A fényképet knockinaround töltötte fel az Indafotó Urbanista gyűjteményébe.
Ha valamire, hát erre jó az okostelefon. Mármint megnézni rajta, mikor érdemes elindulni otthonról, hogy ne fagyoskodjunk a buszmegállóban, vagy ne rohanjunk fölöslegesen az átszállásnál. Persze igazán akkor lesznek majd jók ezek az alkalmazások, ha a Synergon-féle rendszerrel valós időben követhetjük a BKK járműveit, nagyjából úgy, ahogy azt a vonatoknál már megtehetjük. Addig is marad a menetrendhasználat és a hit, hogy valóban időben érkeznek a buszok, metrók, villamosok. (Amúgy amióta mobilon nézem a menetrendet, rá kellett jönnöm, hogy a közvélekedéssel ellentétben ritkán késnek).
Az alábbiakban kicsit összevetem az elérhető lehetőségeket, persze pusztán a saját tapasztalataimat felhasználva Androidon - bármilyen más vélemény, vagy itt nem szereplő alkalmazás kritikája jöhet a kommentekbe!
Ja és mielőtt megindulna a morgás, csak és kizárólag a tömegközlekedési menetrendeket/útvonaltervezést vizsgáltam, vagyis nem vettem figyelembe, melyik tud mondjuk autóutat javasolni, vagy hogy a BKK honlapján amúgy tényleg van egy csomó hasznos egyéb dolog.
BKK-honlap
Ha az ember a BKK menetrendjére kíváncsi, akkor természetesen először a BKK hivatalos alkalmazását keresi. Ilyen azonban nincs.
Ezen lehet hőbörögni, hogy lám, még erre sem képesek, szerintem azonban teljesen rendben van ez így. Ha valami piaci alapon (vagy csak pusztán lelkesedésből) is működőképes, akkor minek közpénzt költeni egy pont ugyanolyan vagy rosszabb megoldás kifejlesztésére? Természetesen a presztízs érv lehetne, de talán most nem ez a legfontosabb szempont. Szóval nekem a hivatalos app nem hiányzik.
Annál zavaróbb, hogy a bkk.hu oldalnak nincs mobilváltozata. A hagyományos nézetben található útvonaltervező űrlap pedig (ami a Google Maps beágyazott keresője), olykor összeakad a mobilböngészővel.
Bár a BKK-nak vannak nagyon ügyes webes fejlesztései (például a Tarifa 2013 microsite ), ám ami a menetrendet illeti, nagyon gyenge.
0/5 (mobil), 1/5 (hagyományos)
BKV-honlap
Persze lehet mondani, hogy azért nincsenek menetrendek, mert azok a BKV honlapján vannak, amit meg ugye azért nem fejlesztenek mert ott a BKK-é - de azért érzitek az ellentmondást. (És akkor arról nem is beszélünk, hogy mit keres a már emlegetett tarifaalkalmazás a BKK oldalán, miközben a menetrendeket keresve sok kattintgatás után a BKV-éjén találjuk magunkat.)
A bkv.hu igazi őskövület, amin már egy évtizede is elavult volt, hogy alapértelmezett változatában PDF-ben jeleníti meg a menetrendeket (amiről ugye megvan a véleményem).
Az viszont tetszik, hogy ha kibogarászta az ember a normális formátumot (van egy HTML-gomb minden járathoz), akkor a megfelelő megálló fölé úsztatva a kurzort meg tudjuk nézni, hány perc alatt ér egy adott megállóból egy másikba a busz. Ezt azt alapvető információt ugyanis - bármilyen meglepő - nem nagyon tudja egyetlen más alkalmazás sem megmutatni ilyen egyszerűen.
Persze mindez csak számítógépen működik, mobilról nem csúszkálhatunk kedvünkre, sőt ha nem vigyázunk egy-két PDF-fájlt is letölthetünk a telefonunkra.
1/5 (mobil), 2/5 (hagyományos)
Útvonalterv
Az útvonalterv.hu volt az első tömegközlekedés-megfejtő oldal, amivel találkoztam és sok mindenben máig egyedülállónak tartom. Nem tudok például olyan honlapról vagy alkalmazásról, amelyik számolna Budapesten belül a vonatokkal. Pedig pont az Útvonaltervnek köszönhetően fedeztem fel, hogy a Budapest-bérletemmel 10 perc alatt elérhetek a Thököly útról a KÖKI-re, amit korábban elképzelhetetlennek tartottam.
Már nagyon korán kísérleteztek mobilra optimalizált megoldásokkal: a megtervezett útvonalakat lehetett letölteni telefonra, ami az m-techmológia hajnalán forradalmi dolognak számított. Ehhez képest nagyon elhaladt felettük az idő. Bár számítógépen még mindig a legjobbak, mobilon nagyon nehézkesen működik az oldal. Androidos alkalmazásuk nincs, pedig az iPhonos évek óta letölthető - ha valaki próbálta az utóbbit, számoljon be róla!
3/5 (mobil), 5/5 (hagyományos) ?/5 (iPhone alkalmazás)
Google Maps
A Google Térkép már elég régen összeborult a BKV-val, annak idején buszok farán hirdették a lehetőséget (és mint láttuk, ma is ez van beállítva a BKK honlapján). Útvonaltervezéshez a legideálisabb mobilon: van saját helymeghatározása, egy csomó nevezetes pont és akár későbbi időpontra is tervezhetünk vele. Ami abszolút behozhatatlan előny, az a kompatibilitás a Google-mindenfélével: lehet egy helyszín a naptárunkban vagy a keresési eredmények közt, egy kattintással tervezhetünk hozzá tömegközlekedési útvonalat.
Ami hiányzik róla az a menetrend - olykor hasznos lehet - és ugye a már említett vonat.
5/5 (mobil), 4/5 (hagyományos)
SmartCity
Nagyjából ugyanezt tudja a SmartCityis, ami sokáig a kedvenc alkalmazásom volt tömegközlekedéshez, mert a fentiek mellett menetrendként is működik. Vagyis ha csak arra vagy kíváncsi, hogy szaladj-e busz után vagy egyáltalán mikor megy az utolsó HÉV, akkor nem útvonalat tervezgetsz, csak megnézed az időpontokat.
Az alkalmazás ráadásul egy fontos tulajdonságban különbözött a Google Térképtől: nem kellett hozzá internet. Az ember letöltötte az alkalmazást, meg a jókora adatbázist, ami ugyan sok helyet foglalt, de szépen elketyegett anélkül hogy az egyenleged terhelné.
Igaz időnként óriási frissítéseket kellett letölteni hozzá, azután egy idő után - teljesen érthetetlen módon - bevezették, hogy frissítés nélkül nem használhatod. Az app indulásakor jelzi, hogy vagy letöltöd a frissítéseket vagy kidob. Az ember egyrészt lehet hogy otthon szeretné wifin leszedni a több Mb adatot, másrészt amikor rohan valahova és szeretné megnézni a buszmenetrendet, nem szívesen tököl fél percet azzal, hogy frissítéseket töltögessen.
Értem én, hogy nem szeretnék, ha egy menetrendváltozás miatt SmartCity-t szidnák, de ehhez bőven elég lenne egy figyelmeztetés is, hogy "hélo, hélo, van frissítés, lehet hogy pont annak a busznak a menetrendje változott meg, amire fel szeretnél szállni".
Mivel meguntam, hogy hetente több megányi adatforgalmat pazaroljak frissítésekre, leszoktam a használatáról. Pedig egy időben annyira szerettem, hogy kifejezetten hiányzott, miért nincs webes változata. Közben lett, de semmivel sem tud többet a fenti kettőnél, sőt...
Persze ne adjuk fel a reményt, az éjszakai járatok sem szerepeltek rajta sokáig és azt is bepótolták, szóval fejlesztgetik még.
3/5 (mobil)
BpMenetrend
Szintén offline alkalmazás a BpMenetrend is, vagyis a letöltés után nem kell internetkapcsolat a használatához. Pár hónapja letöltöttem, de mivel több hibát is találtam az indulási időpontokban, a sok izgalmas lehetőség ellenére töröltem - mert, ha azt nem tudja, mikor indul a villamos vagy a busz, akkor minden más felesleges. Persze lehet, hogy csak rossz napját fogtam ki, mert a Play-en többen lelkesednek érte.
2/5 (mobil)
Ittabusz.hu
Az ittabusz.hu egy nagyon szellemes, fapados minihonlap, ami annyit tud, hogy megmutatja, mikor jön a következő busz (időközben fejlesztettek hozzá teljes menetrend-nézegetést is). Kisebb hibái ennek is vannak (például engem zavar, hogy ha kiválaszthatok egy ugyanabból a megállóból induló másik buszt, akkor a busz teljes menetrendje jelenik meg, amiből ismét ki kell jelölnöm a megállót), de ezt egy béta jelöléssel védik ki.
Praktikus, kézreálló, s mivel vállaltan az egyszerűség a célja hiányokat sem érdemes keresni rajta. Ha a vállalt célokat nézzük, akkor nálam:
5/5 (mobil) 4/5 (hagyományos)
Összefoglalva
Ha arra vagyok kíváncsi, mikorra kell lemennem a buszhoz vagy érdemes-e szaladnom a következő HÉV-ig, akkor az ittabusz.hu-t használom, akár mobilon akár laptopon vagyok. Ha útvonalat tervezek, vagyis megnézem,hogyan juthatok el valahova a leggyorsabban, akkor számítógépen az Útvonaltervet, telefonon a Google Térképet nyitom meg.
És Ti?