Abszolút piacpárti vagyok, a háztáji zugárusokat (akiket ma biztos gerilla zöldségeseknek neveznének) pedig kifejezetten szeretem. A kiskertben megtermelt egy-két zacskó cserkóval vagy néhány csokor virággal behéveznek a Kertvárosból az Örsre és a megállóban kínálják a portékájukat. Igaz vannak városi legendák, hogy némelyikük az Auchanban veszia  kerti zöldséget, de velük ne foglalkozzunk. Már csak azért se, mert nem is róluk lesz szó, hanem a lomkereskedőkről, akik nem a HÉV-megállóban, hanem az aluljárókban tanyáznak.

Dóra egy zuglói aluljárón akadt ki, de lássuk be, városszerte elterjedt jelenségről van szó. Ami például az Örsöt illeti, voltak rosszabb időszakok, amikor napközben egyszerűen közlekedni sem lehetett a sok lomtól, aztán rendet tettek, azóta csak sötétedés után kerülnek elő a ponyvaárusok. Gondolom kevésbé forgalmas helyeken nincs kapacitás rendet tenni...

Kedves Szerkesztők!

Zugló kellemes kis utcácskáit elhagyva, a Mexikói út és az Erzsébet Királyné útjánál található kis gyalogos aluljáróról szeretnék pár szót ejteni.
Biciklisek és gyalogosok egyaránt szenvednek a kis aluljáróban portékájukat áruló (ki tudja honnan származó?) hajléktalan tömegtől. Azok akik a 3-as, 69-es villamosról, 5-ös buszról átszállnának az 1-es villamosra, vagy 70-es trolira kénytelenek átvergődni a felgyülemlett kacatokon, népeken. Persze ehhez szag és kosz is párosul.
Az csak hab a tortán, hogy a környék biciklisei (én is) itt gurulnának keresztül...
Mit lehetne tenni? Minden nap hívjam a rendőröket?

Köszönttel,
Dóra

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés kerékpár aluljáró gyalogos x. ker xiv. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr472165300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

drugicsági 2010.07.21. 08:42:13

Igaz, az a kis aluljáró tényleg gusztustalan. Pár éve a Zuglói Civil Mozgalom (talán jól emlékszem a nevükre) megpróbálta rendbe rakni, kifestették, színesen festettek a falra. Akkor rövid ideig elfogadható volt, de már megint büdi és koszos. Mégiscsak Zugló egyik legjobb környékén van, nem kéne hagyni. Persze a "kevésbé jókon" se... Az Örs aluljáró és felháborító, nemcsak sötétedés után kezdenek árulni ott, hanem egész nap. Van az a kutyás faszi, szerencsétlen kutyájával, van könyveket guberáló/áruló stb. De van egy kirakodós hajléktalan a metró felé menő lépcső tetején, már majdnem az állomás területén is. Arra gondoltam, hogy az a BKV területe már vajon? Akkor miért hagyják? Vagy még pont nem az? De a csúcs a trolimegállókban a leglepukkantabbak kirakodása, ők voltak szerintem régen az aluljárókban. Most fent a troliknál, hihetetlen kínálattal. Nem hiszem el, hogy nem lehet rendet csinálni. Rendőrség? Vagy ki?

2010.07.21. 09:28:56

Mit lehet ellenük tenni? Semmit. Még ha géppuskával is kaszálod le ezeket, semmit sem ér, visszatérnek. Olyanok, mint a hangyák/csótányok: kiirthatatlanok. Sajnos.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.21. 09:53:13

Olyanok, mint akiknek ellenőrizniük kéne az ilyen helyeket. Korrupt feketegazdasági lavírozók!

MagyarZizzi (törölt) 2010.07.21. 10:34:53

Egyik nap pont a házunk előtt (Erzsébetleiget, ha érdekel valakit) ült le egy fickó kartondobozból karórákat árulni. A jó ég tudja, honnan szerezte őket, mikor még ő maga úgy nézett ki, mint akit a trágyadombról szalajtottak, de amin még jobban meglepőttem, volt, aki vásárolt is tőle! (A zöldségesekkel kapcsolatban: nemrég a Blaha Lujza téri aluljáróban figyeltem fel egy roma "őstermelőre", aki imígyen kínálta a portékáját: Paprika, paradicsom, ananász, magyar termék!".)

Ipi 2010.07.21. 11:21:35

Random piac... én csak így hívom. nem aluljáró, de hasonló: van 1 a Blahánál A Bacsó Béla elején. u.a. az a család tolja az ipart ott, nagyon rég óta simán lehet látni a térfigyelőből, ill. mindenki tudja h ott vannak. rohadt idegesítő jelenség. néha tényleg nem lehet elférni mellettűk. ez egy zsákutca végén van, keresztbe teszi a Ladát és kínálja magát. ha akarok venni "200-é a paprikát" elmegyek a piacra ott a teleki.

lizza 2010.07.21. 11:23:13

Engem is idegesítenek az aluljáróban tanyázó hajléktalanok, de fogalmam sincs mit lehet tenni. A népligetnél pl van egy részeg, koszos, büdös, hajléktalan bácsika aki egész nap fekszik a mámorban, olykor a farkát is kiteszi és ránt rajta egyet-kettőt ha olyanja van. Ilyenkor kinek lehet szólni?

OkoskaTo:rp 2010.07.21. 11:33:29

A Civil Zugló kifestette az aluljáról, és kb. egy évre vissza tudta foglalni a hajléktalanoktól. De ez utóbbiak többen vannak, erősebbek. Amikor a PeCsában van "bolhavásár", az egész környék átalakul helypénz nélküli kukabúvár kirakodóvásárrá. Közterület-felügyelet meg persze sehol ilyenkor.

marion 2010.07.21. 11:35:50

a Blahán lévő aluljárót láttátok már? délután, csúcsidőben eszméletlen, hogy mi van ott...

comes 2010.07.21. 11:37:19

Az állandó rendőri jelenlét, a rendszeres ellenőrzés - még 18 óra után is! - hiányai vezetett erre az áldatlan állapotra.

A Blaha Lujzai aluljárót is a blogozók figyelmébe ajánlom. Az aluljáró és a villamos megállók valószínűleg nem egy kerülethez tartóznak, s ez is okozója az ottani rendetlenségnek.

Lincoln road 2010.07.21. 11:40:49

A Móriczon is van egy könyvárus, a 6-os villamos végállomásánál. A könyveket egy lepukkant autóban tárolja, a villamossínek mellett, 2 hajléktalan lakik az autóban, illetve most nyáron mellette, akik vigyáznak a cuccra. Jó idő esetén a tulajok pedig az éppen átépítés alatt álló volt Pizza Hut étterem (KFC lesz) előtt ücsörögnek kempingszékeken. Tiszta balkán, Budapest egyik legforgalmasabb közterületén. A környéken természetesen rengeteg üres üzlethelyiség van, csak gondolom olcsóbb volt valakit megvenni az engedélyező hatóságnál.

Megélhetési rasszista 2010.07.21. 11:41:29

És a Boráros tér? Amikor a 2-es villamos középperonján már standok(!!) emelkednek, mellettük a "futottak még" árusok a leggagyibb termékekkel. Néhányszor kijön a rendőrség és a közterületfelügyelet, olyankor eltűnnek egy időre, de másnap kezdődik minden előlröl.
Simán balesetveszélyes, amikor bejön egy reggeli zsúfolt HÉV, és kb. 600-700 ember megindul a 2/4/6 villamos fele. Iskolaidőben mindez 6 percenként. A peronon elférni nagyon nehéz, sokan a villamossíneken másznak, de amikor a 4/6 levezető lépcsőjére telepednek, az mindennek a teteje.

DE!! Én nem csak az árust büntetném teljes szigorral, hanem azt is, aki tőlük vásárol. Így tartja életben ezt a feketézését, az orgazdaságot.

Lacka929 2010.07.21. 11:43:55

Írni kell a helyi önkormányzatnak és másolatot küldeni a rendőrkapitányságnak. Mi is ezt tettük a kollégákkal a Ferenc körút - Üllői út kereszteződésben lévő aluljáró miatt. Lassan már a metróból se lehetett kijönni a camping asztalon paprikát meg mindenfélét árusító egyedek, a csoportosulók miatt. 2-3 hétre rá (mert a levél bolyongott egy kicsit a bürokrácia útvesztőjében) jött a válasz: ezentúl a reggeli és a délutáni közlekedési csúcsidőben rendőr járőrök fognak vigyázni a rendre az aluljáróban. És láss csodát: így is lett. És így is maradt. Január óta rend van odalent. Max néha napközben egy hegedűs bazsevál, de végre átjárható az aluljáró.

Joske 2010.07.21. 12:23:02

Még mindíg többre értékelem azokat a nehéz helyzetbe került polgártársakat, aki a általatok kacatnak és szemétnek tartott portékájának eladásából próbál megélni, mint a tolvaj fehérgalléros, állszent, adócsaló, lakásmaffiás államoplgárokat (van belőlük bőven a ingatlanosok, ügyvédek, végrehajtók, bankárok közt).
A rendőrség közömbösen figyelte amikor a lakásmaffiás ingatlanos vagy az uzsorás providentes percek alatt tette őket nincstelenné. Most meg ugyan ezeket a rendőröket küldenénk rájuk csak azért mert túlélni próbál?
Hajléktalanok a társadalom valós tükörképei, és akár hogy is nyavajogsz kislány, ez a való élet.

2010.07.21. 12:23:58

Itt már sokimndent leírtak, én csak annyit jegyeznék meg, aluljáróban nem illik gurulni... szállj le és told.

Yasashi Tanuki 2010.07.21. 12:26:43

Mióta mondvacsinált indokkal felszámolták a Verseny utcai Novák piacot azóta keresik a helyüket a hajléktalanok, ahol a kukázott dolgokat eladhatják. Felháborodás és büntetés helyett szvsz ki kellene jelölni minden kerületben egy-egy jól megközelíthető szabad területet és minimum hetente egyszer olyan bolhapiacot rendezni ahol nincs helypénz. Így sok még használható dolog menekülne meg a kukába dobástól azaz zöldebb lesz a főváros. A hajléktalan vállalkozik, pénzt keres, kevesebbet kéreget, így ez segíti az ő rehabilitációját is.
Az örök probléma, hogy szemetet hagynak maguk után ami a környék lakói szempontjából érthető, hiszen az el nem adott terméket már sokszor nincs kedvük/erejük elvinni. Ehhez ki lehetne rendelni piacnapokon néhány közmunkást akik konténerekbe pakolnák a megmaradt cuccokat, ez talán még beleférne az önkormányzat költségvetésébe.
Így a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.

Bobby Newmark 2010.07.21. 12:30:59

@Joske: Szerinted honnan van a "portékája"? Nekem első blikkre kirámolt lakások kvázi-értéktelen, orgazdának nem elpasszolható cuccainak tűnnek a cuccok.

Joske 2010.07.21. 12:39:55

@Bobby Newmark: Szerintem meg a portéka a kukából van, és ha élelmes az ember értéket is talál közte.

lamed 2010.07.21. 12:40:30

Mit lehet tenni? Hát azt, hogy SOHA nem vásárolsz tőlük, SOHA nem adsz alamizsnát senkinek. Ilyen egyszerű. Ha senki sem vásárolna tőlük, akkor nem is lenne értelme ott árulniuk. Nem sokat tehesz, de ennyit mindenkinek meg kell tennie a saját környezetéért.

nothing.at.all (törölt) 2010.07.21. 12:53:12

azért a blaha mindent visz ilyen szempontból. húgyban fetrengő hajléktalanok, kéregető punkok, bedrogozott gyerekkel egész nap kéregető nő, színesbőrű zöldségárusok, akikről nehezen feltételezem, hogy ők termelték az árut. egyszóval csodálatos hely.:)

wpet 2010.07.21. 12:54:40

@lamed:
Mert a hajléktalan kukázóknak annyira király élete van, nem? Nosza, bojkottra fel! Ahogy Joske írta, a szemétben is lehet érték.
Ha megnézed (maradjunk a zuglói Erzsébet királynő úti aluljárónál) a portékát, az összetúrt szemét, csupa olyan dolog, ami másnak már nem kellett, és az árusok is ilyenek. Sokan koszosak, hangosak, részegek, de legalább próbálkoznak valahogy megkapaszkodni, mielőtt elnyeli őket a nyomor.
Majdnem minden nap mennek a közterületesek (és a rendőrök is olykor-olykor) b@aszogatni őket, ocsmányul beszélnek és keménykednek ezekkel a szerencsétlenekkel.

NGA 2010.07.21. 12:56:03

@Yasashi Tanuki: Gratulálok! A legértelmesebb, és legokosabb hozzászólás díját tőlem megnyerted!

loláb 2010.07.21. 13:00:06

Ne menj arra biciklivel.

záporjózsi 2010.07.21. 13:00:08

@vuvuzela importőr: ...és miért is gond? Itt még a szélesség miatt lehet, bár egy sétatempóban mozgó kerékpár kisebb helyet foglal, mintha tolná az ember. De a Borároson már érthetetlen, miért kellene leszállni. Max. 15-20 km/h, az rendben.

@Λατζκα: Így van, van ennek hivatalos elintézési módja. Mondjuk a Ferenc krt kicsit jobban szem előtt van, mint ez...

@comes: A villamosmegálló BKV utasforgalom számára megnyitott üzemi terület.

@drugicsági: Simán lehet MÁV terület. De az vagy MÁV Ingatlankezelő Kft, vagy MÁV Zrt. vagy Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. De lehet kerületi és fővárosi is. Akkor a kezelő az FKF Zrt.

záporjózsi 2010.07.21. 13:03:15

@Yasashi Tanuki: Rehabilitáció? Elissza. Jobb esetben is csak eszik belőle. Viszont biztosan megszállják az ecseris régiség-felújítók, akik sepénzért vesznek és aranyárban adnak ilyen dolgokat. Lehet, hogy így olcsóbb lesz nekik a beszerzés, mint végigkukázni. Emellett a kerületenkénti bolhapiac elég illuzórikus. 4-5 esetleg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.21. 13:17:35

Valszeg a rendőrök sem igazán akarnák ezt megszüntetni, mert ahogy tudom, szirénával szoktak érkezni razziázni, hogy mindenki tudja, hogy jönnek :D

wagabound 2010.07.21. 13:20:57

Joske: "Hajléktalanok a társadalom valós tükörképei, és akár hogy is nyavajogsz kislány, ez a való élet."

Gondolom, akkor is ilyen megértő vagy, amikor a házatok/lakásod előtt vernek tanyát, amikor naponta munkába menet és visszafelé kerülgeteg őket és a hányadékukat, pisájukat az aluljáróban.

Minden jóérzésű ember sajnálja őket, de azért a toleranciának is van határa. Ugyanis a jóérzéshez tartozik a kultúrált környezet igénye is. Döntse el ki-ki, hogy számára melyik a fontosabb...

Pálinka-fan 2010.07.21. 13:21:35

Utazzunk végig a gödöllői HÉV-en egyszer. Az az igazi Balkán! Meg persze Budapest nagy része is......

T...... 2010.07.21. 13:21:43

Off:
Ma reggel az Örsön a gombánál lévő OTP automatából akartam pénzt kivenni.
Alapból kockázatos vállalkozás, mert irtózatos arcok ülnek körbe, nőként félek tőlük.
De ma konkrétan az automata előtt volt egy óriási pisifolt, iszonyat szaggal.
Gondolhatjátok... :(
Nem értem, miért nem teszik rendbe a teret. :(

WildBear 2010.07.21. 13:22:02

@MagyarZizzi: Roma őstermelő: egy ismerősöm Gyömrő mellett termeszt fóliasátorban paradicsomot, paprikát, stb. A cigányok (bocs, romák) rendszeresen (hetente 2-3x!) lopnak el, kb. egy Lada-csomagtartónyi termést.
Kérdeztem tőle, hogy miért hagyja..? A válasz: ha szólok nekik, jól fejbe vágnak. Ha kihívom a rendőröket, azok ki sem jönnek, vagy ha mégis, és tetten is érik az elkövetőket, akkor is 1-2 óra múlva kiengedik őket; ők meg bosszuból felgyújtják a fóliasátrat.

Ezt csak azoknak írom, akik olcsón vesznek aluljáróban romáktól paprikát, paradicsomot.

nothing.at.all (törölt) 2010.07.21. 13:28:45

@WildBear:
amúgy igen, ez a leggázabb az egészben. én nem akartam ennyire konkrét lenni...
de látom, mi folyik vidéken, és látom ezeket az árusokat is, akik tuti nem kapálnak földet, meg szednek paradicsomot, csak a hatóságnak nem sikerül felfedezni az összefüggést. vagyis de, csak sz**nak rá.

nothing.at.all (törölt) 2010.07.21. 13:30:41

@nothing.at.all:
és aki tőlük vásárol, az közvetetten lop.
nem is értem, ki vesz tőlük bármit.
pont az aluljáróban jut eszébe, hogy nincs otthon paprika?

hááááát 2010.07.21. 13:59:45

A Blahán dolgozom néha és ha tudnátok.
A hajlékonyak többsége kap valamilyen formában pénzt.(segély, nyugdíj, stb.)
Szakosodott cigányok vannak akik hó közepén megjelennek és altató segitségével megszabaditják az embereket a pénzüktől.
A zsbesek két műszakban dolgoznak és a lépcsőn fölfelé pedig csak szorosan magához ölelt táskával szabad menni.A boltoknál nem mernek lopni, mert többször buktak a kamerák miatt.Most az egész aluljárot bekamerázzák.
Talán ez segit.

WildBear 2010.07.21. 14:03:09

@nothing.at.all: Akkor még egy infó, az aluljárókban árult csokikkal kapcsolatban; kíváncsiságból megkérdeztem a Kraft Jacob Suchard egyik key account managerétől. Nos, a lejárt szavidejű csokit a szeméttelepre ciszik ki, a gyűjtőcsomagolás megbontásával. Onnan szedik össze az árusok, a szemét (szárnyas betét, pelenka, óvszer) közül. Körömlakklemosóval letörlik a szav. időt, és úgy árulják: "Két darab Mars csokit egy százasért..!"
Aki ilyet vesz, gondoljon erre is, meg a Hepatitis ABC-re.

mental masturbator 2010.07.21. 14:06:43

Határ út ugyanez. legszebb, amíg a rendőrök igazoltatják lenn a "zöldségeseket", addig a felszínen teljes nyugalomban árulnak tovább és fordítva.

OoVICoO 2010.07.21. 14:06:55

Sokszor tekerek át bringával ezen az aluljárón (itt megvan a lehetőség leszállás nélkül átmenni), bemenetkor nagylevegő és amíg átérek visszatarom, mert nagyon büdös szokott lenni. Régóta gondolkodom rajta miért hagyják ezt a fertőt működni? Gondolom a Petőfi csarnok bolhapiacának állandóvá vált maradványa lehet. Jó hogy kikerült a post az Index főoldalára, hétha felfigyel rá valaki döntéshozó.

mental masturbator 2010.07.21. 14:08:26

@hááááát: Borároson is embertelen volt a helyzet, amióta kitették a táblát, hogy "kamerával megfigyelt terület", egész normális lett.

Borcsika 2010.07.21. 14:09:04

Zuglóban, az Ors vezér tere túl oldalán (szemben a Sugárral) van egy szökőkút. Éveken keresztül hajléktalanok laktak benne, mignem 5 éve felújitották, és egy kellemes közparkot hoztak létre egy kellemetlenül nagy forgalmú helyen. Járta a közterületesek rendesen, de mivel minden oké volt, ritkultak a látogatások (meghát máshol is van mit tenniük), és a hajléktalanok ott lubickolnak a szökőkútban, és a padokat ágynak használják. Nem mellesleg, olyan bűzt árasztanak, hogyha rá gondolok, hánynom kell. Tavaly még gyalog jártam az Örsre (3 megállóra lakunk onnan), de idén tavasszal feladtam eme kedvtelésemet, mert gusztustalan az egész.

mental masturbator 2010.07.21. 14:10:37

@nothing.at.all: sajnos nagyon-nagyon sokan. Határ úton ráadásul van "rendes" zöldséges, mindene van, nem drága, mégis a kisebbségtől vásárolnak teljes nyugalomban. nem is értem.

valójábannemberci 2010.07.21. 14:19:47

@WildBear: Szóval a Key Account Manager (még csak véletlenül sincs normális neve, ma már a házvezetőnő is Household Domestic Manager) szépen elárulta, hogy semmit nem csinálnak annak érdekében, hogy eladhatatlanná tegyék a központilag elszállított lejárt szavatosságú terméket, sőt még ki is bontják a portyázók számára a csomagolást, azzal se kelljen fáradni.
Mi lenne, ha lenne egy olyan rendszer, ami megakadályozza az ilyet, mondjuk a termék összepréselésével, összezúzásával, tömbösítésével, stb? Vagy mivel a szeméttelepre került termékért már lesöpörhetik a vállukról a felelősséget, a beruházás meg pénzbe volna, ezért aztán le se szarják magasról? Ilyesmi egy Key Account Manager fejében meg sem fordul?

layo 2010.07.21. 14:21:36

@nothing.at.all:Sarkítás .A 100 m-re lévő Rákóczi téri csarnokban sem az árus kapálja a földeket.Szerintem ezek az emberek (romák)simán kimennek hajnalban a nagybanira vásárolni és azt árulja haszonnal.

layo 2010.07.21. 14:24:03

@WildBear: Neked sem kéne itten a feszkót csinálnod, az account manageredet meg csókoltatom...

xstranger 2010.07.21. 14:28:01

@berciXcore: Company policyket civilizalt orszagokra szoktak szabni, gondolom nincs penz a koltsegvetesben egy ilyen tetelre. Ha azt mondod a ceg HQjaban egy vezetonek hogy 2010ben egy EU tagallamban valakik a szemetbol kiszedik a hulladekot, manipulaljak majd eladjak feketen es HOGY ERRE VAN KERESLET akkor egyszeruen kirohog.

polyak.zsuzsa 2010.07.21. 14:39:11

én naponta hívnám rájuk a közterületeseket, egyszer csak megunják a ki-be pakkot.
amúgy meg - ez a (nem mai) könyv nagyban rásegít, hogy rájöjjünk, ANNYIRA mégsem élhetetlen hely Budapest...a sok izé ellenére.

greenpolis.wordpress.com/2010/07/21/konyvajanlo-a-fold-legelhetetlenebb-varosai/

valójábannemberci 2010.07.21. 14:39:13

@layo: A civilizált országokban úgy tűnik ez a company policy: amiről nem akarunk tudomást venni, az nem létezik, és jól kiröhögjük azt, aki szerint létezik és van is rá kereslet.
Már csak az a kérdés, hogy akkor mi a company policy a fejlődő országokban...

epres négercsók 2010.07.21. 14:44:51

A Boráros téri aluljáróban is hasonló a helyzet. Tessék a kukoricát, tessékahegyeserőseeeet. Még a virágárus egy dolog. De az élelmiszert... Valamelyik nap láttam, hogy a főzni való kukoricát egy hálós zsákban lerakták a földre a telefonfülkék mellé - oda, ahol egyébként a maguk alá vizelő hajléktalanok szoktak feküdni, éktelen bűzben. És nyilván van is, aki veszi ezeket a cuccokat, különben már rég nem lennének ott.

mental masturbator 2010.07.21. 14:47:13

@epres négercsók: igaz, én a Borároson csak kora hajnalban és késő délután fordulok meg, de én tényleg úgy láttam, sokkal jobb a helyzet, mint pl akár csak egy fél éve.

nothing.at.all (törölt) 2010.07.21. 14:48:56

@layo:
nem, ők évekig feketén dolgoztatnak mezőgazdasági munkásokat, mert csak így éri meg termelni.:) de igaz, az is egyfajta bűnözés.

WildBear 2010.07.21. 14:49:23

@berciXcore: Ha megírod, hogy mi a key account manager magyar megfelelője, azt megköszönöm.
Talán "kiemelt vevőkkel való kapcsolattartó"..? Ez kicsit eröltetett.
Az üzleti életben ezt az angol megnevezést használják.

"Mi lenne, ha lenne egy olyan rendszer, ami megakadályozza az ilyet, mondjuk a termék összepréselésével, összezúzásával, tömbösítésével, stb?"

Írjál nekik.
Bár akkor meg azért menne a sipákolás, hogy "szegíny cigányoktól elvették a megélhetést.."

WildBear 2010.07.21. 14:50:48

@layo: Neked meg mi a bajod..? A torkodon akadt a Mars csoki..? :-)

Vegyél inkább "tartóselemet", "négy darab egy százasér'", aztán rájössz, hogy a legsz.r.bb cink-szén elem, és ha lemerül, kifolyik belőle az elektrolit.. :-D

valójábannemberci 2010.07.21. 14:58:23

@WildBear: Jó, legyen menedzser (ugyanis meghonosodott ez az írásmódja), bár a sztaki szótár ad három magyar szót: igazgató, osztályvezető, ügyvezető, de mondjuk a "kiemelt ügyfélkapcsolati" szókapcsolattal mi baj van? Túl sokat kell gépelni?

-----

Vissza a lényeghez:
"Bár akkor meg azért menne a sipákolás, hogy "szegíny cigányoktól elvették a megélhetést..""

Úgyhogy inkább menjen a struccpolitika. Amiről nem veszünk tudomást, az nincs is.

layo 2010.07.21. 15:01:13

@WildBear: nem akadt a torkomon... Csak: ezek az emberek létezni akarnak még valamilyen szinten, úgyhogy ne bántsuk Őket.Hangsúlyozom - meggyőződésem - hogy nem lopják a kukoricát és a paprikát,hanem veszik.És a lomisok sem törnek be,és onnan van az áru,hanem kukáznak,sőt, lomtalanításra járnak.

epres négercsók 2010.07.21. 15:05:16

@mental masturbator: El lehet férni tőlük, nem erről van szó (bár azért a buszok felé vivő rész eleve hatalmas). A probléma az, hogy fogyasztásra szánt élelmiszert gyakorlatilag csomagolás nélkül letesznek a földre, ahol nem csak járkálnak az emberek, hanem a mocskos, maga alá piszkító hajlékonyok alszanak a saját sz@rukban. Persze, aki ilyet eszik, annak lelke rajta, de ebbe még belegondolni is szörnyű... és ahogy írta valaki, a 2-es vili megállójánál, a 4/6-os felé vivő lépcsőnél eleve tömeg van, de amilyen piac ott van... Az már csak egy mellékes dolog, hogy egyszerűen nem lehet úgy felmenni azon a rohadt lépcsőn, hogy legalább két szórólapot/újságot ne erőszakolnának a kezedbe. A bűz pedig mindent visz.
Ha változott is valamit a bekamerázás óta, én nem vettem észre, de ahogy itt olvasom, az összes aluljáró ilyen.

epres négercsók 2010.07.21. 15:07:46

@mental masturbator: Ja, még annyi, hogy az árusok sztem jellemzően nem telepszenek ki kora hajnalban. Délután 5 és 6 között mindig ott vannak.

Ja, és ami még külön gusztustalan, hogy a Boráros aluljárónak abban a részében, ami a vilik felől megy a buszos részhez, eleve kis élelmiszerárus egységek vannak. Egy pékség, egy gyrosos, egy kürtős kalácsos, egy szendvicses és egy pizzás. Mindezt úgy, hogy a szemben lévő falra hugyoznak a hajlékonyok, és olyan bűz van ott, hogy az valami elviselhetetlen. Most őszintén, kinek van gusztusa megállni ott enni?!

valójábannemberci 2010.07.21. 15:12:20

Amúgy, csak példának okáért, hogy miként csinálják ezt tőlünk kicsit nyugatabbra: www.cafebabel.co.uk/article/32672/les-petits-riens-shop-brussels-social-network.html

mental masturbator 2010.07.21. 15:12:33

@epres négercsók: ismerős, tudom... imádom a kürtőskalácsot, de mindig elveszi az étvágyamat a konstans sz.rszag, ami ott terjeng :S ahogy vki írta, én is nagylevegő, végigfut...

Mária néni 2010.07.21. 15:15:29

Az aluljárókból el kell zavarni az árusokat, csavargókat, őgyelgőket. Nem kipingálással, takarítással, hanem gumibottal.

epres négercsók 2010.07.21. 15:18:37

@mental masturbator: Kürtőskalács ugyanez. Minden nap csorog érte a nyálam, de mire odaérek, annyira felfordul a gyomrom, hogy inkább menekülőre fogom. Bár ott igen nehéz, mert az egy szűk zárt folyosó, és mindig toporog valaki az ember előtt, úgyhogy sokszor elfogy a mélylevegő, mire kiérnék onnan :)

layo 2010.07.21. 15:25:51

@berciXcore: Hát igen,csupán 70 év a lemaradás,ha most kezdődne itt ilyesmi.És nagy szükség lenne rá. De hát még civil szervezetek se lehetnek nálunk...a polgári körök meg nem e célból alakultak.

nothing.at.all (törölt) 2010.07.21. 15:26:19

@layo:
amúgy mikulás meg húsvéti nyúl nem létezik!

WildBear 2010.07.21. 15:27:09

@berciXcore: "igazgató, osztályvezető, ügyvezető," : egyik sem jó, mert a Key Account Manager nem igazgató (a főnöke az értékesítési igazgató), nem osztályvezető (mert nincs alatta osztály), és pláne nem ügyvezető.

De ha nekik jó ez a három szó, akkor nekem is.

WildBear 2010.07.21. 15:28:38

@layo: A kukoricát és a paprikát _biztosan_ nem veszik, hanem Budapest környékén lopják. Kérdezz meg egy pár őstermelőt.

Persze, hogy létezni akarnak, csak ne MÁS KÁRÁRA tegyék, más munkája által.
Pl. ha a Te kocsidról törnék le, és árulnák az antennát, nem lennél ilyen megértő..

hááááát 2010.07.21. 15:31:14

A vicc az, hogy éjszaka nem a hajlékonyak, hanem a részegek húgyozzák össze a lépcsőket amig várják az éjszakait.

Ma húzták be a kábeleket és holnaptól elméletileg működik.Ráadásul a rendörségre és a közteresekhez is beviszik.

Egyébbként van taktika a hajlékonnyakkal szemben.Addig nincs kiszolgálás amig büdösek.
1-2 órán belül megjellenek tisztán.Az alkohol nagy úr.

WildBear 2010.07.21. 15:34:27

@layo: A "lomisokról" még egy tapasztalat; lomtalanításkor a házunkban lakó néni levitette a szekrényét. Amikor felértek a rakodók (segítő lakótársak), akkor jutott az eszébe, hogy két vállfát bennehagyott, úgyhogy letipegett érte.
Persze lenn a cigányok egyből eléálltak, hogy "az a miénk"..
Visszavásárolhatta volna a saját vállfáit, de mivel nem tette, majdnem fellökték.

Ezeket az erőszakos, szétpakolós lomisokat nagyon szeretem. .-(

layo 2010.07.21. 15:36:51

@WildBear: Bocs, én nem fogok veled itt vitatkozgatni,akkor hidd azt,hogy lopják.Az antennaletörést meg majdnem mindig részeg hülyegyerekek szokták csinálni egy átmulatott éjszaka után.De te gondoljad csak úgy,ahogy akarod.Erről meg ennyit.

mokas_gizi 2010.07.21. 15:37:30

Összes forgalmas helyen/aluljáróban ott árulnak a Romák rendszeresen...
Én nem vagyok rasszista csak van egy pici probléma van egy pici kettős mérce...

Én úgy tudom, hogy itt Magyarországon minden ember egyenlőnek született és egyenlő jogok illetik meg...

Ha fehér ember létemre lemennék a Blahára árulni valami kíváncsi lennék hogy mennyi idő után vinnének be a rendőrök és a 3-5 alkalommal kiengednének-e...

A másik nagy poén, hogy a vállalkozók annyi járulékot fizetnek hogy csődölnek be sorba...
Romák meg a legforgalmasabb legjobb helyeken árulnak évek óta ugyanott...

Ez csak feltételezés,de szerintem 99% hogy lopják a terméket...
Ez a 99% meg nem az előítéletből származik hanem több dologból is...:
Sokszor a piaci ár 30-50% adják a dolgokat...
Ismerősöm nagybani piacon árul, ott meg romák ipai szinten lopják az árut, utána lehet nézni ki lehet menni meglehet nézni, hogy hazudok-e...

Mária néni 2010.07.21. 15:38:52

@WildBear:
A "lomisok" az egyik lealjasabb fajtája a parazitának. Gumibot és vipera kell nekik, nem becézgetés.

valójábannemberci 2010.07.21. 15:40:14

@layo: Én szívesen dolgoznék a civil szférában, de sajnos tudom, hogy itthon ezek sorsa (legyen az kulturális, emberjogi, szociális, vagy bármilyen más irányultságú) nagyjából a vegetálás, pályázatokra és pénzekre való várakozás, ilyen-olyan kis cégek nevén számlakiállítás a holtidőben, stb. A hazai környezet nem túl kedvező a civileknek.

Így marad a struccpolitika a felelősségteljesebb magatartáshoz pénzt mozgatni is képes, de a problémától inkább elzárkózó oldalon, a felháborodás és idegeskedés meg azoknál, akik közvetlenül találják szemben magukat a problémával.

Persze Brüsszel sem tökéletes hely, vannak ott céltalanul kószáló bevándorlók, egyre többen Közép-Európából, hozva az itteni mentalitásukat, mint az a cikkben is olvasható a politikai széljárás is eléggé hektikus (és még mi panaszkodunk), de mégis...

mokas_gizi 2010.07.21. 15:40:46

@mokas_gizi:

Azért egy csöppes sem szánalom ami itt megy, turistáknak is biztos nagyon tetszik...

Már elkezdtek egyébként a Keleti 7-173 megállójában is árul...

Azért nem lenne rossz, ha fehér ember létemre én is megtehetném ezt, Budapest legjobb legforgalmasabb helyein árulhatnám a termékeimet...már csak az egyenlőség miatt is, hiszen minden ember egyforma...

Wiener Waltzer 2010.07.21. 15:41:35

Jó kis balkáni országban éltek ti... hogy engedhettétek, hogy eddig szabaduljon el a pokol...

Mária néni 2010.07.21. 15:41:42

@mokas_gizi:
1. lopják, börtönben a helyük
2. nem fizetnek adót, börtönben a helyük
3. nem előítélet, hanem tapasztalat. Nincs olyan ember, sőt gyerek sem az országban, akinek ne lett vona része valamilyen atrocitásban a cigányok részéről. (Kivéve a liberális sajtó munkatársainak)

Semese 2010.07.21. 15:50:54

Úgy látom a Keleti környékét még nem említettétek. Pedig az is megér néhány sort. Különösen a Bethlen Gábor utca végében található, átjáró szerű fa tákolmány, amit a metróépítés miatt rittyentettek oda. Nem elég, hogy sok kedves környéken lakó, és kutyatulajdonos szeret szemetelni és a kutyájuk után nem összeszedni a sz*rt, de ennek tetejében ott vannak az erőszakos "kistermelők", a kéregetők, a koszos és büdös alkeszok, akik fényes nappal annyira részegek, hogy a járda közepén fetrengenek, esetleg véres küzdelmet folytatnak a maradék piáért. Kb. mint a Balaha, csak ez a felszínen folyik. És még azt hiszem finoman is fogalmaztam a környéken uralkodó állapotokról. Valaki említette a rendőrségnek és az önkormányzatnak eljuttatott levelüket. Szerintem mi is megtesszük ezt a lépést.

mokas_gizi 2010.07.21. 15:54:47

@Mária néni:

1. Figyelj: NEM egy vidéki városban, faluban ki van adva a rendőröknek, hogy cigányokhoz nem nyúlhatnak, azt hiszed hazudok, nézzél utána te magad, hogy így van-e...

2. VICCELSZ???!!!
Olyan Romák akiknek a 8 általános sincs meg, sosem dolgozott, jogosítványa sincs...
100 milliós házakban laknak és 10-20 milliós autókat vezetnek APEH csinál velük valamit...???!!!
Az egész környék tudja, hogy miből élnek évek óta és sem a rendőrség, sem az APEH semmit sem tesz...
Kérlek mondjál csak egyetlen egy Demokratikusnak mondott országot ahol ezt bárki megteheti... Ilyen csak itt van "a világ legrasszistább országában ahol az emberek többsége náci..."

3. Ez így van,de annyit módosítanék, hogy azért RTL klub sajtósait is betámadták már 1-2... :)

Most ha valaki/valakik ott árulnak egy igen tiltott helyen évek óta különösebb következmények nélkül akkor itt ebben az országban valami nagyon nem stimmel...
Nagyon védi valaki ezeket a Romákat az is biztos...!!!

Tehát igen nagy rasszizmus van ebben az országban, csak azok a rasszisták a cigányok akik hetente megölnek pár fehér embert, kirabolnak egy csomó fehér embert...
Kettős mérce is van, amikor a fehér ember rendőrt hív és a rendőr azt mondja hogy nem tehet semmit...
A bíróságokon is ott a kettős mérce, amikor egy gyilkos 10 hónapot kap 3-4 évre felfüggesztve...!!!

Tehát valóban nagy ebben az országban a rasszizmus és igen nagy és észrevehető az a bizonyos kettős mérce is...
Sőt már az a óriási probléma hogy ezek a dolgok már igen feltűnően mennek ebben az országban és az embereknél már kezd betelni az a bizonyos pohár...!!!

A másik probléma, hogy az ország már nem nagyon tudja eltartani a sok élősködőt és a sok "rokkant" nyugdíjast...

mokas_gizi 2010.07.21. 15:56:33

@Wiener Waltzer:

Maximálisan NEKED van igazad...
Itt csak és kizárólag az megy amit az emberek engednek...itt ebben az országban meg tényleg bármit megengednek a Romáknak és a bűnöző politikusoknak...

Innentől meg az emberek végül is csak azt kapják amit engedtek/engednek...

mokas_gizi 2010.07.21. 16:01:51

@mokas_gizi:

Az utóbbi hónapokban egy csomó rendőrt kivezényeltek a balhésabb helyekre...
Olyan falvakba ahol még nappal is félve mászkálnak az emberek, éjszaka meg nem is mennek sehová...!!!

A rendőrök az autósokat és a bicikliseket büntethetik meg, mert 10km gyorsabban ment, vagy nem volt rajta mellény...

Ez 1:1-ben így van sajtóba is már nem egy adó ezzel foglalkozik még a liberális média is, ha meg már ők is elismerik ezeket a dolgokat akkor elég komoly problémák vannak...

EvangelineS (törölt) 2010.07.21. 16:02:34

A Fővám téri villamosmegálló is megér egy misét.egy cigánycsalád az utóbbi hetekben megszállta,és borotvát,övet kínálgat az embereknek.tapadnak rá mindenkire,nem veszik észre magukat.asszem az a környék is hasonló sorsra jut,ha gyorsan nem tesznek vmit.

mokas_gizi 2010.07.21. 16:04:35

@Semese:

Közben változott a helyzet, az árusok már jobb helyre költöztek...
Keleti 7-173 megállója... :)

Blaha aluljáróhoz meg csak annyit fűznék hozzá, hogy FULL be van kamerázva mégis ott árulhatnak... :)

Azért egy jogvédőszervezet leküldhetne álcába 1-2-3 fehér árust hogy mi történne velük...ezen már nem egyszer elgondolkoztam tényleg érdekelne...

WildBear 2010.07.21. 16:15:28

@layo: Nem csak hiszem, hogy lopják, hanem TUDOM.

Írtam már, hogy van őstermelő ismerősöm. Általános a dolog.

Vagy mit gondoltál, a VIII. kerületi gettóban nekiállnak paprikát/paradicsomot termeszteni..? :-DD

kisa 2010.07.21. 18:45:44

@layo: Dolgoztam a nagybanin, igaz 10 évvel ezelőtt. Nem veszik a cuccot (eper, narncs, satöbbi), hanem kukázzák. Van olyan ugyanis, hogy az ottani árusnak elkezd romlani egy láda banánja, de nem éri meg neki átválogatni, hanem kidobja az egészet a kukába. Na, onnan szedik ki, átválogatják, és árulják atz aluljáróban. Meg asszem a nagybanin csak vállalkozóival lehet vásárolni. Legalábbis 10 éve így volt, szerencsére elkerültem onnan.

WildBear 2010.07.21. 19:56:31

@kisa: Ilyen már nincs a nagybanin; ami nem kel el, azt viszik vissza, megveszik a sertéstartók.

Semmit sem dobnak el, pláne nem olyan minőségűt, amilyet az aluljárókban árulnak.

kkkk556 2010.07.21. 20:29:54

A XIII kerületben a Párkány utcában (is) jár napi rendszerességgel egy magyarul alig tudó cigány, aki(?) megafonnal ordibál fel a lakóknak, hogy a lopott gyümölcsét kínálgassa... Az önkormányzat persze nem tud róla - gondolom megkapták a "szembekötősdi" pénzt!

kkkk556 2010.07.21. 20:32:29

@EvangelineS: Ez tipikusan a "nyócker" terjeszkedési sávja - 2-3 év és élhetetlen lesz az a környék is! Még 10-15 év és egész (néhai) Magyarorzságon csak cigányok maradnak!!! (Bár hogy akkor kinek a munkájából fogják "ők" és a politikus disznók kapni a segílyt, azt nem tudom!!:-))

kkkk556 2010.07.21. 20:36:00

@EvangelineS: Ez sajnos a jövő... A "nyócker" terjeszkedik! 2-3 év és az a környék is lakhatatlanná válik! (10-15 év és egész (néhai) Magyarország cigányországgá zűlik - kérdés, hogy akkor kik fogják ezt az ingyenélő tetves népséget eltartani, politikus csalóinkkal egyetemben??)

Ipi 2010.07.22. 02:48:57

@kkkk556: f*szt. én ott lakom ne beszélj ilyeneket.az én meglátásom, h ha már a mi pénzünkből működnek, akkor lássak is rendőröket az utcán aki rendet rak, mint a neve is sugallja. megbünteti, másnap megint. előbb utóbb csak nem fogja megérni tilosban árulni a portékát, de ha leszarják, és valaki meg vesz is tőle?!...

jorgoszka 2010.07.22. 19:06:28

@layo: nagyon kevés élettapasztalatod lehet! :-))) hol éltél mostanáig? a holdon? menj el egy hónapra wildbear ismerőséhez dolgozni, hogy átlásd a dolgokat. utána gyere vissza, és írd meg mi a helyzet.

Megélhetési rasszista 2010.07.23. 12:22:07

@kisa: A nagybanin továbbra is csak nagyker van. (Mi is jártunk ki, pedig építőipari bt-nk volt :), de számlaképesek voltunk.
Pont itt a veszte, a nagybani kiszerelés miatt zsákos krumpli, meg ládás paradicsom, paprika van, 1-2 kg-ért kiröhögnének. Viszont ha egy része elkezd romlani, kutya nem válogatja át a 20 kg paradicsomot, megy a kukába. Az árusok pedig ONNAN válogatják ki -jól mondtad-, és azt adják "egyszázasé'".

NGA 2010.07.23. 12:55:05

@WildBear: Én ezt a szemétre dobomot mesének tartom. A lejárt szavatosságú élelmiszert meg kell semmisíteni. És erről jegyzőkönyvet vezetnek. Úgy megbüntetik a céget, hogxy attól kódul, ha kidobja a szemétre.

NGA 2010.07.23. 12:56:34

@WildBear: Dehogyisnem. Nálunk a sima piacon ott a nagy konténer, ahova bedobálják a rohadt zöldséget.

WildBear 2010.07.26. 10:10:21

@NGA: Na akkor most meg kell semmisíteni (jegyzőkönyvvel), vagy a konténerbe dobják ?

Nyugodj meg; a lejárt szav.idejű termékeket (legalábbis csokoládékat) nem semmisítik meg (hogy is lehetne ? Égetéssel..?), hanem kidobják.
süti beállítások módosítása