
Néhány hónapja röppent fel a hír, hogy az állam bontaná a Margit körúton a Mammut mellett levő, valóban kissé elavultnak mondható, korábban a Gazdasági Minisztériumnak helyet adó épületet. Érdemi információk csak nemrég kezdtek el szivárogni a bontás módjáról és egyéb részletekről, létrejött egy projektcég is Széllkapu néven, lett egy honlapja is, a múlt héten pedig kiírtak egy ötletpályázatot is a terület jövőjére.
A Gazdasági Minisztérium épülete, amelyet lebontanak - fotó: II. Kerületi Önkormányzat
A bontás fő célja az indoklás szerint a város egyik fő szélcsatornájának visszaállítása, amit ez az épület erőteljesen blokkol. Ezzel részben egyet lehet érteni, nagyon fontosak a város átszellőzését biztosító folyosók. Ehhez kapcsolódó sztori pl. az Arena Plaza megépítése, ami sokak szerint egy másik fontos szélcsatornát zárt el. De nem kell messzire mennünk, a bontani szánt épület mellett ott van a két Mammut, amelyek később épültek, mégsem számított akkoriban a légáramlás.
A hírekből viszont valamiért teljesen kimaradt, hogy itt nemcsak a minisztérium 70-es évekbeli irodaépületét bontanák, hanem a telken levő összeset, így az egykori Ganz-gyárnak a irodaház mögött megbújó, a Millenáris létrehozásakor nem felújított épületeit is. Köztük a jelenleg parkolónak használt M épület vagy Új szerelőcsarnok néven futó óriási csarnokot és a Melegpörgetőt.
A Melegpörgető. Még megmenthető- fotó: Építészfórum
Amelyek egyébként a nyilvántartások szerint műemlékek*, de ha ezen a manapság csak jelentéktelen apróságnak számító tényen túllépünk, érdemes megszemlélni a csarnokot képeken és hogy mi pusztulna el, ha ilyen formában teljesül az állam kívánsága. Hol van ekkora tér, ilyen belmagassággal csak úgy a városban? Természetesen felmerül egy csomó kérdés, fűthetőség, felújítás költsége, és a többi, de egy ilyen csarnokot csak úgy kidobni az ablakon? Mindenféle kalkuláció nélkül?
Az Új szerelőcsarnok. Jelenleg parkolónak használják - fotó: Indafotó, Redoctober és Wikipedia, Varius.
Bár az eleve nem normális, ha műemléki értékkel bíró épületeket ab ovo leradíroznának, a jó hír az, hogy a fent említett ötletpályázaton olyan ötleteket is várnak, amelyek az épület megtartásával számolnak. Egészen pontosan "olyan funkcionális ötletek is benyújthatók, amelyek az M jelű csarnoképület illetve az ún. Melegpörgető részleges, vagy teljes megőrzésével számolnak. Ilyen megoldás kizárólag akkor kerülhet elfogadásra, ha a pályázó hitelt érdemlően igazolja, hogy az épületek megtartása nem okozza a fentiekben megfogalmazott kiírói cél sérelmét."
Azt hiszem, itt rajtunk van a sor, illetve olyan építészeken, tájépítészeken, szakembereken, akik meg tudják mutatni az épület értékeit és a fennmaradás módját. Az ötletpályázaton (amely itt érhető el) két kategóriában lehet indulni: funkcionális ötletek és építészeti megoldás. Kamarai tagság, végzettség egyikhez sem kell, a részvétel díjmentes, az arra érdemes ötleteket viszont díjazzák.
Az utolsó 100 komment: