Foto1[1].jpg

Bár a fővárosi buszok egységes új színe még várat magára, van amit már nagyon szépen helyreállított a Budapesti Közlekedési Központ. Egy 1961-ben beszerzett trolibuszpótkocsit! Merthogy ilyenek is szelték egykor a pesti utcákat. Leginkább Zuglóban, a 75-ös vonalán:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés töri felújítás szentendre trolibusz

Megújult az Ybl-korlát a Várban - fotó: Peti

Márciusban nagy vihart kavart az az olvasói levél, mely arról számolt be: éjszakáról éjszakára lopják el a budavári Ybl-korlát díszeit. Szerencsére még aznap kiderült, hogy nem színesfém-tolvajok, hanem a kerületi városüzemeltetők állnak a háttérben: javítani vitték a meglazult, veszélyessé vált elemeket. Most Peti jelezte, hogy azóta már vissza is kerültek a helyükre a hiányzó darabok.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: vár felújítás lépcső korlát i. ker palota út

Kálvin téri áruház - fotó: Laci

Majd egy éve írta meg az Urbanista, hogy bár a Kálvin téri áruházat felújították, a sarka rejtélyes okból kimaradt. Most Laci küldött egy fotót és néhány sort arról, hogy a munkálatok befejeződtek, az egész épület szép - már amennyire a szedett-vedett boltfeliratok engedik:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: felújítás bevásárlóközpont kiskörút kálvin tér ix. ker lónyay utca belső-ferencváros

3129546_d4a15cd4fc3af1b503f75dd4d72428ad_h.jpg_750x500

Kapcsolódó cikk az Indexen, ahonnan Ránki Dániel képe is való. Mint arról korábban is írtak, rockmúzeum kiskocsmával, étterem elegáns vendégeknek, vendéglátóhely bakancsos turistáknak, mélygarázs, föld alatti rendezvénytér, kisboltok, kávézók lesznek a 2014-re felújított Várbazárban a tervek szerint. Ez pedig a mozgólépcsője lesz, fel a Várba. Hajrá!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: vár felújítás lépcső építés mozgólépcső i. ker várbazár

~dá~: IMG 1908

A Blaha Lujza tér sarkán van egy remek kupola. Ennek már önmagában örülni kell, mert a budapesti kupolák jelentős része sajnos megsemmisült, és sajnos nem épült újra. Még azzal együtt is szeretni való és nagyon jellegzetes, hogy a tetejét díszítő Hermész-szobor mára elkallódott.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felújítás kupola nagykörút homlokzat erzsébet körút rákóczi út vii. ker

Az Építész Szakkoli padfelújítása - fotó: Molnár Szabolcs Az Építész Szakkoli padfelújítása - fotó: Molnár Szabolcs

 

Ha azt mondjuk, hogy a jövő építészei utcabútorokat lopkodnak Óbudán, az nem hangzik túl jól. Pedig ez történt és nagyon helyesen tették. Az Építész Szakkollégiumosok elhatározták, hogy felturbózzák kicsit azokat a padokat, amelyek nem hogy elhasználtak, hanem használhatatlanok. Felkapták, elvitték, újjávarázsolták és visszahelyezték. Az akciónak arculatot és egy (nagyon nem hagyományos) tumble-blogot is alkottak, amolyan instant útmutatónak. Gratulálok a kezdeményezésükhöz, reméljük a kleptománia ragadós lesz.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest akció pad felújítás flórián tér utcabútor iii. ker street-art belső-óbuda

Fotó: Hampage.

Nem túlzok, ha azt mondom a legszebb villamosmegállók egyike az 58-as egykori megállója a Zugligeti úton. Igaz egykor nem állomásnak, hanem végállomásnak épült, s nem is villamosoknak, hanem lóvonatoknak (igen, így hívták őket). Aztán 77-ben megszűnt a villamos is és az épületért azóta csak a műemlékek, meg a közlekedés szerelmesei epekednek reménytelenül. Egy darabig lakóházként használták, aztán annak se...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest villamos töri felújítás végállomás megálló műemlék eladó ingatlan xii. ker zugligeti út

Klasszicista udvar kerengője

Egészen meglepődtem pár napja, mit keres egy fürdőtörténeti-kiállítás megnyitóján ennyi tévéstáb, rádióriporter és újságíró. Aztán megtudtam: a főpolgármestert, aki bölcsen nem jött el, így csak a helyettesítőjét faggathatták arról, mégis mit gondol az előző napi tüntetésről. Miután meggyőződtek róla, hogy semmit nem lehet kiszedni belőle, felszívódtak. Kár, mert tényleg sok különlegesség hangzott el a budapesti fürdőkről, a Királyról meg különösen. Például, hogy ez az egyetlen budapesti gyógyfürdő, amely alatt nincs hőforrás és hogy ez az egyetlen török kori fürdő a fővárosban, amelyik még nincs felújítva. Reméljük hamarosan már csak az egyik kuriózummal büszkélkedhet.

Az egész sajtóesemény aktualitása egy Budapest fürdőiről szóló kiállítás volt. Nem túl nagy, de van benne pár igazán érdekes dolog. Az egyik kedvencem egy jókora vörösfenyődarab.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest bővítés töri felújítás fürdő látványterv műemlék fő utca ii. ker

Az Andrássy Palace Gardens botrányos tetőtérbe(nem)építése kapcsán többen is megjegyezték, hogy ez tipikus történet. Valóban, a város tele van befejezetlen vagy el sem kezdett ráépítésekkel, a kamufelújításokról nem is szólva. Ezért is örültem meg Péter levelének (na meg azért is, mert mindig szeretem, ha azt hiszik, többen írjuk a blogot):

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felújítás építés baross utca viii. ker tetőtér ráépítés

399560_155278441250452_153540208090942_198145_734513783_n[1].jpg

Emlékeztek az Andrássy Palace Gardensre? A Kodály köröndön álló ikerpalotákról van szó, amelyekben luxuslakásokat árultak nem is olyan rég. 2009-ben ebben voltak az ingatlan.com adatbázisában a legdrágább budapesti lakásai: 449 millióért kínálták a legmenőbbeket. A látványtervek, animációk stb. most is nagyon szépek, de a szomorú valóság az, hogy máig nem készültek el. Sőt az ott lakóknak annyira elegük lett az egyre jobban romló állapotokból, hogy most demonstrációt szerveznek: szeretnék szembesíteni Terézvárost korábbi ígéreteivel:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest luxus felújítás andrássy út műemlék vii. ker

Click here to view full size

A világ vezető zölddizájn-magazinja, az inhabitat.com írt lelkes cikket a közelmúltban a pasaréti Officium irodaházról. Az egykori kadétiskolát a Lukács & Vikár Építészstúdió tervei szerint alakították át menő irodává és nagyjából minden elérhető díjat besöpört tavaly.

A felújított, átalakított épület nagyon klassz lett, a zöld minősítéseknek megfelelés pedig példamutató a magyar piacon. Persze azért az ember eszébe jut, hogy nem volt egész zökkenőmentes a fejlesztés indulása, többen gyanúsnak ítélték az ingatlanügyletet, mások az egész koncepciót elhibázottnak tartják.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felújítás átalakítás irodaház pasarét ii. ker riadó utca akadémia park

IMG 1134

Volt már egyszer szó a Piarista Központ átépítéséről és arról, hogy mi is lesz majd a tetőterében. A fejlesztők akkor meg is invitáltak megnézni az átalakítást, én meg azóta is adós vagyok nekik egy átfogó poszttal. Pedig közben nem csak az irodaszint készült el, hanem az egész épület, tele izgalmas, példamutató részletekkel. Mivel a Média Építészeti Díja kapcsán magam is végigjártam az egész komplexumot (az egyik legjobb induló projektnek tartottam a döntőbe jutottak közül, sajnálom, hogy díjazatlan maradt), írok majd róla egy átfogó cikket is. Addig is hadd ragadjak ki egy klassz részletet, a tetejére biggyesztett tornyot.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest iskola építészet töri felújítás belváros tető piarista gimnázium v. ker március 15. tér média építészeti díj

Érdekes jelenséget fedezett fel Zoli, s meg is osztotta az Urbanistával. Szépen felújították a mostoha sorsú és kalandos történetű Kálvin téri áruházat, ami önmagában nem érdekes (legalábbis nem kellene, hogy az legyen). Viszont az íves sarokrész úgy ahogy van kimaradt. Egész durván, egy ablak közepénél fejezték be a munkát, mintha ott fogyott volna el a festék/pénz/sör/lelkesedés/munkaidő stb. Vagy tudtok racionálisabb magyarázatot? (Nagyításért klikk a képre vagy a szövegben található linkekre.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest buhera felújítás áruház bevásárlóközpont kiskörút kálvin tér ix. ker lónyay utca belső-ferencváros

Margit híd - fotó: László János

 

A lassan elkészülő Margit híd szerintem nagyon jól néz ki, rengeteg elemében állították vissza eredeti szépségét. Más kérdés, hogy mennyire jó, ha egy XXI. századi híd épp olyan mint egy XIX. századi, hisz azóta történ egy és más mondjuk a közlekedésben. László János küldte el gondolatait az Urbanistának:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés híd kerékpár duna töri felújítás margit híd világítás gyalogos v. ker xiii. ker ii. ker

Margit híd kijárata

Mármint, ahova kijut az ember és egy nagy levegőt tud venni. Mert most olyan mint azok a templomok, amelyeknek nagy kapuja van, de mikor kiárad a násznép az esküvőről, egy rendes fotót sem lehet készíteni róluk, mert egy másfél méteres járdán kénytelenek zsúfolódni. Nem, nem az építkezésről van szó természetesen, hanem az "utómunkáról". Attila posztja alant.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest híd attila felújítás margit híd gyalogos margit körút ii. ker

süti beállítások módosítása