Bécs-Budapest-Duna-sziget

Máté kiszúrta az Urbanistán, hogy tetszett nekem az osztrákoknál a vízi játszótér. Így igaz és ma is fenntartom akkori állításomat: hogy muszáj lenne valahol nálunk is csinálni egy ilyen nagyszabású pancsiparkot. Teljesen passzolna  városunk imázsába - Budapest ugye fürdőváros -, de bármelyik élelmesebb településünk lecsaphatna rá, hiszen az ártéri gazdálkodás szinte az egész országra jellemző volt.

 

Szia!

Mostanában akadtam rá a blogodra, és megjegyzem, imádom. Szóval elkezdtem visszafele olvasgatni a cikkeket, és ráakadtam erre:  http://urbanista.blog.hu/2008/09/02/folyoszabalyozast_budapest_tereire

És bár az nem mostanában volt, találtam egy hasonló helyet, szintén Ausztriában, ezúttal Bécsben. A vízijátszótér a bécsi Duna-szigeten (Donauinsel). Kérdezem én, hogy Budapesten miért nem lehet ilyet kialakítani, mondjuk a Margitszigeten?!?  (És nem csak ez az egy dolog amit érdemes lenne ellesni... A leírásban  szereplő dolgok is mind jók és mind hiányoznak innen.)

Egy kis ismertető:

Duna-sziget (Donauinsel), Bécs
A 21 kilométer hosszú, de csak 70-210 méter széles Donauinsel Bécs egyik kiemelt pihenőövezete. A rendezett, hangulatos szigeten bárok, éttermek, strandok és éjszakai szórakozóhelyek sora mellett számos sportolási lehetőség található: kajak, görkorcsolya, kerékpár, kocogás, úszás. A dunapart homokos, kavicsos, füves kialakítása szinte karibi hangulatot idéz.
 

Azért el kell mondani, hogy ott sem tökéletesek a dolgok. Ottjártamkor voltak nemműködő, letörött játékok is, de ez csak szőrszálhasogatás, az összkép jó volt! :)
 

Képek innen:
http://www.empfehlenswert-wien.at
by netmyller (flickr.com)
by Petra (mamilade.at)

 

Gondoltam megér egy posztot! :)
 

Üdv:
Máté

Bécs-Budapest-Duna-sziget Bécs-Budapest-Duna-szigetBécs-Budapest-Duna-sziget Bécs-Budapest-Duna-szigetBécs-Budapest-Duna-szigetBécs-Budapest-Duna-sziget Bécs-Budapest-Duna-sziget Bécs-Budapest-Duna-sziget Bécs-Budapest-Duna-sziget Bécs-Budapest-Duna-szigetBécs-Budapest-Duna-sziget

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest margitsziget bécs duna játszótér park víz xiii. ker iii. ker óbudai-sziget

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr412864360

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Föld alá a hajléktalanokkal? 2011.04.29. 14:52:32

Tarlós Döbrögi István, Budapest Székesfőváros méltóságos főpolgármestere és kreatív csapata újfent bizonyította, hogy városjobbító ténykedésének homlokterében kizárólag a legfontosabb dolgok állanak. A frissiben beiktatott várospolitikus első intézkedé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cadena75 2011.04.29. 14:36:24

Az a baj, hogy nálunk a hajléktalanok járnának ide fürdeni.
Amíg azt sem tudják megoldani, hogy egy rendes játszótéri csapot ne fogdosson össze naponta 20 hajlékony, addig ez is felejtős.

És mielőtt rám támadtok, legyen nekik az elkerített játszótéren kívül csap, csak ahol a gyerekek játszanak, mindent megfognak, szájba vesznek, ott lécci, lécci ne!

aeidennis 2011.04.29. 14:55:59

Nálunk a faluban van ilyen, úgy hívják, hogy Duna part. Nem tévedek nagyot, ha azt mondom, az összes magyar dunaparti település közül egyedül Budapesten nincsen ilyesmi. :)

Mucok 2011.04.29. 14:58:38

a bécsi vizes-játszótérre a Duna strandolható szakaszáról vezetik a vizet, hogy ne kapjanak fertőzést az ott játszók...
a víz jéghideg egyébként de kristálytiszta.
Szóval ezt a pesti Dunával nem tudnám elképzelni, más vízforrással talán, akkor meg nem lenne ingyenes, azbiztos.

OkoskaTo:rp 2011.04.29. 15:03:28

@Cadena75: A hajléktalanok nem járnak fürdeni sehová. Vagy te láttál hajléktalant mondjuk a Szabadság téri szökőkútnál (vagy bármelyik másiknál) fürdeni?

Abban viszont csatlakozok, hogy napközben már bőven 20 fok fölé kúszik a hő, nyitott kutat, csapot egyetlen helyen sem találni. Szegeden sem. Úgy látszik, a köztéri wc-khez hasonlóan a köztéri ivási/kézmosási lehetőséget is szabotálja az ásványvíz-maffia.

Azt mondjuk nem támogatnám, hogy egy ilyen játszótér az amúgy is zsúfolt Margitszigetre kerüljön. A Hajógyári még akár jó is lehetne (ott is a nagy csúszdás játszótér, amit ugyebár karban kellene tartani...), viszont épp a nyári jóidő közepén szállja meg a Sziget, kizárva onnan a gyerekeket.

Népsziget? Közel a Duna, így apropója is lenne. A metró és a busz sincs messze, így tömegközlekedéssel is elég kényelmes lenne.

Vagy a Lágmányosi-öböl még üres szárazföldi részét visszafoglalni a kedves ingatlanpanamázóktól, ha már egyszer az önkormányzati vagyonból való lenyúlásuk nem egészen törvényes úton zajlott.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2011.04.29. 15:17:41

@Mucok: Bp. felett még tiszta, tehát pl. Békás magasságában teljesen jól meg lehetne csinálni. Sőt, a Pünkösdfürdői Strand/Vízművek mögött még el is férne...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.04.29. 15:21:29

Én szerény vagyok, mint az ibolya (szagom nem volna, észre sem lehetne venni), beérném egy olyannal is, mint Londonban a Diana hercegnő emlék játszótér, vagy mifene a pontos neve. Ez la!
www.royalparks.org.uk/parks/kensington_gardens/diana_playground.cfm
És van egy zseniális megoldásuk: őr a kapuban, és felnőtt gyereke nélkül nem mehet be, gyerek felnőtt nélkül nem jöhet ki. Eccerű, mint a faék, oszt' se hajléktalan, se pedofil, se meglépő gyerek.

min 2011.04.29. 15:23:01

Annyira nem hideg a Duna víz. Nyáron én is pancsikoltam benne az említett bécsi strandon.
A magyar határtól nyugatra sehol sem vezetnek a Dunába szennyvizet. Bárhol gond nélkül lehet fürdőzni. Itthon sajnos nem csak a hajléktalanok zúznák le a játékokat hanem a jól nevelt hülyegyerekek is. Irigylem ezért a bécsieket...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.04.29. 15:26:03

@min: Előbb-utóbb nálunk is rájönnek, hogy olcsóbb jó játszótereket csinálni, aztán őrizni, mint minden választási kampányban felújítani, és megvárni, amíg a vidám fiatalok, az éjszakai bulikból hazafelé szétverik.

Ríl 2011.04.29. 15:31:20

A Kopaszi-gát-ra illetve az öbölbe és az azt körülölelő parkba pl elférne egy ilyen, már évek óta gondolkozom ezen. Ráadásul már most is őrzik, hely pedig rengeteg van.

lutria 2011.04.29. 15:31:26

A Hajógyári szigeten a '80-as évek elején a akkoriban szokásos fém mászókákból spriccelt a víz,tök jól el lehetett sarazni alattuk a homokozóban.:)
Persze akkoriban szinte ingyen volt a viz,és a köjál sem volt ilyen szigorú mint manapság.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.04.29. 15:33:40

Még egy jutott eszmbe Londonból:
Parliament Hill / Hampstead Heath Playground. Egy játszótér a kicsiknek, egy a nagyoknak. A nagyoknak való olyan, hogy rozsdamentes acélból készült kondigépek vannak, hadd vezessék le az energiájukat. Plusz van egy bazi nagy, de max térdig érő vizű medence, ahová csak 14 év alattiak mehetnek be pancsolni.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.04.29. 15:39:56

évek óta akarok egy ilyet csinálni. ha lenne szándék, városvezetési támogatás én megtervezném ingyen.

szerintem lehetne vizes hátterű cégeket találni, akik meg adnák a játékokat ingyen, vagy nagyon minimál áron.

smartdrive 2011.04.29. 15:40:17

@Csokis: "felnőtt gyereke nélkül nem mehet be, gyerek felnőtt nélkül nem jöhet ki. Eccerű, mint a faék"

annyira azért nem egyszerű, mert hogy jön ki a gyerek, aki a szülője nélkül ment be? (az ugye a leírásod alapján lehetéges)

vittore 2011.04.29. 15:44:50

@OkoskaTo:rp: Nem szerettem volna ilyen irányba terelni, de nem tehetek mást. Örülök hogy a "mocskos idegenszívű ingatlanpanamázók" áron alul hozzájutottak a Kopaszi gáthoz és környékéhez. Hazai befektetők ugyanígy jártak volna el, csak a legjobb esetben is egy kutyaszaros, gazos ugart láthatnánk a mostani -szerintem Bp. egyik legszebb- parkja helyén.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.04.29. 15:56:32

@smartdrive: Ezen enm gondolkodtam, csak amikor ki akartam jönni kávét venni, akkor szóltak a barátaim, hogy ne nagyon tegyem. Már csak azért sem, mert ha megyek egy kört, a bejárat mellett megtalálom a büfét, de ez más mese. (Egyébként nem is lehet rossz üzlet ilyen ki-bejárási kondciók mellett kávézót üzemeletetni ott. Mindegy mennyi, kénytelen vagy megvenni, vagy rángathatod ki a gyerekedet is. :-))

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.04.29. 15:57:44

@smartdrive: Egyébkét lehet, hogy gyerek felügyelet nélkül nem mehet be. (legyen aki vigyáz rá/felelős érte)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.04.29. 15:59:17

@smartdrive: Részlet a honlapról, aztán tényleg abbahagyom:
"Children must not be left unaccompanied."

OkoskaTo:rp 2011.04.29. 16:04:33

@vittore: Pontosan azt, amit most az öböl és a Budafoki út között (azaz a terület nagy részén) látsz. Maga a gát egy funkció nélküli (az éttermet kivéve) épületekkel telerakott, befektető-/vevőcsalogató kiállítás.

vittore 2011.04.29. 16:51:07

@OkoskaTo:rp: Kérdezd meg a hétvégén arra járó néhány száz (ezer) családot, aki végre egy kultúrált kutyaszar nélküli parkan piknikel, hogy szerintük mennyire funkció nélküli a terület.

OkoskaTo:rp 2011.04.29. 17:38:28

@vittore: Szövegértés? Az ÉPÜLETEK funkció nélküliek. A többségük teljesen üres is. (Egy étterem, egy BKV fényképkiállítás, nagy néha egy sportverseny, és a többi?)

smartdrive 2011.04.29. 19:17:57

@Csokis: ja azt is kihagytam, hogy mit csinál a gyerek, ha a felnőttje kijött egyedül (amit megtehet). bár ez tkp. ugyanaz a szitu, csak másmilyen kiindulási pontból elérve

smartdrive 2011.04.29. 19:20:00

@Csokis: pedig milyen jó ötlet lenne, ha meg akarok szabadulni a gyerekemtől, akkor bent hagyom. ő nem jöhet ki, az anyja meg nem mehet be érte :D

vittore 2011.04.29. 20:30:19

@OkoskaTo:rp: értem én a mondanivalódat, de elbeszélünk egymás mellett. Leírom egyszerűbben: leszarom, hogy ki és milyen spekulatív okból vette meg. Az egyetlen hely Bp.en,(főleg ekkora) ahol normális körülmények között lehet gyerekekkel kutyaszar, szemétkupacok és csövesek nélkül sétálni piknikezni...stb.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.04.29. 21:21:15

Fiatalság - bolondság - feledékenység.

Valaha volt egy ehhez hasonló vizijátszótér a Hajógyári szigeten, a Május 9. Parkban.

Nem volt ennyire komoly, mint a képen látható, de akkori viszonyokhoz képest jó volt.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2011.04.29. 21:32:00

@lutria: @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Végre más is emlékszik rajtam kívül a spriccelős játszótérre! Az bizony, de jó volt, ma is biztosan nagy siker volna!

Mucok 2011.04.29. 22:26:34

@Fue:
bocs, úgy értettem, hogy nem a folyami részről vezetik a vizet, hanem a holtágiról. A sziget egyik oldalán van a folyami rész, ahol a hajóforgalom is zajlik, a másik része zárt víz (áradásnál nyitják meg csak), ahol a népek strandolnak, csónakáznak, trampolinoznak a víz felett, stb. A folyami oldalról sok hordalék jönne, plusz zavaros lenne a víz, a másik oldal tiszta.

lutria 2011.04.30. 01:41:12

@retekblog: Volt még egy ilyen játszótér,egy kisebb,csak 1-2 spriccelős mászókával a Gellért hegy Gellért szálló felöli oldalán,ahol olyan műanyag csúszdák is voltak mint a Május 9 parkban.

csimpilimpi 2011.05.02. 09:34:57

nem a dunából vezetik a vizet, hanem talajvizet szivattyúznak fel egy kis szélerőmű segítségével, amit fent, az ötödik képen lehet is látni. a víz minőségét folyamatosan ellenőrzik, és a szezonban felnőtt felügyelet is van animációval, játékkölcsönzési lehetőséggel (ingyenes).

egyébként nemsokára nyílik egy még nagyobb vízi játszótér bécsben (ha valaki erre jár): a felújított favoriteni víztorony tövében. link:

www.wien.gv.at/umwelt/parks/anlagen/wasserpark-wienerberg.html

pösti 2011.05.02. 11:10:47

Budapest ugye a "vizek városa"????

ildsisy 2011.05.03. 10:09:38

A Népszigettel kellene valamit tenni!!!...
süti beállítások módosítása