"Egy olvasónk érdeklődött afelől – amit bizonyára sokan észrevettek –, hogy valóban eltűntek-e a galambok Győr belvárosából. A válaszunk határozottan: igen." - ilyen mókás stílusú mondatokkal van tele a Kisalföld egész cikke, melynek azonban a tartalma teljesen komoly. "Amennyire a széplelkű, régi költők szerették, a mai városokban élők legalább annyira gyűlölik a galambot, aminek természetes ellensége jóformán nincsen – kivéve, ha egy önkormányzat annak számít."

Nem vicc: néhány hete a tetőtéri ablakunkon akart bejönni egy vörös vércse, mely előszeretettel fészkel nagy elhagyott padlásokon - de sajnos már foglalt volt a kecó. Sokan nem tudják, hogy milyen remek madarakat lehet látni a város közepén is. Például vörös vércsét, amely nem csak templomtornyokban, hanem mondjuk panelházak tetején is előszeretettel fészkel. Vagy épp a Magyar Természettudományi Múzeum Ludovika téri épületén, egy bedeszkázott ablak előtt. Amitől mindez érdekes, az az, hogy a múzeum munkatársai ráállítottak egy webkamerát, szóval élőben lehet követni a fejlődésüket. (Mondjuk én tíz perce figyelem a kicsiket, de még nem jöttek a szüleik - remélem semmi bajuk)

Ha volt madáretetője Öveges professzornak, akkor az valami ilyesmi lehetett. Adott a következő probléma. A madarak nem szeretnek nyílt terepen mutatkozni, inkább a bokrokban és a fák ágai közt érzik biztonságban magukat. Vagyis ott lenne célszerű etetni őket. De mi van, ha valaki emeletes házban lakik? Mert az ember ugye önző (na jó, ne általánosítsunk, de én például az vagyok) és ha már egyszer etet, akkor szeretne gyönyörködni is a cinkékben, csuszkákban, zöldikékben, meggyvágókban és fenyőpintyekben. A megoldást egy négyemeletes társasház előtt találtuk meg.