Egészen meglepődtem pár napja, mit keres egy fürdőtörténeti-kiállítás megnyitóján ennyi tévéstáb, rádióriporter és újságíró. Aztán megtudtam: a főpolgármestert, aki bölcsen nem jött el, így csak a helyettesítőjét faggathatták arról, mégis mit gondol az előző napi tüntetésről. Miután meggyőződtek róla, hogy semmit nem lehet kiszedni belőle, felszívódtak. Kár, mert tényleg sok különlegesség hangzott el a budapesti fürdőkről, a Királyról meg különösen. Például, hogy ez az egyetlen budapesti gyógyfürdő, amely alatt nincs hőforrás és hogy ez az egyetlen török kori fürdő a fővárosban, amelyik még nincs felújítva. Reméljük hamarosan már csak az egyik kuriózummal büszkélkedhet.

Az egész sajtóesemény aktualitása egy Budapest fürdőiről szóló kiállítás volt. Nem túl nagy, de van benne pár igazán érdekes dolog. Az egyik kedvencem egy jókora vörösfenyődarab.

A Király fürdő ugyanis nem véletlenül van ott, ahol van. A Budát megszálló törökök fontosnak tartották, hogy a várfalon belül is legyen fürdőjük, mert a gyógyvíz élvezetéről még ostrom idején sem voltak hajlandók lemondani. Csakhogy ott nem volt hőforrás, így kénytelen voltak a mai Lukács forrásainak vizét idevezetni (máig onnan kapja a Király az ellátást).

Ehhez használták a vörösfenyő csöveket. Ez a fa rendkívül ellenálló. Ilyen cölöpökön nyugszik Velence is, mely egészen jól bírta az évszázadok viharát (igaz mostanában már rogyadozik), sőt a Rudas fürdő nagy medencéje is, mivel az a fürdő igen ingoványos területre épült.

Gyerekkorom óta minden múzeumi kiállításon kedvenceim a diaporámák, terepasztalok (ezeknél jobban már csak a "megnyomom az egyik gombot kivilágosodik valami a tablón" dolgokat bírtam), ezért nagyon tetszett a Gellért makettje is. Főleg mert magában is kultúrtörténeti érdekesség, hiszen 1927-ben készült. Ráadásul a háború után a hátterét kicserélték Szabadság-szobrosra.

Aztán itt vannak ezek a kis bigyuszok, amelyek bár csak a közvetve kapcsolódnak a fürdőkhöz, de a azért a mindennapi higiénia részei. Csont és bronz fülpiszkálók a XV. századból, meg kihajtogatható piperekészlet, amely működési elvét tekintve egészen mai is lehetne, pedig az 1500-as években készült.

A plakátok közt egyértelműen a mankóit eldobó izompacsirta a legjobb. Mint egy magyar képregényszuperhős, akinek nem sugárzástól, vagy mutáns pók csípésétől lettek emberfeletti képességei, hanem a Szent Lukács Fürdőtől. (Tényleg! Lehet, hogy a falán tekergőző fémcsövek tulajdonképpen robotkígyók!)

(A megnyitón elhangzott fürdőtörténeti előadást itt olvashatjátok, több kép meg itt van a kiállításról)

Ha már ott volt egy csomó újságíró (akiknek – mint utóbb kiderült ugye – a nagy részét egyáltalán nem érdekelt a fürdős sztori), Szőke László igazgató megragadta az alkalmat, hogy ejtsen pár szót a Király fejlesztési tervéről is.

Budapesten négy eredeti török kori fürdő működik ma is, ezek közül három (Császár, Rácz, Rudas) mára megújult, csak szegény Király nem. Pedig elképzelések vannak rá.

Az épület igen összetett. Az eredeti kupolás török részeken kívül barokk, klasszicista és XX. századi elemei is vannak. Az utóbbiakat áldoznák be a fejlesztés oltárán. A gazdasági udvart mélyítenék és üvegtetővel fednék, új épületszárnyat építenének, új medencéket alakítanának ki benne. A teljes elképzelés részletei itt olvashatók, látványtervekkel és tervrajzokkal együtt.

A bővítés nem öncélú. A fürdő most egyidejűleg mindössze 60 főt képes fogadni, egy nap pedig legfeljebb 360-at! Ahhoz, hogy egy fürdő gazdaságosan lehessen üzemeltetni – az igazgató elmondás szerint – legalább napi 400 vendég szükséges. A bővítés után egyszerre 150, napi 630 főt fogadhatna.

Hogy honnan lesz erre másfél milliárd forint, azt még nem tudni, de reméljük akad valahonnan...