Először nem nagyon hozott lázba az új rendszer, ami nem csoda, mert kit hoz lázba valami, amit úgy hívnak, hogy Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR). Ám miután sorra jelentek meg róla a cikkek, sőt a számomra oly kedves koos.hu blog egész sorozatot szentelt a témának, úgy gondoltam érdemes kicsit utánanézni a dolognak. Meglepő módon a változások nem csak építészeknek lesznek érdekesek.

Első blikkre minden csodás: az e-ügyintézéssel több milliárd forint megtakarítás lesz állami szinten, és százezreket lehet spórolni egy épület építésénél. És akkor ez még csak az anyagi része, mert persze minden gördülékenyebb lesz, meg gyorsabb – ahogyan az el szokott hangzani minden új rendszer bevezetésénél. Ám vannak, akik szerint nem lesz minden fenékig tejfel.

Az Urbanistán most kétrészes posztban járjuk körül a témát, előbb megnézzük, milyen a helyzet most, aztán hogy milyen lesz jövőre. Közben összeszedjük az érveket pro és kontra, mert azt könnyű belátni, hogy a jelenlegi folyamatnak mik a hibái – a kérdés csak az, hogy mit old meg ezekből az új.

Hogyan engedélyeztetünk most?

A jelenlegi rendszer úgy néz ki, hogy ha valaki mondjuk házat épít, akkor előtte beadja a terveket papíron három példányban az építésügyi hatóságnak, na meg még plusz x példányban az összes érintettnek, a tűzoltóságtól a kéményseprőkig. Most azzal ne is számoljunk, hogy be kell mennie félfogadási időben, esetleg postára kell adni az egész hóbelevancot, maradjunk egyelőre a sokszorosításnál. Mert hogy a dokumentumoknak már az előállítása is több százezer forint (!), de ha egy egészen egyszerű családi házról van szó, akkor is minimum több tízezer.

Mondjuk, hogy ezzel megvagyunk. Ezek után elkezdünk várni. Isten papírmalmai lassan őrölnek, a különböző hivatalok elkezdenek egymás közt levelezni (ez évente másfél milliárd forint postaköltséget jelent!), míg az összes rá nem mondja az áment. Ha minden papír stimmelt, ha egy sem veszett el, ha az ügyintéző sem rázott le minket azzal, hogy az ügyünk „sajnos iktatás alatt van”, nos akkor sem biztos, hogy minden stimmel. Vegyünk egyszerű példát:

Felújítunk egy műemlék házat. A tűzoltóság előírja, hogy kifele nyíljanak a fontos ajtók, látja, hogy így vannak, oké. Megnézi a műemlékvédelem is, de ő hagyományos kapuzatot szeretne, amely befele nyílik, ezt szépen belejavítja a tervbe, aztán ott is rákerül az oké. A végén mindenki áldásával megépül a ház, aztán a bejárásnál a bontóbaltájukba dőlnek a tűzoltók, hogy mi van az ajtókkal. Mi meg újabb milliókat költhetünk az utólagos cserére – az elvesztegetett időről nem is beszélve.

(Ne gondoljuk azt, hogy a KÖH megszűnésével a fenti példa értelmét veszti. Egyrészt nagyon bízom benne, hogy valaki mindig felelős lesz a műemléki szempontok figyelembe vételéért – na és legalább ennyire bízom abban, hogy a tűzoltóságot sem oszlatja fel senki.)

Persze ennél sokkal hétköznapibb dolgok is keresztbe tehetnek nekünk: mondjuk a szomszéd. Teszem azt, építeni szeretnénk valamit, amit természetesen a szomszédnak is jóvá kell hagynia meg kell ismernie*. Postán megkapja az értesítést ő is, hogy miben mesterkedünk a mellette levő telken, de lehet, hogy külföldön lakik, vagy egyszerűen nem érdekli, mi zajlik a kerítésen túl. Nos, ez esetben akár másfél hónapot kell várnunk rá, mert újabb értesítést kell kiküldeni neki 30 nap után, s csak ha arra sem válaszol, akkor lehet hallgatólagos beleegyezésével hozzálátni a munkához.

Na és az se sokkal egyszerűbb, ha érdeklik a részletek - igaz, ez már az ő baja. A tervek megtekintéséhez ugyanis be kell mennie ügyfélfogadási időben a hivatalba. Ha mondjuk egy fővárosi család őrségi nyaralójáról van szó, akkor bizony ezért el kell autóznia mondjuk az őriszentpéteri önkoriba. Ott viszont aztán átvizsgálhatja a leendő szomszédházat pincétől a padlásig – aminek viszont nem biztos, hogy én örülök.

Aki pedig nem közvetlen szomszéd, csak az utcában lakik, vagy lakást keres a környéken, esetleg naponta sétál arra, az nem nem tudhatja meg, hogy mit terveznek belerondítani az utcaképbe (hacsak nem olvas mondjuk Urbanistát). Ugyan valahol közzé vannak téve tervek, de hát az olyan, mint a Galaxis útikalauz stopposoknak klasszikus példája, amikor Arthur Dent azon kapja magát, hogy bontani akarják a házát egy útépítés miatt:

- De Mr. Dent, a tervek az elmúlt kilenc hónapban rendelkezésére álltak a helyi tervezőirodában!

- Ó, hogyne! Én is egyenesen odamentem, hogy megnézzem őket, mihelyst hallottam a dologról, tehát tegnap délután. Maguk aztán nem erőlködtek valami nagyon, hogy felhívják rájuk a figyelmet, ugye? Úgy értem, hogy például szóltak volna valakinek, vagy ilyesmi.

- De hiszen a tervek ki voltak állítva.

- Ki voltak állítva? Éppenséggel a pincébe kellett lemennem, hogy megtaláljam őket.

- Ott van a kiállítási részleg.

- Zseblámpával.

- Talán leszakadt a villanyvezeték.

- Meg a lépcső.

- Nézze, végül is megtalálta a feljegyzést, nem?

- Ó, hogyne - felelte Arthur -, megtaláltam. Egy használaton kívüli vécében elsuvasztott, bezárt iratszekrény fenekén volt kiállítva, az ajtón a következő felirattal: Vigyázz! A leopárd harap!

Nos hogy mi változik 2013 január elsejétől (és hogy egyesek miért tartanak mégis a változástól), az kiderül a következő posztból.

Doro képe természetesen csak illusztráció, a Fraknói vár irattárát ábrázolja.

*Többen is jeleztétek, hogy a szomszédnak nem kell jóváhagynia a terveket. Mint Varga Illés Levente írta:

"A szomszédnak nem kell hozzájárulnia, neki csupán jogorvoslati joga van, ha és amennyiben ügyféli jogosítványt kap (azaz valóban érinti a beruházás az ő érdekeit). Azonban van egy csavar a történetben: adhat az ügyfél (tehát ha szomszéd is egyben, akkor ő is) hozzájáruló (egyetértő) nyilatkozatot, sőt, lemondhat fellebbezési jogáról írásban. Ezt a helyzetet úgy nevezi a jogszabály, hogy „nincsen ellenérdekű ügyfél”, s ilyenkor egyszerűsített döntést lehet hozni. Tehát a szomszédnak valóban nem kell jóvá hagynia (hivatalosan), de minimum passzivitást kell nyújtania, azaz „nem tesz ellent”."

Köszönöm mindenkinek a pontosításokat!