Több olvasónkat is levélírásra sarkallta az 1838-as pesti árvíz térképe. A Rottenbiller utcai tavacska fotója után a fenti képet kaptam Ágnestől. A Nagykörútra tervezett hajózható csatorna tervét szerintem elég jól ismerik az Urbanista-olvasók, de ez a vízi M0-s nekem is új volt. Részleteket a Huszadik Századon találtam róla. Mint ott idézik a Vasárnapi Újságot 1912-ből:

Újabban Kvassay Jenő hozott nyilvánosságra egy tervet, mely komolyságánál és nagy jelentőségénél fogva megérdemli, hogy  „Vasárnapi Ujság” olvasóival röviden megismertessük.

Miként a mellékelt rajzból látható, a körcsatorna a Margitsziget fölött, körülbelül az ó-budai hajógyárral szemben indulna ki a Dunából s a Rákos-patak mentén haladva fölfelé a vízválasztóig; a szentlőrinczi határban visszafordul nyugatnak, majd a kőbánya-czeglédi vasúttal párhuzamosan haladva eléri a főváros határát s itt az 50 öl széles erdőövben az erzsébetfalvi határ mentén a soroksári Dunaágba szakadna.

Az egész csatorna hossza a Rákos-patak völgyében a vízválasztóig 17.5 km, a vízválasztótól a soroksári Dunaágig 11 km, vagyis összesen 28.5 km. Emelkedése a soroksári Dunától a vízválasztóig 34 m., melyet a Rákos-patak völgyében négy, a soroksári Dunaágtól Kőbányáig öt, vagyis összesen kilencz hajózó-csege győzne le.

A csatorna részére a Duna szolgáltatná a vizet, melyet vagy a Rákos-patak torkolatánál, vagy a soroksári Dunaágnál fölállított szivattyuk emelnének a csatornába.

A megépítés költségei, a kisajátítandó területek értékét nem számítva, 30 millió koronára emelkednének, melyből 13 millió korona esik a Rákos-patak völgyében haladó ágra, 17 millió pedig a visszatérő ágra.

Érdekes, hogy Kvassay ennek a csatornának a költségét a mellette fekvő területek értékemelkedéséből akarja fedezni. Ugyanis a csatorna mentén gyári és ipartelepek létesülnének s a forgalom jelentős mértékben emelkednék úgy, hogy a telkek értéke e miatt tetemesen megnövekednék.

Az értékemelkedésre példa a németországi Teltow-csatorna, melynek mindkét partján az 500-500 m. széles, vagyis összesen egy km. széles földszalag értéke a csatorna megépítése előtt mintegy 100 millió márka volt; a megépítés után pedig 500 millió márkára emelkedett, míg maga a csatorna csak 50 millió márkába került.

Kvassay még más példákat is hoz föl annak igazolására, hogy a környező telkek értéknövekedéséből a csatorna megépítésének költsége többszörösen kikerülne. Ha tehát a törvényhozás fölhatalmazná a csatorna építőjét, mondjuk a fővárost, hogy egy km. szélességben a csatorna menti telkeket kisajátíthassa s a csatorna megépítése után ismét eladhassa: nemcsak hogy az építés költségét kapná ki, hanem még tetemes nyeresége is maradna.

De nem tekintve a fővárosnak ezt a közvetetlen üzleti hasznát, szinte kiszámíthatatlan az a közvetett közgazdasági haszon, melyet a csatorna okozna. Az élelmiszerek olcsó szállítása megkönnyítené az emberek megélhetését, a nyers anyagok olcsó szállítása föllendítené az ipart s a közeli községeknek e csatorna segítségével való kapcsolata a fővároshoz, egyszerre megvalósítaná a Nagybudapest gondolatát.