Komjáthy István (komikite.hu) a sárkányeregetés szerelmese. Ami különlegessé teszi "játszadozását" az az, hogy kamerát is szerel a sárkányokra, s az égből fényképezi Budapestet vele olyan helyekről, ahol amúgy nem repülhetne ember. Gyönyörű képeiből (melyek közül az egyik az Urbanista Facebook-oldalán óriási közönségsikert ért el) tegnap a Kőlevesben (Kazinczy utca 41.) nyílt kiállítás. Még több kép és szöveg a Travelón.
Budapest Papírsárkányról fotózva - kiállítás a Kőlevesben
2013.03.14. 11:14
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest kiállítás fénykép kelenföld zsidónegyed kőleves kopaszi gát xi. ker vii. ker kazinczy utca
Belső-Kelenföld vagy Belső-Újlipótváros? Ez már az első negyeddöntő a Városnegyed-bajnokságon!
2012.09.08. 22:22Fotó: Sárhelyi Klári (Szent István park) és bzdmg (Lágymányosi öböl)
Hölgyeim és Uraim elérkeztünk az Urbanista és az Otthontérkép Városnegyed-bajnokságának első negyeddöntőjéhez! Aki itt nyer, az már tuti dobogós (mert akárcsak az EB-n, itt sincs bronzmérkőzés - két harmadik helyezett lesz). Első körben rögtön itt egy nagyágyú, BELSŐ-ÚJLIPÓTVÁROS (mely komoly eredménnyel, 219 szavazatot begyűjtve ütötte ki Budavárt), de BELSŐ-KELENFÖLDet sem kell félteni, hiszen ha Lipótvárost könnyedén maga alá gyűrte, talán az "új" sem okoz neki gondot.
Voksolni most is egyszerű lájkolással tudtok a Facebookon - szeptember 15-e délig. (Annak a képnek adjatok lájkot, amelyik a számotokra kedvesebb városrészt ábrázolja)
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest újlipótváros kelenföld xi. ker xiii. ker városnegyedek
Megvan a Városnegyed-bajnokság első továbbjutója!
2012.08.15. 09:23Tegnap véget ért az első nyolcaddöntő: Észak-Kelenföld kiütötte Lipótvárost (148:76 arányban).
Az Újlipótváros - Várnegyed küzdelem még javában folyik, és még ma megkezdődik a Belváros – Herminamező összecsapás. Ha nem tudod, miről van szó, olvass róla többet itt.
Gratulálunk az első továbbjutónak!
Fotó: dave.m (Kopaszigát)
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest kelenföld xi. ker városnegyedek észak-kelenföld
Kelenföld vs Lipótváros! Szerintetek hol jobb a bűnözési statisztika és hol több a zöldterület? Városnegyed-bajnokság nyolcaddöntő
2012.08.07. 16:06Fotó: dave.m (Kopaszigát) és vakegér (Parlament).
Szeretettel köszöntöm a szurkoló közönséget, valamint a rádióhallgatókat és azokat, akik otthon, tévékészülékeik előtt követik a bajnokság nyitómérkőzését. Itt a Dunán úszó sportstadionban csap össze most Buda és Pest először, de nem utoljára. A bal parton LIPÓTVÁROS a jobbon ÉSZAK-KELENFÖLD. Röviden bemutatom a csapatokat aztán a szó a stúdióé, akarom mondani a kommentelőké (a bírót szidni ne tessék). A negyeddöntőben már csak a kommentelők érvei és ellenérvei szerepelnek majd, szóval érdemes felsorakoztatni mind!
(Meg amúgy az egész szavazástól függetlenül is érdemes kicsit végigböngészni a két negyed ismertetőjét, hisz a játék egyik célja épp az, mint a blogé: megismerni jobban a városunk…)
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: kelenföld lipótváros v. ker xi. ker városnegyedek észak-kelenföld
160 négyzetméteres festmény Kelenföldön. Iskolások töltötték meg élettel a vasúti aluljáró szürke falait
2012.05.21. 11:15Fotó: Balassa Bálint
Nem hiszem, hogy az én javaslatomra álltak neki diákok kifesteni a kelenföldi vasúti aluljárót, de azért jó érzés, hogy alig egy hónapja vetettem fel az ötletet itt az Urbanistán. És lám, néhány napja Balassa Bálint hívta fel a figyelmem arra, hogy kivirult a beton Újbudán. (Később még rengeteg képet töltött fel a helyszínről a facebook.com/urbanistablog oldalra, érdemes végigböngészni őket.)
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: graffiti public art vasút városkép kelenföld aluljáró falfestés street-art
Csernobil szerepében Kiskunlacháza. De azért Budapest is felbukkan az új atomkatasztrófás horrorfilm díszleteként
2012.03.20. 10:06Mindig örülök, amikor szülővárosom, Budapest ad otthont különböző filmforgatásoknak. Ha ez történetesen egy atomkatasztrófás horrorfilm, akkor nem vagyok egészen meggyőződve a marketingértékében, de juszt is tetszik!
A felvételek zömét amúgy Kiskunlacházán, a szellemvárosban forgatták, de felbukkan benne a Kelenföldi Hőerőmű is (ahova én ugyan Verne-filmadaptációt képzeltem, de atomerőműként is megállja a helyét).
(Tipp: Sadia. Kösz!)
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest film katasztrófa klip csernobil kelenföld pest megye kiskunlacháza xi. ker budafoki út kelenföldi hőerőmű
Baromi jó képgaléria a kelenföldi erőműről. Micsoda Verne-filmadaptációkat lehetne itt forgatni!
2012.01.13. 17:53Fotók: blackdog.photo's, linktipp: Múlt-kor.
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest fénykép töri kelenföld xi. ker budafoki út
Ilyen lesz az új budapesti mecset. Koós Miklós, a legismertebb magyar építészblogger tervezi az épületet
2010.05.13. 08:45
Ha azt mondom legalább négyszáz éve nem épült mecset Magyarországon, biztos nem lövök nagyon mellé. Érdekes kanyar, hogy az Állatkert egyik legizgalmasabb épületének, az elefántháznak minaretet formázó tornyát 1915-ben lebontották, mivel a török diplomáciának nem tetszett, hogy egy muszlim szimbólum állatházat díszített. Azóta szerencsére enyhültek az előírások, a Vastagbőrűek Házának is újra áll a tornya, és most úgy néz ki egy valódi minaret is épül Budapesten.
A Koos.hu blogon háromrészes sorozat jelent meg az Újbudára tervezett muszlim templomról. A legismertebb magyar blogoló építész, Koós Miklós szerényen, szinte kívülállóként ír az épületről - olyannyira, hogy az első posztnál le sem esik az olvasónak: ő maga a tervező!
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest templom építés kelenföld látványterv mecset xi. ker budaörsi út
Még idén új budapesti Duna-híd épül? Igaz csak Lágymányosi-öböl felett ível majd át
2009.05.04. 19:12Sőt, talán az átível szó sem a legtalálóbb, hiszen a képek alapján furcsán rogyasztott formájú lesz. De senki se valami boszorkányból épített tákolmányra gondoljon. A Kopaszi-gát déli csücskét és a Hengermalom utat összekötő gyalogos hidat a látványtervek szerint egy mutatós, S-formájú szerkezet feszíti majd. Lesz egy klassz kilátófélesége is a Duna felé, ahonnan egész biztos megcsodálhatjuk majd az Albertfalvánál épülő hétemeletes társát is. Sajnos ennél sokkal többet nem árul el a fejlesztésről az Öböl honlapja, csak annyit, hogy "a 150 méter hosszú híd építése 2009 tavaszán indul és előreláthatóan 2009 év végén fejeződik be." Aki arra jár, tudósítson, hogy elindultak-e már a munkák. Térkép és még több látványterv alant:
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: budapest híd duna kelenföld gyalogos kopaszi gát xi. ker lágymányosi öböl
Mi kerül egy 22 nm-es lakáson 10 millióba? Az 50 nm-es terasz! Újabb tetőházikó az Urbanistán
2009.03.09. 14:30Hopp, itt egy újabb Kockásfülű Nyúl féle otthon, ezúttal Újbudáról. A legutóbb bemutatott Újlipotvárosi kecóhoz képest szerényebb külsejű, méretű - és relatíve alacsonyabb négyzetmétárú is. Az sajnos nem derül ki, hány lakással használhatjuk közösen a "kertet", de mindenképpen figyelemre méltó ajánlat. Kösz a tippet Máténak! levél, fotók, részletek alant:
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide: