nemcsete_1364390708.jpg_548x276

Nagy kő esett le a szívemről! Mint azt a Regnum Marianum-emlékhely kapcsán is írtam, sokra tartom Csete György munkásságát, az altemplom feltárását meg jó ötletnek, szóval értetlenül álltam a fenti kép előtt, mely nem csak megjelenítését, de tartalmát tekintve is igen gyenge.

Ma a Váralja Szövetség egy kedves levelet küldött nekem, amelyben minden szemöldök-összeáhúzás nélkül, nagyon udvariasan megkértek az alábbi közlemény közzétételére, egyúttal megköszönték, hogy foglalkoztam az üggyel.

KÖZLEMÉNY

A Regnum Marianum-templomért indított kezdeményezésünk kapcsán

A Váralja Szövetség honlapján megjelent tartalmakkal kapcsolatban, amelyekben a Regnum Marianum-templom újjáépítéséért indított kezdeményezésünk további lehetséges lépéseit vázoltuk fel, az alábbi közleményt adja közre szervezetünk.

Minden honlapunkon megjelent, Csete György Kossuth-díjas építész elképzelései alapján kialakított távlati kép kizárólag belső használatú munkavázlat, amelyek bár az építész ötletei alapján készültek, ám nem Csete György munkái, következésképpen sem tervnek, sem látványtervnek nem minősülnek. Mindezt azért tartjuk fontosnak közleményben tudatni, mivel egyes médiumok a publikált munkavázlatokat tévesen Csete György terveiként tüntették fel.

A Váralja Szövetség továbbra is azt gondolja, hogy a Regnum Marianum-templom újjáépítése az utókor kötelessége volna, ugyanakkor a realitások figyelembe vétele arra késztet minket, hogy a cél fokozatos megvalósítása felé tekintsünk. Ennek első állomása egy méltó kegyhely kialakítása lenne az altemplom feltárásával. Kezdeményezésünk folytatásának mikéntjéről ugyanakkor az ebben a kérdésben jelenleg is folyamatban lévő társadalmi meghallgatás lezárultát követően fogunk dönteni.

Őszintén reménykedünk abban, hogy kérésünk nem találhat süket fülekre. Ha mégis, akkor ez a nemzet új „fülekért” kiált.

Budapest, 2013. március 26.

Váralja Szövetség

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest templom emlékmű városliget dózsa györgy út xiv. ker 56-osok tere

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr255175908

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.03.27. 16:26:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.03.28. 01:39:19

Az nem t'om megvan-e, de létezik Regnum Marianum templom, szintén Zuglóban, a Zoborhegy téren. Ha jól tudom 1996-ra készült el, a régi, lerombolt R. M. templom számos kövét is összegyűjtötték egy emlékparkba.

Watchdog 2013.03.28. 08:26:55

Olyanok a járókelők, mintha egy zebránál lévő közlekedési lámpa gyalogos szimbólumai lennének.
A zászló is ismerős valahonnan... úttörő övcsat közepe?
süti beállítások módosítása