Nos mint kiderült nem véletlenül nem értettem, miért van szükség a favágásra az Olimpiai parkban (amelyről ma egy felháborodott olvasónk számolt be) és miért nem emlékeztem, hogy ez bármiylen tervben is szerepelt volna. Íme Rogán Antal, V. kerületi polgármester közleménye:

  

Megdöbbenve láttam én is ma reggel, hogy az Olimpia Parknál kivágtak egy olyan fát, amelynek eltávolításáról nem volt tudomásom. A fakivágást ugyan nem a polgármester hagyja jóvá, de természetesen korábban tájékoztatást kértem a munkálatokról. Abban a fakivágási tervben, amit láttam, egyetlen platán sem szerepelt. Azonnal vizsgálatot indítottam a hivatalban. A hivatal munkatársaitól azt a tájékoztatást kaptam, hogy a szóban forgó fához kivágási tervvel, minden szükséges szakvéleménnyel és jogerős engedéllyel rendelkezik az önkormányzat. A tájékoztatás szerint  fa veszélyessége, leromlott egészségi állapota miatt nem maradhatott a parkban. Alapvetően rossz helyre ültették, koronája rádőlt egy másik fáéra, így félő volt, hogy törzsével megtekeredik, gyökérzetével előbb-utóbb kifordul a földből. Ezen felül a fa nem volt egészséges.  
Arról,  hogy a platán nem volt egészséges, és kivágása indokolt volt, személyesen is szeretnék meggyőződni, és a fentiek teljes dokumentációját még ma nyilvánosságra fogom hozni. Amennyiben kiderül, hogy a  kivágás indokolatlan volt, a fegyelmi eljárás mellett személyi következményei lesznek az ügynek.

 

Itt a frissítés frissítése: jogosan vágták ki a fát, csak Rogán nem tudott róla?

 

Az önkormányzat honlapján (www.belvaros-lipotvaros.hu) elérhetőek a fakivágással kapcsolatos anyagok. A műszeres vizsgálat és az azt megerősítő igazságügyi szakértői nyilatkozat igazolják, hogy a fa eredeti állapotában kidőlhet és életet veszélyeztethet, ezért kivágása indokolt. A polgármester a vizsgálatot ugyanakkor tovább folytatja, mert nem tisztázott, hogy a szakvélemények ellenére lett volna-e lehetőség a fa megmentésére, ahogyan ez megtörtént például a Duna-korzónál vagy a Ferenciek terénél.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest fa rogán antal park favágás lipótváros zöldfelület v. ker olimpiai park

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr685510901

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jerofejev 2013.09.13. 14:22:50

Ezek szerint volt engedély, szakvélemény minden lófütty. Akkor miről beszélünk?

Gr3nT 2013.09.13. 14:27:26

Hát, hogy erről senki nem tudott. Tudod kivágják, húvazze, papírozzuk le.

Jerofejev 2013.09.13. 14:29:24

@Gr3nT: Aki megszakértette, kiadta az engedélyt, és kivágta az tudott róla. Ez untig elég. Vagy be kellett volna mondani a Fókuszban?

Na...bizony vannak olyan fák amiket sajnos ki kell vágni.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.09.13. 14:49:35

ez meg micsoda???
parknak neveznek el akkora teruletet ami mas helyen ket panel kozott szokott lenni? de hotelbol jo sok van...
lepra hely, nem csodalom hogy inkabb egy kozveszelyes fat megtartananak

Übermayer 2013.09.13. 14:50:27

ezért írtam még az előző bejegyzéshez, hogy mielőtt elindul a szokásos verbális lincselés, esetleg dobjanak már oda egy kérdést az önkorinak, hogy mi a tök ez és miért történik, de úgy látszik egy blogos "újságírótól" ilyen magaslatok már nem várhatóak el

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2013.09.13. 14:58:51

Budapesten kivágnak-valószínűleg indokoltan- egy öreg platánt-vejmár.

Vidéken kivágnak, megcsonkítanak egy fél erdőt a rászorultak-normális európai dolog.Köszönjük az interjút. :)

fingerbangs 2013.09.13. 15:11:21

nem vagyok egy faszakértő de egy fának eléggé le kell pusztulni ahhoz hogy életveszélyes legyen, leginkább a fatörzs belseje szokott kirohadni, üreges lesz, emiatt meggyengül

a képeken jól látható több metszete is a törzsnek, olyan egészséges hogy öröm nézni

Uva 2013.09.13. 15:17:56

hol ugral ilyenkor illes zotya? ja, persze, a fideszes fakivagas mindig indokolt

én már a fény gyermeke vagyok 2013.09.13. 15:18:23

A Kossuth téri fákra se emlékszik
Tarlós a margitszigeti fákra
A tükröspusztaiak még fát se láttak soha
Ez a fidesz - valljuk be - gyenge fában

én már a fény gyermeke vagyok 2013.09.13. 15:29:46

@álfirkász: A népszigeti fákat a ballibsik lopták el tüzelőnek. Erre tuti emlékszik Tarlós elvtárs.

M_R 2013.09.13. 15:32:02

A fa anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Bevallotta...

pushup 2013.09.13. 15:34:00

ez a kép csak illusztráció? vagy ez csak szerintem különbözik egy platántól?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.09.13. 15:48:17

honnan tudott volna róla, elvégre nem egy rikkancsos szobor vagy ilyesmi... Valami fontos értitek, ez csak egy fa. :S:S

Lord Snow 2013.09.13. 15:50:45

@pushup: Nem csak szerinted, az a törzs nem egy platán törzse.

Arra tippelek, úgy fog fideszes módra megnyugtatni mindenkit a belvárosi családtag, hogy pl. "bebizonyosodott, hogy a kivágott 200 éves fa nem platán volt, tehát a felelős tahót előléptetjük."

Ld. "Abban a fakivágási tervben, amit láttam, egyetlen platán sem szerepelt."

Az igazság viszont az, hogy az a fa több hasznos dolgot csinált az élete során, mint rogán egész családjával és szektájával együtt egész életében.

Mivagyunkalegokosabbak 2013.09.13. 15:50:56

De tényleg mi ez a fafétis? Ültessünk oda ahonnan hiányoznak, és vágjuk ki ha ránk akarnak már dőlni, vagy ha útban vannak.

Laciii 2013.09.13. 16:00:11

@álfirkász:
Azzal mégse foglalkozik senki, mert jönnek az ostoba nácizók és szőnyeg alá söprik a problémát.

Lord Snow 2013.09.13. 16:00:44

@Mivagyunkalegokosabbak: Sok-sok tanulás után, egyszer majd, talán, 150-200 év múlva megérted, hogy mi ez, ha addig elélsz, te mesterséges létforma.

Laciii 2013.09.13. 16:20:26

@álfirkász:
Ezzel a hozzászólással tökéletesen minősítetted,
magadat.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.09.13. 16:33:51

@álfirkász: de ha kiönt a Duna akkor majd mész rinyálni, mert nem volt mobilgát

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.09.13. 16:34:28

@fingerbangs: nem vagy egy faszakértő, akkor mit szakértesz itt?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.09.13. 16:35:03

Amúgy vihar a biliben, megy a rinya, mert kivágtak egy életveszélyes fát, teljesen hivatalosan.

lobster thermidor 2013.09.13. 16:44:32

De nagyon izgatja Rogánt annak a szerencsétlen platánnak a sorsa, bezzeg a Kossuth téri fák miatt nem emelte fel a hangját.
Csak az állhat a dolog mögött, hogy a kis feleségecske kutyuskája esti sétája során ennek a fának az oldalánál végezte el minden nap a kisdolgát, és most hogy kivágták a fát, nem tudja hol üríteni a hólyagját.

-Sarq- 2013.09.13. 16:48:11

@Uva: Természetesen mint nemzetközi környezetvédelmi szaktekintélyt, megkérdezték Illést is a szakvélemény kiadása előtt. Ennyit mondott: attól még, hogy szép ez a platán, nem biztos, hogy egészséges is.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2013.09.13. 17:58:15

@álfirkász: A Soós 3 sarokkal arrébb üzemel egy sokkal tágasabb, átláthatóbb, szebb üzlethelyiségben.

MiKeyRuLeS 2013.09.13. 18:38:26

Első blikkre juhar, ami biztos, hogy ez nem platán.

jet set 2013.09.13. 20:11:20

1 fa miatt megy a szájkarate? Ez a legfontosabb probléma?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.09.13. 20:15:33

@jet set: fizetett rettegők vannak it, na:) vadai ágnes meg röhög a markába pl

Vince 2013.09.14. 14:58:21

wikilovesmonuments.hu/participate.php ugyan nem épp a témához, mint inkább a blog témájához kapcsolódik, de talán érdekes lehet. Állami tulajdonban álló műemlékek Magyarországon, kombinálva egy fotóversennyel szeptember 30-ig :)
süti beállítások módosítása