Erzsébetliget villámcsapásA mellékelt képen egy gyönyörű mátyásföldi nyárfa látható gallyazás közben, kivágás előtt. Muszáj volt, nem lehetett megmenteni: villám csapott bele a hétfői viharban, végighasította a törzsét, végigszaladt rajta a gyökerekig, közben baseballütőnyi fadarabokkal terítette be a környéket. Itt tehát nem volt mese, vágni kellett. Viszont a ma kapott fotókról eszembe jutott az eset, amikor egy bringás merült el egy kifordult fa gyökere helyén keletkezett gödörben, na meg a fővárosi figyelmeztetés, hogy

"A Duna áradása és a tartós esőzéstől megemelkedett talajvízszint miatt a Margitszigeten, a Hajógyári szigeten, és a Duna partvonalánál gyakorlatilag bárhol számítani lehet a stabilitásukat vesztett fák kidőlésére."

Tényleg ilyen veszélyesek lennének a fák? A pár évvel ezelőtti tragikus fakidőlés(ek) után - szó szerint - irtóhadjárat indult a budapesti öreg fák ellen. Persze van, amiben igazuk van a kritikusoknak. A belső kerületekbe telepített fafajok többsége valóban rosszul tűri a városi levegőt és klímát (kevés víz jut a gyökerükhöz, viszont annál több só, ne adj isten talajba szivárgó gáz stb.), ráadásul sokszor olyan helyekre is mondjuk platánokat ültettek sorfáknak - merő divatból -, ahova nem valók.

Ugyanakkor látni kell, hogy ahol eltüntetik az öreg fákat, oda gyakran olyan fajok kerülnek, amelyek nem hogy az égig nem nőnek, de olyan normális "faméretűre" sem. Szépen kezelhetőek maradnak ugyan, de nem néznek ki sehogy. Nekem a parkfák legyenek nagyok és terebélyesek és ne ládás erkélynövénykék.

Szörnyű, hogy a viharban tragédiát okozhatnak az öreg fák, de viharban tragédiát okozhat egy öreg kémény vagy egy fiatal tető is. Minden évben vannak sajnos halálos autóbalesetek, de senki nem az autózást akarja betiltani, hanem megpróbálunk megoldást találni a biztonságosabb közlekedésre.

Valami ilyesmin kéne gondolkodni az öreg fákkal kapcsolatban is. Mielőtt ismét megerősödnének a fakivágós hangok!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest fa park zöldfelület xiv. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr52086722

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.06.16. 18:01:08

Az meg ugye egy elhanyagolható szempont, hogy mennyi oxigént termelnek és mennyi port kötnek meg.

A levélfelület szvsz a lineáris méret 2,x hatványával arányosan nő.

keria 2010.06.16. 18:24:48

Egy kertészmérnök haverom emlgetette pont a margitszigeti fákat a múlt héten, akkor úgy fogalmazott, hogy ő lezárná az egész szigetet, mert a felázott talajból bármikor kidőlhet egy csomó fa, életveszélyes az egész. Most szárad, de még mindig nagyon veszélyes. Végre kijött egy közlemény, mégha jó nagy késéssel is.

Minerva12 2010.06.16. 18:57:19

@keria:
Veszélyesek a fák, de ahogy a Margit szigetet sem kell lebetonozni, úgy a fákat sem kivágni.
Talán annyi, hogy az óvintézkedéseket gondolják át azok, akiket ezért fizetnek.
Ez a feladat , amelynél a fakivágás ki van húzva a lehetséges megoldások közül.
Kb. ugyanazt mondom , mint a posztíró:)

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.06.16. 19:09:36

sajnos életveszélyesek. 20 éve senki semmit nem gondoz Mo.-gon

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2010.06.16. 20:38:12

@keria: árvíz óta el van zárva a fél margitsziget

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.06.16. 20:38:54

ki kell vágni a fákat és krumplit ültetni a helyére, mert a krumplinak a föld alatt van a java, ezért az nem dől rá senkire.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.16. 22:05:27

Szerintem ez a túl van spilázva. Lehet felelősért lihegni, mert történt egy, azaz egy baleset. Igen, a fák néha kidőlnek, de nem sűrűn. A kutyák megharapják néha az embereket, de nem irtjuk ki őket.

Viszont a belvárosi utcákra szerintem inkább azok a soha fává nem növő fák valók leginkább. De legalábbis erősen meg kell gondolni a fényviszonyokat. Például a Ferenczy utca kiöblösödésében van pár hatalmas példány, amik gyönyörűek, egy élmény rájuk nézni, de szerintem az ott lakók nem lelkesednek ennyire. A szűk belvárosban egyébként is kevés a fény, nem kéne még leárnyékolni pluszban. A gyalogos felől nézve pont annyi zöld felület látszik az alacsony fából, mint a magasból. És ez a lényeg, nem az, hogy eltakarja a negyedik emeleti ablakokat is. A kicsiből ráadásul lehet többet tenni, ezzel ellensúlyozva a kevesebb levelet. A parkokba természetesen menjenek minél nagyobb fák, az az ő terepük.

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2010.06.16. 22:17:55

@Androidus: Jól beszélsz Andoridus!!! Oda kéne csapni a fáknak is!! NEm elég hogy a fényt le fogják pl ott is ahol én lakok de most már élet veszélyesek is!! De hát ez a környezet fű fa virág bicigli lobbyt rohadttul nem érdekli!!

nadivereb 2010.06.16. 23:07:28

"Nekem a parkfák legyenek nagyok és terebélyesek és ne ládás erkélynövénykék."

Pontosan! Ezért is vannak a faiskolai termesztésben elkülönítve a parkfák (PF) és a sorfák (SF). Utóbbinak olyan fajok és fajták valók, amik egyenes törzset nevelnek, bírják azt a hihetetlen strapát, amit a városi fasoroknak el kell viselniük (teljesen tömörödött, levegőtlen talaj, szárazság, por, levegőszennyezés, sózás stb.), parkfának pedig alacsonyabban elágazó, terebélyesebb, szoliter jellegű növényeket kell(ene) tervezni.

Viszont az említett platánok nagy része tényleg életveszélyes. Ezeket még akkor telepítették, amikor nem volt minden leaszfaltozva, nem jelentek meg egyes kártevők Magyarországon és kevésbé volt szennyezett a levegő. Nemrég végeztek egy favizsgálatot pl. a Nagymező utcában, kiderült, hogy a fák kb. harmada odvas (értsd: belülről rohad és csak a külső, egyre vékonyabb réteg akadályozza meg, hogy ráessen valakire). Azoknak a fáknak egy részén látszik is, hogy döglődnek. De nem engedik őket kivágni.
Ugyanez van a lakótelepi nyárakkal, amiket azért telepítettek anno, hogy legyen gyorsan valami, ami árnyékot ad a népnek és az árnyékigényes, alátelepített (alátelepítendő), lassabb növekedésű fáknak. A nyárakról tudni kell, hogy borzasztó gyorsan nőnek, viszont 20-25-40 év alatt garantáltan életveszélyessé válnak, mert a nagyobb ágak természetes módon is elszáradnak és leesnek. De persze azokat se engedik kivágni, pedig az még kertépítészeti szempontból is sokkal jobb volna.

nadivereb 2010.06.16. 23:08:55

@nadivereb: @végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll: ja, és nem a "környezet fű fa virág bicigli lobby" nem engedi őket kivágni, hanem az ott lakók, "mert azt a fát még akkor ültették, amikor a Gizike kicsi volt".

Intizar 2010.06.17. 00:47:16

Bocika, a fa, az már csak olyan, hogy lassan nő. Értjük-e, először "erkélynövénykének" néz ki, de aztán egyre csak folytatja a növést.
És higgye el, a kertészek nem faellenesek. Ha azt mondják, hogy veszélyes, azt azért mondják, mert tényleg az.
És mi ez a párhuzam, hogy nem kiáltjuk ki károsnak az autóközlekedést (amit egyébként vastagon ki lehetne, de ez off)? Szólt valaki is a faültetés ellen?
Valószínűleg azért hoznak új fajokat, amelyeket Ön még nem ismer (és ezért eleve lefikáz), mert azok várhatóan jobban bírják az egyre elviselhetetlenebb nagyvárosi környezetet. (De persze az is lehet, hogy a zsidó szabadkőművesek a lombjaink ellen törnek.)

kispista 2010.06.17. 01:21:30

@nadivereb:
Amikor egy haveri cég mélygarázst építene, az összes fa hirtelen életveszélyessé válik.

nadivereb 2010.06.17. 09:51:59

@kispista: Láttad te a fákat a Nagymező utcában? Fakoppvizsgálat nélkül látszik, hogy minimum negyedük haldoklik. A haldokló fa pedig csúnya és életveszélyes.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.17. 13:50:56

Sajnos dívik nálunk az is, hogy a sógor-tesó-koma cége érdekében szól a hatástanulmány, de az is, hogy a sötétzöldek nem hagynak kivágni semmit, akkor se, ha senkinek nem hiányozna, és akkor se, ha nyolcat ültetnének a helyére. Magyarország, én így szeretlek(?).

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.17. 14:02:13

Off: azt írja az újság ( hvg.hu/itthon/20100617_atepitik_karoly_korut_marcius_15_teret ), hogy hétfőn kezdik a Március 15. tér átépítését. Dícséretes a buzgalom, de valahogy hiányos a leírás. Váci utcai zebra stimmel, a két nevű egy tér újrakövezése stimmel, de nem ezek a fontosak. Nem látom se a maygarage építését, se a Kossuth Lajosra való felkanyarodás létrehozását. Tudtok erről valamit? Tényleg sikerült kihagyni a végleges verzióból a két legfontosabbat, vagy csak újságírói lelemény a félig sikerült lista? Jó lenne, ha nem kezdenének úgy neki, hogy nem lesz a rakpartról jövőknek közvetlen felhajtás a Kossuth Lajosra, mert anélkül az egész Főutca balhé nem ér egy fabatkát se.

diktálom, mancika 2010.06.17. 23:19:18

haha, ez az első kerületben nem fordulhat elő, mert itt a zseniális polgármester egészséges, gyönyörű gesztenyefákat vágat ki minden évben (tóth árpád sétány), és a helyükre két hétig valóban szépen virágzó, utána nevetségesen kinéző díszcseresznye csemetéket ültet

biztos egy klubba járnak Androidusszal
süti beállítások módosítása