FRISSÍTVE: Mint kiderült, Rogán sem tudott az Olimpiai parkban történt favágásról. Közleménye itt olvasható.

A magam részéről évek óta örömmel követem figyelemmel a Belvárosban és Lipótvárosban zajló köztérmegújításokat, szerintem egész budapesti szinten is példaértékűek, legyen szó az Új Főutcaáról, a Március 15-e térről, vagy akár  a Ferenciek teréről. Sőt a Kossuth tér újjászületése is nagyon tetszik. (Az más kérdés, hogy az Erzsébettől ökölbe szorul a kezem.) Kiváltképp tudok örülni, amikor nem állnak neki esztelenül fákat vágni: például volt olyan blogger, aki a Duna-korzó felpúposodott gyökerű fáinak kivágását javasolta, a jelenlegi tervek szerint megmentik őket a kerület.

Ugyanakkor az Olimpiai-parknál most egy jókora fát vágtak ki, amire kivülállóként nem nagyon tudok magyarázatot találni - még úgy sem, hogy magával a park megújításával teljesen egyetértek. Olvasónk levele alant:

Szevasztok,

a Duna-parton Rogán épp most vágatta ki a pesti Duna-part valószínűleg legnagyobb, legöregebb és jelképértékű fáját a Fehér ház és az Olimpiai park között.

A kivágással kapcsolatban:

1. Rogán két éve sok tízmillióért újíttatta fel az Olimpiai park és a Fehér ház között lévő részt, amit most letaroltak.
2. A fának (ahogy a fotókon is látszik) semmi baja nem volt, teljesen egészséges, semmiképp nem balestveszélyes gyönyörű platán volt, naponta százak (!) játszottak a gyerekeikkel alatta, sétálttatták a kutyájukat erre.
3. Rogán szokásos módon vezette félre a környék lakosságát: a kerületi újságban a szomszéd Falék Miksa utcai fasor felújítása kapcsán szeptember 7-én közölték " "Mindenkit értesítünk és meghívunk a bejárásra az érintettek közül és lehetőséget adunk arra, hogy elmondják a véleményüket, ötleteiket." Mai Belváros 2013. szept. 7. 5. oldal
4. Már ebben a cikkben előre vetítik, hogy "a növények többsége rossz állapotban van és a közbiztonság érdekében ki kell vágni őket…"
5. Ugyanakkor a Falk MIksa utcától egyetlen háznyira lévő, a Belváros egyik legöregebb, és legnagyobb fájával kapcsolatban senkit nem kérdeztek meg, a fa pedig bizonyíthatóan egészséges volt.
6. Rogán nagyobb puszítítást végzett a belvárosi fák között, mint az 1838-as jeges ár, ami a BTM új állandó kiállításán a város történetének eddigi legsúlyosabb természeti katasztrófájaként szerepel:
- titokban, rendőrsorfallal védve kivágattta a Károlyi szobor melletti teljes parkot
- ugyancsak sorfallal védve kivágatta a Parlament előtti hársfasort - ahol döbbenetes módon arra hivatkoztak, hogy a fasor eltakarja a Parlamentet (!) rontja a tér látványát. (Zárójelben: József Nádor számtalan nagyszerű gondolata mellett egy katasztrófális városterveztési hibájához ragaszkodott: szerinte "a fasor nem való városba!" - ezért van Pesten oly kevés fa és fasor. Persze József nádor számtalan pozitív dolgot is tett, de talán nem az egyetlen tévedését kellene átvenni.)
- kivágatta az Olimpiai park déli, Markó utcai részén a fák nagy részét
- kivágatta a Pesti Duna part talán legörgebb, de mindenképp a legszebb, teljesen egészséges, jelkép szerű fáját. Először kerítéssel körülvetette, hogy senki ne tudjon a közelébe menni, majd olyan fotókat tetetett közzé a terület felújításáról, amiken csak az Olipiai park közepéig látszik a felújított rész (tehát épeszű embernek eszébe se jutott,hogy ezt az évszázados fát is kivágják), lakossági fórumon és újságcikkben a fenti módon félrevezette a környék lakóit, majd hajnalban kezdve a munkát kivágatta a fát.

Noha a fa a képvisekői irodaház mellett van és pl. Schiffer képviselő úr igen közel lakik hozzá, a polgármester úrral rendkívül szívélyes kapcsolatot ápoló öko párt sem előtte, sem közben, sem utólag nem tiltakozott. Ahogy nem tiltakozott most se a Levegő munkacsoport, de nem is láncolta magát a fához se a Greenpeace, se pedig (a hazaáruló, természetromboló stbstb szoclibek idején) oly harcos, azóta hangja semm hallható Lányi András - és akkor a többi, állami támogatásból élő zöld klubról, csoportról, szervezetről nem is tettem említést.

Üdv:

F.T.

 

Annyit mindenképpen érdemes hozzáfűzni F.T. leveléhez, hogy a Kossuth tér nem kerületi, hanem állami terület, és hogy a bár a favágással én sem szimpatizáltam, az ottani átalakítás azért védhető.

AMint választ kapunk az önkormányzattól, jelentkezem!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest fa park fakivágás lipótváros zöldfelület v. ker olimpiai park

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr825510478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2013.09.13. 10:59:55

nomár most, azt be kellene látni, hoyg jön a hideg. Okos ember fával fűt. Főleg ha kandallója van a 300 nm-res nappalijában.

Übermayer 2013.09.13. 11:11:15

egy jótanács: mielőtt itt mindenki verbális lincselésbe kezd, érdemes lenne a hivatalos szerveknél rákérdezni az okára

másrészt ne keverjük a szezont a fazonnal, az állami, fővárosi és kerületi illetékességeket

eMCSé 2013.09.13. 11:27:42

Nem tudom, hogy a konkrét ügyben mi volt szakmailag indokolt és mi volt önkényes... de önkormányzati képviselőink - élükön Rogánnal - már réges-régen elfelejtették, hogy nekik alázattal a köz szolgálatában kellene tevékenykedniük. Rogánnál bevett gyakorlat a félrevezetés, a nem tájékoztatás és az is, hogy a választási kampány érdekében hónapokig szüneteltetik a munkálatokat csak azért, hogy aztán nagy csinadrattával lehessen átadni, a megfelelő időben a felújított közterületeket. Nem érdemlik meg a polgárok bizalmát.

Vincenzo90 2013.09.13. 11:40:25

Nekünk is jól jött volna a tüzifa. Valakinek biztos jól jött. Szegény platán. :( Imádom az öreg platánokat.

Holding 2013.09.13. 11:43:21

Egyfelől az önkormányzati ás állami tulajdon valóban más. Ugyanakkor a kettő között átjárás nem olyan nehéz. Amúgy sem életszerű hogy az állam az önkormányzat beleegyezése, egyeztetések nélkül a területén komolyabb munkálatokat folytasson. Valoszínű hogy Rogán pontosan tudott a dologról még akkor is ha esetleg nem az ő ötlete volt.

die nadel 2013.09.13. 11:55:13

Nincs ezen mit nem érteni, pontosan illeszkedik abba a tendenciába, amit a fiúk város, sőt országszerte végeznek. Nem vagyok az a megrögzött környezetvédő típus, aki minden fűszálhoz odaláncolja magát, de itt nem lehet nem észrevenni a mentalitást. Elsöpörni - a szó szoros értelmében eltaposni - mindent és mindenkit, ami vagy aki az utunkba áll. Ami a Normafánál, a Városligetnél, a Kossuth téren történik vagy fog történni, az bizony az akarat diadala. Az akaraté, ami nem tisztel semmit. 200 éves fákat se.

die nadel 2013.09.13. 11:59:21

@Übermayer: Tudjuk a választ, hiszen a Kossuth téren is ez volt. Szegény fák betegek, titkos féreg foga rágja őket. Hiába nem látszik, mindig lesz egy állását féltő önkormányzati alkalmazott, aki kiadja a kilövési engedélyt. A Városligetről is tudjuk Baán úrtól, hogy "lepusztult a növényállománya". Na most én persze pontosan tudom, hogy nem az, a kertészek is tudják, de én nem járok a tv-be nyilatkozni, a kertészek meg nem mernek nyilatkozni. Ilyen egyszerű ez.

shelby 2013.09.13. 14:03:46

Az 1. kép alapján kurvára semmi baja. De legalább ne mindig ezt a gagyi indokot erőltetnék, hogy az egészségi állapota indokolta.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.09.13. 14:53:11

ravertek mar a fradikanak a koltseget a 2700 facses majomra?
legkozelebb ha egy nagyra nott farol gondolkodnak hozzanak letre egy facses csoportot hogy akkor tessek meg lehet vedeni... oszt ha majd agyonut egy 3 gyermekes apukat amint eppen hazafele tart akkor lehet 30 evig fizetni a 200e, felteve hogy meghal, ha meg tuleli, es el is kell latni akkor konnyen felmehet a havi apanazs fel millaig is

Greggogo 2013.09.13. 15:31:59

A képről- már ha a kép a szóban forgó kivágott fát mutatja- úgy tűnik nem platánfáról van szó, annak sokkal világosabb a törzse és foltokban hullik a kérge.

chrystoph 2013.09.13. 20:40:01

@Greggogo: ja, ja a képeken tényleg nem platán van :))

törzsmókus 2013.09.15. 01:27:28

szóval akkor foglaljuk össze a fejleményeket: nem Rogán vágatta ki (sőt nem is tudott róla), nem platán volt (ezüstjuhar), és nem is „bizonyíthatóan egészséges” (taplótámadás)

jereváni rádió mond valakinek valamit? :D

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.09.15. 09:26:08

@törzsmókus: rogán mint az igazmondás élő szobra? láthatóan egészséges törzsű fa mint kivágandó beteg egyed?
tudod te is jól, hogy mindig van egy törtető csinovnyik, aki a saját anyját is megrakná a ravatalon egy kis előrejutásért, nem hogy egy egészséges fáról kiállítsa a halálos ítéletet.

törzsmókus 2013.09.29. 19:50:16

@városjáró: ezek szerint nem követted az ügyet – a fának nem a törzse, hanem a koronája volt eltaplósodva. „ne amputáljuk a kutya lábát, olyan egészséges feje van” LOL
Rogán igazmondásáról egy szót sem szóltam, de amíg nem bizonyosodik be az ellenkezője, én feltételezem.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.09.29. 20:10:32

@törzsmókus: hazudik, ne firtassuk! van koronafrissítés, van metszés, van ezer megoldás a kivágáson túl. rogánék hazug mocskok! kérdés nem fér hozzá. az se igaz amit kérdeznek. hinni nekik ősi román szokás.
süti beállítások módosítása