Egy hónapja posztoltam azt a street-art alkotást, amit MrPaperDog fedezett fel a Gellért-hegy odlalában. Egy oylan festményről van szó, amellyel kicsit belekukucskálhatunk a hegy gyomrába, ahol a  Sziklatemplom is működik. Ő fedezte fel azt is, hogy az Új Ember nem sokkal később megkereste az alkotót - László Dániel festőművészt -, aki névvel vállalta "tettét". Ami persze természetes, ha tudjuk, hogy a mű kihelyezése előtt megereste a pálosokat, azután az önkormányzatot is és az ő beleegyezésükkel került ki a kép a falra.

Mivel a különös kép nagyon sokakank tetszett (Index-címlap nélkül is több mint négyszázan lájkolták), gondoltam idézek belőle néhány sort:

 

"Minden vasárnap a Sziklatemplomba járok a családommal. Ezért is figyeltem fel arra, hogy egy graffitis rendszeresen összefirkálja ott a falat, ráadásul mindig valamilyen ördögi figurát fest rá. Ez a hely olyan, mintha a templom lábazata volna. A graffitit én rendszeresen átfestettem szürkére, de legközelebb újabb rajz éktelenkedett az előző helyén.

 

Mivel templombelsőket szoktam festeni, már korábban is szerettem volna elkészíteni a Sziklatemplom belső terének képét. Innen jött az ötlet, hogy elkészítem ezt a festményt, és kiteszem a hegy oldalába. A kép egy műteremben készült szekkó pannó, azaz száraz vakolatra festett táblakép, amelynek az alapja egy osb-lap.

A Sziklatemplom az ország egyik leglátogatottabb temploma. Bár évente számos turista keresi fel, nem tudom, hogy honfitársaim közül hányan látták már belülről. A képen a templom belső terét ábrázoltam, amely egy kora keresztény barlangtemplom másolata. Olyan hatást kelt, mintha belátnánk a templom belsejébe. Hátha sikerül így becsalogatni az embereket a Sziklatemplomba."

 


Mint elmondja, szerinte érdemes volna az önkormányzatok bevonásával teret engedni a festőművészeknek, hiszen egy eg ilyen frekventáltabb helyen rengetegen buszoznak el a művek mellett.

 

Azt már a múltkor is megjegyeztem, mennyire különös hely a Gellért-hegy street-art szempontból, milyen sok alkotás születik. Ahogy az előző posztban is írtam, "már magán a helyszín Street View képén is ott egy dobókocka, meg kukucskált ki innen már barlangi troll is, aztán ott voltak a ragasztott ablakok, és egyszer a hegyra kapaszkadó sétányra is ragasztottak két aranyos szemet fogakkal."

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest templom gellérthegy xi. ker gellért-hegy street-art sziklatemplom

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr185341314

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.03. 12:00:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kot Marlboro 2013.06.03. 21:01:36

Tetszett a barlangi troll is, ötletes volt, jól mutatott az "üregében", kár hogy a fent említett művész ördöginek vélve lemázolta. De ezzel, hogy festett oda valami odaillőt, ami jól mutat (és nem a betonszürke folt maradt)legalább helyrehozta a korábbi kéretlen "jótettét".

eöeöe 2013.06.03. 22:42:49

A trollfej jó volt, "érvényesült", abba bármi ördögit belelátni a sátán műve!
Ezmeg minimum hát-hát
Ha elé állsz fél méterre akkor látod mi van rajta, már ha nem egy virrasztásnak nézed vmi koporsó fölött. Festőművésznek inkább az előző készítőjét nevezném, ez olyan level jederkannmalen

Magyar Vitéz · http://objektivmagyarsag.blog.hu 2013.06.04. 05:59:38

hát ez elég jó, de ettől még orbán viktor egy ízléstelen kolbásszagú paraszt marad.

NemNick 2013.06.04. 08:36:52

@eöeöe:
OFF: Légyszi, csinálj Te is valami legalább ilyen színvonalút, ha már "jeder kann malen"-ezel (ettől menőbb lesz, ha 'idegenül' mondod?).

ON: Nem volt benne semmi ördögi, persze, és jó ötlet volt, de mivel mégiscsak egy troll arckép, rondának ronda volt. Szerintem frappáns válasz :)

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 08:44:16

Nekem nagyon tetszik.Tudnék még mutatni a városban pár ronda felületet,amit ez az ismeretlen művészlélek lefesthetne.

hot-spot (törölt) 2013.06.04. 08:45:00

@Magyar Vitéz: A parasztok ezt kikérik maguknak hogy leorbánviktorozod őket!

nusica 2013.06.04. 10:45:42

Nocsak, ilyen Dániel is van? Lehet így is? Nemcsak paradicsomkrémmel és kaszinótojással?

nusica 2013.06.04. 10:46:23

@hot-spot: ha ezt humornak szántad, akkorát buktál, mint 2010-ben.

2013.06.04. 10:50:48

@nusica: Ez nem humor, ez véres valóság. A földmutyi után nem ajánlatos vidékre mennie a TEK nélkül.

nusica 2013.06.04. 10:53:48

@_zulu_: mélyen megnyugtattál, ugyanis humornak zsírszar volt.

T508 · http://graff.blog.hu 2013.06.04. 12:48:18

"Mint elmondja, szerinte érdemes volna az önkormányzatok bevonásával teret engedni a festőművészeknek, hiszen egy eg ilyen frekventáltabb helyen rengetegen buszoznak el a művek mellett."

NO SHIT, SHERLOCK!

2013.06.04. 12:49:49

@nusica: Komoly dolgokkal nem érdemes viccelni. Orbán arcát veszítette a földmutyival a gazdák között, ez tény.
süti beállítások módosítása