a híres szomszéd épületAz alábbi titokzatos mondat egy családi ház hirdetésében szerepel:

Az egyik szomszéd egy új építésű impozáns épület, a másik pedig egy kis „szerelmi fészek”. Aki ismerős Fonyódon, az ismeri a történetet, aki nem, annak pedig meg kell ismernie…

Mivel én a kettő közül az utóbbi kategóriába tartozom, írtam az ingatlanosnak, Bánhidi Ildikónak, hogy miről is van szó. Ő pedig készséggel válaszolt: ez a fonyódi Kripta-villa. A leveléhez egy képet is csatolt (jobbra az eladó ház, balra a híres szomszéd látható) és egy rövid történetet:

Kripta-villa, Fonyód

Kripta-villaA villát 1941-ben építtette Abrudbányai-Rédiger Ödön. Elveszített szerelmének állított emléket a márvány nászi szobával, amelynek életnagyságú szobraitól örök szerelmet remélhetnek a mai fiatalok.

A szerelmes férfi a fantasztikummal határos módon állított oltárt halott menyasszonyának: a villában kőből kifaragtatta "nász-szobájukat" széles, kétszemélyes nászággyal, kő éjjeliszekrényekkel, az ágyba egymás mellé fektette a saját és a szeretett lány életnagyságú, márványból faragott alakját, műmárvány lepellel letakarva. A máig élő legenda szerint, ha a nászágy felett egy leány és egy fiú megfogja egymás kezét, akkor szerelmük örökké tart.

A történet az 1910-es évek közepén kezdődött. Abrudbányai-Rédiger Ödön, az ifjú erdélyi patikus Kolozsvárott beleszeretett egy szép, művelt fiatal lányba, Magdusba. Ám 19 éves menyasszonya az esküvő előtt három héttel hirtelen elhunyt. Az eset mélyen megrendítette a vőlegényt, összegyűjtötte meghalt kedvese tárgyi emlékeit, és sokáig gyászolta őt. A trianoni határok meghúzása után Pécsre telepedett át.

Hosszú ideig magányosan élt, utazgatott, végül családot alapított, gyermekei születtek. Az 1930-as évek végére Abrudbányay tehetős emberré vált, és Erdély visszacsatolásakor úgy döntött, idehozatja menyasszonya hamvait, megvalósítja régi álmát: emlékházat emeltet Magdusnak. Hosszasan kereste a legszebb helyet, ahova felépíttetheti a villát, és ezt Fonyódon a Sipos-dombon találta meg. Az innen nyíló panoráma varázslatos, ellátni Keszthelytől Tihanyig, és a Balaton-felvidék tanúhegyeiben éppúgy lehet gyönyörködni, mint a Balaton fodrozódó vizében. A hely emlékeztet a Nápolyi-öböl egyik legszebb pontjára: ahogy a szirtre épített Anacapriból be lehet látni az egész Nápolyi-öblöt. Ezért is mediterrán stílusban, oszlopokkal, erkélyekkel, lapos tetővel tervezte meg az épületet Cserna Sándor pécsi építőmester 1939-ben.

Az alagsorban helyezték el a be nem teljesült nászra emlékeztető szobát, a tervek szerint itt helyezték volna el Magdus hamvait, és itt lett volna a család temetkezési helye. A földszinten az elképzelések szerint Magdus tárgyaiból egy emlékszobát rendeztek volna be. A hamvak azonban nem érkezhettek meg Fonyódra, mert a háború után Erdélyt ismét Romániához csatolták.

Az emeleten a család számára egy lakást alakítottak ki. Az Abrudbányai család vagyonát azonban 1949-ben államosították. Az 1950-60-as években az építtető hozzájárulásával idegenforgalmi látványosságként bemutatták a "kriptát", aztán lassan lomtárrá vált. Az ezredforduló után sikerült helyreállítani, majd megnyitni a közönség előtt.

A ház alagsorában most is álmodik Magdus és Ödön. Hirdetik a ritka, de néha mégis előforduló nagy és tartós szerelmet, mely a sírnál sem ér véget.

(A szöveg alighanem a Vendégváro.hu, kösz!)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ingatlan hirdetés töri fonyód

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr701262335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

H.P.L. 2009.07.23. 09:47:51

Ödön rokonát ismerem Pécsen, vicces a felmenőjéről olvasni. Egyébként verseket is írt (szerintem borzasztóak). Pécsen a Hegyalja utcában árulják a valamikori családi házát. Lehet meg is találom nektek...

bioLarzen 2009.07.23. 12:47:16

Az vajh miért van, hogy ez az emlékhely gyakorlatilag ismeretlen itthon? Amerikában valószínűleg vastagon reklámozott látványosság lenne...

Tényleg van valami mélyen "nem jó" abban, hogy az ember az országot járva, vagy csak olvasgatva, netezve, olyan helyeket, épületeket, stb... talál - csupán a véletlennek köszönhetően - melyek az átlag polgár számára teljesen ismeretlenek, holott szinte biztosan remek turistalátványosság, vagy akár kulturális látnivaló lehetne belőlük. Mennyi nilyen van még egy ilyen, viszonylag kicsi országban is...

bio

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.07.23. 15:59:25

És mit szólt a feleség, hogy az embör a régi szerelmének szobrot faragtat, kriptát épít, stb?

Gyalogkakukk 2009.07.23. 23:00:55

@Droli:
Jahh azért ez kicsit morbid. Kripta az alagsorban, emlékszoba a földszinten és fölötte él a család.

(A villát '41-ben építették, a vagyonelkobzás dátuma pedig 1949. Végül laktak benne vagy nem? Volt rá 8 évük. És ki alkotta a szobrokat egyebeket?)
süti beállítások módosítása