tökéletes kilátással

Az elmúlt években nem volt szobor, amely nagyobb vihart váltott volna ki a magyar közéletben, mint József Attiláé - pedig szegény nem volt politikus, és csak tíz méterrel tervezték odébb rakni Marton László alkotását a Vadász György tervezte alapzattal együtt.

Most végre mindenki megnyugodhat, a költő ma előkerült és nézi a Dunát.

dinnyehéj

Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetője ma tolta fel a Flickr-re a legújabb képeket a helyére került szoborról.

álomkabát

Az eddig elég szerencsétlenül elhelyezett alkotás végre kicsit jobb helyen lesz.

Persze a mű jelenleg háromnegyedes készültségben van, hiszen nem csak a főalakból áll. Lesz mellette egy kabát és egy idézet is, ami egyelőre még nincs a helyén, de rövidesen az is odakerül.

[Fotók: eclipse.chaser]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest duna szobor építés dunapart lipótváros v. ker kossuth lajos tér józsef attila szobor

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr915638479

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: József Attila a Dunánál – új helyén a költő szobra 2013.11.17. 12:39:03

Mintegy tíz méterrel került közelebb a rakparthoz és a Dunához József Attila szobra a fővárosi Kossuth téren.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szúnyog 2013.11.17. 02:01:35

Sokkal jobb helyen van, mint volt.
A sok hisztiző, hazudozó nyilván nem fogja abba hagyni. Keresnek más témát.

golyóscsapágy 2013.11.17. 02:33:31

ne provokáld a német szúnyog, mert valakinek esetleg eljár a keze...

golyóscsapágy 2013.11.17. 02:34:20

jav:

ne provokáld a népet szúnyog, mert valakinek esetleg eljár a keze...

br17 2013.11.17. 02:52:43

Az udvarias költő közelebb ült a vascipőkhöz, hogy átadja a helyét Andrássy Gyulának, mint ahogy Károlyi Mihály Siófokra költözött Tisza István miatt...

czjanos 2013.11.17. 06:33:15

Ez a hír arról szól, hogy a "hatalom" bebizonyította: akkor is neki van igaza.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.11.17. 07:31:54

Nem, ez a hír a libsi nyavajgást zárja le, nem lett igazuk.

czjanos 2013.11.17. 07:55:10

@enpera: Útjában volt a kormányzati Horthy-kultusznak. Ami persze táptalajt adott a klf. Horthy-szobrok, tablók állításának, közterek elnevezésének.

Shopping 2013.11.17. 08:06:40

Mennyire szánalmasak azok az emberek, akik egy " líbsi" -vel intéznek el mindenkit, aki esetleg nem úgy gondolkodik mint ők.

Na tőlük kérdezem, hogy az eredeti koncepcióba ( a tér 1900 -as évek beli kinézetének visszaállítása ) hogy fér bele a KFC gyorsétterem nyitása a sarkon????? Eddig nem kapott gyorsétterem engedélyt ott, most miért?

babakék 2013.11.17. 08:42:37

Az agymosottak libsiznek veszettül, mert ezt tanulták a fidesz amerikai kampánytanácsadójától, és ez helyettesíti a gondolkodást, meg a tanulást, hogy utánanézzenek, hogy mit jelent valójában a liberalizmus. Mintha analfabéták beszélnének a relativitáselméletről. Minden hozzászóló, aki libsizik egy buta, önállóan gondolkodni nem tudó droid.

okossan 2013.11.17. 08:55:38

@enpera: Miért kell minden egyes érvelésben a "liberális bipsi" összevonásából létrejött "libsi" szót előhozni? Tényleg nem unjátok még folyton (ezt a nyiltan nem felvállalt) antiszemita kártyát előhozni? Unalmas már.

Mrs.Columbo 2013.11.17. 09:09:33

@Szúnyog: Kár, hogy már soha nem fog kiderülni, hogy hova tették volna, ha nincs az a sok hisztiző.

Iosephus30 2013.11.17. 10:09:39

Sziasztok! még új vagyok a fórumon:) Azt szeretném hozzáfűzni, hogy most fog helyreállni a tér rendes, korrekt állapota, mivel József Attila szobra előtt gróf Andrássy Gyula gyönyörű lovasszobra volt a helyén. Ez a szobor volt Budapest egyik legszebb köztéri szobra. Maga Andrássy meg a magyar történelem egyik kiemelkedő, eleinte üldözött, majd Magyarország felvirágoztatásáért sokat tévő alakja volt. Mindebből látszik, hogy igazán megérdemli, hogy szobra visszakerüljün az eredeti, méltó helyére. József Attila szobrát ehhez természetes módon pár méterrel arrébb kell elhelyezni egy olyan helyre, ami a szakértők szerint még megfelelőbb a szobrának, mint a korábbi terület volt. Ezért nem értem azok álláspontját, akik nem támogatják a tervet.

==T== 2013.11.17. 10:10:42

Ezt a szobrot a Közgáz környékére kellett volna tenni, mert a költő kb. ott írta az "A Dunánál" c. versét.

==T== 2013.11.17. 10:13:07

@Iosephus30: Én a Kossuth térre Rákóczi és Kossuth szobrai meleltt kizárólag királyok szobrait tenném.

A főbejárat mellé Szent László és Könyves Kálmán szobrait, az Országház északi és déli oldalára pedig Hunyadi Mátyás és Róbert Károly szobrait. Andrássy vagy Tisza "csak" politikus volt. Károlyi meg egy rossz vicc.

Iosephus30 2013.11.17. 10:21:16

Andrássy szobrát ha csak esztétikailag nézzük is, és nem foglalkozunk vele, hogy politikus volt ( mellesleg az egyik legnagyobb múltú magyar arisztokrata család tagja is, akit a szabadságharc bukása után ki akartak végezni, csak sikerült emigrálnia) ,akkor is azt kell mondanom, hogy Budapest egyik, ha nem a legszebb köztéri lovas szobra volt, tehát igen csak fel fogja dobni a Kossuth tér látványvilágát. a királyszobrok amúgy tetszik, mint ötlet, de akkor már túlzsúfolt lenne a tér szerintem, de lehet, hogy nem, nem végeztem számításokat :) Amúgy meg Andrássy szobrát azért is vissza kell állítani, mert nem a magyarság távolította el saját önszántából, hanem méltatlanul, és gyalázatos módon a Sztálin szoborba olvasztották:S

cso zsi 2013.11.17. 11:11:23

@==T==: Politikust sosem. Ha meg híres magyar embert akarnánk szoborba önteni, nem lennének szobraink.

yard 2013.11.17. 11:49:18

Ezt a szobrot (meg bármelyiket) legalább 678 helyre el lehet helyezni úgy, hogy jól néz ki. Akár Kiskunlacházára is.
És mindent fel lehet forgatni, át lehet szervezni, átnevezni, megizélni, megmutyikolni.
Nagyon fontos.

Szúnyog 2013.11.17. 12:09:13

@Mrs.Columbo: Ugyanoda, mivel a terv már készen volt, amikor beindult a hiszti.

czjanos 2013.11.17. 12:09:33

@Iosephus30: Nem Andrássy Gyulával van baj. Az 1944-es állapottal, mint követendővel. A módszerrel, hogy a lakossági tiltakozás ellenére... Jó, tudom, a hatalom mindent megtehet. Ahogy az elhíresült egri képviselőnő mondta: "mert most megtehetjük".

Szúnyog 2013.11.17. 12:11:05

@Shopping: kérdésed hülyeség. A magántulajdonú helyiségekben való üzletnyitáshoz semmi köze a tér tervezőinek.

Iosephus30 2013.11.17. 12:20:55

Őszintén szólva engem az egész tér felújításból csak a szobrok érdekelnek, tehát én már azzal is megelégedtem volna, ha csak gróf Andrássy Gyula szobrát rekonstruálják, és állítják vissza az eredeti helyére, vagy kicsit arrébb. Tisza István szobra is nagyon tetszik, szép műalkotás volt, egyes részei meg is maradtak, tehát nem teljesen újraalkotásól van szó, bár az ő személye körül kialakult történészi álláspont nem teljesen egyértelmű, így az Andrássy szoborra lehet azt mondani , hogy össznemzeti érdek a helyreállítása, legalábbis szerintem, bár én személy szerint erősen támogatom a Tisza István szoborcsoport rekonstrúkcióját is, mert nagyon szép volt.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.11.17. 12:21:44

@czjanos: horthy kultusz? Hol te odióta? Ki fizet a hivatásos rettegésedért, majom?

Rodolfo63 2013.11.17. 13:05:41

@==T==: királyokat a parlamenthez?

kispestipeti 2013.11.17. 13:08:48

A Kossuth térre, mint a Parlament épületét övező reprezentatív közterületre (végre az lehet újra) olyan személyek esztétikailag korrekt szobrait lenne érdemes elhelyezni, akiket SENKINEK nem jut eszébe a jövőben sakkbábuként ide-oda helyezgetni, és az értelmesen gondolkodni képes, valamint a történelmünket mindenféle propagandák nélkül ismerő magyar ember számára egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen. József Attila egy jelentős költő volt, akinek többek között a Dunáról is szól egy verse. Kár ennél többet erről szót ejteni ebben az esetben. Az a szobor a város számos helyén is lehetne, minden ésszerű kifogás nélkül.

Iosephus30 2013.11.17. 13:14:55

@kispestipeti: szerintem gróf Andrássy Gyula szobra egy ilyen műalkotás, megkérdőjelezhetetlenül pozitív történelmi személyiség volt.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.11.17. 13:15:10

jó lett volna saját képekkel illusztrálni az átvett cikket dá...

MágnásMiska 2013.11.17. 13:33:07

@Iosephus30:

Sajnos fórumokon, egyre inkább az a tendencia, hogy minden jó ötletbe politikát csöpögtessenek a fotelforradalmárok.

Én örülök, hogy József Attila méltó helyre került!!!

A vers mondandója ma is aktuális!

A DUNÁNÁL
1

A rakodópart alsó kövén ültem,
néztem, hogy úszik el a dinnyehéj.
Alig hallottam, sorsomba merülten,
hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.
Mintha szivemből folyt volna tova,
zavaros, bölcs és nagy volt a Duna.

Mint az izmok, ha dolgozik az ember,
reszel, kalapál, vályogot vet, ás,
úgy pattant, úgy feszült, úgy ernyedett el
minden hullám és minden mozdulás.
S mint édesanyám, ringatott, mesélt
s mosta a város minden szennyesét.

És elkezdett az eső cseperészni,
de mintha mindegy volna, el is állt.
És mégis, mint aki barlangból nézi
a hosszú esőt - néztem a határt:
egykedvü, örök eső módra hullt,
szintelenül, mi tarka volt, a mult.

A Duna csak folyt. És mint a termékeny,
másra gondoló anyának ölén
a kisgyermek, úgy játszadoztak szépen
és nevetgéltek a habok felém.
Az idő árján úgy remegtek ők,
mint sírköves, dülöngő temetők.

2

Én úgy vagyok, hogy már száz ezer éve
nézem, amit meglátok hirtelen.
Egy pillanat s kész az idő egésze,
mit száz ezer ős szemlélget velem.

Látom, mit ők nem láttak, mert kapáltak,
öltek, öleltek, tették, ami kell.
S ők látják azt, az anyagba leszálltak,
mit én nem látok, ha vallani kell.

Tudunk egymásról, mint öröm és bánat.
Enyém a mult és övék a jelen.
Verset irunk - ők fogják ceruzámat
s én érzem őket és emlékezem.

3

Anyám kún volt, az apám félig székely,
félig román, vagy tán egészen az.
Anyám szájából édes volt az étel,
apám szájából szép volt az igaz.
Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.
Elszomorodom néha emiatt -
ez az elmulás. Ebből vagyok. „Meglásd,
ha majd nem leszünk!...” - megszólítanak.

Megszólítanak, mert ők én vagyok már;
gyenge létemre így vagyok erős,
ki emlékszem, hogy több vagyok a soknál,
mert az őssejtig vagyok minden ős -
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon,
s apám, anyám maga is ketté oszlik
s én lelkes Eggyé így szaporodom!

A világ vagyok - minden, ami volt, van:
a sok nemzedék, mely egymásra tör.
A honfoglalók győznek velem holtan
s a meghódoltak kínja meggyötör.
Árpád és Zalán, Werbőczi és Dózsa -
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel - mai magyarok!

... Én dolgozni akarok. Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.

1936. június

Iosephus30 2013.11.17. 13:56:40

Bethlenről már van szobor a Budai Várban, nemrég állították:

www.kozterkep.hu/~/21441/Grof_Bethlen_Istvan_Budapest_2013.html

Szúnyog 2013.11.17. 15:23:58

@csentecsa: nem nagyon lehetett lejjebb helyezni, mert akkor elérné egy nagyobb árvíz.

==T== 2013.11.17. 16:37:55

@Rodolfo63: Miért ne? Az általam említettek a magyar jogállamiság történelmében igen fontos szerepet töltöttek be.

Ui: Magyarországon Országgyűlés van, nem Parlament;)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2013.11.18. 13:29:33

@csentecsa: csak hát ugye itten nem (sem) volt kommunizmus. arra csak vágytak egy ideig. ami itten ment, az a szocializmus volt. meg kéne végre jegyezni! bár az valóban nem hangoznék oly anyázósan, mint amit a komcsizók szeretnének...
süti beállítások módosítása