Nagy-Magyarország alakú erdőnk van, a Magyarország alakú parkunk is megépült, ám ilyen mini Magyarországunk, mint ami ma nyílt Szarvason, még nem volt.* Mától ugyanis 22 emblematikus épület kicsinyített mását lehet megtekinteni az arborétumban - adta hírül a Tarvelo, mely galériájában a hazai makettek mellett néhány ismert külföldi példát is összeszedett. Magáról a projektről a minimagyarorszag.hu oldalon lehet többet megtudni, én is onnan emeltem le ezt a márciusi hóval fedett Országházat a Lánchíd és a Megyeri híd makettja közt, hogy kissé érzékeltessem a méreteket.

Az arányok ebből a werkfilmből is szépen kirajzolódnak:

Mint az arborétum igazgatója, Hanyaec Katalin elmondta:

Magyarország határát piros levelű cserjékkel ültették be, a területen a Duna és a Tisza vonalát kőszórások mutatják, látható a Balaton és a Duna, Budapestet a Parlament épülete, a Széchenyi fürdő és a Hősök tere jelképezi, de láthatják a látogatók többek között a Lánchíd és a Megyeri híd kicsinyített mását is. Az egri vár csatajelenettel várja az érdeklődőket, Szeged a Dómmal, Kecskemét a Cifrapalotával képviselteti magát. A makettek a szélsőséges időjárást is tűrő tűzálló anyagokból készültek. 

A makettpark kivitelezési költségeinek 70 százalékára nyertek vissza nem térítendő uniós támogatást, csaknem 49 millió forintot. A beruházás első ütemének teljes összege 69,7 millió forint. A projekt megvalósítása tavaly májusban kezdődött, a makettek építése 9 hónapon keresztül zajlott 12 szakember és több mint 50 kivitelező munkás közreműködésével.

Az első ütem megvalósítása fejeződött be, a második ütem keretében a történelmi Magyarország határon túli területein található emblematikus építészeti és népi építészeti emlékeket bemutató makettek készülnek majd el.

 

A szarvasi arborétum eddig is remek hely volt, kíváncsi vagyok hogy sikerült a fejlesztés (ha valaki arra jár, dobjon róla egy kommentet). 

*Frissítve: Mint arra a kommentekben felhívtátok a figyelmemet, több ilyen kezdeményezés is van már hazánkban, ráadásul ugyanezen a néven: Mini Magyarország. Az egyik a Vasúttörténeti Park szomszédságában található, bár még nincs befejezve, a másik Kisbéren. Ez utóbbi több ugyanolyan épületet tartalmaz, mint a szarvasi kezdeményezés. 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: turizmus makett arborétum szarvas

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr105215175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

johnibyg 2013.04.10. 15:10:00

A Vasúttörténeti Park mellett is volt egy ilyen kezdeményezés, egy-két épület el is készült, pl. a tihanyi apátság

ttibike 2013.04.10. 18:34:39

Kapolcson is van egy hasonló, országpark néven.

alessandri 2013.04.10. 18:47:32

Milyen eredeti:)meg ízléses is, pont, mint a Város határát elrondító, oszlopon álló Szent Korona. Minden alkolommal, amikor Szentandrás felől érkezem, megrémülök tőle.

B. Bíró 2013.04.10. 18:53:56

hát igen, ez a "ilyen még nem volt", gyakorlatilag a harmadik.
És csak halkan szólok. egyik borzalmasabb mint a másik...

mrZ (törölt) 2013.04.10. 19:21:07

Eu támogatás?
Mi a célja az eu-nak ezzel a szarral?
Főleg egy arborétumban.
Akkor már inkább ázsiai akarok lenni.

ideasz 2013.04.10. 19:34:57

@alessandri:
...no meg az összekókányolt rozoga fóliasátor ami a "teniszcentrumot" rejti. Elképesztő, hogy engednek egy ilyen szart odabuherálni.

2013.04.10. 19:38:20

Ilyen lehetne a Városligetben is, a készülő Múzeumi Negyedben.
A történelmi Magyarország makett terve is pozitív, pukkadjanak meg a szlovákok meg a románok, kit érdekel.

gatyusz2 2013.04.10. 19:39:16

Igazatok van, miért nem holokauszt-emlékművet emelnek? :(

Girhes Joe 2013.04.10. 20:00:59

@gatyusz2:

Én se értem ezt a fanyalgást. Oké, az ötlet valóban távolról sem eredeti, tekintve a (hazai és külföldi) példákat, de mégis, mi lenne már rossz egy makettparkban, főleg ha még a történelmi emlékeinket (Nagy-Magyarország) is felvállalja majd? Mitől lenne ízléstelen? Kirándulóknak, gyerekes családoknak kifejezetten jó látnivaló, egy indokkal több, hogy ne a tévé előtt rohadjon az egész família napestig.

fzs.1933 2013.04.10. 20:01:40

Szerintem önmagában semmi gond nincs azzal, ha az országban több helyen is van. Nem vagyok biztos abban, hogy egy soproni család (csak ezért) el fog vetődni Szarvasra. Kisbér viszont már elérhetőbb. A finanszírozási forma pedig valakinek mindig fájni fog.

gatyusz2 2013.04.10. 20:06:28

@Gergő77: úgy meg végképp érthető, hogy Szarvas volt a történelmi Magyarország középpontja.

alessandri 2013.04.10. 20:06:31

@ideasz: Virtigli fideszes fiú a polgármester: apja-anyja szarvasi mszmp-s őskommunista volt.

Első mohikán 2013.04.10. 20:32:18

Nem eredeti ugyan -több ilyen is van nálunk, Magyarországon (Fehérváron is volt róla szó, de vmiért elmaradt), de ott van pl. a Minimundus is-, de ettől még jó ötlet és igenis elkél még pár ilyen az országban. Politikát meg szerintem ne vigyünk bele -elég témában köszön vissza feleslegesen-, rühellem a FIDESZ-t és a magyarkodást, de a Trianon előtti országhatárok feltüntetésével meg tudok békélni. Beleépíthetnék a minitájképbe a domborzatot is -a Kárpátokkal, Tátrával stb.-, a vizeinket pedig talán nem kőszórással hanem VÍZZEL kéne illusztrálni...

Fejesrob 2013.04.10. 20:39:19

@alessandri: Cseréljük ki holokausztemlékműre?

alessandri 2013.04.10. 21:15:23

@Fejesrob: Ez, neked jutott eszedbe, nem nekem.(ez valami fixáció?)
Egyébként én arra gondoltam, valami szépre ha érted mire gondolok.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2013.04.10. 21:43:53

@johnibyg: A múltkor bekukkoltunk a kerítés résein, de abból már nem lesz semmi. Láthatóan befuccsolt, mielőtt igazán megnyílt volna. De nem is csodálom. Emlékszem, pár éve -még félig sem volt kész- valami horror árat kértek a belépőért. Lepattantunk, mint kispolák a Kraz tolólapjáról.

KKZZ 2013.04.10. 22:10:00

www.magyarkert.hu
Hasonló az ötlet, de mégis más a megvalósítása. Ott inkább a domborzati és vízrajzi hasonlóságra mentek rá.
A kisbérit láttam, nem valami nagy durranás. Viszont volt szerencsém a hágai Madurodam Parkot is látni, na az valami csodálatos! Mint egy hatalmas terepasztal Hollandia összes építészeti nevezetességével, élő "bonsai-szerű" növényzettel. Működik a vasúthálózat, a reptér és a kikötők, a tengeri védművek makettje is. A kidolgozottságra jellemző, hogy az amszterdam-i Rijksmuseum mini épületének falán ugyanúgy ott lóg Rembrandt Éjjeli őrjárat című képe, mint a valóságban (csak akkora méretben, mint egy képeslap).

fapisztolybolt · http://fapisztoly.hu 2013.04.10. 22:43:11

Nagyon jó, nagyon szép, még sok ilyet. Szerintem sem baj ha több helyen van ilyen.
Ausztriában a Minimundus ilyen, csodájára jártunk a rendszerváltáskor hogy ilyen is van.