18382103_ee5563d4d4a641d293c46a8a333160f5_l.jpg_800x600

A "Budapesten minden rossz" típusú morgolódók egyik állandó témája volt, hogy miért nem képesek megtanulni nálunk az emberek, hogy jobboldalon állunk a mozgólépcsőn, hogy baloldalt gyorsabban  lehessen haladni (vesd össze autópályák leálló-, külső és belősávja). Nos a morgás jogos volt, már ami a bosszantó voltát illeti, így ugyanis sokkal lassabban lehetett haladnia annak, aki haladni akart és kevesebben tudták egyszerre használni a mozgólépcsőt. (Hogy ez mennyire volt budapesti vagy egyáltalán kelet-európai jelenség, azt nem tudom, annyit nem mozgólépcsőztem külföldön - főleg nem olyan helyeken, ahol egymás mellett két sor is elfér).

Mindenesetre örömmel tapasztaltam, hogy az elmúlt egy-két évben javult a helyzet, sőt valamikor simán végig lehet szaladni akár a melyebben fekvő megállóknál is - a rossz oldalon állókról meg gyakran kiderül, hogy turisták. A fenti képet például a Széll Kálmán téren lőttem a napokban.

Tök jó, egy csomó minden pozitív irányba változik a városban - például az ilyen apróságok...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés metró tömegközlekedés lépcső gyalogos mozgólépcső i. ker széll kálmán tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr145236060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GoreX · http://gorexweb.hu 2013.04.20. 11:45:30

Na ez tipikusan az a dolog, amit sokan nem értenek meg: Hiába ez a szabály, ha valakinek a jobbkeze valamiért gyengébb, vagy ügyetlenebb, azt hiába morogják nem, fog a jobboldalra állni.
Gondoljunk csak bele, egy hirtelen leállításnál az ilyen ember előreesve letarolná a többieket...

rézanyó 2013.04.20. 11:47:29

Minek kell száguldozni? Ebben a - felfelé - tömegben mindenki cipekedik, láthatóan csúcs van. Ha végig rohansz, min. 10 szatyit lesodorsz, és max. 3 percet spórolsz."Langyidőben" meg cikk-cakkban is lehet vágtatni, és akkor ritkábban járnak a vonatok. Ennek ellenére, rendnek kell lenni.
Valamit inkább a jegykezeléssel kellene kezdeni, az a dolgok rákfenéje.

Kobaljov 2013.04.20. 12:10:36

Van olyan eset is amikor viszont nem alkalmaznám: pl. amikor egyszerre fut be mindkét teli metró és csak egy mozgólépcső működik felfelé, akkor inkább álljanak rögtön párhuzamosan is, gyorsítandó a folyamatot ahelyett az egy oszlopba sorolással tovább lassítanák a már amúgy is felgyűlt tömeget. Így ugyan az a néhány ember aki felfelé is lépcsőzik lassulna, de az egész tömeget nézve gyorsulna a dolog.

2013.04.20. 13:04:03

Kíváncsi vagyok, pl. az isteni Párizsban mi a helyzet. Vagy a bezzegBerlinben.
Gyanítom, mi magyarok sokkal civilizáltabbak és barátságosabbak vagyunk, csak nem hisszük el magunkról.
Budapestet legjobban a budapestiek utálják.

Nuuk 2013.04.20. 13:21:09

@SontPent: Budapestet legjobban a vidéki magyarok utálják, csak utánuk következnek a budapestiek (a lista harmadik helyére valamelyik román vagy szlovák szélsőséges pártot tenném, de ebbe inkább ne menjünk bele).

Egyébként ha van is, aki nem tartja be csúcsidőn kívül, az tipikusan valami középkorú/idős nő. Párszor már gondoltam is rá, hogy lefotózom, ahogy 30 ember beáll szépen jobbra, kivéve azt az egy szem nyanyát.

károly szántana 2013.04.20. 13:52:53

@SontPent: Berlinben a metroba (U-Bahn) sima lépcsö vezet le, vagy fel, attól függöen, hogy a föld alatt vagy az utca fölött halad (esetleg lift hozzá akadálymentesítésnek)

KopaszMercis 2013.04.20. 13:59:38

@SontPent:
Én Budapesten kívül egyedül Washington DC.-ben metróztam évekig.
Washingtonban egyszer sem láttam egy mozgólépcsőt sem, ahol nem MINDENKI jobb oldalt állt volna. Budapest nem láttam soha egy mozgó lépcsőt sem, ahol MINDENKI jobb oldalt állt volna.

De hát ez azért van, mert az amerikaiknál mi sokkal felsőbbrendűek vagyunk!

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.04.20. 14:02:04

Na jó, de ez nem ér... A Kossuth meg a Moszkva téren már évekkel ezelőtt is jobbra igazodott a többség. Tessék olyan képet lőni, amelyik a Klinikáknál mutatja, hogy mindenki a jobb oldalon áll :)

xorfrion 2013.04.20. 14:03:55

1982-ben a Szovjetunióban voltunk tanulmányi gyakorlaton, ami leginkább csereüdülésnek volt jellemezhető.
Nekünk akkor ott új volt, hogy a moszkvai metrón mindenki jobboldalra sorolt be és mogorván néztek ránk, ha mi nem. Ekkor ugyanis Magyarországon még szép langyos nyugodtan éldegéltünk, nem volt rohanás, besorolás, mindenki összevissza állt a pesti metró lépcsőin. Bolond lenne gyalogolni, ha viszi a lépcső!
Így aztán ezt a metrós jobbra besorolást mi a kommunista diktatúra egyik megnyilvánulásának tartottuk, ezért - feljebbvalóságunk magától értetődőnek vélt tudatában - igyekeztünk a nyugati szabadságeszményt a mozgólépcsőn való szórt elhelyezkedésünkkel is kimutatni, terjeszteni.
Szinte forradalmároknak érezhettük magunkat egy kis ideig. :-)

tejcsokoládé (törölt) 2013.04.20. 14:05:14

Napi szinten metrozom budapesten es csak akkor nincsenek a bal oldalon, ha az egesz lepcso ures. En ugy vettem eszre, hogy a bandazo tinik keptelenek nem egymas mellett lenni addig a harom percig.

flimo13 2013.04.20. 14:11:50

@rézanyó: Ha épp az orrod előtt megy el a vonat, akkor az nem 3 perc lesz..

Kihaennem00 2013.04.20. 14:13:14

Ez mind szép és jó, de kíváncsi leszek mikor lesz az első olyan baleset, amikor egy ilyen "5 percet nem tudok várni, fontos ember vagyok" megbotlik vagy elveszti az egyensúlyát és magával sodor még néhány embert.

titti79 · http://ferjcserelo.blog.hu/ 2013.04.20. 14:17:16

Örülök, hogy valaki más is észrevette ebben a fejődést. Nekem is feltűnt, hogy most már a nagy többség igazodik jobbra. Nem MINDENKI, ez igaz. És igenis számíthat, hogy hamarabb leérjek, ha sietek. Igen, el lehet esni, ha nem vigyázok. Meg a fejemre is eshet egy tégla. Na, mindegy, összességében pozitív.

KevinMulder 2013.04.20. 14:19:23

@Kihaennem00: Ez nem "fontos ember vagyok" kérdése. Mindenkinek más az üteme, valaki haladni akar. Egyszerűen nem kell akadályozni és kész. Ugyanannyi jogod van városnézést tartani a mozgólépcsőn, mint rohanni rajta. Egyedül az akadályozás bunkóság.

komplikato 2013.04.20. 14:20:40

Én ehhez a "közismert szabályhoz" túl öreg vagyok gyerekek. Nekünk azt tanították gyermekded korunkban, hogy mozgólépcsőn NEM mászkálunk, NEM futkosunk.

És amikor volt a közismerten ronda mozgólépcsős TÖMEGBALESET az ezt a tanult reflexet belém véste véglegesen. És innentől nem tudom megérteni ezt a szabályt, az "elmenő" forgalomról, pedig nem vagyok hülye ...

Másrészt én annak örülnék a közlekedésben, ha a Budapesti tömegnek legalább a fele betartaná a szintén óvodában tanult alap szabályt miszerint ha megáll a jármű:
1. Nem állunk az ajtóba!
2. MEGVÁRJUK amíg leszállnak

Most lehet nyugodtan savazni. :P

@GoreX: És akkor mi van azzal, ha valakit segíteni kell és áll mellette valaki? Lelökik? És mi van ha tényleg gyengébb a jobb keze? Vagy tele van csomagokkal.
Egyébként meg valakinél van egy közepes bőrönd vagy hátizsák, az mellett nem fog senki csak úgy lefutni ...

Rui Blaaz 2013.04.20. 14:23:01

@rézanyó: te a cekkeres vidéki öregasszony vagy a vihogó tinipicsa lehetsz. ezen kategóriákon kívül még a szétbaszlak-fiatalemberek állnak balra, de ők direkt, konfliktust keresve.
A helyzet tényleg javul, néhány megállóban szembeötlő a haladás.
Pl. az Arany János utcánál kb. 99%-ban lehet sietni - a maradék 1 telefonbuzeráló műanyagpicsák miatt kuka - de ennyi belefér.
Deákon 30 megteszi, egy felháborodottan makog, amikor arrébb teszem - természetesen kizárólag olyankor, amikor van hova. Bambulni és méteres segget mereszteni a metrón is lehet.

cellular 2013.04.20. 14:24:55

@komplikato: Nem tanulnak óvodában ilyen alapszabályt. A szüleik pedig szintén ősbunkók, és ők is az ajtóba álltak mindig. Egyébként a turisták is ezt csinálják. Sőt, Berlinben is ez van sok helyen.

A lényeg, hogy tudjuk kezelni ezeket a kis napi sérelmeinket. Kezeljük őket helyükön. Ami sokszor nem könnyű, de szerintem nem éri meg idegeskedni az ilyen kis bosszúságok miatt. Mondom ezt úgy, hogy én is sokszor idegeskedem rajta - de olyan jó lenne nem izgatni magam ezeken...

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.04.20. 14:24:55

"Nekünk azt tanították gyermekded korunkban, hogy mozgólépcsőn NEM mászkálunk, NEM futkosunk."

Ha viszont kinőttél az óvodáskorból, esetleg megértheted, hogy a gyerekeknek szóló leegyszerűsített szabályrendszertől a felnőttek világa néha eltér...

"És innentől nem tudom megérteni ezt a szabályt"

Nem kell megértened, elég, ha követed. :)
Világszerte működik a metrókon a rendszer, és viszonylag kevés halálos áldozattal...

OkoskaTo:rp 2013.04.20. 14:26:29

@komplikato: Épp a "túl öregek" tudhatnák, hogy az általunk lenézett, primitív, komcsi szovjetek (oroszok) is képesek voltak a mozgólépcső jobb oldalára állni. Pedig az ottani metróban jóval nagyobb a tömeg, így adódna, hogy kettesével álljanak a lépcsőre, ne csak egy oszlopban.

Az általad említett egyedi esetek nyilván kezelhetők. Aki siet, előzéskor visszavesz a tempóból, óvatosan átpréseli magát a bőröndön, és folytatja a sietést. Ha meg nem fér át, hát akkor megáll. Mint ahogy az autóknál is van, amikor a belső sáv is csak lépésben halad.

Az ajtóban megálláshoz meg épp a héten jelent meg egy cikk a címlapon, hogy a new yorki metróban tudományosan vizsgálták a kérdést, és tök más elrendezést javasoltak, mint ami itthon megszokott. Mert ha pl. 2*2 ülés van, akkor közéjük már csak egy ember fér el normálisan, így oda bemenni, onnan kijönni sem igazán kellemes. (Kivéve, ha egy formás nőhöz kell odadörgölőzni közben.) Ezért állnak meg az emberek inkább az ajtók közelében a nyílt téren.

cellular 2013.04.20. 14:27:39

Egyébként ha fiú és lány áll a mozgólépcsőn, akkor praktikusabb is az egymás alatti lépcsőn egymással szembefordulva haladni, így ugyanis nagyjából egyforma magasak lesznek egymással.

Szóval értelme sincs különböző neműeknek egymás mellett állni a lépcsőn. Csak fura, hogy sokan erre nem jöttek rá még maguktól :P

Tetves Dög 2013.04.20. 14:28:53

Jobbkezes vagyok, abban a kezemben vagy azon a vállamon van a táska (amit ilyen helyen fogok is), ergo bal kézzel kapaszkodom.
Ha meg valaki tényleg siet, szóljon, elengedem.
Egyébként is baromság az egész, mert így nem nagyon állnak be az emberek közvetlenül egymás mögé, inkább kihagynak egy lépcsőt, cikkcakkban viszont ez nem gond. Tehát nagy intelligensen és kulturáltan sikerült a mozgólépcső átbocsátóképességét a felére redukálni.

Holly Goly 2013.04.20. 14:29:05

@komplikato: ezt Londonban pl. úgy oldják meg, hogy a nagy táskád magad elé vagy mögé teszed, és máris tud a forgalom a bal oldalon haladni. Mert van, aki tényleg akar, nem azért, mert "fontos ember", hanem mert siet, ő dolga, hova. Te meg, aki állsz és kapaszkodsz, állj és kapaszkodj a jobb oldalon.
Ennyi. Nem kell hozzá agysebésznek lenni.

b.wayne 2013.04.20. 14:30:03

Londonban kulon tablak vannak kihelyezve erre, konkretan pl a lepcsok elott. Mukodik is a rendszer.

Tetves Dög 2013.04.20. 14:34:46

@Nap Pali: Jó, és most próbálj meg valami értelmeset is kinyögni, így a tényekkel szembemenve.
(Nem fog menni.)

Holly Goly 2013.04.20. 14:39:17

@SontPent: Nem Párizs és Berlin, hanem a London ennek a mintaképe. Ha lettél volna valaha ott, és metróztál volna ott akár csak pár napig, láttad volna és értenéd, hogy ez miért jó.

Jim Raynor 2013.04.20. 14:40:49

1. a mozgólépcsőnek a nevében is benne van, hogy "mozgó". megy az magától, így aki még rohan is rajta, az egyszerűen f@sz.arról nem beszélve, hogy mennyi időt lehet nyerni vele? 5 másodpercet? hát ezért tényleg érdemes.

2. én még egyetlenegyszer sem metróztam úgy, hogy az adott állomáson valamennyi mozgólépcső működött volna. akkor fusson a hülyéje le-föl az álló lépcsőn, de ne a tömegen keresztül akarjon már sietni.

szóval nem az a gyökér, aki a bal oldalra áll, hanem az, aki a saját felsőbbrendűségének teljes tudatában a mozgólépcsőn akar 5 másodpercet spórolni, teljesen értelmetlenül.

Mr. Teddy 2013.04.20. 14:44:57

Egyszer valaki lemérhetné, hogy egy le- vagy felsétálással mennyi időt is nyer az illető. Megéri-e az egész ezt a dolgot.

Illetve ahogy más is említette fentebb, amikor hirtelen sok ember száll ki a metróból, akkor felére lassul az egész feljutás, mert mindenki beáll jobbra és nem állnak mellé, vagy cikkcakkban. Így kb aki felsétál, az jut el annyi idő alatt fel, mintha mindenki kollektíve cikk-cakkban állna be. Ergo a kevés "siető" miatt késnek a többiek.

A másik, hogy régen az volt a BKV szabályzatában, hogy a mozgólépcsőn kötelező kapaszkodni, és talán az is, hogy sétálni nem, de ha ez nem is, a kettő együtt nem megy.

cellular 2013.04.20. 14:46:52

@Jim Raynor: Ha ismerem a menetrendet, akkor akár 10 percet is. Ha a csatlakozásokat is figyelembe veszem, akkor ennél jóval többet.

Attól, hogy aki siet, az gyökér, te még állhatsz jobbra. Az autópályán sem szokás beállni a belső sávba 129-cel, mert aki ennél gyorsabban megy, az tahó. Lehet, hogy az, de mennyi energiába telik jobbra igazodni?

Mi magyarázza azt, hogy csakazértse? Hogy megmutassam a tahónak, hogy ígysiessen?

Ha tahó, tahó. Ha elesik, elesik, az ő baja. Vagy pusztán felebaráti szeretetből állsz a baloldalra, hogy nehogy a sietségből adódó balesetet szenvedjen?

Dr_utcai_arcos 2013.04.20. 14:49:33

Mindig van egy két nagyon okos önkéntes rendőr, aki majd jól elmondja, hogy nehogy már ő oda álljon! Amíg nem jutottam ki Angliába, én is csak városi legendának hittem, hogy ott bizony "nyomatékosan" felhívják a figyelmedet. (Mondjuk nem is tartanak sehol.) Ezeknek javasolnék két nap mozgólépcsőzést kint, rájönnének, hogy nem kötelező a jobb vállon vinni a táskát mert jobbkezes (lool, ez eddig a legjobb); nem lesz tömegkatasztrófa; nem fogják szélvészként rohanó emberek a táskák százait kezekből kiszaggatni és még sorolhatnánk az itt leírt agyrémeket.

cellular 2013.04.20. 14:50:44

@Mr. Teddy: Ez attól függ, hogy eléri-e a szerelvényt, vagy sem. És, hogy hogyan közlekedik a csatlakozása. Ha a reptérre megy, és pont azon az 5 percen múlik, akkor egy egész napot is bukhat.

A lényeg, hogy nem tisztem eldönteni, kinek milyen oka van a sietésre, melyik jogos, melyik nem. Nem tudhatom, hogy melyik esetben valóban jogos a rohanás.

De annyit fájdalom nélkül meg tudok tenni, hogy jobbra igazodok.

Jellemzően egyébként lefele érdemes sietni, fölfelé ritkább a rohanás. Az meg ritkábban fordul elő, hogy egyszerre két metrószerelvény érkezik be a mozgólépcső tetejéhez :P

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2013.04.20. 14:52:39

Pl. ha nincs jobb kezem, akkor tisztára szívás jobbra állni, mert nem tudok kapaszkodni és ha hirtelen megáll a mozgólépcső, akkor letarolom az előttem lévőt. Meg eleve minek sietni? Aki sietni akar az ne menjen mozgólépcsőn, az kocogjon vagy taxizzon. Kifizetem a jegy árát, hadd álljak oda, ahova akarok. Meg ha siet is valaki, mennyit nyer? 30 másodpercet? Ezért a 30 másodpercért kéne jobbra állni? Ha nem kettesével állnak az emberek, akkor csak torlódás van a mozgólépcsőre lépésnél.

katog 2013.04.20. 14:52:50

Lefelé még csak értem, van úgy, hogy az ember szeretné elérni a korábbi metrót - igen, nem csúcsidőben ennek van jelentősége. Szoktam én is, megoldom. (Egyébiránt pont lefelé lenne fontos, hogy az ember az erősebbik kezével kapaszkodjon, de általában tényleg nem a balkezesek, hanem a bambák képezik a valódi akadályt.)
De tegye már föl a kezét, aki rendszeresen lát olyat, hogy valaki felfelé igyekszik a bal oldalon - annyira rendszeresen, amiért megéri a beérkező szerelvény(ek) tömegét fele olyan áteresztéssel felküldeni!

cellular 2013.04.20. 14:56:13

@: Ha ez téged megnyugtat, és az önbecsülésednek ez kell, akkor te állj balra. Sőt, zárt szerelvényben fingani is jogod van. Közvetlenül a babakocsi elé is finghatsz, nem tilthatják meg. És ez azért is jó, mert egy kisbaba vissza se tud szólni. Ez különösen jót tesz az egódnak.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.04.20. 14:57:16

@: Gondolom, úgy véled, hogy ha kifizeted a jegy árát, akár sétálhatsz is a metróalagútban, arra az időre majd kikapcsolják az áramot, az emberek csak ne siessenek. Édes istenem...

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2013.04.20. 14:58:46

@Dr_utcai_arcos: Moszkvában egyszerűen csak lelöknek, ha rossz oldalra állsz :)

cellular 2013.04.20. 15:00:16

@Jim Raynor: Te is az az önjelölttraffipax vagy, aki beáll a belső sávba 125-tel a közlekedőket fegyelmezni?

Nemúgyvanaz 2013.04.20. 15:00:50

A sok panaszkodonak: ez Londonban ezer eve igy van, es valahogy mukodik. Nem latok senkit panaszkodni, hogy marpedig O bal kezzel akarja markolni a szalagot (kulonben meg ha oreg vagy es gyenge, es ez tenyleg ennyire szamit, akkor senki sem fog rad szolni, hogy huzz el az utjabol).
Ez igenis udvariassag, es tokeletesen mukodik. Es nem, senki nem rugja ki a kezedbol a szatyrodat.
Es igen, ha nagyon forgalmas, akkor mindenki all mindket oldalon, mert kulonben soha nem ernenek fel azok, akik allni szeretnenek.
Ez egy baromi egyszeru dolog, ami mukodik, es Magyarorszagon megint tul van gondolkodva. Ahogy legalabb is a kommentek alapjan elnezem.

algi 2013.04.20. 15:05:17

@GoreX: Ha valaki meg tolószékes, akkor meg pláne nehéz felmenni. De hány olyan ember van, aki nem tudja a jobb kezét kapaszkodásra használni, a bal viszont remekül működik?

@rézanyó: Vagy mi lenne, ha mondjuk aki nem siet (egy helyben áll), az jobbra áll, aki meg siet (lépésben halad), az baloldalt megy? Ja, hogy ez már működik? Nahát!

@Kobaljov: És annál, hogy két oldalt állnak az emberek csak egy gyorsabb megoldás van: ha a baloldali oszlop lépésben halad. Hoppá.

Komolyan, mintha valami emberfeletti feladatról lenne szó, mint amikor a motorosok 120-szal száguldoznak a dugóban álló autók közt. Nem, egy hagyományos lépcsőn is fel kell jutni valahogy az összes embernek. A mozgólépcső annyi könnyebbséget ad, hogy akinek ez különösen megterhelő (idősek, betegek, gyengék stb.), az feljuthasson a lépcső tetejére egy helyben állva is. Igen, bevallom, én néha szoktam szaladni is a mozgólépcsőn. Őrület. De aki nincs éppen a végstádiumban, az igazán megerőltethetné magát, hogy akkora sebességgel haladjon, mint amúgy is tenné egy álló lépcsőn. Itt nem arról van szó, hogy Flash száguldozni szeretne, pusztán arról, hogy ne tartóztassuk fel az egészséges, legfeljebb 50-es éveiben járó embereket.

Electrolo 2013.04.20. 15:05:42

A probléma a jobb oldalra állással az, hogy ha eközben a bal oldalon csak kevés ember elöz, akkor a lépcsö szállító-kapacitása a felére csökken. Na most ez meg pont Bp-n egy nagy probléma, mert itt ritkán kapcsolnak be egy másik lépcsöt egyidejüleg, így a várakozó sorok a felmenetnél még lassabban fognak eltünni.
Úgyhogy szerintem nem kéne ezt nagyon forszírozni.

Bécsben egyébként úgy lettek,lesznek az emberek valamire/erre/bármire rászoktatva, hogy telematricázzák a megfelelö helyeket feliratokkal, amelyek elég figyelemfelkeltö szinüek/alakuak/stílusúak.
Na most ez meg a BKK/BKV dolga lenne..., de mint tudjuk kis hazánkban azért mert valami valakinek a dolga, attól nem biztos, hogy el is végzi...

üdvözlettel egy "külföldi"

Jim Raynor 2013.04.20. 15:05:43

@cellular:

kérhetném, hogy ne nevezz önjelölttraffipaxnak? köszönöm.

cellular 2013.04.20. 15:06:20

@Nemúgyvanaz: Az angoloknak könnyű, mert nekik a balkézre ott a sebváltó.

Mr. Teddy 2013.04.20. 15:07:42

@cellular:
Nekem sem tisztem eldönteni ki minek siet. Én is alapból jobbra állok, ezzel nincs gond.

De ahhoz, hogy feltorlódjon a tömeg a lépcsőnél felfele, elég egy szerelvény is. Persze ha megy mind a kettő lépcső felfele nincs gond, de az elég ritka eset szokott lenni.

Amúgy ezt a "szabályt" hogy tudja alkalmazni az az anyuka, aki egy 8-10 éves gyerekkel van? Anno nálunk az volt a default, hogy anyám jobb oldalt, én bal oldalt, és ugye a biztonság kedvéért fogta a kezemet is, mialatt én is kapaszkodtam.

Ja és amikor haverommal erről vitázunk, amikor felhozza, hogy "nem állt mindenki jobbra így nem tudtam lerohanni, és elérni a metrot" csak azt mondom, hogy nem kell neccesen kiépíteni a közlekedést. Bele kell kalkulálni a mozgólépcsőt. Persze előfordulhat, hogy sietnie kell, de az ő hanyagsága miatt nem ildomos a mozgólépcsőn utazókra kenni a késést.

cellular 2013.04.20. 15:07:55

@Jim Raynor: Én csak kérdeztem.
Írhattad volna:
"Nem, az autópályán mindig figyelek arra, hogy a sebességemnek és a forgalomnak megfelelő sávban haladjak, és hogy ne akadályozzam a közlekedés más résztvevőit."

Vagy valami hasonlót :P

cellular 2013.04.20. 15:11:31

@Mr. Teddy: Nyilván minden szabályt a helyzetnek megfelelően érdemes alkalmazni. Azt is lehet, hogy fél szemmel figyelsz, és ha jön valaki balról, akkor hagysz neki helyet.

Ha nem megoldható, mert nincs jobbkezed, vagy egyéb speciális eset, akkor nyilván nem várható el.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 15:11:39

@beirutboombox: szinte neki van itt a legtöbb esze (viccen kívül)

Pdaw 2013.04.20. 15:13:25

A fénykép készítője a bal oldalon állt?

fromdtod 2013.04.20. 15:14:00

Indulj el időben, és ne rohanj... nyugalom... sokkal békésebb dolog az, mikor jobb és bal oldalon is állnak.. többen is elférünk...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 15:14:24

@: nekem meg JOGOM VAN az arcodba fingani a metrón, hiszen kifizettem a jegyet. ebben az országban mindenkinek _csak_ jogai vannak

algi 2013.04.20. 15:17:49

Basszus, ez a sok kommentelő tényleg attól retteg, hogy belehal, ha alkalmazza a lépcsőzés gyerekkorban megtanult műveletét? És a buszra hogyan szállnak fel anélkül, hogy a kerekek közé esnének?

Jim Raynor 2013.04.20. 15:17:55

namármost. ha tehetem, én is jobbra állok. hangsúlyozom, ha tehetem. de ha van az oldalamon egy táska + a bal kezemben valami cuccos (pl. szatyor) akkor a nagy büdös karimangós lófaszt fogom magam odapréselni a mozgólépcső jobb oldalához, csak azért, mert jön egy gyökér, aki SIET, és mellesleg baszik rá, hogy nekem szatyor/táska/hintaló stb. van a bal kezemben, rúg bele, megy neki ész nélkül, mert ő siet. mert neki lassú az a 15 mp, ami alatt egyébként leérne a mozgólépcsővel. hát lóf@szt az ilyen seggébe, én azt mondom.

cellular 2013.04.20. 15:18:39

@fromdtod: Olyan is lehet, hogy amikor zsúfoltság van, álljunk sűrűn. De amikor lefelé a fél mozgólépcső üres, akkor legyünk figyelmesek. Általában lefelé van értelme sietni, és felülről ritkán jön akkora tömeg, hogy ne lehetne megoldani a jobbra sorolást.

Ráadásul pont csúcsidőn kívül lehet értelme sietni a szerelvényhez, akkor meg jellemzően nem állnak olyan sűrűn a lépcsőn. Ha csak ilyenkor mindenki odafigyelne, máris sokkal jobb lenne.

Én figyelek erre, és nem esik nehezemre, nem érzem tőle rosszul magam, akkor sem, ha elsietnek mellettem. Nem érzem vesztesnek magam, vagy megalázott helyzetben. Örülök, hogy helyet adtam a sietőnek. Aki soksor még hálás is.

Pedró27 2013.04.20. 15:21:18

@cellular: Egyetértek azzal, amit írtál, felesleges ezen vitatkozni. Ha valaki úgy érzi, hogy sietnie kell, bízzuk rá miért érzi úgy.

Én egyébként néha rossz megszokásból szoktam baloldalt állni (40 éve metrózom Budapesten), de ha valaki hátulról rámszól, hogy sietne, szó nélkül rögtön jobbra lépek hogy átengedjem.

cellular 2013.04.20. 15:22:28

@Jim Raynor: Vagy épp baj van otthon, és azért siet. Vagy valaki rosszul lett, azért. Vagy a szülő feleségéhez. A fő, hogy a csomagodhoz senki hozzá ne érjen.

Ja, és aki siet, egyértelműen csak rossz ember lehet, aki talán csak azért jött a világra, hogy a szatyrodhoz hozzáérjen. És ezt minden bizonnyal élvezi. Van, akit a szatyormeglökés izgat fel.

Ha valóban megoldhatatlan, akkor állj a baloldalra, majd legközelebb megint jobbra. Ha látod, h jön valaki, a saját érdekedben is jobb, ha félrehúzódsz. 2 másodperc alatt elhalad, annyit meg ki lehet bírni. Persze van, akinek az egója nehezen viseli ezt a megalázást.

GoreX · http://gorexweb.hu 2013.04.20. 15:23:29

@algi:
Örüljél, hogy nem tudod.

Jim Raynor 2013.04.20. 15:28:18

@cellular:

jaj, hagyjál már a demagók faszsággal, már vártam, hogy mikor kerül elő a "szülő feleség/beteg gyerek/haldokló kiskutya" miatt kell rohanni, és íme.

cellular 2013.04.20. 15:31:29

@Jim Raynor: Jó, feladom. Mindenki, aki rohan (értsd MINDENKI) rohadt tahóparaszt. Mert ez így nem demagóg :)

A világ a szatyrod körül forog, és az emberek aszerint lesznek utolsó rohadt tahókká, vagy normálisakká, hogy ehhez a központi szatyorhoz (továbbiakban SZATYOR) hozzáérnek-e, vagy sem.

Szerintem legközelebb aki hozzáér SZATYORHOZ, azt egyszerűen lökd le. Mert talán nem is ember az ilyen.

cellular 2013.04.20. 15:34:13

@cellular: A BTK-ba is bele kéne kerülnie a SZATYOR elleni erőszak fogalmának, büntetési tétele 1-5 év letöltendő.

Tyreo 2013.04.20. 15:34:53

Ez amúgy zseniális, hogy egy olyan műveletből mint az egy lépés jobbra lehet egy 50+ -os kommentwart generálni :D

Kencsuszi 2013.04.20. 15:38:19

Egyébként vidéken is megvan ez a probléma, csak nem mozgólépcsőn, hanem a keskeny járdákon.

Mennek összevissza az embreke, mint a birkák, ahelyett, hogy jobbra igazodnának. OSzt nem lehet sietni. Meg totyorog az öregasszony 2 szatyorral, aztán dugót okoz. De a legjobb mikor 2 iylen találkozik, aztán megállnak megbeszélni, hogy kivel mi történt a második világháború óta. Aki siet, az meg ugorja át őket.

Micsoda világ! Mindenki akadályoz, pedig nekem dolgom van, sietek!

Jim Raynor 2013.04.20. 15:38:35

@cellular:

bakker, fogd már fel, hogy mit beszélek. hát pont ti jöttök azzal, hogy mindenki, aki nem áll jobbra, az tahóparaszt, helló. én meg azt mondom, hogy ha lehet, jobbra állok, de ez nem mindig oldható meg, és ilyenkor ezt a sietők is vegyék szépen tudomásul, és ne kezdjenek el parasztozni, mert - és ezt az álláspontomat fenntartom - ebben a képletben alapvetően ők a hülyék.

remixer 2013.04.20. 15:38:55

@komplikato: "Másrészt én annak örülnék a közlekedésben, ha a Budapesti tömegnek legalább a fele betartaná a szintén óvodában tanult alap szabályt miszerint ha megáll a jármű:
1. Nem állunk az ajtóba!
2. MEGVÁRJUK amíg leszállnak"

Az de jó lenne! Tényleg nem értem miért nem lehet megvárni, amíg mindenki leszáll.

cellular 2013.04.20. 15:41:17

@Kencsuszi: Általában az ajtóban állnak meg, vagy legalábbis a legszűkebb helyen.

A gyalogosok pedig általában nem előre néznek. Ha lenne előttük egy nemvárt gödör, szerintem a gyalogosok fele beleesne.

Másrészt meg a nem előre nézés azt is jelzi, hogy "kerülj ki Te engem, mert én nem veszlek észre". Ilyenkor csak meg szoktam állni, mert kiváncsi vagyok, hogy nekem jön-e. Na persze nem a 2 métere kigyúrtakkal játszom ezt ,annyira azért nem vagyok nagylegény :P

cellular 2013.04.20. 15:46:07

@Jim Raynor: Nem tudom, én eddig azt gondoltam, egyedül írom a kommentjeimet. Várj, hátra nézek, van-e itt még valaki...
Nincs. Akkor meg mire fel többesszám?

Egyébként pedig alapaxióma, hogy mindig a másik a hülye.

De arra kiváncsi lennék, hogy "mi" hol is írtuk, hogy MINDENKI, aki nem áll jobbra, az egy tahóparaszt. Ha megtennéd, idéznél "tőlünk" ilyet?
Csak, mert hátha kihúzhatjuk a dolog méregfogát azzal, hogy ami nem tetszik neked a kommentjei"nk"ben, az igazából ott sincs.

Én is felháborodhatok azon, hogy lenácizol minden kommentelőt. És nagyon meg is sértődhetek, csak épp nem lesz igazam, mert te nem tettél ilyet. Ez most egy analógia volt az előzőre, hogy érthetőbb legyen.

vazze... 2013.04.20. 15:48:27

Nem olvasom el... Pont a jobbra allo okosok miatt lehet lassabban
feljutni a lepcsore gratulalok

Mr. Teddy 2013.04.20. 15:50:11

@Jim Raynor:
Igen, ez jogos. A lényeg, hogy aki teheti álljon jobbra, de ha épp nagy cuccokat kell vinnie, vagy nem tud jobbra állni, akkor azért ne legyen az, hogy neki kelljen elnézést kérnie azért, mert más siet.

A szatyor cipelésére és a sietésre mindenkinek megvan az oka, de egyik sem élvez a másikkal szemben előnyt. Tehát ne sértődjön meg a siető, ha épp nem fér el, ez van.

Ambiorix 2013.04.20. 15:52:44

Aki leszalad a mozgólépcsőn, az 5 perc 15 másodpercet fog várni a következő metróra. A többiek csak 5 percet....:)

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2013.04.20. 15:53:06

Pont ezt figyeltem én is, hogy külföldiek nem ismerik ezt a metódust. Viszont otthon meg érdekes módon alkalmazzák...

cellular 2013.04.20. 15:53:25

@vazze...: Ezt akkor meccseld le azokkal a kommentelőkkel, akik szerint pont nem kell úgy sietni, inkább előbb elindulni :)

Szerintem mindenki maradjon otthon.

cellular 2013.04.20. 15:56:13

@Ambiorix: Hát, akkor így jártak. De ez az ő dolguk.

Én ismerem a menetrendet, esténként ha kell, rohanok, és pont el is érem. És van, hogy látok másokat rohanni, és mosolygok (de gonosz), mert tudom, hogy még van 3 perc, és tök fölöslegesen futnak :)

@espadazo - Játékbolt:: lehet, hogy az a külföldi otthon is leszarja. Pl. az olaszokból, spanyolokból nehezen tudom kinézni, hogy szépen beállnak jobbra... bár nem kizárt, javíts ki, ha tévedek.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2013.04.20. 15:57:21

Egyébiránt, ha ráérek, beállok a jobb oldalra. Ha úgy érzem, hogy késésben vagyok, megnyugtat, ha szaladhatok előre. De soha nem értem oda hamarabb sehová attól, hogy a bal oldalon lefutottam. Viszont éreztem, hogy teszek valamit az elkésés ellen :-)

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 15:57:33

Roppant lelkesítő kérdés, hogyan menj a föld alá a bumlihoz a mozgólépcsőn "urasan".

De ha már matematika, akkor ennek csak akkor van értelme, ha alig lézengenek a mozgólépcsőn, egyébként az a hatékony, ha telibe állják a lépcsőket.

Aki nagy tömegben siet, az nem fontos ember, hanem egy senki, akit hívattak, és ettől azt hiszi, ő a világ legfontosabb embere.

Aki úriember módon akar viselkedni még bumlizás közben is, az nem siet, nem fut a busz után, nem előzgeti a sort.

A sietős proliknak persze lehet ilyen megoldásokra "szüksége", de ne adjuk már el ezt is Európa néven.

Ez kb. a lökhárítón utazás szintje, kicsit veszélyes, de annyira nem, kicsit bosszantó, de annyira nem, ráadásul még ingyen is van a leves, vagyis az időnyereség, fizetik a többiek.

cellular 2013.04.20. 15:58:22

@Mr. Teddy: Szerintem nem érdemes megsértődni ilyesmiken, hiszen ne mgonoszságból okoz nekünk kellemetlenséget a másik. És sokszor a mérgelődés okozta gyomorideg sokkal rosszabb, mint maga az elkövetett atrocitás. Persze néha én is felhúzom magam, de tudom, hogy nem éri meg. Sokan vagyunk, a tömeg közlekedés pedig okoz ilyen súrlódásokat.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2013.04.20. 16:00:12

@cellular: Az olaszoknál, spanyoloknál soha nem láttam ezt a vicsorgást, amit a magyar művel. Spanyoloknál mosolyogva megveregeti a vállad, ha haladni akar és a másik udvariasan elengedi. Valahogy jobban szocializálódtak. Ide leírt szabályok kellenek sajnos...

cellular 2013.04.20. 16:01:46

@espadazo - Játékbolt:: biztos nem áll görcsbe a gyomruk, nem semmisíti meg az énjüket, ha egy utastárs hozzájuk ér. Magamon is észreveszem néha ezt a fölösleges idegességet. Fura, nem tudom, miért van.

piszkosfred 2013.04.20. 16:02:54

Londonban azonnal radszolnak, ha bal oldalon allsz. Nincs is semmi problema vele.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 16:05:45

@espadazo - Játékbolt:: én értem már el így olyan metrót (épp elkezdte becsukni az ajtót), ami pont elvitt olyan, óránként induló volánbuszhoz, ami már szinte csukta be az ajtót

és igen, időben elindultam, de a metróhoz vezető villamost akadályozta valami barom, ezért gecilassan haladt. persze ezt rajtam kívül senki nem tudta

2013.04.20. 16:06:17

Igenis számít a 3-5 perc! Kényszerűségből kb 1 évet tömegközlekedtem. Napi 12 óra munka után (nem biztonsági őr, hanem álló meló, termelés), nem mindegy hogy 1 óra, vagy 1 óra 20 perc alatt érek haza, kedves kedélyes, ráérő posztolók! Ugyanis Mátyásföld - Csepel, 4 jármű, azaz 3 átszállás. Ha nem érem el ezt, lekésem a következőt és így tovább. Szépen összeadódik.
Úgyhogy, ha az a szabály, hogy "Kérjük álljon a jobb oldalra" akkor álljon is oda! Pont.

Slano 2013.04.20. 16:06:46

Nekem jobban bejött az a régi -néhány évvel ezelőtti tendencia- amikor még nem gondoltuk azt mi magyarok, hogy milyen baromira nyugati és trendi dolog, futkosni a mozgólépcsőn és azokat szidalmazni, akik a jobb oldalra állnak. Az se volt egy hátrány, hogy tudtam beszélgetni a velem utazóval és nem kellett libasorban állnunk néhány hülye miatt, aki vagy azt hiszi, hogy óránként jár a metró, vagy azt, hogy baromi sok időt spórol a futkosással, szerintem ez legfeljebb néhány mp lehet, elég rövidek itt a mozgólépcsők.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:06:47

@piszkosfred:

Be kéne vezetni Londonban, hogy ne a jobb, hanem a bal oldalra álljanak.

komplikato 2013.04.20. 16:09:53

@Mr. Teddy: "A másik, hogy régen az volt a BKV szabályzatában, hogy a mozgólépcsőn kötelező kapaszkodni, és talán az is, hogy sétálni nem, de ha ez nem is, a kettő együtt nem megy."

Mondom, de most senki nem hiszi el.

1. Elolvastam az érveket. Megértettem őket. Nem győztek meg.
2. Én mindig jobbra igazodtam, nem arról van szó, hogy fáj vagy sem, egyszerűen van olyan szituáció amikor nem lehet megoldani a jobbra igazodást. Mondjuk egy kisgyerekkel a büdös életben nem közlekednék úgy, hogy előttem vagy mögöttem van és ne lássam hogyan lép le a végén ...
3. A nagy csomagot "maga elé" rakós témával az a baj, hogy egy közepes bőrönd is "két sávos" foglalású, ha meg hosszába tenné, ami a lépcső miatt nem is nagyon lehet, elfoglalna 3-4 helyet.
4. Az ajtóban beállós idiótaság NEM Metro jellemző, hanem villamos, busz, troli, akármire. És szvsz AZ sokkal nagyobb tahóság.
Mondjuk hazai közlekedők másik ilyen baromsága, ami életveszélyes és többen belehaltak már, az a bicikli úton random keresztbe vagy rossz sávban mászkálás.

5. Ha valaki siet és vagy egy fontos tárgyat, vagy magát a delikvenst elsodorja vagy pláne egy gyereket, ne csodálkozzon ha udvariasan lesz összeverve ...
6. A mozgólépcső továbbra sem lóverseny pálya.

Mr. Teddy 2013.04.20. 16:10:05

@cellular:

Persze, nem kell ezen idegeskedni.
Igazából ennek az egésznek úgy kéne bekerülni az általános etikettbe, hogy ha teheted, akkor jobb oldalt utazz, viszont, ha sietsz és valami oknál fogva nem tudsz lejjebb jutni, akkor sem szabad megsértődnöd, mert a többiek így is figyelmesek voltak, és engedtek helyet. Nem szabad visszaélni az udvariassággal.

Persze a BKV is kiragaszthatna érthető jelzést, hogy miképp illik a lépcsőn közlekedni. Nem hinném, hogy a legutolsó nyugdíjas néniig mindenki neten olvassa, hogy mi az aktuális trend. Van aki egyszerűen nem tudja ezt. BKV utastájékoztatója elég karcsú és ez sok esetben okoz az utasokban feszültséget.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:10:07

Egyébként mennyit lehet nyerni, ha a nem tudom én 1 perces mozgólépcsőn fél perc alatt szaladsz le? Fél percet, jól számolom?

És mennyit lehet nyerni, ha telibe állják a lépcsőket, így kétszer annyi ember fér el, szintén fél percet?

Nahát!

A "balkáni" megoldással mindenki megnyeri a fél percet, nemcsak az, aki tolakszik, hogy aztán a többiek veszítsenek emiatt fél percet.

Nahát!

Slano 2013.04.20. 16:10:29

Na már nem is a megfelelő oldalt írtam, pedig alkalmazkodom ehhez a baromsághoz, csak tényleg akkora hülyeségnek tartom, hogy az hihetetlen.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:10:50

Talán mégsem Londonban feketemosogató bölcsészekre kéne bízni a közlekedés-szervezést?

piszkosfred 2013.04.20. 16:11:03

@Negyvenértelmiségi: ausztraliaban ha jol emlekszem pl a bal oldalon alltak fura modon (ott is bal oldali kozlekedes van ugyebar)

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:12:37

@agregory:

És vajon a többiek direkt szeretnek sokáig bumlizni, későn hazaérni, ezért akarod kizavarni őket a szélére?

cellular 2013.04.20. 16:13:27

@Negyvenértelmiségi: Szerintem érdemes lenne szétválasztani a le és felfelé menő irányt.

Felfele sokszor van tömeg, lefelé kevésbé. Lefelé nem vesztesz azzal, ha jobbra állsz. Sietni is lefelé éri meg jobban, meg nem is olyan fárasztó.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 16:13:39

@Slano: hjahh, Kádár idején minden jobb volt

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:16:32

@cellular:

Nem a fárasztásról van szó, hanem arról, hogy az egyik a másik kontójára akar magának előnyt szerezni, és a végén a sietős lesz ott, ahol az egész lehetne, a többiek pedig szopják a faszt a felére redukált kapacitású lépcsők miatt.

bioLarzen 2013.04.20. 16:18:16

Én rendszeresen utazom metrón. Semmiféle javulást nem tapasztalok ezen a téren. Ez itt egy mázlis pillanat lehetett szerintem.

bio

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 16:18:38

@Negyvenértelmiségi: "És vajon a többiek direkt szeretnek sokáig bumlizni, későn hazaérni, ezért akarod kizavarni őket a szélére?"

akkor haladjanak ők is. amúgy nyilván nem fogtad fel, de senki sem várja el, h a legnagyobb csúcsforgalomban mindenki jobbra álljon és a mozgólépcső alján 5 percig kelljen várni, h mindenki feljusson rá

te úriember

SpockCooper · http://spockcooper.blog.hu 2013.04.20. 16:18:39

Ez számomra is érdekes téma. Én is szoktam sietni lefelé. Úgy oldom meg, hogy mondom a balaoldalon állóknak, hogy elnézést és ők meg arrébb állnak, ennyi. Múltkor félszegen mondtam ugyanezt, mondta egy hölgy, hogy ő a keze miatt áll úgy, de nem volt gond, az előtte álló ismerőse előrébb állt egy lépcsőfokkal és kikerültem. Egyedül egy variációra nincs megoldásom, arra amikor szülő áll a gyerekével egymás mellett. Akkor nem tudok mit tenni. Igen, volt olyan, hogy pont miattuk késtem le a metrót. Nem, nem halok bele, ha lekésem, de az a 3-4 perc reggel igenis számít a melóhelyen, illetve este is szeretnék minél hamarabb hazaérni. Induljak el időben? Köszi, már próbáltam,ritkán jön össze. Gyorsabb haladással kb. egy fél percet lehet megspórolni átlagosan szerintem. Ez számít, ha pont így érem el a metrót. Összefoglalva: nincs gond, csak szólni kell, hogy elnézést és akkor meghallja, aki előtted áll és arrébb mozdul. Ha két barát beszélget egymással egymás mellett, az se gond, csak ha valaki sietne, az egyik álljon arrébb arra a 2 másodpercre és kész.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:20:48

@henrik_:

Nem értem, Bezzeglondonban nem kötelező jobbra állni a legnagyobb csúcsban is?

Hiszen éppen akkor van a legnagyobb szükség arra, hogy gyorsan le lehessen süvíteni a bumlihoz.

Vagy félmegoldást akarunk?

SpockCooper · http://spockcooper.blog.hu 2013.04.20. 16:21:00

Felére redukált kapacitású lépcsők? Szerintem az emberek azért állnak úgy, hogy kihagynak egy lépcsőfokot, mert zavaró olyan közel állni egy másik emberhez és 20 centiről bámulni a hátát percekig(metró mélységétől függően).

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:23:00

Legyen 3 sáv, a jobb szélső a tutyimutyiknak, Zembereknek, a középső a sietősöknek, a bal oldali pedig azoknak, akik szerint tutyimutyik a sietősök is. Ahol 2 ember elfér, ott elfér 3 is, pl. oldalra fordulva.

2013.04.20. 16:23:03

Állomásfüggő a dolog. A Deákon és a Moszkván általában szabad a bal oldal, a Blahán gyakran nem az.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 16:23:04

@Negyvenértelmiségi: saját magamból kiindulva inkább akkor fontos elérni a metrót, amikor nem 2-3 percenként érkezik a megállóba

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:24:33

Meg legyen még egy sáv azoknak, akik a felfelé menőn sietnének le, mert bedugította a lefelé menőt a sok birka.

Slano 2013.04.20. 16:24:41

@henrik_: Azért Kádárig nem kell visszamenni, akkoriban én még nem is metróztam, olyan 6 éve mehet ez a libasoros megoldás.

Slano 2013.04.20. 16:26:13

@SpockCooper: Azt honnan lehet tudni, hogy mikor jön a metró? És most nem a hajnalra és késő estére gondolok.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:26:16

@henrik_:

Mennyivel fontosabb neked elérni azt a metrót, mint azoknak, akik mellett elrohansz?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:27:10

@Slano:

Egyszerű, megnézed a kijelzőn, hány perce ment el az előző, aztán felütöd a menetrendet, hogy hány percenként jár, és egy gyors fejszámolással meg is van, mikor jön a következő.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:28:18

Szerintem azok akarják kétsávosítani a mozgólépcsőket, akik kitalálták azt a kijelzőt, ami azt írja ki, hány perce ment el a metród.

Slano 2013.04.20. 16:29:43

@Negyvenértelmiségi: Úgy értettem, hogy fent honnan tudod, hogy mikor jön a metró? Ott nincs kiírva, éppen ezért nem értem, hogy mi értelme van lerohanni (hátha alapon?).

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 16:30:50

@Negyvenértelmiségi: nem az a lényeg, h mennyivel fontosabb, hanem az, h fontosabb-e. ha ő (nem csúcsforgalomban) nem tesz azért, h gyorsabban odaérjen (= egy helyben áll), akkor nekem fontosabb, hiszen nála gyorsabban haladok

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:32:19

@Slano:

Ja, hátha. Ha fél percet spórolsz egy lefutással, és 5 percenként jön a bumli, akkor átlag minden 10. alkalommal 1 bumlival előbb tudsz tovább menni.

Igaz, a telibe állásnál mindenki ennyi időt nyerne, de az nem jó, mert nem az a lényeg, hogy 5 perccel előbb érj haza, hanem hogy a Bélánál érj előbb 5 perccel haza.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:33:07

@henrik_:

Ha nem bölcsészek szerveznék a közlekedést, akkor mindenki hamarabb érne oda, így meg csak a feketemosogatni futó bölcsészek, a többiek pedig időt veszítenek.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 16:33:18

@Slano: amúgy igen, hátha alapon, de a késő esti metrók menetrendjét már fejből ismerik a rutinosabbak (nyugatinál este 10:48, satöbbi)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 16:34:20

@Negyvenértelmiségi: el sem tudod képzelni, h vki óránként induló távolsági buszhoz siet?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:35:32

Nézzük, a kapacitásredukálók hová siettek legutóbb.

A) Munkába, akárcsak a "nemsietők"
B) Munkából, akárcsak a "nemsietők"
C) Csak úgy
D) Feleséghez a szülészetre

komplikato 2013.04.20. 16:35:57

@Slano: "Azt honnan lehet tudni, hogy mikor jön a metró? És most nem a hajnalra és késő estére gondolok."

Ez mekkora jó kérdés! :D
Sokak állítják, hogy elmúlt 1.5 évben ritkították a járatokat, tehát amikor 5 perc múlva jönne igaziból 7 perc vagy több, és így tovább, de nem kötötték az utazók orrára.
És még egyszer nem láttam kiírva a lépcső tetején vagy közben, hogy mikor jön a következő szerelvény.

komplikato 2013.04.20. 16:38:56

@henrik_: "el sem tudod képzelni, h vki óránként induló távolsági buszhoz siet?"

Nézd, én olyan ember vagyok akit jogosan kritizálnak azért, hogy mindenhová utolsó pillanatban indul el. De ha én elbírom a kritikát, akkor az aki 5 perc differenciákra bízza az óránkénti vagy pláne ritkább buszt, vonatot, az is bírja már el a kritikát ... :D

Ha a BKV Istenei nem szeretnek úgy sem jutsz el a célponthoz időre, ha egy órával előbb indulsz el. Anno amikor a Póluscenterben melóztam 1.5 órával előbb indultam el a Thököly felújítása miatt (amit most 15 évvel később még NINCS készen!!!), és így "csak" 1.5 órát késtem ...

Slano 2013.04.20. 16:40:09

@Negyvenértelmiségi: Jogos, így tényleg mindenki jobban járna.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:40:21

Csináljunk a két sávos utakból is 3 sávosokat, hiszen nem mindenki ér ám rá órákig tötyögni, van, akit hívattak például. Mibe tart egy kicsit szorosabban összehúzódni? Bezzegmoszkvában is így csinálják, igaz, ők a metrón is jobbra igazodnak európai módon.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 16:40:23

@Negyvenértelmiségi: te mekkora buta paraszt vagy.... azért ezt bemásolom ide még egyszer, és annyit fűznék még hozzá, h ilyen nem egyszer fordult már elő velem:

" én értem már el így olyan metrót (épp elkezdte becsukni az ajtót), ami pont elvitt olyan, óránként induló volánbuszhoz, ami már szinte csukta be az ajtót

és igen, időben elindultam, de a metróhoz vezető villamost akadályozta valami barom, ezért gecilassan haladt. persze ezt a mozgólépcsőn rajtam kívül senki nem tudta"

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:42:40

@Slano:

De ezt nem hiszik el, pedig pofonegyszerű kiszámolni, általános iskola 5. osztályos ismereteket igényel nagyjából.

Ők abban hisznek, hogy ha Bezzeglondonban így van, akkor ez csakis így lehet a jó, pláne ha nálunk nem így van.

Hiszen látják is, ha futnak, hamarabb odaérnek, aki meg nem fut, az később ér oda, és még akadályozza is őket.

Mit nekik kapacitás-tervezés!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 16:44:10

@henrik_:

Ha csak ritkán fordul elő veled ilyen késés, akkor elnézést kérsz érte, egyébként pedig kibírod.

Ha gyakran, akkor meg nem a többieket szidod, hanem előbb elindulsz.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 16:44:25

@henrik_: ja és az előbbihez: ilyen esetekben mennyivel kellett volna hamarabb indulnom, h ne sértsem meg a lelked a bal haladásommal? 3 órával? csak a te kedvedért?

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 16:47:15

bezzeglondonhoz meg ennyi:

"A sok panaszkodonak: ez Londonban ezer eve igy van, es valahogy mukodik. Nem latok senkit panaszkodni, hogy marpedig O bal kezzel akarja markolni a szalagot (kulonben meg ha oreg vagy es gyenge, es ez tenyleg ennyire szamit, akkor senki sem fog rad szolni, hogy huzz el az utjabol).
Ez igenis udvariassag, es tokeletesen mukodik. Es nem, senki nem rugja ki a kezedbol a szatyrodat.
Es igen, ha nagyon forgalmas, akkor mindenki all mindket oldalon, mert kulonben soha nem ernenek fel azok, akik allni szeretnenek. "

utolsó mondat megvan gyerekek? inkább külön szedem: "Es igen, ha nagyon forgalmas, akkor mindenki all mindket oldalon, mert kulonben soha nem ernenek fel azok, akik allni szeretnenek."

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 16:48:49

az utolsó mondatból amúgy a "mindenki áll mindkét oldalon" a lényeg, ha esetleg nem értenétek. de az is hozzátartozik, h "ha nagyon forgalmas". kapcsoljátok össze a kettőt, elmétek is megvilágosodik.

SpockCooper · http://spockcooper.blog.hu 2013.04.20. 16:50:06

Valóban a menetidők általában nem változnak, emlékezetből tudjuk, hogy kb. milyen gyakran jár. A mozgólépcső alsó felén már hallani is lehet, persze azt nem, hogy melyik irányból jön.

Mr. Teddy 2013.04.20. 16:56:59

@henrik_:
Egy a baj, hogy ez nálunk nem így került a köztudatba. És ilyenkor a sietni vágyó kikéri magának, hogy csúcsidőben miért nincs ott az ő kis futópályája.

kpityu2 2013.04.20. 16:59:09

1. Leszarom.
2. Ha az eggyel alattam-mellettem lévő kerekes poggyászomon akar átmászni, pofán baszom, hogy a lépcső aljáig gurul. Garantáltan többet veszít mint az a néhány másodperc amíg a lépcső felér a tetejére.

Kovács László György 2013.04.20. 17:00:44

Az nem lenne jó ha szélesebb lenne a mozgólépcső? :D Nem kéne nyomorogni.

Amúgy csak lefele van értelme szerintem az ilyen jobbra állásnak, és főleg azóta amióta ilyen lassan vánszorog a mozgólépcső. Lefele sétálva csomó időt lehet spórolni.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 17:01:18

@henrik_:

Akkor nézd meg a bezzegképet is, ahol tömött libasorban állnak emberek tucatjai a felfelé haladó mozgólépcső jobb szélére húzódva, hogy te mindenképpen elérhesd a hathúszast.

(Ők nem sietnek, ők szeretnek aluljáróról aluljáróra utazgatni, főleg az a hölgy vagy úr, aki a bal kezében egy duci fekete táska mellé fog egy duci fehér szatyrot is, amivel egyébként akadályozza a sietőket.)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 17:01:54

@Mr. Teddy: őszintén szólva nehezen tudom ezt elképzelni, legalábbis én még ilyet sosem láttam. :)

ahhoz rettentő ostobának kell lenni, h vki 400 ember között kikérje magának, h baloldalon nincs szabad pálya. számomra ez totál életszerűtlen. engem sem a csúcsidőben idegesít a pálya hiánya, hanem akkor, amikkor cikk-cakkban állnak a népek

Lajos ghr 2013.04.20. 17:04:00

egy ritka véletlent láthatunk a képen.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 17:04:37

@Negyvenértelmiségi: te nem tudom milyen tömött sorokat látsz, mert pl a baloldali, szintén felfelé haladó mozgólépcsőn 2-3 emberes lyukak is vannak

b.wayne 2013.04.20. 17:06:14

egy felfele menetel is lehet sietos: atszallasrol hallottatok mar?

freddiffi 2013.04.20. 17:07:53

@Tetves Dög: ez milyen indok, hogy jobb kezes vagy, ezért nem tudsz kapaszkodni??? ez nem ok-okozat...az hogy a válladon van a táska miben akadályoz a kapaszkodásban? tejóég...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 17:10:00

@b.wayne: jaj, átszállást itt ne emlegess... :)

amúgy én _amikor tehetem_ és nem vagyok nagyon fáradt, akkor felfelé is sétálok a mozgólépcsőn. leginkább azért, mert egy egészséges, 32 éves fiatalember vagyok, nem egy legyengült 80 éves.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 17:14:32

@henrik_:

Lyukak? 1 darab lyuk. Talán éppen 2-3 ejropéer módon jobboldalra igazított koffernak.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 17:15:13

@freddiffi: ezt a válltáska vs. kapaszkodás dolgot én sem értem. kb a "nem tudom aláírni, mert a karomon ott van a pulóver ujja" esete

freddiffi 2013.04.20. 17:16:24

Tipikusan a butuska picsák(akiknek az az életük, hogy elmennek shoppingolni a Westendbe, aztán meg mennek haza, vagy a szomszédban lévő munkahelyükre) nem képesek megérteni, hogy miért fontos másnak akár az a pár perc is, amit a sietéssel nyerhet. Ez a fentebbi kommentekből gyönyörűen kiderül! Az a legviccesebb, hogy még ezek a bunkó retardáltak vannak felháborodva, mikor megkérem, hogy álljon arrébb.

P. A. 2013.04.20. 17:16:40

Ilyen szűk mozgólépcsőkön, mint a Moszkva téri, kifejezetten tiltanám a lépcsőzést. Állandóan nekem jönnek ezek a rohanó idióták, arra is képtelenek, hogy az odaltáskájukat maguk elé vegyék. Múltkoriban egy ismerősömnek úgy nekimentek, hogy el kellet mennie orvoshoz. Zúzódásai lettek.
Aki pedig a másfél percenként közlekedő metróhoz úgy rohan, mintha az utolsó lenne, sikeres ember nem lehet.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 17:16:53

@Negyvenértelmiségi: amúgy bármennyire hihetetlenül hangzik, de ha a lazán, cikk-cakkban álló emberek mind jobbra sorolnak, akkor egy viszonylag tömött(ke) sort fognak alkotni.

nagyon durva, mi?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 17:21:15

@henrik_:

Látom, kezded már megérteni, miért lenne jobb mindenkinek, ha egymás mellé állnának az emberek, egészen pontosan úgy, ahogy természetesen adódik.

Tetves Dög 2013.04.20. 17:21:58

@freddiffi:
'ez milyen indok, hogy jobb kezes vagy, ezért nem tudsz kapaszkodni???'
Tökéletesen logikus.

'ez nem ok-okozat...az hogy a válladon van a táska miben akadályoz a kapaszkodásban?'
Egyrészt annyiban, ami oda van írva: FOGOM. Később is szükségem van ugyanis a tartalmára. Másrészt annyiban, hogy ha azzal a kezemmel kapaszkodnék, lecsúszna.
(Megjegyzem, ezeket pár mp gondolkodással és az átlagot legalább közelítő értelmi képességekkel ki is lehetett volna találni. Legyen ez intő példa számodra.)

'tejóég... '
Az bizony, tejóég.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 17:22:21

@Negyvenértelmiségi: sztem inkább neked vannak szövegértelmezési problémáid

ursus artos 2013.04.20. 17:29:29

Úgy emlékszem, régebben nem volt szabad, a ouzgó lépcsőn le vagy fel haladni. Állni kellett!

freddiffi 2013.04.20. 17:29:30

@Tetves Dög: ritka buta egy ember vagy és még meg is magyarázod! fantasztikus. és mit gondolsz mi történhet akkor ha mondjuk átrakod a másik kezedbe/válladra a táskádat??? bele se merek gondolni. de akár a jobb oldalon is hagyhatod, mivel, mint mondtam, ez nem ok-okozati viszony. barátnőm is jobb kezes, a jobb vállán hordja a táskát és a jobb kezével kapaszkodik. fura mi? mission impossible?

P. A. 2013.04.20. 17:30:33

@freddiffi: Időben el kell indulni, ennyi. Én így csinálom, ráadásul Máv-ot is naponta igénybe veszem. Tégy te is így, és akkor nem kell másokat felöklelve rohanni. Jóval kevesebb az idegeskedés, így nem fog elvinni 40 évesen az agyvérzés, ami az írásodból ítélve téged erősen fenyeget.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 17:30:59

@freddiffi:

Pont ilyennek képzeltem azokat, akik elvárják a szabad sávot.

freddiffi 2013.04.20. 17:33:58

@P. A.: az időben elindulás sajnos sok minden függvénye, nem csak az egyéntől függ (munkát pl. munkát be kell fejezni, órát végig kell ülni...)

Prof. Dr. Simon Templar 2013.04.20. 17:34:46

@komplikato: "Másrészt én annak örülnék a közlekedésben, ha a Budapesti tömegnek legalább a fele betartaná a szintén óvodában tanult alap szabályt miszerint ha megáll a jármű:
1. Nem állunk az ajtóba!
2. MEGVÁRJUK amíg leszállnak

Most lehet nyugodtan savazni. :P"

Na, és kik nem tartják be? Akik banyatankkal vagy bottal felszállva inkább fellökik a leszállókat, csak, hogy vágtázhassanak az ülőhelyért. Ne mondd, hogy nem így van, mert naponta tapasztalom (a 20E járaton)

Plusz ugyanez az észlény generáció, amelyik a Volvókon rendszeresen a VÉSZJELZŐT nyomkodja a LESZÁLLÁSJELZŐ helyett, a buszvezetők és a többi utas legnagyobb örömére, mivel a legtöbb sofőr ilyenkor satufékkel megáll, az utasok meg zuhannak...gratulálok:(

mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2013.04.20. 17:38:05

ennyi büdös trolllárvát, de miért az urbanistán gyűlnek össze?? mindegy, egyszer csak elfogynak. a kép, és amit ábrázol pedig nagyon klassz!

freddiffi 2013.04.20. 17:38:10

@P. A.: nálam például már előfordult, hogy 9-től edzésem volt, az utolsó vonatom meg 11 óra valamikor ment, tehát, ha azt ne érem el, akkor hajnali 4-kor indul a következő. remélem megengeded, hogy fussak azért, hogy elérjem?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 17:39:40

@freddiffi:

Tilos az edzésről 3 perccel hamarabb eljönni, vagy ennyivel hamarabb végezni a tusolással és az öltözéssel? Nem értenék meg, hogy rohannod kell, jobban megértik a vadidegenek a lépcsőkön? Ja, azok sem. Micsoda világ!

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 17:40:04

@mrbloodbunny: index főoldalon van a poszt, várható volt, h megjelennek az "értelmiségiek"

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 17:41:39

egyet nem értek: ha nincs csúcsidő, és az embernek nem hiányzik a jobb karja, akkor miért olyan nagyon nehéz nem baloldalon állni a mozgólépcsőn?

freddiffi 2013.04.20. 17:41:45

@Negyvenértelmiségi: :) nem vagyok ideggyenge, csak felbasz az emberi butaság. miért, szerinted lehetetlenség azzal a kézzel kapaszkodni, amelyik oldalon a táska is van? több millió embernek sikerül nap mint nap.

Frigyes ur 2013.04.20. 17:42:29

Haat en nem vagyok egy nagydarab ember, soot, de a 'szörnyenfontosemberekakik5secotnyervenemkesikaleavonatcsatlakozast' meg igy sem tudnak kikerulni az esetek 90%-ban rendesen jobb oldalt allva, mert sietni az fontos, az embertarsainkkal valo udvariassag meg afele uri huncutsag es reszletkerdes.

A masik meg, halaajoegnek, hogy eleg öreg vagyok ahhoz, hogy tudjam marhara nem er annyit par sec 'nyereseg', hogy szamitson is igazabol valamit. Vonathevriksa ide vagy oda. Azert a mozgolepcson rohangalok is neha lelazulhatnanak :) 3-5 perc. Az utolso metrohoz meg mindenki rohan :)

"Fontos ember nem siet, hanem megvárják."

@Negyvenértelmiségi: Melyseges egyetertesem.

Tetves Dög 2013.04.20. 17:43:29

@freddiffi:
'mit gondolsz mi történhet akkor ha mondjuk átrakod a másik kezedbe/válladra a táskádat???'
Semmi. De nem úgy szoktam meg, és néhány nagypofájú, hőbörgő idióta minden logikát nélkülöző kívánságai miatt nem fogok a szokásaimon változtatni.

'barátnőm is jobb kezes, a jobb vállán hordja a táskát és a jobb kezével kapaszkodik. fura mi?'
Mondd neki, hogy próbáljon meg 20-30 centivel alacsonyabban kapaszkodni. Fura, mi? Elárulom, az lesz.

' mission impossible? '
Már mondtam: agytorna, gondolkozás. Mission impossible? Nagyon úgy tűnik.

Prof. Dr. Simon Templar 2013.04.20. 17:43:32

@Negyvenértelmiségi: "Netán szar helyen van a vészjelző?"

7(!!!) éve járnak Volvó buszok Budapesten...nem volt idő megtanulni???

Egyébként meg körül kell nézni...ennyi...

freddiffi 2013.04.20. 17:44:19

@Negyvenértelmiségi: nem nézem az órát percenként, és mivel komolyabb csapatban edzek, verseny előtt elég gyakran még el is húzódik. de vizsgáról például nem, nem lehet előbb eljönni, vagy teszem azt gyakorlatról. bár feltételezem te egyetem közelében se jártál még soha. meg persze olyan tökéletes vagy, hogy késésben se voltál még...

MosoMasa 2013.04.20. 17:44:39

A svédeknél ezeket a rohanó parszrokat kiröhögik. Az autópalyanak ehhez meg semmi köze.
Én is kiröhögöm őket.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 17:45:18

@Prof. Dr. Simon Templar:

Úgy látszik, nem volt idő megtanulni. Hét év alatt hányszor lehetett volna átszerelni, ha ez ekkora probléma? Ha most elkezdenék átszerelni, mikorra lenne kész az összes, hétfőre?

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 17:45:58

@Frigyes ur: ja, a fontos ember ki sem megy az utcára, hanem elmennek hozzá. ezek után nem is értem, h te mit keresel a mozgólépcsőkön

freddiffi 2013.04.20. 17:46:16

@Tetves Dög: miért kéne 20-30 centivel alacsonyabban kapaszkodnia? úgy jár-kel ahogy az emberek általában.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 17:48:31

@freddiffi:

De, voltam már késésben, siettem is már, de sosem gázolok át másokon. A dugó ellen robogót vettem, és fülig érő szájjal integetek a magadfajtáknak, akik tülkölve tolakodnak a körforgalomban.

Ja, egyetemen is voltam már, és ha lekéstem a vonatot, ittam egy sört a restiben.

Sportoltam is már, sosem okozott nekem ilyesféle "gondokat".

freddiffi 2013.04.20. 17:50:36

@Negyvenértelmiségi: egy sör megivása 5 órába telik? a kocsmában alszol talán? kocsim pedig nincs, úgyhogy a "magamfajtáknak" nem integetsz...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 17:51:51

Egyszer lekéstem az utolsó vonatot egyetemről hazafelé indulva, borzalmas volt. Vissza kellett mennem az albérletbe, aludnom egyet, és reggel hazamennem. Még egyszer nem bírnám ki, az tuti.

Prof. Dr. Simon Templar 2013.04.20. 17:51:57

@MosoMasa: "A svédeknél ezeket a rohanó parszrokat kiröhögik."

Figyi, igaz, hogy a svédeknél a városi buszon sem lehet állni? Komolyan kérdem, mert mintha valami ilyesmit hallottam volna, de lehet, hogy csak urban legend...

Frigyes ur 2013.04.20. 17:52:34

@henrik_: Mondjuk az USA elnöke pölö eleg fontos embernek szamit? Szerinted neki se kell mennie sehova? :) Tökmindegy mivel sietsz.

Különben meg szarkazmus, jonapot :))
Igazabol ez csak arrol szol, hogy valaki annyiradeannyira fontosnak hiszi magat, vagy annyiradeannyira tulgörcsöli az eletet, hogy par masodperc miatt mar a haja kihullik. Igen, lehet amiatt kesed le a vonatod, mert egy pillanatra elgondolkodtal, hogy bezartad-e az ajtot es ujra ellenorizted. Vagy hogy ettol meg egy falat kajat. Vagy akarmi. Ha minden sec-on ennyit izgulsz, akkor tenyleg gyomorfekely/szivroham/stroke a jovo.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 17:53:56

@freddiffi:

A sör megivása annyi időbe telik, amennyi van, vagy amennyi pénzed van. Úgy látom, te vagy az, aki nem volt egyetemista.

freddiffi 2013.04.20. 17:54:45

@Negyvenértelmiségi: jujj nincs se albérletem, se koliszobám, legközelebb aludj a pályaudvaron, mondjuk...

Zuzu Petás 2013.04.20. 17:55:31

'88-ban főiskolai nyári gyakorlat címen kint voltunk az akkori Szovjetunióban, Moszkvában és - akkor még - Leningrádban. Mindkét városban döbbenten láttuk,hogy mindenki a mozgólépcső jobb oldalán állt, csak mi "hülye magyarok" foglaltuk el a teljes szélességet. Persze csak 1-2 napig, utána rájöttünk, hogy ez milyen jó, és mi is a "gyorsító sávot" használtuk.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 17:56:30

@freddiffi:

Pályaudvaron is aludtam már, nem is egyszer. Egy pillanatig sem aggódtam semmi miatt, és ma is jó visszagondolni a boldog diákévekre.

Egy dolgot nem csináltam 10 éves korom után, nem futottam busz után, mert mindig szánalmasnak tartottam.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 17:57:21

@Zuzu Petás:

"Persze csak 1-2 napig, utána rájöttünk, hogy ez milyen jó"

Azt hittem, úgy folytatod, hogy ez milyen jó, és beálltatok ti is birkának a jobb oldalra.

freddiffi 2013.04.20. 17:57:26

@Negyvenértelmiségi: lehet, hogy voltál, de nagyon régen lehett az, én meg most vagyok az. szerinted egy egyetemistának mennyi pénze van? és miért éjszakáznék a kocsmában, ha másnap korán reggeltől fontos órám/vizsgám lesz? ne magadból indulj ki, képzeld más embereknek lehet , hogy más elfoglaltságaik, körülményeik vannak, mint neked.

Sasvalaki 2013.04.20. 17:59:05

Szerintem meg mint a birkák!!!!!!
A mozgólépcső nem rohanásra való, ha rohan használja az álló lépcsőt. Arról nem is szólva, hogy sokszor 1-2 mp miatt tarol félre mindenkit. Lent meg ugyanúgy várja a metrót, azokkal akik szépen leértek rohanás nélkül is. Nem hiszem, hogy mindenkinek pont az az 1-2 perc számít!!!Ajánlom figyelmetekbe az Equilibrium címú film lépcső jelenetét. Egyen ruha, egyen arc,érzelem mentesség, mindenki szépen sorban, egyen léptek. Ébredjetek már fel végre!!!!!
Én akkor is a másik oldalon állok , nekem úgy kényelmes, és nem állok be a sorba.

Pakos · http://iranynewyork.hu 2013.04.20. 17:59:07

Megint ez a faszság. A mozgólépcső, ahogy a neve is mutatja egy olyan lépcső, ami mozog, és nem neked kell mozogni. Ha csúcsidő van, magasról teszek arra, ki mennyire hova siet, oda állok ahol van hely. Azt az 1 percet amivel hamarabb felérsz - miközben egy csomó embert fellöktél - máshogy is meg lehet spórolni. Mondjuk időben kell elindulni, és nem az utolsó pillanatban. Lehet most egy érzéketlen idiótának fogtok tartani, de ha mégis annyira kellene sietnem, hogy gyalogoljak a mozgólépcsőn, viszont valaki nem állna félre, akkor nem háborodnék fel mint ahogy itt többen is, hogy "jajj milyen parasztok a magyarok, engem Mr. Siettséget nem engednek mindig előre, úristen most mi lesz".

A liftben is kimásztok a liftaknába? Mert ti siettek, nehogymár a lift mondja meg mennyivel menjetek.

Ha valaki önzetlenül jófejségből félreáll az oké, de ne legyen elvárás főleg ne csúcsidőben.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 17:59:08

@freddiffi:

Ha fontos vizsgád van másnap reggel, és nem akarsz előző este (is) sörözni, akkor miért nem mész haza?

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 18:02:48

@Frigyes ur: nyugi, én sem vettem szó szerint és nem szoktam amiatt idegeskedni, ha az amúgy LAZÁN "tömött" mozgólépcsőn cikk-cakkban állnak az emberek, mert az esetek több, mint 90%-ában elengednek, ha kedvesen jelzem nekik, h nekem nem elég a mozgólépcső nyújtotta haladási sebesség.

én csak az értetlenkedőket nem értem (ezáltal jómagam is kicsit értetlenkedővé válva), mert ha vki _megteheti_ akkor sztem igazán nem nagy dolog jobbra állnia.

még egyszer hangsúlyozom, h itt nem a csúcsidőről van szó (amikor amúgy is 1-4 percenként jár szinte minden közlekedési jármű, így az esetleges csatlakozás elérése sem jelent akkora problémát)

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 18:05:26

@Sasvalaki: pont az Equilibrium volt rossz példa, mivel ott nem is sietett senki, sehova

SpockCooper · http://spockcooper.blog.hu 2013.04.20. 18:06:50

Ha szól az ember, hogy "Elnézést!" udvarias hangsúllyal, akkor nincs gond,utat szoktak adni. Sokszor furcsálltam azokat, akik sietnek a bal oldalon, de nem mernek szólni az előttük állónak, hogy ők továbbmennének. Vasárnap egyébként sokszor 9,5 percenként jár a metró, legalábbis reggel fél nyolckor.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2013.04.20. 18:09:51

@Frigyes ur:
Ugye? Ezt mondom! Francnak rohangálnak. Aztán majd jól elesnek, megállítják a lépcsőt miattuk meg majd én kések el.

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2013.04.20. 18:12:47

@Pakos: Teljesen egyetértek. Szép is lenne, ha pl. valaki a repülőablakon kimászva hátirakétával sietne előre, mert lassú neki a repülő. Igenis tapodtat sem szabad mozdulni a mozgólépcsőn.

Tetves Dög 2013.04.20. 18:14:17

@freddiffi:
'miért kéne 20-30 centivel alacsonyabban kapaszkodnia?'
Gondol, gondol, gondol....
(Biztos, hogy való neked az az egyetem? Úgy emlékszem, egy-egy fogósabb szigorlaton már a beugróban is ennél sokkal húzósabb kérdések voltak.)

▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒▒ 2013.04.20. 18:15:21

@Tetves Dög: Totálisan egyetértek. Én pl. jobb kezemen hordom a karórámat. Na most ha azzal a kezemmel kapaszkodom, akkor nem tudom megnézni, mennyi a pontos idő.

Frigyes ur 2013.04.20. 18:17:19

@henrik_: Marha nyugodt vagyok :))
Szerintem itt kb. mindenki (majdnem mindenki, nem kell jönni a kivetelekkel) azt irta, ha teheti, odaall. A valo eletben is kb. ez van.
A kerdes az: a) mi a francert hiszi barki, hogy mert o siet azert fellökheti a masik embert (mert nem eleg szeles a mozgolepcso ahhoz, hogy csak ugy rohangalni lehessen rajta parhuzamosan), b) miert nem nyilvanvalo, hogy igazabol annyit szamit az a par masodperc.

A rohangalas meg csucsido fuggetlen. Kb. ugyanannyian rohangalnak.

@: A keses is tul van reagalva, ha esetleg megis megtörtenik. Ki nem keshet? A mento, rendor, tuzolto. Metroval jarnak? Nem. Van mas olyan helyzet, amikor par masodpercen/percen mulik elet es halal? Nemigen.

-Sarq- 2013.04.20. 18:18:02

@SontPent: "Kíváncsi vagyok, pl. az isteni Párizsban mi a helyzet."
Ott inkább mozgójárdák vannak többségében. Ha nem a jobb oldalon állsz, akkor semmi exküzémoá, hanem konkrétan rád ordítanak, hogy takarodj az útból.

Frigyes ur 2013.04.20. 18:19:36

@: Oke, ennel mar nyilvanvalo az ironia :)

dr. jenőke (jenőke) 2013.04.20. 18:20:22

Lehetne írni az áruházak (jellemzően: plazák, megy ilyesmik) vásárlói tömörüléseiről.
Beront rendszerint öt-hat vásárló-jelölt, egyszerre, mert van annyi hely, és ahogy bent van, megtorpan. Aki gyanútlanul mögöttük csörtet, az felkenődik rájuk.
Hogy miért van így?
Nem tudom.

ruszkaszov 2013.04.20. 18:20:41

Uristen mennyi Norman van itt. Valahogy sejtettem, de ennyire azert nem szamitottam. Mi a feneert zavar, hogy, ha sietek? Tudom nyug bal kez helyett jobbal kapaszkodni, ez mindenkinek hatalmas problema, en is nap mint nap talalkozok ezzel a szornyu erzessel, villamoson is folyton forrongok, es gondolkodok rajta, ha nem ferek ugy oda egy kapaszkodohoz, hogy azt bal kezzel tudjam fogni.

Menjetek el egyszer pl Madridba, akkor megtudjatok mi a tomeg (nem holmi itthoni, hanem tomeg tomeg, egy maxon levo metronyi tomeg), de meg ott is mindenki jobbra allt, hiaba todult fel emiatt mindenki a mozgolepcso aljan. Mert tudjak, hogy valaki siet, mert ok is keshetnek barmikor, vagy nem feltetlenul mindenki a szabadidejet tolti. Es ugye az ido penz, egeszen pontosan itthoni atlagberrel szamolva is 15 forint egy perc. Es 5 masodperc (valojaban joval tobb) is jelenthet 1-4 percet instant, ha elered emiatt a korabbi 4-6-ost.

Frigyes ur 2013.04.20. 18:20:53

@Frigyes ur: Ehh, marmint nem szamit annyit par sec.

dr. jenőke (jenőke) 2013.04.20. 18:22:03

Egyszer küldtem, kettő lett.
Ezt sem értem.
Elnézést.

Frigyes ur 2013.04.20. 18:26:50

@ruszkaszov: Felnott emberek altalaban munkaba sietnek, es altalaban nem a szabadidejukben az a hobbiuk, hogy utazgatnak a metron :)

A deliek lazan fellöknek. A kinaiak nem ismernek intim szferat. Satöbbi. Esetleg az udvariassag es a jozan esz nem lehetne követendo pelda? ;)

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2013.04.20. 18:27:45

Engem inkább az érdekelne, hogy egy ilyen rohangálós fazon mégis mennyi időt spórol azzal, hogy mindenki jobb oldalra áll. 20 másodpercet?
Én általában csúcsidőben metrózok, és nagyon idegesít, amikor az egyetlen működő mozgólépcső előtt azért torlódik a tömeg, mert mindenki csak jobboldalra hajlandó állni.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2013.04.20. 18:29:08

@Frigyes ur: de kérdem én, ha az ember MEGTEHETI, akkor miért nem áll eleve a jobb oldalra? vagy tényleg ennyire nem divat odafigyelni a másikra? ennyire önzők lennénk?

Tetves Dög 2013.04.20. 18:31:21

@ruszkaszov:
' Mi a feneert zavar, hogy, ha sietek?'
Miért zavarna? Szólsz, hogy 'lécci', és már mehetsz is tovább.

'Menjetek el egyszer pl Madridba, akkor megtudjatok mi a tomeg (nem holmi itthoni, hanem tomeg tomeg, egy maxon levo metronyi tomeg), de meg ott is mindenki jobbra allt, hiaba todult fel emiatt mindenki a mozgolepcso aljan. '
Talán ki kellene próbálniuk, milyen érzés, ha kitöltik a helyet és MINDENKI sokkal hamarabb felér.

Frigyes ur 2013.04.20. 18:35:16

@henrik_: Namegegyszer. Sztem altalaban, amirol a bejegyzes is szol, mar odaallnak. A gond az, hogy nem akkora helyrol beszelunk, ami alkalmas erre. 1 meternyi szeles mozgolepcso eseten mar annyit nem szamitana.

Es amugy ja, csucsidon kivul szinte mindig van egy allo mozgolepcso, amin aki akar, rohangalhat. De ammeg tilos, a mozgon meg lehet, szoval nem igazan konzekvens a szabaly :)))

Raziel Anarki 2013.04.20. 18:37:16

Volt az idexen egy cikk, h "mit utálunk a legjobban", és ott kijött mozgólépcső baloldalán állás... na azóta töredékére esett vissza a baoldalon álló, a kilátást élvező értetlenek száma.

welkám tu dö 21ik század!

Benzoylmethylecgonine 2013.04.20. 18:38:09

@-Sarq-: "semmi exküzémoá, hanem konkrétan rád ordítanak, hogy takarodj az útból. "

Még jó, hogy annyit példálózunk a nyugattal, igazi civilizált, EU-kompatibilis módja ez a konfliktus rendezésnek.

trollüzemmódoff

Amúgy én is futvaszaró vagyok,
- ha van bal oldalon hely lefelé és fölfelé is sietek,
- ha áll valaki ott, megkérem udvariasan, hogy álljon arrébb (nekem nem megy olyan kultúran, mint az istenipárizsban vagy az oroszoknál, ti. lerúgás, leordítás), az esetek 95%-ában semmi gond nem volt, a maradék 5% statisztikailag is belefér,
- persze gyereken, babakocsis anyukán, rozoga idős emberen átvágtatni nem fogok, szerintem ez szimpla bunkóság, ugyanúgy ha két metró jön és kiömlik több száz ember, akkor sem fogok hármat-négyet megölni, hogy fél perccel előbb érjek fel.

Utálatos vagyok mindenkinek, tudom.

Prof. Dr. Simon Templar 2013.04.20. 18:38:36

@ruszkaszov: "Es ugye az ido penz, egeszen pontosan itthoni atlagberrel szamolva is 15 forint egy perc. Es 5 masodperc (valojaban joval tobb) is jelenthet 1-4 percet instant, ha elered emiatt a korabbi 4-6-ost."

Pontosan. Csak itthon, a sok Kádár-korban szocializálódott lelki nyugdíjas úgy áll hozzá, hogy na ugyan már mi történik, ha 1-2-3-5 perccel később érek be...én simán levonnám MINDEN NAP a béréből a te általad vázolt számítással...asszem megérezné hó végén...

"Ne feledd, hogy az idő pénz. Aki munkájával tíz schillinget tud keresni naponta, és a nap felét
elmászkálja vagy eltétlenkedi, még ha csupán hat pennyt költ is kódorgása vagy tétlensége alatt, ne
gondolja, hogy ez az egyetlen kiadása; valójában elköltött, sőt inkább kidobott még további öt
schillinget" (Benjamin Franklin: Tanács egy ifjú kereskedőnek - egy öregtől 1748.)

Na, ezt kéne megtanulni...talán felvirágozna az ország...

Prof. Dr. Simon Templar 2013.04.20. 18:40:19

Úgyhogy, aki a jobb oldalon siet, annak valószínűleg az idő pénz - nekik van igazuk...

2013.04.20. 18:43:28

Nekem is feltűnt mostanában, gondolkodtam is, sikeres volt a facebook csoport? :)

Ez a gyenge a jobbkeze felvetésen röhögtem, hacsak nincs gipszben vagy nincs izomsorvadása vagy hasonlóan ritka és durva betegsége akkor lehet jobb kézzel is kapaszkodni.

@Tetves Dög: az is fasza lehet ha 70x kell elmondani, hogy lécci, ebből 15 tini zenét hallgat meg 5 idős aki nem hall rendesen. Biztos jó hatékony.

Zuzu Petás 2013.04.20. 18:45:26

Gondolom, akit itt zavar, hogy félre álljon a mozgólépcsőn, mert vannak, akik esetleg más tempóban közlekednének,akkor is ezen a véleményen vannak, amikor egy többsávos úton, ahol 70-nel lehet menni és minden sávban egyformán csak 50-nel mennek a ráérősek, akkor nem problémáznak, hanem kivárják, míg valamelyik végre eltakarodik.

Frigyes ur 2013.04.20. 18:45:49

@Prof. Dr. Simon Templar: Az ido penz sztem az ido haszontalan eltölteserol szol, nem arrol, hogy egyelore nincs teleport, es emiatt metrozni is köll :x

belekotyogok 2013.04.20. 18:46:57

@Jim Raynor: az álló mozgólépcsőt igen gyakran kis méhecskeszínű szalaggal elzárják. ebből a nonverbális jelből én arra következtetek, hogy nem akarják, hogy használja a siető ember.

Van sok ok, amikor az ember sietne: pl a vonata vasárnap este 1 óra késéssel érkezett be valamely főpályaudvarra és mondjuk az utolsó metrót még el szeretné érni. Vagy a metróhoz kapcsolódó egyéb utolsó felszíni járatok egyikét...

Frigyes ur 2013.04.20. 18:47:16

@Zuzu Petás: Az utak nem haladnak alattad :x Es nem par sec-nyi hosszuak :x

fapisztolybolt · http://fapisztoly.hu 2013.04.20. 18:48:58

Lassan azt is megszokják az emberek hogy van ahol csak egy sor van és mindig a következő jön.
Lassan jönnek ezek a változások.

Zuzu Petás 2013.04.20. 18:49:20

@Frigyes ur: "Es amugy ja, csucsidon kivul szinte mindig van egy allo mozgolepcso, amin aki akar, rohangalhat."

Na, téged sem az eszedért szeretnek! Aki siet, az rohanjon az álló lépcsőn, aki meg nem az menjen a mozgón! Miért nem fordítva? Aki ráér, az lépcsőzzön!

Páneurópai Harci Kos 2013.04.20. 18:49:40

Van azért, hogy néhány tuskó, képtelen oldalra állni. Meg be is szólnak. Bezzeg Kínában a sok hülye képes volt ezt megtanulni, erre a kivagyiaknak ez nem megy?:)

fapisztolybolt · http://fapisztoly.hu 2013.04.20. 18:51:02

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: Az velem is gyakran előfordul hogy megyek valaki mellett, lépnék fel a lépcsőre, erre belép elém jobbra.

Frigyes ur 2013.04.20. 18:51:59

@Zuzu Petás: Hat igen, a szemelyeskedes az intelligens vitakultura sajatja, ebben megegyezhetunk :))

Akinek nem eleg a normal szolgaltatas, az alkalmazkodjon. Aki siet, az akar extrakat. Az idos beteg neni lepcsozzon, mert te rohansz. (Sarkitas, de csak hogy atmenjen a lenyeg.) Oke, en kerek elnezest.

belekotyogok 2013.04.20. 18:56:34

@Pakos: valószínűleg te csak a metróvonalon mozogsz a városban... Tudod, aki 3 átszállással jár dolgozni, hiába indul el 20 perc ráhagyással, a földfelszíni járatok gyakran megtréfálják az embert... pl a 14-es villamosnál a héten szinte minden nap volt valami krízis.

Alapvetően jobbra állni senkinek nem okoz túl nagy gondot, elsősorban egy kis figyelmesség lenne azok részére, akik sietnének. Tényleg, borzalmas nagy kérés...

Anyátok picsája! 2013.04.20. 19:06:33

Szinte senki sem megy fel a bal oldalon, viszont dupla annyi ideig tart a feljutás, ha csak egy sorban utazunk.

Igazi idióta balfasz geciállat volt aki ezt a parasztságot kitalálta!

Hell-Ász 2013.04.20. 19:07:05

"-De sietős itt valakinek!
-Tériszonyom van ettől a nagy ürességtől ami itt megnyilvánul."

dr. pretender 2013.04.20. 19:21:33

@b.wayne: budapesten is vannak ilyen táblák, a lépcsők felett is.

Don Quixote de la Ferko 2013.04.20. 19:21:46

Azt hittem, csak az autósok között vannak olyan idióták, akik 3 másodperc előnyért meszelt lábbal hajtanák az anyjukat is a piacra.
Úgy tűnik, a 3 másodperces idióták a gyalogosok között is fellelhetők.

Don Quixote de la Ferko 2013.04.20. 19:26:04

@Frigyes ur:

"Van mas olyan helyzet, amikor par masodpercen/percen mulik elet es halal? Nemigen. "

Nem ér haza Győzikére. Sokaknak ez nagy probléma, bárkin keresztülgázol, hogy a főcím elejétől élvezhesse.

dr. pretender 2013.04.20. 19:28:18

@katog: hát pl a moszkva téri mozóglépcső 2 perc alatt ér fel, és ha mondjuk épp megy a buszod/villamosod, akkor 2 perc kurvára nem mindegy... ugyanígy a tipikus átszállóhelyeken mindig sietnek felfelé is az emberek.
gondolom sokat metrózhatsz, ha nem láttál még ilyet :D

Gyurcsany F. 2013.04.20. 19:32:38

En akkor sem fogok a jobboldalra allni. Mocskos fasisztak.

Frigyes ur 2013.04.20. 19:33:21

@Don Quixote de la Ferko: Az a szörnyu, hogy kb. ehhez hasonlo kaliberu dolgok miatt görcsölnek szerintem sokan :D

cellular 2013.04.20. 19:37:23

Na, mi újság, most akkor hova kell állni?

Melyik csapat került többségbe délután óta:
A "jogom van baloldalon állni, a rohanó seggfejek várjanak", vagy a "beállok jobbra mindig, mert jófej és rendes vagyok" képviselői?

Vagy legyenek lassú, közepes és gyors lépcsők is?

Ami poén lenne, de nyugdíjasoknak ellenjavallt: lefelé egy csúszda, valami puhára érkezéssel, felér ellenében. Nem csak nagyon gyors, de mókás is lenne. És meg lehet csinálni biztonságosra is.

Szerintem világszenzáció lenne, és extra bevétel a BKV-nak. Na, milyen ötlet?

DR. Smit Pal 2013.04.20. 19:40:34

Az ország olyan, mint egy mozgólépcső.
A baloldaliak mindig is akadályoztak a haladást.

Bolsi Buster 2013.04.20. 19:59:13

Olyan ember aki azt hiszi hogy drága az ideje ne járjon már BKVval. Azúristenit a fajtátoknak!

2013.04.20. 20:01:08

@Negyvenértelmiségi: NEM én találtam ki Einsteinkém! De ha ez a szabály, akkor kihasználom. Amúgy marha bonyolult oldalra állni mi?

Amadeus62 2013.04.20. 20:05:15

Mondhatnám, hogy talán nem kerültünk (még) annyira messze Európától.
De!
Mi a lófasz értelme van ennek így? A mozgólépcső egy irányba megy egy oldalt, akkor meg nem mindegy, hogy hova állok?
És minek kell rohanni? 3 perc múlva jön a következő metró.
Fene azt a sietős életmódot...

dr. pretender 2013.04.20. 20:06:09

@P. A.: "Múltkoriban egy ismerősömnek úgy nekimentek, hogy el kellet mennie orvoshoz. Zúzódásai lettek."
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
beszarok, és az orvos mit csinált a zúzódásnak? ne vicceljünk már...

galagonya 2013.04.20. 20:14:12

Az úri pesti népeknek mekkora problémái vannak! Vidéken örülsz, ha félóránként, inkább óránként jön egy busz, nem hogy 1-2 perccel hamarabb leérj a metróhoz.

laci_52 2013.04.20. 20:15:46

Tanultunk az oroszoktól. 40 éve voltam először Moszkvában és ott már akkor jobbra álltak. Aki baloldalt maradt, azt félrelökték a lépcsőn szaladgálók.

albino combino 2013.04.20. 20:23:07

azért az valahol aranyos, hogy egy ilyen kis érdektelen-érdekes cikk ami tele van helyesírási hibával (pedig aláhúzgálja általában minden amibe bepötyögsz), kint van főoldalon és még 300 komment is jött rá. :D

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.04.20. 20:25:33

Sok faszbukidióta,kétszer ennyien elférnémek ott:)

Nick Leeson 2013.04.20. 20:28:54

Nem egészen értem miért kéne puccba vágnia magát Bp. lakosságának néhány szarember miatt, aki lusta volt időben elindulni otthonról. Siet? Miért siet? Mert elkúrta az időt.
Ja, hogy ő majd végigfut a lépcsőn?! És eközben hány ember testi épségét veszélyezteti?
Ha meglök egy embert aki kiborul az egyensúlyából, akkor tömegkatasztrófa is lehet. ráadásul a föld alatt. Mert ő siet! Bocs, de én ettől okádok.

Egyébként mennyire gyakori az ilyen öntelt barom aki félrelök mindenkit a saját szarsága miatt? Talán külön mozgólépcsőt kéne indítani Önagyképűségének!?

Tyreo 2013.04.20. 20:39:48

Azt a kurva. Komolyan született több mint 200 hozzászólás abból, hogy egyet jobbra kell lépni? :D

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 20:58:45

@ruszkaszov:

Bezzegmadridban nagy a tömeg.

És ki a fasz akarja ezt a nagy tömeget?

És ha már ekkora a tömeg, ki akarja a bumlit még azzal is tetézni, hogy a felére redukálja a mozgólépcsők kapacitását?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 21:01:18

@ruszkaszov:

"Es ugye az ido penz"

Akkor mennyél robogóval, baszki, a bumli helyett, ha ennyire sietsz.

Más ideje nem pénz, csak a tiéd?

Más szopjon a jobb oldalon a birkasorban, amíg te végigrohansz mellettük?

Mint a haverod, akinek nagyon tetszett, hogy Moszkvában jobboldalt áll mindenki, olyannyira, hogy nyomatta is a futólépést a baloldalon.

Akinek annyira tetszik, hogy mindenki a jobb oldalon áll, az miért mindig a bal oldalon nyomul, miért nem arról ír, milyen fasza a jobb oldalon préselődni?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 21:02:22

Még egyszer: ha két ember áll a lépcsőkön, akkor mindenki olyan gyorsan végez, mint a "londoni" rendszerben az, aki letapos másokat.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 21:06:06

@agregory:

Én nem állok semelyik oldalra, mert nem szoktam bumlizni. Úriember vagyok, saját járművel közlekedem, vagy sétálok.

Emellett számolni is tudok, és kiszámoltam, hogy az a jó rendszer, amikor egymás mellett állnak az emberek, úgy, ahogy az amúgy is természetesen adja magát.

Ha bumlira kényszerülnék, a bal oldalon állnék, mert ott nem kéne az előttem álló hónalját szagolnom.

Ha valaki szépen megkérne, arrébb húzódnék, és elengedném.

Nick Leeson 2013.04.20. 21:06:24

Arról sem vagyok egészen meggyőződve, hogy pusztán Polgári önszerveződéssel kitalált módszerek előre visznek. Itt konkrétan az összes mozgólépcső alapvető kapacitásának a feleződését tartaná sok ember ildomosnak. Csak azért, hogy a lusták tudjanak rohanni az egyébként is veszélyes üzemnek számító mozgólépcsőn...

Bolsi Buster 2013.04.20. 21:09:56

Skandináviában ha 90nel mennek (megengedett) és valakit megelőzöl anyáznak. Ennyire kell a pénz?

Még eltart mire ide eljutunk de a 10-15 évvel ezelőtti kaotikus viszonyoknak is vége már, hála az objektív bírságolásnak és a benzinárnak. A baleseti halálok is a töredékükre zuhantak.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 21:10:38

@belekotyogok:

Akinek késik a vonata, az perelje be a vasúttársaságot, és akkor majd lesznek pontos vonatok, nem pedig másokat letaposva hozzuk be a késést.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.20. 21:12:20

szerintem is nagyon jo a kep!!!
pont az en elmeletemet tamasztja ala hogy idiota dolog ez a jobbraallosdi a metronal, hiszen nincsen egy ember sem aki miatt jobbra igazodtak, viszont pont feleannyi ideig tart felerniuk a metro tetejere

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 21:14:10

@Nick Leeson:

Nem tudnak számolni, csak azt látják, hogy ha letaposnak mindenkit, akkor előbb érnek oda, mint ha őket taposnák le. Azt hiszik, ez az európai tempó, mert ezt látták egy niggerekkel, mindenféle bevándorlókkal teli városban.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 21:18:30

Akik a bal oldalon szoktak szaladgálni, mert minden egyes alkalommal közbejön nekik valami, ami miatt sietniük kell, azok szoktak beállni elém a sorba a pénztárnál, amikor kihagyok egy embernyi helyet az átjárónál. Vagy akik dudálnak, ha valaki kiengedi a körforgalomból a bent lévőket, és nem áll rá az előtte lévő seggére.

deflorator01 2013.04.20. 21:20:38

Én esténként sokat rejszolok ezért nap közben pihentetnem kell a jobb kezemet, és csak bal kézzel tudok kapaszkodni. Ha valaki nagyon siet, akkor kerüljön ki, akármelyik oldalon állok!

Thresher 2013.04.20. 21:21:24

Nem (csak) azért kell jobbra állni, mert valaki más nagyon siet, hanem mert egyesek szimplán utálnak togymorogni a lépcsőn.

Ha van két szép egészséges lábam, rendes lépcső meg sehol, akkor nyilván rámegyek a mozgólépcsőre, (vagy ott alszok lent a mélyben) de ha már megtehetem, akkor kicsit rásegítek a tempóra pár kalóriával... És mondom, nem azért mert sietek, hanem mert nekem így kényelmes. Sétálva, a bal oldalon. Neked meg a lépcsőn maradva, a jobbon. Akkor hol itt a probléma?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 21:25:24

@Thresher:

Ott, hogy ezzel lefelezed a mozgólépcső kapacitását, aminek eredményeképpen a siető lesz ugyanott, ahol azelőtt volt mindenki, és mindenki más időt veszít.

Ha edzeni akarsz, miért nem mész el edzőterembe a futószalagra, vagy futsz az utcán, ahol hely is van?

Ha felszálltál a bumlira, ott sem bírod az egy helyben állást, elvárod, hogy futófolyosót alakítsanak ki neked a többiek, ahol leadhatsz még pár kalóriát?

2013.04.20. 21:38:17

Szerintem mindenkivel előfordul, hogy siet. Azért hozták meg ezt a szabályt, hogy aki nem siet, az álljon jobbra a mozgólépcsőn. Aki meg balon van, annak járjon a lába.
Többször is volt már, hogy ha szabad úton le tudtam volna menni, akkor elértem volna pár perccel korábbi metrót, amivel pont nem késtem volna el, vagy tíz perc helyett csak két percet kések egy előadásról.
Leányfaluról járok be, hazafelé nem teljesen kiszámítható, hogy mikor végzek. A buszok 20-40 percenként járnak. Ha látok esélyt rá, hogy egyel korábbi buszt elérjek, akkor had rohanhassak már le a villamostól a metróhoz a mozgólépcsőn, kérlek! Egy jobbra lépéssel add meg nekem az esélyt, hogy esetenként megspóroljak 40 perc buszmegállóban ácsorgást! (mondjuk akár téli szélviharban)
Ha olyan tahó vagy, hogy ennyit nem vagy képes megérteni, akkor meg ne csodálkozz, ha fellöknek!

Thresher 2013.04.20. 21:38:27

@Negyvenértelmiségi: Csak sorjában:

Nem felezek le semmit, ha 50 méteres sor hátuljáról elindulsz sétálva felfelé, még mindig hamarabb felérsz mint a 25 méteres sor végén állva, ugyanis a lépcső egyáltalán nem megy olyan gyorsan mint ahogy te hiszed. És ha sietsz, felsétálsz. Ha nem, a te bajod.

Edzeni is szoktam, azonban nem csak a konditeremben szoktam használni az izmaimat, különben mi a faszért edzem őket? Engedelmeddel majd én eldöntöm, hogy mikor, hol és mennyit mozgok.

És akkor még egyszer, mert az értő olvasás nem megy neked kedves barátom: Sétálok. Nem futok, sétálok. Ha te elvérzel, mert valaki elsétál melletted, akkor ne metrózzál, mert elvisz a légáramlat mikor jön a metró.

Nick Leeson 2013.04.20. 21:39:04

@Thresher: Ne másokat baszogass a Te kalóriáid miatt! Ha fogyni vagy edzeni akarsz, szaladj le a Balcsira futva!

Jót tudok röhögni ezeken az embereken... Mindenki bunkó, mert nem hagy helyet néhány hőscincérnek, aki épp kalóriát akarnak égetni a mozgólépcsőn! Fasza. Mindenki más bunkó, csak Te nem!

Ha baj van a klóriáiddal, akkor hajrá! Ezer módja van a megoldásnak, anélkül, hogy másokat csesztess!

radio100jozsi 2013.04.20. 21:40:05

Őszinte legyek én soha nem éreztem ezt a mozgólépcső problémát, ezt is csak azok emlegetik fel állandóan, akiknek az a fő bajuk, hogy nem egyedül élnek a földön. Csúcsidőben viszont amikor áll a tömeg a mozgólépcső alján akkor senkitől sem várható el, hogy jobbra álljon, hisz egy általános iskolás is megtanulta, hogy ha csak minden második lépcsőn áll egy ember, vagy cikk-cakkban minden lépcsőfokon, akkor egy időegység alatt mennyivel több embert is szállít a mozgólépcső.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 21:40:18

@Nap Pali:

Felismertem a polgárt is, a parasztot is és Pató Pált is, mivel polgár vagyok.

Csak azt nem tudom, kinek kell a futkározós sor, mert közülük egyikre sem jellemző a másokon áttaposás.

A magadfajtáknak?

Nick Leeson 2013.04.20. 21:41:43

@Nap Pali: Na témánál vagyunk!
Attól fidesznyik valaki, hogy hogyan áll a mozgólépcsőn!
Attól, hogy én jobb kézzel törlöm a seggem attól mi vagyok, fidesznyik, libsi, vagy komcsi?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 21:41:44

@Marsi András:

"tíz perc helyett csak két percet kések egy előadásról"

Gondolom, nem te vagy az előadó. Egyszer kérdezd meg őket, hogy hogy csinálják, hogy mindig előtted érnek oda.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 21:43:53

@Thresher:

Tőlem annyit mozogsz, amennyit csak akarsz, de ne az én testemen át.

A kapacitás ott feleződik, hogy 2 helyett 1 ember áll a lépcsőn a londoni bölcsészek és niggerek által megtervezett rendszerben.

Thresher 2013.04.20. 21:44:07

@Nick Leeson: 2 dolgot válaszolj meg nekem, már ha képes vagy rá:

1, Hol bunkóztam le akárkit is?
2, Milyen testi, vagy ne adjisten lelki trauma ér téged azáltal, hogy felsétálok a mozgólépcsőn?

Válaszaidat el nem múló izgalommal várom.

Thresher 2013.04.20. 21:45:24

@Negyvenértelmiségi: "Tőlem annyit mozogsz, amennyit csak akarsz, de ne az én testemen át"

Mi a szájbakúrt picsámért akarnék én a testeden keresztül mozogni? Mi vagyok én bazmeg, szellem?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 21:45:38

@radio100jozsi:

Az általános iskolás még tudja, de ők már rég elfelejtették.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 21:47:05

@Thresher:

Át akarod nevelni az embereket, hogy le tudj adni pár kalóriát a mozgólépcsőn. Mert neked jogaid vannak.

zededroid 2013.04.20. 21:49:21

Minden reggel a Batthyány téren szállok fel a metróra. Mivel a 4 mozgólépcsőből csak 3 működik, a reggeli csúcsforgalomban akkora a torlódás, hogy csak az ellenőrökig eljutni 3-4 perc. Ilyenkor igenis, szeretném a kiesett időt úgy behozni, hogy leszaladok a lépcső bal oldalán. Felnőtt embereknél meg ne legyen már kifogás az, hogy valaki jobb, vagy balkezes...

Thresher 2013.04.20. 21:50:42

@Negyvenértelmiségi: "Át akarod nevelni az embereket, hogy le tudj adni pár kalóriát a mozgólépcsőn. Mert neked jogaid vannak."

Át akarod nevelni az embereket, hogy ne tudjanak leadni pár kalóriát a mozgólépcsőn. Mert neked jogaid vannak.

Karikázd be a különbséget.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 21:53:50

@Thresher:

A különbség ott van, hogy az egyik módszerrel x, a másikkal két x darab ember jut át a mozgólépcsőn egységnyi idő alatt.

Karikázd be azt, amelyik a letaposós módszerrel jön ki, és húzd alá azt, amelyik a polgárival.

Nick Leeson 2013.04.20. 21:54:16

@Thresher:
1. bunkó, hülye, stb. egyre megy. Ha nem is szó szerint. Te ugyan konrétan nem bunkóztál, de akik mellett állsz, azok igen.
2. Ahány ember, annyi féle. Ugye nem kell sorolnom, hogy hány embernek mennyi féle fóbiája létezik? Ha nem tiszta, olvass utána.
Éppen elég ha csak megérintesz valakit, vagy minimálisan meglököd. esetleg csak hirtelen megijed a tolakodástól, futkosástól.
Márpedig ez így nagyon veszélyes tud lenni. Ismerek olyan embert, akiknek konkrétan szinte trauma a mozgólépcsőzés, de rá van kényszerülve. Na egy ilyen embert egy pillanat alatt le tudsz dönteni a mélységbe, csak azzal ha megijed egy pillanatra... és vele együtt a többieket is...

Nick Leeson 2013.04.20. 21:59:36

@Thresher: Már írtam NE más farkával verd a csalánt a kalóriáiddal. Kajálj kevesebbet! Több tucat embert löksz félre hazafelé a mozgólépcsőn, mert telezabáltad magad napközben?
Legyünk már észnél!!!!

Don Quixote de la Ferko 2013.04.20. 22:00:39

@Frigyes ur:

Egyszer számoltam. Árpád-híd elejétől a végéig egy koma tizenháromszor váltott sávot.
Elérte vele, hogy amikor beálltam az Auchan parkolóba, akkor már szált kifelé, és rohant be. Biztos akciós volt a sárgarépa.

A probléma nem az, hogy rohan, menjen, a fülemet sem érdekli. A probléma inkább abból adódik, hogy ellenségének tekint mindenkit, aki nem hajlandó előtte, mellette, vele rohanni.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:08:24

@Don Quixote de la Ferko:

Akkor bizony neki is jogokat kell adni. Micsoda balkáni népség, látják, hogy siet, és ahelyett, hogy vészsávot alakítanának ki neki, 13-szor kényszerítik sávváltásra.

Thresher 2013.04.20. 22:09:47

@Nick Leeson:

Barátom!

Ha valakit komoly sérülés érhet azért, mert elmegyek mellette, akkor a két metrómegálló között kb. 75-ször meghalhat, kezdve onnan hogy a sínek közé esik mert megijed a légáramlattól, vagy belehal abba a fertőzésbe, amit a koszos ülés okozott. Hagyjuk ezt már.

@Negyvenértelmiségi: Na akkor most elmagyarázom:

1, Nem siet. Ergó ráér, tehát mindegy neki hogy feleakkora, vagy kétszer hosszabb sorba áll be.

2, Siet. Eleve sietve érkezik meg a mozgólépcsőn, így hamarabb elindul és/vagy egyszer az életében kicsit sétál felfelé, vigyázva hogy senkinek ne okozzon 8 napon túli sérülést.

De nem tudom hogy észrevetted, hogy nagyon szépen reszeled a fingot, ugyanis sírsz hogy a jobbra tartással kétszer hosszabb lesz a sor, és így tovább tart feljutni, miközben az egész vita onnan indul ki, hogy anyázod azokat, akik nagyon sietnek, és nem képesek a picsájukon nyugton megmaradni.

Elvan a gyerek ha játszik.

Nick Leeson 2013.04.20. 22:13:49

@Marsi András: Ja, ha lenne még pár ezer ilyen "elérem a buszom" emberke. Akkor az összes mozgólépcső egy életveszélyes futópálya lenne!
Igen csak téged engedjen el mindenki, mert megy a buszod, meg a vonatod. Aztán a másik félnótás is így gondolja, a harmadik is és végül egy rohadt nagy lökdösődés lesz az össze mozgólépcső!

Mit gondolsz miért van az utakon sebességkorlátozás? Azért, hogy a sietős barmok be száguldjanak 200-al, "mert a gyerekek még az oviban vannak"!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:13:53

@Thresher:

Az a gondom, hogy mindenkivel kibaszik, aki "siet", a többiek idejét rabolja el, és még át is tapos rajtuk, meg hepciáskodik.

Nem mintha az élvezné a bumlit meg a mozgólépcsőzést, aki "nem siet", csak halad, ahogy azt a mérnökök - nagyon szépen - kitalálták.

Thresher 2013.04.20. 22:16:54

@Negyvenértelmiségi: Ragyogó. Tehát aki siet, az kibaszik azzal, aki "siet".

És mondd, mi a különbség a siet, és a "siet" között?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:19:21

@Thresher:

Aki "siet", az ugyanannyira siet, mint aki csak siet, csak közben letapossa azt, aki siet.

Thresher 2013.04.20. 22:19:28

@Nick Leeson: Hát te kész vagy bazmeg... sebességkorlátozást akarsz a mozgólépcsőre? Mert 5 km/h-val haladni olyan életveszélyes mint 200-zal?

Gyakorlatilag én vagyok a hülye hogy írok neked.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:21:11

Nyilván aki "siet", az szabadon mehet 130-cal is az országúton, hiszen neki dolga van, és jogai vannak. Szemben azokkal, akik csak 89-cel mennek, tehát "nem sietnek".

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:23:36

@Thresher:

Te például mikor "siettél" legutóbb a mozgólépcsőn, és hová siettél?

Thresher 2013.04.20. 22:24:08

@Negyvenértelmiségi: Értem. Tehát két opció van, állok a mozgólépcsőn, vagy mozgok, de akkor mindenkinek kirúgom a veséjét és kárt okozok a tulajdonában. Más lehetőség nincs.

Nick Leeson 2013.04.20. 22:24:14

@Thresher: Nézd ha visszaolvasol, akkor észreveszed, hogy fentebb szaladásról volt szó.
Márpedig az igenis veszélyes.
Ha Te épp csak óvatosan elsétálsz valaki mellett az egészen más. Nem is erről van itt igazán szó!

Egyébként összefügg a "jobbra tartással kétszeres lesz a sor" és a nagyon sietés. Ugyanis azért kellne jobbra sorolni, mert egyesek sietnek, emiatt elveszik a kapacitás fele...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:26:44

@Thresher:

Nézd már meg a bezzegképet. Szerinted faszán elfér az, aki "siet", vagy arrébb kell menetközben igazítania néhány táskát, szatyrot?

Nick Leeson 2013.04.20. 22:28:56

@Thresher: Nem jött le a lényeg? Akkor megpróbálom alacsonyabb szinten! A mozgólépcsőn ugyan olyan veszélyes sietni (futni), mint autópályán sietni (200-al menni). Tudod ez egy hasonlat akart lenni, az érthetőség kedvéért...
A mozgólépcsőn nincs seb.korlát., de ez nem jelenti, hogy ész nélkül lehet futkározni!

A hasonlat fogalma: hu.wikipedia.org/wiki/Hasonlat

Ha úgy gondolod, még ennél alacsonyabb szinten is elmagyarázhatom!

2013.04.20. 22:29:38

@Negyvenértelmiségi: Viszont te meg ne döntsd el, hogy behozhatom-e a késésemet azzal, hogy bunkó módon elállod az utam!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:30:20

Jól látszik, milyen az, amikor bölcsészek kezdenek mérnökködni, számolgatni.

A kapacitás fele elveszik, a táskákat, szatyrokat lerúgják, másokat kényelmetlen mozdulatokra kényszerítenek, a természetes elrendeződést átneveléssel akarják orvosolni, feszültségeket keltve.

Jaffar 2013.04.20. 22:30:48

Mondjuk aki azt nem látja be már alapból, hogy a jobbra tarts a mozgólépcsön nem azért lett kitalálva, hogy akinek sietös, annak könnyebb legyen, hanem azért, mert általa sokkal nagyobb a mozgólépcsö áteresztöképessége, annak úgyis mindegy...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:31:34

@Marsi András:

Te vagy a bunkó, te akarsz engem félrelökni, és ha nem sikerül, akkor te anyázol, nem én.

dr. pretender 2013.04.20. 22:31:48

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
miért, a mozgólépcső így fele olyan lassan megy? ne legyetek már ekkora gyökerek, úristen! max a lépcsőre szállásnál van így nagyobb tömörülés, de az alapból lassú tömegben, mert mindig van egy rakat szerencsétlen...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:33:14

@Jaffar:

Vezesd le.

Jelölje l a mozgólépcső hosszát, r a tömeg sűrűségét soronként, v a lépcső sebességét, n a sorok számát.

2013.04.20. 22:34:38

@Negyvenértelmiségi: Ha meg olyan baromira ráérsz, akkor menjél inkább gyalogolva, és akkor nem kell mozgólépcsőznöd sem! Az lenne a legjobb!

Thresher 2013.04.20. 22:35:21

@Nick Leeson: De, kiscsillagom erre van szó, hogy én sétálok. Mert én sétát írtam, és nem szaladást.

Ugyanis erre a sétálós opcióra kaptam meg tőled(!) hogy én mindenkit lebunkózok, aztán kiderült hogy nem, most meg valahogy megvilágosodtál, hogy én nem szaladást meg futást írtam, hanem sétálást.

És teszek rá hogy te milyen szinten akarsz nekem valamit elmagyarázni, ugyanis olyan érvek ellen hadakozol velem, amiket nem is én mondtam, innentől kezdve meg leszarom a wikipediás linkeket.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:35:28

@dr. pretender:

És mi legyen a "rakat szerencsétlennel"? Kitilcsuk vagy betilcsuk őket?

Mint a haverod, aki méltatlankodott, hogy a Volvo buszokon mindég a vészcsengőt nyomja meg valaki a leszállásjelző helyett. Eszébe sem jut, hogy esetleg félreérthető a kapcsoló, a zembereket akarja ő is átnevelni, amikor az összes többi buszon mindenki tudja, melyik gomb mire való.

Nick Leeson 2013.04.20. 22:35:33

@Nap Pali: Ja, a sínek közt az alagútban is futni kéne. Nem is kell vonat szerelvény! Az úgyis mindig tele van és még csak nem is áll jobb oldalt a sok marha!

Te barom!

Jaffar 2013.04.20. 22:37:35

@Nap Pali:
Van hová fejlödni, az tény, de amint a posztban lévö kép is mutatja, még van remény. Én elég sokat metrozom Bécsben és elöször nekem is furcsa volt, de beláttam, hogy így tényleg sokkal gyorsabb. Ha nem sietek, beállok jobbra, ha meg késésben vagyok, akkor gyaloglok felfele a bal oldalon. S, csodának csodájára müködik. Persze itt is van egy- két bunkó, de ha másképp nem, egy taszajtás után tudja, hogy hol a helye :)

2013.04.20. 22:38:13

@Negyvenértelmiségi: A közlekedésnek vannak szabályai. Ki van cimkézve a mozgólépcsők elején, hogy hogyan kell használni!

Jaffar 2013.04.20. 22:38:39

@Negyvenértelmiségi:
Trolololololololololollolololololo

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:39:17

@Marsi András:

Ráérek, engem megvárnak.

Nem szoktam bumlizni, autóval, robogóval vagy gyalog járok, néha taxival.

Az egész téma a matematikai és a lélektani vonatkozásai miatt érdekel.

Érdekes, hogy a matematika szabályait hogyan próbálják felülírni a londoni niggerek és éppen a magukfajták által kitalált új rendszertől hasra eső feketemosogató bölcsészek.

Jellemző, hogy éppen Moszkva a másik ősatyja az új rendnek.

Mert nekem senki ne mondja, hogy az a "több évszázada nyírt" angol módi, hogy a másokat letaposókat még segítjük is.

Thresher 2013.04.20. 22:39:57

@Negyvenértelmiségi: És ha én a fenti képen látható sor mellett kényelmesen felsétálok, sűrű elnézések közepette, akkor megkapom a fizikai Nobel-díjat?

Mondd, nem vagy te véletlenül nagyon kövér?

dr. pretender 2013.04.20. 22:40:31

@Negyvenértelmiségi: épp azt mondom, hogy ezzel nem lehet mit csinálni, ergo legalább a lépcsőn hadd menjen már el, aki sietne.
amúgy áruld már el, te milyen gyakran metrózol?

Nick Leeson 2013.04.20. 22:41:56

@Thresher: Én meg leszarom, hogy te a mozgólépcsőn fogyókúrázol!

Thresher 2013.04.20. 22:42:14

@Jaffar: Na ezt pofázom én is, a felgyaloglást, erre itt mindenki azon majrézik hogy azért kell jobbra állni, hogy én tigrisbukfencekkel felsprinteljek a bal oldalon.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:42:46

@Thresher:

Nem vagyok kövér, soha nem is voltam, és amióta az eszemet tudom, sportolok (nem mozgólépcsőn).

Van egy olyan érzésem, hogy 10 méteren 20-at vernék rád. Na nem a mozgólépcsőn, hanem olyan helyen, amit futásra találtak ki. Más helyen szépen urasan szoktam közlekedni.

Thresher 2013.04.20. 22:43:28

@Nick Leeson: Nem fogyókúrázok, hanem sétálok. Ha neked a kettő ugyanaz, az egyéni szocprobléma.

Nick Leeson 2013.04.20. 22:44:32

@Thresher: Egyébként a fenti képeken többen is a bal vállukon tartják a táskájukat. Én egy tülekedő barmot elsőre simán néznék táskatolvajnak is...

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:45:48

@dr. pretender:

Semmilyen gyakran, nem járok aluljárókban, és a felszínen sem szoktam bumlizni.

Diákkoromban viszont sokszor volt szerencsém ehhez a sietős fajtához, miattuk nem lehetett leszállni a buszról.

Most is sokat látok sietősöket az utakon, ők azok, akik a többiek rovására nyernek napi 1-1 perceket, miközben a frászt hozzák mindenkire. Ők szoktak az előttük álló seggébe állni a körforgalomban meg a kereszteződésben is, eldugítva azt. És a követési távolságot is a sietősök nem tartják, mert azt hiszik, előbb odaérnek, ha 4 helyett 1 másodperces követési távolságot tartanak.

Nick Leeson 2013.04.20. 22:46:34

@Thresher: Hát ha neked ezt jelenti a séta... én inkább jó levegőn szoktam, tömeg nélkül... Nem vagyunk egyformák!

Jaffar 2013.04.20. 22:47:29

Ne etessétek már. Erre veri ez a szerencsétlen...

2013.04.20. 22:47:47

@Negyvenértelmiségi: Remélem, te igazából csak egy provokátor vagy, mert ha tényleg ilyen emberek vannak, az szomorú.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:47:48

@Nick Leeson:

A szarhegesztésnek mindig ez a vége.

Késik a vonatuk? Nyelnek egyet, aztán megpróbálják behozni mások kontójára.

Thresher 2013.04.20. 22:50:56

@Nick Leeson: Igen, azt jelenti. Amikor a lábaimmal haladok, az séta. De most már kíváncsi vagyok, hogy amikor nem vagy friss levegőn, akkor hogyan közlekedsz? Tolószékkel, mert nem bírja a lábad a szmogot?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:53:43

@Marsi András:

Te mikor és hová "siettél" legutóbb a mozgólépcsőn?

Thresher 2013.04.20. 22:53:45

@Jaffar: Mit ne etessem? Másképpen hogy tudnék meg olyan gyöngyszemeket, hogy aki siet, az úgy siet hogy más nem tud sietni, illetve hogy sétálni csak a friss levegőn lehet?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:56:25

@Thresher:

Hát te mikor és hová "siettél" legutóbb a mozgólépcsőn?

Nick Leeson 2013.04.20. 22:56:56

@Thresher: Kocsival! Pont a topikban tapasztaltak miatt...

Jaffar 2013.04.20. 22:58:12

@Thresher: :)

Ettöl függetlenül az álmoskönyv nem ír semmi jót a trollok etetéséröl.
Ha beépített ember, akkor azért, ha meg egy valódi hülye, akkor meg azért.

2013.04.20. 22:58:43

@Negyvenértelmiségi: Még egyszer mondom: a szabály egyértelmű, jobboldalon állhatsz balon mehetsz.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 22:59:04

@Jaffar:

És te mikor és hová "siettél" legutóbb a mozgólépcsőn?

Thresher 2013.04.20. 23:03:53

@Nick Leeson: Ajve, az se jó, azzal nem lehet vécére menni.

@Negyvenértelmiségi: Nem siettem sehová. Vagy nem "siettem" sehová. Fasz se tudja. Lényeg hogy felsétáltam, asszem egy nő táskája belógott a képbe, de elnézést kértem és mentem tovább. Persze figyeltem hogy ne okozzak súlyos testi sértést, de a lelkiekről nem tudok nyilatkozni. Lehet hogy szegény azóta pszichiátrián van, mert azt hitte hogy meg akarom erőszakolni. :(

király vagyok 2013.04.20. 23:04:13

kiszphassa káromat amejik metroval megyen asz mint paraszt geci

ember telepjároval jár dik bmv audi

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 23:05:01

@Thresher:

Tehát nem siettél sehová.

Akkor miért nem álltál be jobbra a birkák közé?

Hiszen pont ez a szép az új módszerben, hogy aki nem siet, az jobbra áll, ezért dicséri mindenki.

Reggie 2013.04.20. 23:05:10

Ha nagy a tomeg a mozgolepcsonel, akkor nem fogok addig varni, mig lesz hely a jobb oldalra allni, hanem szepen allok a bal oldalon. Ha ez zavar valakit, nyugodtan atugorhat.

2013.04.20. 23:05:43

@Negyvenértelmiségi: Ha utaztál már metróval, akkor észrevehetnél a mozgólépcső elején egy kis piktogramot, amin ezt közlik veled. Gondolom a BKV helyezi el.

2013.04.20. 23:07:09

@Reggie: Ha nem sietsz, akkor nyugodtan kivárhatod, amíg lesz állóhely a jobboldalon is ugyebár.

Reggie 2013.04.20. 23:10:11

@Marsi András: Mindenki siet, kerdes, hogy mennyire. Annyira azert nem erek ra, hogy varjak a lepcso aljanal, de nem is sietek annyira, hogy haladjak a mozgolepcson.
A BKV szabalyzat azt mondja, hogy lehetoleg a jobb oldalra kell alni. Ha van hely es lehet, akkor jobbra allok. Ha nincs erre hely, akkor marad a bal oldal.

Thresher 2013.04.20. 23:12:47

@Negyvenértelmiségi: Nem siettem, hanem "siettem". Vagy fordítva. Lényeg hogy siettem, miközben meg nem.

De már megint kezdesz elborulni kispajtás, itt sír a szád miért kell olyan szabályt betartani ami nincs leírva, nálam meg megkérdőjelezed hogy szabad-e sétálnom a mozgólépcsőn?

Nick Leeson 2013.04.20. 23:12:52

@Thresher: Most tényleg nem érted meg, hogy nem ez ellen álltak itt ki néhányan, köztük én is?
Beleképzelted abban a helyzetbe amiről mi itt vitázunk. Aztán magadra vetted és elkezdtél szart köszörülni. Te miért nem futsz a mozgólépcsőn? Talán azért, mert szerinted sem fasza dolog?
Akkor meg minek adod itt a lovat másik alá?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 23:15:57

Vajon Londonban miért nem balra, hanem jobbra tartás van a mozgólépcsőkön, mint Moszkvában?

Az az érzésem, hogy a mi feketemosogató bölcsészeink honosították meg ott a new ordert, és most azt weyerbélázzák vissza.

Nick Leeson 2013.04.20. 23:16:02

@Reggie: @Thresher: Miért? Te metróval jársz szarni?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 23:17:14

@Marsi András:

Jó látni, hogy Romániába még nem gyűrűzött be az új módi, hanem szépen természetesen helyezkednek el a családok a mozgólépcsőn.

Reggie 2013.04.20. 23:18:11

@Nick Leeson: Szerintem osszekevertel valakivel.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.20. 23:23:02

@dr. pretender: igen pontosan FELE annyi embert tud atengedni, elvegre fele akkora helyen tudnak atjutni

amikor all lent az egesz tomeg akkor osszessegeben az lenne az optimalis hogy mindenki ramozdul rendesen a mozgolepcsore

Thresher 2013.04.20. 23:26:52

@Nick Leeson: Najó, gyorsítsuk ezt fel:

-Én most megkérdezem hogy mikor és hol kezdem el szart köszörülni, mikor csak senkinek sem címezve leírtam egy kommentet, amire pont én kaptam olyan vádakat, amiket el se követtem.
-Te megint rájössz, hogy szó sem volt ilyesmiről, és hogy nem ez a lényeg, mert a lényeg azt hogy...passz, nem tudom.
-Én akkor megint rávilágítok arra, hogy egy kurva bötüvel se mondtam semmit a futásról, csak a jobbrataratásról.
-Erre te azt mondod megint, hogy nem szabad felsétálni, mert akkor az emberek zsebtolvajnak néznek, ettől megijednek, pánik tör ki, sokan elesnek, aztán a vértől síkos lesz a lépcső, amitől még többen elesnek, és ettől a lépcső tele lesz kibelezett hullákkal. Meg hogy hogy úszni is csak a jó levegőn lehet.

Szerintem hanyagoljuk már egymást és ne szóljunk egymáshoz, én szívesen vállalom ezt a kimerítő terhet.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.20. 23:27:19

@Negyvenértelmiségi: "A kapacitás ott feleződik, hogy 2 helyett 1 ember áll a lépcsőn a londoni bölcsészek és niggerek által megtervezett rendszerben."

Londonrol jut eszembe...
mondjuk ez vasut, de olyan tirpak extra balfaszok ott, hogy a vonatnal is csak egyenkent engedik ki a leszallokat, ez tok komoly!!! odaallnak rendesen hogy ne tudjanak leszallni

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 23:30:05

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:

Ennek nem az az oka, hogy a feketemosogatók tolakodását megakadályozzák?

Engem még mindig az érdekelne igazán, miért pont jobbra tarts van a bezzeglondoni mozgólépcsőkön.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 23:35:48

Úgy tűnik, hogy Moszkvából indult a divat, ott szorították először a jobb oldalra a polgárokat, és aki nem állt oda, feltartva ezzel a sietős elvtársakat, azokat akár le is lökték, ahogy az itteni beszámolókból megtudhattuk.

Onnan gyűrűzhetett be Londonba is a jobbra tarts divatja, majd onnan gyűrűzhetett vissza hozzánk, vagy egyenesen Moszkvából.

Reggie 2013.04.20. 23:36:41

@Marsi András: Es itt van a szoveg hozza: "A mozgólépcsőn lehetőleg jobb oldalon kell utazni, és a bal oldalt szabadon kell hagyni a haladó utasok számára."

Tehat nem kotelezo jobbra allni, csak ha van ra lehetoseged. Azaz felszallsz a mozgolepcsore es ha van hely jobb oldalt a kozeledben, akkor atmesz a jobb oldalra. Ha nincs akkor maradsz ahol vagy. Ennyi.

Nick Leeson 2013.04.20. 23:41:12

@Thresher: Most mit nem értesz ezen?
Felfelé sétálni, futni stb. semmiképp sem okos dolog, ételemét sem látom. Aki meg emiatt azt várja, hogy mindenki más úgy táncoljon, ahogy ő fütyül az nézzen magába.
Az, hogy te épp csak felsétáltál, sűrű bocsánattérések mellett, és nem rohantál mindenkit eltaposva, mindenképp pozitív.
És egészen máshogy szemlélendő.
De ettől még maga a jobbra tartás, meg az egész tülekedés egy nagy szarság.
Az, hogy nem tartozol a kemény magba, de mellettük állsz ki, szerintem feljogosít arra, hogy közöljem az ellenvéleményem!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.20. 23:43:32

@Negyvenértelmiségi: nem tudom, viszont azt megneznem hogy a moszkva teri mozgolepcson hany itteni sietgeto szaladna fel, en a kalvinon csinaltam heti rendszeresseggel hazafele roplabdaedzesrol de akkor meg fiatal voltam es sportoltam
igaz hozzatennem azt csak akkor tudtam abszolvealni amikor en ertem a mozgolepcso elejere, mert a sok u.n. "sieto" de valojaban elottem csak totymorgo soha nem huzodott le elolem, most filozom hogy fel kellett volna azokat rugni :)))

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.20. 23:48:49

@Marsi András: az is ki van irva hogy at kell adni a helyet az idoseknek, megis leszarjak sokan... meg az is hogy jegyet kell valtani a BKVra
ez egy balkani allam, tul van szabalyozva es nem tartatjak be a szabalyocskakat, akkor miert kellene valamit, aminek meg ertelme sincsen kiragadni es elvezkedni ra?

xGéza 2013.04.20. 23:49:25

nálunk a többség londoni szokásnak gondolja, de én is először Moszkvában találkoztam ezzel a rendkívül praktikus megoldással. Ott azok a széles mozgólépcsők dívnak, amiken kényelmesen elfér egymás mellett egy álló, meg egy haladó sor. Olyannyira kifinomult a rendszer, hogy a komótosan sétálók gyakorta beállnak egy üres lépcsőfokra, hogy a rohanókat elengedjék. Amúgy ott az udvariasság kevéssé dívik, ha valaki pestiesen mozgólépcsőzik, akkor bizony szó nélkül félrelökik.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 23:54:56

@xGéza:

Jellemző.

Az is, hogy Moszkvából merít az bölcsész"értelmiségünk" közlekedés-szervezési ügyekben, meg az is, hogy aki nem siet elég látványosan, azt ellökik a mozgólépcsőn. Meg az is, hogy aki nem fújja az ő nótájukat, az debil és troll.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.20. 23:56:22

@xGéza: plusz balkáni és mucsai, nem nyugati, nem ejropéer, szemben a derék ruszki kispályás maffiózókkal, akik futkároznak és lökdösődnek a moszkvai mozgólépcsőkön.

arod75 2013.04.21. 00:00:27

Belátom, hogy nagyon kulturált dolog jobboldalra húzódva bámulni a messzeségbe, de engem nagyon feszélyez, hogy olyan szorosan állnak előttem-mögöttem. Sőt, az is, hogy ha véletlenül nem egyedül utazom, akkor a beszélgető társammal is olyan fura helyzetbe kerülök. Ha meg valamelyik gyerekem fogja a kezemet, magától nem akarja elengedni. Közben nem értem, hogy egyes emberek akár 15-ször is elmormolják, hogy "elnézést! legyen szíves" előre engedne!" csak hogy nyerjenek néhány méter előnyt. Akkor ez most hol kulturált?

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.21. 00:02:36

@arod75:

Minek utazol gyerekkel, miért akarsz beszélgetni a mozgólépcsőn? Az arra való, hogy siess, vagy ha az nem megy, akkor a falhoz lapulva elengedd a sietőket.

Állj a gyerekkel oldalra fordulva, és akkor tudtok beszélgetni, plusz több helyet hagytok a sietőknek is.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2013.04.21. 00:03:10

@Nap Pali:
HATALMAS TROLL OF THE WEEK VAGY EMBER :D szakadok

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.21. 00:04:21

@arod75:

Na meg azon a néhány méteren az is múlhat, eléri-e a következő bumlit, amivel elérheti a hathúszast, amit ha nem ér el, akkor csak a hatötvenessel tud hazamenni, amiért lehet, hogy kidobja az asszony, amitől hajléktalanná válik és éhenhal. "A szög miatt a patkó leesett." Minden méter, minden másodperc számít.

tbubrfdves (törölt) 2013.04.21. 00:13:02

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: kurvára van értelme. például az, hogy ha elállod az utat, akkor fellöklek!

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.21. 00:15:09

@Marsi András:

Reklámarca lehetnél az új, Moszkvából importált közlekedés-szervezési rendszernek.

Herbert_West 2013.04.21. 00:51:15

Késhegyre menő, 300+ hozzászólásos vitát voltatok képesek lezavarni arról, hogy ki melyik oldalra áll azon a kurva mozgólépcsőn?

Magyar neurózis, baszdmeg.

Negyvenértelmiségi (törölt) 2013.04.21. 01:00:12

@Herbert_West:

Most már 301+ így együtt a te semmiről nem szóló "hozzá"szólásoddal.

Reggie 2013.04.21. 01:02:21

@tbubrfdves: De sietek. Csak nem annyira, hogy haladjak a mozgolepcson.

Stohl András 2013.04.21. 02:34:56

Az baj, azonkivul, hogy a sok kis kocsog balra all, hogy lassuak a mozgolepcsok. HA kb 3-5 szorosere gyorsitanak, akkor fol sem merulne ez problema. Amugy en is lerugdosnam a sok balos buzit.

Jaffar 2013.04.21. 06:20:38

@Megyko:
Ha számodra ö egy troll, akkor mit mondasz erre a tudathasadásos értelmiségire?

ildsisy 2013.04.21. 08:36:57

A fotó nagy kár, hogy a felfelé haladó mozgólépcsőt mutatja, sűrűn utazok metróval, és lefelé futnak az emberek a lépcsőn, nem felfelé, mert annyira sietnek a metróhoz... én mindig jobb oldalon állok, le és felfelé haladó lépcsőn is, de még akkor is hátulról súrolnak, ha futnak lefelé... néha félek, hogy lelöknek!!!

Uni1002 2013.04.21. 09:42:51

1980-ban a Moszkvai metrón már természetes volt, hogy mindenki jobbra áll a mozgólépcsőn, a sietősek a baloldalon rohantak lefelé.
Aki nem így tett, annak szóltak, vagy simán félrelökték, ezért a szabályt be kellett tartani.
Érdekes, hogy 33 év múlva Pestre is megérkezett eme szokás.
Ebből is látszik, hogy a Szovjetunió mennyivel előrébb járt tőlünk. :-)

whitemike 2013.04.21. 12:22:59

Mozgólépcső-kultúra tekintetében tényleg rettenetesen "Balkán" vagyunk... Párizsban érdekes módon mind a 13 metróvonal minden egyes mozgólépcsőjén utazó minden egyes ember tudja, hogy ha nem siet, akkor jobbra tartással utat ad a sietőknek...

whitemike 2013.04.21. 12:44:26

(p.s.: pedig ott egy picivel több ember használja a metróhálózatot nap mint nap...)

Nap Pali 2013.04.21. 12:46:56

@whitemike: de ott volt egy hejde nemfülke foradalom !

ot már győztek a polgárok !

itt még a sötétség, a sötét parasztok uralkodnak....

Anyátok picsája! 2013.04.23. 00:28:58

@whitemike: Fél lábon ne álljak, hogy elférjél?
Na csak találkozzak egy ilyen futóbarommal, tuti, hogy eltöröm a lábát!

sorica123 (törölt) 2013.04.23. 00:45:09

@Anyátok picsája!: én nem vettem észre, hogy nagyon oltogatott volna a csávó bárkit is.
De az tény, hogy aki nem akar az araszoló mozgólépcsőn áááálllnyi, mint lóf a lakodalomban, annak kész horror, amikor szembetalálja magát két sor előreszegett fejű betonbalépett pógár hátával. Nem azért, mert "siető", meg "futóbarom", hanem mert miért lenne kötelező mindenhol álldogálni meg tötyörögni, ahol lenne hely különféle sebességgel haladni. Utcán szoktam úgy járni, hogy kurvára nem sietek, de amikor beáll elém az én átlagsebességem fele családostul, faltólfalig, akkor egy idő után elkezdem unni a helybenjárást. Sokan láthatóan utálnak gyalogolni (pardon: sééétálni), én meg elég sokat gyaloglok, plusz 178 centi vagyok, úgyhogy így jártam:) Na de érted, még csak sietni se kell ahhoz, hogy az ember a maga tempójában akarjon haladni.

albino combino 2013.04.23. 18:28:17

hú még mindig megy a vita
elmondom SZERINTEM hogy kéne lennie
ha kevesen vannak akkor odaállsz a jobb oldalra, had siessen akinek siethetnéke van. nem nagyon tudok olyan kifogást elképzelni, ami miatt ne bírnál ki 2 percet ott
ha tömeg van akkor áll mindenki kettessével, és ne hisztizzen akinek sürgős, csak azért mert ő rohanna, nem fog 50-100 másik ember lent várni

szóval ha van lehetőség jobbra állsz, ha nincs akkor nem, aztán kész.

whitemike 2013.04.23. 23:08:34

@sorica123: Jól megfogtad a lényeget, én is - még ha nem is sietek - szeretek haladni. Persze nyilván ezt sokan nem értik és összekeverik a sietéssel, de hát az legyen az ő bajuk... :)

whitemike 2013.04.23. 23:12:43

@Anyátok picsája!: Már a nevedből is sejtettem, hogy nem számíthatok tőled túlzottan kulturált megnyilvánulásra, úgyhogy nem hiszem, hogy érdemes lenne azzal foglalkoznom amit itt gagyogsz... Tulajdonképpen azt csinálsz a mozgólépcsőn, amit akarsz, felőlem fél lábon is állhatsz, vagy akár még a fejeden is. Kéz és lábtörést! ;)

bioLarzen 2013.04.24. 15:27:39

@GoreX: "Na ez tipikusan az a dolog, amit sokan nem értenek meg: Hiába ez a szabály, ha valakinek a jobbkeze valamiért gyengébb, vagy ügyetlenebb, azt hiába morogják nem, fog a jobboldalra állni.
Gondoljunk csak bele, egy hirtelen leállításnál az ilyen ember előreesve letarolná a többieket..."

Ezek szerint Budapest telis-tele van gyenge jobbkezű emberekkel...

bio

bioLarzen 2013.04.24. 15:33:28

@whitemike: Nyugi, sztem hagyd rá, az szokott így, a neten izmozni, aki az életben nem meri vagy nem tudja megtenni.

bio

Anyátok picsája! 2013.04.29. 20:50:43

@bioLarzen: Majd rájössz verébfej, amikor a műtőben próbálnak összerakni...

Macskond 2013.10.11. 11:24:45

Az egy oldalra állással hamarabb megy tönkre a lépcső, mert féloldalasan van kitéve terhelésnek. Azért mert pár barom képtelen megvárni hogy a lépcső vigye fel. Azért mozog a lépcső hogy neked ne kelljen. :-)

MosoMasa 2013.11.14. 14:06:41

Megbaszhatják a sietősek. Középen állok és nem mozdulok.

2014.04.20. 08:36:21

Amúgy nem balesetveszélyes az álló utazók mellett a mozgólépcsőn felfelé törni úgy, hogy egy termetesebb ember, vagy csomaggal közlekedő ember mellett alig van férőhely.
süti beállítások módosítása