Ráadásul magyarországi épületről van szó. Ha kísértetek nem is (feltétlenül) járják az épületet, de XX. századi történelmünk kísérteties eseményei sajnos tobzódnak a sztoriban.

simaykastély.jpg

"A Simay–Holczer-kastély évek óta elhanyagolva áll. Akinek bontott téglára van szüksége a környéken, onnan visz" (a kép és az idézett szövegrészek forrása a borsonline.hu)

"A kastély utolsó tulajdonosa Simay Lajos volt, aki egy gyárban villanyszerelőként dolgozott, és a háborút követő üldözések elől menekült ide, hátrahagyva feleségét, Rezi Rózát, akit az ÁVO-sok elfogtak, és vagyonától megfosztva válásra kényszerítettek. Simay Lajos később vissza akarta igényelni az államtól kastélyát és elvett ingatlanjait, de azok igazolására nem tudott felmutatni hivatalos iratokat, mivel nejétôl elkobozták ôket. Simay Ausztráliába ment, Sydney-ben élt, ott is halt meg.

A kastély udvarán egy szovjet temetőt létesítettek, ahol feltehetőleg németek és magyarok is nyugszanak. Az 1956-os forradalom idején pedig a pincéjében titkos labor működött. A 1990-es években önkényesen beköltözött több család, ekkor teljesen lerobbant az épület. Őket azonban erőszakkal kitelepítették. 1998-ban az önkormányzat eladta a területet egy magánszemélynek, aki vállalta, hogy exhumálja a katonai temető halottjait. Ennek költségei azonban túl magasak voltak, ezért túladott az ingatlanon.

Jelenleg az épület üresen áll. A holttestek feltehetően még ott nyugszanak."

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: bizarr kastély

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr236132932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky 2014.05.08. 10:14:15

"A kastély udvarába egy szovjet temetőt létesítettek..."

anyádBA

Dobó Géza · http://urbanista.blog.hu 2014.05.08. 10:31:10

@Rocky:
Kössz, elnézést a Bors nevében, javítva.

2014.05.09. 04:36:02

Tetszik.
Minek kell a holtakat bizergálni az új tulajnak?
süti beállítások módosítása