalt sietni...

pakesz (törölt) 2010.09.08. 00:30:48

@mp1526: "hagyd már a hülyeségeidet. Volt szó városon belüli lokációról? "

promontor leirta neked a becsi jogtanacsos es a magyar utcasepro peldajat
pedig te magadat intelligensnek tartod nem?
ott meg pislogtal miert mondja...
azert mondta mert te a dinnyet hasonlitottad ossze a tokmaggal :))))))

mp1526 2010.09.08. 09:16:08

@pakesz: én tényleg nem értem, mintha néhány értetlen óvodással levelezgetnék itt...

www.wien.gv.at/wohnen/wienerwohnen/garagenplaetze.html

Még egyszer, a nagyon gyengéknek belinkelem azt a linket, ahol a kerületi lakosok kereshetnek parkolóházat maguknak! A legdrágább lehetőség amúgy itt 133 EUR. Amit átküldtél, az az ilyen hülye turistáknak van, hogy meg tudjanak valahol állni... Szóval kb. megtaláltad Bécs legdrágább parkolási lehetőségét, ami átszámítva az elfuserált mostani árfolyammal 45e alatt van. Itthon ez nálam 50e!!! És változatlanul fenntartom, hogy nem belvárosban élek, ez se nem vár se nem V. kerület szíve! Semmi körülmények között nem lehet indokolt, hogy itthon (alacsonyabb bér és ehhez logikusan tartozó??? árszínvonal mellett) egy adott szolgáltatásért ennyivel többet kelljen fizetni! Persze központi megoldás/alternatíva nincs is! Amúgy várom a hasonló linket Budapestről, hogy végre összehasonlíthassuk azokat a fránya árakat!!! Értsétek végre meg, hogy nincs mit összehasonlítani, mert nálunk a kerületi lakosoknak épített/fenntartott parkolási lehetőség nincs. Amúgy meg nincs alma-körte, meg jogtanácsos sem, csak parkolási lehetőség lenne, ha lenne...

pakesz (törölt) 2010.09.08. 10:53:12

@mp1526: hogyne lenne, van 2e/ev felszini parkolo...
mennyi is ez ott Becsben a Volkstheater kornyeken?

amugy ami olcso az olyan is :))))
elvegre sok mindenki meg tudja engedni manapsag azt a luxust hogy parkolohaznak hasznalja a nagykorut belsejet :)
2e/ev az lof@sz

de irjal levelet hogy emeljek meg 50e / evre, es BIZTOS hogy lesz helyed!!!
sokkal hamarabb nehany ember a sajat hataskoren belul le fogja racionalizalni hogy neki megsem kell auto, mint hogy az a Zallamilag tamogatott teremgarazs megepulne

es vegre a nagykoruton belul(es 5 perc setanyira kiljebb) mar csak a gazdagok fogjak megengedni maguknak az auto luxusat

mp1526 2010.09.08. 11:05:19

@pakesz: nincs felszíni parkoló sem, csak utca/úttest amit parkolónak használnak!!! És nem azt kell felemelni 50e/évre, hanem be kéne végre látni, hogy igenis beruházni kell parkoló kapacitás létesítésébe és utána lehet majd árat emelgetni meg sétálóutcázni... És még mindig a körúton kívül vagyok, nem belül.

Minden javaslattal én írjak levelet, gyűjtsek aláírást??? Mi vagyok én, önkormányzati ügyintéző, jegyző vagy alporgármester? Azt hiszem, pont azért fizetem az adót sokakkal együtt és tartjuk fent ezt az egész kuplerájt, hogy az ilyen feladatokat ellássák! Ha utca parkolódíjat emelnek, akkor úgy, csak legyen végre valami koncepció és megoldás! Ne csak azt hajtogassák, hogy "tudjuk, de lesz ez még szarabb is..."

(Halkan megjegyzem, hogy az autó tartás és rendszeres használat költségei mellett ez a javasolt évi 50e, tehát havi 4e HUF eltörpül. Persze nem vitatom, hogy néhány nyugdíjas ettől nem tenné le végleg a vasat, de nem biztos, hogy ez a megoldás. De szintén azért tartjuk a nagyhatalmúakat, hogy ezt végiggondolják, megterveztessék és aztán megfontolt, megalapozott döntést hozzanak és vezessenek be! Ha ez lesz az, akkor ezt...)

pakesz (törölt) 2010.09.08. 11:06:21

@mp1526: "Értsétek végre meg, hogy nincs mit összehasonlítani, mert nálunk a kerületi lakosoknak épített/fenntartott parkolási lehetőség nincs."

te tenyleg ennyire hulye vagy vagy csak megjatszod???
a kozteruleti parkolas az megis mi a bus fasz lenne?
az nem parkolasi lehetoseg?

meg egyszer az 2e/ev!!!
Becsben ez 30e/ev, de a belsobb reszeken(a.k.a nagykoruton belul!!!) KENYSZERITIK a delikvenst hogy huzzon le a melygarazsba

mp1526 2010.09.08. 11:11:22

@pakesz: nem, kint az utcai parkolás ingyenes!!! A 30e/év egy zárt felszíni parkolóban lévő fenntartott hely! (értsd üres telken állsz, ami mellesleg kulccsal zárt és kerített)

Teljes hülyeségeket írsz...

mp1526 2010.09.08. 11:15:59

@pakesz: és változatlanul várom a listát a kerületi lakosoknak fenntartott önkormányzati/állami parkolóhelyekről, a bécsihez hasonlóan, amiről tudok válogatni lokáció és ár szerint!!!

mp1526 2010.09.08. 11:20:27

@mp1526: a mondat eleje nem igaz, erre közben rájöttem. Kint is írogattam a Parkscheinokat... Az utcai parkolási engedély díját (ami nálunk 2e/év) nem tudom... De 30e-ért akkor is parkolóban álltam, nem utcán!

mp1526 2010.09.08. 11:27:34

@promontor: mea cupla, már rájöttem!

pakesz (törölt) 2010.09.22. 16:28:38

www.origo.hu/auto/20100922-jon-a-dugodij-partok-kozlekedesi-programja-budapesten.html

"Miközben a főváros úthálózatát a múlt század második felében még 30 autó/ezer lakosra építették, addig ma 350 autó/ezer lakos a valóság, plusz a vidékről érkezők. Állandóak a dugók, aki viszont bosszankodva kiszállna a kocsijából, nem képes megállni, mert kevés a városszéli és a belvárosi parkolóhely is.'
süti beállítások módosítása