A fenti képet retekblog küldte be a budapesti városbloggerek levlistájára. A különös kompozíció nem Photoshopon készült, hanem az Eucharisztikus Világkongresszuson 1938-ban (ahol, mint azt a heti betonos Smiló Dávid éles szeme kiszúrta, az oltár a római Szent Péter Bazilikában található mása). Ami igazán érdekes, az a lelőhelye.
Tegnap a Gödör teraszán épp Magyarország legbénább nevű zenekarának első dalait dobtuk össze Doki barátommal, amikor észrevettem, hogy mennyire jópofán bezöldültek a szökőkutas óriáslépcső falai. Nagyon kamunak hangzik, de a szomszéd asztaloktól is dicsérő szavakkal illették munkát. A megoldásra a levelesládámban leltem, ugyanis András felhívta a figyelmemet a fenti videóra, ami az alkotás folyamatát mutatja be. Kicsit ugyan ijesztően kezdődik, meg hát azért bánhattak volna bátrabban a vágók az ollóval, de óvatos tekergetéssel érdemes végigfutni rajta. Akinek pedig vannak fotói a végeredményről, az küldje már el, mert tényleg klasszul néz ki - tegnap nem volt nálam gép. (A munkafolyamatról találtam párat)
Frissítve: Gyémánt Balázs küldött pár fotót, amit május 1-én készített, íme:
Az itt látható klipet előbb Katácska, majd Orgyen is ajánlotta. Ő egyébként megfejtést is küldött a helyszínekről, akinek nem menne, alant elolvashatja:
A New York Times nem is olyan régen közölt egy összeállítást a budapesti dizájnról, nyitóképnek pedig épp az Erzsébet téri buszpályaudvar épületét tették be. Valószínűleg nem csak azért, mert a tövében rendezett WAMP adta a cikk apropóját, hanem mert egyrészt a Nyíri István tervezte 49-es műemlék épület maga is egy dizájngyöngyszem, másrészt meg hivatalosan ugye Design Terminálnak hívják - bár gyakorlatilag ez csak egy luficím, semmi funkciót nem takar.
Mit tegyen az ember, ha csöpögő esőben vagy épp verőfényes decemberben szeretne egy kis adventi hangulatot érezni Budapest utcáin - másfél liter szegfűszeges forralt bor elfogyasztása nélkül. Természetesen ott a hibátlan Vörösmarty tér és környéke, na de van még valami ebben a városban, amitől az ember úgy tudja érezni magát, mint egy romantikus karácsonyi film szereplője? Lássunk egy rövid felsorolást, amibe természetesen nem vettük bele a mikulásbőrbe csavart csokinyuszikat áruló seftelők pultjait, sem azt, amikor egy áruház tetejéről lelógatnak pár kósza karácsonyfaizzó-füzért.