kossuth ter 0030 j[1]

Aki azt hiszi, hogy a fórumok ideje leáldozott az újabb közösségi oldalak megjelenésével, az nagyon téved. Ékes példája ennek a skyscrapercity.com, mely Budapesten is hosszú évek óta pörög. Ha valaki szeretné tudni mi épül, épült vagy épp nem épül a városba, az ide nézzen be. Én is több témát köszönhetek nekik. A legszebb benne, hogy olykor valóban befolyásolják a város alakulását. Ha annak idején például nem hívják fel a figyelmet a Hercegprímás utcai klasszicista homlokzat lerombolására, nem kap országos figyelmet az ügy, s talán nem figyelnek oda annyira a rekonstrukcióra

Most megint meghallgatásra talált egy kérésük: legalábbis úgy néz ki, nekik is köszönhető, hogy olyan felsővezeték-tartók lesznek a Kossuth téren, amilyenek.

Az eredeti látványtervekben ugyanis egy vaskos, "ipari dizájn" szerepelt. Ez látható a nyitóképen és alant is:

kossuth ter 0001[1]

 

Aztán amikor a terheléspróbára felállították az első darabot, kiderült, hogy élőben még ormótlanabb:

 

 

itzt[1].jpg

Fotó: Qtya - skyscrapercity.com

 

Bár az megosztotta a városvédő fórumozókat, hogy milyen lenne az ideális (letisztult, XXI. századi vagy cifrább, archaizáló), abban egyetértettek, hogy ez borzalmas. Úgy tűnt ezzel egyetértett Wachsler Tamás a Steindl Imre Program vezetője is, ugyanis ezt írta a fórumra az alábbi két képet mellékelve:

 

Önök kérték; így fognak kinézni a felsővezeték-tartó oszlopok. Színük, formájuk azonos a lámpaoszlopokéval.

74wt[1]

1vu5[1]

 

Persze naiv dolog lenne azt hinni, hogy csak néhány forumbejegyzés miatt változtatták meg a terveket. Sőt igazából ijesztő is lenne, ha kiemelt állami beruházásokban így születnének döntések. Ahogy pár bejegyzéssel lejjebb a programvezető írja is:

 

Nekem, nekünk sem tetszett az elkészült minta, és a fórumon olvasott megjegyzések megerősítettek abban, hogy ha lehet, inkább változtassuk meg. Megvizsgáltuk, lehet. Kell rajta dolgozni, de meg lehet oldani.
Hát így.

 

Az azonban kifejezetten szimpatikus, hogy az "underground" szakmai véleményekre is figyelnek. A civil blogok és fórumok ugyanis hihetetlen mennyiségű tudást, ötletet, tervet halmoznak fel, amit igazából bárki felhasználhatna - csak kevesen teszik. Örülök az ilyen kivételeknek.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés tömegközlekedés villamos városkép országház lipótváros v. ker kossuth lajos tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr855750058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szürke22 2014.01.10. 10:12:52

Jó cikk! Apró kiegészítés, hogy az nem Sisimoto the Hun, hanem Qtya képe. Minden elismerésem az SIP programhoz!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.01.10. 10:24:00

áthoztad ide is a kamut? nem kéne!

Szürke22 2014.01.10. 10:35:02

@városjáró: Ez most kinek szól? Nekem?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.01.10. 10:50:02

@Szürke22: Nem, nem - bocsi!
Ez a poszttolónak szólt, aki már a skyscrapercity-n is elkezdte nyomatni, hogy az ottani bejegyzés miatt lesz oszlopcsere. Közben meg a franckarikát. Ott is elmondtam hogy ez csak egy trükkös propaganda. Mármint hogy az ottani egy-két komment miatt változtatnának bármin is. Annyi van csak, hogy be van oda (is) épülve jó néhány projekt közeli figura különböző álnickeken, aki bedob ilyen-olyan "civil" módosítási ötletet, amit egyébként is megcsinálnának az adott projektnél - mert mondjuk rájöttek hogy gáz, vagy mert csak újabb adag zsét akarnak valamire hivatkozva kitaligálni a buliból - aztán a később a az adott beruházás főpropagandistája bejelenti mint a közakaratnak való megfelelést...

Szóval 50 %-ot ezekből a "meghallgattuk a civileket" szövegből alapból le kell vonni. A maradékot meg elosztani 100-zal. Kb a valóság.

Különben is, szinte amit elkezdtem ezt a dolgot odaát is feszegetni, maga Waschler ismert be hogy kvázi köze nincs a cserének a fórumhoz.

"Nyilván nem csak miattatok. Nekem, nekünk sem tetszett az elkészült minta, és a fórumon olvasott megjegyzések megerősítettek abban, hogy ha lehet, inkább változtassuk meg. Megvizsgáltuk, lehet. Kell rajta dolgozni, de meg lehet oldani. Hát így."

De persze át kell hozni ide is a kamut, mert az jót tesz a beruházás (ál)civil megítélésének. Tipikus gerillakampány.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.01.10. 10:56:20

@e/c: hát igen, komám. van amit csak a blikk mer lehozni mert más beszarik még a megemlítésétől is, aztán amikor kisül hogy igaz, minden addigi beugató lapítva menekül amerre lát. ilyen az is amikor a buktatóra rásütik hogy troll. közben meg csak nem hülye.

nakiazaki 2014.01.10. 11:02:30

Nem arról volt szó, hogy új villamosok kerülnek erre a vonalra? Olyanok, amik el tudják tárolni az áramot, ugyanis a parlament körüli szakaszon nem lesz felsővezeték? Vagy ez csak spekuláció volt..? index.hu/belfold/budapest/2013/02/15/megjelent_a_43_milliardos_villamostender/

bioLarzen 2014.01.10. 11:59:38

@városjáró: "Különben is, szinte amit elkezdtem ezt a dolgot odaát is feszegetni, maga Waschler ismert be hogy kvázi köze nincs a cserének a fórumhoz."

Aztán jön egy idézet Wacshlertől:

"Nyilván nem csak miattatok. (...)"

Ebből számomra egyáltalán nem az derül ki, hogy "kvázi köze nincs a cserének a fórumhoz", max az, hogy nem KIZÁRÓLAG a fórum az ok. És ezt a cikk is megemlíti:

"Persze naiv dolog lenne azt hinni, hogy csak néhány forumbejegyzés miatt változtatták meg a terveket."

Tehát, én így, laikusként nem látom a kirohanásod okát, mert nekem úgy tűnik, olyan dolgot kifogásolsz, amit a cikk nem állít, és olyan érvet hozol fel, ami viszont a cikkben is szerepel.

Persze, lehet, hogy csak a tájékozatlanságom az oka - én csak annyit tudok, amennyit itt olvastam.

bio

Villy 2014.01.10. 12:14:05

Mondjuk annak jobban örültem volna, hogy ha a Magvető szobrot kvázi erőszakkal nem vették volna el Esztergomtól. Még aláírásgyűjtés is volt ellene, de a pártkatonákat ez baromira nem érdekelte. Ezek után nem hoz lázba, hogy másmilyen lesz a vezetéktartó oszlop.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2014.01.10. 12:19:22

Az oszlopügy egy kicsit gyanús tényleg, de ez a már a második ilyen eset a Kossuth tér felújításánál, az elsőnél 100%, hogy tényleg a fórum befolyásolta Wachslerék döntését (persze városjáró úgysem fogja elhinni). Néhány hónappal ezelőtt a KIM felújításának tervezésekor ugyanis BDZSH kolléga talált egy archív fotót az épület tetőborításáról, és a fórumon keresztül a tervezők ezt használták a végleges felújítási tervek elkészítéséhez. Ld itt: www.skyscrapercity.com/showpost.php?p=104314100&postcount=678

OkoskaTo:rp 2014.01.10. 12:21:04

@bioLarzen: Azért van ott némi félelem attól, hogy az akasztófának látszó lámpavasat előbb-utóbb rendeltetésszerűen fogja használni az átvert, kifosztott nép...

barli 2014.01.10. 12:46:19

Multifunkciós lámpaoszlop :)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.01.10. 12:47:10

@airdace: Ma már BDZsH sem egy mezei civil ötletelő - még ha kimutatható összefonódása nincs is.

barli 2014.01.10. 12:47:40

ha má' városkép, akkor a Margit-hídi csicsás izéket kellett volna odarakni

bioLarzen 2014.01.10. 13:14:32

@OkoskaTo:rp: Ha odáig fajul a helyzet, szerintem az új terv alapján készült oszlopok is megteszik nekik...

bio

wrstjnethn 2014.01.10. 13:35:07

A francba! Pedig olyan jó akasztófa formája volt. Higgyétek el, jól jön néha, ha az országház környékén kéznél van néhány ilyen oszlop. És hogy még áram is van hozzá, külön jó. Villamos szék és akasztófa egyben. Majd a delikvenst el is üti a villamos. Brilliáns, jobb találmány, mint a guillotine.

Persze azért kellett változtatni, mert akik a parlamentből néztek ki, beszartak, hogy mit kezd állítani a nép.

felician 2014.01.10. 14:01:11

A cikk alján ott van félkövérrel, hogy Wachsler Tamás.
Ő írta volna a cikket? Ha igen, nem gáz, hogy magát fényezi? Ha nem, miért van odaírva?

skaven 2014.01.10. 14:02:41

ezeket a szarokat azert ne hivjuk mar latvanytervnek...
nem tudom hogy ezert ki es mennyit fizetett, de kar volt erte egy fillert is kiadni.

Shopping 2014.01.10. 14:11:50

@skaven: Milliókat fizettek érte, de mindegy mert az EU fizette.
Annyi van csak hogy a "látványtervért" kifizetett millióknak a 20-50% át vissza kellett osztani...

barli 2014.01.10. 14:25:52

@skaven: Azér a harmadik kép elég jó élethü lett..
:)

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2014.01.10. 14:33:49

@városjáró: Hamár meg lettem szólítva.

Miért, ki vagyok, kedves Városjáró? És te ki vagy amúgy? A civil kurázsi élő esszenciája? Vagy mi a szösz?

ZBR 2014.01.10. 14:43:07

@BDzsH:
Nem, ő egy nagy senki. A legjobb ignorálni.

Az "adj uram, de rögtön" nála az egyetlen lehetőség, de azon túl, hogy dühös leveleket ír mindenkinek, semmit nem tett soha semmiért. Számtalan fórumról kitiltották már, de mindig visszaszivárog és fröcsög belőle minden, ami undorító.

Persze a kritikát ő maga nem viseli, a saját kis szemétdombjáról engem például kitiltott. A nevét sem vállalja sehol, de van videó, ahol meg lehet nézni: kövér, szemüveges, középkorú. Itt kék ingben okád le éppen valakit, aki nem tehet semmiről: www.youtube.com/watch?v=u-lmp-a2cCo

smartdrive 2014.01.10. 14:54:04

fostak, hogy használni is fogják

Szzzz 2014.01.10. 15:04:56

meg amúgyis sokba került volna az eredeti dizájn acéltartó.
Így az x millióval bekőccségelt dizájn tartók helyett elég megéptíeni a közönséges csőoszlopokat. Mindenki örül:
A kivitelező zsebébe marad némi pénz,
A nép meg örül, mert a karakteres és szokatlan dizáj helyett megkapja a közönséges langyos ipari tucatoszlopjait.

Kerti Öröm 2014.01.10. 15:30:46

Nem tudom, hogy milyen burkolat lesz a felújítás után, de a helyükben nem a jelenleg divatos térkő burkolatot tenném a térre, hanem leaszfaltoznám.
Ennyi biztonsági intézkedés feltétlenül indokolt a 1956-os és a 2006-os "sajnálatos események" tükrében...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.01.10. 16:13:20

@ZBR: beszopatott főpohis bkv gyökérként én a helyedben erősen kussolnék!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.01.10. 16:15:52

@BDzsH: hogyan is mondták azt a szocializmusban? társadalmi kapcsolatokért felelős kontakt.

ZBR 2014.01.10. 16:23:59

@városjáró:
Köszönöm, hogy saját ékes szavaiddal is bizonyítottad fenti soraimat.

Rólad tudjuk, hogy mi vagy. De tudod kisbarátom, akárki, akármi vagyok, vagy voltam, netán leszek, lehet és van is véleményem. Ami általában nem épp ugyanaz, mint a tied. Elhallgattatni nem fogsz tudni, bármennyire is fáj az igazság.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2014.01.10. 16:36:03

@felician: hopp ez egy javítás, ami rosszabb lett mint az eredeti :) rosszul írtam Wachsler Tamás nevét, valaki szólt, biztos ami biztos átkopiztam, hogy ne legyen benne elütés, csak szövegdobozzal együtt - ezért került a poszt végére. Köszi!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.01.10. 16:39:47

@ZBR: süllyedj csak egyre lejjebb. ezzel is csak nekem dolgozol :)

Iosephus30 2014.01.10. 19:49:38

Szerintem nagyon örülni kell neki, hogy a fórumozók egy kicsit úgy érezhetik, hogy maguk is részesei lehetnek a kormányzásnak, így rendkívül pozitívnak tartom, hogy befolyásolhatjuk az állami beruházás kivitelezését. Amúgy az internet korában vált ez csak lehetségessé, így ez a valódi " tömegek demokráciája ", mert bárki a neten keresztül eljuttathatja a véleményét a döntéshozókhoz.

Albu 2014.06.30. 00:26:53

Csak miért nem lett fekete az oszlopokhoz hasonlóan a sok kapcsolószer is?

De örülök, hogy sikerült belenyúlni. Elkéne már egy jó kis civil (tényelg civil) szervezet a tervezők megfékezésére. Pl. gyalogos szemmel majd' minden beruházás vérgáz, lásd pl. a több méter szélesen kijárt Margit híd budai hídfő északi felét. De a II.J.P. pápa téren is beszántották a délnyugatról a Keleti pu. felé vezető ösvényt a felújításkor.

Ilyen, amikor a pénzünkért rosszabb lesz. : )
süti beállítások módosítása