IMG 2247

 

A Budapest100 sorozat az egyik legszuperebb kezdeményezés, ami városos témában született az elmúlt években. (Mondanám, hogy százévente egy ilyen jó kezdeményezés születik, de nagyon gyenge szöveg lenne). Aki nem ismerné, azok kedvéért a lényege egy mondatban: az év századik napján az éppen száz éves szülinapjukat ünneplő házakat megnyitják lakóik, üzemeltetőik a nagyközönség előtt, sőt, néhol meglepetésekkel várják őket.

Az akció jó nagy lökést ad ahhoz, hogy mindenki felismerje: a várostörténet és az építészet egyáltalán nem unalmas, száraz, tankönyvszagú tudomány, hanem buli. Szép példája ennek mondjuk az épp idén évszázados Margit körút 64. - amely egyáltalán nem különleges. De éppen ezért jól mutatja, mennyi csodát rejt egy teljesen átlagos körúti ház is Budapesten.

Kezdjük mindjárt a bejáratnál. Az csak természetes, hogy mint azt születésnapi bulikban szokás, jól föl van lufizva a kapu. Ám az igazi csemege mellette látható: egy két évtizede elavult tábla, melyet ha eddig nem cseréltek le, reméljük most már nem is fognak, hisz történelem ez is. (Talán nem is véletlenül hívták így?)

 


Táblákban amúgy is erős az épület. Természetesen nem a bejárat köré halmozott reklámokra gondolok, hanem a kapualjba kirakott, ház hírességeit bemutató remek tablókra. (A headliner egyértelműen Bárdos Lajos, de ha már itt vagyunk az Urbanistán, emlékezzünk meg a budapesti emlékek mentésében kiemelt szerepet játszó Péczely Béláról is.)

Azonban beljebb is nagyon érdekes táblákkal találkozhatunk. Mondjuk ilyenekkel (bocs a homályért):

IMG 2294

 

Persze ennek szigorú értelemben véve nincs sok köze a ház történetéhez, na de kit érdekel csupán a szigorú értelemben vett háztörténet.

Az udvarra érve folytatódik a lufitömeg, amihez pszichedelikusan lebegő pöttyös és csíkos tojások járulnak, mintha csak a Jamie és a csodalámpa egyik epizódjában járnánk.

IMG 2248
IMG 2249
IMG 2254

 

Mint mondtam, a házban semmi különös nincs. Szerényen húzódik meg a Margit körúton, amely tele van nagymenőkkel. Na de a Budapest100-ban épp az a jó, hogy az ember ilyenkor jobban odafigyel és felfedezi az apróságokat. Mondjuk amilyenek a korlátok díszítései vagy a lépcsőház ablakai: a tervező nem eltolással követte a lépcsőt, hanem az ablakméretekkel. Persze mondhatjátok, ez sem valami nagy durranás, de lehet neki örülni. jó, hogy a százesztendős házak közt a leghétköznapibbak is klasszak.

IMG 2255
IMG 2266

 

Utána bejárjuk a pincét. Az apró "kutricákban" tartották a szenet. A foghíjasan rakott tégla szerintem kifejezetten jól néz ki, pedig nem a dizájn volt az elsődleges szempont. A szénnek szellőzni kellett, nehogy túlhevüljön (nem véletlen, hogy hasonló megoldással találkozunk a népi építészetben is a szénatárolásnál). Megvan még a szenes ablak is, ahol a tüzelő csúszott le, mint Misu az Égig érő fűben.

IMG 2261
IMG 2260
IMG 2263

 

Utána még fölszaladtunk a hatodikra, csak hogy kipróbáljuk milyen érzés. Persze nem ugyanolyan, mint abban az évben, amikor elromlott a lift és gyalog kellett felcipelni a legfelső emeletre is a tüzelőt. Mindenesetre a kilátásért akár magasabbra is másztunk volna (mint arra már volt is példa korábban).

 

IMG 2281
IMG 2282

 

 

Amúgy innen a Várhegy oldalába sétáltunk, megnézni a telerajzolt falú, furcsa alakú házat, aztán tovább egy különös történetű épületig, na de erről majd legközelebb...

Jó sok fotó a Margit körút 64-ről itt.

Szereted az Urbanistát? Adj egy szívecskét a dá-s posztoknak ebben a nemzetközi versenyben, ahová Közép-Európa leginspiratívabb bloggereit hívták meg egy fotópályázat beharangozására.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest pince töri kilátás lépcsőház nagykörút margit körút budapest100

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr964478131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HgGina 2012.04.29. 18:53:11

Legalább szaporodott a szén a kutricában?

Mandria 2012.04.29. 20:22:14

Igen, például ilyen, amikor egy házban nem garázdálkodik a közös képviselő(hátráltatja a fejlődést,szándékosan ellehetetleníti a pályázást, semmit nem csinál és felveszi a fizetését, és a Bp. 100 programra azt mondja, hogy : "sz...t sem ért, mert neki ebből nem lesz bevétele).
A mi házunk is 100 éves lett idén (Klauzál utca 26.-28.)páran- a fiatalabbak - próbáltunk szervezni programot, befulladt. Csak annyit tudtunk elérni, hogy mi magunk felvittük az érdeklődőket a padlásra. Ez szomorú, de nem hagyjuk annyiban.
A Bp. 100 viszont fantasztikus kezdeményezés! Hajrá, és a jövőben is benne vagyunk! Szívesen segítünk.

micsoda? 2012.04.29. 20:34:52

Nagyon szép a ház. Csak gratulálni lehet a ház lakóinak, hogy ilyen szépen rendben tartják.Szenzációsan néz ki a tető, mint a filmekben.

Ireum · http://bit.ly/H9LE4o 2012.04.29. 21:43:09

Itt még egy összetartó közösség él.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.04.30. 01:05:22

Három háznyira innen nőttem fel, úgyhogy különösen szívmelengető volt olvasni ezt a posztot.:)
A házban lakó Bárdos Lajosról jutott eszembe ez az idézet:

"1926-ban veszi el Waliczky Irént, akivel 11 gyermeküket nevelik. Felesége nemcsak a nyugodt családi hátteret biztosítja munkájához, a nehéz időkben is mellette áll. "Felötlik bennem 1944 véres Karácsonya" - írja Gách Marianna a Muzsikában, 1969-ben. "Bárdosék Margit körúti lakásában a nyilas rendszer elől bujdosók leltek menedékre, és nemcsak a négy fal biztonságát kapták tőlük, hanem a nap és az éjszaka minden percében vigasztalást, bíztatást, reménykedést is. Ezen a Karácsonyon Bárdos Lajos, hogy elterelje a rémületet, a zongorához ült, és féktelen hangerővel jazz muzsikát játszott mindaddig, amíg a bombazápor le nem kergette az egész társaságot, (hamis papírostúl!) az óvóhelyre." Ez a történet is hozzátartozik az emberségért, a meggyőződésért önmagát is veszélybe sodró, de a hitet és a derűt soha fel nem adó Bárdos Lajos sokszínű egyéniségéhez, aki oly sok muzsikusnak vált példaképévé."

Egyébként, amíg élt a felesége, Bárdos minden reggel a párnája alá csempészett valamilyen ajándékot, ahogy azt egyik unokájának férje, Lackfi János költő mondta: a legborzalmasabb időkben ez lehetett akár egy száraz kenyérhéj is, de azt hiszem, a gondoskodó és mindig adni akaró szeretetnek ez a formája nem szorul magyarázatra.:)

Bird 2012.04.30. 05:49:18

Több okból, de csak egy házat látogattunk meg idén, mégpedig véletlenül pont ezt. Elég kopár az udvara, de jót beszélgettünk a ház lakóival. A gyerekeket egy zsonglőr fiú szórakoztatta, akinek a kellékeivel teli asztala látható is a felülnézeti fotón.

Talán nem indiszkréció megemlíteni, hogy ennek a háznak a csatlakozását a házban lakó Zöldi Anna építész-újságíró szorgalmazta leginkább, amihez azután a többi lakó lelkesen csatlakozott.

Szombaton és vasárnap délelőtt több százan mentek be, vasárnap délután már kevesebben, de még a második nap végén is lelkesen meséltek a házról, sőt még akkor is volt a finom süteményből, amit kínáltak mindenkinek.

kispestipeti 2012.04.30. 11:13:05

Azért(is)zseniális ez a kezdeményezés, rendezvény, mert mindig lesz ház, épület, intézmény, ami 100 éves az éppen adott évben, így sok-sok évre garantált az eseménysorozat apropója. Mi az idén a Krúdy u. 9-et látogattuk meg.

maestro1 2012.05.01. 16:44:46

@~dá~: A Pannonia Sacra Iskola egy kis koncerttel is kedveskedett aznap: pannoniasacra.hu/index.php?view=category&catid=321&option=com_joomgallery&Itemid=491 (bocs, rövidített linket nem engedett a blogmotor)

Kovács Titusz 2014.03.07. 04:44:24

A táblákról:
Magam is híve vagyok a régi, fennmaradt emlékeknek, hisz valamilyen módon a történelem részei.
Vannak meglepő esetek is: Pl. a Király utca és Kazinczy utca sarkán, emeleti magasságban van egy rozsdás tábla, ami Majakovszkij utcát hirdet, de ha jobban megnézzük,van rajta még egy felirat! Rászántam egy kis időt, kisilabizáltam és nagy nehezen elolvastam: Somogyi Béla út!:o
Persze a Király utcát sose hívták így,viszont Károly körutat igen, 1945 és 1953 között.
Vagyis az érvénytelen táblát leszedték, átfestették és kirakták máshová!
Régebben volt egy ilyen a Rózsák terén is. Ott az érvényes név alatt szerepelt még két másik: Csányi utca és Miksa utca (ez utóbbi 1964 óta Osvát utca). Sajnos ezt a relikviát már vagy tíz éve levették.... :/

Kovács Titusz 2014.03.07. 05:11:40

Folyt.
Mivel bízom az elévülésben, ezért elárulom, hogy anno '89-'90 táján magam is begyűjtöttem rengeteg táblát, amelyeket azóta is féltve őrzök. Megfigyeltem, hogy gyakorlat ezeket beolvasztani, bontáskor a sittbe vágni, stb. Így utólag még értékmentésként is előadhatom a dolgot (részemről eleve annak is indult!).
Utcatáblákat is gyűjtöttem, de főként az 1937 és 1945 között gyártott világítós réz házszámtáblákat (neem, nem ázért, tezsvírejim, ámire gondótok!). :D
Ezeknek fő értékeik (számomra) a rendkívül frappáns konstrukció, továbbá, hogy olyan neveket lelhet az ember, amelyekről azt gondolná, hogy tárgyi nyomuk nincs már az utcán! Így aztán a következő neveket sikerült összegyűjtenem:
Fery Oszkár utca (Kiss János altábornagy utca)
Gömbös Gyula út (Alkotás utca)
Juhász Andor utca (Falk Miksa utca)
Margit rakpart (Bem rakpart)
Olasz fasor (Szilágyi Erzsébet fasor, belső szakasz)
Horthy Miklós út (Bartók Béla út)
Zsigmond király útja (Frankel Leó út)
Továbbá olyanokat, amelyek később visszakapták nevüket (Széll Kálmán tér, Margit körút, Stefánia út, Szent László tér, Rökk Szilárd utca).
Ja és van egy, a Millennium idejéből származó, öntött ólomutcatáblám, amin a szöveg: Szemlőhegy, III. kerület. Zöldmáli-utcza
Ezt tartom a legnagyobb becsben! :)
süti beállítások módosítása