bolhapiac 002.jpg

A kerítést most hozták rendbe a leendő piac területét kijelölendő

2014. január 1-jével zárt be a Rákospalota és Újpest között évtizedekig működő bolhapiac (hívták Novák-piacnak, illetve Shanghai-bazárnak is) - tudjátok, ez az a hely, ahol levágták a felüljáró gyalogos csigalépcsőjét. A bezárást a kerületi szabályozási terv (kszt) indokolta, amely úgy fogalmaz: „kisvárosias jellegű, a környezetbe illeszkedő vendéglátó, kereskedelmi és szolgáltató intézményeket” kívánnak nyitni a környéken.

A polgármester, László Tamás egyébként sem volt bódékedvelő, lebontatta az újpalotai Fő tér alkalmi jellegű árusítóhelyeit is, és nagy elánnal torpedózta meg az újpalotai konténerpiac létrehozását is.

bolhapiac 007.jpg

Az új bolhapiac ugyanannál a gyalogos sorompónál létesülne, ahol a korábbi is működött, csak az utca túloldalán

Ehhez képest meglepő, hogy a volt bolhapiaccal szemközt, egy frissen lekerekített, vélhetően a MÁV-tól bérelt, egyelőre üres telken újra megjelent a Palotai Bolhapiac felirat egy telefonszámmal, amin a bérelhető helyekről lehet érdeklődni. A telek jóval kisebb, mint a volt Novák-piac területe, de mégiscsak különös, hogy míg januárban egy átalakuló szolgáltatási és vendéglátói infrastruktúrát vizionáló grandiózus szabályozási tervre hivatkozva megszűnik a piac, júniusban az utca másik oldalán újranyitják az intézményt (a bezárásról és a városközpont szabályozási tervéről az Életképek c. helyi újság számolt be év elején).

nyaralo 024.jpg

És így néz ki a Novák-piac területe a felszámolása után

Egyébként a telefonszám, amin érdeklődni lehet nem a számos fővárosi piacot működtető Novákéké, hanem egy CASINO Amerikai - Magyar Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nevén van.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest piac rákospalota xv. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr126286776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

die nadel 2014.06.08. 21:40:54

Jézusmária, nehogy már, az még rosszabb, mint ahol eddig volt.

Hatja2 2014.06.09. 08:24:22

gondolom az MÁV ingatlan és valószínűleg tök más vagy semmilyen KSZT nincs rá. (akár két szomszédos teleknek is lehet tök más besorolása).

egyébként a bolhapiac kifejezés is vicces az áfacsaló ázsiai kereskedőkre, talán két-három használtcikkes volt az egész piacon azok is nepperek.

Lajos Markos 2014.06.09. 10:47:23

Speciel én szerettem, bár nem voltam állandó vásárló, nem kötelező itt vásárolni,biztos, hogy áfacsalók, de mintklderült az állam is az, csak nagyban.

bioLarzen 2014.06.09. 23:19:39

"A polgármester, László Tamás egyébként sem volt bódékedvelő, lebontatta az újpalotai Fő tér alkalmi jellegű árusítóhelyeit is, és nagy elánnal torpedózta meg az újpalotai konténerpiac létrehozását is."

Nem rá szavztam, de ezért kap egy jópontot.

bioLarzen 2014.06.09. 23:22:54

Amúgy, tény, hogy olykor-olykor jól jött a Novák - például azt a kávét, amit a párom leginkább szeret, egész olcsón lehetett kapni - de gondolom, mindenki észrevette, hogy mióta nincs az a piac, a környék - elsősorban a sorompó palotai oldali előtere, illetve a park azon oldala - mennyivel kavésbé terhelt", hogy úgy mondjam...
süti beállítások módosítása